Vaja Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Vaja
Összefoglaló
Vaja Északkelet-Magyarországon, egy tekintélyes lösztábla – a Nyírség – keleti peremén fekszik. Felszínét a széliránynak megfelelő észak-északnyugat–dél-délkeleti, tápanyagban szegény, a talajeróziónak kitett homokbuckák uralják, közöttük helyezkednek el az úgynevezett barnafölddel fedett, a szántóföldi művelésnek leginkább alkalmas területek. A mai felszín kialakulásának korszakában még szép számmal voltak itt hosszan elnyúló, lefolyástalan tavak, egykori folyómedrek: a III. számú főfolyás (mesterséges csatorna) által táplált vajai víztározó 68 hektár területen mintegy hétszázezer köbméter vizet tud befogadni. A valamikor lápokkal, mocsarakkal, rétekkel és főként tölgyfaerdőkkel, nyírfaligetekkel tagolt felszín nagy részét napjainkra intenzív művelés alá fogták, védett botanikai ritkaságai közé tartozik a magyar kökörcsin, a mocsári angyalgyökér és a szibériai kannavirág.
A település szerkezetének első térképi ábrázolása 1786-ból való, amelyen jól kirajzolódik, hogy Vaja út menti falu, a debrecen–dobosi országút két oldalán helyezkednek el házai. Település központja kiszélesedik, s orsós faluközpontot alkot, itt áll a templom, a paplak, a kastély.
A hajdani népi építkezésről a mai épületek szinte semmit sem árulnak el, az egykori főutca, a ma Damjanich utca 102. szám alatti lakóépület az egyetlen, amely a régi falusi házakból megmaradt. A háromhelyiséges, földpadlós épület utca felőli része volt az első szoba, a nagy ház, középen a két részre osztott pitvar, hátul pedig az alsó ház helyezkedett el. A védett épület korabeli berendezésével ma a múzeum kezelésében működő tájház.
A község neve egy 1280 körül írott oklevélben tűnik fel először. Birtokosa a középkorban Vajainak, majd a XVIII. századtól Vaynak nevezett család egészen 1945-ig. A családi hagyomány az államalapító király, Szent István (1000–1038) idejéig vezeti vissza eredetét, ám ez nem igazolható. Ősei a magyar társadalom szabadnak nevezett rétegéhez tartoztak, s így váltak a XIII. században nemesekké. A kötet végigkíséri a nemzetség genealógiáját.
Az 1580–90-es években építteti fel Vay Péter, Szabolcs megye alispánja a ma is álló téglalap alaprajzú háromszintes, felvonóhidas, reneszánsz stílusú kastélyt, amelynek északnyugati és délkeleti ellentétes sarkaira a hasonló nevű unokája 1659-ben egy-egy tornyot illeszt, s boltoztatja az addig sík födémes földszinti és első emeleti helyiségeket (1650). A főépületet a XIX. század utolsó harmadában neogótikus ablakokkal látják el, a második emeleten dísztermet alakítanak ki, amelynek mennyezetfreskóján Zsigmond királynak a török elleni nikápolyi (Bulgária, 1396) ütközetből történt menekülését ábrázolja (készítője: Lohr Ferenc). Az épületet 1944-ig lakták a vele szemben a századfordulón felépített úgynevezett kiskastéllyal együtt. 1964 óta múzeumi célokat szolgál, a közelmúltban elkezdett műemléki kutatás és helyreállítás 2003-ra fejeződik be.
Az épülethez a magyar történelem nevezetes dátuma fűződik: 1711. január 31-én itt tárgyalt az ország függetlenségéért küzdő II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem az osztrák császári sereg főparancsnokával, Pálffy János gróffal a megkötendő békeegyezményről.
A községnek a középkorban két temploma volt: az egyiket Szent István király, a másikat – amely 1350–80 között épült – Szent Imre herceg, magyar szentek tiszteletére szentelték. Ez utóbbi maradt fenn gótikus, részben átalakított formában: a XVI. század második felétől a falu református hitű lakosságát fogadja be. A templom előtt áll II. Rákóczi Ferenc udvari marsalljának, Vay Ádámnak (1657–1719) Holló Barnabás által tervezett síremléke (1906).
A község életében látványos változások alig voltak, a lakosság lélekszáma folyamatosan gyarapodott (1549: 300, 1787: 650, 1850: 1102, 1990: 3667 lélek) részt vettek az országot megrázó forradalmakban, világháborúkban, szaporítva a hősi halottak számát. Két tragikus esemény rázta meg a falut: a román megszállás (1919) alatt tizenhárom férfit lőttek agyon; 1944-ben negyvenegy zsidó lakos, közülük öt családostul veszett oda a koncentrációs táborokban, míg a férfiak közül a munkaszolgálatot teljesítve lettek sokan áldozatai a háborúnak. Az „egykés” vidékek betelepítésére 1939-ben 524 fő (92 férfi, 86 asszony és 346 családtag) jelentkezett innen – megélni nem tudván szülőfalujukban –, többségük át is költözött a Baranya megyei Magyarbólyba.
1945-ben a Vay-birtokot, s még két nagyobb földbirtokos összesen 1724 hold földjét osztották ki, 221 új házhelyet alakítottak ki. Ezzel új földbirtokszerkezet jött létre: míg korábban 202 egy kataszteri hold alatti, s 282 egy-öt katasztrális holdon gazdálkodó lakost írtak össze, a földosztás eredményeként 113 volt az öt hold alatti, s 381 az öt–huszonöt holdas gazdaságok száma. A település villamosítása 1954-ben kezdődött el, s 1962-ben fejeződött be.
Ma a paraszti megélhetés forrása az almatermesztés, amely a két világháború között a Vay-birtokon indult el (ötven hold almás), majd a hetvenes évekre futott fel. A gyümölcs feldolgozása is helyben, nagyüzemben történik.
A község kulturális életét a Vay Ádám Múzeum rendezvényei, az ott működtett Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, tudományos ülésszakok, az alkotószobát igénybe vevő írók, költők, festők, tudósok határozzák meg, kiemelve s kitüntetve a szabolcsi nagyközséget társai közül.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem