Nehéz utakon a rendszerváltásig

Teljes szövegű keresés

Nehéz utakon a rendszerváltásig
A második világháborúba Magyarország 1941 nyarán kapcsolódott be, az elsők között a frontra küldött alakulatok között ott volt a nyíregyházi magyar királyi Hadik András 4. honvéd huszárezred is, vajai katonákkal. A háború idején a faluból főleg ebbe és a szintén nyíregyházi székhelyű magyar királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezredbe vonultatták be az újoncokat és a tartalékosokat, akik a gyalogezreddel és annak iker-ezredével, a 42-kel megjárták a Don-kanyart, majd 1944 tavaszától a Kárpátokon túl, Galíciában, azután a Kárpátok erődvonalaiban: a Hunyadi-, a Szent László- és az Árpád-vonalban, végül pedig már hazánk földjén igyekeztek – eredménytelenül – feltartóztatni az orosz gőzhengert.
A huszárok is kivették részüket a háború nyomorúságából, ők 1944 nyarán Belorussziában, a Pripjaty-mocsarak környékén keveredtek először harcba a reguláris orosz erőkkel, majd a nyíregyházi lovashadosztály hazaszállítása után, 1944 őszétől a Duna–Tisza-közén, a fővárosban, végül a Dunántúlon vívtak egyenlőtlen, halogató harcokat a szovjet csapatokkal. Azt nem tudjuk, hányan vonultak be a faluból a háború során a honvédség alakulataiba, ismerjük viszont az ötvenhét hősi halott nevét. (Nevüket a Függelékben adjuk közre.)
Király Ferenc honvéd, Kiss Gyula tartalékos őrvezető, címzetes tizedes, Székely Albert tartalékos honvéd a 12/II. zászlóalj állományából 1943. január 14–15-én tűntek el a Don-kanyarban a nagy szovjet áttörés utáni visszavonulás során. Demeter Miklós honvéd a 25. hegyivadász-zászlóaljban szolgált, s 1944. május 17-én a galiciai Nadworna városánál kapott halálos lövést, ott is temették el. Nem szerepel a hősi emlékművön Erdélyi József honvédnek, a huszti 24/III. zászlóalj katonájának neve, aki 1944. május 12-én szintén Galíciában Tlumaczyknál esett el, és az iwanowczei hősi temetőben nyugszik. Hiányzik Kígyósi József honvéd neve is, aki a 12/I. zászlóaljban harcolva Swiety Jozefnél halt hősi halált 1944. április 27-én. Ez a település is Galíciában fekszik, nagy temetőjében sok szabolcsi katona alussza örök álmát.
Maxim András tartalékos honvéd a megszálló alakulatoknál teljesített szolgálatot, és 1943. szeptember 23-án halt hősi halált. Ugyancsak a Swiety Jozef-i temetőbe temették Kiss Miklós honvédet, az 5/2. gépkocsizó lövészszázad katonáját, aki 1944. április 29-én ért a halálos lövés. Sápi László őrvezető neve sem szerepel a hősi emlékművön, ő a nyíregyházi 42/II. gyalogzászlóaljjal a megszálló erőknél teljesített szolgálatot, és Berdicsevben érte a halál 1943. augusztus 14-én.
A háború gazdasági nehézségei ugyanúgy tönkretették a falut, mint a harminc évvel korábbi világégés. Azzal a fontos különbséggel, hogy az ország 1944–45-ben hadszíntérré vált. 1944. február 25-én a református egyházat utasították, hogy szerezzen be egy százliteres vagy két ötvenliteres víztartó edényt a templomba, emellett két vödröt és két lapátot. A gondnok ezenkívül torony első emeletére egy köbméter homokot hordasson fel, a lelkész és a vezető jegyző pedig állapítsák meg a templom tűzoltószolgálatának ellátására kötelezettek nevét. Istentisztelet idején a riasztóügyeletet a harangozó lássa el. Rendfenntartó szolgálatot a presbitérium teljesítsen, két csoportban, egymást váltva.
A faluból 1944 nyarán vitték el a koncentrációs táborokba Vaja izraelita polgárait (Berg Sándorné, Feld Sámuel, Fischer József, Fischmann Andor, Fischmann Miklósné, Fischmann Sámuelné, Goldberger Adolf, Goldberger Izidor és családja, Goldberger Mátyás, Goldstein Mártonné, Grósz Gáborné, Grósz Herman, Grósz Lajosné, Grósz Sámuel, özvegy Guttmann Emánuelné és családja, özvegy Ingber Simonné, Iczkovics Izidor, Katz Herman, özvegy Kain Dezsőné és családja, Klein Jenő, Klein Lajosné, Krausz Lajos, Levkovics Izidor, özvegy Lichtmann Sámuelné, Pável József, Pável Sámuel és családja, Rosenfeld Adolf, Rosenfeld Jakab, Rosenfeld Jakab, Rosenfeld Jakab, Rosenfeld József, Rosenfeld Mór, Rézműves Emánuel, özvegy Schwartz Bertalanné, Schwartz Ferenc, Schwartz Lajos, Szmuk Sámuel, Weinberger Károly, Weisz Lipót és családja).
Mások, a férfiak egy része, munkaszolgálatosként vált a háború áldozatává. Közülük Ferber Mátyást 1943. január 3-án a Don menti Goncsarovkán temették el, Goldberger Béla Dorosicsiben egy tűzvész következtében halt meg 1943. április 29-én.
A Vay-birtoknak a Weinberger család kezelésében lévő Rákóczi-tanyai bérgazdaságát is vissza kellett adni eredeti tulajdonosának 1944 tavaszán.
A leltár 1944. április 24-én kelt, s az átvett termények mellett, melyek sorából messze kiemelkedett a 2800 mázsa burgonya, összeírták a gépeket és az állatokat is. A lista jól példázza egy okszerűen gazdálkodó és termelő földbérlet akkori gép- és állatállományát. Dr. Weinberger Kálmán a bérlők megbízásából az eljárás során átadott vitéz gróf Vay Lászlónak, a család képviselőjének és Takács András községi főbírónak egy MÁV lokomobilt, két MÁV cséplőszekrényt, egy MÁV elevátort, két darálót, egy szecskavágót, egy rostát, egy trieurt, egy tengeri morzsolót, három kocsit, két szánt, egy taligát, huszonöt szekeret, harminc különböző ekét, tizenöt boronát, hét hengert, tizennyolc ekekapát, vetőgépet, sorozót, műtrágyaszórót, mérlegeket és egyéb felszerelést, a többi között lószerszámokat, lópokrócokat. 44 igásökör, két tenyészbika, 29 igásló, 96 anyakoca 287 szopós malaccal, két tenyészkan, tizenhárom csikó szerepelt még a listán az építési anyagok, eszközök, termények mellett, melyek nagy része 1944 őszén, a front átvonulása idején elpusztult vagy a visszavonuló, illetve a győztes hadsereg zsákmánya lett.
A front 1944 őszén érte el a falut. A visszaemlékezők szerint október 30-án jelentek meg a keleti–délkeleti határban az orosz és román csapatok. A visszavonuló magyar és német alakulatok a legelőnél és a Zoltán-tagban próbálták felvenni velük a harcot. A tüzérség a templom mellett (egy ágyú) és a vasútállomásnál (két ágyú) foglalt el állást, a figyelő – ahogy mindenütt abban az időben – a templomtoronyban volt. A túlerőben lévő ellenség és a bekerítéstől való félelem végül is a falu feladására késztette a védőket, Rohod felé vonultak el, felrobbantva maguk után a hidakat, megsemmisítve a közúti és vasúti közlekedés lehetőségét. A szórványos lövöldözésben aknatalálatokat kapott a torony és a templom is, a sérüléseket csak 1948-ban tudta kijavíttatni az egyház.
Megalakult Vaján 1945. március 24-én a községi földigénylő bizottság, s hozzákezdett a föld- és házhelyigénylők összeírásához, majd a kiosztandó birtokok felméréséhez, osztásához. A Vay család, Csicseri Orosz Sándor, dr. Nagy György birtokait vették igénybe, azzal, hogy ezen birtokosok majd a Dunántúl gyérebben lakott területein kapnak kárpótlást. A Vedres Imre elnök, volt Rákóczi-tanyai cseléd és Vincze László igazgató-tanító, titkár által vezetett bizottság 221 házhely- és 381 földigénylőt írt össze (köztük 410 nincstelent) s 1724 katasztrális holdnyi földet osztott szét. A földigénylők általában egy, illetve hét és fél hold közötti táblákat kaptak, összesen 1509 holdat. Szétosztottak ötven hold gyümölcsöst, soronként, hetven igénylő között.
Az 1724 holdból az első osztás után fennmaradt 215 holddal úgy gazdálkodtak, hogy száztíz holdat házhelynek hagytak meg (általában nyolcszáz négyszögöleket), elsősorban a Tulipán út két oldalán, valamint a Rákóczi-tanyán, 65 holdat községi legelőnek nyilvánítottak, és negyven holdat tartalékoltak: sokan voltak még távol, számítani kellett arra, hogy hazatértük után őket is ki kell elégíteni.
A földigénylő bizottság elsősorban azt tartotta szem előtt, hogy a tanyasi családok, a volt uradalmi alkalmazottak, a törpebirtokosok a megélhetéshez szükséges kisbirtokhoz jussanak. Ezek a földek elsősorban a Rákóczi-tanyán (Vay Béla birtoka: 1097 hold), a Kuruczmajorban (Vay Béla birtoka: 55 hold), a Paula-tanyán (Csicseri Orosz Sándor birtoka: 444 hold) és a Ruzsa-tanyán (dr. Nagy György birtoka: 27 hold) feküdtek.
Teljes egészében a község kezelésébe vették özvegy Vay Ádámné 88 holdas erdejét is.
A földosztás után alapvetően megváltozott a falu birtokszerkezete: 113 öt hold alatti gazdaság jött létre, összesen 270 holdon, s jelentősen mege-rősödött a középparasztság, az öt–huszonöt holdasok száma 381-re nőtt, birtokuk nagysága majdnem az egész határt, 3937 holdat magába foglalta. Mellettük csak hat nagygazda volt, akik kétszáznegyven holdon gazdálkodtak, száz hold feletti birtok pedig nem maradt a faluban. A tanyákon lévő két szeszgyárat is kisajátította a bizottság, és szövetkezeti kezelésbe adta, bár egy ideig még mind a kettőben a régi bérlő dolgozott.
Házhelyeket 1948-ban is mértek ki: az Őri út két oldalán, s akkor határozott az elöljáróság arról is, hogy a Paula-tanyát megszüntetik, mivel ott már kevesen éltek, a Rákóczi-tanyát viszont, mivel ez a községtől kissé messzebb, három kilométerre van, de jól járható földút vezet oda, vasúti megállója, két tantermes iskolája, szeszgyára van, tehát életképes település, továbbra is fenntartották, sőt itt 95 új házhelyet is kimértek.
A falu fiatalsága már 1946–47-ben birtokba vette a Vay grófok istállóját, ahol kultúrházat és mozit alakítottak ki. A községben szerveződő pártok mozgósította lakosság úgynevezett „rohammunkákkal” vett részt a háború utáni első években a község útjainak és főleg hídjainak helyreállításában.
Az újrakezdés megindításához nagy segítséget adott a kormány is: szántási és termelési hitel címén százötvenezer forintot juttatott a falu népének. Ez jelentősen megkönnyítette a termelés beindítását és a házépítések megkezdését.
A tagosítások után, 1949. szeptember 9-én megalakult a falu első termelő-szövetkezeti csoportja, mely a Kurucz nevet vette fel: elsősorban a kisbirtokosok léptek be. 1951-ben újabb tsz született, ez a Rákóczi nevet vette fel. Kuláktéeszként emlegették a jobbmódú tagok miatt. Az 1953-as kormányrendelet után megmaradt ugyan mind a két szövetkezet, de időközben sokan kiléptek belőle, s 1956 őszén–telén mind a kettő megszűnt.
A hároméves terv idején vetette fel a községi képviselő-testület a községi óvoda és a nyári napközi otthon, valamint egy gyógyszertár létesítésének gondolatát, melyek végül is az 1950-es évek elején megvalósultak.
A szomszédos Boglya-tanya lakossága 1948 elején kérte, hogy a tőlük hat kilométerre fekvő Kántorjánosi helyett a sokkal közelebb, alig egy kilométerre lévő Vajához tartozhassanak. Indítványukat azzal indokolták, hogy így könnyebben tudnák az itteni vasútállomásra szállítani az eladandó terményeiket, egyébként is mindig Vaján vásárolt be a lakosság, tehát minden szál e faluhoz köti őket. Kérésük két év múlva teljesült, tizennégy lakóházzal, 289 lakossal és 560 katasztrális hold területtel növekedett Vaja 1950 július végén, a település lélekszáma 3369-re, területe ötezer hold fölé emelkedett.
Államosítják az iskolákat 1948-ban, állami tulajdonba került a Damjanich út 65. szám alatti tanterem, kétszobás, konyhás, kamrás, verandás tanítói lakás, kert, nyári konyha, két kamra, melyekből a lakás és a kert a régi I. számú tanítói javadalmat képezte. Ugyancsak államosították a Damjanich út 16. szám alatti tantermet, előszobát, igazgatói irodát, előszobát, valamint az itt lévő kétszobás lakást, mely a II. számú tanítói javadalmat jelentette. Ugyan-ezen a telken állt még két tanterem, iskolai előszobával és egy másik kétszoba-konyhás lakás, a III. számú tanítói javadalom. Államosították az iskola tizenhárom és fél hold földjét, az iskolákban talált ingóságokkal együtt. Mind-ezeket Bencze János lelkész adta át Erdős Jenő állami iskolai igazgatónak.
A tanácsrendszer bevezetése előtti utolsó képviselő-testületi választáson, 1949 tavaszán már a pártállás és a szociális összetétel is meghatározó volt. A huszonhat tagú, kisparaszti többségű képviselő-testület tagjainak döntő hányada a Magyar Dolgozók Pártjának volt a tagja. A főbírói tisztet G. Sólyom Elek töltötte be, törvénybíró Kiss Bertalan, pénztáros Kovács András, körorvos dr. Hubert Antal, a vezetőjegyző pedig Sipos Sándor.
Az alkotmány bevezetése és a közigazgatás újabb átszervezése után 1950. április 1-jétől Őr helyett Rohod kisközséget osztották be Vaja nagyközséghez. Tulajdonképpen ekkor került vissza a vajai körjegyzőség az újonnan szervezett Szabolcs-Szatmár megyébe, hiszen előtte 1945-től az Ideiglenes Nemzeti Kormány egy rendeletével az akkori Szatmár-Bereg vármegyébe sorolta át, bár – érdekes módon – az utasítások továbbra is a baktalórántházi járás főszolgabírájától érkeztek.
Az 1950-es évhez egy kultúrtörténeti érdekesség is fűződik. A baktalórántházi járási tanács még a nyár folyamán utasítást adott a községek részére, hogy a régi, reakciós helyneveket változtassák meg. Ügybuzgó hivatalnokok úgy gondolták, hogy „…a vajai dolgozó parasztság is érezte a gróf Vayak kizsákmányolását. Így érthető, hogy demokratikus rendszerünk és a dolgozó parasztságunk jogosan kívánja községünk nevének megváltoztatását.” E direktíva szellemében a nagyközségi tanács 1950. augusztus 21-én határozatba hozta, hogy kérelmezni fogja: vehesse fel a falu a Nyíralmás nevet. Szerencsére a javaslatból semmi sem lett.
Az 1950-es évek elején kezdődött a vidék villamosítása, Vaján 1954 nyarától kezdték leásni az oszlopokat, először a község belterületén. A következő évben villanyvilágítást kapott a tanácsháza, a nagykastély, a kiskastély, az iskolák és a szolgálati lakások, továbbá a tanács döntése alapján „olyan személyek, akik a begyűjtésben élen járnak, s az iparosok között is az élenjárók”. A település villamosítása 1962-re teljesnek mondható, három évvel később, 1965. december 24-én pedig ünnepélyesen bejelentették, hogy a Rákóczi-tanya villamosítása is befejeződött.
A kiskastélyban a növekvő számú pedagóguscsaládoknak alakítottak ki szolgálati lakásokat, a nagykastély helyiségeit pedig tsz-irodának, tanteremnek, napközi otthonos óvodának, napközinek, a második emeletet szintén nevelői lakásoknak használták. 1957-ben itt alakítottak ki az orvosi lakást és a rendelőt az akkor ide helyezett immár második körorvos, dr. Komoróczy Károly részére. Az orvosi lakás és rendelő nem sokáig működött itt, már a következő évben sikerült megoldást találni a kiköltözésre.
Az 1956-os forradalom történései viszonylag csendesen, nagyobb események nélkül zajlottak le a nagyközségben. Szikszay Péter vb-elnök és Somfai József vb-titkár 1957. február 8-án kelt jelentésükben az alábbiakat közölték a baktalórántházi MSZMP-szervezet intézőbizottságával: „Az októberi események előtt parasztság részéről nagy elégedetlenséget váltott ki a földterületek összevonása. Ebből igen sok családi botrány volt és ez nagyon kihatott a politikai hangulatra is. Sokan meggyűlölték ezért úgy a helyi Párt szervezetet, mint a tanácsot. Sok panasz vetődött fel a beszolgáltatás miatt, annál is inkább, mert például baromfit, tojást, tejet olyan időkben is kértünk, amikor a tulajdonosoknak semmilyen adottsága nem volt. Ez nagyban hátráltatta a tömegek kapcsolatát a tanáccsal, mint a párttal…”
Október 30-áig semmi különös esemény nem történt – tudatja a jelentés –, akkor azonban a tömegek kezdeményezésére munkástanácsot választottak, és elhatározták, hogy a község három vezetőjét is le kell váltani. A leváltás megtörtént, az újonnan megalakult munkástanács és újonnan választott vezetők mind a rendet, mind a fegyelmet a község területén megtartották.
Az ideiglenes munkástanács október 30-án megalakult, és – a jelentés szerint – az alábbi követelést rögzítette: „Vaja községnek hősi hagyományai vannak. A dicsőséges múlt, a kuruc hősök arra köteleznek, ezekben a súlyos órákban szívvel és lélekkel haza mellé álljunk. Ettől gondolattól áthatva Vaja község ma megalakult nemzeti tanácsa a magyar kormánynak a következőket javasolja:
1. Tárgyalások kezdése a szovjet csapatok hazánkból való azonnali kivonásáért.
2. Minden jóvátétel, köztük a jugoszlávoknak fizetendő 82 millió dollár fizetésének megtagadása.
3. Engedélyezzék a parasztpárt és az értelmiségi párt működését és a Hazafias Népfront alapját képező három párt külön-külön indulhasson az 1956. december 31-ig megtartandó országgyűlési választásokon.
4. A miniszterek számának felére való csökkentése és a miniszterhelyettesi állások megszüntetése.
5. A rosszul dolgozó mezőgazdasági termelőszövetkezetek állami gazdasággá való átalakítása vagy felosztása.
6. Teljes amnesztia a külföldre távozott magyaroknak és a belföldön fogságban levő politikai foglyoknak, köztünk Mindszenty esztergomi érseknek.
7. A köztisztviselők státus rendezését és nyugdíj korhatárnak a férfiaknál is 55 évre való leszállítását.
8. A feleslegesen felduzzasztott és jelentős nemes valutát felemésztő külföldi képviseletek számának 1/3-ra való csökkentése.
9. A honvédségnek modern fegyverekkel és régi mintájú magyaros egyenruhával való ellátása.
10. A szovjet mintájú úttörő egyesület helyett a cserkészek visszaállítása.
11. A külföldön élő négymillió magyar sorsának fokozottabb figyelemmel kísérése és velük való szoros kultúrkapcsolatok létesítése.
12. Beszolgáltatási rendszer eltörlését kérjük.
13. Adókulcs csökkentését követeljük.
14. Kisipar és kiskereskedelem visszaállítását követeljük.
15. Szabad kötelező általános iskolai hitoktatás megadását kérjük.”
A jelentés további része a munkástanács vezetőinek nevét sorolta fel: elnök Paczári István, elnökhelyettes Harsányi György, vb-titkár pedig Sipos György, akik november 9-én mondtak le, és a hivatalt a régi vezetőknek visszaadták.
Ismerjük a vajai munkástanács tagjait is: Molnár József (1910) volt főjegyző, Tóth Sándor (1919), Tóth Miklós (1920), Kun Béla (1924) – földművesek, Simon Péter (1921) mezőőr, Borus Sándor (1895) főmolnár, Kiss Elek (1913) földműves, Dani Endre (1928) pedagógus, Kiss Endre (1935) adminisztrátor – bűnvádi eljárás egyikük ellen sem indult. Kiss Géza (1932) földművest fegyverrejtegetésért négyhavi börtönre ítélték.
Tizenöt családdal és húsz taggal 1957 tavaszán ismét termelőszövetkezet alakult a faluban Béke Tsz néven. A három kocsis, egy éjjeliőr, két jószággondozó, tizenkét növénytermelő Berkeszi Gyula elnök vezetésével akkor 279 katasztrális hold földön gazdálkodott. A tsz mellett egyre jelentősebb eredményeket ért el az évtized közepétől működő két gyümölcstermesztő szakcsoport 244 tagja, akik 52 hold gyümölcsösben 3837 gyümölcsfát, többségében almafát gondoztak. A határ többi, homokos részén csillagfürtöt, rozsot, napraforgót termeltek. A kötöttebb területeken takarmányrépa- és búzatermelés folyt.
A település határában ekkor 4087 katasztrális hold szántó, 459 hold gyümölcsös, 105 hold szőlő, 88 hold erdő, 201 hold legelő és harminc hold rét volt. Az évtized végén kezdte meg a falu megbízásából a Béke Tsz a Tulipán úti, elöregedett, életveszélyessé vált jegenyenyárfa-sor kitermelését.
Egy 1960-as adat szerint a falu lakossága 3728 fő volt, s a tsz mellett még meglehetősen sokan gazdálkodtak önállóan: öt hold alatti birtokon 671 gazda, öt és tíz hold közötti területen 238-an, tíz hold feletti birtokon pedig 52-en. Nem véletlen, hogy ebben az évben szinte ellepték a falut a tsz-szervező brigádok, és az erőteljes agitáció hatására Vaja 1961-re termelő-szövetkezeti községgé alakult át, február 22-én újra megalakult a tsz, s a június 19-i vb-ülésen jelentette be a tanácstitkár, hogy a faluban a mezőgazdaság szocialista átszervezése befejeződött.
Az új, először Rákóczi, majd rövid idő múlva ismét Béke Tsz-nek nevezett szövetkezet 850 fős tagsága a lakosság 98,5 százalékát tette ki. A tagság 4870 katasztrális hold földön gazdálkodott, melyből 3003 hold szántó, 100 hold termő gyümölcsös, 517 hold szőlő, erdő, rét, legelő és nem termő terület volt. Hat növénytermelő, két gyümölcstermelő és egy állattenyésztési brigád kezdte el a munkát K. Kovács András tsz-elnök vezetésével, akit egy év múlva Iklódi László váltott fel.
A korábbi jó gyümölcstermesztési hagyományokra építve a tsz az összefüggő, nagy gyümölcsösök telepítésére törekedett, nem véletlen, hogy a későbbiek során országos hírű almatermelő tsz lett a vajai, mely 1969-ben, a nyírparasznyai tsz-szel való egyesülése után vette fel a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nevet.
Már az átszervezés utáni első évben megindult a gyümölcsös telepítése, 1962-ben százhúsz hold termő és hatszáz hold fiatal gyümölcsöst tartottak nyilván, s ebből akkor hatvan-hetven vagon exportalmára számítottak. Két év múlva egy, a tsz-ről szóló beszámoló már 106 katasztrális hold termő gyümölcsösről, nyolcvan hold kezdő termő gyümölcsösről és 260 hold fiatal gyümölcsösről szólt. Abban az évben száznegyven vagon, azaz tizennégyezer mázsa almát szerződtek le. Hasonlóan jó termést vártak a vajai földben szintén jól termő burgonyából is. A százholdas termőterületről száznegyven vagonnal szerződtek le.
Az iskoláskorú gyermekek számának növekedése, a Rákóczi- és Boglya-tanya felsőtagozatos tanulóinak is Vaján történő tanítása miatt a tanács 1960. június 20-án hozott határozatot két új négytantermes iskola felépítéséről. Az akkoriban szabványtervek alapján épített iskolákban egy-egy szolgálati lakás is helyet kapott. Az építési költség hárommillió forintot tett ki, ebből a falu egymilliót vállalt, a többit a megyei tanács finanszírozta. A két épület rekordgyorsasággal készült el, az 1962–63-as tanévet már itt kezdte az iskola. Ezekben az években a vajai iskola 860 körüli gyermeklétszámát tizenkilenc tanulócsoportban tizenegy tanár, egy képesítés nélküli és tizenegy tanító tanította.

Egy, a második világháborút megjárt katonák közül

Vajai katonák Alsóvereckén (1941)

V. Harsányi György náddal fedett portája a kastély felől (Rákóczi utca)

K. Kovács András, a református egyház főgondnoka

A kisgazdapárt vajai szervezetének pecsétje 1945-ből

Miczi József háza 1971-ben (Ady Endre utca)

Iskolai tanterem a kastély I. emeletén

Az új kenyeret ünneplők csoportja a malom előtt (1949. augusztus 20)

A Vajai népi együttes 1955-ben

A Nyírségi Ősz egyik almakompozíciója a kastélyt ábrázolja (1976)

A tantestület: Vasvári Miklós igazgató (középen), Paczári Lászlóné gondnok és Kovács Judit tanítónő (balról jobbra), Papp Károly, Sipos Péter és Sipos Gábor tanár (hátsó sor)

A régi iskola és egy osztálya (1960)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages