Föld és népe
Föld és népe
Pesty Frigyes feljegyzései arról tudósítanak, hogy a népi emlékezet úgy tudta: Vaját a sok török és tatár zaklatás elpusztította. Arra történeti adataink vannak, hogy 1717-ben – az utolsó tatár betöréskor – Vaja lakossága futásban keresett menedéket, s e futás során számos örökös jobbágy elszökött a Vay família szolgálatából, de előtte és utána is népes volt a település.
A XVI–XVII. századból fennmaradt portális összeírásokat megvizsgáló Veres Miklós szerint Vaja adózó portáinak a száma 1543-tól az 1618-as megyei összeírásig hét és tizenhárom porta között ingadozott. Az 1618-as összeírás szerint 45 háztartás adózott, de 1622-ben már csak egy. Ezt követően 1699-ig nem írtak össze adózó háztartásokat Vaján. Ez a hiátus indokolhatja a népi emlékezet azon állítását, miszerint Vaja elnéptelenedett, s Luskodról népesítették meg.
Az adózók összeírásának – akár ilyen hosszú távú, majdnem nyolc évtizedes – elmaradását az elnéptelenedésén kívül igen sok ok indokolhatja. Mindenekelőtt az, hogy az 1621. december 31-én megkötött nikolsburgi béke értelmében hét magyarországi megye – közöttük a Vaját is magába foglaló Szabolcs és Szatmár is – az erdélyi fejedelemnek adózott. Van olyan vélekedés is, hogy Bethlen Gábor hajdúkat telepített volna Vajára, ami indokolná az adóösszeírások elmaradását. Az „Erdélyhez adózás” állapota megismétlődött I. és II. Rákóczi György fejedelemsége alatt is. Lehet, hogy Vaja adóösszeírásai a fejedelmi kincstár iratai között lappanganak?!
Megkaphatta a község állami adóját valamelyik katonáskodó Vay hadi szolgálata honoráriumaként. Átminősíthették a jobbágyokat várvédőkké, hajdúkká. Okos rafinériával a község lakói – összejátszva a földesurakkal – térhettek ki az adószedők összeíró ívei elől.
Ma még nem tudunk választ adni a hetvenhét éves hiátusra, de az bizonyos, hogy Vaja ez alatt a két nemzedékváltásnyi időszak alatt nem pusztásodott, nem pusztásodhatott el. Ennek ellentmond az is, hogy 1582-től máig nyomon követhetjük a református prédikátorok megszakítás nélküli egyházi szolgálatát Vaján. Még a XVI. században is tizenöt–húsz olyan háztartásnak kellett a református gyülekezetet alkotnia, amely évi rendszeres születés, temetés, esketés – honorálásával (stólapénz) el tudott tartani egy lelkészt.
Ami kétségtelen: a XVI–XVII. században folytonos hadi események pusztították a lakosságot, s ezeket nem úszta meg Vaja sem.
A törökök 1660. augusztus 27-én – másfél hónapnyi ostrom után – elfoglalták Váradot, martalócaik végigrabolták a falvakat. Szabolcs tisztikara a vajaiak panaszát is elsírta a királynak: „már csak a puszta helyek látszanak, és a Vármegyének kevés népe kóldulva jár”. Hihetnénk, a borzalom már nem volt fokozható. De igen! 1660-tól hat éven keresztül pestisjárvány tizedelte a lakosságot. 1660–61-ben pedig Montecuccoli hadai sarcolták meg rútul Szabolcs és Szatmár megye lakóit. A katonaság – foglalta írásba panaszát újólag Szabolcs és Szatmár megye tisztikara – „meg nem elégedvén őtet illető rend szerint való tartásával, mégis a szegény népet rútul zsákmányolta, és eleségétől utolsó falattyáig megfosztotta”. Mindezekhez már csak azt tehetjük hozzá, hogy Vaja „fő ország útja”, hadiút mellett feküdt.
Néhány adattal mégis – a fentebb taglalt minden bizonytalanság ellenére – meg kell kísérelnünk bemutatni a település népességszámának alakulását, és ehhez néhány korai adat is a rendelkezésünkre áll. 1543-ban Lóránt Péter szolgabíró írta össze a falu rovásadóját. Eszerint Vay Balázs, Vay János, Vay Demeter és Győry Antal birtokában voltak adózó háztartások. Vay Demeter részén öt adózó portát, Győry Antal részén egy-egy adózó és bírói portát, Vay János részén két adózó és egy bírói, Vay Balázs részén három adózó és egy bírói portát talált. Összesen tehát tizennégy portát. Ez nem jelenti azt, hogy csak tizennégy család élt volna Vaján. Egy-egy portán több háztartás is élt, főleg olyanok, amelyeknek nem voltak igázható barmaik, ezért szántó-vető tevékenységet csak mások használatában lévő földön végeztek. Szolgaként, pásztorként, gyalogszeres zsellérként.
Időben legközelebbi adatsorunk egy 1549-ben készült portális adóösszeírásból származik. Ekkor a Dersy István szolgabíró által felügyelt írnokok számbavették a vajai földbirtokosokat és azok minden rendű és rangú szolgálóit. Az említett összeírás öt földesurat regisztrált: Vay Balázst, Demetert és Jánost – mindhárman önálló háztartással rendelkeztek –, továbbá Győry Antalt és Ibrányi Miklóst. Öten bírtak összesen tizenegy jómódú adózó jobbágyportát, 26 – átmenetileg vagy hosszabb ideje – valamilyen oknál fogva adókedvezményben részesülő jobbágycsaládot. Volt a községben tíz újonnan települt jobbágyháztartás. Élt még a faluban tíz szolga, akik lehettek házasok, de nőtlenek is, és volt három olyan család, akik az egyéb kategóriában írattak össze, de esetünkben mindhárman földesuruk bírói voltak, akik külön-külön végezték az egyes birtokosok urasága alá tartozó jobbágyok és zsellérek szolgáltatásainak behajtását. Két telek lakatlannak, pusztának bizonyult. Mind a kettő tűz áldozata lett a közeli években.
Ez összesen is – az öt földesúrral együtt, akik közül Ibrányi Miklós nem volt bent lakos – öt nemesi fundus és 62 telek, de a 62 telek közül – láttuk – kettő puszta, deserta. Teljes porciót csak tizenegy módos, alighanem hatökrös jobbágy fizetett.
Nem feltűnő, de mindenképpen elgondolkoztató, hogy sem maga telkén gazdálkodó nemes, sem allodium, földesúri majorság nem találtatott a faluban. Iparos sem volt, kovács, molnár, korcsmáros, de még kereskedő sem. Nem említ az összeírás sem papot, sem prédikátort, sem ludi magistert, sem rektort, sem kántort. (Ez utóbbiak lehettek ugyan, de adómentességük okán nem írták össze őket.) A 62 elvileg adózó háztartás az alábbiak szerint oszlott meg az öt jobbágytartó földesúr között.
A leggazdagabb földesúrnak Vay Balázs, (custos) Vay István leszármazottja tűnt, akinek négy jómódú jobbágyporta, tizenhét szegény jobbágy, három új telepítésű jobbágy, öt szolga és egy földesúri bíró tartozott a hatalma alá, összesen harminc szolgáló háztartás, kettő híján a vajai népesség fele. Nem kevés, de nem is sok. Vay Balázsnak ugyanis sem Szabolcs, sem Szatmár, sem Bereg megyében nem volt máshol birtoka, tudtunkkal az ország más részén sem. Minden jövedelme Vajáról származott. Ahhoz elegendő, hogy jómódban éljen, de különösebb fényűzésre már aligha futotta.
Vay Balázst Vay Demeter követte a sorban. Őt tizennyolc háztartás szolgálta. Három tehetős jobbágy, négy szegény jobbágy, hat új telepítésű jobbágy, négy szolga és egy egyéb. Ez utóbbi ugyancsak földesúri bíró volt. Látszatra majdnem felényi Vay Demeter gazdagsága a Vay Balázséhoz viszonyítva, de a látszat csal. Demeternek ugyanis a Szabolcs megyei Berkeszen, és Szatmár megyében Hodoson és Kiskolcson is voltak szolgálónépei. Más megoszlásban ugyan, mint Vaján, de Berkeszen 18 háztartás szolgálta, míg Hodoson és Kiskolcson 23 háztartás, és ez utóbbi helyen volt egy puszta-telke is. Az 59 háztartást számláló szolgálónép már viszonylag tekintélyes jövedelmet biztosított tulajdonosának.
A harmadik Vay-ivadéknak, Jánosnak mindössze két háztartás népessége szolgált, és volt egy pusztatelke. Egyik jobbágya módos volt, a másik átmenetileg szegénynek bizonyult, adókedvezményben részesült.
Győry Antal részére is csak Vaján írtak össze birtokot. Őt egy jómódú és két – átmenetileg – elszegényedett, összesen három jobbágyháztartás népe szolgálta. Ezek földesúrnak fizetett járadékai nemigen voltak elegendők a munkátlan élethez, vagy a katonáskodáshoz, hivatal viseléséhez. Győry Antalnak, mint Vay Jánosnak – akit más források literátusként, írástudóként emlegetnek – magának is meg kellett fognia az eke szarvát, és gondoskodnia állatairól. Földesúri bírót sem tartott, maga irányította jobbágyait. Nem tudjuk, hogy a földesuraknak és a jobbágyoknak mennyi állatuk volt. Pedig a vagyont ebben az időben az állatok jelentették.
Ötödik birtokosként – 1549-ben – Ibrányi Miklóst írták össze Vaján, aki két-két módos és szegény jobbágy meg egy-egy új telepítésű jobbágy, szolga és földesúri bíró fölött rendelkezett, s volt egy pusztatelke is. Ibrányi Miklósnak birtokai és szolgálónépei voltak Tiszaeszláron, Ibrányban, Keresztúton (Kótaj), Tiszalökön, Nádudvaron, Petneházán is. Ő – összes szabolcsi birtokait tekintve – 122 módos, 54 szegényebb, 28 új telepítésű job-bágy, 19 szolga és tíz egyéb rendű és státusú szolgaháztartás fölött rendelkezett, s az említett falvakban volt tizenegy pusztatelke is. Vajai jószágait földesúri bírója felügyelte és igazgatta, évenként kétszer elszámolt a bevételekkel, s jelentette a robot hovafordítását.
Az 1549-ben a Vay János és Ibrányi Miklós birtokában lévő egy-egy pusztatelek bizonyítja, hogy a telkek akkor is elnéptelenedhetnek – Vay János a példa rá –, ha birtokosuk helyben lakik. Bár ez az adóösszeírás csak két pusztatelket talált Vaján, a tíz új telepítésű telek bizonyítja, hogy időről időre jelentős számban néptelenedtek el telkek, a már jelzett okok miatt, s ezek megnépesítése – még úgy is, hogy maga a földesúr adott igázható barmokat a telket megülő jobbágyoknak – elemi érdeke volt a földesúrnak, akinek a jövedelme a saját állattartása mellett –, ha nem majorkodott, márpedig ebben az időben Vaján egyetlen földesúrnak sem volt majorsága – elsősorban a jobbágyszolgáltatás révén megkapott kilenced és robot volt.
A hatvan szolgáló háztartás és a négy bent lakó földesúr háza népének együttes létszáma két-háromszáz lehetett 1549-ben.
A mélypontot – a lakosságszámot illetően – az 1620-as évek (1622-ben egyetlen adózó portát írtak össze) és a Rákóczi-féle szabadságharc korszaka (1703–1711) jelentette. 1715-ben egy, 1720-ban húsz adózó háztartást írtak össze Vaján. 1767-ben viszont már 27 adózó háztartást számoltak össze, a Vay család kúriáin élő allodiális szolgálónépek háztartásait nem számítva. S 1787-ben 117 családban már 650 embert írtak össze II. József népszámlálói. Az 1804-es egyházlátogatási jegyzőkönyv 652 helyben lakó református lelket jegyzett föl. 1816-ban 134 házban és 173 családban 921 ember élt, de ekkorra megbomlott a homogén református közösség: 54 katolikus és 17 zsidó is élt a faluban. 1827-ben 140 házban, 166 családban 1022 lelket számláltak össze.
A szabadságharc bukása után két évvel Fényes Elek geográfiai szótárában az alábbiakat olvashatjuk a településről: „…magyar mezőváros, közel Szathmár vármegyéhez, Nagymadától délre 1 mérföldnyire: 90 római, 76 görög katholikus, 916 református, 20 zsidó lakossal, református anyatemplommal, 8 egész 4/8 első osztályú egésztelekkel. Van egy régi vára, mellyet gróf Vay Ábrahám újíttatott meg. Határa részint homok-dombos, részint lapályos igen termékeny fekete homok. Lakosai felette szép és nagy ökröket tenyésztenek, s a város erről és lentermesztéséről híres…”
Az 1881-es népszámlálás idején a falu 186 házában 1224-en éltek, zömében magyar anyanyelvű (1107 fő) és református (994 fő) lakosság. Az 59 római katolikus és a 45 görög katolikus mellett már jelentős volt az izraelita kereskedők, iparosok, bérlők száma is: 123 lélek.
Tíz évvel később az 1892-es helységnévtár 1630 lakost regisztrál a kis községben, közülük 1617 magyar, négy német, egy ruszin és nyolc egyéb anyanyelvű. A lakosság túlnyomórészben református, 1217 lélek, itt az anyaegyház is, a 138 római katolikus és kilencven görög katolikus anyaegyháza Nyírbaktán, van négy görögkeleti, és a 181 izraelita anyaegyháza Nyírmadán volt.
A századforduló idejéből származó monográfia nem mond igazán sokat a faluról: „Vaja, kisközség, körjegyzőségi székhely, 204 házzal, 1630, nagyobbára ev. ref. lakossal. Postája van, távírója és vasúti állomása Hodász. E község a Vay család ősi fészke… Rajtuk kívül még Zoltán Jánosnénak és Orosz Miklósnak van számot tevő birtoka… A vár belsejét ifj. gr. Vay Ádám lakja. Helyiségei és érdekes berendezésök teljes összhangban vannak a vár külsejével. A várban érdekes fegyvergyűjteményt, régi festményeket és egy régi Vay-féle banderiális lovas- és egy a Vayak által hódított labancz zászlót őriznek…” Az ifjabb gróf felesége volt gróf Zichy Mária (1869–1947), gyermekeik: Rezső (1893–1927), Ádám (1895–1930) és Béla (1903–1945), később a kastély utolsó urai.
Az 1902-es helységnévtárban találkozunk a falu külterületeivel is. Az akkor összesen 2159 lelket számláló településhez Hodáj (sic!)-tanya (320 lélek), Kisruzsa-tanya (25), Nagyruzsa-tanya (63), Paula-tanya (101), Vay I. (11) és Vay II., melyet korábban Báró-tanyának is neveztek (34), tartozott.
A XX. század elejének gazdasági és társadalmi viszonyairól igen szemléletes képet kapunk, ha összevetjük az 1900-as és az 1910-es népszámlálás adatait. Szembetűnő, hogy a lakosság száma alig növekedett, 2159-ről csak 2183-ra. Ez is csak azt támasztja alá, hogy a nagy földínség miatt egyre többen választották a tengerentúli megélhetés lehetőségét, a kivándorlást. Nem azért, hogy végleg kinn maradjanak, hanem azon egyszerű okból, hogy valami vagyont gyűjtve hazatértük után itthon vásároljanak földet.
Az 1904-es útlevél-nyilvántartó adataiból tudjuk, hogy abban az évben 27-en kaptak egy évre kivándorlási útlevelet Fiumén át az Újvilágba. Huszonhárom férfi és négy nő hagyta el akkor a falut. 1900-ban tíz falubeli volt külföldön, tíz év múlva ez a szám már 54-re rúgott.
A helyben maradó lakosság nagyjából fele-fele arányban férfi és nő (1900-ban 1065 férfi és 1094 nő), 1910-re ez az arány a kivándorlások, vagy a belső, munkát kereső elvándorlások miatt a nők javára tolódott el (1068 férfi és 1115 nő). A lakosság életkora a fiatalok meghatározó jelenlétéről tanúskodott, mint ahogy a korabeli Magyarországon mindenütt.
1900-ban a tizennégy évesnél fiatalabb korosztály a lakosság 46 százaléka, sokkal jobb a megyei átlagnál, mely ekkor 41 százalék volt. 1910-re ez az arány viszont negyven százalékra csökkent. A tizenöt–negyven év közöttiek aránya 1900-ban 35 százalék, egy százalékkal rosszabb a megyei átlagnál. 1910-ben a mutatószám 36,6 százalék. Az idősebbek, a 40–59 évesek aránya 1900-ban 14,7 százalék, kereken két százalékkal kedvezőbb a megyei átlagnál, 1910-re viszont éppen az ellenkezője, már 17,9 százalék, hiszen a javakorabeli munkás lakosság egy része már nem volt itthon. Az idősek aránya 1900-ban 4,4, 1910-ben pedig 5,2 százalék.
A lakosság magyar anyanyelvű volt, többségében református, mellettük görög és római katolikus vallásúk is szerepeltek. 1910-ben viszont evangélikusokat (tizenegy fő) és három görögkeleti vallásút is összeírtak. Jelentős az izraelita lakosság: 1900-ban 269, 1910-ben 246 fő. Őket sejthetjük a falusi kisipar, a szeszfőzdések (tizenegy fő), a korcsmárosok (négy, illetve hat személy), a molnárok (1910-ben három fő) nagy része mögött.
A lakosság többsége, ugyanúgy, mint az egész megyében, elsősorban a mezőgazdaságból élt. 1900-ban a 858 keresőből 718 a mezőgazdaságból, 65 ipari tevékenységből, tizenkettő kereskedelemből, kilenc közlekedésből, tizenhárom közszolgálatból, hét napszámból élt, mellettük 32 házicseléd volt. Ők összesen 1301 személyt tartottak el. 1910-re ez az arány változott és a mezőgazdasági népesség arányának rovására nőtt az ipari (105 fő), a kereskedelmi (23 fő) népesség aránya.
1900-ban a település népessége 240, jórészt vályogból vagy sárból épített, náddal vagy zsúppal fedett házban, 1910-ben 332 házban, de ugyanolyan technológiával építettben lakott. Igen kevés a kő- vagy téglaalapra cserép- vagy palatetővel épült ház. Ezek elsősorban a helyi földbirtokos-, tisztviselőcsaládok és a módosabb gazdák lakásai voltak.
1910-ben a statisztikai felmérés során összeírták a külterületeket is. Vajához ekkor a Paula-tanyát (135 fő), Rákóczi-tanyát (283 fő) és egyéb külterületet (142 fő) sorolták. Az egyéb külterület valószínűleg a Kis- és Nagy-Ruzsa-tanya, valamint a Vay-tanya volt.
Az 1930-as évek közepének vajai viszonyairól az akkoriban megjelent vármegyei monográfiai tudósít. Szó szerint idézzük a Vajáról szóló részt:
„Kisközség a nyírbaktai járásban. Hozzátartozik: Kisruzsatanya, Nagyruzsatanya, Paulatanya, Rákóczitanya, Vaytanya. területe 4447 kat. hold, amelyből 3916 szántó, 41 rét, 22 szőlő, 167 legelő, 58 erdő, 13 nádas, 34 kert, 196 kat. hold terméketlen terület. Lakóinak száma 3016, akikből 1149 a férfi és 1557 nő. Mind magyar anyanyelvű. Felekezetileg 271 róm. kat., 125 gör. kat., 2370 ref. és 250 izr.
A házak száma 402. Ref. templom helyben. Iskolái: 2 ref. elemi népiskola és 1 róm. kat. elemi iskola [ez téves adat, mert a III. iskola is református volt a faluban – B. J.], továbbá egy ref. ált. továbbképző. Lakóinak főfoglalkozása őstermelés, ipar és kereskedelem. A birtok megoszlása: 1 nagybirtok, 2 középbirtok és néhány kisbirtok. Állatállománya 1935-ben: 400 szarvasmarha, 218 ló, 1416 sertés, 250 juh, 73 házinyúl és 5599 baromfi. A község piaca Nyírbátor. Körorvos székhelye. Községi orvos helyben lakik. Gyógyszertár Nyírmadán 8 és fél km-re. Legközelebbi közkórház Nyíregyházán 44 km-re, Kisvárdán 30 km-re és Mátészalkán. Hősi halottainak száma 47. Vasútállomása helyben a Nyíregyháza–Vásárosnaményi vonalon. Posta, távírda, telefon helyben.”
Az úgynevezett kis kastély építési terve (1900 körül)
Egy régi lakóház (Nagy Sándor utca 14.)
A Kovács család 1953-ban. A szélen K. Kovács András és felesége, középen K. Kovács András édesanyja, Szabad Borbála (született 1864), és gyermekeik
