Az ország jön el Vajára | Száz Magyar Falu

Az ország jön el Vajára

Országos jelentőségű eseménynek adott otthont a falu 1906-ban. A millenniumtól kezdve megerősödő magyar nemzeti ellenállási mozgalom követelésére az uralkodó, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király, bár minden idegszálával tiltakozott ellene, de a felajzott magyar közélet megnyugtatására végül is beleegyezett az emigrációban elhunyt II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosótársai hamvainak hazahozatalába és itthoni ünnepélyes újratemetésébe.

A magyar kormány küldötteinek mind a törökországi, mind a németországi tárgyalásait siker koronázta, s 1906. május 22-én Wekerle Sándor miniszterelnök már arról tudósította Szabolcs vármegye nemrégen kinevezett új főispánját, gróf Vay Gábort, hogy a gdanski Szent Erzsébet-templomban 1719-ben eltemetett kuruc Vay Ádámnak, a fejedelem leghűségesebb emberének a hamvaiért a napokban utazott el a család két tagja, gróf Vay Ádám és gróf Vay Tihamér. Velük utazott még Vay Kázmér és Révész Kálmán kassai esperes. Ők vették át a földi maradványokat a helybeli kormányzó és a helyőrségi tisztikar jelenlétében tartott istentisztelet keretében, ők kísérték haza II. Rákóczi Ferenc udvari marsalljának fekete érckoporsóba zárt hamvait.

A német kormány által felajánlott díszes halottszállító vasúti kocsi 1906. június 19-én kora délután érkezett meg Nyíregyházára, ahol Vay Gábor főispán, Sipos Béla vármegyei főjegyző és díszruhába öltözött hat hajdú fogadta az érkezőket. Másnap reggel a vagont a vásárosnaményi szerelvényhez kapcsolták, s a vonatra a Vay család tagjai mellett Mikecz Dezső alispán, a főjegyző, Péchy Gyula árvaszéki elnök, dr. Jósa András vármegyei főorvos és Santrock Alajos karnagy, illetve a nyíregyházi dalárda húsz énekese is felszállt.

A vonat kevéssel tíz óra előtt futott be a szépen feldíszített vasútállomásra, ahol a falu népe, a Vay család tagjai várták és fogadták a hamvakat. A koporsót a vármegyei hajdúk emelték le, majd a peronon felállított ravatalra helyezték. Itt előbb az alispán a vármegye, majd Vay Mária a község nevében helyezett el koszorút a koporsóra. Ezután Molnár Mihály református lelkész üdvözölte immár újra a hazai földön a nagy kurucot. Szavai után a helybéli gazdák vették vállukra a koporsót, s a család és a résztvevők hosszú sorától kísérve lassú menetben indultak a Tulipán úton az ideiglenes sírhely, a család angyalos sírboltja (kiterjesztett szárnyú, kőből faragott angyal áll a Vay család kriptája felett) felé, ahol előbb Görömbey Péter református esperes, majd Révész Kálmán búcsúztatta a hazatért nagy halottat. Beszédük után a dalárda elénekelte a Himnuszt, majd a vendégek a kastély felé indultak, ahol Vay István nyugalmazott főszolgabíró és az ifjabb Vay Ádám fogadta és látta őket vendégül. Ehhez a jeles eseményhez kapcsolható a Tulipán út születéstörténete is. Ez az út kötötte össze a kastélyt és a vasútállomást, s ennek az útnak nagyjából a közepén, a kanális mellett van az angyalos sírbolt. Két oldalára az ifjabb gróf egy-egy sor nyárfát ültetett, majd a fák közé tulipánágyásokat még 1906 előtt. Innen a név. Ez volt a grófi család korzója, amelyen a falubeliek sohasem járhattak, kapuval volt elzárva. 1945-ben, a földosztás után mértek ott ki házhelyeket.

Már ekkor, 1906-ban felmerült az igény, hogy Vay Ádám hamvainak végleges nyughelyéül méltó síremléket kellene készíteni. Június 25-én a főispán arról tájékoztatta alispánját, a miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy a templom előtti telket a református egyháztól az állam részére megvehessék, mert a mauzóleum is állami költséggel épül majd. Ezen a telken viszont akkor a református iskola épülete állt, s a presbitérium igen nehezen szánta el magát a telekcserére.

Gróf Vay Ádám már májusban felajánlotta, hogy a mai Damjanich utcán lejjebb, a Kapi-féle telket feltölteti, építtet rá egy olyan nagyságú tanítói lakást és iskolát, mint amilyenben akkor Takács Zsigmond kántortanító lakott. Az épület alapja fehér kő lesz, azon hat sor tégla, felette vályog – így szólt az ajánlat. Építtet a gróf még istállót, kamarát, pincét, és a telek végére kutat is ásat.

A családnak igen fontos volt a templom előtti terület megszerzése, június végén a gróf azt is felajánlotta a presbitériumnak, ha az építkezési megoldás nekik nem jó, akkor ötezer koronát fizet. Ezt Fejér Imre vármegyei főügyész az egyházzal folytatott tárgyalások során július 16-án 6500 koronára emelte fel, s az adásvételi szerződés elkészítésekor gróf Vay Gábor még ötszáz koronával megtoldotta.

Az adásvételi szerződés tehát július 16-án megszületett. Az állam megvette a telket, a család pedig vállalta az új iskola felépítését. A presbitérium viszont kikötötte, hogy amíg ezen új épület el nem készül, de legalább 1907 szeptemberéig az iskolaépület megmarad a régi helyén, csak a melléképületeket lehet elbontani. Mivel mind a család, mind pedig a vármegye számára a mauzóleum építése rendkívül fontossá vált, ebben maradtak.

A vármegye székhelyén, Nyíregyházán megjelenő helyi sajtó, a Nyírvidék, július 1-jén már arról számolt be: „Az emlék elkészítésével Holló Barnabás jeles szobrászművészt bízták meg, aki elkészült annak mintájával, melyet a múlt héten tekintettek meg a kormány megbízottai. A minta a bírálóknak nagyon megtetszett és a művészt megbízták a végleges kivitellel. A síremlék hatalmas terméskőből kifaragott obeliszk lesz, tetején kiterjesztett szárnyú turulmadárral. Elöl Vay Ádám domborművű mellképe lesz, a hátsó síkban pedig a danckai emléktáblát helyezik el. Az obeliszk aljában egy haldokló kuruc végső erőfeszítéssel szorítja kebléhez a harci lobogót, amivel a művész gyönyörűen szimbolizálja a nagy kurucnak, Vay Ádámnak hazájához való hűséges ragaszkodását. A síremlék részeit bronzba öntik, s őszre teljesen elkészül, amikor Vaján nagy ünnepélyességgel fogják felavatni.”

Október 9-én a miniszterelnökség leiratot küldött a vármegyéhez, melyben közölték, hogy Vay Ádám immár végleges temetését november 15-én fogják megtartani országos jelentőségű ünnepély keretében, melyen az országgyűlés két háza és a kormány is képviselteti magát. Azt is megírták, hogy az az emléktábla, melyet valamikor a porosz uralkodó állított Vay Ádám gdanski sírhelye fölé, előreláthatóan az év végén fog hazaérkezni, így csak 1907 tavaszán lehet azt az emlékműre felhelyezni. (Végül is a tábla nem került rá a síremlékre, a református templom hajójának belső falába illesztették, szemben a szószékkel. Ma is ott látható.)

Mikecz Dezső alispán buzgón hozzálátott a rábízott feladatok végrehajtásához. A meghívók és a díszítési munkák intézése mellett november elején Vay Ádámot és Vay Istvánt kérte fel, hogy a helyi szervezést végeznék ők. Gróf Vay Ádám tízpontos feljegyzésben foglalta össze a legfontosabb helyi teendőket: az állomás feldíszítése, az állomástól a Tulipán úton végig, a templom és a sírkert körül zászló- és címertartó póznák állítása, az ezekhez tartozó utcák felhomokoltatása, a Tulipán úti kőhíd díszkapuvá alakítása, a Tulipán úti kapu és a sírkerthez vezető szintén három kapu feldíszítése, a község lakóinak felszólítása az udvarok, járdák, úttestek feltakarítására, a házak feldíszítésére, este öt óra után való kivilágításukra (kivájt burgonyába tett két szál viaszgyertya meggyújtásával), a rend fenntartására kellő számú csendőrségről való gondoskodás a nyírmadai csendőrőrsről, valamint az érkező bandériumok számára a Vay család Rákóczi kurucz- és Vay Ádám-, Mándy Géza kántorjánosi birtokos Boglya-, valamint a szintén helybéli Orosz Miklós tanyáin lóállások biztosítása.

A miniszterelnökség november 2-án jelezte, hogy az ünnepségen való részvételre felszólította a kormány, illetve az országgyűlés mindkét házának tagjait, az egyházi és világi főhatóságokat, s külön dr. Thaly Kálmán képviselőt. Mindezek mellett a rendezvény fényének emelésére kellő számú, nagyméretű, kartonból készült színes országcímert és a Vay család régi címerét ábrázoló pajzsot küldött, melyeket a községben felállított póznákra szegeltek.

Így érkezett el a nagy nap, 1906. november 15. Még az időjárás is kedvezni akart az impozáns ünnepségnek, az előző napok szeles, esős borúja helyett ragyogó napsugaras, szép őszi reggel köszöntött be. A gyülekezőhely Nyíregyházán volt. A gyönyörűen feldíszített pályaudvarra reggel hét óra előtt sorra futottak be a vonatok Kisvárda, Debrecen, Miskolc felől, telve az ünnepre érkezőkkel, akik között ott volt a kormány képviseletében Tóth János vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár és Mezőssy Béla földmívelésügyi minisztériumi államtitkár Újfehértóról.

A jelenlévők egy része a negyed nyolckor induló menetrend szerinti vonattal utazott Vajára, a többiek pedig az egy óra múlva indított különvonattal, mely a közbülső, ugyancsak feldíszített állomásokon is megállt, felvéve a környékről jövőket is. Ez a szerelvény tíz óra tájban futott be a falu állomására, ahol összeállt, majd három ágyúlövés eldördülte után lassan megindult a menet. Az élen két tárogatós, Bakay László és társa haladt, mélabús kuruc nótákat fújva. Utánuk Liptay Béla lovagolt a vármegye zászlajával, lovát két, a megye színeibe öltöztetett csatlós vezette. Mögötte Henter Antal a vármegye várnagya vezetésével a négy harsonás, majd nyolc bandérista vonult hátasán négyes sorokban a vármegye díszruhájában. Őket gróf Vay Miklós követte szintén lovon, Vay László kuruc brigadéros zászlajával. Csatlósait a Vay-színekbe öltöztették. Azután az apródok jöttek gyalog, Vay Rezső (tizenhárom éves) az ország, Vay László (kilencéves) a vármegye és ifj. Vay Ádám (tizenegy éves) a Vay család ősi címerével. Utánuk Vaja és Alsózsolca (báró Vay Elemér lakhelye), majd Munkács városa, Máramaros, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegye küldöttségei meneteltek, kiket a koporsó díszőrsége követett. Nyomukban a kormány, a parlament két házának küldöttsége, Abaúj-Torna, Bereg, Szatmár, Zemplén, Borsod, Ugocsa és Sáros vármegye delegációja, főispánjuk vezetésével, kiket a Vay család tagjai követtek díszmagyarban, karjukon a gyászfátyollal. A családtagok után Szabolcs vármegye teljes tisztikara, a vármegye törvényhatósági bizottságának tagjai az alispán, a járások küldöttségei a főszolgabírák, Nyíregyháza küldöttsége pedig Májerszky Béla polgármester vezetésével következett. A menetet a nyíregyházi evangélikus főgimnázium százhatvan fős diákcsapata zárta Leffler Sámuel igazgatóval az élen.

A gyászmenet két oldalán a csendőrség állt sorfalat, a falu népe pedig szintén a két oldalon a mezőn kísérte a Tulipán úton haladókat. Az angyalos sírboltnál a gyászmenet megállt, a koporsót a kriptából kihozták, a díszőrség kivont karddal mellé állt, s a nyíregyházi dalárda műsora után Görömbey Péter református esperes méltatta a nagy múltú családot és kuruc Vay Ádámot.

Beszéde után ismét három ágyúlövés hangjára a vármegye tisztségviselői, a Vay család tagjai felváltva vitték a koporsót a síremlékig, s az ott álló ravatalra helyezték. Itt Tóth János államtitkár adta át Mikecz Dezsőnek s vele együtt a vármegyének a sírhelyet. Mikecz Dezső beszéde és koszorúzása után Zoltán Elek a főrendiház, Kállay Lipót pedig a képviselőház nevében helyezett el koszorút. A család nevében báró Vay Elemér szólt. Beszédében többek között ezeket mondta: „Élni fogsz te családod körében örökké. Múltad és a mai nap emlékét a maga tisztaságában át fogják adni az ifjabb nemzedéknek, hogy az újra és újra, tovább és tovább adja a jövőben, hogy míg csak egy Vay lesz is e hazában, az mind tőled, belőled – közülünk a legnagyobbtól – tanulja meg, hogyan kell, ha szükség van reá, tűrni és szenvedni a nemzettel, hogyan kell szeretni a hazát, melyért a nemzet köszönete késhet, de nem maradhat el soha.„

A szép beszéd után Molnár Mihály református lelkész mondott imát, s a dalárda éneke közben a család tagjai vitték le a koszorúkkal borított koporsót az emlékmű alatti sírboltba. Ismét három ágyúlövés jelezte az ünnepség végét, majd gróf Vay Ádám látta vendégül a megjelenteket a kastély falai között, akik a délutáni vonattal utaztak el a faluból.

Az ünnep után ismét a dolgos hétköznapok következtek. 1907-re elkészült az új iskola és a tanítói lakás, összesen 7200 korona értékben. Az építkezéshez és a berendezéshez még hiányzó összeget a Vay család egészítette ki. Az iskola a református egyház kebelében működött két tanteremmel és két tanítóval (I-es és II-es iskola) de a falu minden tanköteles gyermekét tanították.

A hatosztályos iskola első és második osztályát, az 1911–12. tanévben Horváth Anna tanítónő, a harmadik–hatodik osztályos gyermekeket, valamint az ismétlő iskolásokat pedig Takács Zsigmond kántortanító oktatta a legnélkülözhetetlenebb ismeretekre. Az egyes osztályok nagyságára legyen példa a fent említett tanév. Az I. osztályban akkor 102 gyermek járt (76 református, tizenegy római katolikus, tizennégy izraelita és egy görög katolikus), a II-ba pedig 58 (46 református, hat római katolikus, öt izraelita és egy görög katolikus) A III. osztályban 36-an, a IV-ben 25-en, az V-ben 18-an, míg a VI-ban már csak hatan tanultak, hiszen a háztartásokban szükség volt a felnövekvő gyermekek munkaerejére is.

A tanítás folyamatos, délelőtt-délután tartott, osztatlan formában, amíg az egyik osztállyal foglalkozott a tanító, a másik osztály (vagy osztályok) önállóan gyakoroltak.

1907-ben ugyan már felmerült a harmadik iskola és tanítói lakás megszervezése, de ennek megvalósítására még néhány évet várni kellett. 1910. október 16-án a községi képviselő-testület kérte az egyházat, hogy a második iskolatelek nyugati felét engedjék át a községnek, ahol az a saját erejéből megépíti az újabbat és a tanítói lakást, bebútorozza, felszereli, majd átadja az egyháznak, hogy református iskolaként működtesse.

Három év múlva az épületek el is készültek, 1914 őszén Takács Zsigmond, Horváth Anna mellett Kozsár Gyula tanító kezdte el az új tanévet. Az ő bére az egyháztól húzott 360 korona mellett a vallás- és közoktatási minisztériumtól az új tanítói állások szervezésére országosan adott évi ezerszáz korona államsegély és a lakás volt.

Az első világháború előtt a falu igazgatása az 1901. augusztus 18-án elfogadott községi szabályrendeletben meghatározottak szerint történt. A falu egy körjegyzőséghez tartozott Őrrel, székhelye Vaján volt. A képviselő-testület húsz tagból állt, felét választották, felét a legtöbb adót fizető polgárok adták. Ez a testület évente kétszer, március és augusztus első felében ülésezett és döntött az elé kerülő ügyekről. A szabályrendelet nemcsak az elöljáróság tagjait, hanem fizetésüket is meghatározta. A bíró évi nyolcvan, a törvénybíró, egyben közgyám harminc, a két esküdt húsz-húsz, a körjegyző nyolcszáz, a községi pénzkezelő százhúsz és a körorvos 203 korona illetményben részesült. Munkájukat a segéd- és szolgaszemélyzet segítette: a körjegyzői írnok, a halottkém, a szülésznő, a segédszülésznő és a kisbíró. Ez a rendszer a második világháború végéig változatlanul működött, csak a fizetések változtak. 1946-ban a település kérte, hogy nagyközséggé alakulhasson, amit a megye jóvá is hagyott.

Az 1910-ben kiadott megyei almanach megőrizte számunkra a falu akkori vezetőinek nevét: a főbíró Kiss Miklós, a törvénybíró Sipos Péter, a körjegyző Komáromy Miklós, a pénzkezelő Kain Sámuel, a református lelkész Molnár Mihály, az izraeliták rabbija Grünwald Juda, a református tanító pedig Takács Zsigmond és Gecsey Ilona volt.

1912-ben ismét változott a település közigazgatási státusa. Ebben az évben szervezte meg a vármegye a nyírbaktai járást, s az új besorolás szerint Vaja ebbe a járásba került át. Végig itt is maradt a későbbi nevén baktalórántházi járás 1970-es megszűntéig.

II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala: az ország zászlajával gróf Vay Ádám, a két szélső nemes apród gróf Vay Rezső és ifjabb Vay Ádám (1906. október 28)