A nép vallásos, munkás, eléggé értelmes…

Teljes szövegű keresés

A nép vallásos, munkás, eléggé értelmes…
A Bach-korszakban, az 1849 után bevezetett új közigazgatási rendszer Vaját a korábbi helyéről, a nyírbátori járásból, az 1850-ben szervezett nagykállóiba sorolta át. A mezővároshoz tartozott Luskodpuszta is, mely később Kántorjánosi határába olvadt be. A történelmi hűséghez azonban az is hozzátartozik, hogy 1850-ben Vaja előbb az akkor újonnan megszervezett nyírbogdányi járásba tartozott, s 1854 tavaszán, az újabb átszervezés után került a nagykállói járásba Őrrel és Rohoddal együtt. Az országra kényszerített Habsburg-abszolutizmus az 1850-es évek végére válságba került, s ha korlátozottan is, de 1861-től a törvényhozásban és a közigazgatásban az 1848 előtti állapotokat állították helyre. Vaja mezővárost is a régi közösségébe, a nyírbátori járásba sorolták vissza.
Az 1860-as évek közepén kelt egyik statisztikai jellegű adatfelmérés adatai között szerepel, hogy a kastélyt 1851-ben zsindelyeztette újra a Vay család. A falu és a birtokosok történetére vonatkozó adatokat ifj. Sipos András főbíró és Holly Pál jegyző közölte Pesty Frigyessel, az összeírás készítőjével. Ekkor a mezővárosban 1152 lélek élt.
Az 1871. évi XVIII. törvénycikk rendezte az ország helységeinek státusát, s minden települést egységesen „községnek” titulált, bár megkülönböztetett várost, nagy- és kisközséget. Ez a törvény ugyan még nem szüntette meg a mezővárosokat, de már a nagyközségekkel vonta őket egy kategóriába. Ebbe a csoportba tartozott Vaja is, s a település vezetésére bírót, helyettest (másod- vagy törvénybírót), négy tanácsnokot, pénztárnokot, községi jegyzőt és községi orvost választottak.
Az 1873-as kolerajárványról sok adat nem maradt fenn, de hogy Vaján is szedett áldozatokat, arra sajnálatos példa, hogy az egyház algondnoka, Takács István is e betegségben hunyt el e tragikus esztendő szeptemberében.
Ugyanezen év őszén ifj. Vay István presbiter, később a nyírbátori járás főszolgabírája vetette fel a presbitérium előtt, hogy a református templom toronyórája rossz, s kérte, szólítsák fel Lengyel István kisvárdai órásmestert, aki korábban már a javításra írásbeli kötelezettséget vállalt, jöjjön el és hozza rendbe a szerkezetet. Ez az óra azonban a későbbiek során is inkább állt, mintsem hogy pontosan mutatta volna az időt.
A XIX. század második felének közoktatási viszonyaira nagyon jellemző Kiss Bálint lelkész felszólalása egy 1876 tavaszi presbiteri gyűlésen. Sarkalatos gondként jelezte, hogy a konfirmációra készülő gyermekek többsége nem tud rendesen sem írni, sem olvasni, pedig lassan már kifelé tartanak a padokból. Kérte az egyháztanácsot, szólítsa fel a szülőket arra, hogy rendszeresen járassák gyermekeiket az iskolába, ugyanakkor azt is elmondta, hogy az egyetlen iskolaépület elhanyagolt, romos állapotban van, ahol igen nehéz annak az egy tanítónak a dolga, aki írásra-olvasásra, számolásra akarja megtanítani a fiatalságot.
Mindezek mellé még természeti csapás is sújtotta abban az évben a falut, a gabonatermés nagy része tavasszal elfagyott.
A törvényhatóságok, így Szabolcs vármegye területének és székhelyének 1876-os rendezése után a megye településeit hét járásba osztották, Vaja a nyírbátori járás része, sőt székhelye is lett, mert a járási főszolgabíró, Vay István itt lakott az akkor már 172 házat és 1444 főnyi lakost számláló, magát még mindig mezővárosnak tartó/nevező helységben.
A település életében újabb, immár jelentős változást az 1886. június 27-én szentesített XXII. törvénycikk hozta, mely véglegesen megszüntette a mezővárosi státust, s Vaját helyzete és lakóinak száma alapján a kisközségek közé sorolta, meghatározva a falu elöljáróságának és képviselő-testületének az összetételét is, mely szerint a képviselő-testület tíztagú, tagjai közül ötöt választanak, öt pedig a legtöbb adót fizető polgár. Az elöljáróság bíróból, másod- vagy törvénybíróból, a jegyzőből, két községi esküdtből és a körorvosból áll.
Ekkoriban újítatta fel az egyház a református templomot és építtetett a karzatra orgonát is. A XIX. század utolsó évtizedében a közel kétezer vajai 204 házban lakott, s művelte a 4446 katasztrális hold határt. A falu utolsó postája, távírda- és vasútállomása akkor még Hodászon működik, az 1887-ben átadott Nyíregyháza–Mátészalka vasútvonalon. 175 gazdaságot számláltak meg a faluban. A művelés alatt álló terület döntő többsége szántó (3869 katasztrális hold) és legelő (241 hold). Emellett nyolc hold kert, négy hold rét, tizenegy hold szőlő, nyolc hold erdő és 486 hold nem termő terület.
A gazdaságok számához képest igen kicsi volt a tulajdonbirtokok nagysága, összesen 1823 hold, alig több mint tíz katasztrális hold jutott egy-egy birtokosnak. 39 hold a haszonélvezeti és sok, 2585 hold volt a haszonbéres föld.
Az iparosodottság mértékére jellemző, hogy egy gazdaság sem rendelkezett iparvállalattal, s csak egyben használtak a talaj javításához műtrágyát. A föld megművelése a hagyományos módon és a hagyományos igaerővel történt, tizenöt egyes, 52 kettős, hat hármas lófogattal, 32 kettős, öt négyes ökörfogattal és öt tehénfogattal. Ha mindehhez hozzávesszük a gazdaságok számát, hamar kiderül, hogy voltak olyan gazdák, akik birtokukat idegen igaerővel voltak kénytelenek szántatni, s a szállítási munkákat végeztetni, minden mást pedig kézi erővel végzett el a család. Búzát, rozsot, burgonyát, kukoricát s mint majdnem minden nyírségi faluban, dohányt termeltek.
Gyümölcsfák tekintetében viszont nem panaszkodhatott a község. 309 almafa, 128 körtefa, 21 cseresznye-, 216 meggyfa, 137 őszibarackfa, 48 kajszibarackfa, 171 szilvafa, 86 diófa, a járásban kevés helyen, de itt megtermett a három mandulafa is, gesztenye viszont egy sem. Az 1341 gyümölcsfát a 222 eperfa tette teljessé. Ez a mennyiség és aztán a Vay család tudatos erdő- és gyümölcsös telepítése alapozta meg később, a két világháború között a vajai gyümölcstermesztést, elsősorban az alma termesztését, mely az 1970-es évekre országos hírűvé futott fel.
Az állatállományt 748 szarvasmarha (ebből 712 magyar-erdélyi fajta), 221 ló, 1347 sertés, 1191 juh, 3824 baromfi és 83 méhcsalád jelentette.
Az 1895-ös gazdacímtár hét olyan vajai birtokost vagy haszonbérlőt tüntetett fel, akik száz holdon vagy azt meghaladó nagyságú földön gazdálkodnak. Ők a következők: Fischer Sámuel, gróf Vay Ádám haszonbérlője (396 hold); özvegy Juhász Istvánné, tulajdonos (száz hold), Csicseri Orosz Miklós és neje, tulajdonos (795 hold); Radnai Ferenc, gróf Vay Ádám haszonbérlője (1337 hold); Schönwald Áron, Zoltán János örököseinek haszonbérlője (440 hold); Vay István főszolgabíró, tulajdonos (111 hold); és Vindt Mór, haszonbérlő (521).
Ez a birtokmennyiség összesen 3700 hold, ennek túlnyomó része szántó, 3235 hold. Ha a falu 3869 holdnyi szántójából ezt kivonjuk, marad összesen 635 hold a 168 gazdaság részére. Nem véletlen tehát, hogy a századvég agrárszocialista mozgalmaiban, a kivándorlások hullámaiban bőven találkozunk vajai emberekkel. A helyzeten még az sem szépít, hogy Fischer Sámuel bérlete két másik község határárnak egy részében, Juhász Istvánné és Orosz Miklós tulajdona is egy-egy másik községben is feküdt. Az arány így sem sokat javult. Munkaerőben tehát nagy fölösleg, túlkínálat mutatkozott, ezért nem is igen törődtek a tulajdonosok a gépesítéssel.
Fischer Sámuel bérletében kilenc cseléd hat igás szekérrel, négy ekével dolgozott, Juhász Istvánnénak két cselédje egy igás szekérrel és egy ekével művelte a száz holdat, Orosz Miklósnál már volt egy járgány, három vetőgép, huszonkét eke, tizenöt igás szekér a huszonkét cseléd munkájához.
Gróf Vay Ádám birtokának „gépparkját” részletesen is ismertetjük, mert az egész birtok a vajai határban terült el: a 62 cseléd egy lokomobilt, egy cséplőszekrényt, három vetőgépet, egy rostát, 21 ekét, egy szelelőrostát, két szecskavágót, négy boronát, egy hengert, 19 igás szekeret tartott üzemben, és gondozott 148 szarvasmarhát, 22 lovat és 520 sertést.
A másik három gazdálkodó hat, illetve négy cselédet alkalmazott, sokkal kevesebb számú eszközzel és állattal gazdálkodott. Egyvalamiben viszont élen jártak a bérlők: az 1900-as évek elején elsőként hoztak csillagfürtvetőmagot Németországból, és terjesztették el megyeszerte e növényt és a zöldtrágyázást.
A Várkonyi István vezette földmunkásmozgalom lapjában, a Földmívelőben 1897. december 3-án jelent meg a vajaiak levele: „Mi vajai független szoczialista földmívelők folyó év november 23-án értekezletet tartottunk és megalakítottuk a földmívelő szakszervezetünket, melynek vezetésére, úgy, hogy az alakítandó vajai földmívelő munkás egyletünk választmányát és a Földmívelő lapunk csomagos járatása czéljából létesítendő lapszervezetünk elnökségét is fogja képezni…” A továbbiakban a levél felsorolta a megválasztott tisztségviselőket és bizalmi férfiakat. Elnök Tisza Pál, jegyző Tóth Dániel, titkár U. Kun Ferenc, könyvtárnok Paczári György, pénztárnok Kiss Sándor, valamint másodelnök és másodtitkár, húsz bizalmi férfi és öt póttag.
Vay István járási főszolgabíró is hallatta szavát a vajaiak ügyében, az alispánhoz 1897. november 29-én írott levelében értetlenségét fejezi ki a mozgalom okait illetően, hiszen, mint írta, Vaján: „…a nép vallásos – munkás –, eléggé értelmes, jóindulatú és egészen tűrhető anyagi viszonyok között van, sőt inkább jónak mondható. Ma hallgattam ki jegyzőkönyvileg a bírót és törvénybírót, kik bemondották, hogy már pár százan lehetnek, vagy talán többen is, akik összeiratkoztak, együtt tartanak, látszólag ott is csak a harmados földek végett panaszkodnak (a harmados föld azt jelentette, hogy a bérlő munkálta meg a földet és hordta be a termést a gazdához az egész termés egyharmadáért – a szerk.), mi ellen panaszkodni okuk nem lehet, mert tudtommal ott harmados földek után nem szolgálnak, sem pedig fe-les burgonyaföldekre, a feles tengeriföldekre is csak egy kaszás napot holdanként.”
A mozgalom végül a hatóságok és a csendőrség erélyes fellépésére 1898 nyarára kifulladt, a kis- és törpebirtokos parasztság helyzetének javítására maradt megoldásként az amerikai kivándorlás, majd a hazatérés utáni földvásárlás, ha nem is Vaján, hát a szomszédos két községben, Rohodon és Őrben.
A kastélyban ezekben az években újabb átalakítások kezdődtek az épület lakályosabbá tételére. Vay István nyírbátori főszolgabíró mellett itt élt idősebb gróf Vay Ádám (1830–1900) valóságos belső titkos tanácsos, a magyar főrendiház örökös tagja, korábban Szabolcs vármegye főispánja, a vajai agarászegylet megalapítója és fia, ifjabb gróf Vay Ádám (1868–1913) is a családjával.
A millennium tiszteletére készíttette el a család Lohr Ferenccel a második emeleti nagyterem mennyezetfreskóját, melynek az 1396-os nikápolyi csata egyik fontos mozzanata a témája, amikor Vay Tihamér megmenti a török elől menekülő Zsigmond királyt. A freskót 1896. szeptember 28-án, a csata ötszázadik évfordulóján avatták fel.
Az előző év végén Vay István és testvére, Vay Anna egy tömör ezüst, belül aranyozott, igen szép, mintegy száz forint értékű kelyhet adományozott az egyháznak azzal a feltétellel, hogy minden úrvacsoraosztás után az egyház küldje vissza, s csak haláluk után szálljon a tulajdonjog az eklézsiára. A kehely fedelének tetején egy ezüst fekvő agár ékeskedik, az oldalán felirat: „A Zabolch Vajai Agarász Egylet nyertesének Vaján deczember 16-án 1867.” A serleg ugyanis az idősebb Vay István Szabolcs-Vajai Agarászegyletének egyik díja volt.
Még a millennium évének tavaszán tárgyalta a presbitérium a már tovább el nem odázható kérdést, miszerint a gyerekek nagy száma miatt feltétlenül szükséges lesz egy második iskola építése és egy második tanítói állás szervezése is. Az akkori jegyzőkönyvek tanúsága szerint százhúsz–százharminc tanköteles járt az egy osztályterembe, és a faluban még legalább hatvan tanköteles helyhiány miatt nem vehetett részt a betűvetés és olvasás tudományának elsajátításában.
Ezek a gondok sem akadályozhatták meg azonban az egyházat és az iskolát, hogy 1896. május 9-én és 10-én ne ünnepeljék meg és főleg a gyermekek számára ne tegyék emlékezetessé a honfoglalás millenniumát. Az ünnepségeken a presbitérium teljes létszámban, zászló alatt vett részt, május 9-én délután megvendégelték a gyerekeket. Húsz kiló sódart (májusban már nagy csemege!) vásároltak, és minden presbiter egy-egy búzakenyeret ajánlott e napok emlékezetessé tételére.
A következő évben került sor a kastély falában elhelyezett emléktábla felavatására. Szabolcs vármegye közgyűlése ugyanis már jóval korábban elhatározta, hogy a honfoglalás ezredik évfordulója tiszteletére megjelöli a történelmi nevezetességű helyeket törvényhatóságában. Ezek egyike volt a vajai kastély is.
A budapesti Gerenday Antal és fia nyertes tábláját fényes ünnepség keretében leplezték le 1897. szeptember 18-án, szombaton. Az ünneplő közönség sorában ott volt báró Feilitsch Berthold főispán, Mikecz János alispán, a megyei közgyűlés számos tagja és a Vay család szinte teljes létszámban. A hodászi vasútállomásra érkezőket, köztük a főispánt is, Vay István főszolgabíró várta és köszöntötte, s a díszes fogatokra szállva hajtattak Vajára, ahol a falu határában lovas bandérium várakozott a főispánra. A kastélynál az idős gróf fogadta vendégeit, majd a helybeli iskola tanulói énekeltek és Molnár Mihály református lelkész mondott imát. Ezután Mikecz János alispán ismertette a tábla történetét és adta át megőrzésre idősebb gróf Vay Ádámnak, aki azt egy szép válaszbeszéd kíséretében vette át. Déli egy órakor a külön arra a célra épített díszes sátorban ült ebédhez a mintegy kétszázötven főnyi társaság, s a pohárköszöntők, majd az ebéd után Benczy Gyula zenéje mellett a késő esti órákig együtt maradtak a dúsan terített asztalok mellett.
Ez a tábla ma is ott van a várkastély falában, s a figyelmes szemlélő azt is észreveheti, hogy a szöveg egy sora hiányzik. Amikor ugyanis a terv elkészült és a megyei törvényhatósági bizottság is jóváhagyta, Gerenday Antal elkészítette, és fel akarták helyezni, akkor az öreg gróf megmakacsolta magát. Azt még elviselte, hogy a szatmári békekötés pontjainak megvitatása szerepeljen a táblán, de azt, hogy kuruc Vay Ádám ősi kastélyában e béke pontjait végleg megállapítsák, már nem tudta rebellis lelke elviselni. Így a negyedik sort, mely így szólt: „és végleg megállapítva”, végül is ki kellett csiszolni a márványtáblából. A tábla szövege így a következő: A II. Rákóczi Ferencz szabadság-harczát / befejező szatmári békekötés pontjai / e várkastélyban lettek megvitatva // A honfoglalás ezredik évfordulójának / ünneplése alkalmából / Szabolcs-vármegye közönsége 1896.
Bonyolult tárgyalásokat követő telekvásárlás után 1898 őszére felépült az egyház (és egyben a falu) második számú iskolája és tanítói lakása, melyet november 14-én adtak át, s a korábban már itt szolgáló Takács Zsigmond kántortanító mellé végre egy segédtanító, később tanítónő került Nagy Ilona személyében, aki az I–II. osztályt, a kántortanító pedig a nehezebben kezelhető III–VI. osztályt és az ismétlősöket tanította.
A XX. század első évei hozták el az akkor Nyírvajának is nevezett település számára a lehetőséget, hogy végre bekapcsolódhasson az ország vérkeringésébe. 1904-ben adták át a forgalomnak a nyíregyháza–vásárosnaményi vasútvonalat, melyet eredetileg Nyírbakta–Rohod–Nyírmada irányába terveztek, ám gróf Vay Ádám közbenjárására a vasút Vaja felé kanyarodott, kikerülve Rohodot. Az állomás neve ekkor Nyírvaja volt, mai nevét az Országos Törzskönyvbizottság hivatalos állásfoglalását követően, 1908-tól használja a település.
Rohodnak, mely így jó három kilométerre elkerült a vasúttól, s többször kérvényezte, hogy legalább az állomás nevében szerepeljen, 1928-ban sikerült a táblára felkerülnie: Vaja-Rohod. Megállóhelyet kapott Vaja után Rákóczi-tanya is, ahol a gróf a nagy mennyiségű és jó minőségű burgonya feldolgozására szeszgyárat alapított, melynek bérlője a második világháború végéig a Weinberger család volt. A vasúttal együtt posta, távírda, távbeszélő-állomás települt Vajára.

Vaja a III. katonai felmérésen

A kastély második emeleti díszterme

A kastély második emeleti dísztermének mennyezetfreskója (Lohr Ferenc, 1896). A részleten Zsigmond király és Vay Tihamér

A mennyezetfreskó részlete: Kanizsai János esztergomi érsek és Garai Miklós nádor

A millenniumi emléktábla avatása a Vay család jelenlétében (1896)

A millenniumi emléktábla a várkastély falán

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages