Jobbágyok, kanászok, mészégetők

Teljes szövegű keresés

Jobbágyok, kanászok, mészégetők
A falu történetének korai időszakából a település gazdasági életére utaló közvetlen adatok nem maradtak fenn. Ennek ellenére bizton állítható, hogy a zömében földművelésből élő jobbágyok kihasználták a Bakony-erdő nyújtotta lehetőségeket mind az állattenyésztés, mind a fakitermelés, mind a vadászat területén.
A lakosság egyik legősibb foglalkozásáról, az „erdőélésről”, az első írott forrás 1656-ból maradt fenn: egy ugodi ember a Bakony erdeiben kivágott épület- és tűzifát adott el egy Takácsiból való nemesembernek. Ugyancsak ősi megélhetési módról, az erdei sertéstenyésztésről 1658-ból maradt fenn az első írásos feljegyzés: a mezőváros egyik telkes gazdája pert indított a kanásza ellen.
1672. évi adat, hogy az Esterházy-uradalomban Ugod birtokon főleg „kétszerest” (vegyes búza és rozs vetőmagot) és rozsot termeltek, s összesen 37 család fizetett dézsmát, azaz egyházi tizedet. A Magas-Bakony közelsége, a viszonylag csapadékos időjárása indokolja a rozsnak mint kenyérgabonának a jelentősebb előfordulását.
A török kiűzését követő évekből, 1692-ből való az az összeírás, amely szerint a faluban ötven úrbéri földet bérlő jobbágycsalád élt. Ezek közül 24 jobbágycsalád rendelkezett igásállatokkal, 99 ökörrel és hat lóval, 24 jobbágycsaládnak igásállatai nem voltak, s volt még két zsellércsalád a településen.
A négy évvel később, 1696-ban készített összeírás adatai szerint a településen már csak harminchárom úrbéres jobbágycsalád lakott. Egész telkes jobbágy nem volt köztük. Az uradalom csak tizenkilenc fél és tizennégy negyed jobbágytelket tudott kiosztani a harminchárom családnak. A fél jobbágytelekhez tíz pozsonyi mérő gabona alá való szántóföld tartozott (mintegy öt katasztrális hold). A negyed jobbágytelekhez nyolc pozsonyi mérő gabona alá való föld tartozott (mintegy négy katasztrális hold).
A falu határában összesen 436 pozsonyi mérő gabona alá való szántóföld állt művelés alatt (mintegy 218 katasztrális hold). A szántóföldet kétnyomásos gazdálkodással művelték. A falu határában rét, legelő és erdő elegendő mennyiségben volt. Több család mészégetéssel foglalkozott. A falunak volt egy malma is.
1705-ben az úrbéres földek után egy összegben fizettek évi száz forint árendát. Egy kevés robotot is szolgáltatni tartoztak, segítséget kellett adniuk az uraság vadászatain, s adniuk kellett szénát. Minden hold használt föld után két kereszt gabonát adóztak, s a „makkos erdő” után sertéstizedet kapott a földesúr. Két malmuk után négy forintot fizettek. Újévtől Szent Mihály-napig (szeptember 29-ig) a jobbágyok borát mérhették a falu korcsmájában, s ezért az uraságnak 32 szekér meszet adtak. A Királykútja nevű kaszáló után évi két forintot, a Porkoláb-rét után és az Egres-rét használata után három forintot fizettek az uradalomnak.
1715-ben Ugodon a 33 úrbéres jobbágy 570 pozsonyi mérő gabona alá való (mintegy 285 katasztrális hold) szántóföldet művelt. A föld kevésnek bizonyult, és 76 pozsonyi mérő gabona alá való (mintegy 38 katasztrális hold) irtásfölddel egészítették ki. Ekkor is használták a falu malmát.
Az irtásföldek feltörését később is folytatták 1720-ban már 638 pozsonyi mérő gabona alá való (mintegy 319 katasztrális hold) szántóföldet, valamint 65 pozsonyi mérős (mintegy 32,5 katasztrális hold) irtásföldet műveltek. Ekkor a falunak már két malma működött. Az uraság helyi majorjában az őszi vetés alá háromszor szántottak, s kétszeres termést tudtak betakarítani.
Amikor a Rákóczi-szabadságharc után a pápa-ugod-devecseri uradalmakat elkobozták a kurucpárti Esterházy Antaltól, majd 1721-ben testvéreinek, Ferencnek és Józsefnek adták, komolyabb szerkezeti változásokat hajtottak végre az uradalom működésében. Ugod, Pápateszér, Szerecseny, Csót majorsággal együtt a gesztesi dominium része lett. Az ugodi majorságban a kasznár mellett ekkortól egy erdész is működött. Az uradalom különböző falvaiban tizedként leadott takarmányból hizlalt sertéseket az ugodi kasznárságban tartották.
1727-ben az Esterházy család újabb szerződést kötött ugodi jobbágyaival. Eszerint minden egész telkes gazda hetente három napot volt köteles robotolni az uradalom majorsági földjén, de a robotot pénzen is meg lehetett váltani. Mivel úrbéri föld kevés volt, árendálták, bérelték az uradalomtól a Szücsipusztát (a mai Bakonyszücs határát), valamint Pogányló és Királykút prediumot (a török háborúk során elpusztult területeket). A határban meszet is égethettek, de ennek fizetségeként az uradalomnak tizenöt kemencével égetni tartoztak. Amennyiben az uradalomnak több mészre volt szüksége, kemencénként öt forintért vásárolhatott. A szerződés értelmében az Ácspusztán lévő rétet is kaszálhatták, ezért az uradalomnak kaszált szénát ők hordták be a Pajtáskertbe.
1727–1762 között a pápai uradalom ötször kötött az ugodi jobbágyokkal szerződést. Azokból kiderül, a jobbágyok földjeiket továbbra is kétnyomásos rendszerben művelték. A föld közepes minőségű, s főleg kétszerest és rozsot terem. Rétet és legelőt az ugodi birtokhoz tartozó Olaszfalu, Pogányló és Királykút prediumban és határrészekben birtokoltak. A falu déli határában volt sok makkos erdő, amelyekben nagy sertéskondákat hizlaltak. Ezért az uradalomnak sertéstizedet fizettek. A maradék sertéssel a jobbágyok szabadon kereskedhettek. A pápai piacok mellett az ország távoli vásáraira is lehajtották a kondákat. Az 1734. évi tizedjegyzék szerint egy ugodi jobbágygazdának átlag 37 sertése volt.
Tűzi- és épületfájuk a Bakonyból bőségesen megvolt. Az uradalomnak leadott bérlet után a fával és a mésszel szabadon kereskedhettek. Pápán és távolabbi környékén az ugodi meszesek portékája egészen a XX. század hatvanas éveinek elejéig kocsiról árult, keresett portéka volt.
Gróf Esterházy Ferenc földesúr 1735-ben elrendelte a pápai uradalom felmérését, amelyet részletes térképekkel egészítettek ki. Minden település területét három részre osztották fel. Az egyenlő részek közül kettőben sessiókat (telkeket) mértek ki, a harmadik részt további szükségletekre tartalékolták. Egy telekhez belsőség (házhely és kert), valamint külsőség (szántó, rét, legelő) tartozott. A külsőség általában hatvan pozsonyi mérős területet (mintegy harminc katasztrális hold) jelentett szántóföld formájában, s ehhez tartozott még tizenkét kaszásnyi rét. Egy egész jobbágytelek mintegy 40-47 katasztrális holdas birtoktestnek felelt meg.
A falu határában 286 sessio (telek) lett kimérve, de közülük csak 71 telket tartottak megszállva jobbágycsaládok. A szomszédos Olaszfalu prediumon (elpusztult faluhelyen) 34 telket mértek ki, itt csak hét telekre telepítettek jobbágycsaládokat.
1735-ben két malom is működött, az egyik az ugodi birtokon, a másik a faluközösségé volt. Ugodon működött még egy uradalmi kovácsműhely is, néhány más iparossal együtt. A kasznárságban jelentős volt a fakitermelés. A kivágott fák helyére tervszerűen új erdőt telepítettek. A környék értékes fája volt a szálfaegyenes bükk.
Az 1754-es szerződés szerint az ugodiak kivétel nélkül örökös jobbágyok voltak. Az uradalom engedélye nélkül annak területét nem hagyhatták el, még házasságkötés miatt sem. A szerződés szerint minden egész helyes jobbágy évi tíz forintot fizetett a fölesúrnak. Az egész falu a malmok után hat, a korcsma után harminc, a mészárszékért pedig évi három forintot fizetett. Mindefelett az uraság halastavát kötelesek rendben tartani. A culinare (konyhapénz) címén minden jobbágygazda fizetett évente két forintot és 18,5 dénárt. A Királykútja rétet a falu népe szabadon használhatta. A kötelező fuvarok során a Balaton mellé egy fuvart kellett elvégezni. Győrig vagy Gönyűig ötven öl fát kellett fuvarozniuk. Az uraság majorsági földjeit meg kellett művelniük. Ezen belül az ácsi rétet le kellett kaszálniuk, és a szénát be kellett hordaniuk az urasághoz. Évente ötszáz mérő (egy mérő = 30,75 liter) meszet voltak kötelesek az uraságnak adni. Az irtásföldek használatáért évi kétszáz forintot fizettek. A pápai kastélyba kétszáz öl fát kellett beszállítani vagy helyette száz forintot adni. Végeztek még több más apróbb robotmunkát is.
A XVIII század közepén az uradalom több falujába érkeztek német és szlovák telepesek. Ez jó darabig állandó konfliktusok forrása volt a helybeliek és a telepesek között. A község lakossága erőteljesen tiltakozott a Koppány nevű predium betelepítése ellen. Az uradalom, bár méltatlankodva, elfogadta a tiltakozást.
Valamikor az 1750-es években a falu északi felében vadaskertet hasítottak ki a jobbágyok itt lévő rétjeiből. A korabeli térképen Hortus ferarum néven szerepelt, melyet a XIX–XX. században Vadkertpuszta néven emlegettek mint külterületet.
Bittó József korábbi pápai prefektus 1759 évi halála után Balogh Ferenc volt tatai prefektus vette át a pápai uradalom és ezen belül az ugodi kasznárság vezetését. Ebben az időben, 1762-ben, halt meg gróf Esterházy József földesúr is, s a pápa-ugod-devecseri uradalom az egyik unokaöcscsére, gróf Esterházy Károly egri püspökre szállt.
Az új prefektus több változtatást vezetett be a gazdálkodásban. Elsősorban a korszerű erdőgazdálkodás kialakítására volt gondja. A pápai uradalom erdőgazdaságának központját 1762-ben Ugodra helyezte. Itt volt az uradalmi főerdész székhelye. Az „Oberjäger” tisztre a tatai uradalom erdőmesterének testvéröccsét jelölték ki. A főerdész közvetlenül az uradalmi prefektus, azaz Balogh Ferenc alá volt rendelve, neki tartozott jelentéstétellel. A főerdész mellett egy erdész, erdőkerülő („Forster”) dolgozott a birtokon.
Ugyanebben az évben újabb szerződés született a pápai uradalom és az ugodi kasznárság jobbágyai között. A contractus szerint a szolgáltatások nem változtak. Ezentúl a bormérés a faluban fél évig tartott, a másik fél évért húsz forintot fizettek az uradalomnak, ennek ellenében ekkor is a jobbágyok borát mérhették.
Az ekkor működő három malomból a faluközösség csak az egyik malom jövedelmének a felét tarthatta meg. Az egy telekkel rendelkező úrbéres jobbágyoknak heti egy napot kellett igás robotban dolgozniuk az uradalom majorsági földjein. Az úrbéres jobbágyok minden termésükből kilencedet voltak kötelesek fizetni. Korábban ezt pénzen válthatták meg, ettől az időponttól a terményt kellett leadniuk. (Ne feledjük, ez a második jobbágyság kialakulásának fénykora Magyarország nyugati felében.) Bevezették a censust is, minden telkes gazda köteles volt évente a földesúrnak négy forint nyolcvan dénárt befizetni földbérként. Sertéstenyésztéssel és -kereskedéssel, valamint mészégetéssel továbbra is foglalkozhattak, bár a mészégetéstől ekkor valami okból éppen el voltak tiltva az ugodi jobbágyok.
Balogh Ferenc, a pápai uradalom keménykezű prefektusa 1765 februárjában meghalt, s helyét Tóth István prefektus foglalta el. Balogh halála után az ugodiak lazítani akarták a pápai uradalomhoz kötődő kapcsolataikat. Elsősorban az erdőhasználatot igyekeztek maguknak kisajátítani: „Minnyájan (ti. az ugodiak) újra kezdik a rugdalózást Régens Uruknak (ti. Balogh Ferencnek) halála üdejitül fogvást, kivált az erdőbeli circumstantiákban... Beszélik közönségesen, hogy meghalt a Régens, úgy lesz minden, mint az előtt volt!” – írta Tóth István uradalmi prefektus 1765. március 16-án gróf Esterházy Károly egri püspöknek, a földesúrnak.
Az egyre emelkedő fölesúri terhek miatt itt is parasztmozgalmak támadtak 1765 nyarától 1766 tavaszáig. Amikor Mária Terézia királynő utasítására kidolgozták az úrbéri terhek országos rendezését, gróf Esterházy Károly földesúr maga adott urbáriumot jobbágyainak. Az úrbéri rendelet szerint Ugod földjeit az első osztályú földek közé osztották. Az 1768-ban elvégzett felmérés szerint a községi birtokon 41 jobbágytelek volt, melyet 82 úrbéres jobbágycsalád között kellett felosztani. Ez azt jelentette, hogy egy-egy jobbágycsaládra nem egészen fél telek jutott. (0,48 telek volt az átlag). A számítások szerint egy egész helyes jobbágynak 22 katasztrális hold szántó és nyolc-tíz katasztrális hold rét jutott. Valóságban ennek nem egészen a felét tette ki egy ugodi fél telek. (Körülbelül tíz katasztrális hold szántó és négy-öt katasztrális hold rét.) Az 1767-68-as urbérrendezés után a teljes úrbéres földterületből (1306 katasztrális hold) az úrbéres jobbágyok 1082 katasztrális hold szántót és 156 katasztrális hold rétet kaptak meg, vagyis a kiosztható földterület 96 százalékát.
A telkes jobbágyok mellett élt még 22 saját lakóházzal rendelkező házas zsellér, valamint 18 házatlan zsellércsalád is. Nekik föld nem jutott.
Az ugodi úrbéres jobbágyok, maguk mögött érezve Mária Terézia királynő jóindulatát, a régen elfeledett 1608. évi kiváltságaikkal hozakodtak elő. Az Úrbéri tabella kilencedik kérdőpontjára adott válasz szerint: „ők magokat, minthogy eddig többnyire árendát (bért) fizettek, örökös jobbágynak nem tartják, és levelük is bizonyítja, hogy a régi időben fegyverrel is szolgáltak!”
Az úrbérrendezés utáni első vita az uradalom és a jobbágyok között a terménykilenced beszolgáltatása körül alakult ki. A helybeliek a Vas vármegyei gyakorlatot követve telkenként négy forinton kívánták a terménykilencedet megváltani.
A földesúr azonban, 1767. május 11-én kijelentette Tóth István prefektusnak: „A kilencedet in natura (természetben) megkívánom!” Tóth István 1767. augusztus 6-án közölte a püspökkel, hogy behívatta Erdőst és Földit meg egy harmadikat, s miután követeléseikhez továbbra is ragaszkodtak, „...a Deresbe levonyatám, egyen-egyen tizenkét pálcát vágattam, mert más módját már nem láttam. Soós Istványt és az harmadik Bírót bé nem vehettem, lármázni nem akartam béhuzattatásukkal.” A püspök válasza csak ennyi volt: „Éppen nem ártott nékik!” Pedig az ugodiak sokat vártak a földesuruktól, aki 1767. november 11-én az alábbiakat írta Pápára Tóth István prefektusnak: „Ugodiak csak tegnap mentek vissza, instantiájukat (előterjesztésüket) eképpen válaszoltam meg: a Korcsmát magamnak tartom meg az Törvény szerént, nemkülönben az Malmot és az Mészárszéket, az faizást (fakitermelést) is magamnak tartom... Az mészégetés is az szántástul-vetéstül igen elvonná őket, azért az is magamévá lesz... Szóval mondtam, hogy az Kilencedet is megkívánom!”
A gróf Esterházy Károly püspök birtokát képező pápai uradalom ugodi kasznárságában 1768. október 1-jén fejeződött be az úrbérrendezés. Az Úrbéri tabella szerint itt három kategóriára oszlott a lakosság (lásd: VIII. számú függelék).
I. Úrbéri telekkel (telekrésszel) rendelkező jobbágyok:
1. Egy egész teleknél nagyobb úrbéres földdel rendelkezett: egy családfő (Ifjú Soós Mihály: 1 3/8 telek, 33 5/8 hold szántó, 7 1/4 kaszás rét), ezért úrbéri terhei az alábbiak voltak: 69 napi igás, vagy 138 napi kézi robot évente; minden terményből kilenced; évi egy forint árenda; 1 3/8 öl tűzifa, 8 1/4 font fonás, 1 3/8 icce vaj; 2 3/4 kappan, 2 3/4 csirke, 16 db tojás.
2. Egy telekkel rendelkezett: négy családfő (Márkus János, Nedvesi Mihály, Öreg Molnár István, ... Mihály). Ezek 24-29 hold szántóval, két-három kaszás réttel bírtak; ezért úrbéri terheik 49-51 napi igás vagy 98–102 napi kézi robotot jelentettek évente; minden terményükből kilencedet adtak; fizettek még egy forint évi árendát, egy öl tűzifát, hat font fonást, két kappant, két csirkét és tizenkét tojást.
3. Töredék – 7/8, 6/8, 5/8, 4/8, 3/8 és 2/8 – telekkel rendelkezett: 77 családfő. Ezek 6-28 hold közti szántóföldön gazdálkodtak. Úrbéri fizetségeik is ennek megfelelően alakultak:
II. Házas zsellérek (lakóházuk volt, de úrbéres födjük nem, esetleg irtásföldet műveltek): 22 családfő. Ezek a családok az uraságnak évente 18 napi gyalog robottal és egyforintos árendával tartoztak.
III. Házatlan zsellérek (sem saját lakóházuk, sem úrbéres földjük nem volt, állataik lehettek, fuvaroztak, bérmunkát vállaltak): 18 családfő élt Ugodon. A földesuraságnak évi tizenkét nap gyalog robottal tartoztak.
A földesúr növelni akarta az uradalom majorsági földjeit, s ezt Olaszfalu prediumon kívánta megvalósítani. Tóth István prefektus 1769. január 13-án javasolta a földesúrnak, hogy az „Olaszfalusi irtásokat már ki kölletik füzetni (az ugodiaknak), annyival inkább, hogy Olaszfalut az környül lévő helységek majorságára kölletik fordítani!” Ugyanis a pápai majorság távolabb lévén az ugodi, bébi, szücsi, szentiváni, sőt még a fenyőfői jobbágyok is ide, az olaszfalusi uradalmi majorba járhatnának robotra. A püspök-földesúr is azon volt. „Jobb lesz kifüzetni” – utasította a prefektust, hogy az ugodiaknak fizesse ki az olaszfalusi irtásföldek árát.
A vita odáig fajult, hogy más falvakhoz hasonlóan Ugodról Soós István és Soós Imre 1769 májusában panaszra ment Bécsbe Mária Terézia királynőhöz. Ennek megtorlásául az uradalmi prefektus az ugodi jobbágyok számára tilosnak nyilvánított számos területet, így Pogányló, Királykút és Olaszfalu erdeit. Az ugodiak nem hagyták magukat, marháikat és sertéseiket 1769 novemberében a tilosba hajtották, s naponként „2-25 és 30 embereket Stázsának (őrségnek) a marháik mellé rendeltek, úgy etették a makkot”. Haragjukat az is felkorbácsolta, hogy az uradalom a majorságnak lefoglalt irtásföldjeiket még mindig nem fizette ki. A földesúr és a jobbágyok közti súrlódások új urbárium kiadásához vezettek 1770. március 20-án.
Ebben kimondták, hogy minden birtoktest (mintegy fél telek) után „Egy napi Marhás Szolgálatot, vagy két napi gyalog munkát kell” hetenként teljesíteni. „Ezeken kívül azon Ugodi Helységnek megengedem – írta a püspök-földesúr –, hogy a Bakonyban a Hajtsa Barna, Király Kút, Disznócsapás, Kiss Hajtsa Barna, Gyükeres Rét, Bükkelő, Egres Völgy vége és Kőkép Hegy nevű területet... bírhassák.” Ezért a falutól kollektív robotot követelt a földesúr: „Minden esztendőben 335 Marhás Napot, vagy helette két annyi Gyalog Napot... szorgalmatosan, Nap kelettül fogva Nap nyugottig, le Szolgálni köteles lészen. Ezen szolgálatnak üdeje kezdetét veszi az 1. July 1770.”
A mészégetés ügye is rendeződött 1771. május 11-re, ugyanis az ugodiak a püspök tilalma ellenére „...rejtekhelyekben meszet égettek, s eladták, sőt amit a Méltóságos Uraság részére égettek, ellopták... Mert nagy a Bakony, elegendő képpen reájuk vigyázni nem lehet!” 1771. szeptember 5-re lezárult a terménykilenced leadásának ügye is, ugyanis „A Nemes Vármegye kemény büntetés alatt megparancsolta nékik, hogy azonnal a Kilencedet kiadják”.
Ugyancsak 1771-re lezárult az ugodi malmok dolga: a falumalom, a Soós-malom és a Piszker-malom a megőrölt gabonavám egynegyed részét volt köteles a földesúrnak átadni. A leadásért Burics János ugodi uradalmi kasznár volt a felelős.
Vagyis a megegyezéssel a jobbágyok javára rendezett ügyek mellett a mészégetés és a kilenced ügyében a földesúr ért el eredményeket, a malom gabonavámja pedig döntetlen eredményt hozott.
Az 1770. évi úrbérrendezés után viszonylagos nyugalomban teltek el a következő évtizedek az ugodi jobbágyság életében. Úrbéres föld továbbra is kevés volt, s minden gazdálkodó ember vágyaiban az szerepelt, hogy ilyen birtokhoz juthasson. Egy érdekes levél maradt fenn az Esterházy család levéltárában, melyben 1779. augusztus 22-én egy ugodi asszony, Boka Ilona, az ugodi Bakoss Ferenc „hütvös társa”, azaz felesége könyörgött földesurának, hogy juttasson nekik úrbéres földet:
„Nagy Méltóságú Galánthai Gróf Esterházy Károly Urunk, Egri Püspök, nékem Kegyes Édes Atyám!
Excellentiádnak Kegyes Atyai Kegyességitül, mellyel méltóztatott hozzám méltatlan leányához akkoron viseltetni, az midőn az bal útról az Igaz Catholika hitre térített, bátoríttattam ezen alázatos Instantiám által Szent Kezének, s Lábainak csókolására megjelennem, s egyszer és mind, máiglan is meg köszönnöm Excellentiádnak, mellyért az Fölséges Úr Isten Excellentiádnak életét továbbra is terjessze, óhajtom minden napi imádságom által is esedezem. Alázatos fej hajtással Szent kezeinek s Lábainak csókolásával Instálván Könyörgök, ha méltóztatnék Excellentiád tovább is Kegyes Atyai Kegyességeiben magzatimmal együtt megtartani, kikkel valóban nyomoruságot kölletik élnem, mivel élő földem annyi nintsen, hogy naponkét szaporitandó magzatimmal élhessek; Alázatos fejhajtással esedezem Excellentiádnak Kegyes Atyai Színe előtt, ha méltóztatnék határunkban valamely kis földet engedni, hogy Szegény Társammal egyetemben irthatnánk.
Melly Atyai Kegyességid Excellentiádnak, míg élendi fogok, magzataimmal edgyütt Szent Kezeinek, s Lábainak Csókolásával meg nem szünöm köszönni, méltatlan, alázatos, fejhajtó szolgálója Excellentiádnak
Boka Ilona
Ugodi Bakoss Ferenc
Hütvös társa.”
Nem tudjuk kapott-e irtásra való földet a folyamodó. Ha nem, akkor megmaradt a lehetőség, hogy a Bakony hegyei között meszet égetnek vagy sertéseket makkoltatnak, mint azt más földijeik is tették, ezek a megélhetési formák adottak voltak a településen.
Az Esterházy család diariuma szerint az uradalom jelentős összegeket szedett be a helybeliektől mészégetésért, illetve disznók makkoltatásáért. Egy 1768. június 1-jei bejegyzés szerint az ugodi Erős István és társai 201 metreta (mérő), azaz 6180,75 liter mész égetése után mérőnként 22 és fél dénár, azaz 45 forint 22 krajcárt fizettek az uradalmi pénztárba. Valamivel később, 1768 novemberében az ugodi Bornemissza István 210 mérő mész égetéséért 47 forint 25 krajcárt fizetett. Ugyancsak az ugodi Bornemissza István 1769 szeptemberében társaival együtt 372 mérő meszet égetett, s fizetett 83 forint 70 krajcárt. A diarium az 1770. évben Boldizsár Istvánt, György Ferencet és Kasza Istvánt sorolta fel a mészégetők között. Az 1772. évben Bolla István, Fehér Ferenc, György János, Farkas Péter, Gödri Mihály, Kurucz János, Farkas Mihály, Gödri Dániel, Szalay István, Kiss Ferenc, Németh Mihály, György Mihály, Pákozdy Mihály, Molnár Ferenc és Varga János bíró szerepelt a mészégetők névsorában. A néhány év alatt történt jelentős növekedés mutatja a foglalkozás népszerűségét, ami elsősorban a jelentős bevételek és a nehéz munka ellenére biztos megélhetés következménye lehetett. A fenti adatok mutatják, hogy a XVIII. század végén a felvilágosult abszolutista uralkodó támogatásával egy kis bakonyi falu jobbágysága is jelentős eredményeket érhetett el terheinek csökkentése területén.
Sokan voltak olyanok, akik a Bakonyban makkoltatták sertéseiket. A diarium bejegyzései szerint 1768 novemberében Erdős István hatvanöt sertését makkoltatta a Bakonyban, amiért három forint tizenöt krajcárt fizetett, Márkus István ötven sertése után két forint ötvenegy krajcárt fizetett.
A diarium a községi elöljárókat is felsorolta: 1768 januárjában Bornemissza István volt a bíró (ugyanekkor az uradalom főerdésze Boldizsár István, az erdész Takács István), 1769 februárjában Nagy János, 1772 augusztusában Varga János, 1773 februárjában Nedvessy Mihály, őt Soós Ferenc váltotta fel a bírói poszton.
Az 1828. évi országos összeírás szerint a lakosság jelentős állatállománynyal rendelkezett: 373 igás ökröt, 84 anya- és negyven meddő tehenet, 64 tinót, 57 üszőt, 226 lovat és 367 sertést írtak össze. Az összeírók megállapították, hogy a lakosok fát vágnak, meszet égetnek, amit távoli vidékek vásáraira fuvaroznak. A falu földjei nem voltak valami termékenyek. Olaszfalu határában ekkoriban telepítették az első szőlőket, ennek ügyeit külön hegybíró és jegyző intézte.
A településre jellemző mészégetés mellett a község körüli erdőkben több kisüzemi üveghuta is működött, illetve ezek részére számos helyen hamuzsírégetés, faszénégetés is folyt. Sok embernek adott munkát a fenti kis üzemekhez szükséges nagy mennyiségű fának a kivágása, szállítása, valamint az üzemek termékeinek piacra fuvarozása is.
Az ugodi meszesek, hamuzsírt árulók, faszénfuvarozók és minden egyebet szállítók állandóan egy helyben voltak a környék – elsősorban Pápa – vásárain. Előfordult, hogy nem a megjelölt helyükön rakodtak ki, s ezzel gondot okoztak a hatóságoknak. Ilyen eset történt 1849. november 3-án. „A vásárbíró urak jelentették hivatalosan – örökítette meg Pápa város tanácsülési jegyzőkönyve –, hogy a legközelebb múlt pénteken tartott heti vásár alkalmával nyolc ugodi mész árulót, a rendes helyük elmellőzésével más hely elfoglalásáért, és a rendes helyük elfoglalására tett utasítás és kötelezés megvetéséért mint makacsokat és engedetleneket egy-egy váltó forintra megbüntettek.”
Az 1840-es években ismét sokasodtak a súrlódások az uradalom és a jobbágyok között. Ennek elkerülése végett lebonyolították az „elkülönítési pereket”. Elsőként 1842-ben megtörtént a „barátságos egyezség” az uraság és a jobbágyok között a legelők elosztásáról. Ezt követte 1846–1847-ben az urasági és úrbéri birtokok ugyancsak békességben lebonyolított elkülönítése.
Az 1848. március forradalom és az áprilisi törvények, majd az 1853-as császári úrbéri pátens jóvoltából megszűnt az úrbéri rendszer. Az addigi jobbágyokból szabad parasztok lettek az ugodi gazdák is.
Az 1857. évi összesítő felmérések adatai szerint Ugod községben 201 lakóházban 1613 személy lakott. A község határának összterülete 11 162 katasztrális hold, melyből 7068 katasztrális hold erdőterület (az összterület 63,3 százaléka); a szántóterület 2615 katasztrális hold (az összterület 27,7 százaléka); a legelők területe 749 katasztrális holdat tett ki (6,7 százalék); a rétek területe 488 katasztrális hold (4,3 százalék); műveltek még 77 katasztrális hold szőlőt. Az értéktelen, műveletlen területek mennyisége 165 katasztrális hold volt (1,4 százalék).
Az 1864. november 17-ével lezáruló tagosításkor az alábbi gazdasági helyzet alakult ki.
I. Urasági birtok (a tagosításban nem szerepelt az eredetileg 7068 katasztrális hold erdő, melyből 4405, majd 6061 katasztrális hold eleve az uradalomé volt, nem szerepelt a két uradalmi majorsági gazdaság, Vadkertpuszta és Kisdióspuszta területe sem).
II. Telkes gazdák birtoka (164 családfő): összesen 3536 katasztrális hold, melyből belsőség volt 134 katasztrális hold, szántó 1773 katasztrális hold, rét és legelő 740 katasztrális hold, erdő pedig 886 katasztrális hold.
III. Zsellérek birtoka (67 családfő): összesen 238 katasztrális hold, amely szántót nem tartalmazott.
A tagosítás során az alábbi nagyságú magángazdaságok alakultak ki Ugodon: egész és azon felüli telkes családfők: öt fő (155 katasztrális hold), háromnegyed telkes családfők: négy fő (93), féltelkes családfő: negyvenhárom fő (666), negyedtelkes családfő: száznyolc fő (837), negyed telken aluli családfő: négy fő (15).
Gróf Esterházy Pál 1872-ben megalapította a pápa-ugodi elsőszülöttségi hitbizományt, amely összesen 63 257 katasztrális hold területet tett ki. A hitbizományhoz tartozó nyolc bérgazdaság között három ugodi volt: az 1853-tól szereplő Kisdiós (húsz lakossal), az 1855-ben megalapított Vadkert (ötven lakossal), majd az 1881-től megjelenő Huszárokelőpuszta (tizenhat lakossal). A hitbizomány legjelentősebb értékét az 1891-ben megalapított erdőgazdasági üzemosztály képezte, amely összesen 19 859 katasztrális holdon Ugod, Bakonykoppány, Iharkút, Bakonyszücs, Fenyőfő, Bakonybél, Pápateszér, Kup, Pápakovácsi, Kisganna község határában terült el. Vagyonát 1 510 142 köbméter élőfakészletre becsülték, amelyben a bükk szerepelt legjelentősebb tömeggel, mellette jelentős volt a cser-, a tölgy- és gyertyánállomány is. Az erdőgazdaság a nem piacképes fákat a mészégetőknek adta el. A rossz talajokon, az elhanyagolt birkalegelőkön már 1891-től megkezdték az erdei- és feketefenyő-, illetve a lucfenyő-telepítéseket.
Élőfakészlet dolgában Fenyőfő volt a legnagyobb, utána Ugod következett. Az erdőgazdaság központja a faluban működött.
Az ugodi erdőmesteri hivatalt kezdetben Jákói Géza erdőmester vezette közvetlenül a pápai uradalmi igazgató alá rendelve. Őt Dufek Pál uradalmi főerdész követte.
Jelentős volt az erdőgazdaság vadállománya. Egy 1906. évi vadszámlálás adatai szerint nyilvántartottak 233 szarvast, 55 őzet és 30 vaddisznót. A vadállomány nagy károkat okozott az erdőségekkel határos ugodi parasztgazdaságokban.
A XIX. század végi országos felmérés szerint tovább nőtt a megművelt földterület nagysága, különösen az intenzív művelést kívánó szőlőterület. Sajnos itt is, 1897-ben jelentős károkat okozott a filoxéravész: a szőlőterület egyharmada megsemmisült.
A felmérés szerint a faluban volt nyolc egyes lófogat, 123 kettős lófogat, 39 kettős ökörfogat, két négyes ökörfogat és nyolc tehénfogat. A haszonállat-állomány az alábbiak szerint alakult: 12 bika, 348 üsző és tehén, 409 tinó és ökör, szarvasmarha összesen 769. A község lóállománya összesen 216 jószágól állott, ebből 15 volt a mén. Volt még 17 kecske, 642 sertés, 197 juh, 3429 baromfi és 33 méhcsalád. A faluban 6770 gyümölcsfát gondoztak.
1896. december 16-án megnyílt a Győr, Zirc, Hajmáskér, Enying, Dombóvár közti vasútvonal, amely észak-déli irányban szelte át a Bakonyt. Ezt követően, 1902-ben felépült a Berhida (Tatabánya-alsó), Kisbér, Pápa közti vonal is, amely Ugod északi határában haladt el. A község is kapott vasútállomást Vadkertpusztánál.
Az új vasútvonal és a vasútállomás első hasznos következménye az lett, hogy az évszázados hagyományokkal rendelkező és eladdig kizárólag kisüzemi jellegű ugodi mészégetés helyébe 1907-től a nagyüzemi termelés lépett, a már korábban is működő Dunántúli Mész- és Téglagyár Rt. ugyanis felfigyelt az ugodi mészkő magas kalcium-karbonát tartalmára. Mivel a felépült vasútvonal a szállítási nehézségeket is megoldotta, a részvénytársaság a községgel ötven évre szerződést kötött. Ennek értelmében a vasútállomás mellett mészégető üzemet létesítettek, s vasutat építettek a Szárhegy oldalába nyitott negyven méter magas mészkőbányához. A négy kilométer hosszú iparvágányon 35-40, motorral és lóval vontatott csille szállította a mészkövet a gyárba, amely átlag 60-70 embernek adott munkát. Az üzemben előállított mész olcsóbb volt ugyan, de a kisiparilag előállított mésszel minőség tekintetében nem vetekedett.
A vasút megindulása és a mészégető üzem alapvetően nem változtatta meg a nagyközség mezőgazdasági jellegét. Az 1910. évi országos népszámlálás adatai ezt egyértelműen alátámasztják. Az ekkor 2105 főnyi népesség 846 keresőre és 1259 eltartottra oszlott az alábbiak szerint:
a mezőgazdaságban612 kereső és 877 eltartott élt,
az iparban107 kereső és 152 eltartott élt
(utóbbiak közül 35 önálló kisiparos).
A korábbi céhes előzmények
után – takácscéh – a községben iparegylet
is működött.
A vas- és fémiparban dolgozott13 kovács, 1 lakatos;
a gépgyártásban5 iparos;
a faiparban 5 asztalos és 1 egyéb;
a ruházati iparban 12 szabó, 6 cipész, 1 egyéb;
a fonó- és szövőiparban 3 iparos;
az élelmiszeriparban 8 molnár, 2 pék, 6 hentes;
az építőiparban1-1 ács és egyéb;
a vendéglátóiparban 7 személy.
A fentiekhez képest a más pályákon
működők létszáma elenyésző volt:
a közszolgálatban 13 kereső és 26 eltartott,
a kereskedelemben: 13 kereső és 26 eltartott,
a közlekedésben 9 kereső és 26 eltartott,
a véderőnél 5 kereső és 3 eltartott,
Napszámosmunkából élt: 34 kereső és 41 eltartott,
házi cselédként: 24 kereső és 6 eltartott,
A településen eszerint a szociális viszonyok a századforduló környékén meglehetősen feszültek voltak. Ezt alátámasztották a községi képviselő-testületi ülés 1911. október 5-i jegyzőkönyvében írottak is. Határozatot hoztak, hogy a Veszprémi Takarékpénztárnál „szegényalapot” és „községi munkássegélyalapot” létesítettek, illetve a községi szegények részére az önkormányzat kénytelen volt szegényházat építtetni. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a képviselőtestületi ülés bejelentése szerint „könyöradományokat is elfogadtak”. Az intézkedéseknek legalább annyi eredménye lett, hogy a község szegényeinek megélhetése körül panasz nem merült fel.
Az uradalom nemcsak mint munkáltató, hanem túlnyomó gazdasági súlyával mint a községi élet állandó gondja is jelentkezett. Településünkön jelentős ingatlanai voltak 1910 körül az uradalomnak: az erdőmesteri lak, az istálló, a pince, a jégverem, a méhház, a csendőrlaktanya, a fészer és a pince, a nagyvendéglő, a vágóhíd, a vendégistálló és az ahhoz tartozó lakóépület, az erdészlakás (a hozzá tartozó irodaépülettel, mosókonyhával, faházzal, méhházzal, kerekes kúttal, erdőőri lakkal).
Külterületen: Franciavágáson az uradalomé volt az istálló, a cselédház, a kukoricagóré, a jégverem és a tisztilak összes épületeivel, Vadkertpusztán a depot-major, istálló, ököristálló, két cselédház, tehénistálló és a savanyúvizes kút, Gerencepusztán az erdőőri lak, kocsiszín, malom és pajta, Hubertlakon a vadászház főépülete, az istálló, a kocsiszín és a grófi vadászlak, Huszárokelőpusztán két erdészeti épület, erdészlak, erdőőri lakás, a pagonyerdész lakása.
Gerencepusztán 1905 óta a veszprémi Zollner és Hirschfeld cég fűrésztelepet rendezett be, melyhez iparvágány is tartozott. Ezzel tovább bővült a munkalehetőségek száma.
Az uradalom azzal is rányomta a bélyegét a település életére, hogy Ugod községnek saját területén még az építkezésekhez nélkülözhetetlen homokbányája sem volt. Ezért a községi képviselőtestület 1911 novemberi ülésén olyan határozatot hozott, hogy mielőbb meg kell vásárolni erre a célra a Polgár János és fiai tulajdonában lévő, a községhez közeli területet.
Az első világháború végére a községi vízimalom az összeomlás szélén állt, újjáépítésére nem sok remény volt. Ezért a képviselőtestület úgy határozott, hogy a romhalmazt el kell adni, mert a közelmúltban, 1917-ben gőzmalmi részvénytársaság alakult. A modern és nagyszabású gőzmalom építése már megkezdődött. A régi vízimalmot 1919. január 15-én Horváth Endre ugodi lakosnak adták el 15 400 koronáért.
1921. április 4-én a Hegyi kert nevű dűlőben lévő községi ingatlanokat bérbe adták Göttl Mihálynénak és tizenkét társának évi 12 500 koronáért. Újra bérbe adták a község vadászati jogát, valamint a közbirtokossági erdőt, illetve az 1900 katasztrális holdas községi mezőterületet, a bekerített mintegy kétszáz katasztrális hold szőlőhegyet és a mintegy kétszáz katasztrális hold területű zsellérföldet. A vadászati jogot Magyar György vette meg (évi 35 ezer koronáért); a szőlőhegyet Török Ferenc (évi kilencszáz koronáért); a zsellérföldeket pedig Szabó Vince (évi ezerszáz koronáért). 1921. szeptember 18-án Magyar György visszalépett a vadászati jogtól, ami sok bajjal járt: az uradalmi erdőkből kijáró nagyvadak a vetésben olyan károkat okoztak, hogy szinte lehetetlenné tették a mezei gazdálkodást, s a vadászatok elmaradásával a vadakat senki nem riasztotta el a mezőkről.
Az első világháborút követő gazdasági világválság éveiben továbbra is működött a Sümeg központú Dunántúli Mész- és Téglagyárak Rt. ugodi üzemegysége, a mészégető, Brühl Leó igazgatása alatt. A másik jelentős üzem, az 1917 szeptemberétől működő Ugodi Gőzmalom Rt. viszont 1924. december 10-én bezárta kapuit. A válság vége előtt jelentős üzem alakult a községben: 1931. márciusában a Magyar Keményfaipari Rt. ugodi telephelye, amely újabb munkalehetőséget biztosított.
1924-ben tettek először említést a helyi Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetről is, amelynek megalapításában jelentős szerepet vállalt Alasz Miklós ugodi római katolikus plébános. A szövetkezet igazgató-elnöke Török Endre lett. A Hangya-ház 1924–1930 között épült fel a Dózsa György utca 260. szám alatt. Itt kocsma és bolt kapott helyet. Ugyanebben az évben említik a község pénzügyeit intéző Ugodi Hitelszövetkezetet is. Az összeírás név szerint felsorolta a község kisiparosait és vállalkozóit (lásd: IX. számú függelék).
Az összeírás nem emlékezett meg a mezőgazdasági jellegű Ugodon fontos szerepet betöltő cséplőgép-tulajdonosokról, akik egy másik, 1925. évi felmérés adatai szerint az alábbiak voltak: Barta Gyula, György Vince, Hegyi Imre, Kapocsi Gergely, Preszinger Ignác, valamint saját cséplőgépe volt a vadkertpusztai és diósi bérgazdaságnak is.
Ugod nagyközség földbirtokviszonyairól egy 1925. évi országos összeírás nyújt áttekintő képet:
1. Gróf Esterházy Tamás, aki a hitbizomány tulajdonosa volt 1915 óta: összesen nyolcezer katasztrális hold, melyből 6061 katasztrális hold erdő; 1539 katasztrális hold szántó; 178 katasztrális hold legelő; 99 katasztrális hold rét; 18 katasztrális hold kert, egy katasztrális hold szőlő; 104 katasztrális hold használhatatlan terület.
2. Gróf Esterházy-birtokon volt az alábbi két bérgazdaság:
a.) Dióspuszta: Somogyi Lajos és társa (dr. Böröczky és Simon Gyula) bérelte. Összterülete 601 katasztrális hold volt, ebből 507 katasztrális hold szántó; 65 katasztrális hold legelő; kilenc katasztrális hold rét; négy katasztrális hold kert; 16 katasztrális hold használhatatlan terület.
b.) Vadkertpuszta: Szalay Dezső bérelte. Összterülete: 830 katasztrális hold; ebből 743 katasztrális hold szántó; 43 katasztrális hold legelő; tíz katasztrális hold rét; öt katasztrális hold kert; két katasztrális hold erdő; 27 katasztrális hold használhatatlan terület.
c.) Kisbérletek ugodi gazdáknak: összesen 29 katasztrális hold szántó.
3. Ugod község erdőbirtokossága: összesen 794 katasztrális hold, ebből 739 katasztrális hold erdő; 41 katasztrális hold legelő; kilenc katasztrális hold rét; öt katasztrális hold használhatatlan terület.
4. Péter Károly magánbirtokos: 32 katasztrális holdas gazdasággal.
Fennmaradt 1926-ból a dióspusztai bérgazdaság alkalmazottainak összetételéről készült lista: A gazdaság élén állt a „gazda” Varga Károly; beosztottai voltak: Erdős János gépész, Boldizsár József bognár; volt még hat kocsis, kilenc béres, négy gulyás, két kanász, egy juhász, egy csikós, összesen 27 alkalmazott.
Néhány kisebb ital- és élelmiszer-előállító vállalkozás is működött a faluban az 1920-as évek közepén. Három szikvízgyár üzemelt a faluban, kettő a Hangya Szövetkezet tulajdonában, egy pedig a Mészáros vendéglő birtokában.
1925. október 24-én a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium engedélyt adott ki Szalóky Imre ugodi lakosnak, hogy tejbegyűjtő állomást, valamint egy kisebb – napi harminc kilogramm nyersanyagot meg nem haladó forgalmú –, juhtúrót feldolgozó üzemet nyisson meg.
Mindez kevés volt a lakosság foglalkoztatási gondjainak megoldásához. A szükös ipar, a vasútvonal ellenére nehézkes utazási lehetőségek és a nagybirtok túlsúlya tovább gerjesztette a kivándorlást. Az 1925. esztendőben további két ugodi illetékességű személy kivándorlásáról tudunk: 1925. augusztus 6-án Kasza Ferenc 22 éves ugodi lakos, földműves, a Cunard Line hajózási társaság Ausonia nevű hajóján a kanadai Quebecbe utazott (összesen 35 ezer – inflációs! – korona költségen), 1925. november 26-án Gurbács Istvánné 48 éves ugodi lakos, háztartásbeli a Melita nevű hajón a kanadai St. Johnba utazott (összesen 34 ezer korona költségen).
1934. augusztus 28-i adatból ismert, hogy településünkön 38 családfő foglalkozott hagyományos módon mészégetéssel. A sümegi központú Dunántúli Mész-, Tégla- és Kőipari Rt. és az ugodi kisvállalkozó mészégetők között 1932 őszén vita bontakozott ki. Ugyanis a kis mészégetők szindikátusba tömörültek, s vagon tételekben kínálták a meszet eladásra. Az Rt. a vitát azzal igyekezett megoldani, hogy a kisvállalkozókat eltiltotta az égetéshez szükséges mészkő bányászásától a részvénytársaság tulajdonát képező kőbányában. A bányát a részvénytársaság bérelte az ugodi erdőbirtokosságtól. Az 1930-as évben több mint négyezer vagon követ bányásztak évente, ez szükségessé tette a bővítést. A kőbányát déli irányba a sziklafal mentén kétszáz méterrel meg kellett hosszabbítani. Ezt a részvénytársaság vállalta magára.
1932. november 10-én felmérték a helybeli vállalkozó iparosokat: a Dunántúli Mész-, Tégla- és Kőipari Rt. ugodi üzemegysége (vezető: Kondora János), a kőbánya és mészgyár alkalmazottainak létszáma: húsz-negyven fő, Krusevits János molnár, ugodi malom (alkalmazott nincs), Eizler Bálint molnár, Ugod, daráló (alkalmazott nincs), Péczi Sándor molnár, Ugod (alkalmazott nincs), Visi Ferenc molnár; Ugod, daráló (egy alkalmazott), Izsa József molnár, Gerencepuszta, daráló (alkalmazott nincs), Izsa György molnár, Gerencepuszta, daráló (alkalmazott nincs).
A községi tűzoltóságról az első részletes jelentés 1934. július 17-ről maradt fenn. Kötelező szolgálaton alapult. A tűzoltóparancsnok Somos Károly, akinek polgári foglalkozása is volt. A csapat létszáma összesen 81 fő. A tűzoltók évente tizenkét gyakorlatot tartottak, és tizenhárom elméleti előadások vettek részt. A tűzesetekhez soros előfogati késszenléttel vonultak. Szertáruk megfelelt a korszerű követelményeknek, cseréptetős, cementburkolatú. A községben nem volt tűzcsap, de a tó és patak vize, amely szükség esetén könnyen megközelíthető, elérhető volt a tűzoltásra. Negyvenhat tűzoltásra alkalmas kút is találtatott a faluban. A tüzet harangzúgással és kürtjellel jelezték. Kocsifecskendőjük mély medencéjű, száz milliméteres hengerátmérőjű, ötszáz hektoliteres lajttal. Ehhez tartozott öt darabból álló, kétszáz méteres nyomótömlő. Szívótömlőik kétméteres darabokból álltak, összesen tizenhat méter a hosszuk. Támasztólétrát és tetőlétrákat használtak. Kéziszerszámaik: vasvillák, fejszék, csáklyák, lapátok, vedrek. Az egység ruházata sisakból, zubbony, nadrág, sapkából állt, amelyet az egyesület biztosított. A leltárban szereplő kürtök, csontsípok, és kéthangú jelző a harangzúgás kiváltására volt hivatva.
Tíz kézi kapcsolású telefonállomások működött a községben. Két orvos látta el a betegeket. Volt bábaaszony és ápolónő.
Az 1930-as évek elején az egész országot sújtó gazdasági világválság hatására koordinálni kellett a mezőgazdaságot, s a Felső-dunántúli Mezőgazdasági Kamara 1933. augusztus 3-i kezdeményezésére a község gazdatársadalma és az uradalom Ugodon kamarai községi mezőgazdasági bizottságokat alakított meg 1934. augusztus 12-én. Az öt bizottságban egyaránt vettek részt kisbirtokos gazdák és uradalmi szakemberek: 1. csoport: Borbély Ignác, Salamon István (Vadkertpuszta), Ács János földműves, Üveges József gazdasági cseléd, 2. csoport: Erdős Pál kisbirtokos, Szakács Bálint kisbirtokos, ifjú Piszker Gyula kisbirtokos, Német Gyula kisbirtokos, 3. csoport: Simon Gyula igazgató-tanító, Szegleth Mihály kisbirtokos, Török Vince, Török Gyula, 4. csoport: Dragovics István plébános, Éllő István, 5. csoport: Somogyi Lajos bérlő, Világhy László mezőgazdász. A bizottság 1934. május 12-i adatok alapján megállapította, hogy a községben 121 gazdasági cseléd él. Ennyi ember után fizették be a munkaadók az Országos Gazdasági Munkáspénztárnak a biztosítási díjat.
Gyakran előfordult, hogy az uradalom erősen leszorított munkabérért az ország más részéből toborzott munkaerőt az erdőgazdaságba. 1934. október 16-án Hont községből tíz erdei munkást szerződtettek le tűzifa kitermelésére. A tíz favágó háromnapi munka után minden bejelentés és indoklás nélkül elhagyta munkahelyét, és a felvett előlegből hazautaztak. A későbbi bírósági eljárás során azt állították, hogy csak akkor hajlandók Ugodra visszamenni s folytatni munkájukat, ha „annyi jövedelmet biztosítanak nekik, hogy családjukat és magukat élelmezni tudják”. Az uradalom azzal védekezett, hogy a munkások által elmondottak nem fedik a valóságot, mert a honti munkásokból visszamaradottak és a Kemence községből itt dolgozó munkáscsoport meg van elégedve munkájával és keresetével. Az uradalom is perelte az eltávozottakat több mint 92 pengő kár értékért, amelyet a félbehagyott munkával okoztak.
Érdekes következtetés vonható le az 1935. évi országos felmérés adataiból. Ugodon a földbirtokviszonyok egyre kedvezőtlenebbül alakultak, egyre több kis- és törpebirtok jött létre: száz katasztrális holdon felül két birtok (összesen három eltartottal), húsz-ötven katasztrális hold közti földbirtok öt (tizenhat eltartottal), tíz-húsz katasztrális hold közti földbirtok 23 (71 eltartottal), öt-tíz katasztrális hold közti földbirtok 77 (220 eltartottal), öt katasztrális holdon aluli földbirtok 103 (298 eltartottal), teljesen föld nélküli gazdasági cseléd és munkás: 242 kereső és 336 eltartott – öszszesen 578 fő élt a faluban.
A községben működő ipari üzemek és vállalkozások nem adtak elegendő munkaalkalmat: 1932. évi adat szerint a mészkőbányában és a mészgyárban mindössze 53 munkás dolgozott, a létszám 1939-re 65 főre emelkedett. Rajtuk kívül a faluban 38 családfő foglalkozott kisipari mészégetéssel.
A munkalehetőségek számát viszszavetette, hogy 1940. október 1-jén a huszárokelőpusztai Keményfaipari Rt. minden ipari tevékenységet megszüntetett, s a még raktáron lévő faanyagot átadta az uradalomnak.
A nagyközség gazdasági helyzetéről 1937-ből rendelkezünk részletes adatokkal. Ebben az évben a község összlakossága 2056 főt volt. Területe 11 059 katasztrális hold, melyből 3339 katasztrális hold szántóföld, 95 katasztrális hold kert, 320 katasztrális hold rét, 33 katasztrális hold szőlő, 343 katasztrális hold legelő, 6699 katasztrális hold pedig erdő volt.
A falu lakosságából 1510 személy élt őstermelésből, 383 volt az iparból élők száma, 41 személy élt közszolgáltatásból, s 19 volt közlekedési alkalmazott. A községben két üzem működött: egy mészégető telep és egy mészkőbánya.
1935 áprilisából fennmaradt egy összeállítás, amely az uradalom és a bérgazdaság személyi állományának adatait őrizte meg.
I. Gróf Esterházy Tamás pápa-ugod-devecseri uradalmának vadkert- franciavágási gazdasága, alkalmazásban álló okleveles gazdatisztek, illetve erdőtisztek: Kocziha János uradalmi erdőfőmérnök; Witt Lajos erdőmérnök; Rott Ferenc erdőmérnök; Világhy László uradalmi intéző. Marhásgazda: Dominek István; béresgazda: Berkes Gyula; tehenesgazda: Gombás Károly; gépész: Cseh Márton; egy kovács, két bognár, egy traktoros, egy csősz, egy kocsis, tizenhárom igás kocsis; tizenhárom béres; három kocsis; két kanász; négy fejő; egy őr; egy göbölyös; három ostoros; egy juhász.
II. Diósi béresgazdaság (bérlő: Somogyi Lajos; Ugod-Dióspuszta), okleveles gazdatiszt alkalmazva: nincs. Gazdasági ispán: Hencz Kálmán, gazda: Kovács Sándor; gépész-kovács: Németh Imre (és egy segéd); egy bognár, egy kőműves, egy csősz, egy parádés kocsis, tizenegy igás kocsis, egy traktoros, három béres, két kanász, négy tehenes, egy borjús és egy juhász.
A pápa-ugod-devecseri hitbizományi uradalom külön kezelte a 6061 katasztrális erdejét. Az uradalmi vadászterület azonban ennél jelentősen nagyobb, 7828 katasztrális hold területet jelentett. A fővadász, 1927-től Fuchs Antal, Huszárokelőpusztán lakott. Pagonyerdészeket is alkalmaztak Voltak még főerdőőrök, 1937-ben négy fő, első és másodosztályú erdőőrök, erdőőrök, erdőlegények, és vadőrök.
Az erdőfőmérnökök mindig Ugodon laktak, de az intéző általában a munkaterületen, vagyis valamelyik külterületen élt.
A két uradalmi üzemben, Huszárokelőpusztán 1942-től Varga István és Franciavágáson 1942-től Weiler Ferenc volt a telepfelügyelő.
1937. október 21-én felmérték az Ugodon és külterületein található cséplőgépeket és mezőgazdasági vontatógépeket.
I. Cséplőgéptulajdonosok:
1. György Vince (petróleummeghajtású), 2. Hegyi Imre (petróleummeghajtású), 3. Horváth Endre (benzinmeghajtású), 4. Prezsing János (villanymeghajtású), 5. Prezsing János (petróleummeghajtású), 6. Somos Imre (villanymeghajtású), 7. Somogyi Lajos (gőzmeghajtású), 8. vadkert-franciavágási gazdaság (gőzmeghajtású), Vajda Lajos (petróleummeghajtású).
II. Mezőgazdasági vontatógépek tulajdonosai:
1. Somogyi Lajos nagybérlő (Ugod-Dióspuszta): Lanz Kühler Bulldog H. P. 30 traktor; nyersolaj-üzemeltetésű; kerekes, két járókerék.
2. Hegyi Imre (Ugod): Ford traktor; petróleum üzemeltetésű; kerekes; négy járókerék.
3. Gróf Esterházy Tamás (vadkert-franciavágási gazdaság): Hoffer-Schranz 4.40 traktor; nyersolaj üzemeltetésű; két járókerékkel.
4. Prézsing János és Farkas Antal közös tulajdonában (Ugod): Ford traktor; petróleum üzemeltetésű; négy járókerékkel.
A jelentős állatállománnyal rendelkező ugodi gazdatársadalom, valamint az uradalom és bérgazdaság számára hosszú időn át nagy gondot jelentett a körállatorvosi állás betöltése. Az 1931-ben megszervezett ugodi állatorvosi körzet Ugod, Adásztevel, Nagytevel, Homokbödöge, Nagygyimót, Béb, Csót, Bakonyszücs, Bakonykoppány községben 1931–1937 között nagy gondban volt, ugyanis dr. Kalmár Béla körállatorvosnak Ugodon nem tudtak lakást biztosítani, s így az orvos Pápán volt kénytelen lakni. Az alispáni hivatal többször figyelmeztette, hogy költözzön Ugodra, de ez megoldhatatlan volt. A gond 1937 október végére megoldódott. Egy Amerikába visszavándorolni szándékozó ugodi személy, Magda Rudolf tizenegyezer pengőért eladásra kínálta az egy éve épült háromszobás, fürdőszobás, alápincézett, házi vízvezetékkel és villannyal ellátott, 988 négyszögöl telken álló lakóházat.
Az állattartás jelentős volt az ugodi gazdáknál, az uradalomban és a bérgazdaságban. 1932-ben 233 lovat tartottak a községben. Egy 1937. évi felméréskor az alábbi választ adta az ugodi jegyző a székesfehérvári Magyar Királyi Méntelep tudakozására:: „Ugod községben a lovakat leginkább erdei fuvarozásra használják. Takarmányozásuk elég jó. Csikólegelő nincsen. A lóeladási lehetőségek az utóbbi időkben jók Lótenyésztéssel senki sem foglalkozik, ennélfogva tenyésztői áraink nincsenek.” 1940-ben Ugodon és a két gazdaságban 789 szarvasmarhát, 187 lovat, 1256 sertést és 282 juhot írtak össze. Az állattenyésztésben a dr. Róth Árpád által bérelt dióspusztai gazdaság jeleskedett. Egy 1941. május 15-i adat szerint a gazdaságban 42 igavonó állatot tartottak. Ugyanakkor az 1941. évben a gazdaság eladott: 118 szarvasmarhát (hét soványat, 72 hízottat, tíz növendéket és 29 szopós borjút) és 438 sertést. A körállatorvos személyében 1941 májusában változást történt, dr. Kalmár Bélát dr. Deák László váltotta fel.
A község gazdasági helyzetéről még részletesebb adatokat közölt az 1940. május 24-i községi állítás. Ennek adatai szerint ötven-száz katasztrális holdnyi birtok Ugod határában nem volt, tíz-húsz katasztrális holdas birtoka volt 24 családnak, 92 családtaggal, összesen 400 katasztrális hold területen, öt-tíz katasztrális holdas birtoka 120 családnak, 480 családtaggal, összesen ezer katasztrális hold területen, egy-öt katasztrális holdas birtoka 130 családnak, 550 családtaggal, összesen 400 katasztrális hold területen, legfeljebb egy katasztrális holdas birtoka hetven családnak 360 családtaggal, összesen 50 katasztrális hold területen. Birtok nélkül, csak lakóházzal rendelkezett harminc család, 130 családtaggal. Teljesen vagyontalan volt kilencven család 480 családtaggal.
A fenti összeírás adatai szerint: a mezőgazdaságban dolgozott 370 család, 1690 családtaggal (ebből mezőgazdasági cseléd 58 család 330 családtaggal, mezőgazdasági munkás 62 család 320 családtaggal, mezőgazdasági tisztviselő 25 család 94 családtaggal), iparos ötven család 220 családtaggal, kereskedő tizennyolc család 82 családtaggal, egyéb foglalkozású öt család 22 családtaggal.
A felsorolt adatok önmagukért beszélnek, nem csoda, ha megörült a községi előljáróság az uradalom szándékának, hiszen 1940. április-májusban közzétette, hogy a vadkertpusztai birtok négyszáz katasztrális holdját kiárusítják. A községi jegyző 1940. május 6-án azonnal levéllel fordult az uradalomhoz: „A pápa-ugodi hitbizományt zárlat alól feloldani kért vadkertpusztai földekre vonatkozólag bátor vagyok előterjeszteni, hogy ezen puszta összes földterületét Ugod község földműveslakossága igényelni fogja. Ugod község határának területe több mint tizenegyezer katasztrális hold és ebből kilencezer katasztrális hold hitbizományi birtok. Így a folyton szaporodó községi lakosság föld hiányában kénytelen volt annak idején Amerikába kivándorolni. S az a helyzet állt elő, hogy ma többen vannak kint Amerikában Ugod községből, mint itthon! Miután a változott viszonyok folytán az amerikai kivándorlás megszűnt, szomorúan állapítható meg, hogy az eddig sokgyermekes családokból álló Ugod községben a születések száma egyharmadára lecsökkent, mert nincs megélhetési alap, nincs föld és nincs megélhetést biztosító munkaalkalom. A színtiszta magyar lakosságból álló községnek ma már létérdeke, hogy a vadkertpusztai mintegy négyszáz katasztrális hold földbirtok részükre juttatva legyen, mellyel az eddigi földínség kellő mértékben enyhíthető lenne. A lakosság a földet szereti, és takarékosak, ennélfogva megfelelő pénzösszeggel is rendelkeznek az ingatlan megvételére.”
A vadkertpusztai volt uradalmi földek 1940. október 23-ra részben az ugodi lakosság birtokába jutottak. Egy alispáni irat az alábbiakat írta: „Az Ugod községhez tartozó és parcellázás alatt álló Vadkertpuszta a pápa-ugodi hitbizományi uradalom tulajdona. A felosztásra kerülő ingatlan 314 katasztrális hold, túlnyomó részben szántóföld. A földek a kataszteri tiszta jövedelem ötvenszereséből álló vételárakért lettek áruba bocsátva. Az ingatlan egész területére volt ugodi lakos jelentkező. Eddig már 62 ugodi lakos megvásárolt 180 katasztrális hold földet.” A vevők többsége törpebirtokos, de vásárolt földet nyolc mezőgazdasági munkás is, sőt három olyan iparos, aki mezőgazdasági munkával is foglalkozik. A vadkertpusztai parcellázás során tizenhat új házhelyet is kialakítottak. A község a vármegyei szociális alapból tíz családi ház építéséhez kért segélyt.
A dióspusztai bérgazdaság Somogyi Lajos bérletének lejárata után dr. Róth Árpád és Schbernger Tamás bérlő kezelésébe került 1940 végén. A gazdaság továbbra is 601 katasztrális holdat tett ki, melyből 511 katasztrális hold volt szántóföld.
A vadkert-franciavágási gazdaság változatlanul gróf Esterházy Tamás kezében maradt vitéz Világhy László főintéző irányítása alatt. Itt elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak. A jószágállomány: 85 marha, 1026 sertés, 26 igásökör, 52 ló stb. A Keményfaipari Rt. megszűnte után a hitbizományi uradalomnak gondot jelentett a kitermelt fa feldolgozása, hasznosítása. Ezért 1941 márciusában Huszárokelőpusztán – Speer Norbert uradalmi erdőmérnök szakszerű vezetésével – fűrésztelepet szerveztek.
A hitbizományi erdőbirtokon és a bérgazdaságokban még az első világháború előtt megkezdődött az iparvasút kiépítése. Az 1942. április 2-i helyzet szerint a huszárokelőpusztai gazdaságnak 39 kilométer vasútvonala volt. Ebből Ugod határában 28 kilométer, Iharkút határában négy kilométer, Bakonyszücs határában hét kilométer. A vasútvonalakon összesen harminc kocsit alkalmaztak. A dióspusztai bérgazdaság 240 méter gazdasági vasúttal és tíz kocsival rendelkezett. A Dunántúli Mész-, Tégla- Kőipari Rt. Ugodi üzeme hat kilométer iparvasúttal és hatvan kocsival volt ellátva.
Mivel a huszárokelőpusztai uradalmi fűrésztelep a háborús konjunktúra miatt nem volt elegendő, Kocziha János uradalmi erdőigazgató 1943. augusztus 10-én Ugod határában és saját tulajdonában még egy gőzfűrésztelepet létesített mintegy húsz munkás alkalmazásával.
A háborús konjunktúra játszhatott közre abban is, hogy a határban egyre többen telepítettek szőlőt, s egy 1944 nyarán készült felmérés adatai szerint 221 szőlőtulajdonosnak volt birtoka a falu határában.
A háborús körülmények között a benzinhiány miatt Magyarországon egyre inkább a fagáztüzelésű gépjármű üzemeltetésre tértek át. A nagy kereslet miatt az uradalom a régebbi ugodi gyógyszálló, illetve vadászkastély, valamint a mészégető néhány épületét fakockagyárrá alakította át. A terméknek jó piaca volt, hazánkban és külföldön is.

Az Esterházy-birtokkönyv egy lapja

Kőfejtő szerszámok

 

Mészégetés

Az ugodi mész útja

Ugodi mészégető kemence alaprajza és metszetei
Egyliku mészégető kemence kereszt- és hosszmetszete

Nagyüzemi mészégető kemence, 1926

Mészégető kemence a megsemmisítés előtt, 1959

Aratás Hegyi László gazdaságában, 1930-as évek

Az Ugodi Iparegylet zászlócímere

Az ugodi takácscéh zászlaja

A Pécsy-féle malom, 1944

Az egyik első traktor a faluban

A településen szervezett varrótanfolyam résztvevőinek csoportképe

 

Mészégetés és a késztermék osztályozása

A keresztek feladogatása a csépléshez

„Masinálás”, azaz cséplés az 1930-as években

A munkából a legkisebbek is kivették a részüket (1936)

 

 

 

 

 

A fakitermelés nélkülözhetetlen eszköze lett a keskeny nyomtávú ipari vasút

Házhelyek térképe (1850-es évek)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages