Iskolamesterek, egyesületek | Száz Magyar Falu

Iskolamesterek, egyesületek

Az ifjúság szervezett oktatására, nevelésére vonatkozó első hiteles írásos adat községünk vonatkozásában a korábban már említett 1748. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben maradt fenn. A vizsgálat szerint Ugodon ekkor már volt római katolikus iskola, s a mestert (tanítót) Ladovics Istvánnak hívták, aki magyarul és latinul beszélt, hitvallást tett, a hit elemeiben jártas volt, s az iskolába járó gyermekeket erre oktatta. Jó erkölcsű embernek mondták, aki plébánosa és elöljárója iránt tisztelettel viseltetett, s szolgálatát mind a templomban, mind azon kívül jól ellátta.

Lakása jó állapotban volt, csak a háza melletti istállója romos, a közösség gondoskodott róla is. Volt két darab földje, az egyiket a falusiak őszivel vetették be, a másikat tavaszival. A két tábla együttesen öt pozsonyi mérő mag alá való volt, azaz mai mértékkel körülbelül két és fél katasztrális holdat tett ki. Mivel rétje nem volt az iskolamesternek, a jobbágyoktól kapott két kocsi szénát. Párbérből is összejött neki huszonegy győri mérő (mintegy 1155 liter) gabona, készpénzben nyolc forint ötven krajcárt kapott. A halott melletti virrasztásért és a halottnak a temetőbe való kikíséréséért hét garast inkasszált; énekes gyászmisén való közreműködésért egy hetest, azaz hét krajcárt. Az esketésen való tevékenységéért két garast és hat krajcárt, a keresztelőn való munkájáért pedig két krajcárt kapott.

A pápai uradalom 1771. évi felmérése szerint a faluban olyan régen működött az iskola intézménye, hogy az ott élő emberek nem is tudták megmondani, mikortól. Ebben az évben Simon József volt a rector (tanító), aki preceptort (segédtanítót) is tartott. Húsz gyermeket bíztak rájuk, akiket írni-olvasni, deklinálni és komparálni (azaz főnevet ragozni és mérni) tanítottak. Az évi tandíj tanulónként egy forint volt.

1779-ben újabb egyházlátogatás zajlott le a faluban. Ennek során felmérték a plébánia földjei mellett a tanító földjét is. A két birtoktest egymás mellett terült el, a tanító ellátását szolgálta a huszonnégy pozsonyi mérő mag alá való, azaz tizenkét katasztrális holdas szántóföld. Ez a jelentés is megörökítette az akkori rector, Hubenay Ignác nevét, aki 37 éves volt. A látogatási jegyzőkönyv megemlékezett az iskoláról is, amely két szobából állott, s volt egy kis kamrája. Az épület romos állapota miatt mielőbbi javításra szorult.

Ezt követően, 1779-től 1838-ig nem találunk újabb adatot a jeles intézményről. Az 1838-ban megalakított Veszprém Vármegyei Népnevelési Felügyelőség alapítása évében március 10-én látogatást tett az iskolában. A jegyzőkönyv adatai szerint a faluban római katolikus iskola működött egy tanítóval. A tanítás színvonala sikeresnek volt mondható. Az iskolában százhúsz gyermek – hetven fiú és ötven leány – tanult. A tanulók és a tanítás nyelve a magyar volt, s az alábbi tantárgyakat tanították: hittudomány, olvasás, írás, számvetés. Az iskola állapota jónak volt mondható.

Gombás Mózes Veszprém vármegyei szolgabíró és Vámosi Kajári László ugodi esküdt 1843. február 18-án látogatta meg újra az intézményt, s az alábbi jegyzőkönyvet állították össze: „Ugodban az Oskolaháznak hiányai nincsenek. Egyedül a két nembéli gyermekeknek különválasztása volna kívánatos. A tanítót Vellner Mártonnak, segédjét Ágoston Károlynak hívják. A tanító jövedelme a 100 pengőforintot meghaladja, melyből segédjének 40 pengőforintot fizet évenként. Tanítani rendelt tudományok: kiskathekismus, bibliai történetek, természettudomány, írás, olvasás, számvetés. Tanul pedig 69 fiú és 49 leány, összvesen 118 gyermek az Ugodi Oskolában dicséretes előmenetellel. Ez az egy helység az, hol a Szülék téllen-nyáron szorgalmatosan oskolába küldik gyermekeiket, sőt nyáron még nagyobb számmal jelennek meg, mint télen, mert a keményebb téli időben szakadozva járók nyáron pótolják ki azt, mit az idő zordonsága vélek elmulasztatott. Ebből világos, hogy akinek a közjó előmozdítása valósággal szívén fekszik, s hivatalának egész körét betölteni akarja, annak, ha nehezen is, de mégis utoljára csakugyan sikerül a megrögzött szokáson diadalt nyerni. Maguk az éltesebb ugodi lakosok elismerik, hogy az ő gyermekkorukban, a gyermekek Oskolába járatása téli hónapokban is rendetlenül történt – a nyári oskolások pedig nem is tudtak iskolába járni. S íme, Tisztelendő Dóczy József Ugodi Plébánus Úr fáradhatatlan szorgalmának, s férfias kitűnésének, sok küzdelmek után sikerült az elhanyagolt Ugodi oskolát virágzásra hozni, annélkül, hogy az ellenszegülők megtörésében megyei tekintetben gyámolításra szorult volna.

Mi tehát folytonos nemes törekvése méltánylását e szavakkal fejezzük ki: Ha minden Tisztelendő Plébánus és Predikátor Urak olly lelkesen vennék a nevelés dolgot, mint Tiszteleendő Dóczy József Plébános Úr, úgy az Oskolák télen-nyáron telve és a Szülék, gyermekeiket oskolába nem járatók nem volnának, és a nevelésről adandó jelentések, az azok felvételével megbízott Tisztelt Választmányok, Szolgabírói küldetésekre anyagot nem nyújtanának.”

A következő iskolai vizitációra 1844. január 10-én került sor, Gombás Mózes vármegyei szolgabíró és Martonfalvay Elek vármegyei esküdt készítette a jelentést, s ez ismét elismerően említi Dóczy és Vellner nevét. Dicsérőleg hangoztatják, „a jobbágy falvak közül talán csak Ugod az egyetlen egy Falu”, hol a szülők télen-nyáron iskolába járatják gyermekeiket. A látogatáskor is hetven fiú és ötvenkét leány látogatta az iskolát. „Az Iskola eléggé tágas, világos és egészséges helyen fekszik, a Tanítót rendesen fizetik” – írják.

Egyébként ezekben az években, az 1845. évi újabb egyházlátogatáskor vita alakult ki az iskola fenntartásának ügyében. Kiderült ugyanis, hogy nem az egyház, hanem a község működteti. A tanítókat is a falu fizeti. Ez a körülmény a későbbiekben számos vitának lett az alapja.

Az 1848–1849. évi magyar szabadságharcot követő években Ugod mellett két külterület alakult ki: Diós 1853-tól, majd Vadkert 1855-től. Az 1853–1865 közti évekből csak az ugodi tanköteles gyermekek létszáma ismert. (1853-ban 173-an járnak a mesterhez, 1857 erős év, akkor 219-en, s 1865-ben már három híján háromszázan.)

Az 1875. év valóságos demográfiai robbanás mutatkozik a falu két külterületi részén. Kisdióson 97, Vadkerten pedig 29 a tanköteles gyermekek létszáma. Ez tette szükségessé, hogy az ugodi mellett iskolát létesítsenek Kisdióspusztán is.

Az 1843–1847-ben sokat emlegetett Vellner Márton 1883-ban elhunyt. Posztját Hajdu Lajos vette át, a kisdióspusztai iskolában ezekben az években Tulipán János tanítót alkalmazták.

Tulipán János 1909-ig tanított Kisdióspusztán, őt Trauner Margit tanítónő váltotta fel. Hajdu Lajos ugodi tanító mellett a segédtanítók sora működött: Freiszthammel Ádám (1895–1903), majd Kugler Lajos (1903–1905), Koller Katalin (1903–1931), Szabó József (1905), Vohlrab Béla (1907), Kákonyi Sándor (1909), Horváth Ferenc és Szalai István (1910–1912).

Az 1900-as évek elejére a régi iskola már nem felelt meg a követelményeknek. Ezért 1909. január 4-én a községi iskolaszék az alábbi kérelmet terjesztette a képviselőtestület elé: a falu tulajdonát képező régi temető területét és a mellette lévő utcát tulajdonjogilag engedjék át az építendő római katolikus iskola részére. Támogató határozat született: „a nevezett régi temető a római katolikus templom közelében lévő hasznavehetetlen, összevissza áskált homokdomb, szépészeti tekintetben is kívánatos, hogy egy új épülettel el legyen tüntetve”. Minden képviselő aláírta: Vörös József községi bíró mint elnök, Segesdy Sándor jegyző, Alasz Miklós plébános, Török István, Peidl István, Török József, ifjú Vörös Gábor, Erdős Mihály, Erdős János, Sipos Ferenc, Peidl Károly, Pákozdi István, Bornemissza Gábor, Waldinger János, György István, Pákozdi József és Piszker József, a közgyűlési tagok.

Az 1909 márciusi községi képviselőtestületi ülésen a római katolikus hitközség a régi iskolai és tanítói épületeket a telkekkel együtt a községnek negyvenezer korona vételárért felajánlotta. Végül is 1909. április 10-én a község a régi iskola és tanítóilak épületeit harmincötezer koronáért megvette, hogy a vagyontalan római katolikus hitközség a nyolcvanezer koronába kerülő új iskolát és tanítói lakást fel tudja építtetni. Viszont a község kötelezte a hitközséget, hogy a 276 főnyi gyermeklétszámra való tekintettel ne négy, hanem öt tantermet építtessen, és a tanítói lakás is öt helyiségből álljon. A képviselőtestület ugyanakkor kinyilvánította, hogy az építési költségekhez hozzájárul. A megvásárolt régi tanítólakást körorvosi lakássá szándékoztak átalakítani, a régi iskola épületét pedig haszonbérletbe kívánták adni.

Az új iskolában Simon Gyula lett a vezetőtanító, osztálytanító volt Koller Katalin, Horváth Ferenc és Szalai István. A Dióspusztán működő iskolában Trauner Margit tanított. Később Szalai Istvánt Hajnal Ferenc váltotta e poszton.

A település kulturális történetében jelentős lépés volt, mikor 1925. szeptember 30-án megalakult az Ugodi Népművelési Alapbizottság, melyben a nagyközség teljes értelmisége szerepet vállalt: Dragovics István plébános, Simon Gyula kántortanító, Koller Katalin tanítónő, Májer József tanító, a Leventeegyesület oktatója, dr. Fülöp Tibor körorvos, Kovács Gyula gyógyszerész, Wölfinger György adóügyi jegyző, Szalay László segédlelkész, Kozlovszky Iván körjegyző. Az albizottság elnökévé Dragovics István plébánost, pénztárossá Májer József tanítót, ellenőrré Wölfinger Györgyöt és Simon Gyula kántortanítót választották.

Az elnök javasolta, hogy az albizottság működését elsősorban ismeretterjesztő előadások szervezésével kezdje meg. Közegészségügyi, anya- és gyermekvédelmi-, mezőgazdasági és állattenyésztési témák szerepeljenek az előadásokon. Javasolták, hogy dr. Fülöp Tibor körorvost, illetve Simon Gyula kántortanítót kérjék ezek megtartására.

A nagyközségnek 1931-ig nem volt közkönyvtára. Ezt az állapotot szüntette meg 1931. január 14-én a Földművelésügyi Minisztérium, amikor a pápai Mezőgazdasági Szakiskola igazgatójának előterjesztésére Ugodnak 110 kötetből álló gazdasági népkönyvtárat adományozott. A minisztérium ennek a népkönyvtárnak a működését és forgalmát rendszeresen ellenőrizte egészen a második világháborús eseményekig. A háborús években, 1944-ben a népkönyvtár a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet kezelésébe került, s a könyvtárosi hivatalt Török Hugó töltötte be.

A kormányzat szociális intézkedései keretében 1932 áprilisában a Zsófia Gyermekszanatórium két iskoláskorú kisleányt, Perger Anna (1922) ugodi lakost, akinek szülei földműves-napszámosok voltak, valamint Lampert Mária (1921) dióspusztai lakost, akinek uradalmi cselédek voltak a szülei, ingyenes gyermeknyaraltatásra jelölt ki.

1932 szeptemberében az alispáni hivatal iskolai, kegyeleti, szépészeti jellegű fásítási programot hirdetett meg, melynek céljára ingyenes facsemeteakciót is indítottak. A község elöljárósága is csatlakozott a mozgalomhoz, s a temetőben lévő utak mentén kegyeleti célokból hatvan hársfát ültettek. Az erdő felé vezető széles út erre alkalmas részére, iskolai fásítás céljára negyven hársfát telepítettek. A templom melletti térre Hősök kertje céljából húsz szomorúfűzfát és fenyőfát ültettek. Mivel a községben hősök emlékműve még nem volt, annak helyét fásítással előkészítették.

Gond volt az uradalom iskolatámogatási kötelezettségével. 1932. január 4-én a pápai főszolgabíró utasította az ugodi elöljáróságot: „A pápa-ugodi hitbizomány felhívandó, hogy Dióspusztán tegye használhatóvá az iskola árnyékszékét, amennyiben az ülőkék elkorhadtak, a pöcegödör tetejét pedig megfelelő vasbeton tetővel lássa el. Maga az iskola sem felel meg a közegészségügyi követelményeknek, téglás az alap, és az is hepehupás, rosszak az ablakok, és amellett kicsinyek is. Eljárása eredményéről 15 nap alatt jelentést várok.”

Az elöljáróság a lépéseket megtette, de január 20-án kénytelen volt azt a választ küldeni, hogy az utasítást elküldte, ám az uradalom, illetve Szalay Dezső és Somogyi Lajos bérlő „ez ideig semmiféle intézkedést nem tett”.

A Földművelésügyi Minisztérium által adományozott népkönyvtárról az első jelentést 1933. január 3-án kérte be a minisztérium. A jelentés szerint a könyvtárat Szakács Bálint községi pénztáros kezelte. A kapott 106 kötetből addig 96 könyvet kölcsönzött ki 303 kölcsönző, s a kölcsönzött könyvekből 52 gazdasági vonatkozású volt.

Elkezdte működését az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság ugodi albizottsága is: 1934. október 1-jén Dragovics István plébános, elnök a megtartandó népművelési előadások céljára, illetve a helyiség fűtésére és világítására húsz pengőt igényelt a községi elöljáróságtól. Az 1933. évben a községben beindult a Széchenyi Olvasókör is.

A nagyközség kulturális életének része volt, hogy 1932 novemberében A Falu Urániája elnevezésű budapesti vándormozi-vállalkozás itt is bejelentkezett, s engedélyt kért arra, hogy 1933. január 22-én délután 18 órai kezdettel, 40 filléres belépőjegyekkel a Mészáros-vendéglő nagytermében „mozgóelőadást” tarthasson. A plakátok szerint „világvárosi műsorral és saját villanyteleppel” lépnek fel. A január 22-re tervezett program a közbejött hóakadályok miatt elmaradt, de február 19-én, nagy sikerrel megtartották. A műsorban szerepelt a Falu rossza című film is, Szigligeti Ede halhatatlan népszínműve a budapesti Nemzeti Színház tagjainak szereplésével, továbbá a „Hej, gyöngyélet!” című kacagtató darab. Ugodon ez volt az első mozielőadás.

1934-ben az elemi iskola osztálylétszáma a következőképpen alakult: az I. osztályban 44, a II. osztályban 21, a III. és IV. osztályban 87, az V-VI. osztályban 67 gyermek tanult. Az ismétlők száma 92 fő volt. Leventefoglalkozásokra 62 fiúgyermek járt, oktatójuk Gyenes László volt.

A kulturális szervezetek, könyvtár, olvasókör mellett jelentős volt az 1934. november 11-én megalakított Ugodi Polgári Lövészegyesület, melynek céllövőpályája is volt a Káposztáskert-dűlőben.

A közeledő háború egyre több munkahelyet teremtett Ugodon is, így gondoskodni kellett a szülői felügyeletet nélkülöző gyermekekről. Ezért a pápai főszolgabírói hivatal 1939. nyarán a faluban nyári gyermekvédő otthont állított fel, amelynek vezetésével Erdős Erzsébet óvónőt bízták meg száz pengő tiszteletdíjjal. Árki Gyuláné dada részére harminc pengőt fizettek.

A római katolikus egyház egyre kevésbé volt képes az elemi iskola finanszírozására. 1940. október 20-tól az iskola kizárólag a község által nyújtott segélyből tartotta fenn magát, évi 3700 pengővel. Az egyházközség ezért híveire iskolai adót nem vetett ki.

Az iskolai oktatás-nevelés mellett egyre nagyobb súlyt kapott a leventemozgalom. A négy katasztrális holdas gyakorlótéren működött a kispuskalőtér (négy lőállással), s itt volt a sporttér is, amelyet elsősorban labdarúgópályaként használtak. Leventeotthon nem volt, elméleti oktatás céljára az iskola egyik tantermét használták. A leventeotthont 1942-re szándékoztak felépíteni a gyakorlótér közelében lévő községi területen.

1941 augusztusában a községben élő 164 leventeköteles fiatal közül csak 64 tagja volt az egyesületnek. A szervezettebb foglalkozások céljára az 1942. évre az alábbi felszerelések beszerzését tervezték; harminc gyakorló fapuska, egy szeletes futball-labda, egy fonálkeresztes távcső, továbbá honvéd, csendőr, rendőr rendfokozati jelzéseket szemléltető táblák szerepeltek a listán. Mindezekre összesen háromszáz pengő állt rendelkezésünkre.

A leventemozgalom mellett csak a római katolikus egyházközség által fenntartott Ugodi Katolikus Leánykör működött, mely szolid táncmulatságok megrendezését kezdeményezte. 1941 januárjában kezdte működését a Zöldkeresztes Gyermekétkeztetési Akció, melynek keretében az ugodi iskolában negyven, a dióspusztai iskolában pedig tizenöt gyermek igényelt s kapott étkezést.

Feltétlenül meg kell emlékezni a helyi társasági élet legfőbb intézményeiről, a vendéglőkről. Egy 1941. évi összeállítás szerint Ugodon az alábbi vendéglők működtek: Mészáros Károly, Erdős Lajos, György Imre, Soós József, Horváth János vendéglője és a Hangya Fogyasztási Szövetkezet két kocsmája: egyik a Dózsa utcában Éllő István vezetésével, a másik a Fő utca 98. szám alatt működött. Utóbbi bérlője, Schwarz Dezső engedélyét 1940. október 1-jén eladta, ezt Éllő István vette meg.

Ugodon 1943. április 19-től működött állandó mozi, Présing Bálint mozgófénykép-üzeme.

1942-ből fennmaradt a nagyközség „hivatalos” személyiségeinek névsora. Vezető jegyző: Kozlovszky Iván, községi bíró: Piszker József, körorvos: dr. Fülöp Tibor, körállatorvos: dr. Deák László, községi pénztáros: Molnár Jenő, római katolikus plébános: Dragovics István, segédlelkész: Huszár János, tanítók: Mayer József igazgató, Szabó József kántor, Gyenes Gyula, Horváth Júlia, Kálmánné Trauner Margit.

A képviselőtestület ülésén 1943 májusában szóba került, hogy a nem megfelelő orvoslakást leventeotthonnak és kultúrháznak adják át, s új körorvosi lakást építsenek. Mindezt a háború és a háborút követő változások megakadályozták.

Az elemi iskolát is állami kezelésbe vették 1948. június 18-tól. (Az átvételi leltárt lásd a IX. számú függelékben.) 1960-ban két új tanteremmel bővítették. Éppen időben, mert a következő évben 1961-ben lezajlott az iskolakörzetesítés. A szomszédos Homokbödöge, Nagytevel, Bakonykoppány, Bakonyszücs, majd Adásztevel (1974-től) az ugodi központi iskolához került.

A régóta tervezett Művelődési Otthon is elkészült 1963-ra, s az intézményt Klapka György honvédtábornokról nevezték el.

A művelődési ház működésének legfényesebb fejezetei közé tartozik a Szász Dénes népművelő, igazgató kezdeményezésére évről évre megszervezett hubertlaki fafaragótábor. Évtizeden keresztül hazai és külföldi fafaragók, szobrászok készítették itt alkotásaikat a falu és környéke, az erdészet és a szponzorok megrendelésére. A művelődési házban megrendezett kiállítások a környék színvonalas képzőművészeti rendezvényeinek számítottak. Sajnos a tábor a ’90-es években megszűnt.

Az ugodi Állami Általános Iskola az 1979–1980-as tanévben megkapta A Legkorszerűbb Iskola címet, miután már korábban A Járás Legjobb Általános Iskolája kitüntető címet is viselte. Az 1990. évi rendszerváltozást követően a körzetesített iskolai oktatás megszűnt. Jelenleg Kovács Ernő igazgató irányítása alatt húszfőnyi tantestület és technikai személyzet áll a helyi iskolai oktatás és nevelés szolgálatában.