A sőrék a rőzsét homokkal kötötték... | Száz Magyar Falu

A sőrék a rőzsét homokkal kötötték...

A település története elárulja, hogy népessége az elmúlt évszázadokban többször kicserélődött. A legnagyobb és időponthoz köthető lakosságcsere 1608-ban következett be. Ugod akkori földesura különféle kiváltságok ígéretével nyolcvan családot telepített itt le.

A kiváltságolt népesség a török háborúk után elvesztette privilégiumait, s a XVII–XVIII. század fordulóján többségük tovább is vándorolt, a protestáns lakosság az Esterházy-uradalmak egy másik településére, Csákvárra költözött át. Helyükre római katolikus bevándorlók érkeztek.

Akárcsak a középkorban, amikor is egy várbirtok központja volt Ugod, a XVIII–XX. században is egy uradalom, rész birtokközpontja volt a település, ennek következtében jelentős munkaerővándorlás színhelye is a kasznárság. Egyedül az itt beszélt nyelvjárás volt viszonylag stabil. (Ugod és a közvetlenül szomszédos Homokbödöge napjainkban is a Pápa környéki nyelvjárást beszéli, s mintegy beszögellést alkot a Bakony-vidéki nyelvjárásokat beszélő falvak között.)

Egy országos felmérés kérdéseire, 1937-ben a körjegyző válasza is a fentiekre utalt: „Tisztelettel jelentem, hogy miután Ugod községben a magyar népélet különlegességei (népviselet, népszokás, ünnepségek) figyelemre méltó propagandát nem kívának – hiszen színmagyar településről volt szó –, prospectust, avagy plakátot a község a jövő jubileumi évre kiadni nem óhajt.”

A XIX. század közepén néhány szokás emléke még élt a nép körében. Például Ugod nevének értelmezéséről. A Pesthy Frigyes-féle 1864. évi felmérés űrlapjára Soós János községi bíró és Antal Ferenc hites községi jegyző az alábbiakat írta a község nevének etimológiai magyarázatát kérdező 3. pontra: „Régi időkben, mikor még a községet német ajkú nép lakta, város lehetett, azonban midőn ezek meg nem nevezhető ellenség által elkergettettek, a hagyomány szerint keserűségükben »Óh Gott!«-ot kiáltoztak. Később ez Ogot lett, jelenleg pedig Ugod. Hogy valaha város lehetett, tanúsítja azon körülmény is, mivel a község hivatalos pecsét nyomóján egy bagoly látható, ezen felírással: »Ugod várossa pecsétje«.”

Az 1967 óta – tehát e könyv írásakor 33. éve – Ugodon élő és tevékenykedő Rajczi Pál kanonok, esperes plébános elmondása szerint a falu népességének életében semmi egyedi néprajzi, illetve a vallási élettel kapcsolatos sajátosság nem regisztrálható.

Mivel sokan éltek közülük mészégetésből „ugodi meszeseknek” nevezték (csúfolták) a falubelieket még a közelmúltban is. A szomszédos községbeliek csúfolták még őket sőréknek is (sőre = hízómarha).

Csúfondáros mondókákat beszéltek róluk: az ugodi Suttonban (szegényes falurészben) olyan szegények laktak, hogy „a söprűt madzag helyett homokkal kötötték meg”.

Csúfolták a meszeseket is: ha lassan ment a ló, a farka alá a gazdája meszet tett, az elolvadt, s mindjárt futott a ló, de futott utána a meszes is! És aztán: „Mit árul a bácsi? – Ugod! – Hová való a bácsi? – Meszet! – Szép lovai vannak! – Magam csináltam!”

Bosszantásukra „ugodi lőcsösöknek” is hívták őket, s kérdezték: „Hányszor görbe az ugodi lőcs?” A válasz: „Ahányszor nézik!”

A helyi lakosság a községben és a község határában napjainkban is mintegy 340 dűlőnevet ismer és használ.

Régenvolt családok neveit őrzi: Péci-malom, Vörös pék, Boldizsár-köz, Páhi-dűlő, Páhi-tó, Hegyi-kút, Fódi-rét, Nedvesi kereszt, Sándli kereszt, Hajdu-pince, Lukacsek-pince, Hugód-dűlő, Szegleti-árok, Márkus-irtás, Tomor-árok, Bódizsár-tanya, Csöbör-kőhányó, Izsa-malom, Tálosné kupája, Vörös János-séd.

Valamiféle létesítmény nevét őrzi: Mésztelep, Vasút utca, Erdész-major, Jáger-köz (volt erdészet), Gatteri-dűlő (volt fűrészüzem), Vízház, Vízházi-dűlő, Csőszházi-dűlő, Pálinkaház, Kazal-domb, Rekesztés (felduzzasztott kenderáztató), Temető-dűlő, Mészkemencék, Kőfejtő, Szénégető-dűlő, Szénahordó út, Hamuházi-séd, Ólak, Durrogós-tető.

Eseményét: Betyár-kút, Vagyonváltsági, Irtás, Irtás-domb, Magyar temető, Égett temető, Inges-bika rét, Franciavágás, Kurucréti-dűlő, Huszárokelő, Németugrató-árok, Halottas-árok, Halottas-sarok, Tűzköves, Katonavágás, Táborhely.

Irányt jelez: Csóti út, Zirci út, Újmajori út, Bébi-hegy, Huszári vasút, Diósi út, Gyimóti út, Koppányi kis kapu, Diósi vágások.

Egy jellegzetes vonásáról, jegyéről nevezték el: a Vörös Keresztet, Szentháromság-képet, Vörös-lapost, Rókaliki-dűlőt, Piros alma-tisztást, Emberfő-hegyet.

Nevet kaptak a kutak is: Csapókút, Királkút, Patyi-kút, Sárállás kút, Uccakút, Városkút.

Régi utcanevek: a Dózsa, Gyöp, Hátút, Puskaporos, Régi temető, Sutton, Bástya, Öreg utca stb.

A község régi utcáiban számos ódon épület látható még ma is. Sok a másutt nemigen látható tornácos megoldás. A ház gazdája csak az udvart nézhette innen, az utca felé nem volt kilátása, de kijárata sem. Nem egy régi ugodi háznál észlelni még középkori részleteket is: különleges pincéket, régi fundamentumokat.