Tuzsér Összefoglaló
Tuzsér
Összefoglaló
Összefoglaló
A Rétköz ősi településeinek egyike a Tisza mentén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti részén fekszik. A 2892 hektár (tizenöt és fél négyzetkilométer) kiterjedésű, 3372-es lélekszámú (1999) község északon Tiszabezdéddel, Keleten Mándokkal, délről Komoróval, nyugatról a Tiszával, illetve Zemplénagárddal határos.
Területének felszíne egyenletes, tengerszint feletti magassága 100–113 méter között változik, a legmagasabb pontja – a község délkeleti részén, a Vajas-dűlőben – 120,1 méter. A felszín egyhangúságát néhány kiemelkedő folyóhátmaradvány, letarolt homokbucka, elhagyott folyómedrek, tálalakú mélyedések, belvízelvezető csatornák élénkítik.
A község területén a holocén üledékek (öntéshomok, öntésiszap, öntésanyag) foglalják el a nagyobb részt. A pleisztocénra jellemző homokformák (maradékgerincek, homokbuckák, szélbarázdák) szigetszerűen emelkednek ki a holocén üledékből, másutt az északkeleti Nyírség felől félszigetszerűen nyomulnak be Tuzsér keleti, délkeleti részébe. A mélyebb fekvésű, rossz lefolyású részeken kisebb foltokban szikes agyag, szikes iszap figyelhető meg. Ez a felszíni üledékelrendeződés egyben a talajtakaró területi különbségeit is maga után vonta, s befolyással van a község ma is legfontosabb terméke, az alma termesztésére.
Tuzsér területén az úgynevezett Gáva kultúra embere a késő bronzkor végén, a kora vaskor elején (Kr. előtt 1100–800) telepedett le, erről három díszített bronzkard tanúskodik. A honfoglaló magyarság szabad, köznépi rétege a X. század első kétharmadában szállta meg a vidéket, egy kiscsaládi temetőjüket 1900-ban tárták fel a Boszorkány-hegy nevű szőlőskertben.
Tuzsér neve az írott forrásokban, 1212-ben tűnik fel először (mint irányt jelző hely). A XIII. századra kettészakadt falu egyikét a közeli (Kis)Várda birtokosának, a Gutkeled nembeli Várdaiaknak adományozta el a király, ezt telepítőjéről vagy volt tulajdonosáról Gőstuzsérnak nevezték a középkor folyamán, de lakói 1343-ban –amikor először említik – már nem voltak. A másik Tuzsért 1270-ben adományozta el V. István király a Básztély nembeli Rénold mesternek, a később nagy hírű Rozgonyi család ősének. Róla sokáig Rénoldtuzsérának is nevezik az oklevelek a települést, a mai Tuzsér ősét.
Ám nem sokáig volt a Rozgonyiak birtokában a viszonylag nem nagy népességű település. 1316-ban a tiszai kikötővel és vámmal is rendelkező falut azoknak az Abaúj megyei Gecséről (ma: Geča, Szlovákia) származó szervienseiknek adják, akik a tartományúri rendszer idején uraik védelmében olykor még az életüket is feláldozták. Ez a család, a Tuzsériak, egészen a XVI. század elejéig voltak a harminc jobbágytelkes, körülbelül százötven lakosú falu birtokosai.
A XV. században, a Várdaiak kezén lévő földterületen egy másik falu is született, Kálongának nevezték, mindkét település fakápolnáját 1500-ban említik.
A kötet szerzői a falu történetét a rendszerváltás (1990) évéig tekintik át, külön fejezeteket szentelnek az 1610-től már meglévő református egyháznak és az iskoláztatásnak. A község ma műemléki védelem alatt álló református temploma 1821-ben épült, a XIX. század végén pedig az uradalomba telepített, zömmel katolikus vallású cselédek leszármazottai részére 1991-ben a görög katolikusokkal közösen használt kápolna. 1928-tól számolja kezdetét a baptista egyház, hívői imaházukat 1962-ben emelték a régi épület helyén.
Tuzsér újkori múltjában a közeli Bereg megyéből (Nagy- és Kislónya) a XVII. század végén ide származott Lónyay család játszott nagy szerepet, kezdetben majorságot alakított ki, majd az ezredet is tartó Lónyay Ferenc XVIII. század végén kastélyt épített a faluban. Ezt a falképekkel is díszített késő barokk stílusú épületet Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, később miniszterelnök (1871–72), a grófi cím megszerzője a híres magyar építész, Ybl Miklós tervei alapján oldalszárnyakkal kibővítve emeletesre építtette át. Leszármazottai 1945-ig lakták a hatalmas angolparkkal körülvett kastélyt, amelynek berendezését – bár átvészelte a világháborút – széthordták. Azóta kétszer is leégett, a mára ismételten helyreállított, állami tulajdonban lévő épület okos használót keres.
A család egy másik ismert tagja, gróf Lónyay Pálma (1880–1967) fia, herceg Odescalchi Miklós (1902–1945). A különcségeiről országosan ismert repülőtiszt 1944 elején kormányzati engedély nélkül Rómába kívánt repülni, azonban kísérőjével együtt téves navigáció miatt a német zónában landoltak. A Gestapo letartóztatta, majd átadta őket a magyar hatóságoknak. Az időközben uralomra jutott nyilas kormányzat hadbírósága mint árulót 1945. január 21-én kivégezte. 1946-ban rehabilitálták, őrnaggyá léptették elő, holttestét pedig a kastély sírkertjében szülei, egyik felesége és leánya sírja mellé temették.
Tuzsér aranya az alma. Termesztése a Tisza szabályozása után, a töltéssel védett egykori árterületen a XIX. század végén kezdődött meg, ahol a miniszterelnök menye, gróf Forgách Margit telepített először százharminc holdat. Majd lányának, Pálmának első férje, Odescalchi Zoárd herceg ezt 1912-ben kilencven holddal növelte, s tragikus halála után a második férj, sédeni Ambrózy György az 1930-as évek elején újabb kétszáz holdas telepítése nyomán alakult ki a mintagazdaság. 1937-ben az Ibrány község határában lévő gyümölcsössel egységet alkotó Rétközi Mintagazdaságban ezerszáz holdon 47 754 fa ontotta a termését. Ebből 32 ezer volt az almafa, s ennek több mint egyharmada, 12 400 fa a Kaliforniából betelepített jonatán fajtához tartozott. Az évente termett kilencven vagon almát helyben válogatták, csomagolták, Budapesten bérelt hűtőtárolóban helyezték el, s innen szállították külföldre.
Ez a gazdaság adott azután példát megyeszerte az alma ipari termelésére, az itt képzett kertészek segítségével alakították ki az 1960-as évek elején a megye termelőszövetkezeteinek az almásait. A tuzséri kistermelők megsegítésére az 1968-ban az alakult, a jonatán metszését kikísérletező gyümölcstermesztési felügyelő, Nagy Sándor nevét viselő kertbarát klub évtizedek óta, és ma is működik.
Az évszázadokon át az uradalom árnyékában, annak gondoskodását élvező falu életében a nagy változás az 1950-es évek végén kezdődött. A Szovjetunióból érkező faimport átrakását a széles nyomtávú vagonokból a normál, európai szabványú vagonokba a község határában épített fatelepen végezték. Az 1970-es években már két és fél millió köbméter fa érkezett, ebből egymillió fenyőfűrészáru és másfél millió gömbfa, ez utóbbi feldolgozása két fűrészüzemben és a melléktermékből almásládát gyártó üzemrészben történt. Az almaexport számára 1969-ben egy ezer, majd később egy háromezer vagonos hűtőház épült, ahol a rendszerváltás előtt évi kétszázötven-háromszázezer tonna alma felvásárlását és átrakását végezték. Ekkor az Erdért fatelepen ezernyolcszáz fő, a hűtőházban négy-ötszáz fő, a Magyar Államvasutak területén háromszázötven-négyszáz ember dolgozott, lekötve a környék munkaerejét.
Bár mára az orosz–magyar export-import jelentősen visszaesett, ma is Tuzséron fogadják az onnan érkező személygépkocsikat (Vagép Rt.). Ugyancsak ide érkezik a Taurus Carbonpack üzemébe a gumigyártás egyik alapanyaga, a korom, amelyet átfejtenek és csomagolnak – továbbszállításra.
A kötet utolsó fejezetében a Lónyay-kastély történetét tekintik át a szerzők, az építéstörténet mellett bemutatva az egyes helyiségek egykori funkcióját, a részben megmaradt és védett kastélypark botanikai értékeit. Végül felsorolják mindazokat a levéltári és könyvészeti forrásokat, amelyekre Tuzsér, az 1989 óta nagyközségi címet viselő település monográfiájának elkészítésekor támaszkodhattak.
