Ahol a legtöbb Révész lakik | Száz Magyar Falu

Ahol a legtöbb Révész lakik

A XIX. század közepéig a falu határát rendszeresen pusztították az áradások, járta a víz, szaggatta a partot. A település főutcája a mai Kossuth út volt, északi részét Tiszavégnek, a délit pedig Hídvégnek nevezték, így hívják még ma is.

Az 1850-es évek elején történt meg a földesúri és volt jobbágyi földek tagosítása, 1851-től külön úrbéres közlegelőn tartották a falu lakóinak állatait.

Az 1860-as évek elején Pesty Frigyes országos felmérést készített a településekről, azok határairól. Leírása szerint a falu határa, amely a Tiszától Mándok mezőváros határán keresztül nyúló erdőségig terjed, igen termékeny. A falutól keletre az akkori hagyomány jó néhány korábbi vizes terület nevét őrizte meg: Kenderáztató, Úr tava, Bános-ér, Harcsa tava, Fövényes, Kis-liget, Meszes, Szilas, Boda homoka, Csík-gát (itt kosárral fogták a csíkot és tapogatóval a halat – B. J.), ezeket akkorra már részint kaszálóként, részint pedig szántóként hasznosították: itt találkozik a határ a bezdédivel.

A településtől délre eső Sütő-kút hajdan egy Sütő nevű gazdáé volt, Bengő-gorond helynevének eredetére már nem tudtak az adatközlők magyarázatot adni, a Vizes-föld mindenkor vizes, posványos helynek számított. A Szénégetőn szenet égettek, a Gyékényes gyékényt termett mindenkor, a Hosszú-rét és a Hosszú-hegy nevét onnan vette, hogy hosszú és csekély szélességű volt, itt érintkezett a határ Mándok határával.

A falutól nyugatra fekvő Hat-föld a hagyomány szerint hajdani erdő – innét egy hatodik holdnyi szántó nyúlt be a fák közé. Kökényesen hajdan kökényt termő gazos föld feküdt. Dani-gaz, Gonda-kert a nevüket egykori birtokosukról kapták, s itt határos a település Komoróval. Végezetül a települést északról a Tisza határolja.

Ezt a határjárást 1864. április 25-én jegyezték fel. Pesty Frigyes adatközlői Madátsy Boldizsár jegyző, Szabó Péter főbíró, Révész Áron, Boros Béni, öreg Révész István és öreg Csonka István hites voltak.

A Tisza szabályozására 1846. január 9-én alakult meg a Tisza-völgyi Társulat, amely 1846-tól 1853-ig 8,8 kilométer töltést épített. 1854-ben az átszervezett Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat élére gróf Lónyay Menyhértet választották meg, aki gyermekkorát Tuzséron töltötte. Az új társulat 1855. június 22-én községünkben kötötte meg a szerződést Benkár Dénes és Kussevich András vállalkozókkal a mederszabályozásra és gátépítésre, a munkának négy év alatt kellett elkészülnie. Akkor Tuzséron az ártér 690 hektárt tett ki, ebből a Tisza medre 47, a hullámtér 148, száraz terület 26 és a mentesítendő rész 469 hektárt jelentett.

Az 1855-ös árvíz felgyorsította a munkákat, s a gátak 73 kilométer hoszszúságban 1858-ra elkészültek. 1860-ban, 1864-ben, 1867-ben, 1869-ben, 1879-ben, 1881-ben és 1888-ban rendkívüli magas vízállással jött az árvíz, újabb és újabb munkákra késztetve a társulatot. 1878 és 1880 között megemeltették a védmű magasságát. A töltések megépítésével a falvak ugyan mentesültek az árvízi károktól, de a belvíztől nem, ezért 1862-től megkezdték a lecsapoló csatornahálózat építését is. A főgyűjtő csatorna – a Belfő-csatorna – az ártér legmélyebb részén halad, és tizenhárom rétközi falu határát érintve Tiszabercelnél torkollik a folyóba. A teljes belvízlevezetés az 1879 és 1882 között épített Lónyay-csatornával oldódott meg.

Az ármentesítés a gazdálkodási viszonyokat is megváltoztatta. Az 1870-es kataszteri felmérésen Tuzséron a Csík-gát már szántóföldként és rétként szerepel. Abban az esztendőben a faluban hatszázhatvan szarvasmarhát, 97 lovat, 2128 juhot, 22 sertést és 35 méhcsaládot számoltak össze. Napraforgót az 1860-as, cukorrépát az 1870-es évektől vetnek. A napraforgót akkor még csak a földek szélén termesztették.

Az ármentesítés hozta magával 1850-es évektől a galériaerdők pusztulását a Tisza partján. Azonban az ármentesítéssel megnövekedett földmennyiség sem volt elegendő a lakosság megélhetésére, mivel a felszabadult földek jó része is az uraság birtokát növelte. Tuzséron 1894-ig nem szerezhetett senki földet még pénzért sem. Abban az évben kínált fel a földesúr előbb bérletre, aztán eladásra hatszáz holdat, amit meg is vettek a falu lakói.

Ezen a helyen kell megemlékeznünk a falu lakosságának mintegy kétharmadát alkotó Révész nevű családokról. Arra nincs a mai napig sem megnyugtató magyarázat, hogy valamikor egy család ágazott-e szét a faluban vagy több is volt, s foglalkozásuk után kapták ezt a nevet. Az viszont biztos, hogy az idők folyamán a gyarapodó lakosság azonos nevű családjainál már a keresztnevek is egyre sűrűbben egyeztek. Így és ezért születtek a ragadványnevek a XIX. század első harmadától, melyek általában a keresztnevek rövidített változatai voltak: Peti, Marczi, Nagy Márton, Nagy Gyuri, Kis Gyuri, Jankó, Feri, Bálint, Pál, Nagy-Pál, Czinke, Vincze. Találkozunk foglalkozásnevekkel is: 1880-tól Gubás, 1888-tól Bodnár. 1850-től, de inkább 1870-től már csak a ragadványnevek betűje él: Peti = P., Marczi = M., Jankó = J., Kis Gyuri = K. Gy., Nagy Gyuri = N. Gy., Nagy Pál = N. P. Az utóbbi időben újabb ragadványnevek születtek: Ormósi Révészek (azok a családok, amelyek az Ormósnak nevezett temető lejárójánál laknak), Zetoros, Töltésőr, Kantinos és így tovább.

A XIX. század végének mezőgazdasági viszonyairól érzékletes képet rajzolnak az 1895. évi mezőgazdasági statisztika adatsorai. A falu határában 139 gazdaság működött, területük összesen 2555 katasztrális holdat tett ki. Ebből szántóföld 1752, kert 75, rét 271, legelő 196, erdő 54 és a nem termő terület 207 hold. Valószínűleg a századvég nagy filoxérajárványa irtotta ki a szőlőket, mert azokról nem emlékeztek meg az összeíróbiztosok, nádast sem találtak a határban. Abban az évben iparvállalatot még nem jegyeztek fel a faluban, s azt is leírták, hogy a termőföldeken műtrágyát nem használtak. A határ megművelésére 57 kettős, egy hármas lófogat, 46 kettős ökörfogat, egy kettős szamárfogat és hét tehénfogat állt a gazdák rendelkezésére. Ez az adat azt is jelentette, hogy voltak olyan gazdaságok, amelyeknek tulajdonosai kénytelenek voltak bérelt fogatokkal végeztetni az igás munkákat, ezért gyalogmunkával, ritkább esetben terménnyel vagy pénzzel fizettek.

A határban 1911 almafát, 611 körtefát, tizenkét cseresznyét, 84 meggyfát, harminc őszi- és három kajszibarackot, 3649 szilvafát, 91 diót, 63 eper (szeder)fát, összesen 6454 gyümölcsfát írtak össze 1895-ben. Feltűnő, bár nem meglepő a szilvafák nagy száma, ezek mind a pálinka-, mind pedig a lekvárfőzéshez szolgáltattak első osztályú alapanyagot. Már ekkor jelentős számú a később – főleg az uradalomban – tekintélyes mennyiségre gyarapodó almafa, ez az állomány alapozza meg a XX. század elején országosan is a szabolcsi jonatánalma jó hírét, míg el nem jutott a dolog végstádiumáig, amikortól él a szólás: Szabolcs aranya az alma.

Az állatállományt 615 szarvasmarha (ebből 411 magyar erdélyi fajta, kilenc mokány vagy riska, tizenhat pirostarka és 179 egyéb színes fajta), 148 ló, két szamár, 933 sertés, 1419 baromfi és 72 méhcsalád képviselte. Juhot, kecskét és öszvért nem tartottak a faluban.

A képet még árnyaltabbá tehetjük azzal, hogy az 1895-ös gazdacímtár adatait is felsoroljuk. A faluban akkor két nagybirtokot, Salamon Forgách Margit grófnő 1188 holdas és Szirmay Gyula örököse, gróf Lónyay Menyhért 777 holdas uradalmát tartották számon, az utóbbi Weinberger Vince haszonbérlő kezén volt. Az együttesen 1965 holdas nagybirtok mellett, 590 hold föld jutott a falu 137 gazdájának. Ez a mindössze 4,3 holdas parcellaátlag a család megélhetését éppen csak biztosította, de hogy mégsem történtek nagyobb megmozdulások a századvégi agrárszocialista mozgalmak idején, sem pedig az Amerikába történő kivándorlás nem öltött nagy méreteket a XX. század első éveiben, az annak köszönhető, hogy az uradalom jelentős mennyiségű földet adott bérbe, és nagyszámú idénymunkást is alkalmazott. A megélhetés tehát helyben biztosítottnak látszott.

Visszatérve a két nagybirtokra, gróf Forgách Margit uradalmában 944 hold szántót, négy hold kertet, 102 hold rétet, 76 hold legelőt és 37 hold erdőt műveltek, s 25 hold volt a földadó alá nem eső terület. A gépparkhoz egy-egy lokomobil, járgány és cséplőszekrény, öt vetőgép, három rosta, negyvenöt eke, egy magosztályozó (trieur), egy szecskavágó, tizennyolc borona, hat henger és harmincnyolc igás szekér tartozott. 204 szarvasmarhát, 24 lovat és 543 sertést tartottak, az állandó munkákat 45 cseléd végezte.

A másik birtokon 556 hold szántón, három hold kertben, 166 hold réten, 27 hold legelőn, 17 hold erdőben folyt a gazdálkodás, itt nyolc hold terület nem esett a földadó alá. Az eszközkészlet is jóval szerényebb: tizenkilenc eke, hat borona, két henger, egy szecskavágó, egy trieur, három rosta és húsz igás szekér. Százharmincnégy szarvasmarha, 22 ló és három sertés alkotta az állatállományt. Ezen a birtokon tizennyolc cseléd tevékenykedett.

Az agrárszocialista mozgalmaknál maradva, 1897. december 15-én Vidovich László, a tiszai járás főszolgabírája jelentette az alispánnak, hogy – többek között – Tiszabezdéden és Tuzséron mintegy százötvenen Salamon Forgách Margit grófnő uradalmából hozzávetőlegesen ezerkétszáz hold földet béreltek meglehetősen magas bérösszegért, amelynek 1898. január 1-jén esedékes félévi részletét fizetni nem képesek, s félő, hogy ez a helyzet esetleg mozgolódásokhoz vezet. A főszolgabíró aggodalma, legalábbis Tuzséron, nem öltött testet, mert Forgách Margit grófnő sem erőltette az azonnali befizetéseket, a bérlők pedig a téli hónapokban Ungvár környékére jártak napszámba, hogy a család eltartására és a bérleti díjakra a pénzt megkeressék.

Az első világháborút közvetlenül megelőző esztendőben a mezőgazdaság foglalkoztatási mutatói tűrhetőek a térségben, sőt a vármegyei gazdasági felügyelő jelentése szerint a tiszai járásban Mándok, Tuzsér és Kopócsapáti községben munkáshiány volt. Ám azt is hozzáfűzte: „E munkáshiány leginkább az időjárás okozta munkaerő-torlódásokból állott elő, de nagymértékben hozzájárult ehhez az 1913. évben szenvedett elemi csapások folytán az őszi hónapokban beállott nagyobb mérvű kivándorlási mozgalom is. A téli kereset hiányában munkásnépünk a tavaszi napokban bekövetkezhető ínség fenyegető veszélye elől a csapás által sújtott járásokból tömegesen veszik ki útlevelüket. A községi elöljáróságoktól vett értesülés szerint az 1913. évben összesen 2340 egyén vándorolt ki.”

1904 őszén (augusztustól decemberig) a faluból Fiumén át Amerikába történő egyéves kivándorlásra nyolc fő kapott útlevelet, 1910-ben ugyanabban az időben heten hagyták el az országot, 1913 őszén-telén viszont tizennyolc férfi és nő indult a tengeren túlra. Révész G. Menyhértné, Bodnár Jánosné fiával, Magyar Rozália, Boros Józsefné három gyermekével, Eszenyi Ida, Révész Eszter, Tóth Ferencné férje, szülei után indult, Rosenfeld Ferenc feleségével kelt át az Újvilágba, míg Molnár Károly, Kepics Ferenc, Magyar Mihály, Révész V. Sándor, Révész N. Gy. Tamás, N. Révész Menyhért, Rosenzweig Májer, Révész N. P. Dániel és Révész V. Ferenc egyedül vágtak neki a nagy útnak.

Az 1920-as évek elején a volt úrbéres földön mérték ki a falu jószágainak legelőjét. Ez 93 hold 751 négyszögöl, ami a szaporodó jószágállomány számára kevésnek bizonyult, ezért, 1922 tavaszától, Forgách Margit grófnőtől béreltek további 113 katasztrális hold legelőt.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a trianoni határok meghúzása után a Csehszlovákiához került Nagytárkány határából Magyarországon maradt mintegy ezer hold. A területet először Zemplénagárdhoz csatolták, de az agárdiak csak csónakkal tudták megközelíteni, és ott birtokaik sem voltak. Tuzséri földek viszont már korábban is voltak ott, ezért a képviselő-testület azt kérte, hogy ezt a határrészt csatolják inkább a községhez.

Az 1935-ös gazdacímtár adatai szerint Ambrózy Györgyné összes birtoka 10 830 hold föld, ebből Tuzséron 1285 hold, melyből 997 hold szántó, 124 hold kert, egy hold rét, 43 hold szőlő, 52 hold legelő, 17 hold erdő és 51 hold a földadó alá nem eső terület. A falu 2605 holdas határában 114 holdat a régi úrbéresek birtokoltak, 114 hold közbirtokossági legelő és hat hold szántó, a református egyház földje 39 hold kiterjedésű: 31 hold szántó, egy hold kert, négy hold rét és három hold a földadó alá nem eső terület.

Birtokviszonyok 1935-ben

A földbirtok nagysága (katasztrális hold)	A birtokosok száma	Százalékban	A birtok nagysága (katasztrális hold)	Százalékban
1-nél kisebb	189	40,6	81	3,1
1–5	205	44	392	15,1
5–50	69	14,8	639	24,5
50–100	1	0,2	88	3,4
100–500	1	0,2	120	4,6
500-nál nagyobb	1	0,2	1285	49,3
Összesen	466	100	2605	100

A táblázat adatai még plasztikusabban mutatják, hogy a Nagyatádi-féle földreform próbálkozásai ellenére sem sikerült a régi földbirtokszerkezetet megváltoztatni, hacsak annyiban nem, hogy azáltal tovább nőtt a megélhetést csak nehezen biztosító törpebirtokosok száma. 1935-ben Tuzséron az egyetlen nagybirtokos kezében összpontosult a falu határának a fele, ugyanakkor a lakosság döntő többsége, 394 gazda mindössze 473 holdon gazdálkodott, ami azt is jelenti, hogy átlagban alig másfél holdas területen kellett az egész évre való élelmet, adót megtermelni. Hogy mégsem lett ezekből az állapotokból „forradalmi helyzet", az csak az uradalommal magyarázható, mely bérleteket és munkalehetőséget kínált azoknak, akik dolgozni kívántak. 1936-ban ismét száz holdat fel isparcelláztak. A legelőbirtokosság hat holdat vett, holdanként 1075 pengőért.

Az 1930-as évek végén megjelent megyei monográfia az alábbi adatokat tartotta fontosnak feljegyezni Tuzsérról: Kisközség a tiszai járásban. Hozzátartozik Kálonga-tanya és Ráday-tag. Területe 2605 hold, ebből szántó 1841, kert 251, rét 27, szőlő 110, legelő 192, erdő 36 és terméketlen 148 hold. Lakosainak száma 1707 (819 férfi és 988 nő), akik közül 1686 magyar, tíz német, hét tót, egy oláh és három egyéb anyanyelvű. Felekezetileg 267 római katolikus, 84 görög katolikus, 1269 református, öt evangélikus, három görögkeleti, 78 izraelita és egy egyéb vallású. Lakóházak száma 249. Református templom van a községben. Közoktatásügyét egy állami kisdedóvó, egy római katolikus, egy református elemi mindennapi népiskola, egy római katolikus és egy református általános továbbképző szolgálja.

Lakosainak főfoglalkozása az őstermelés. Határa egy nagybirtok, két középbirtok, 69 kis- és 394 törpebirtok között oszlik meg. Állatállománya 1935-ben: 931 szarvasmarha, 209 ló, 2132 sertés. A község állandó piaca Mándokon hat és fél kilométerre és Kisvárdán tizenhat és fél kilométerre van. Körorvos és gyógyszertár Mándokon, a legközelebbi közkórház Kisvárdán. Vasútállomás, postahivatal, távíró- és távbeszélő-állomás helyben.

Az uradalomról a következőket olvashatjuk: Ambrózy Mintagyümölcsös és Gazdaság. Tuzsér. Tulajdonosa sédeni Ambrózy Györgyné született Lónyay Pálma grófnő. A régi telepítésű almás 130 hold, az még Salamonné Forgách Margit idejében történt a XIX. század végén. Ezt növelte 1912-ben Odescalchi Zoárd herceg 90 holddal, s végül a sédeni Ambrózy 200 holdas telepítése az 1930-as évek elejétől. Ez alkotta az Ibrány község határában lévő almással együtt a Rétközi Mintagazdaságot, melyben, 1937-ben 1100 holdon 47754 fa ontotta a termését. A 32 000 almafából 12400 darab volt a Kaliforniából jött jonatán! A gyümölcsösben dolgozó volt cselédek visszaemlékezése szerint legalább 50 fajta alma termett, mint a Musánszky, a batul, a sóvári, a téli arany parmen, a cox aranyrenet és a húsvéti rozmaring. A gyümölcsök nagy sikert aratattak minden mezőgazdasági kiállításon, így 1937 őszén, a nyíregyházin is. Ekkor évente mintegy 90 vagon almát termelt a gazdaság, melyet Budapesten bérelt hűtőtárolókba helyeztek, s onnan vitték külföldre. A gazdaság kiterjedése 1342 hold. Válogató és érlelő telepe egyetlen az országban. Modern felszereléssel, szakszerű vezetés mellett folyik a termelés. A gazdaság 68, a gyümölcsös 30 családot foglalkoztat állandóan, ezen kívül 40 ezer munkanapon időszaki munkásokat. A cselédlakások egészségesek, fürdővel, rádióval vannak ellátva. A gazdaság vezetője Palcsó Márton főintéző, gazdasági tanácsos, aki már 1909-től dolgozik az uradalomban. A gyümölcsösben folyó munkákat Héry Mihály intéző irányítja, mellette gyakornok Papp Ferenc. A főkertész Schamschule Ferenc, aki 1912-től dolgozott Tuzséron, 1920-tól főkertész. Héry Mihály 1934 óta alkalmazott, az ő ötlete volt a válogatótelep létesítése. Az uradalomhoz tartozik egy modern, gőzerővel hajtott szeszgyár is, melynek napi teljesítménye 700 liter pálinka. A 4 munkással dolgozó üzem vezetője 1938-tól Kolozsváry János. 1938-tól az uradalom orvosa dr. Szűcs László.

Az uradalom történetéhez a régebbi hivatalnokok is hozzátartoznak: az intéző az első világháborút megelőző évektől Palánkay Dezső, akinek 1921-től Nováky Sándor az utódja, a szeszfőzde vezetője. 1933-ig szolgált Tuzséron, akkor a rétközi uradalomba helyezték át.