„A sors szeszélyeinek kitéve”
„A sors szeszélyeinek kitéve”
A település nyelvészetileg máig meg nem magyarázott neve az írott forrásokban 1212-ben tűnik fel – mint irányt jelző hely – Zsurk határainak megállapításakor. Egy része királyi birtok volt, erre az 1270. évi királyi adományból következtethetünk. Ekkor ugyanis V. István király a Básztély nembeli Rénold mestert, az ő lovászmesterét és Szabolcs megye ispánját, ugyanakkor fia, (Kun) László herceg asztalnokmesterét több Abaúj-, Zemplén- és Szabolcs megyei birtokkal adományozza meg. Az utóbbiak közé tartozott Tuzsér és a komorói határba olvadt Bodonfölde.
A királyi adomány részletesen felsorolja Rénold érdemeit (Petrovics István fordítása szerint idézzük): „Attól az időtől kezdve, hogy a stájer hercegséget bírtuk (1259–60), mind Németországban, Karintiában és Csehországban, mind pedig azon összes háborúinkban, amelyeket különböző időkben a mi fényes emlékezetű, felettébb kedves atyánk és a mi feladataink teljesítése során viselnünk kellett, mindig hűséges és dicséretes szolgálatokat téve az ország hasznára és a mi tetszésünkre olyannyira igyekezett kitüntetni magát, hogy érdemes szolgálatai miatt felségünk előtt kedves és szívesen látott legyen. Egykor, midőn említett igen drága atyánk uralkodása alatt az erdélyi hercegség élén álltunk (1260–70), a mondott Rénold mester egy tekintélyes fegyveres csapattal abban a seregünkben, amelyet más báróinkkal együtt Görögországba küldtünk, mindenkit megelőzve bátor vitézként tüntette ki magát a görögországi összetűzésben és pusztításban (1263). Innen, tudniillik Bulgáriából azután még öt alkalommal tért vissza kedvező eredményekkel, kétszer velünk, háromszor pedig azokkal a báróinkkal, akiket Bulgáriába küldtünk, ahol a diadalmaskodó Rénold mester dicséretre méltó győzelmet aratott, nem rettenve vissza attól, hogy magát és övéit a sors különböző szeszélyeinek kitegye. Ezenkívül, midőn a mondott erdélyi hercegség élén álltunk, és méltánytalanul el kellett szenvednünk szüleink súlyos üldöztetését, e Rénold mester szenvedélyes hűséggel rendületlenül kitartván mindig velünk volt, és odaadó szolgálatot gyakorolva mellettünk állt. Amikor pedig …egész seregünkkel szüleink maradék hada ellen a Duna felé, az Isaszegnek nevezett helyre vonultunk (1265 márciusa), ahol harcrendbe álltunk és kölcsönösen összecsaptunk, ugyanazon Rénold mester velünk harcolva, mindenkit megelőzve (a Héder nembeli Kőszegi) Henrik bánt, az ellenséges sereg vezérét lováról lándzsájával levetette és foglyul ejtette; ebben az ütközetben Rénold mester, aki a hűségnek még számos egyéb cselekedetéről tett tanúbizonyságot, a bal szemén súlyos sebet kapott.”
Az adományozó oklevélből idézett részlet egy később nagynevű család, a Rozgonyiak felemelkedésének a kezdeteit mutatja be: a királyi szerviensi sorból magát az ország bárói közé felküzdő Rénold vitézségével érdemelte ki magas tisztségeit és a birtokadományokat, köztük Tuzsért. Ez utóbbiaknak birtokában IV. (Kun) László király is megerősítette 1273-ban.
Rénold unokája, Péter mester, testvére, János mester fia László apród társaságában, 1316-ban a budai káptalan előtt a Tisza folyó mellett Nyír (!) megyében fekvő Tuzsért a kikötővel és a vámmal együtt a Zemplén megyei származású, András fia Peresnek mondott Miklósnak, az ő csicsvai várnagyának adományozza. Nem semmiért: az oklevél elmondja, hogy Peres Miklós előbb atyai unokatestvérének, Gyula mesternek, majd testvérének, Jánosnak, azután neki teljesített Csicsva vára megőrzésével hű szolgálatot, miközben elveszítette István testvérét, három nemes szerviensét és saját kezét. Peres Miklós ezenfelül még száz márkát is fizetett.
Egy másik oklevélből kiderül, hogy Miklós a király hűtlenjei ostromával szemben Csicsva várát majd egy esztendeig védte, eközben vesztette életét testvére és három nemes szerviense, egyúttal kétszáz márka kárt szenvedett. Ezért kapta meg János mestertől Tuzsér mellett még a Zemplén megyei Felcsicsva és az Abaúj megyei Egyházasszalánc birtok felét testvéreivel együtt, melybe Péter mester beleegyezett, sőt az adományokat Károly Róberttel, a királlyal is megerősíttették. (1336-ban Tuzséri András fia Benedek és annak fiai Felcsicsvát, Mogyoróspatakot és Izsépet, Zemplén megyei birtokaikat átadják a Rozgonyiaknak, ők viszont átruházzák egyházasszalánci és tuzséri részeiket a Tuzsériaknak.)
Kik voltak a megadományozottak? Ha a keresztnevekből visszakövetkeztethetünk, akkor Peres Miklós és testvérei az Abaúj megyei Gecséről (ma: Hernádgecse, szlovákul: Geča) származtak, rokonaik is a Rénold fiakat, illetve unokákat szolgálták mint kisnemesek. Azonban az 1316-ban megadományozott Peres Miklós és annak László nevű testvére fiú utód nélkül elhalván Tuzsér a testvérük, Benedek vonalán öröklődött, akinek leszármazottai a XVI. század elejéig, a család kihaltáig viselték lakóhelyükről a Tuzséri előnevet.
A mai község határában még egy település viselte ugyanezt a nevet. Már az 1316. évi adománylevél megemlékezik egyik szomszédjáról, amely Keheden fiai birtokában volt akkor. Csak az 1343-ban először említett, a Tisza fölött fekvő Gőstuzsérról lehet itt szó. Ekkor Zemplén és Ung megye Sárospatakon tartott közgyűlésén az egybegyűltek eskü alatt vallották, hogy az a Gutkeled nemzetség öröklött birtoka, s jog szerint Várdai László fia János mestert illeti meg. A település egykori birtokosa, Geus = Gős nevét viseli. Arról sajnos, hogyan került ez a birtok a Várdaiak kezére, okleveleink hallgatnak. Ám a szomszédság jogán a Tuzsériak is igényt tartottak rá, s ez évszázadokra hintette el a viszály magvát a két család között. De erről később.
Tuzsér először egy gyilkosság révén írta be a vidék történelmébe. 1323-ban a Tolcsva nembeli Uz fia Lukács Szabolcs megye közgyűlésén azt állította, hogy testvérét, Andrást húsz évvel korábban a Balogsemjén nembeli Mihály fia néhai István Tuzsér faluban megölte. A vizsgálat megállapította, hogy Lukács rosszul emlékezik, az eset nem egészen 32 évvel korábban, tehát 1291-ben (!) történt, ekkor rokonuk, István is megöletett, sőt a Cseklésznek mondott Jánost és Kúti Tamást is fogságba vetették. Ám a gyilkosságot sem István, hanem annak testvére, Pál követte el; a fogott bírák közbenjárására a felek abban egyeztek meg, hogy Pál még élő testvérei, László és Mihály az egri káptalan előtt esküt tesznek Pál ártatlanságára s arra, hogy nem okozott hatvan márka kárt. Ma már tudjuk, hogy ez az akció még 1290-ben vagy egy-két évvel korábban történt, amikor Kun László király megbízásából a Kállayak eme őse próbálta a központi hatalom tekintélyét visszaállítani Északkelet-Magyarországon a minden bizonnyal az Abák szolgálatában álló Tolcsva nembeliekkel és társaikkal szemben.
1348-ban Komorói Tamás fia Jakab panaszára Tuzséri Lukácsot eltiltották Komoró falu földjeinek a használatától. A panaszos ennek úgy adott további nyomatékot, hogy Lukács testvérét, Lászlót, amikor az Várdáról hazafelé tartott a közúton, Litke falu közelében megnyilazta, a Lászlóval tartó egyik jobbágyot életveszélyesen meg is sebesítette, lovával megtiporta, s e jobbágy egy ujját el is törte. Persze László is védekezett, s a Szarkának csúfolt Jakabot – önvédelemből – karddal megsebezte. Az egy évig húzódó perből megtudjuk, hogy Jakab bátyja, János is a sebesültek között volt, sőt Tuzséri mindkettőjüket még jól el is verte. A Lukácsnak megítélt tisztítóesküt az három nemes társával együtt letette.
Egy másik esetben, 1356-ban Szentmártoni (Losonci) Tamás fia István mester küldte el famulusait Tuzsérra, pontosabban Várdai János mester gőstuzséri birtokára, ahol János ott dolgozó litkei és várdai jobbágyait kifosztották, az ellenálló litkei Ágostont és Kozmát ütlegelték, sőt az utóbbit úgy megverték, hogy egyik kezét amputálni kellett.
A Tuzsériak közül Lukács ez idő tájt a Szentmártoniak szolgálatában állott, azoknak volt szerviense, famulusa, kezese, 1368-ban pedig Szabolcs megye szolgabírája. A Tuzsériak később is szívesen álltak a Losonciak, másként Szentmártoniak udvarába, így 1440-ben Tuzséri Tamásnak Losonci Bánfi Dénes fia János volt az ura, ugyanő 1454-ben Losonci Albert elleni hatalmaskodásban tanú. Nem véletlenül! 1437-ben Tuzséri István Szőlősi Istvánnal, 1463-ban pedig testvére, Tamás Bezdédi Istvánnal együtt a Losonciak szalánci várának a várnagyai voltak. Ez utóbbiak Albert halála után tovább szolgálták özvegyét is (1465).
De visszatérve az időben, a két Tuzséri – Lukács és László – is szeretett hatalmaskodni. 1361-ben azzal vádolták őket, hogy Tárkányi Doncs fia László jobbágyaitól hat ökröt és egy lovat hajtottak el. Rokonuk volt Jékei Nemes Máté, aki 1374-ben Komoróról tulajdonított el és szállított Tuzsérra húsz szekér szénát, egyéb hatalmaskodásokat is elkövetve. Komoró birtokosai, a Csicseriek 1378-ban azért kértek vizsgálatot, mert jobbágyaikat Tuzséron megsebesítették. 1403-ban Tuzséri György és Dávid tuzséri jobbágyaikkal, úgymint Fodor Pállal, Bucha Lukáccsal, Beszédes Györgygyel, Buchal Andrással, Buchka Lukáccsal, Vörös Jánossal, Forintos Antallal, Kerekes Imrével, továbbá Bezdédi Domonkos bezdédi jobbágyaikkal és a komorói nemesekkel a Várdaiak Kálonga birtokára menve több mint negyven halrekeszt pusztítottak el.
Mások viszont a Tuzsériakon ütöttek, ha tudtak. 1360-ban Tuzséri Lukács, Miklós és Kilián panasza szerint Druget János salamoni officiálisa, Gyakfalvi (Ugocsa megye) János rabolta ki és vetette fogságba jobbágyaikat. Ugyanő 21 évvel később ugyanezt követte el a tuzséri jobbágyokkal szemben, megtetézve azzal, hogy közülük egyet meg is ölt.
1373-ban a szomszédos Komoró birtokosa, Csicseri Miklós fia Pál hurcolt el három tuzséri jobbágyot. 1452-ben Tuzséri Tamás azzal a panasszal fordult Hunyadi János kormányzóhoz, hogy Sztritei (Ung megye) László és Tárkányi Péter özvegye familiárisaikkal és jobbágyaikkal Tuzsért megszállták, ott Tamás és jobbágyai házát kirabolták, ötszáz állatot és más holmit, köztük öt bíborvörös ruhát elraboltak.
1466-ban a mai Nyírcsászáriban, Magyi Barla (Barnabás) és Demeter ott lévő házában tartózkodó Tuzséri Benedekre törtek rá a császári kisnemesek és Csaholyi György familiárisai, őt jól megverték, öt lovat, ruhaneműket, fegyvereket és más ingóságokat pedig elvettek. Ám ezek az esetek alig számítanak ahhoz a perhez képest, amely Tuzsér és Gőstuzsér, illetve Kálonga határainak megállapításáért szinte egy évszázadig folyt.
A millenniumi emlékmű (Orr Lajos alkotása, 2001)
A Tuzséri család leszármazási táblája
Tuzsér és környéke a középkorban (Engel Pál után)
