Hit, lélek, háború | Száz Magyar Falu

Hit, lélek, háború

A tiszavárkonyi föld nem tudott mindig minden családnak megélhetést biztosítani. Különösen így volt ez a szélsőséges időjárású években. Az 1863. esztendőben bekövetkezett szárazság miatt nem csak a nincsteleneknek, de a gazdáknak is más vidékre kellett menniük azért, hogy a szükséges élelmet megszerezzék. Aratás idején a Felvidékre indultak lovaikkal, és nyomtatást vállaltak. Így biztosították a kenyérnek való gabonát.

A család fenntartása nem kis erőfeszítésbe került ebben az időben. Döntő többségük a mezőgazdaságból élt. 1910-ben nyolcszázhúsz keresőből 623-an. Ide számíthatjuk még a 26 napszámost és részben a házi cselédeket is (39 fő). 65 családfenntartó az iparban, 23 a közlekedésben és kereskedelemben dolgozott.

Sárközy József lelkész szerint a XX. század fordulóján a református családokban általában négy–nyolc gyermek élt. A római katolikusoknál nem volt ritka a tizenkét–tizenhat gyermek sem. A református anyakönyvek a második világháború idején elpusztultak, az esperesi jelentésekből azonban tudjuk, hogy 1910-ben harminc református gyermek született, 1924-ben pedig 24. 1924-ben egyébként 73 (35 fiú és 38 leány) hat–tizenkét éves korú fiú és leány járt iskolába. Továbbá huszonöt tizenhárom–tizenöt éves nagyobb gyermek is. Az említett két esztendőben az elhalálozások száma tizennyolc, illetve tizenhét volt. A lélekszám alakulása azonban nagyobb mértékű népességfogyásra enged következtetni. A jelzett másfél évtized alatt 795-ről 658-ra csökkent a várkonyi reformátusok száma. Ezt jelzi a házasságkötések számának alakulása is (1910-ben kilenc, 1924-ben négy házasságot kötöttek).

A római katolikus közösség a XIX. század végén még igen életerős. Évente nyolcvan–száz gyermek született, bár ebben az időszakban még a gyermekhalandóság is magas volt. Házasságon kívül jött világra az újszülöttek 8,6 százaléka.

Római katolikus gyermekek születési statisztikája a XIX. század végén

Év	Születések száma	Ebből törvényes házasságban született gyermekek száma	Törvénytelen (házasságon kívül) született gyermekek száma	Halva született gyermekek száma
1875	92	84	8	Nincs adat
1876–1880	446	408	38	Nincs adat
1881–1885	482	431	44	13
1886–1890	507	449	47	11
1891–1894	362	308	35	17
Összesen	1889	1680	172	41
Évi átlag	94,5	84	8,6	Nincs adat

A XIX. század második felében az egyháznak rendkívül fontos szerepe volt a falu erkölcsi nevelésében és az oktatásban. A református közösség számára a középületek fenntartása (templomjavítás, eklézsia, iskola), a pap és a tanító fizetésének biztosítása állandó anyagi terhet jelentett. A református egyháznak 1891-ben tizenkét hold földje volt, amelyből évi száznegyven-százötven forint haszonbért szedett be. Ehhez jött még a hívek terményadási kötelezettsége (búza, árpa és kukorica), valamint az adományozás. Jellemző, hogy 1888-ban Markbreit Adolf és Thenke Lászlóné Sárközy Erzsébet ötszáz-ötszáz forintot hagyott az egyházra, Fejes Gábor pedig 1896-ban magtárat létesített számára. 1911-ben Sáji Eszter kétszáz koronát hagyott végrendeletében az egyházra, Törei Tóth József pedig kétszáz koronával orgonaalapot teremtett. Harsányi Zsigmond gondnok 1915-ben ezer koronával gyarapította a templom alapítványát. 1912-ben dr. Markbreit Aladár az egyháznak ajándékozta a lelkészlakás előtt elterülő portáját. Benkó Imre nagykőrösi főgimnáziumi tanár kiadta a református egyház történetét bemutató könyvecskét, amelynek jövedelme ugyancsak a közösséget gazdagította.

Sárközy Juliánna ezekben az években kétezer koronát és kegytárgyakat ajánlott fel az egyháznak. Az első világháború után a templomot ismét renováltatni kellett. A felújításhoz több tehetős helybeli is hozzájárult, de elsősorban dr. Domokos Jenőnek köszönhető, hogy több mint százmilliós állami hozzájárulással a romos épületet rendbe hozták.

Az egyházközség az adományok ellenére is szegénynek mondható. Szerény lehetőségei is közrejátszhattak abban, hogy az iskolai oktatás színvonalával nem voltak túlzottan megelégedve a felügyelők. 1891-ben Szász Károly református püspök a várkonyi tanintézetben szerzett benyomásai alapján naplójában feljegyezte, hogy a tanító Pap János besavanyodott, kedélytelen, hivatalát megunt ember. Semmit sem tanít, csak rosszul és gépiesen tanultat, azt is elképzelhetetlen hanyagsággal. A gyermekek – 31 fiú és 21 leány – a szó szoros értelmében semmit sem tudnak. A változást attól remélték, hogy a tanítót lecserélhetik. Így lett 1892-ben Czira István az utolsó felekezeti tanító, mivel 1906-ban az iskolát már átadták az államnak. Hogy az oktatás helyi mesterei valóban nem álltak mindig a helyzet magaslatán, arról az iskolatörténet főbb adatait összefoglaló későbbi fejezetben további bizonyítékokat talál az olvasó.

A századfordulóra a nagytiszteletű úr is megfáradt, aggkorba lépett ember. Miskolczy Szígyártó József 46 évig szolgálta a várkonyi gyülekezetet. Őt Sikó Ernő erdélyi származású lelkész követte, aki öt évig szolgált. 1907-től a tatai származású Sárközy József vezette és segítette híveit a XX. század első felében (45 éven át volt lelkésze a reformátusoknak).

A tiszavárkonyi római katolikusok fő célja a XIX. században az önálló plébánia megteremtése volt. 1843-ban új orgonát csináltattak Bakos Károly ceglédi orgonakészítővel. Szalai Józsefné özvegy Mata Katalin 1858-ban stációs képeket készíttetett, majd 1865-ben a templom elé egy kőkeresztet helyeztetett el. Fekete János a temetőbe készíttetett egy hasonló alkotást.

Hovodzák Anna (Csicsmán Andrásné) Szent Anna tiszteletére emeltetett egy mellékoltárt. Az 1860-as években eredményesen működött a tiszavárkonyi Élő Rózsafüzér Társulat. Előbb a Boldogságos Szűz Mária hordozható faszobrát, majd két zöld templomi zászlót, fekete terítőt csináltatott a társulat, később oltárlámpát vásárolt.

1866-ban az Oltáregylet újabb kegytárgyakat szerzett be a szertartások végzéséhez. 1863-ban újra öntették a második harangot. Rónay Lajosné, Varga Pálné és több asszony terítőket adományozott.

Időközben a templom felújítására is sort kellett keríteni. 1870-ben boltozatát erős tölgyfa gerendákkal huzatták össze. A munkát a szolnoki Kapusi építőmester végezte el. A következő évben a templom nagy ajtajának szemöldökkövét cserélték ki. Szent Vendel oltárára is új terítő került. 1868-ban a lakosság több mint háromszáz forintjából toronyórát vettek.

Az 1868-as népiskolai törvény szellemében Fejér Miklós szolnoki képviselő és Bezerédy Sándor egykori lelkészhelyettes azon fáradoztak, hogy a római katolikus iskolát átvegye az állam.(A végül is eredményes törekvés végkifejletéről bővebben is szólunk az iskolatörténeti fejezetben.) Az iskolaszék tagjai ekkor az említetteken kívül még Bobori Károly kántortanító, Lambert Imre, Csernák Pál, Radics Miklós és ifjú Kiss György. Az iskolaszék nem engedte azonban ki kebeléből az intézményt. A nádfedeles kántortanítói lakást és az iskolát 1867-ben alakították át zsindelyesre. 1871-ben bővítették az épületet, tantermét új padokkal látták el.

1873-ban káplán kihelyezését indítványozták a várkonyi lakosok. Erre csak úgy kerülhetett sor, ha lakásáról és ellátásáról gondoskodnak. Így kétezer forintért megvették a község közepén lévő zsidó kocsmát, s azt mintegy négyezer forintért felújították. A lelkipásztor részére hatszáz forintot ajánlottak meg. A kántor fizetése háromszáz, a harangozóé százötven forint lett. A feltételek teljesítése után végre 1874-ben megalakulhatott a tiszavárkonyi római katolikus plébánia.

Az önálló plébánia létrehozásában döntő szerepe volt Fejér Miklós helybeli nagybirtokosnak, országgyűlési képviselőnek. Az egyházközség első önálló lelkipásztora Lendvay Gyula lett, aki 1874-től két évig szolgálta a falut. Halála után Jáczó Sándor következett a hivatalviselésben, ám ő 1885-ben bekövetkezett haláláig sem tudott igazán a közösség megbecsült tagjává válni. A magára maradt gyülekezetnek nagy szüksége volt egy jó papra. Érzékelte ezt a következő plébános, Wimmer Ferenc is. A historia domusban így írta le e tárgyban a gondolatait: „A hívek, úgy látszott, elég rokonszenvesen fogadtak. Azt mindjárt észrevettem, hogy nagyon el vannak maradva vallás dolgában. Hideg közönyösség látszott főleg a férfiaknál.” Az új plébános szorgalmazta, hogy a templom tetejét javítsák ki, de a hívek nem vállalták magukra a költségeket, mondván, hogy ők olyan szegények, hogy a több száz forintra rugó kiadást képtelenek viselni. Az egyházmegyei alapból azonban sikerült ezerkétszáz forintért megjavíttatni a tetőt.

A vallási közömbösség megtörésére Wimmer plébános úr 1886-ban létrehozta a Jézus Szent Szívének Társulatát. Az egyszerűbb emberek csatlakoztak az ájtatos társulathoz, hogy intenzívebb lelki életet éljenek. A falu „intelligenciája” azonban „hermetikusan elzárkózott”. 1890-ben Flóding atya érkezett népmisszióra Tiszavárkonyra. A nagy hatású egyházi szónok más faluból is vonzotta a hívőket. Több mint ezerszázan vettek részt a gyónáson az első alkalommal. A népmissziót három év múlva, majd azt követően 1896-ban megismételték.

Amint láthattuk, Tiszavárkony községben tulajdonképpen két felekezeti közösség élt szinte egész történetében egymás mellett. A két felekezet vezetői megpróbálták a maguk kötelékében megtartani híveiket. A XIX. század közepétől azonban országszerte szembe kellett nézniük a vallási vezetőknek azzal az új jelenséggel, hogy a fiatalok a párválasztásnál a vallási különbségeket sokszor már nem tekintik akadálynak. Így volt ez Tiszavárkonyban is, bár vegyes házasságokkal (református és római katolikus fiatal összeházasodása) csak a XIX–XX. század fordulójától találkozunk. Ebben kérdésben a reformátusok kezdettől fogva engedékenyebbek voltak, míg a római katolikus egyház szigorúbban kitartott elvei mellett. Amikor a XX. század közepén a várkonyi plébános kimutatást készített a házasságokról, a vegyes házasságot úgy indokolta, hogy a reformátusok tulajdonképpen lassú elfogyásukat igyekeztek ilyen módon késleltetni.

Házasságkötések Tiszavárkonyban 1919–1948 között

Év	Tiszta római kat. kötés	Vegyes pár római ház. köt. engedéllyel	Tiszta ref. házasság kötés	Vegyes pár ref. ház. köt. engedéllyel	Vegyes pár egyházi ház. köt. engedély nélkül	Egyéb (izr.) ház. kötés	Összes házasság kötés száma
1919–1928	122	13	36	16	15	3	205
1929–1938	96	17	28	14	8	1	150
1939–1948	90	11	20	14	16	1	153
Összesen	308	41	84	44	39	5	408
Évi átlag	10,2	1,03	2,8	1,04	1,03	0,1	13,6

A számok azt mutatják, hogy a XX. század közepére a két közösség közeledése mégis megfigyelhető. Ez a kulturális jegyek egységesüléséhez is elvezetett. Mindennek következményeként a falu kultúrájában egyre nagyobb szerepet kapnak a római katolikusságra jellemző motívumok.

A reverzálisok eredményeként lélekszámban is erősödik a római katolikus egyházközösség. A XX. század közepén már a falu lakosságának kétharmada római katolikus, míg a reformátusok aránya egyharmadra csökken.

A falu népességének vizsgálatakor más tényezőket is figyelembe kell vennünk. Ilyen a gyermekvállalási kedv alakulása. A születések számának nagy mértékű csökkenését a két világháború közötti statisztikai adatok jól mutatják. Ennek előjelei már a századfordulón érezhetők voltak, amint arról református egyházi feljegyzésekből tudunk. A házasságkötések évi adatai is előrevetítik ezt a folyamatot. A XX. század első felében református családokban általánossá vált a születésszabályozás, de a jelenség megfigyelhető a római katolikus családokban is. A születések és a házasságkötések számának csökkenése oda vezetett, hogy a falu népessége a XX. század első felében kisebb ütemben nő, mint korábban.

A népességfogyás másik oka a gyakoribbá váló elköltözés. A migráció leginkább gazdasági indítékú, főleg a szegény emberek változtatták gyakran a lakóhelyüket. Erre utalnak azok a kérvények is, amelyekkel a XX. század elején sokszor találkozunk. Az 1886. évben született közigazgatási törvény ugyanis előírta, hogy mindenkinek valamely községhez tartozónak kell lennie. Az illetőség megszerzése elsősorban a szülőktől, öröklés folytán vagy a férjtől házasság útján valósítható meg. Legalább négyévi helyben lakás és adófizetés is feljogosított az illetőség megszerzésére.

Születések száma Tiszavárkonyban 1919–1948 között

Év	Római katolikus gyerekek születése		Református gyerekek születése		Izraelita gyerekek születése Izr. házasságból	Összes születés száma
Év	Tiszta r.k.	Vegyes házasságból	Tiszta ref. házasságból	Vegyes	Izraelita gyerekek születése Izr. házasságból	Összes születés száma
1919–1928	598	36	168	35	7	735
1929–1938	334	38	73	36	3	485
1939–1948	269	30	35	33	2	375
Összesen	1201	104	276	104	12	1595

1902–1933-ból 86 illetőségi kérvényt ismerünk, amelyeket a tiszavárkonyi képviselő-testülethez címeztek, de csak tizenkilenc esetben ismerték el a kérvényezőt várkonyi illetőségűnek. A falu vezetése néhány törzsökös család (Fráter, Döndő, Áts) visszatérő tagját és egy-két izraelita vallású családot (Friedman, Ungár) fogadott be. A cselédek, dohánykertészek, napszámosok és állami alkalmazottak kérését azonban többnyire elutasította.

A hosszabb-rövidebb ideig Tiszavárkonyban (főleg a Markheim- és a Domokos-birtokon) munkát találók később Nagykőrösön, Kecskeméten, Pesten vagy valamelyik közeli nagybirtokon találtak megélhetést (Rákóczifalván a Gorovje-majorban, a Tószeghez tartozó Paládicspusztán, Újkécskén, Tiszaföldváron, Szolnokon vagy Vezsenyen). Seres Imre 1903-ban Újpestre költözött, onnan 1910-ben Amerikába ment szerencsét próbálni, de a gyerekeit itthon hagyta. Fráter József várkonyi közbirtokos és postamester 1884-ig lakott a szülőfalujában, aztán tíz évig Vezsenyen, majd három évig Tiszaugon, azt követően Szolnokon folytatta a hivatalát. 1906-ban tüdőbetegen tért haza rokonaihoz. Özvegyének később csak egyévi utánajárással sikerült visszafogadtatnia magát. Ungár Jánosnak is kellett kérnie a községi illetőségének elismerését 1933-ban: 1921-ben még mint kiskorú került ki Bécsbe. Családja a gettóba kerülésig itt is élt Várkonyban. Nem fogadták azonban el Rónai Jánosné budapesti lakos kérvényét 1926-ban, mivel férje, Rósenfeld Ábrahám csak két évig lakott a faluban. Tiszavárkonyból Kécskére került, ahol 45 évig volt bérlő a Vigyázó-féle birtokon.

A legnehezebb helyzetbe a házasságon kívül születettek kerültek felnőttkorukra. Anyjuk rendszerint hol itt, hol ott volt szolgálólány. Ilyenkor leginkább az anyai nagyapa révén kaphattak valahol befogadó nyilatkozatot.

Mihály László anyai nagyapja például 1886-ig Törtelen, majd 1900-ig Tiszavárkonyon a Markbreit-tanyán élt. Ezután 1909-ig Törökszentmiklóson, azt követően 1930-ig Rákóczifalván dolgoztak, később, 1931-ig a szandai gazdaságban laktak. A törvény értelmében a nagyapa után – aki gazdasági cseléd volt – a kiskorú unoka illetőségét a tiszavárkonyi képviselő-testület nem ismerte el. Az illetőségi törvény hátterében a gazdasági migráció és a túlzott népességnövekedés fékezése állott. Mivel Tiszavárkony népességeltartó képessége igen csekély volt, így érthető, hogy a falu vezetői éltek a törvény adta lehetőséggel.

Ez a kis falu mindig megbecsülte a haza és a szülőföld nagyjait, élénken reagált az országos eseményekre, évfordulókra. 1902. szeptember 21-én ünnepelték meg „Kossuth Lajos, nagy hazánkfia” születésének századik évfordulóját. Az ünnepség fő szervezője Czira István tanító volt. 1903-ban „Deák Ferenc, hazánk nagy fia százéves születésnapjának megünneplése” következett. Október 17-én istentisztelettel és díszközgyűléssel emlékeztek a haza bölcsére. Az emlékbeszédet Sikó Ernő református lelkész tartotta.

1906-ban, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala alkalmából sem feledkeztek meg a méltó megemlékezés szervezéséről a községben. Október 28-án és 29-én a középületeket fellobogózták. A budapesti ünnepség óráiban a boltokat zárva tartották. Október 29-én reggel nyolc órakor gyászmisén vett részt az elöljáróság és a képviselő-testület a római katolikus templomban. Az ünnepi beszédet Hovány Orbán plébános tartotta, szövegét ma is olvashatjuk a község jegyzőkönyvében. Ez alkalommal elhatározták, hogy az éppen épülő községháza tanácstermében elhelyezik II. Rákóczi Ferenc arcképét, s erre húsz koronát azonnal félretettek.

A XX. század egyetlen család életében sem múlt úgy el, hogy valami emléke, nyoma ne maradt volna a világháborúknak. Tiszavárkonyból 1914-ben kétszáz besorozott református vallású férfi vonult hadba. A katolikus ifjakra is hasonló sors várt. Mit adhatott az anyaszentegyház nekik? Imádságoskönyvet és reményt a visszatérésre.

1916-ban a legnagyobb, 184 kilogramm súlyú várkonyi harangot is elvitték, hogy ágyút öntsenek belőle. A frontra vezényelt katonák közül 72-en haltak meg. 26 rokkantról és 27 hadiözvegyről kellett a továbbiakban gondoskodni. Emléküket a család és a falu egyaránt őrzi. Az emlékműállítás gondolata már 1917-ben felmerült, de a megvalósításra csak néhány évvel később került sor. Ceglédi Sándor szolnoki kőfaragómester alkotta meg azt a hősi emlékművet, melyet 1924. november 28-án avattak fel a falu főterén. Dr. Fejér Aladár szajoli lakos adományaként valósult meg. Az ünnepségen Almássy Sándor főispán is részt vett. Később ezt a falurészt, a római katolikus templom, a községháza, a posta és a Hangya Szövetkezet közötti teret, Hősök terének nevezték el. 1927-ben „leventefákkal” ültették be a parkot.

Az első világháború után a proletárdiktatúra idején, az 1919 május 1-jét követő napok különösen szomorú események a falu krónikájában. A Tiszáig előrenyomuló románok és a magyar vörös hadsereg között az első lövések május 9-én dördültek el. Már a második löveg eltalálta a várkonyi református templom tornyát. A három hónapig tartó állóharcban több mint hétszáz kisebb-nagyobb kaliberű lövedék vágódott be a református templom körül, körülbelül ötvenméteres körzetben. Tizenhét telitalálat érte a templomot, 15-ös gránát találta telibe a parókiát. Kétszer eltalálták a lelkészlak melléképületeit is.

Az emberi pusztítást az árvíz tette teljessé. Nem sikerült a Tisza-gátakat megvédeni, így 1919. május 12-én elöntötte a község határát a megduzzadt folyó. A faluban másfél méter magasan hömpölygött a víz, súlyos károkat okozva a lakosoknak.

A forradalmak idején az indulatok elszabadulásának mindkét oldalon voltak áldozatai. Megyeri Antal csendőr tiszthelyettest a református temető árkában lőtték agyon a vörösök, Sárközy József lelkészt hamis vádakkal forradalmi törvényszék elé állítva alázták meg. Dr. Markbreit Adolf elmenekült a faluból a zavargások elől. Ugyancsak fegyver végzett három romániai katonával. A Tanácsköztársaság bukása után börtönbe került Bárány Imre, aki a gazdasági világválság idején az elégedetlenkedő földmunkások élére állt.

A háborús károkat nem volt könnyű helyreállítani. A református templom renoválása 1925-ben fejeződhetett be, a háború utáni területi változások által okozott sebek azonban máig nem gyógyultak be. A helyi társadalom felháborodását jelzi, hogy 1925-ben Markbreit Aladár indítványára a tiszavárkonyi képviselő-testület beadványban tiltakozott a trianoni békeszerződés és Magyarország feldarabolása ellen. Egy évvel később, 1926-ban Bethlen István miniszterelnököt külpolitikai ténykedéséért és hazafias munkásságáért Tiszavárkony díszpolgárává választották.

A második világháború is súlyos áldozatokat követelt a község lakóitól. A hadköteles korosztály tagjai ott voltak a Felvidék, Erdély és Bácska viszszacsatolásánál, majd kikerültek a keleti harcmezőkre.

1944 őszétől a frontvonal fokozatosan nyugat felé tolódott. Hamarosan elérte Tiszavárkonyt is. A Szolnok közelében fekvő község hadászatilag fontos pontnak számított mindkét harcoló félnek. Többször is gazdát cserélt a község. A lakosok saját életüket és értékeiket igyekeztek menteni. Így emlékezett ezekre a napokra Hovodzák Erzsébet: „Öten voltunk, öt felé szakadtunk. Borzalom volt, amit mind az öten átéltünk… Apukámat elhajtották a magyar tisztek családját költöztetni kocsival, lóval. Egészen Dunapenteléig ment, ott szökött meg. A nővérem az első front után a nagybátyámék kis fiukat segítette felvinni Pestre. Én és az öcsém elindultunk keresztanyámékhoz az abonyi határba. Mi elindultunk kedden délben, apukám hazaért délután kettőkor. Szalajtotta anyukámat utánunk, hogy jöjjünk vissza. De mi ahogy elindultunk találkoztunk Vidra néniékkel, ők a Kettősnek tartottak. Én velük maradtam meg az udvarlóm, mert este kint volt nálunk, de már nem engedték haza a faluba. Az öcsém azt mondta megnézi Dropáékat és a Kettősnél találkozunk. Mivel nem találta őket, elindult a tömeggel Pestre. Anyukám így nem talált meg bennünket, de vissza már nem jöhetett, mert újra itt volt a front. Apukám a tanyán maradt.

Közben hazaérkezett a nővérem, már az oroszok is ott voltak. Rettenetes éjszaka volt. Több katona be akart menni a nővéremhez, de az édesapámnak segített két katona, akik nem engedték, hogy bemenjenek. Úgy 10-11 óra között éjjel betoppant egy 21 év körüli fiatal tiszt két tíz literes borral teli butykossal. Apukám azt gondolta, na Pista ma éjjel véged neked is, meg a lányodnak is. A tiszt elég jól törte a magyart. Kérdezi, mi baj van, papa? Apukám megmondta mitől fél, ha megisszák a bort. A tiszt azt felelte, míg ő él, nem lesz baj. Igazat mondott. Verték egymást a falhoz, de nem engedett be senkit a szobába. Reggelre visszanyomták az oroszokat a Marosiék rámpájáig. Édesapám utánunk küldte a nővéremet. Persze nem találkoztunk. Ő Pesten kötött ki, mi Ceglédbercelen. Mikor visszamentek az oroszok keresték a nővéremet, de nem találták. Így az apukámnak a hátához nyomták a golyószórót és behajtották a faluba. Ott maradt minden gazdátlanul.

Apukám egy nappal hamarébb ért haza mint mi.

Hazafelé menet a vasúton, László Bálinték átjáróján állt egy őr és igazoltatott bennünket. Átvizsgálta a csomagunkat és megtalálta az udvarlóm levente-képét. Azt állította, hogy szoldát. Nem akarta hinni, hogy nem az. Megmutattuk, hogy melyik tanyába megyünk, így elengedett bennünket. Mi várt a tanyában bennünket? A bútorok szinte forgáccsá voltak szétlőve. Minden ágynemű, ruhaféleség sebkötözésre volt széthasogatva. Minden csupa vér volt. Tócsákban állt a vér. Csak a kis oltár a sarokban maradt meg. Előtte sokan imádkozhattak, mert a csizmák orra nyoma sok mindent elárult. Egy idegen olvasót akasztottak a Mária-szobor kezére.

A baj csak ezután kezdődött.

Ha észrevette, hogy mozgunk mindig odalőtt. Csak a tanya takarásában mozdulhattunk. Így ennivalóért sem tudtunk kimenni a földre, pedig ott lett volna sárgarépa, tök, káposzta, céklarépa, napraforgó, kukorica satöbbi. Éjjel mindig lőttek, nappal meg ha mozogni láttak bennünket, odalőttek. A vanmellett az éhhalál fenyegetett bennünket. Rettenetes volt!

Majd apukám a kémény takarásában felmászott a létrán, hogy szétnézzen, nem lát-e az állatok közül csak egyet is legalább. Messze a Berkó dülőben meglátta a Jámbort, a Fátyolt meg az üszőnket. Lejött a létráról és azt mondta, hogy imádkozzatok értem. Megpróbálom a lehetetlent. Hason kúszva a tanya takarásában elérte a Kántor úr árkát. Abba négykézláb mászott, míg ki nem ért a lövés távolságából. Csak akkor állt talpra, mikor már biztos volt benne, hogy a golyó nem éri el. Meg is találta őket. Még egy kis fekete süldőnk is velük volt. El sem lehetett volna kergetni, úgy ragaszkodott hozzájuk. A Jámbor gyenge fias volt. A másik se régen ellett. A tőgyük borzalmasan begyulladt. Vizesruháztuk, kamillával mosogattuk. Minden fél órában fejtük őket. Már egy hét is elmúlt, mire a tej felforrt. Addig nem engedtek belőle inni, míg rendesen fel nem forrt. Azután már könnyebben kivártuk, míg elvitték onnan az őrszemet.”

A második világháború után jócskán megkésve ugyan, de sor került ez emlékezés oszlopának elhelyezésére. Az 1992-ban állított faragott kopjafa a harcokban elesett tiszavárkonyi hősök nevét őrzi, összesen hatvanegyükét. Az áldozatok névsorát Zákány Gábor (a falu történetének kutatója) kiegészítette a koncentrációs táborba elhurcolt Singer és Albert család nevével.

A római katolikus temetőben legújabban felállított kopjafa ugyancsak arra figyelmezteti az ide látogatót, hogy a falu nem kerülhette el a „hadak útját”. Három erdélyi magyar katona is itt esett el, és itt nyugszik Tiszavárkonyban.

A tiszavárkonyi református egyházközség presbitériuma, 1939-ben: Sárközy József lelkipásztor, Kósa Lajos (főgondnok), Lévai Sándor (gondnok), Faragó Sándor (kántor), Farkas András (harangozó), ifj. Csontos Dániel, Deák József, Gudra János, Harsányi Lajos, Jándi Béni, Osváth Ferenc, Sályi Sándor, Varga Ferenc (presbiterek)