A Pély Nagyok Várkonyban
A Pély Nagyok Várkonyban
A puszta hely egy részét I. Lipót király 1694-ben adományozta Nagy (Pély) Andrásnak. A puszta másik felének birtokosa Berthóthy István, a szolnoki vár kapitánya lett. A hivatalos irat megőrizte, hogyan határozták meg a határjárók a két birtoktest határát 1701-ben:
„…TiszaVárkony puszta… felosztatott két szabályos részre… id. pélyi Nagy András és… Bertóti István Úr között, új határjelek felállításával … a határ termékenységnek és terméketlenségének a figyelembevételével.
Az első határ kezdődik a nyugati oldalon, a Kettőshalom és a Feketehalom között… a Homokhalmon, egy út mellett és tart keletre a Tisza felé és jön a Bedehalmon épített második határhoz, kb. egy hallható hang távolságára, melyek mintegy elválasztják a határt Nagy András Úrnak a felső ill. északi részről, Bertóti István Úrnak pedig alsó ill. déli részről, Vezseny irányában.
A harmadik határ tart ugyanazon keleti világtáj irányában, hasonló távolságra hallható hang távolságra és elválaszt egyenlően,
A negyedik határ egy dombon, bizonyos elhagyott kertek körzetében,
Az ötödik is egy dombon, kiemelkedő részen,
A hatodik pedig egy bizonyos szilfaültetvény között, a nép nyelvén, a Szilasbokrok között,
A hetedik ettől kb. két hallható hang távolságra,
A nyolcadik a Szolnok felé tartó királyi országút mellett,
Innen a kilencedik egy nyíllövés távolságra,
A tizedik két nyíllövés távolságra,
A tizenegyedik határ egy bizonyos régi kertnek az alsó szegletében,
A tizenkettedik pedig ugyanannak a kertnek a felső szegletében,
A tizenharmadik kb. három a tizennegyedik szintén kb. három nyíllövésre, mindig egyenesen keleti irányban, a Tisza felé tartanak, ahol is egyenlően választanak,
Végül az utolsó határ egyenesen tart annak a Tiszavárkony községnek a Tisza partján épített, elpusztult kőtemplomához, ahol elválasztván bevégeztetik, ill. annak a Tiszavárkony pusztának a két egyenlő részét létrehozza, és annak a községnek a területét is, amely népiesen Teleknek hívatik, ennek a templomnak a helyétől felosztja két egyenlő részre, amelyeknek felsőbbike az északi oldalról Nagy András Úrnak, az alsóbbika pedig a déli oldalról Bertóti István úrnak, együtt a népességgel a birtokába fognak jönni…”
Nézzük, mit tudunk a két földesúrról.
A Pély Nagy Bars megyei eredetű, adományos nemes család. Ősi fészke Alsó-Pél. 1626-ban találjuk az első adatot: Pély Nagy Mihályt említi egy okirat. 1667–1672-ben Pély János a lippai várban él. Három gyermeke közül a legidősebb, I. András 1688–1697 között katonáskodik. Valószínűleg ezért kapta a várkonyi pusztát az uralkodótól. Köztudott, hogy a törökellenes harcban részt vevők jutalmul birtokhoz és nemesi címhez jutottak. Így lett ő is birtokos Várkonyban. Felesége Dúló Zsuzsa. Két fia közül a kisebbiknek, Jánosnak adta át később a várkonyi birtokjogot. Az idősebb fiú, András leszármazottait nem ismerjük, de leánytestvérei közül Erzsébet a Mihályfy, majd a Lemoni, Mária pedig a Sándor majd a Vetésy családba kerül.
Jánosnak két gyermeke volt, István és Juliánna. Ez utóbbi Pásztor Mihály felesége lett. A birtokszerző András fia, János mint telepítő, unokája, István pedig mint a református egyházzal szimpatizáló, templomépítő játszott komoly szerepet Tiszavárkony község életében.
A Berthóthy család Sáros megyei eredetű, ősi nemes família. Tagjai az Aba nemzetségtől eredeztették magukat. Gömör, Sáros, Szabolcs és Zemplén megyébe származtak át. A XVI. században egyik tagjuk Sáros megye alispánja és Sáros város kapitánya volt. Később is kaptak alispáni széket. A XVI. század végén Berthóthy István Szolnok várkapitánya lett. Birtokba kapta Vezsenyt, Kengyelt, Fokorút és Tiszavárkony pusztájának a felét. Berthóthy Ferenc Földváron és Martfűn nyert birtokot. A Berthóthyak több tagja Rákóczi oldalán vett részt a szabadságharcban.
A Rákóczi-szabadságharc idején már lehetett némi lakossága Várkonynak, ám mivel vidékünkön hol Rákóczi csapatai vonultak végig, hol a rácok fosztogattak, a nép, nem állva a bizonytalanságot, elhúzódott biztosabb helyekre. 1706-ban Károlyi Sándor kurucai táboroztak a területen. 1708-ban nemcsak Várkony ürül ki, de a szomszédos Vezsenyhez tartozó Kisdebrecent is véglegesen elpusztítják a rácok.
A puszta benépesítése a Rákóczi-szabadságharc után még nem történt meg. 1715-ben az összeíró nem talál senkit a területen, csak később szállingóznak vissza a lakosok. 1720-ban már két magyar jobbágyháztartásról ad hírt az összeírás. Ekkor másfél köblös szántót (köblös = egy katasztrális hold) művelnek.
Berthóthy István a Nógrád megyei Nemesorosziból 24 kisnemes családot hozott a birtokára az 1720-as évek elején. A költözésre vállalkozók szerződést kötöttek a telepítővel, miszerint évi bért – taksát – fizetnek a földért, amit használatukba kapnak. Emellett bizonyos szolgálatokat is kötelesek végezni. Ők a taksás nemesek, vagy jobbágytelken élő nemesek, akiket később nemes zsellérekként is neveztek.
Hamarosan Pély Nagy János megvette a Berthóthy-birtokot is, így ő lett a település egyedüli földesura. A telepítést tovább folytatta. Ő azonban már inkább jobbágyokat hozott a birtokára. 1733-ban Bars megyéből római katolikus tótokat (szlovákokat), Heves megyéből pedig református közrendűeket költöztetett Várkonyba. A szlovák telepesek közül valószínűleg ekkor kerültek a községbe a még a XX. században is itt élő Hovodzák és a Baricza család ősei.
1741-ben fele-fele arányban lakták a falut kisnemesek és jobbágyok. A XVIII. század közepére a földesúri majorfaluból telkes gazdákkal benépesített jobbágyfalu lett.
A telkes gazdák és zsellérek száma (1729–1851)
Év
|
1729
|
1741
|
1747
|
1748
|
1770
|
1828
|
1851
|
Háztartás
|
9
|
5
|
29
|
34
|
51
|
94
|
257
|
Bél Mátyás az 1730-as években így jellemzi Várkonyt: „A Pélyi család birtoka, szegényes település. A földesúr a falu végén lakik. Lakói katolikusok, templomuk a falu végében, ahol jó búzatermő földek vannak.”
1739 és 1750 között – Pély Nagy András engedélyével – morvaországi husziták érkeztek Pozsony és Pest megyei tartózkodás után a községbe. Reformátusnak mondták magukat, de az igazságra hamar fény derült, tovább kellett menniük. A Zemplén megyei Gesztely és Kakpuszta fogadta be őket.
A középkorban a római katolikus hiten lévő falu önálló egyházközséget alkotott. Temploma, papja volt, a váci egyházmegyéhez tartozott. A török kiűzése utáni újranépesedés már arra a korszakra esik, amikor a református egyház hívei is megsokasodnak, egyházi szervezetüket kiépítik. Amennyiben újratelepített faluról van szó, ott gyakran a telepítő földesúr vallása határozza meg, milyen vallású lesz a közösség. Nézzük, hogyan zajlott le ez a folyamat Tiszavárkonyban.
A településre érkező római katolikus valláson lévők lelki gondozását előbb a cibakházi, majd az 1727-ben felállított tószegi plébánia lelkipásztora végezte. A falu földesura, Pély Nagy János segítségével 1728-ban palánkból megépítették első templomukat. Sövényből fonták a falát, a tetőt náddal fedték. Szerkezete egyszerű, felújítása és karbantartása nem igényel nagyobb költséget. A Boldog Szűz Mária születésének tiszteletére Katona Pál esperes szentelte fel. Első plébánosuk Virág György volt, aki 1739-ig egy kehely és három miseruha segédeszközként történő használatával végezte a szertartásokat Tószegen és Várkonyban. Ezután átmenetileg a szolnoki ferences rendház gondoskodott a kis közösség lelki ellátásáról. 1743-tól Gyurkó Imre plébános szolgált az egyházközségben, egy évtizedig maradt itt. Fizetését a két településen a hívek létszámának arányában határozták meg.
Tószegen ekkor háromszáz katolikus személy lakott, Tiszavárkony katolikus és nem katolikus lakóinak száma pedig 155 fő volt. A várkonyi filia tíz kila (egy kila = egy pozsonyi mérő, azaz 62,5 kilogramm) őszi vetésre és öt kila tavaszi vetésre való területet felszántva, bevetve adott a plébánosnak. A faluközösség a termény betakarításáról, szállításáról is gondoskodott. Adott továbbá fél mázsa sót, egy hízót természetben vagy pénzben, négy icce (egy icce = hét deciliter, körülbelül fél kilogramm) vajat. A tüzelő egyharmadát is adta, továbbá négy kocsi szénát. A misézéshez másfél urna bort kellett biztosítani, a gyertyakészítéshez pedig tíz font (körülbelül öt kilogramm) faggyút kellett előteremteni. A Várkonyban tartott szentmise után minden alkalommal az ebédre 28 forint járt a plébánosnak.
Az egyházközség filiájában, Várkonyban az első egyházlátogatást (canonica visitatio) Allthann Károly váci megyés püspök 1744. május 23-én tartotta. Ennek előtte Tiszavárkony már népes hely lehetett, mert – tudjuk – 1743-ban sokan elköltöztek innen Kécskére. Egyesek a kitört járvány, mások a sáskajárás következtében bekövetkező éhínség elől menekültek a szomszédba. Mindezt tetézte az árvíz is. A Várkonyból Kécskére költözőket mindössze a lelki vigasztalásukhoz szükséges tárgyakkal (szertartáskönyv, ostyasütő, a gyertyakészítéshez szükséges viasz) és negyven forinttal bocsátotta útra a plébános.
Az 1777-ben megtartott egyházlátogatáskor már Rákóczi József a plébános, aki örömmel számolhat be arról, hogy a várkonyiak 1773 óta a szentatya engedélyével Mária mennybevitele és születése napján búcsút nyerhetnek. A templombúcsút III. Kelemen pápa a szeplőtelen fogantatás ünnepére, azaz Kisasszony napjára (szeptember 8.) engedélyezte, ma is ekkor tartják. A főoltárt – ekkor csak ez az egy oltár volt még a templomban – a Boldogságos Szűzanya tiszteletére szentelték. Az oltáriszentséget a tabernákulumban őrzik, örökmécses nélkül, és havonta újítják. A betegekhez énekszóval és lámpával viszik. Az oltáriszentséget körmenetben is és szentmise alkalmával is körülhordozzák. A szent olajokat helyben egy szekrényben őrzik.
Ebben az időben a következő stólát (egyházi szolgálatokért a papnak járó díj) kellett fizetni a szertartásokért: a keresztelés és az avatás 24 krajcárba került, az esketés harmincba, a menyasszony beavatásának díja tizenkét krajcár volt. A halott temetési prédikációjának díja harminc krajcár. Ezenfelül a koporsós olvasott miséért egy forintot, a koporsós énekes miséért egy forint harminc krajcárt, a gyászbeszédért ugyanennyit számoltak fel. A szegények a pénzbeli kötelezettséget munkára válthatták.
Ekkor a községben már oktatás is folyik (megjegyezzük, hogy 1770-ben 29 katolikus, három református és négy evangélikus gyereket járattak iskolába). Az iskola és a tanítóház gondozása, javítása a közösség kötelessége. A tanító a munkájáért öt mérő őszi és két és fél mérő tavaszi vetésű földet kap. A járandóságába tartozott még két icce vaj, ötven font faggyú, fél hízó, három szál fenyő, két kocsi nád és két kocsi széna is.
1781-ben az egyházlátogatásra kirendelt tisztviselő arról számol be, hogy a várkonyi templomot igen rossz állapotban találta. A romos épület felújítására nincs pénz. Nincs a templomnak pártfogója, adományozó sem segíti. A közösség igen szegény, a perselypénz évente mindössze négy forint. Ezen az állapoton az sem segít, hogy 1791-ig a reformátusokat is kötelezték a római katolikus egyházfenntartási hozzájárulás megfizetésére. A templomnak nincs sekrestyéje. A keresztelőkútja is megszűnt, a tószegi templomból hozzák át a keresztelővizet.
A templom kegytárgyai ekkor a következők voltak: egy kehely tányérkával, egy áldoztató kehely, egy szentségmutató, egy kézi kereszt, egy füstölő tömjéntartóval, három csengő. A szent olajat három pikszisben őrzik. A papi öltözetet két kazula, egy palást, két alba, három vállkendő és egy öv képezi. Hat korporálé, egy korporálé alá való, nyolc kehelytörlő, két kéztörlő, egy oltárabrosz, egy oltárelő, két misekönyv és egy szertartáskönyv, négy fa gyertyatartó, három kisebb zászló, két feszület tartozik még a templom felszerelései közé. Van egy régi, háromváltozatos orgonája, a haranglábon pedig két harang függ.
A plébániának külön épülete még nem volt a faluban. A pap tehát átjárt az öt kilométerre levő anyaegyházból. Iskola és ezzel együtt tanítói lakás azonban van helyben. Ekkor a 48 esztendős Szabó Mihály tanítja a gyerekeket, akivel meg vannak elégedve. Munkájáért öt pozsonyi mérő vetést, két kocsi szénát, valamint tizenkét forintot kapott.
Az 1781-es egyházlátogatáskor százhúsz katolikus, 114 református és tizennégy evangélikus gyerek él a településen. A felnőtt lakosok között kétszázötven római katolikus, 201 református és húsz evangélikus.
Vallásos életükkel és erkölcsükkel meg van elégedve a látogató, de megjegyzi, hogy a fizetési fegyelmükön javítani kell. Megemlítendő még, hogy a kocsmákban és búcsúban van tánc, ami kisebb vétségnek számít. A feljegyzés azt tanácsolja, hogy jobban oda kell figyelni a helység földesurára, Péli Istvánra, aki tanítót tart a házában, nehogy a preceptor a helység híveinek prédikáljon. Látható tehát, hogy a református vallás terjedését így kívánták megakadályozni. A plébánost arra is ösztönözte a felsőbb hatóság, hogy próbálja a helyi földesurat nagyobb egyháztámogatásra és az egyház földjének kimérésére rávenni.
A határban két útszéli kereszt, a faluban két temető van: az egyikbe a katolikusok, a másikba a reformátusok temetkeznek.
Az anyaegyházban 1768-ban egy vallási társulatot alapítottak Krisztus Legszentebb Testének Társulata néven, melynek vezetője a plébános volt. A fogadott három szentségimádási órát a farsang három utolsó napján tartották.
Az eddig leírtakban is többször utaltunk rá, hogy a településen a XVII– XVIII. században vannak reformátusok is. 1661-ből ismert a várkonyi eklézsia első pecsétje. Az egyháztörténet 1733-hoz köti az újratelepedő Várkonyban a református eklézsia felállítását. Adatunk van arra, hogy 1754-ben a lévita (lelkészi szolgálatot végző tanító) tanít és prédikál is.
Ismeretes, hogy Mária Terézia uralkodásának idején erős rekatolizáció folyt országszerte, s ez Tiszavárkonyban is éreztette a hatását. Az egyházi hatóságok többször figyelmeztették a helyi plébánost, hogy jelentse, ha a Pély Nagy István földesúr házában tartózkodó tanító református híveket toborozna. Úgy látszik, Várkony földbirtokosa, Pély Nagy István református vagy a reformátusokkal szimpatizáló ember lehetett. Ezt többek között az is mutatja, hogy adományából épült fel 1777-ben a tószegi református templom. Később II. József toleranciarendelete adta meg az alapot ahhoz, hogy a településen lakó, de vallásgyakorlásra Tószegre átjáró várkonyi kis közösség itt is szabadon élje hitéletét.
Pély 1782-ben kérte a vármegyét, hogy engedélyezze hivatalosan a várkonyi református egyházközség működését, de az engedély megadásától vonakodtak. Így a földesúr a saját udvarában egy cselédházat és kamrát alakított át, hogy ott istentiszteletet lehessen tartani.
Ekkor udvari papként szolgált nála egy-egy évet Kontra István és Kölesdi Nagy György. Az istentiszteleti hellyé alakított épületbe az uraság prédikáló- és ülőszékeket csináltatott. Egy másik cselédházból a prédikátor számára két szoba, konyha, két kamra helyiségből álló lakást alakított ki. Később az egyik kamrát tanulóháznak alakíttatta át. 1784-ben a nemesek kocsmáját iskolaház céljából megvásárolta, így a korábbi mulató az oskolamester és a református gyermekek birodalma lett. Később, 1784–1799 között Varga György tanította itt a gyermekeket.
1784-ben végre anyaegyházzá alakulhatott a tiszavárkonyi gyülekezet, amelynek később Tiszajenő és Varsány is fiókegyházai lettek. A dunamelléki egyházkerület kecskeméti egyházmegyéjének kisebb egyházközségei közé tartozik mind a mai napig.
Tiszavárkony felekezeti megoszlása a XVIII. század végén
Év
|
1777
|
1781
| ||
|---|---|---|---|---|
Korcsoport
|
Felnőtt
|
Gyermek
|
Felnőtt
|
Gyermek
|
Katolikus
|
252
|
118
|
250
|
120
|
Református
|
233
|
101
|
201
|
114
|
Evangélikus
|
34
|
18
|
20
|
14
|
Összesen
|
756
|
719
| ||
Tiszavárkonyban nemcsak a lelki életre volt nagy hatással a földesúr, de az itt élők megélhetési körülményeit is nagyban befolyásolta tevékenysége. A jobbágyok először 1754-ben érték el, hogy szerződést kössön velük, amit évről évre meghosszabbítottak. Az 1769. évi kontraktus szövege ránk maradt, az alábbiakat tartalmazza:
I. A jobbágyok számára biztosított jogok:
1. Az egész telkes jobbágy kap 36 rúd szélességű és 60 rúd hosszúságú szántóföldet és ugyanennyi kaszálót. (Egy rúd = 3 öl.)
2. Az egész telkes jobbágyok 20 db lovat illetve szarvasmarhát, 100 db juhot és 20 sertést tarthatnak. A teleknagyság csökkenésével arányosan az engedélyezett állatok száma is csökken.
3. A gazdák kocsmát is fenntarthatnak, de ennek fele jövedelme a földesurat illeti meg. A kocsmárossal conventionális szerződést kötnek. Fizetését közösen, a földesúrral egyenlő arányban állják. A jelenlegi pince roskadozván új pincét kell építtetni a közösségnek. Az építés árának a felét a földesuraság visszatéríti.
4. A Felső rétet az egész falu között kiosztják, amiből a jobbágyok az őket illető jussot megkapják.
5. A község is kap 36 rúd széles és 60 rúd hosszú szántóföldet és kaszálót.
6. A földesúr tulajdonában megtartott ingatlanokhoz és jogokhoz a jobbágyoknak nincs közük. Ezek a következők: külső csárdák, malmok, mészárszék, vadászat, halászat, a majorsághoz rendelt földek, a fűzkert a füzeseivel, kaszálóihoz, szántóhoz, a csárdákhoz rendelt földhöz. Az egész szőlők mögött lévő határrészt és a Felső rétet csak azután használhatják, ha azt az uraság felszabadítja (megengedi). Az ugarföldet viszont marhákkal legeltethetik.
II. A Jobbágyok kötelezettségei
1. A jobbágyok a telkek után taxát fizetnek. Az egész telkes gazda esztendőnként 3 forintot, a háromnegyed telkes 2.25 pénzt, a féltelkes 1.50-et, a negyed telkes 75 krajcárt köteles adni. Szent György napjáig a bíró szedi össze a taxát. Az uraságnak még Szent Mihály napjáig egy tábla szappant is adni kell.
2. Az egész telkes gazda kétszer köteles szántani a marhájával őszi vetés alá, egyszer a tavaszi vetés alá négy rúd széles, hatvan rúd hosszúságú földet, a háromnegyed telkes három rudat, a féltelkes két rudat. Az uraság által biztosított maggal beveti, elboronálja. A termést a jobbágyok a csűrébe behordják és berakják. Minden egész telkes gazda köteles beszállítani tizenhat csomó búzát vagy helyette három boglya egyéb gabonát. A háromnegyed telkes kötelessége négy és fél boglya, a féltelkesé három boglya behordása. A jobbágyok feladata az uraság búzájának Pestre szállítása is. Az egész helyes gazda 10 pozsonyi mérőt, a háromnegyedtelkes hét és fél mérőt, a féltelkes öt mérőt szállít. Visszafelé útban félteherrel (félig rakott kocsi) tartoznak jönni, ha az uraság úgy kívánja. A jobbágyok kötelessége a vetőmag behordása is. Amennyiben a földesúr nem rendel valakit pesti útra úgy idehaza három napot kell négy marhájával dolgozni az uraság földjén az egész telkesnek, a féltelkesnek pedig két marhájával. Erre a munkákra azonban nem kerül sor Szentgyörgy (április), Szentjakab (július) és Kisasszony (szeptember) havában. Közeli forspontra is kirendelhetők a jobbágyok. A Körösre, Szolnokra vagy ehhez hasonló távolságra szállíttathat velük a földesúr.
3. Gyalogrobotot is köteles a jobbágy végezni. Az egésztelkes 12 rúd széles, 60 rúd hosszúságú darab füvet, a háromnegyed telkes kilenc rúdnyit, a féltelkes hadrúdnyit köteles lekaszálni, felgyűjteni, boglyába rakni. Ezen kívül az egész helyes 12 napot, a háromnegyed részes kilenc naponta félhelyes hat napot „gyalogszerrel” dolgozik földesurának. A gyalogmunkát sem rendeli el a földesúr áprilisban, júliusban, szeptemberben.
4. A negyed házhelyes gazdáknak, azaz „gyalogszerű embereknek” húsz nap robotot kell teljesíteniük, amely időben azt a földesúr kéri. Beoszthatja őket a majorságot, dézsmát szállító marhával szolgáló emberek mellé, közeli és távoli utakra egyaránt, de akár levélhordásra is.
5. A házas zsellérek az uraságnak szintén fizetnek taxát, mégpedig 75 pénzt. 12 nap robottal tartoznak a házas és a háznélküli zsellérek is.
6. Mindenki, akinek háza van egy-egy nap „asszonymunkával” is tartozik. A munkát, az időpontot az uraság szabja meg. Aki nem megfelelően végzi a rábízott munkát, azt a földesúr megbüntetheti.
7. A földesúr konyhájára az egész helyes gazda negyven tojást, két pár csirkét, a háromnegyedes harminc tojást három csirkét, a fél helyes gazda húsz tojást, két csirkét, a negyedrészes és a házas zsellérek tíz tojást, egy csirkét adni. Az uraság tehén számra nem osztotta fel a vajat, így a közösségtől együttesen 15 icce tiszta tehén vajat kér.
8. A jobbágyok vállalják, hogy a földeiken termesztenek mindenféle gabonát, kendert, lent, borsót, káposztát. Ezek kilencedét és tizedét dézsmába beszolgáltatják. A kaszálóra már az egyezség a korábbi pontban megfogalmazódott. A szőlőnek osztott föld utáni dézsmálás ideje még nem jött el (valószínűleg új telepítés). A bárányokból és a méhekből is be kell adni a dézsmát. Aki nem teljesíti a kötelezettségét, azt az uraság megbünteti. (A be nem vetett föld után például a lekaszált széna harmadát kell beadni.)
9. A sátoros ünnepeken, újesztendőkor, az úri háznál előforduló névnapokon, az uraságnál megtartott keresztelőkön, lakodalmakon, temetéseken a bíró, a jegyző és egy esküdt a jobbágyok képviselőjeként megjelenik.
10. A szerződésben engedélyezett jószágnál többet senki nem tarthat. Ha valakinek több van, az vigye más földre. Ha csak néhánnyal haladja meg az engedélyezettet, azt megtűri az uraság külön fizetés fejében (ötven pénz az ára). Ebből telik ki a pásztor bére. A marha fűbére harminc pénz, a juhé és a sertésé tíz. Az uraságnak van csikósa, gulyása. Az állatok legelőre hajtásának ideje Szentgyörgy napkor van, a behajtás pedig Szentmihálykor. Három részletben kell megfizetni a bért. Amennyiben az időjárás miatt más legelőre kell vinni az állatokat az uraságtól függetlenül kell intéznie a jószág tulajdonosoknak az őrzetést.
11. Akik halásznak és a halászat kedvéért csónakot tartanak kötelesek a fogott halmennyiség harmadát az uraságnak átadni. Ha a földesúr kéri, külön az ő számára is kell halat fogni. Aki eltitkolja a zsákmányt, azt a földesúr megbünteti.
12. A pálinkafőzőknek esztendőnként négy rénes forintot kell fizetni.
13. Nem kell ezentúl sallópénzt, pennapénzt fizetni és a dézsmásokat tartani. Ezután a dézsmát az aratórész kivétele előtt kell kiadni.
14. Háznál, kertnél sem helybeli, sem vidéki italt, gyümölcsöt nem árulhat. Aki a szabályt megszegi, az jószágvesztésre és tizenkét forint büntetésre lesz ítélve. A mezőre vidéki marhát felfogadni, vagy más földébe vetni vagy éppen a földet átadni csak földesúri beleegyezéssel lehet.
15. Mindazoknak a kihágásoknak (káromkodás, tolvajlás, paráznaság, dorbézolás, utcai dohányzás, veszekedés), amelyek a közerkölcsöt sértik a büntetéspénze a földesuraságot illetik meg. A kisebb vétséget elkövetőket (éjjeli kóborlás, istállóbeli tüzelés) a helység elöljárói büntetik meg.
16. Senki idegent, sem atyafiát (rokonát) a házába a földesúr tudta nélkül lakóul be nem fogadhat.
17. A helységben működő kereskedők az uraságnak tartoznak helypénzt adni. A helypénzt a falu tizedesei szedik be.
18. A pereskedés első fóruma a helyi bíró és esküdtek tanácsa. Ha nem sikerül a pert befejezni, akkor kell a földesúr elé vinni.
19. Ha valaki el akar költözni, annak a földesúrtól kell engedelmet nyerni rá. Aki időben nem jelenti szándékát attól a házát is elveszik.
20. A fenti pontokban közös a megegyezés.
Az egyezséget Tiszavárkonyban 1769-ben a helység bírája, Szitás András, Csurik Gergely földbíró mint tanácsbeliek kötötték meg a földesúr képviselőjével. Jóváhagyására 1770. június 7-én került sor.
Ez a szerződés tehát a Mária Terézia úrbéri rendeletével azonos időben született és annak a végrehajtási folyamatába illik bele. Elkészültek a helyi felmérések, majd megkötötték a szerződéseket. Tiszavárkonyba is megérkeztek a tájékozódást segítő kérdések, amelyekre 1770 június 6-án Nagy Mihály főbíró, Csurik Gergely törvénybíró és Szegedy István nótárius (jegyző) aláírásával a válasz is megszületett. Ebből megtudhatjuk, hogy urbáriuma korábban nem volt a községnek, csak kontraktusa a földesurasággal, amely tartalmazza a „robotát” (kötelező ingyen munkát) és a „datiakat” (baromfi, tojás stb.).
A várkonyiaknak előnyös, hogy a földjük két szántás után, trágyázás nélkül jó termést ad gabonából, és a földesúrnak szárazmalma van, ahol őrölni engedi a lakosokat. Hátrány, hogy kevés legelő és kaszáló van a határban. Sem gyékényt, sem nádat nem tudnak vágni.
A várkonyiak háromnyomásos gazdálkodást folytatnak, hiszen minden telkes gazdának a határban három darabban van a földje. Holdanként hatvan pozsonyi mérő gabonát vetnek. Az egész helyes gazda kaszálóján hat szekér széna terem.
A kézi és az igás szolgálat részleteit is tartalmazza a contractus. Megtudjuk: kilenced és tized dézsmát, mióta a helységben laknak, fizetnek. A településen puszta házhely nincs. Tiszavárkony jobbágyai szabad menetelűeknek vallják magukat.
A tiszavárkonyi urbárium szerint egy egész jobbágy házhelyhez – harmadosztályúnak minősül a föld – harminc hold szántó (minden holdra két pozsonyi mérő számolva) és tizenkét hold kaszáló tartozik, melyet egyszer kaszálnak. A jobbágyok haszonvételei közül a szabad bormérés számukra Szent Mihály-naptól Szent Györgyig van engedélyezve.
A robotról helyben így rendelkeznek: „Két marhával maga szekerével szántáskor mindazon által négy marhával maga boronájával s ekéjével Uraságnak dolgozni tartozzék, hogy ha pedig valamely Jobbágy mégis marhának fogyatkozása miatt meg irt mód szerint a szántást meg nem tehetné, az ollyatin Jobbágy mással öszve fogván egy napi szántást két napi munkával végezzen. Mind azon által ezen terhes munkát minden szántáshoz tsak egyszer tartozzék megtenni. Ha pedig négy marha mellé egy személy elegendő nem volna, akkoron az Jobbágy egyet ugyan olyast a mely minden munkára alkalmatos legyen, másikat pedig tsak marha hajtásra valót tartozzék adni. Ezen két személy mindazon által különös kézi munkára ne fordíttathassék.” Kaszáláskor, aratáskor vagy szüretkor a földesúr duplán igénybe veheti a jobbágyok munkáját. Mivel kevés erdő van, ezért faizás helyett a nádalást engedélyezik a várkonyiaknak. Minden egész házhelyes negyven kéve nádat arathat.
Az urbárium felsorolja Várkony jobbágyait. Egész telkesek: Illés Pál, Sipos János, Antal Pál, Szitás András, Oroszi József, Balogh István, Illés Mihály, Majoros János – összesen nyolc család.
Háromnegyed telkesek: Csurik Gergely, Gáll András, Benke János – azaz három család.
Féltelkesek: Nagy Mihály, Oroszi Ferenc, Csontos Ádám, Hőnyi János, Szepesi János, Mókós Lőrinc, Majoros István, Hidvégi János, Szabó György, Godány István, Tóth András, Kiss András, Fazékas György, Dalko István, Mokos Pál, Ricz József – tizenhat család.
Negyedtelkesek: Oroszi Mihály, Godány István, Szabó János, Gáll Mihály, Bárány János, Friger József, Gudra György, Kiss István, Vatai István, Szabó Mihály, Dallos Ferenc, Dallos József, Bárány István, Kürti Mihály – vagyis tizennégy család.
Házas zsellérek: Fekete Márton, Ladányi Márkus, Gáll Dániel, Gyócs Márton, Borbás Adalbert, Király Ferenc, Ladányi Benjámin, Hanyecz András, Majoros György özvegye – kilenc család.
Házatlan zsellérek: Dondó Mihály, Hidvégi György – két család.
A faluban tehát húsz és fél jobbágytelket tartanak nyilván 1771-ben. Ez 656 egész és kétnyolcad hold szántót és 256 hold rétet jelent. Ebből harminc hold szántó és tíz hold rét a kommunitásé (községé). A jobbágyok összesen 1066 robotnapot teljesítenek egy évben két marhával és 2318 nap kézi robotot. További 49 florenust (forintot) fizetnek árendaként. Adóba adnak még 123 (napi) fonást, húsz és fél icce vajat, 41 kappant, ugyanannyi csirkét és 246 tojást. 1770-ben 154 kapás szőlőt használnak. (Egykapás szőlő annyi, amennyit egy nap alatt meg tud kapálni a jobbágy.) Az urasági major 1788-ban 950 katasztrális holdat tett ki.
A II. József-féle népszámlálás adatai szerint 178 család lakott 157 házban 1786-ban. A falu lélekszáma 871. Az adatok szerint 21 családnak nem volt külön háza. Egy házra 5,5 lakos jutott. A családnagyság 4,8 fő volt. Jelentős lehetett még a kisnemesek (ezen belül is a földnélküliek) száma. Pontos adataink erről nincsenek, de azt tudjuk, hogy ebben a faluban 1809-ben 46 kisnemest érintett a hadba szállási kötelezettség Napóleon ellen.
A Pély Nagy család leszármazási táblája (MOL)
A Berthóthy család címere (Nagy Iván nyomán)
A kecskeméti egyházmegye térképe 1836-ból (a Ráday Levéltár anyaga alapján)
Ónkanna az egyházalapító földesúrtól. A borosedénybe vésett szöveg: A Tisza Várkonyi Reformata Eklésia Hasznára Készitette Te/kin/t/e/tes Ifjabb Pélly Nagy István Ezzen Heliség örökös Földesura 1783 (a tiszavárkonyi református egyházközség tulajdona)
Tiszavárkony község pecsétnyomata, 1784 (rajzolta Varjú Róza)
)
