„…csatlakozni kívánunk Ukrajnához”

Teljes szövegű keresés

„…csatlakozni kívánunk Ukrajnához”
Tarpa és környéke 1938 őszén katonai tevékenység színhelye volt. A Felvidék visszacsatolásáról szóló tárgyalások idején, annak kikényszerítésére és meggyorsítására a katonai felső vezetés tudtával és beleegyezésével irreguláris alakulatok, szabadcsapatok szállták meg ezt a területet, szemben a csehszlovák határral. A Rongyos gárda I. lövészcsoport parancsnoksága, XVII. lövész zászlóalja (hat tiszt, 328 főnyi legénység) szállásolt be a faluban a községi iskola, a református iskola tantermeibe és magánházakhoz. Feladataik végrehajtásához igénybe vették az ott lévő kerékpárokat és fogatokat, díjazás ellenében. 1938. október elejétől november közepéig tartózkodtak a faluban.
Azért esett Tarpára és környékére a választás, mert 1938. október 5-én Stefán Valér vezérkari százados felderítette a csehszlovák határ menti kiserődvonalat, és megállapította, hogy településünk és Nagymuzsaly között egy másfél kilométeres rés tátong, itt ugyanis még nem volt kiépítve az erődvonal, az őrséget ellátó szudétanémet legénységet pedig a csehszlovák hadvezetőség megbízhatatlansága miatt kivonta a szolgálatból.
A határon átdobott járőrök feladata a csehszlovák területen diverziós vállalkozások és terrorakciók végrehajtása volt. Utakat, hidakat, katonai létesítményeket robbantottak, bénították a hírszolgálatot, és lelkesítették a magyar lakosságot. Az akciókba vállalkozó kedvű tarpai fiatalok is bekapcsolódtak Óbis Gyula tanító, leventeoktató vezetésével. Rájuk elsősorban mint a vidéket jól ismerőkre számított a zászlóaljparancsnokság.
A Tarpán állomásozó XVII. zászlóalj legénységét tíz-tizenöt fős csoportokban, járőrökben október 6-ától vetették be (1. század). Október 8-án indultak kilencen Óbis Gyula vezetésével, előbb a század 7. számú járőrével, majd Bene falutól önállóan tevékenykedtek. A tarpai csoportnak propagandafeladat, röpcédulák szétszórása jutott úgy, hogy egészen a Kárpátokig kellett ezt a tevékenységet végezniük, majd Lengyelországba átérve ott bevárni az események kimenetelét. Mihály Dezső (38 éves, tartalékos huszár), Bede Károly (26 éves, tartalékos huszár tizedes), Óbis Gyula, Zeke Alajos (32 éves), Márton Károly (19 éves), Sütő Károly (26 éves tartalékos huszár), Varga Béla (22 éves) fegyveres harcot sem mellőző vállalkozása október 20-án a lengyel határ elérésével ért véget. Az S csoport onnan november 5-én tért haza Tarpára. Mihály Dezső október 7-én már átvitt egy S csoportot a határon, majd visszatérve az Óbis-csoportot vezette, velük végig is ment.
Az 1. század másik járőreivel ment Esze Zsigmond (28 éves) és testvére, Elek (kiskorú), ez a járőr néhány másikkal együtt keveredett egyenlőtlen tűzharcba október 11-én Dercennél a csehszlovák határőrséggel és a páncélosokkal megerősített reguláris katonasággal. A járőrök nagy veszteségeket szenvedve tértek vissza Tarpára. Október 9-én indult innen az a tizenkét fős csoport, melynek parancsnoka a helybeli Horváth Géza malomellenőr volt, mellette Hájas Bertalan (21 éves levente) szolgált. Ők a 2. és 3. század járőreivel együtt Csoma és Badaló között keltek át a határon. A 2. század járőrei robbantották fel a borzsovai vasútállomás közelében álló hidat egy vasúti szerelvénnyel együtt. Hozzájuk sodródott később Esze Zsigmond is.
A csehszlovák erők fellépésével a tarpai rés egyre szűkült, és november 13-án teljesen bezárult. Ekkor a Rongyos gárda parancsnoksága székhelyét Tornyospálcára helyezte át.
1938 tavaszán készítette el Kovács Károly jegyző a helység légoltalmi tervét. A légoltalmi vezető tisztét a jegyző látta el, a légoltalmi parancsnok, akire a tényleges intézkedés hárult Óbis Gyula tanító, az önkéntes tűzoltóság parancsnoka volt. A légoltalmi parancsnok tartózkodási helyéül a községi iskola irodáját jelölték ki, a riasztószolgálatot a református templom tornyában helyezték el. A légoltalmi parancsnok törzsébe helyettesként Nagygyőr Sándor református tanítót, levente főoktatót, két jelentőfutót és két küldöncöt osztottak be.
A figyelő- és riasztóőrs tehát – két váltásban – a templomtoronyban működött, a többiek riadóhelyét az alábbiak szerint szabályozták: a három tűzoltóosztag (parancsnok Szász Elek önkéntes tűzoltó őrvezető) helyéül a községi iskola I. osztálytermét, a református iskola I. tantermét és az óvoda termét, a mező- és erdőtűzoltó osztag (parancsnok: Mihály Tamás önkéntes tűzoltó címzetes őrvezető) riadóhelye a református iskola II. és VI. tantarmében volt, a munkásosztag (parancsnok: Szász Alajos önkéntes tűzoltó őrvezető) helye a református iskola IV. tantermében, az egészségügyi osztagé (parancsnok: dr. Csanády György körorvos) az Egészségházban, a segédrendőrosztagé (parancsnok: Márton József földműves, leventeoktató) pedig a községházán volt.
A Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásával a megyei közigazgatás ismét megváltozott. 1938. december 22-én újjászerveződött Bereg és Ugocsa közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye Beregszász központtal. 1939. március 15. után pedig már csak Bereg vármegye a hivatalos név. Tarpa és környéke továbbra is a vásárosnaményi járás része maradt. A határok eltűnésével a nélkülöző tarpai lakosság előtt újra megnyílt a munkavállalás lehetősége, 1940 nyarán már 32 tarpai napszámos utazott el egy csapatban Alsókalinafalvára a Kramer testvérek üzemébe vasúti talpfákat faragni és ölfát vágni.
A második világháború kitörése után Tarpa is kivette részét a lengyel menekültek ellátásából: 1939. október 1. és november 1. között 348 lengyel menekültet szállásoltak el.
Az 1940-es évek elejéről ismerjük a nagyközség elöljáróságának névsorát, a főbíró Filep Zsigmond, az albíró Varga András, pénztárnok Hegyi József, a mezőbíró Sipos Ferenc, a közgyám pedig Kelemen János. 1941 tavaszán a nyugdíjba vonult Kovács Károly a főjegyzőséget Árvay Dezsőnek adta át, akitől még az év folyamán Hajdú Imre vette át a hivatalt. Abban az évben lett körállatorvosi székhely Tarpa, körállatorvosa György Pál, akinek működési területe Gulács, Hete, Tivadar, Beregsurány, Beregdaróc, Márokpapi és Fejércse községekre is kiterjedt.
Korábban, 1940 márciusában a tarpai elöljáróság arra kérte Bereg vármegye alispánját, hogy a nagyközséget az újonnan megszervezett beregszászi járásba tegyék át, hiszen minden gazdasági, közlekedési és bevásárlási érdekük ezt kívánja. Oda jár a falu lakossága dolgozni, az autóbusz-közlekedés oda jobb és sűrűbb. Bereg vármegye azonban 1941 tavaszán elutasította a tarpaiak kérését azzal az indokkal, hogy a kért változtatás után a beregszászi járás túl nagy, míg a vásárosnaményi túl kicsi, szinte életképtelen lenne.
1940-re készült el az egészségház és körorvosi lakás, a mátészalkai Államépítészeti Hivatal építette fel. Az épületben, az 1937. május 3-án készített terv szerint a körorvosi lakás, a tanácsadó, zuhanyozó, két fürdőszoba, várószoba és a védőnői lakás kapott helyet. Ugyanebben az évben építettek a községházához tanácstermet, bírói szobát, vendégszobát és irattárat, tizennégy ezer pengőért.
1941-ben az Országos Nemzeti és Családvédelmi Alap tíz házat épített a faluban, melyeket elsősorban a korábban árvízkárosultak között osztottak ki.
Magyarország hadba lépése után szinte azonnal megérkeztek a településre is az első behívók, Tarpa igencsak megfizette a maga véradóját. A Honvédelmi Minisztérium által kiadott veszteségi lajstromok alapján tudjuk, hogy a nyíregyházi 12., a kassai 21. és az ungvári 24., illetve azok ikerezredeihez (42., 51. és 53. gyalogezredek) bevonult tarpaiak nagy része a Don-kanyarban maradt: Bácsi Zsigmond tizedes, Hajdú Elek honvéd, Márton Dezső honvéd, Márton Sándor honvéd, Varga Alajos szakaszvezető és Mittelmann Sámuel munkaszolgálatos. Mások az 1944-es harcok során estek el, Galíciában nyugszanak: Kovács József honvéd, Miklósi János őrvezető, Szűcs Elek szakaszvezető, Tokai Károly honvéd.
A történelmi Magyarország határain belül halt hősi halált Barát Imre címzetes őrvezető, Cs. Kovács József honvéd, Hajdú Károly honvéd, Kovács Ferenc honvéd, Nagy Vince tartalékos huszárzászlós, Rákosi Ferenc honvéd, Sipos Ferenc őrvezető, Szász Miklós honvéd, Tóth Menyhért honvéd és Tóth Béla tizedes már a háború utolsó két évében. Természetesen, ennél sokkal nagyobb a hősi halott tarpaiak listája. 1944. április 16-án a beregszászi gettóba kísérték Tarpa 1941-ben 227 fős zsidó lakosságát is, ahonnan igen kevesen tértek vissza, s közülük is jó néhányan hamar elhagyták a falut.
1944. március 26-án a községi képviselő-testület díszközgyűlés keretében emlékezett meg Bakcsy György igazgató-tanító ott eltöltött 41 éves szolgálatáról nyugállományba vonulása alkalmával. Az iskolaszék Óbis Gyulát bízta meg az igazgatói feladatok ellátásával.
1944. október 26-án érte el a falut a front. A visszavonuló német és magyar csapatok, nyomukban a IV. ukrán front 18. hadserege katonáival olyan gyorsan vonultak át Tarpán, hogy talán éppen emiatt akkor semmilyen atrocitás nem történt a településen. A kiürítési parancs értelemében az állami hivatalnokok, a jegyző már korábban, október 16. körül nyugat felé indult. Vele tartott a református lelkész is.
Az itthon maradottak, élükön Filep Zsigmond községi bíróval, az orosz rendeleteknek engedelmeskedve hozzákezdtek a békés munkához, a még a földeken lévő termény betakarításához. Szerencsére 1944-ben igen jó volt termés, ki lehetett elégíteni a vásárosnaményi orosz katonai parancsnokság egyre nagyobb igényeit. A front elvonulta után egy hónappal kezdődtek a tragikus események a Beregben, máig sem megnyugtatóan bizonyított okokból az itt élő falvak férfilakosságát 18-tól 50 éves korig háromnapi hideg élelemmel „malenkij robotra” rendelték Beregszászra. A tarpaiakat november 21-én hurcolták el, mintegy négyszázötven embert, akik közül a többség soha többé nem jött haza. (Névsorukat lásd a Függelékben.) Az arányok nagyságának érzékeltetésére álljon itt egy 1945. október 30-i adat, pedig ekkorra mintegy százan hazatértek Oroszországból: a falu lakossága háromezer-nyolcszáz fő a korábbi évek négyezer-ötszáz lakosával szemben, 2326 nő mellett csak 1474 férfi élt a faluban, a többiek a hősi halottak, a hadifoglyok és az elhurcoltak.
A községi nemzeti bizottság felügyelők kirendelésével lépéseket tett a köz-ségi két szeszfőzde és a két malom beindítására is, a két utóbbinál a gond inkább az volt, hogy a hajtószíjakat már korábban elvitték. 1945 augusztusában a községi nemzeti bizottság tagjai: dr. Thuróczy Bertalan körorvos, Holczapfel Mihály, Rósner Emil, Csapó Károly, Filep Zsigmond, Alberth Gyula, Törös Ignác, Sipos Bertalan és Kelemen Benjámin. A község jegyzője ezekben a hónapokban előbb Farkas Sándor nyugalmazott, korábban tarpai jegyző, 1945 tavaszától pedig a tanácsrendszer bevezetéséig Győrffy Bertalan.
Pontosan ezekben a napokban az ukrán milícia augusztus 16-án megszállta a falut, azzal, hogy a Szovjetunió határait a Tiszáig kiterjesszék, és a folyón túl lévő községek ezután már az ukrán szocialista köztársaság részei, lakói pedig szovjet állampolgárok lesznek. Augusztus 17-én megjelentek a faluban Horváth Ferenc és Paládi Sándor, mint a beregszászi kommunista párt kiküldöttei. Jenei Sándor községi bíróval összehívatták a nemzeti bizottságot, ahol Horváth Ferenc bejelentette, „…a véderő tagjai a Tisza vo-naláig nyomultak előre, azért hogy biztosítsák a rendet és a munka folytonosságát, kéri a lakosságot, hogy úgy a nemzeti védőrség, mint pedig a rendőrséget fogadják szeretettel és az utasításaikat azonnal hajtsák végre. Közli, hogy a lakosság a mai naptól kezdve szovjet állampolgár és ennek a hazának a törvényeit tiszteletben kell tartaniok.” Ezek után jöttek az ígéretek az ellátás javításáról és elsősorban arról, hogy miután a Tiszán túl élők most már szovjet állampolgárok, hamarosan elengedik az elhurcoltakat.
Ezen a gyűlésen megjelent Turjanica miniszterelnök is megfelelő polgári és katonai kísérettel Ungvárról, s hasonló ígéretekkel próbálta megnyugtatni a nemzeti bizottságot. Eltávozása után ennek a kényszernek engedve fogalmazta meg a nemzeti bizottság az alábbi Nyilatkozatot: „Mi Tarpa község Nemzeti Bizottsága 1945. évi augusztus hó 17. napján szabad elhatározásunkkal a következő nyilatkozatot tesszük: Ragaszkodásunkat és hűségünket fejezzük ki egyhangulag és szabad akaratunkkal a Szovjet Unióval szemben. A mai napon Szovjet állampolgároknak jelentjük ki magunkat és csatlakozni kivánunk Ukrajnához.”
A magyar kormány erélyes tiltakozására később a Szövetséges Ellenőrző Bizottság visszarendelte a milíciát, igaz, ha 1944 őszén a falu meg is úszta az orosz megszállást, most kamatosan szenvedte azt meg. Az elvonulók ugyanis minden mozdíthatót, a lámpabéltől a vizeskancsón át, háztartási eszközöket, gépeket, de még a vekkerórát is elvitték. Az augusztus 28-áig tartó megszállás felmérés alapján egymillió-nyolcvankétezer-kétszázhuszonnyolc pengő kárt mutatott ki.
A háború után a község közigazgatási beosztása is megváltozott, nagyközségből községgé minősítették. A háborús trauma után lassan magához térő faluban 1946-ban Jenei Sándor volt a bíró, Győrffy Bertalan a jegyző, Csürke Bertalan a törvénybíró, Zeke Béla a mezőbíró és Bácsi Dezső a pénztárnok és Kelemen József a közgyám. Az iskolában Bakcsy Ilona, Kiss Mária, a malenkij robotról még 1945 őszén hazatért Óbis Gyula, Szentpétery József, Simon Jolán és Veress Gyuláné tanítottak. Az óvónő Gáspár Margit, a község szülésznője pedig Varga Károlyné voltak.
A helység a korábban alakult Úrbéres Erdőbirtokosságtól átvette a községi épületeket, a községházát, banképületet, az emeletes iskolát, az újvárosi iskolát, a két óvodát, a tűzoltószertárat, a szövőgyárat, a vágóhidat, a mázsaházat.
Még 1945 elején megalakult a községi földigénylő bizottság, de földek hiányában igen keveset tudtak tenni. Ezért nem volt meglepő, hogy amikor 1946-ban a Budapest környékéről kitelepített sváb családok helyére történt a betelepítés, Sipos József földigénylő bizottsági elnök 57 olyan személyt sorolt fel, elsősorban földműveseket, akik önként vállalták az áttelepülést. Mind az 1945-ös, mind pedig az 1947-es választásokon a faluban a kisgazdapárt kapta a fölényesen legtöbb szavazatot.
Az 1940-es évek végére szülőotthon, napközi otthon, a népházban 220 ülőhelyes keskenyfilmes mozi létesült, a villamosítást 1948-ban kezdték el. A földművesszövetkezet 1946. július 7-én alakult a szövőgyár egyik termében 114 taggal. 1947-ben újra megindult az autóbusz-közlekedés is, Tarpa végállomással. Ez a busz vasár- és ünnepnapokon nem járt, így a falu ifjúsági- és sportegyesületei rendre bérelték kirándulásokra, meccsekre.
1947–1948 fordulóján háromszor is kiöntött a Tisza, ez a három árhullám a falut nem érintette, ellenben a határban hétszáznegyven hold került víz alá, s az átszakadt gáton ömlő víz a búzavetést teljesen tönkretette.
1948-ban az iskolák államosítása idején Óbis Gyula volt a községi iskola igazgatója, tanítói pedig Kiss Mária, Orgován Erzsébet, Simon Jolán, Szentpétery János és Óbis Gyula. A szakrendszerű oktatás és a hetedik-nyolcadik osztály bevezetéséhez már ekkor négy új állást kért az igazgató.
1949-ben tizenöt gazda Egri József vezetésével termelőszövetkezetet alakított. A Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét viselő szövetkezetben 475 holdon kezdett el gazdálkodni 59 család. 1950 tavaszán a megyei törvényhatósági bizottság a Baksa-tanyán lévő dr. gróf Károlyi István vadászkastélyát államosította, és ott szociális otthont rendezett be. A kastélyhoz kilenc hold gyümölcsöst is igénybe vettek.

Tarpai leventék oktatóikkal (1942. október 28).
Fekvő sor (balról): Bede Sándor, Bácsi Zsigmond, Csürke Béla és Szűcs Bálint. Térdelnek: Simon József, Botos Béla, Simon József, Szűcs Ferenc, Szűcs Károly és Szatmári György. Állnak: balról a második Varga József, Szűcs Gábor, Simon Elek, a felnőtt: Élész Béla, Kovács Elek és Márton Zsigmond.

Szűcs Miklós önkéntes (†1944)

A 12/III. zászlóalj tarpai katonái a nyírbátori laktanyában. Jobb szélen fekszik: Csapó Elek, balról a harmadik Filep László az ötödik Csele Zsigmond, a szélen: Huszti Lajos.

Szűcs Elek szakaszvezető († Nadvorna, Galícia, 1944)

Id. Szász Sándor, ezermester, ő készítette a temető beton fejfáit

Csapó Elek presbiter, „trénes” katona

Akinek a neve már feledésbe merült… egy tarpai tiszti legény (1944. VII. 7.)

Középen Lakatos Kálmán, a két szélen apa és fia: id. és ifj. Mursa József cigányzenészek

A tizenhét évesen „malenkij robot”-ra hurcolt Szűcs Károly, felesége, Gúti Gizella és gyermekeik: Mária és Miklós 1961-ben

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT