Az eklézsia és pásztorai

Teljes szövegű keresés

Az eklézsia és pásztorai
A tarpai református egyházközség fennmaradt consistoriális, majd presbiteri jegyzőkönyvei rendre megörökítették a hitélet fontos eseményeit.
A szabadságharc bukása idején a lelkipásztor vekerdi Nagy Mihály volt, aki 1838-tól szolgált a mezővárosban. Lelkészsége idején vált esperesi székhellyé Tarpa, s 1875-ig az is maradt. Vekerdi Nagy Mihály itt is hunyt el 1859-ben, sírja fölé öntöttvas síremléket emelt gyülekezete, mely ma a református templom déli kerítése mellett áll. A székhely fontossága, valamint az akkor még színtiszta református gyülekezet nagysága, segédlelkészek szolgálatát igényelte. Vekerdi Nagy Mihály segédlelkészei Darcsi Miklós, Fazekes István, Bartha József, Tóth Menyhért, Pallagi József, Sikkó Endre és Péter Károly voltak.
Egy 1848-as feljegyzés szerint a falu lakossága 2365 lélekből állt, akik közül 1237 férfi és 1178 nő volt. Ugyanezen feljegyzésben olvasható, hogy a templom, a paplak, a fiú és leányiskolák telkei összesen majdnem négy holdnyi területet tettek ki. Ezek mellett az egyház tulajdonában állt a mezőváros közepén lévő Sziget nevű hely is, mely régen temető volt. Ezt a területet az eklézsia telkétől a két szárazmalomhoz vezető út választotta el, többi oldaláról tó vette körül. (Innen a neve is.)
A kettős malmot eredetileg a mezőváros és az egyház közösen használták, az 1850-es évek végén egy per révén a bíróság az egyháznak ítélte, s a XX. század elején történt lebontásáig az egyház egyik jövedelemforrását az ott folyó őrlés vámja, később pedig az üzemeltetés után fizetett haszonbér adta. Az egyházközség további bevételei közé tartozott akkoriban a Nagy-hegyen lévő szőlő, a helmec-szegi gyümölcsös és a gacsán-szegi kaszáló, amit az idők folyamán a Tisza teljesen elhordott.
A fenti irat két iskoláról is szólt, a fiú- és a leányiskolában 1848 és 1860 között Balajthy István, Nagy Sámuel és Péter Sándor tanítottak.
1859-ben nagy szerencsétlenség érte az egyházat és a mezővárost, a paplakban kigyulladt tűz a település északnyugati utcáját elhamvasztotta. Ezen tűzeset után épült fel az új lelkészlak, melléképületeivel együtt.
Vekerdi Nagy Mihály halála után az eklézsia albisi Bakcsy László jándi esperest választotta lelkészéül, akinek 15 éves tarpai szolgálata alatt Péter Sándor, Nemes Ferenc, Dajka Ignác, Kölcsey Ferenc, Budaházi Tamás, Bakcsy Gyula, Batta Ferdinánd, Bari Sándor, Simon Andor és Kazai Sándor segédlelkész segítettek esperesi munkájában. Az egyházközség presbitériumában abban az időben az évenkénti gondnokválasztás volt szokásban. 1858-ban a főgondnok Papp Zsigmond, aki egyben a mezőváros főbírói tisztét is betöltötte. Őt Simon Károly, Esze János, Belényesi Ferenc, Bede János, Csürke János, id. Simon Mihály és Rácz Mihály követte 1875-ig.
Az iskola működéséről, vagy inkább a nagyfokú hiányzásról egy 1861. november 3-i presbiteri bejegyzés tudósít, mely szerint a szülők nem igazán voltak serények a gyermekek odavezénylésében, az iskolák szinte üresen tátongtak, a távolmaradásokról már a főszolgabíró is tudomással bírt, és felhatalmazta az egyházat az egyforintos bírságok kiszabására és beszedésére. Ennek a díjnak, úgy látszik, nem nagyon volt visszatartó ereje, hiszen tíz évvel később is a négyszáz tanköteles helyett alig negyven-ötven gyermek járt az intézménybe, panaszkodott a jegyzőkönyv. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családokban nagy szükség volt a már serdülőkorba lépett gyermekek munkaerejére. A hiányzások másik okára pedig a későbbi lelkész, Simon Andor világított rá, feljegyezve, hogy tanítósága idején a két rozzant épületben inkább csak „nyomorgatták”, mint tanították a gyermekeket, akik – padok híján – a földön ülve próbálták az írás-olvasás-számolás tudományát elsajátítani, s „nem is tudom, mi lett volna, ha minden gyermek eljön az iskolába”. Ezen az áldatlan állapoton kívánt az egyházközség segíteni 1871-ben egy új iskola építésével, melyben – a kor szokása szerint – egy tanítói lakás is helyet kapott.
1872-ben a nagyszámú iskolaköteles tanuló miatt a református iskola négy tanerősre bővült, a két tanteremben délelőtt-délután két tanító a nagyobb és kisebb fiúkat, a másik kettő a nagyobb és kisebb leányokat tanította. Fizetésük évente háromszázötven, illetve háromszáz forint, tíz köböl kétszeres termény és fűtésre három, valamint két öl fa volt. Kétszeresnek a keverten vetett búzát és rozsot nevezték, a köböl mint gabonamérték mintegy százhúsz litert tett ki. Egy faöl pedig általában három és fél köbméter fát jelentett.
1875-re a fiúiskola két tanterme már olyan állapotba jutott, hogy a vármegyei tanfelügyelő komolyan latolgatta azok bezáratását. Bakcsy László lelkészkedése idején Csizi János, Kaliszky Kálmán, Székely Bertalan, Gacsályi József, Simon Andor és Kozma László tanította fiúkat. Utóbbi az első okleveles pedagógus a faluban, elődei mind teológiát végzett ifjak voltak, kiket később különböző helyeken lelkésszé választottak meg. A lányok tanítója 1855 és 1879 között Dávid Dániel volt.
Az egyház fenntartására, a hívek megsegítésére 1864-ben Bakcsy László esperes és Bede János gondnok kezdeményezésére a mezőtarpai református egyházközség Takarékmagtárat alapított. A magtár alapeszméje az volt, hogy az oda indulásként begyűjtött száz köböl élet a későbbi gyarapításokkal mintegy terménybankot képezve, abból a rászorultak, amikor már az otthoni készleteik kimerültek, illő és önkéntes kamat ellenében terményt kölcsönözhetnek. Alapszabályt is készítettek, miszerint a Takarékmagtár gyarapítása önkéntes adományokkal és hozzájárulások révén is gazdagítható. Az alapítók előjoga volt, hogy elsőbbséget élveztek a kölcsönzéskor, illetve beleszólhattak a magtár kezelőinek megválasztásába.
A magtár felügyelője a lelkész volt, az ügyeket a két kezelő és az ellenőr intézték. Ők tavaszonként összegyűjtötték a kérelmeket, részt vettek a kölcsönzők megválogatásában, kimérték és kiosztották a kölcsönzött életet, majd ősszel beszedték a terményeket. Az alapszabály a kölcsönadás elveit is rögzítette, az előnyt a biztonság, a szükség és a becsületes életmód adta. A kölcsönhöz minden esetben kezest kellett állítani, s szükség idején a kiadott termény mennyiségét úgy állapították meg, hogy minél többen részesüljenek a Takarékmagtár áldásaiban. Aki ősszel nem fizette vissza tartozását és az önkéntes járulékot, vagy ha tisztítatlan, nem száraz, esetleg romlott életet hozott be, az kizárta magát a további kölcsönzésből. A kölcsönző és kezese kötelezvényt írtak alá, amit a visszafizetéskor megkaptak. Az alapszabály azt is előírta, hogy egy véka élet után legalább negyedrész-szel többet illik visszaadni. (Egy véka 32 liter terményt jelentett.) A lelkész és a gondnok végigjárva a mezővárost 547 ajánlattévő lakost írt össze, s a begyűjtött életből 1865. április 3-án kezdték az első kölcsönöket kiosztani. A Takarékmagtár kisebb-nagyobb buktatókkal, hiányokkal, néha haszonnal 1890-ig működött, s akkor az időközben felépített magtárat az egyház bérbe adta. Ezt a bizonyos, emeletes magtárat a Szigeten 1873. május 3-án kezdték építeni, és 1874. októberére már befejezték. Esze János gondnoksága és Faggyas István építtető gondnoksága alatt készült el 2098 forint és tizenöt krajcárért.
Bakcsy László 1875. szeptember 22-én bekövetkezett halála után az egyházközség december 14-én Simon Andort, korábban tarpai rektort választotta meg, aki nyugdíjazásáig, 1917. október 1-jéig állt az eklézsia élén. Segédlelkészei Csatáry Ferenc, Jászter József, Koncz János, Fóris Endre, Mándy Menyhért és Boldizsár Bertalan voltak.
Simon Andor az egyik legaktívabb tarpai lelkipásztor. Igazi kuruc pap, ahogy kortársai, utódai nevezték. Hosszú tarpai szolgálata idején épültek az új iskolák az immár nagyközséggé minősített településen, ő kezdeményezte itt az első műkedvelő előadásokat, egyesületek alapítását. 1876. augusztus 5-én iktatták be hivatalába, s alig egy év múlva elérte, hogy gyülekezete egy új fiúiskola építésére szánja el magát. Az 1877 májusában megkezdett munkálatok 1878 novemberében értek véget, s a mezővárostól megvett telken háromezer-kilencszáz forintos költséggel elkészült a két tanítói lakást és két tantermet magába foglaló új épület.
Szomorú események is történtek az egyházközség akkori történetében: 1881. június 23-án, csütörtöki napon este fél nyolc óra tájban villám csapott a templom tornyába. A toronnyal megsemmisült az 1789-ben oda beszerelt óra, a régi, az 1517-ben öntött harang kettéhasadt, s az újabb, az 1827-ből való kétharmad részében megolvadt. Magát a templomot csak úgy sikerült megmenteni, hogy a lelkész biztatására két ifjú, Kelemen András és Simon Ferenc hosszú létrán a tetőre másztak, és az egyik tűzifecskendő sugárcsövét oda felhúzva, a tornyot és a templom épületét elválasztva megakadályozták a templomtető kigyulladását.
A katasztrófa után az egyházközség gyorsan döntött, 1882-ben elkészült az új torony. A munkálatokat Voigt Vilmos drezdai születésű huszti vállalkozó végezte, az órát az ő költségén Réthy Mór sátoraljaújhelyi mester készítette és szerelte be 804 forintért, november 1-jére. Az új harangokat Budapesten öntötték, s a toronyba már három harang helyét alakították ki. A megrendelt és elkészített két harang ünnepélyes meghúzása 1882. november 13-án történt, a kisebbik, 424 kilogrammos harang A hangú, a nagyobbik fisz hangot ütött és 787 kilogrammot nyomott. Az ünnepi istentiszteleten Zámbory Béla badalói lelkipásztor szólt a harangok rendeltetéséről.
Simon Andor nevéhez fűződnek az első komolyabb egyházi iskolák építése is. A leányiskolát 1883 augusztusa és 1884 októbere között fehérgyarmati kőművesek építették, és a helybeli Huszti Gábor ácsmester fedte be. Szűcs József főgondnok felügyelte az építkezést, melyhez a község ingyen adta a követ és még mintegy kétszáz forint értékű faanyagot is vett. A munkákkal a vállalkozók 1884. október 27-ére lettek kész, s másnap György Sándor tanító és 127 leánynövendéke ünnepélyes bevonulással vették birtokba az épületet. Az építés költsége kilencszáznyolcvan forintot tett ki. Mivel ennyi pénz nem állt az egyház rendelkezésére, a hívek Uray Imre és Bay Károly földbirtokosnál nyolcszáz forint értékű aratómunkát vállaltak, hogy a szükséges összeget előteremtsék.
1884. augusztus 8-án nagy tekintélyű vendéget, Révész Bálint püspököt várta és fogadta a falu népe. A nagyközség határában lovasbandérium üdvözölte, majd Kovács Albert jegyző mondott szép beszédet. A püspököt és kíséretét tizenöt szekér hozta a helységbe, akiknek a tiszteletére a templomtorony és a grófi épület (a későbbi vendéglő) között díszkaput állítottak, s azon átvonulva a lelkészlak elé mentek. Itt mintegy kétszáz fős tömeg élén várta az ősz főpásztort a lelkész, s az istentisztelet után este kilenckor hetventerítékes vacsorán találkozott a püspök tarpai híveivel. Másnap a fél tízkor kezdődő, a Révész Bálint által celebrált istentisztelet után indult tovább az egyházfő Gulácsra.
Két év múlva, 1886 szeptemberében az 1879–80 telén a nagy fagyok miatt kipusztult és pusztán maradt Szigetet az egyház a legnemesebb alma- és körtefafajtákkal újraültette. A gondnok ekkor id. Simon Károly volt, s az ültetés vezetését Stiglicz Károly, a leányok tanítója, egyben a faiskola kezelője irányította. Az új gyümölcsöst diófaültetvénnyel kerítették körül.
Alig fejeződött be a leányok iskolája, a vármegyei tanfelügyelő rendelete folytán ismét új építésébe kezdett az egyházközség. A nagyobb fiúk iskolája, a templom és a másik iskola között, szemben a piaccal, 1888. július 9. és december 7. között épült fel Lencsés Albert fehérgyarmati kőműves vállalkozásában. Az iskolához tartozó lakásba akkor a nemrég megválasztott Kiss Imre tanító költözött be. Az egyház negyedik iskolája 1283 forintba került, építtető gondnoka id. Esze János volt. Az egyház kezelésében lévő négy tanteremben Lukács Ferenc a vegyes I., Szabó István a vegyes második, Kiss Imre a harmadik-negyedik-ötödik fiú és Stiglicz Károly a párhuzamos leányosztályokat tanította. 1888. december 15-én méltán jegyezhette fel Simon Andor lelkipásztor, hogy a mikor tizenhárom évvel azelőtt Tarpára került, két rongyos épületben két tanítóval és egy segédtanítóval – Varga Jánossal – tanítottak kétszáznegyven gyermeket, s most négy tanító, négy tanteremben példás oktatást folytat.
Simon Andor lelkipásztorsága idején, az első világháború kitöréséig Ökrös Lajos, Németh Sándor, Nagy Ferenc, Tóth Imre, Tompa Menyhért, Tóth Béla, Benécz Gusztáv, Szabó Lajos, Szabó István, Lukács Ferenc, Dévay Béla, Bereczky Sándor, Kocsár Imre, Melegh István nevelte a fiúkat. Külön ki kell emelni Kiss Imrét, akit 1888. április 20-án választott tanítójául az egyházközség, majd 1902-ben igazgatói feladatokkal is megbízott. Kiss Imre haláláig, 1918. augusztus 6-áig állt iskolája élén. Az 1895-ös tanév kezdetekor választotta tanítójává az első, vegyes osztály élére a tarpai egyház Tiba Kálmánt, aki nyugdíjba vonulásáig, 1927. szeptember 1-jéig volt egyházközsége megbecsült tanítója és kántora. A leányok tanítója Stiglicz Károly nyugalomba vonulása után 1901 őszétől Osváth Géza, Kovács Ambrus, majd Pásztor Mária, férjhezmenetele után Bakcsy Áronné voltak.
Az egyház jövedelmeinek növelésére 1894-ben a hegyen lévő szőlő helyén kőbányát nyitott, ahonnan elsősorban az állam és a vármegye rendeléseit elégítették ki. Elsősorban a Tisza szabályozásához és az árvízvédelemhez termeltek ki követ, másodsorban a szomszédos egyházközségeknek és Tarpának adtak hol ingyen, hol csekély díjazás ellenében építkezéshez és útépítéshez, -javításhoz alapanyagot. A kőbánya az első világháború idején történt bezárásáig igen komoly hasznot hozott az egyházközségnek, s mind a mai napig talán a XIX. század második fele, vége volt a tarpai egyházközség anyagilag legvirágzóbb korszaka.
Simon Andor lelkipásztorsága idején, az 1880-as évek elejétől jött szokásba a hosszabb, hároméves gondnokválasztás rendje, amivel éltek is, meg nem is eleink. Az első világháború kitöréséig Tokai János, Szűcs József, Papp Ferenc, id. Simon Károly, id. Esze János, Debreczeni András, id. Esze Gábor, Bede Sándor, Papp Károly, Csapó Mihály, Simon Ferenc, Bede Benjámin, Z. Varga Benjámin töltötte be a főgondnoki tisztséget, de az sem volt ritka, hogy az egyházközség által megválasztott gondnok nem fogadta el hivatalát, inkább kifizette az egyházi törvények által erre az esetre előírt pénzbírságot.
1896. május 9-én a református iskola és az egyház a templomban tartott istentisztelettel emlékezett meg a honfoglalás ezredik évfordulójáról. Az iskolai ünnepség azután a szabadban folytatódott, melynek sikeréhez a presbitérium húsz forintot szavazott meg a gyermekek ellátására. A hálaadó ünnepséget másnap a templomban tartotta az egyház.
Sok gondja volt ezekben az években mind a lelkésznek, mind pedig a presbitériumnak az épületekkel és a gyülekezettel is. 1899-től a templomot pléhtetővel fedték be, kifestették a templom belsejét (valószínűleg ekkor pusztult el a középkori freskók egy része), majd a magtár és az iskolák tetőzetét is horganylemezzel borították, a paplakot pedig palával fedték be. 1898 nyarán az a panasz érkezett az egyháztanácshoz, hogy a legények vagy tudatlanságból, vagy szándékosan úgy elrontják a templomi éneklést, hogy a gyülekezet nem tudja rendes hangon dicsérni az Urat. A presbitérium június 26-án a Kiss Imre-féle tanterembe rendelte az ifjúságot fegyelmezésre és rendes énektanulásra. 1907 őszén templomi törvényeket is alkotott a presbitérium, melyek szerint a lányok és az asszonyok számára megtiltotta a templom előtti csoportosulást, a beszélgetést, nekik még a harangozás alatt el kellett foglalni a helyüket úgy, hogy az asszonyi rész első öt sorába a megesett lányok nem ülhettek, ott csak a tisztes, idősebb asszonyok foglalhattak helyet. A legényeket eltiltották a rendetlen kitódulástól (egy presbitert rendeltek felügyelőnek), és a templom melletti, de még az utcai csoportosulást sem engedélyezték. A kivonulás biztosítására elrendelték, hogy vagy a rövid záró ének, vagy a hosszabb ének első négy sora eléneklése után kezdhető az meg „egyszerre a legszebb rendben”.
1906-ban II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak ünnepélyes újratemetésén Simon Andor lelkész, Papp Károly gondnok, Szabó Benjámin és Kiss Imre presbiter vettek részt Kassán.
1908. december 31-én a templom mennyezetének keleti és nyugati végében lévő kazettában a múlt megörökítésére egy-egy bádogdobozt helyezett el az egyházközség. A dobozokban az akkori pénzeket, régi iratokat, Kiss Imre igazgató-tanító által írt, a nagyközség akkori állapotát tükröző emlékiratot, a templom történetét, javításait megörökítő leírást helyeztek el, s a vasbádog zárólemezt az egyház pecsétjével több helyen is lezárták.
1909 tavaszán az egyház négyezer korona kölcsönt vett fel, hogy a tulajdonában lévő Tisza-partot sarkantyúk építésével megőrizze. A munkálatokat Bereg vármegye végezte, s ehhez az egyház követ is adott bányájából.
Az első világháború kitörése után az egyházközség hamar elvesztette egyik tanítóját, a 11. honvéd gyalogezredhez bevonult Melegh István tanító már az első harcok során 1914. október végén eltűnt. A világháborúban a négy tanerős iskolában végig csak hárman: Kiss Imre, Tiba Kálmán és Bakcsyné Pásztor Mária tanítottak egymást váltva s helyettesítve. Munkájukat segítette 1916 szeptemberétől helyettes tanerőként Kiss Mária, 1919-ben pedig Bereczki Jolán. Szintén 1919-ben Méhész Jenő volt tiszacsécsei tanítót is alkalmazta az egyház igazgató-tanítóként, de őt a Tanácsköztársaság alatti magatartása miatt hamarosan felfüggesztette, később pedig elbocsátotta állásából a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. A megüresedett állást 1922 őszén Szalay Sándorral töltötte be a presbitérium.
Az első világháború idején a gondnoki tisztséget Filep József látta el. Neki jutott az a szomorú kötelesség, hogy 1917. március 4-én lelkészével együtt átadja a hadsereg rekviráló bizottsága nevében megjelent Záborszky Miklós hadnagynak az egyház 761 kilós harangját, melyet a hadnaggyal együtt érkező katonák a toronyban összetörtek, és darabokban dobáltak le, majd elszállították. A harangért a katonai hatóság 3044 koronát fizetett megváltásként, s ezen összeget az egyház Harangalap címen a takarékpénztárban helyezte el. A gondokat tovább növelte, hogy május 31-én a másik, a 392 kilogrammos harangért is jöttek a katonák, ám ezt a presbitérium és a lelkész közös kérelmére, miszerint arra az egyházi szolgálat mellett a tűzjelzés miatt is fontos feladat hárul, sikerült megmenteni.
Ebben az évben készült el a lelkész díjlevele, amely már az új viszonyokhoz igazította az egyházközség első emberének fizetését. A lelkipásztor az egyháztól negyedévenként előre, összesen kétezer-négyszáz korona készpénzt kapott, a községtől pedig tizenkét szekér szénát és tizenkét öl fát az udvarára beszállítva (ha ezt nem kérné, akkor 168-168 koronát). A lelkészé a határban lévő tizenegy hold 499 négyszögöl szántóföld jövedelme (ha nem kéri, akkor 161 korona), s ennek állami adóját az egyházközség fizette. A temető fűbérlete is őt illette hatvan korona értékben. Ha jószágot tartott, hat állata ingyen legelhetett a község legelőjén. A lelkipásztor összjövedelme tehát évi 3017 koronát tett ki, ami az akkori viszonyok között jónak számított.
1917 őszén Simon Andor lelkész nyugdíjba vonult, és Miskolcra költözött. Helyére az egyházközség 1918. január 15-én Mándy Menyhért jándi segédlelkészt választotta papjául. Mándy Menyhért haláláig, 1926. február 24-éig szolgált Tarpán. Lelkészsége idején Rácz Mihály, Gyöngyösi János, Varga János kurátorokként és a 24 tagú presbitérium segítették munkáját.
Mándy Menyhért szolgálata első és legfontosabb feladatának az elvitt harang újraöntetését tekintette. A presbitérium is minden követ megmozgatott e nemes cél érdekében, 1922. július 2-án Jenei Károly presbiter azt javasolta, hogy minden adózó egyháztag évi búzatermésének egy százalékát még a cséplőgép alól vegyék ki az új harangra, s a háború alatt szövőgyári raktárnak kiadott magtár bérletét visszamondva ott gyűjtsék össze az életet. Akik nem csépelnek, annyit fizessenek, amit a lelkész évi bérébe adnak. Az ötlet végül is nem hozott sikert, viszont az 1920-as évek vágtázó inflációja mellett a már meglévő gabonamennyiség biztos fizetőeszköznek bizonyult.
1923. március 21-én a községben járt Blaha Gyula okleveles zenetanár és harangszakértő tanácsára a presbitérium a budapesti Ecclesia Harangművek Rt.-től rendelt meg egy nyolcszáz kilogrammos, fisz hangú harangot, kilogrammonként 22, azaz 178 mázsa búzáért. Az öntöde betartotta a tizenkét hetes szállítási időt, s július elején a harang megérkezett a vásárosnaményi vasútállomásra.
Az egyházközség igencsak felkészült a fogadására és elszállítására. Július 2-án Csonka Sándor, ifj. Belényesi Károly, Gyöngyösi Béla, ifj. Varga Bertalan, Szabó Elek, és Nagy Károly magyaros ruhába öltözött bandériumot alakítva álltak a menet élére. Őket követte Rácz József csengőkkel, koszorúkkal és nemzetiszínű szalagokkal ékesített négyökrös szekere, amely a harangot hozta. A fogat díszeit a tarpai leányok és asszonyok készítették.
A vásárosnaményi állomásról Gergelyi–Jánd–Gulács útvonalon érkeztek a templom elé, ahol Mándy Menyhért imával fogadta egyházközsége új harangját. Másnap, július 3-án Rehó Lajos tiszavidi lelkész, egyházmegyei tanácsbíró imájával kezdődött az ünnepség, aztán Csóka Lajos harangöntő mester irányításával a helybeli fiatalok, a torony vas erkélyét is kikerülve, minden baj nélkül felhúzták a harangot. A toronyban folyó mintegy két órai munka után mind a két harang hívó szavára a templom előtt álló tömeg Lánczy József esperessel imádkozott, majd Kovács Károly gulácsi lelkész tartott szívhez szóló avatóbeszédet. A kegyeletes napot az iskolák termeiben tartott bankett és táncmulatság zárta. Az akkori elszámolás szerint a harang hatmillió koronába került, melyből ötmilliót a hívek viseltek, egymillió pedig kegyes adományok révén, főleg az Amerikában élő tarpaiaktól származott.
1924-ben telepedett le a nagyközségben özvegy Sydó Arnoldné, aki előbb helyettes, majd kinevezett tanítónőként szolgált a református iskolában a nyugdíjba vonult Bakcsyné Pásztor Mária után. Egy év múlva Melegh Andor nemesborzovai tanítót választotta meg a presbitérium tarpai igazgató-tanítónak.
1925. szeptember 20-án ismét magas vendéget fogadott a falu, Baltazár Dezső püspök látogatta meg az egyházat, s az ünnepi istentiszteletet is ő tartotta. Tarpa kitett magáért, a köz-ség határában lovasbandérium fogadta a püspököt és kíséretét, majd a templom előtt a lelkész várta nagy tömeg élén a vendéget, s az istentisztelet után a lelkészlakban ebéddel vendégelték meg Baltazár Dezsőt.
Mándy Menyhért lelkészkedése idején Farkas Sándor és Tukacs László töltötték be a segédlelkészi tisztet, ők egyben az iskolai vallásoktatást is ellátták, sőt a nagy szegénység idején be nem töltött negyedik tanítót is helyettesítették.
1926. február 24-én hirtelen elhunyt Mándy Menyhért. Utódjául dr. Darányi Mihály kiskőrösi lelkészt választotta meg a gyülekezet, akit 1926. szeptember 19-én iktattak be. Az új lelkész első ténykedései közé tartozott a teljesen elhanyagolt és omladozó lelkészlak teljes felújítása. A mintegy tízezer pengős munka 1927 augusztusára készült el. A következő évben sikerült azt is elérnie, hogy az iskola negyedik tanítói állását is betöltsék az immár véglegesített Sydó Arnoldnéval, akinek kötelességévé tették, hogy átvegye a községi iskola fölös számú növendékeit és a református iskola nagyobb leánytanulói számára kézimunkát is tanítson. Így a korábban nyugdíjba ment Tiba Kálmán utódjaként kinevezett Kovács Géza, Szalay Sándor, Sydó Arnoldné tartoztak Melegh Andor igazgató-tanító tantestületébe, s tanítottak 215 gyermeket.
Dr. Darányi Mihály lelkészsége idején Simon György, majd Balogh Elek töltötték be a főgondnoki tisztet, Tukacs László, Nagygyőr Sándor és Szini Béla végezték a hitoktatást valamint a segédlelkészi teendőket. Nagygyőr Sándor 1930-tól az iskola rendes tanítója lett. Szintén Darányi Mihály érdeme a vasárnapi iskolák megszervezése évente november 1. és április 30. között. 1926-ban nyolc csoportban 317 gyermeket tanítottak a községi és az egyházi iskola tanítói: Tukacs László, Melegh Andor, Szalay Sándor, özvegy Veres Gyuláné, özvegy Sydó Arnoldné, Kiss Mária, Bereczky Margit és Kovács Géza. Szalay Sándor és Kovács Géza vezették a hívekből szervezett férfikart és a vegyes kart. Téli estéken ismeretterjesztő előadásokat, vallási esteket, bibliaórákat tartottak. Ezeken a foglalkozásokon együtt olvasták az egyház által megrendelt Téli Újságot, a Virágos Kertet, az Örömhírt és a Keresztyén Család Naptárát. A nagymérvű szegénység enyhítésére téliruha-akciókat szervezett a gyülekezet vezetősége.
A sok nélkülözés és a helyi viszonyok között is magas egyházi adó, s az 1920-as évek végétől országszerte erősödő szektamozgalom megosztotta a tarpai egyházat is, 1932. december 16-án azt jelentette a lelkész a presbitériumnak, hogy addig a napig 29 tag lépett át a baptista egyházba. A későbbi egyházlátogatási jegyzőkönyvek a hitet cserélők számának kismérvű csökkenéséről szólnak, de a baptista egyház végérvényesen gyökeret vert a faluban, s az idők során mintegy százhúszan tértek át erre a vallásra. 1936-ban imaházat vásároltak, s a baptista egyház ma is működik a községben.
1934-ben dr. Darányi Mihály Szamossályiba ment lelkésznek, és püspöki engedéllyel onnan dr. Pinkóczy Gusztáv jött Tarpára. Lelkészsége alatt Tukacs László, Színi Béla és Lendek Pál, Jónás Imre, dr. Szarka Gyula, Zsuffa Gyula, Kovács Károly és Kovács Sándor voltak hitoktató lelkészei a gyülekezetnek. 1935 januárjában Filep Zsigmondot választotta a gyülekezet gondnokká, 1939 áprilisában pedig Csonka Sándort, aki ezután 35 évig volt köztiszteletben álló és megbecsült gondnoka egyházának.
Dr. Pinkóczy Gusztáv szolgálata alatt valósult meg az egyház régi óhaja, a templomi orgona megépíttetése. A gyülekezet több orgonaépítőtől is kért árajánlatokat, végül Barakovits János rákospalotai mester mellett döntöttek, aki hétezer-ötszáz pengőért vállalta a kétmanuálos, tizenkét változós orgona elkészítését. A munkával 1938 decemberében lett kész, még azon hónap 12-én hét hosszú parasztszekéren az egyház a vásárosnaményi vasútállomásról hazaszállította a hangszert. December 28-ára az orgonát Barakovitsék összeszerelték a templomban, s a Hősök orgonájának keresztelt instrumentumot december 28-án hallgatták meg a presbiterek és nagy megelégedettséggel vették át. Az orgona elejére szerelt emléktáblán a következő felirat olvasható: „Istenünk dicsőségére, hősi halottaink emlékére készült a Felvidék felszabadulásának évében 1938-ban. Megelevenednek a te halottaid! Ézsaiás XXVI. r. 19. v.”
A következő évben megjelent egyházmegyei községi adattár az alábbiakat tartotta fontosnak megjegyezni a református gyülekezetről. A tarpai anyaegyháznak négy iskolája működik négy tanerővel: Melegh Andor igazgató-tanító, özvegy Sydó Arnoldné, Szalay Sándor és Nagygyőr Sándor tanítók. Az óvoda ugyan községi, de elnöke dr. Pinkóczy Gusztáv lelkipásztor, az óvónő Gáspár Margit. Dr. Pinkóczy Gusztáv egyben az iskolaszék elnöke is, hitoktató segédlelkészei dr. Szarka Gyula és Kovács Sándor. Széles körű és jelentős belmissziós munka keretében folytatja tevékenységét a Leány- és Ifjúsági Egylet, valamint a Leventeegyesült Pinkóczy Gusztáv vezetésével. Működik a Rákóczi énekkar Szalay Sándor irányításával. A Gazdakört Varga András, az Önkéntes Tűzoltóegyesületet Óbis Gyula községi tanító, a Turul Bajtársi Szövetséget Nagy Sándor vezeti.
Az 1930-as évek végén a már mintegy száz főre szaporodott tarpai római katolikus hívek érdekében Juhász Ferenc beregsurányi római katolikus plébános egy kápolna építésére alkalmas telket kért a képviselő-testülettől. Ezt akkor a testület elutasította, a későbbiek folyamán azonban a kápolna megépült, s a tarpai római katolikus hívek a beregsurányi anyaegyház filiájaként gyakorolják napjainkban is hitüket. Az 1941-es népszámlálás adataiból tudjuk azt is, hogy akkor Tarpán a 227 főnyi izraelita népességnek is volt zsinagógája.
1940-ben Melegh Andor nyugalomba vonult, s az egyház Szalay Sándort bízta meg az igazgatói teendőkkel. Ugyanabban az évben Nagygyőr Sándor Beregszászba ment állami tanítónak, helyette Kovács Istvánt választották tanítóvá, aki 1940 őszén az ötödik-hatodik osztályos gyerek bevonásával Ifjúsági Vöröskereszt Egyesületet alakított.
A második világháború elejétől a katonai behívások miatt egyre többször kényszerült a presbitérium az iskolai osztályok összevonására, vagy helyettes tanítók alkalmazására. Ekkoriban rendszeresen bevonták a tanításba a segédlelkészeket is. 1941 elején az akkor frissen érkezett Telkes György tanította a harmadik–hatodik osztályokat, Sydó Arnoldné pedig az első-második osztályt.
1941 tavaszán ismét lelkészcsere történt a gyülekezetben: dr. Pinkóczy Gusztáv Alsódabasra ment, helyébe ugyanonnan dr. Baksay László érkezett. Segédlelkészei és hitoktató lelkészei Telkes György, Illyés Péter, Szalay Gyula, Pankotay Barna, Kovács Jenő, Illyés Gyula, s 1943. szeptember 1-jétől ismét Telkes György. Ebben az évben újították meg a tanítói díjleveleket is.
A díjlevél elfogadása után mind a kántortanítónak, mind a tanítóknak húsz mázsa búza és húsz mázsa kétszeres járt az egyháztól évente. Ugyancsak az egyháztól két hold 669 négyszögöl föld, vagy annak haszonértéke. Kétszoba-konyhás, mellékhelyiséges lakás és négyszáz négyszögöl kertet biztosított még az egyház, a község pedig évente hat öl tűzifát és két szekér szénát szállított minden tanítónak. Ezt a fizetést egészítette ki az államsegély és a temetések után járó stólapénz. Mindezekért kötelességük volt a tanítás, a kántorkodás, a lelkész akadályoztatása esetén a szószéki szolgálat is, a belmissziós tevékenység végzése, az egyházi énekkar vezetése, az egyházi irattár rendben tartása.
1941 őszén ugyan munkába állt két tanító, Kiss Pál és Tóth Imre, őket azonban október 6-án katonának hívták be, ezért az egyház Szabó Ilonát hívta meg helyettes tanítóul, 1944 őszére pedig Gáspár Arankát.
A következő év újra csak tragikus eseményt hozott: 1942. szeptember 13-án a fiatal leventék foglalkozás előtt baglyot akartak a toronyban fogni, s hogy jobban lássanak, gyufát gyújtottak. A fellobbanó tűztől lángra kapott a sűrű pókháló, s hamarosan égett a torony is. Az istentiszteletre gyülekező nép azonnal hozzákezdett az oltáshoz, majd kivonult a helybeli tűzoltóság, jöttek segíteni a gulácsi, tivadari, beregsurányi, beregdaróci önkéntesek és a beregszászi hivatásosok is. A tornyot már nem sikerült megmenteni, a templom többi része azonban épen maradt.
Mintegy 21 ezer pengő kár érte az egyházközséget. A presbitérium azonnal hozzálátott a helyreállításhoz, a biztosítótól kapott pénzből megbízta Rózsássy József tiszalöki építőmestert az új toronysisak elkészítésére, felvették a kapcsolatot Szlezák László budapesti harangöntő mesterrel a harangok újra öntésére, a faluban gyűjtött rezet, bronzot már decemberben Budapestre szállították. A szintén budapesti Óragyárból új toronyórát rendeltek. A háború közepén azonban nem ment könnyen a harang öntetése, ugyanis a Magyar Királyi Anyaghivatal az ércet azonnal lefoglalta a mesternél. Hosszú levelezés után kapott csak engedélyt az egyház egy négymázsás harang öntetésére, melyet az 1943 nyarára, a mai formájában elkészült toronyba az ünnepi ceremóniák mellőzésével húztak fel. A toronyóra is megérkezett még az ősz folyamán. A toronyajtó fölé Beregszászon Kovács Sándor kőfaragó-mester műhelyében az alábbi feliratú márványtáblát rendelte meg a presbitérium: „E templom hajójának nyugati része épült a középkor végén, keleti része 1786-97 években. Tornya 1798-ban. Toronysüveg leégett 1881-ben. Újra épült 1882-ben. Ismét leégett 1942-ben. Újjá épült 1943-ban.” Az újjáépítés költségeihez még a fronton harcoló tarpai katonák is hozzájárultak, akik gyűjtéseket rendezve küldték haza megtakarított pénzüket egyházuk javára.
Ekkoriban már megjelentek az ellenséges repülőgépek az ország felett, ezért a tarpai templomban is elrendelték a légoltalmi készültséget, ami megfelelő mennyiségű oltóvíz, homok, az ezekhez tartozó vödrök és lapátok beszerzéséből, elhelyezéséből állt. Az istentiszteletek alatt a templom három ajtajában két-két presbiternek kellett a rendezett ki- és bevonulást biztosítania, a riasztó szolgálatot Siti Elek harangozóra bízták, a templomi légoltalom összefogását és vezetését a gondnok, Csonka Sándor kötelességévé tették.
1944 nyarán villanyvilágítást kapott a lelkészlak. Ősszel, a front közeledtével dr. Baksay László lelkész is csatlakozott a falut elhagyó hivatalnokokhoz, az egyházközségben csak Telkes György segédlelkész maradt. 1945 elején Nagygyőr Sándor tért vissza az iskolához, a presbitérium pedig júniusban olyan határozatot hozott, miszerint, ha a lelkész július 1-jéig nem foglalja el hivatalát, a tarpai lelkipásztori állást üressé nyilvánítják. 1945. július 22-én Telkes Györgyöt meg is választották lelkipásztorukká. Baksay László decemberben jelentkezett levélben, elmondva, hogy csak nemrég érkezett haza a nyugati fogságból, a presbitérium azonban úgy döntött, hogy korábbi lelkészét, aki a harcok, majd az elhurcolások idején magára hagyta gyülekezetét, nem fogadja vissza, hanem a velük együtt maradt Telkes Györgyöt erősíti meg hivatalában. Ezt a döntést az egyházi hatóság is kénytelen volt jóváhagyni, s Baksay Lászlót Paksra helyezte lelkésznek. 1946-ra Szalay Sándor is hazaérkezett az orosz fogságból, és átvette iskolája vezetését.
1946 decemberében a presbitérium megállapodott Szlezák Lászlóval egy új, kilencszáz kilogrammos harang öntéséről, melyre az alábbi feliratot öntették: „A tarpai ref. Egyház a hívek közadakozásából és a tarpai Erdőbirtokosság adományából Isten dicsőségére öntetett, – az első világháború idején elvitt harang helyébe 1923. évben és 1942. év szeptember 13-án történt toronyégéskor meghasadt harang helyébe újraöntetett 1947. évben az 1939-45-ös nagy világháború alatt elhunyt tarpai hősök emlékére és hozzátartozóik vigasztalására. Isten oltalmába ajánljuk.” A tarpai erdőbirtokosság négyezer forinttal járult az elkészítéséhez. 1947. május 4-én kedves meglepetés érte az egyházat. Az Amerikában élő tarpaiak között Fagy-gyas István gyűjtést rendezett a harangra és az ott összeszedett 164 dollár (1910 forint nyolcvan fillér) azon a napon megérkezett a lelkészi hivatalba.
1947. október 5-én olvasta fel Telkes György lelkész Szlezák László harangöntő mester levelét, mely arról értesítette, hogy az új harang öntése szépen sikerült, s azt 15-ére Fehérgyarmatra szállítja. A presbitérium az Államépítészeti Hivatal Kisarban lévő erős stráfszekerén Simon Mihály fogatjával szállította haza, felszentelési költségeire Faggyas István útján ismét érkezett Amerikából tíz dollár.
1948 nyarán a község újabb villamosításakor most már a templomba is bevezették a villanyt, s ugyanekkor megjavíttatták a toronyórát is. Még abban az évben, június 16-án megtörtént az iskolák államosítása. Az egyház átadta a három épületét az azokban lévő tantermekkel és lakásokkal, valamint 53 hold 922 négyszögöl földjét. Az államosítás után Szalay Sándor igazgató-tanító Hajdúszoboszlóra távozott, tanító társa, Kovács Ferenc kántori szolgálatot vállalt az egyháznál. 1950 június elején a templom és a toronyóra kivilágítási munkálata befejeződött, s azt a Tarpán rendezett gyülekezeti és lelkészi konferencia részeként, az ott jelenlévő tiszáninneni püspök, dr. Enyedy Andor adta át igehirdetés kíséretében a rendeltetésének.
1950. november 12-én nagy fontosságú, máig is élő határozatot hozott a presbitérium azzal, hogy létszámát 24-ről 32-re emelte. A gyarapítást úgy indokolta a lelkész, hogy „sok idős presbiterünk van, akik bár sok jó tanáccsal szolgálnak, de az intenzívebb gyülekezeti munkában már nem vehetnek részt”. Az új idők újabb döntéseket követeltek az egyházközség vezetőitől is. 1951. július 8-án a presbitérium úgy határozott, hogy lemondanak az addigi érvényben lévő, a vagyon után megállapított és kivetett egyházi adóról, helyette az önkéntes, az egyháztagok saját belátása, anyagi helyzete alapján megajánlott egyházfenntartási díjat vezetik be.
1946-tól 1950-ig Kovács Ferenc, Zsigó Menyhért, Barkaszi Pál, majd Váci Pál, Zsigó András, Balogh Ferenc töltötték be a hitoktató lelkészi állást.
1950-es évek elején a beregi egyházmegye megszűnt, a tarpai gyülekezet a felsőszabolcsi egyházmegye része lett. 1955 elején Telkes Györgyöt felsőszabolcsi esperessé választották meg, ünnepélyes beiktatása Péter János püspök által március 9-én történt meg Tarpán. A nagyközség tehát újra esperesi székhellyé vált.
1951-től Debreczeni Pál, Gacsályi Miklós, Péter Béla, Sólyom Ferenc, Gál Győző és Móré László segédlelkészkedtek Telkes György mellett, majd a megszaporodott teendők miatt 1955-től ismét két-két segédlelkész szolgált a nagyközségben: Kántor Tibor, Peleskey György, Filep Zoltán, Csoma György, Varga Ferenc, Nagy Kálmán, Guthy Sándor és Czapp József.
A templom esedékes belső festését 1958. október 20-án kezdte meg Demeter László kisvárdai mester, s alig egy hónap elteltével át is adta a kész munkát. Tíz év múlva, 1968-ban a torony bádogtetejét, rá egy évvel a templomház tetejét is lefesttette a presbitérium a régtől megszokott szürke festékkel. Hajnal Antal dombrádi bádogos, tetőfedő és festőmester munkája mintegy százhúszezer forintba került. 1969 nyarán megtörtént a templom külső renoválása is.
1975 február elején, kilencvenéves korában elhunyt Csonka Sándor gondnok, aki 35 éven át viselte ezt a tisztséget, presbiter volt 55 esztendeig. Temetésén a gyászoló háznál Telkes György végezte a szolgálatot. A volt segédlelkészek nevében Nagy Kálmán ilki lelkipásztor emlékezett. A sírnál Birtha István nagyvarsányi lelkész imádkozott, a világi tisztségviselők nevében pedig Pongó Bertalan egyházmegyei tanácsbíró búcsúzott az idős szolgától.
Utódjául György Sándort választotta meg az egyház. Ebben az évben Jantász Tibor mátészalkai műszerész elvégezte a harangozás villamosítását, úgy, hogy mind a templomból, mind pedig a lelkészi hivatalból lehetett vezérelni a harangszót.
1976. november 19-én jelentette be távozását Tarpáról Telkes György. Miután a felsőszabolcsi egyházmegye székhelye Kisvárda lett, s ottani lelkipásztor nyugdíjba vonulásával a lelkészi állás is megüresedett, az új választással és az átköltözéssel az esperes a kijelölt székhelyére került. Ugyanekkor ajánlotta a gyülekezet figyelmébe Kalmár András vásárosnaményi lelkész, egyházmegyei kiküldött Szabó Gyula dögei lelkészt, akit november 21-én a gyülekezet meg is választott. Ünnepélyes beiktatását 1977. június 19-én Telkes György esperes végezte.
Szabó Gyula lelkészsége kezdetén történt meg a templom műemléki kutatása. Még ezelőtt a torony és tető festését kívánta az egyházközség megújítani. A tetőzet színét azonban 1978. augusztus 2-án az Országos Műemlék Felügyelőség munkatársai sötét kékeszöldben határozták meg, amely sem a falu népének, sem pedig a gondnoknak nem tetszett. Ők a régi, a már megszokott szürke szín mellett érveltek. Ez a vita aztán úgy elmérgesedett a lelkész és a gondnok között, hogy a kölcsönös vádaskodások után a presbitérium békítő szándéka ellenére György Sándor gondnok lemondott minden egyházi hivataláról. 1982-ben a torony és a tető végül is az előírt, a ma is látható színt kapta meg Dócs György cigándi festő és mázoló munkája révén, György Sándor utódául pedig Csürke Józsefet választották meg az egyházközség gondnokául.
1981 augusztus utolsó napján kezdődött meg a templom belső felújítása, amelyet Miskolczy Tibor nyírtassi kőműves végzett. Másnap már megtalálták a nyugati falon a középkori freskók részleteit az 1899-es barbár, megcsákányozott állapotukban. A műemléki hatóság a nyugati falon a munkákat leállította, a keleti falat és a kazettás mennyezetet az egyház felújíttatta. A freskók feltalálásának hírére a helybeli Esze Tamás Termelőszövetkezet kulturális alapjából azonnal nyolcvanezer forint támogatást biztosított a restaurálásra, amit egy év múlva a műemléki felügyelőség még nyolcvanezer forinttal megtoldott.
A freskókat 1984-ben Seress László és Sztrakay Judit restaurátor állították helyre. Egy évvel korábban megtörtént a templom déli, XV. századi ajtajának helyreállítása, s a szintén középkori nyugati bejáratra pedig az Országos Műemlék-felügyelőség megbízásából Törös Barna helybeli fafaragó-művész készített korhű ajtót.
Szabó Gyula lelkészi hivatása mellett igen sokat kutatta egyháza múltját is. Számos cikket, helytörténeti pályázatot, könyvet írt a faluja és egyháza múltjáról. 1991-ben vonult nyugállományba, s 2000 februárjában hunyt el. Utódja 1991 és 1997 között Angyalossy Zsolt lett, napjainkban pedig Németh Péter lelkipásztor hirdeti Tarpán az igét.

A református templom nyugati karzata (Boros György felvétele)

A magtár épülete (1873–74), ma Tájház (Boros György felvétele)

Az 1881-ben leégett templomtorony képeslapon

Az 1818-ban készíttetett egyik ónkanna (Boros György felvétele)

Az 1818-ban készíttetett másik ónkanna (Boros György felvétele)

XVIII. századi ónkannák (Boros György felvétele)

A református templom harangjai

XIX. század eleji ezüstkancsó (Boros György felvétele)

Az 1938-ban felállított karzat és orgona (Boros György felvétele)

A presbitérium 1943-ban. Ülnek (balról): Szalay Sándor tanító, dr. Baksay László lelkipásztor, Csonka Sándor gondnok és dr. Szarka Gyula vallásoktató segédlelkész

Tarpai képeslap az 1940-es évek elejéről (a Jósa András Múzeum gyűjteményéből)

A községben az 1920-as évek elejétől élnek baptista hívők. Csapó Sándort háztól temették (1950-es évek vége)

A presbitérium 1955. március 9-én, az esperes beiktatásán

A presbitérium 1986-ban lelkipásztorukkal, Szabó Gyulával

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT