A nyíri–szamosközi parasztháború
A nyíri–szamosközi parasztháború
Tarpa középkori történetében a fordulópont 1395-ben következett be: Zsigmond király a falut elcserélte Rozsályi Kun Lukács és Szántói (Közép-Szolnok megye) Petőfi János leánya, Katalin, Báthori János felesége kezén lévő Baranya megyei Matucsina váráért és a dárdai uradalomért. Az oklevélből az is kiderül, hogy Tarpa már korábban is idegen kézen volt, hiszen ezer arany forintot is fizetniük kellett Kusalyi Jakcs fia György mesternek, aki a királytól bírta zálogban a falut. Ez utóbbi főkincstartóként (1383–91) hitelezhetett a királynak, a megadományozottak közül Kun Lukács a királyné udvari lovagja volt, míg a Katalinnal a Petőfiek birtokait is elnyerő ecsedi Báthori János a közéletben alig vett részt, csak a vagyon gyarapítása érdekelte.
Másfél évtized múlva, 1410-ben, Rozsályi Kun Miklós hűtlensége miatt Tarpa felét udvari apródjának, Nagymihályi (Zemplén megye) Albertnek adja, aki okleveleinkben általában Ungi Albertként szerepel. Nagy karriert futott be: 1417-től haláláig, 1433-ig vránai perjel, azaz egyházi báró és az egyik legjobban dotált magyarországi főpapi javadalom ura lett, 1419–26 között pedig horvát bán. A család történetének kutatója, Engel Pál mutatott rá arra is, hogy Tarpa megszerzésében Stibor erdélyi vajda járt közben, aki familiárisaként Közép-Szolnok megye alispánjaként alkalmazta Albertet, nemzetségének legszegényebbikét. Albert leszármazottainak kezén 1492-ig volt Tarpa fele, amikor Nagymihályi Gáspár magtalan halálával II. Ulászló király Báthori István országbírónak és erdélyi vajdának és testvérének, Andrásnak adja Hegy- és Helmecpusztával együtt, s ezzel ismét egy földesura lesz a falunak.
A két család közül a Báthoriak határozták meg Tarpa mindennapjait. Tehették, mert közel volt (fehér)gyarmati uradalmuk, míg Albert perjel székhelye, Vrána a mesz-szi Horvátországban található. Ezért nem véletlen, hogy elsősorban a Báthori-rész tiszttartói és jobbágyai keveredtek szomszédaikkal összetűzésbe. Így 1415-ben összesen tizenhárom hetei kisnemes adta be panaszát, miszerint Báthori János összes familiárisát fegyveresen a jobbágyokkal együtt Hetére küldte, ahonnan sok gabonát hordtak el, egy másik alkalommal pedig a szénát akarták elvinni, s a jobbágyok nélkül dolgozó hetei nemeseket a faluba kergették, megverték, megsebesítették, köztük Andrást nemest úgy, hogy még a panasz bejelentésekor is az ágyat nyomja, kevés a remény az életben maradására. Öt lovat megsebesítettek, egy negyven forintot érő bele is pusztult. 1422-ben a Várdaiak, Domonkos három fia, Mihály, Miklós és Pelbárt idéztette meg Báthori Istvánt, annak tarpai tiszttartóját, Ibrányi Andrást és az utóbbi famulusát, Csúri Mihályt, hogy mároki pásztorukat, aki a Somos-pataka és a Szipa-köz között terelte a rábízott sertéseket, elfogták, megverték, a disznókat pedig levágták.
A márokiakkal való határvita még a XIV. század közepére megy vissza. Ezt a Várdaiakkal 1353-ban egy határjárás során rendezték. Megállapították, hogy Márok és Tarpa közös határa a Hegy nevű birtoknál kezdődik, a Szipa folyónál. A folyó alkotja a határt mindaddig, míg északra nem kanyarodik, ettől kezdve a Szipába ömlő Somos-pataka mentén húzódik a két falu határa, amelynek bejárása során egy vagy több kereszttel jelölt gyertyán- és tölgyfa is jelezte szemmel láthatóan a határ vonalát, itt-ott cserjés, bokros, berkes, mocsaras helyeket is érintve. Ám ennek ellenére a két falu lakói között a békesség nem állt helyre, mert a következő évben az erdőben dolgozó mároki jobbágyokon a tarpaiak rajtaütve nemcsak bántalmazták őket, de feleségeiket, leányaikat is lemeztelenítették.
1429-ben a korábbi határjárást ismételték meg, immár a Nagymihályiak kérésére (ezek szerint nekik jutott Tarpa északi része, míg a falutól délre volt a Báthoriak része), akik a folyton változó medrű Szipát, s nem a belé ömlő Somos patakot tekintették a falu határának.
Tarpa középkori történetének egy második kiemelkedő eseménye az 1437. évhez kapcsolódik. Thuróczy János a krónikájában erről így ír: „nem egy és ugyanazon időben, Magyarországon két parasztháború zúgott végig bizonyos parasztok vezetésével: egyiknek Antal, a másiknak Márton volt a neve. (…) Márton a Nyír és a Szamosköz vidékén parasztokból álló nagy haderőt gyűjtött, s a királyi címet bitorolva kibontott zászlókkal, hatalmas erővel tört előre mint az áradat. (…) Végül az előkelők (…) legyőzték őket, elnyerték méltó büntetésüket. Mert magukat a királyokat halállal büntették, a többiek közül pedig azokat, akik nem tudtak elmenekülni, szemük kitolásával, orruk vagy ajkuk levágásával, kezük megcsonkításával büntették meg.”
A történelemben járatosabbak tudják, hogy a parasztháború az év márciusában Erdélyben tört ki, s vezetője Budai Nagy Antal volt. A nyírségi-szamosközi felkelés ennek a következménye, forrásaink szerint például Szabolcs megye törvénykezése 1437. június 10–1438. január 21. között szünetelt.
Márton személyéről, a parasztháború Erdélyen túli eseményeiről Thuró-czyn kivül sem korabeli, sem későbbi forrás nem szól, legfeljebb az akkori „zavaros időket” emlegetik okleveleink, utalva arra, hogy miért kellett peres ügyekben a döntést elhalasztani. Szirmay Antal, Szatmár megye tudós történetírója 1810-ben megjelent munkájában kötötte össze Márton személyét a Tarpaiakkal ekképp: „Régenten (Tarpát) a Tarpay nemzetség bírta, hanem Tarpay Márton a Nyírségen, és a Szamos-Közön nagy zenebonát inditván, a városokba, falukba vérrel festett kardokat küldött, azokat úgy hívta meg: hogy ő mellette állyanak, a kik hozzája nem adták magokat, azokat felprédálta, de megölettetvén, a követői pedig elszéllesztetvén, annak hívtelensége által 1437. Báthory Istvánnak és Bertalannak ezen helységnek fele Királyi adománnyal adatott.”
Szirmay többszörösen is téved. A Tarpaiakat – mint olvashattuk – utoljára 1341-ben emlegetik okleveleink, elképzelhetetlen, hogy közel száz évig úgy húzták volna meg magukat a faluban, hogy konfliktusba ne keveredtek volna a település 1395 utáni birtokosaival. Másrészt a Báthoriak nem 1437-ben, a parasztlázadás leverése után lettek falunk földesurai, hanem jóval korábban. 1395-től Báthori János a felesége révén birtokolt itt, fiait, Istvánt, Benedeket, Tamást, Mihályt, Jánost és Bertalant pedig 1417-ben Zsigmond király új adomány címén iktattatta be Tarpa felébe. Abban sincs igaza Szirmaynak, hogy 1437-ben királyi adomány történt. A Hédervári Lőrinc nádor által július 3-án kiállított, s a leleszi konventhez elküldött iktató parancs ugyanis az Albert perjel fiai, László, György és János által a Báthoriaknak zálogba bocsátott tarpai részbirtokról szól, melynek teljesítése meg is történt. Ez bizonyítja, hogy a nyírségi zendülés, az erdélyi események hatására, jóval később, nyáron következett be. Tudjuk, hogy Szirmay ismerte Thuróczy munkáját, könyvében hivatkozik is rá. Az is biztos, hogy a XVII. század elejétől Bereg megyében, Tarpától légvonalban alig tizenöt kilométerre, Borsován volt birtokos egy nemes Tarpay család (leszármazottai ma is élnek). Az viszont ma már kideríthetetlen, milyen adatok alapján kapcsolta össze Szirmay személyüket az 1437-ben élt Mártonnal, a nyírségi-szamosközi paraszthadak vezérével.
1444-ben óriási veszteség érte a Báthori családot. Az I. Ulászló vezette magyar seregben, a várnai csatában nemcsak az uralkodó, de „nagyságos Báthori István, a királyi felség seregének ez a hadierényekkel ékeskedő katonája is elpusztult az ütközet hullámaiban: őrá bízták a válságos pillanatra és saját vitézségére való tekintettel, hogy a királyi zászlót vigye” (Thuróczy János: A magyarok krónikája). Rá két évre Tamás bátyja is elhunyt, s ez utóbbi özvegye, leányai nevében kérte Tamás részéből a leánynegyedet. Ez alkalommal az Ecsedi ág kezén lévő összes Báthori-birtokot felmérték a leánynegyed megbecsülésére és kiadására. Tarpára is eljutottak, ott két lakott jobbágytelket, amelyek egyikében Györkös (Gerkes), a másikban Kéri Barta laknak, és négy elhagyottat, amelyek egyikében azelőtt Veres Mátyás, a másikban Istenes Benedek, a harmadikban Veres Pál, a negyedikben Csanya Márton lakott, s ugyanott a Tisza folyón lévő teljes malom negyedét vették számba a leányok részére. Eszerint Tamás teljes tarpai része nyolc lakott és tizenhat lakatlan telekből állt.
Mivel ekkor a leányokkal szemben a Várnában hősi halált halt István fiai álltak, a Báthoriak teljes telki állományát tizenhat lakott és harminckét lakatlan telekre tehetjük, ami elméletileg kétszáznegyven fős jobbágynépességnek felelne meg, ha nem lettek volna üres, elhagyott jobbágytelkek. Ugyancsak ennyire becsülhető a falu másik részét birtokló Nagymihályiak kezén lévő telekállomány, hiszen fele-fele részben kapták Tarpát. Eszerint a település összlakossága négyszáznyolcvan fő körüli lehetett a XIV–XV. század fordulóján, s ez csökkent kétszáz alá a század közepére. (Egyébként Tamás leányai sohasem jutottak a leánynegyed birtokába. Közülük Veronika, az egri hős nagyanyja, Ruszkai Dobó Domonkos felesége panaszolta Pálóci László országbírónak, 22 évvel apja halála után, hogy özvegy anyja javait unokatestvérei, Báthori István fiai: András, István, László, Pál és Miklós elvették, őt pedig anyjával együtt a birtokokból kizárták.)
Hova tűnt el a lakosságnak több mint a fele? Bizonyosak lehetünk abban, hogy az 1395-ben bekövetkezett földesúrváltás sokak kezébe adott vándorbotot. Mint láttuk, a királyné alatt a tarpaiak sok mindent meg mertek tenni, akár szembeszállni is a környék birtokosaival. Az új földesurak egyikének, a Báthoriaknak a híre, keménysége és erőszakos vagyonszerzése sem lehetett ismeretlen előttük, vagy ha nem, később a saját bőrükön is megtapasztalhatták. Ezeknek köszönhetően találkozunk Tarpai Benedek és Balázs nevű jobbágyokkal 1415-ben az olnodi Cudarok Pályi birtokán, Tarpai Mártonnal 1487-ben a Károlyiak csanálosi birtokán Szatmárban. Maguk a Báthoriak is telepítettek át jobbágyokat birtokaikra. 1499-ből ismerjük Tarpai Albert nevét Vállajról, s ugyanakkor az itt feltűnő három Esze vezetéknevű személy Vállaj pusztulásakor, már a XVI. században kerülhetett át Tarpára!
A Nagymihályiak falujáról – birtoklástörténetéről – jóformán semmiféle adatunk nincs, hacsak az Albert perjel halálával elindult zálogolásokat nem tekintjük. Még 1439-ben csapják részük felét zálogba mároki szomszédjuknak, a Várdaiaknak. 1451-ben az Ung megyei Puksai család kétszáz aranyforintért a zálogbirtokos, akik két évvel később a zálog vissza nem váltása miatt intik Nagymihályi Györgyöt. De még ugyanezen évben Tarpa, Hegy és Helmec felének zálogával együtt százötven arany forintért továbbadják a szintén ungi Huszini Kónya Jánosnak. 1457-ben a rokon Nagymihályi Ödönfi György és András veszi kétszázötven aranyforintért zálogba a birtokrészeket, majd 1464-ben újabb huszonöt forintot fizet. l470-ben viszont Ödönfi Andrást iktatják Mátyás király jóváhagyásával a tarpai részekbe. Vagy András, vagy már özvegye, Anna és fia: Tamás csapta a részüket zálogba Báthori Andrásnak, akitől 1487-ben követelik vissza Tarpát úgy, hogy fizetni nem akarnak.
Az 1492. évi, a Báthoriaknak tett királyi adomány azonban a Nagymihályiak birtoklását végképp feledtette. Báthori András mint Szatmár megye ispánja, de úgy is, mint a falu földesura, fenyegeti meg Badaló bíráját és esküdtjeit 1514-ben, ha nem adják vissza a Tarpa birtokából elfoglalt részt s az ottani halastóból kifogott halakat, vagy ha ott továbbra is halászni merészelnek, akit rajta kapnak, azt azonnal felakasztatja.
A Nagymihályi család címere (1418)
Az igazságosztó Szent Mihály arkangyal. XV. századi freskórészlet (Boros György felvétele)
A református templom déli, gótikus kapuja feletti Báthori-címer (Boros György felvétele)
A tarpai Nagy-hegy északi oldala a Deák-sánc nevű patakocskával. Ez volt a határ Hegy és Tarpa között (Kuknyó János felvétele)
