Honfoglaló Bicskeiek

Teljes szövegű keresés

Honfoglaló Bicskeiek
Pest megyében az oklevelek tanúsága szerint a XIII. században tűntek fel az egymással is rokon főúri nemzetségek (Ákos, Bicskei, Kartal, Káta, Kalász, Kóka, Zsidó). A történetírás megosztott abban a kérdésben, hogy ezek a nemzetségek eredetileg itt telepedtek-e le, mint a Kurszán fejedelemhez rokoni szálakkal kapcsolódó családok, vagy először az ország keleti részét szállták meg a gyepük védelmére, és csak a XII. századtól költöztek át az ország középső részébe, királyi adománybirtokokra. Mindenesetre a XIII. századra az okleveles anyag egyértelműen bizonyítja, hogy az ország középső részén erős feudális úri réteg alakult ki három ágból: az Árpád, a Baár-Kalán, valamint a Kartal (és a vele rokon) nemzetségekből. A legnagyobb területet – Tápióbicskétől északra és keletre-délkeletre – a Káta nemzetség, Tápióbicskétől nyugatra pedig a Kartal család szerezte meg. A birtokosok közül legelőször (1219-ben) a Káta nemzetséget említi oklevél. A többiek neve az 1270-es évektől bukkan elő a forrásokban.
A Bicskei (a középkorban többször Bikcsei és a hódoltság korától Bicskey) családot 1275-ben (egyes feltételezések szerint 1250-ben) említi oklevél először. (A hagyomány szerint az itteni mocsárvilágban eltévedt IV. Bélát Bitskey András és fegyverhordozói igazították útba Buda felé. Erre utal a család címerében a Budát mutató csillag szimbóluma.) Ez az egyetlen földesúri família a Tápió-vidéken, amely az Árpád-kortól az 1848-as jobbágyfelszabadításig fennmaradt és birtokait megőrizte. Az 1275-ben kelt oklevél szerint a család ekkor már négyfelé ágazott: Bochou-, Bicske-, Ányos-, Pasca-ágakra. Egyúttal az oklevél további öt, örökös nélkül elhalt rokont is említ. A Bochou-ág feltehetően még a XIII. század végén kihalt. Az 1275-ös és a későbbi (1370. és 1390. évi) oklevelek perekben készültek, amelyek után lehetővé vált a családon belüli birtokmegosztás. A megszaporodott família szerteágazását bizonyítja, hogy 1390-ben a családon belüli perben a felperes ötvenedmagával tette le az esküt, hogy az alperessel közös őstől származik.
Nemcsak a családon belül zajlottak a birtokperek, hanem gyakran külső szereplői is voltak ezeknek: 1275-ben a váci káptalan előtt egyeztek meg a Sápi családdal, úgy, hogy kettéosztották az egész birtokot a templommal és a temetővel együtt. Ezt a részt azonban néhány év múlva (1281-ben) visszaszerezték a Bicskeiektől a Sápiaktól. 1370-ben, majd 1390-ben újabb birtokmegosztási perek folytak a családon belül, Mikó és Ányos leszármazottai között. (A templom kettéosztása 1390-ben meg is történt.) A XV. század közepétől a Bicskeiek egy birtokrészét a Pest megyei legnagyobb birtokossá vált főúri (a Hunyadiakhoz közel álló) Rozgonyi család elfoglalta és birtokolta, de a Bicskeieknek idővel sikerült visszaszerezniük az ősi jussukat.
1457-ben megjelent a falu urai között a Bényei család, akikhez V. László adományával került a néhai Bicskei Timót fia, János birtokrésze. Adományozás, vétel, zálogosítás, ajándékozás mellett vérdíjként is szerzett birtokot az egyik oldalági rokon. Ugyanis 1462. május 21-én Budán kötött megegyezés szerint Bicskei Mikó István utódai és Thenky Fülöp (valamint a Bicskei származékú felesége és gyermekeik) között az addigi pert beszüntették. Minthogy néhai Mikó István megölte Thenky Fülöp atyját, ezért átengedik neki Mikó István két lakott jobbágytelkét tizenhat ekényi földdel együtt, amely a Harasztvölgy nevű erdő és a Budára vezető út közt fekszik. 1470-ben zálogképpen került Bikcsei Zorárd (Zollard) fia, Péternek két jobbágytelke (melyeken Warga András és Kőrösi Miklós lakott) Kenderesi Balázshoz. 1480-ban az említett Zorárd birtoka a budai káptalan kezére került. A mohácsi csatavesztést megelőző években (1516-ban) szerzett javakat Bicskén Zalay András. Egy 1523-as adat szerint a váci káptalannak is volt itt területe.
Az 1275-ben négyfelé ágazott Bicskei család leszármazását a XV. századig lehet elég biztonságosan követni. Az első ágat képviselő Bochounak 1275-ben két fia (Miklós és István) szerepel az oklevélben. Az ág utolsó leszármazottja az 1390-ben említett Márton fia, László. A Bicskei család második, Bicske-ága az 1275. évi nevezetes perben Benedek és Timót fiával fordul elő. Timót dédunokái közül János 1457-ben, Zsófia (Thenky Fülöp felesége) pedig 1500-ban olvasható oklevélben. Az 1275-ös birtokmegosztás a harmadik ágként az Ányost jelöli, fiaival, Periával és Jánossal. A későbbiekben csak a János-ág leszármazása ismert, amelynek utolsó azonosítható képviselőit, Demjánnak Gergely és György nevű fiait 1459-ben, illetve Jánost és Domokost 1438-ban említik oklevelek. A negyedik, Pasca-ágból 1275-ben két személy szerepel (Pasca és fia Mikó), de 1281-ben Pascának még két fia, Lőrinc és Péter is feltűnik. Mikónak András nevű unokája 1360-ban Irsán szerzett birtokrészt, az ő testvérének, Pálnak a leszármazottai még Albertin és Péterin is birtokoltak a XV. század második felében. Mikó harmadik unokája, Ágota egy egri szabómesterhez ment férjhez, aki a Bicskei család egy másik ágából származhatott. Ferenc és Imre nevű fiaikat 1394-ben, illetve 1399-ben említi forrás. A negyedik unokának, Mihálynak Ferenc és Antal nevű fiáról 1424-ből van adat.
Kocsis Gyula véleménye szerint a XV. század közepén feltűnt és Mikó-ágnak tekinthető Bicskeiek is a családhoz tartoztak: 1449 és 1480 között Bicskei Mikó Istvánnak János és Zorárd nevű fiát, 1462-ben pedig János fiát, Lászlót, valamint Zorárd fiait, Angelit és Pétert (az utóbbit 1470-ben is) említik a források. Bicskei Péternek 1438 és 1462 között János és Zsigmond fiairól, 1449 és 1492 között Zsigmondnak György, Gergely és Mihály fiairól, valamint 1492-ben Gergely Péter nevű fiáról vannak adatok. Az 1492 és 1512 között oklevelekben szereplő Bicskei Gálnak 1512-ben két fia (Boldizsár és Péter), 1546-ban pedig Boldizsárnak ugyancsak Boldizsár nevű fia ismert. A család további tagjai 1492 és 1500 között bukkannak fel a forrásokban: Bicskei Boldizsár, Bicskei Sebestyén, Bicskei Menyhért.
A XIII. században még tekintélyes birtokokkal rendelkező Pest megyei nemzetségek a XV. századra részben kihaltak, részben visszaszorultak a feltörekvő új családokkal szemben. A Bicskei famíliának – dacára a kemény birtokmegtartó és -szerző (a XIV. század végén Irsa is a kezükre került) küzdelmüknek – sem sikerült a főúri rendbe kerülni. A család egyes tagjai (Gergely kivételével, aki 1298-1303 között esztergomi érsek volt) tipikus megyei köznemesi pályát futottak be: 1364-ben „Bykcse-i” Vörös Mihály a megye ispánjának tekinthető alnádor, 1341-ben János fia, János megyei esküdt volt. A fennmaradt adatok szerint szolgabíróként működött a „Bykcse-i”-ek közül 1426-ban és 1437-ben Jakab, 1465-ben Roland és 1472-ben Zolard. II. Lajos Bicskei Andrásnak (megerősítvén Perényi Imre nádor 1516-ban kelt oklevelét) nemességet és címert adományozott. (A címerkép vadászjelenetet ábrázol, előtérben a királlyal, fején koronával, fehér lovon ülve.) A Bicskei család történetéhez kapcsolódik ugyanakkor az is, hogy 1529. június 6-án több nemessel együtt Bitskey Jánost fej- és jószágvesztésre ítélte a király hatalmaskodás miatt. Ugyanis az elítélt személyek az 1526. év Szent Márton napja körül rátörtek a Dubravitzky-birtokra és azt egy hónapig kezükben tartották, közben mintegy ezer forint értékben állatokat hajtottak el. (Az ítélet végrehajtásáról nincs adat.)

Pál országbírónak Budán, 1347. szeptember 16-án kelt oklevele, amelyben megerősíti Bicske megosztását

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT