Tállya Összefoglaló
Tállya
Összefoglaló
Összefoglaló
A szőlőtermelésről elhíresedett Tokaj-Hegyaljának a XVI–XVII. században az egyik legjelentősebb mezővárosa volt a kőfallal kerített Tállya. A Szerencs-pataktól északkeletre húzódó, négy-ötszáz méter magas hegyekre felkapaszkódó völgyben megtelepült falu már a középkor végén mezővárosi rangra emelkedett. A történelmi és nyelvészeti tények azt valószínűsítik, hogy az Olaszliszkáról és Bodrogolasziból ide költöző francia telepesek alapították a XIII. század legelején. A térségben tartósabb helyhez kötött korábbi emberi tevékenységet a késői kőkorból és a bronzkorból datálnak a régészek. Ez utóbbi történelmi periódusból három vár nyomait is feltárták a kutatók. A honfoglaló magyarok a vízhiány miatt nem szállták meg a mai Tállya környékét.
Az 1200-as évek elején született faluban az 1330-as évtizedben gótikus templom épült, mellette plébánia szerveződött. Középkori jelentőségét azonban az a vár adta, amelyik Tállya határában a Tokaj, Tállya, Abaújszántó, Gönc, Kassa közötti fém- és sóforgalmazó kereskedelmi utat védte a XIII. század első felétől. A királyi vár 1382-ben magánkézre került. Tulajdonosai között megemlíthetjük a Zudar családot, Garai nádort, Brankovics Györgyöt, Hunyadi Jánost és a Szapolyaiakat – a magyar történelem jeleseit adó famíliákat. Az utóbbiaktól az ország kettészakadása után I. Ferdinánd király csapatai foglalták el. Az 1528-as és 1536-os ostrom következtében a vár romhalmazzá vált. 1541-ben Serédy Gáspár kapott királyi adományt a romokra és Tállya mezővárosára.
Az ország török megszállása, három részre szakadása után Tállya betagozódott a regéci váruradalomba. Birtokolták az Alaghyak, a Mágócsyak, végül a megözvegyült Alaghy Judit házassággal vitte a várat és a mezővárost Rákóczi Zsigmond tulajdonába. 1715-ig a Rákócziak birtokolták a mezővárost. Ezt követően a Trautsonok, majd a kincstár, végül a Bretzenheim család birtokolták, akikről nőágon a Maillot bárókra szállt.
A viszontagságos birtoklásnál is zaklatottabb volt Tállya XVI–XVII. század közötti történelme. Szőlőtermelése révén polgárai meggazdagodtak, az 1540-es években református hitre tértek. Egy ideig Szkhárosi Horvát András, majd 1584–86 között Károlyi Gáspár volt a város prédikátora. Fénykora volt ez a város históriájának. A Lengyelországba irányuló borkivitel nagy haszonnal járt. A mezőváros lakosságszáma két-háromszázról ezerkétszáz–ezerötszáz lélekre szaporodott, a szőlőültetvények területe elérte az öt-hatszáz holdat. A XVI. században a hegyekről kikopott a robot. A szőlőket a tulajdonosok vagy maguk művelték, vagy napszámosokkal dolgoztatták. A jeles arisztokrata családok mellett sok szabolcsi, zempléni nemesnek volt szőlője a tállyai hegyeken, de a legnagyobb területeket a felvidéki városok – Bártfa, Eperjes, Kassa – polgárai és kommunitásai műveltették.
A virágkort olykor-olykor pokollá változtatták a hadjárások. A tizenöt éves háború és a hajdúdúlás során többször megsarcolták Tállyát. A városban gyakran pusztított tűzvész, a lakosokat járvány tizedelte. Történetének legszomorúbb korszakát a Wesselényi-féle összeesküvéstől a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc lezártáig élte meg. 1710–1715 között néhány százra csappant a lakosok száma, sok szőlő elparlagosodott.
1715 után újra gyors ütemben növekedett a település és határában a szőlőterület. A XVIII. század végére a lakosok száma megközelítette a négyezret. A történésekkel együtt a város társadalma és felekezeti hovatartozása többször átrendeződött. A XVI. század során fokozatosan kibontakoznak a jobbágyságból, a XVII. században nagyarányú nemesedés történik, végül a XVIII. században a kézművesedés lesz a jellemző, mígnem a XIX. században parasztosodik és nagyközséggé hanyatlik a hajdan körülkerített, királyi szabadalommal rendelkező oppidum. A mezőváros katolikus lakossága 1540–42 körül áttért a református vallásra. A XVII. század elején még majdnem egységesen kálvinista lakosság vegyes vallásúvá vált. Előbb a katolikusok, majd az evangélikusok, s velük párhuzamosan a zsidók telepedtek meg jelentős számban Tállyán. A század második felére egyre meghatározóbbá vált a katolikusok jelenléte.
Lengyelország 1772-es első felosztása után a hegyaljai borok kelendősége megcsappant, ami kikezdte a település gazdasági erejét. 1810-ben, 1851-ben, majd 1861-ben ismétlődő tűzvészek pusztították. Az 1848-as forradalom még reményt keltett a város lakóiban, de csalódniuk kellett. A szőlődézsma megmaradt, amit 1868 után súlyos összegekért kellett megváltaniuk. Még javában fizették a dézsmaváltságot, amikor a filoxéra elpusztította ültetvényeiket. Dr. Bártfai Szabó Gyulának köszönhetően a szőlőhegyek a századforduló után végül megújultak, de Tállya már nem volt képes régi fényét és rangját visszaszerezni. A homoki olcsó borokkal – miután Trianonnal nemcsak külföldi, de a felvidéki piacait is elveszítette – nem tudta már állni a versenyt.
Fokozta a településen élők gondjait, hogy 1919-ben el kellett viselniük a románok sarcát, akik összeíratták a pincében lévő borokat, majd elrabolták azokat. 1945-ben az oroszok összeírás nélkül itták meg a pincékben tárolt nedűt. Az igazi hanyatlás azonban csak ezután következett. 1944-ben deportálták a zsidókat, 1945-ben az oroszok hurcoltak el félszáznál több embert. A világháborút követő kommunista hatalom államosította a község erdejét, erőltetett szövetkezetesítéssel tönkretette a szőlőhegyeket, a minőségi bor árának szándékos leszállításával ellehetetlenítette a bortermelést. A jobb sorsra érdemes Rákóczi-kúriát szükséglakásnak adta ki, a Balogh-kúriából juhaklot csinált, az embereket erőszakkal is távol tartotta a templomoktól, s hagyta, hogy az egész Hegyalja, vele együtt Tállya is elveszítse létalapját, önbecsülését, büszkeségét. Hagyta, sőt elősegítette, hogy a tapasztalati úton felhalmozódott kultúra, a hegyaljai értékrendben megkülönböztetett helyet elfoglaló szorgalom erodálódjon.
Most ott áll Tállya: újra szabadon. Tőkéje nincs. Az emberek tulajdon iránti érzéke minimális, a korszerű ismeretek megszerzése iránt még csak-csak lenne fogékonyságuk, de az ezek alkalmazásához szüksége eszközök beszerzéséhez hiányzik a pénzük. Nap nap után átélik, hogy kicsúszik talpuk alól az a föld, amelyiken őseik pápák, császárok, királyok és Voltaire-hez fogható írók, művészek istenítette borokat termeltek.
