Felfordult új világ
Felfordult új világ
Az idő közömbös ritmusába, múló, soha vissza nem forduló folyamába hol kedvvel, hol görcsösen belekapaszkodva, így teltek Tállya nagyközség történelemmé szelídülő napjai a polgári korszakban, mígnem ráköszöntött a második világháború. Lelkesedéssel jött ez is. A Felvidék visszacsatolása, a Kárpátalja elfoglalása közvetlenül is érintette a tállyaiakat. A remélt borfogyasztók száma százezrekkel bővült, visszatértek az ország szuverenitásának égisze alá a napszámosokat hagyományosan ide származtató térségek, a hadi konjunktúra megélénkítette a kereskedelmet, és a történelmi igazságérzet is részesült egy picinyke vigaszban. Tállyán a világégés nagy tragédiájából 1944-ig a pengő inflálódásán, az élelmiszerek árának rohamos emelkedésén, a cukorjegy bevezetésén, az eltűnt árucikkek bővülő listáján kívül alig-alig tapasztaltak valamit. Istennek hálát adva jelentették 1944. március 9-én, hogy „a községben még hadiárva nincs”.
Aztán hirtelen, szinte egyik napról a másikra fenekestül felfordult a világ. Az ország német megszállása után deportálták a falu negyvenkilenc izraelita polgárát. Vagyonukat, földi javaikat kincstári kezelésbe vették. Ekkor már mindenfelől érkeztek a riasztó hírek, és egyre sűrűbben húztak el a Hegyalja fölött is bombázórajok. Feltörekedtek a hatalom csúcsaira a nyilasok, üres demagógiába burkolva diktatúrájukat, mit sem törődve az emberi élettel, a moralitással, a családi harmóniával és az ország valós helyzetével, a németek végleges vereségével.
Megérkeztek 1944 őszén – éppen a szüret máskor rendes idejének a végeztével, bár most még sok szőlő volt szedetlen – az oroszok. Ők nem íratták össze a pincék borkészletét – mint 1919 augusztusában a románok –, de ahol pincét, hordót, és ezekben bort találtak, azt feltörték és fogyasztották. Hetekre – míg kitartott a készlet – megállt a front a Hegyalja területén. A megszállók sok embert meggyaláztak, minden mozdítható értéket magukkal vittek, és ötvenegy civil lakost, nőket, férfiakat vegyesen, magánosokat és egész családokat rabságba hurcoltak a Szovjetunióba 1945. január 10–23. között.
Marhabeszolgáltatási gyűjtőívet fektettek fel 1945 októberében, és huszonnégy gazdát köteleztek szarvasmarha beszolgáltatására. Majd – még ugyancsak 1945 októberében – arra kényszerítettek minden módosabb gazdát, hogy javai arányában járuljon hozzá a Vörös Hadsereg élelmezéséhez. Módosabbnak számítottak mindazok, akiknek legalább egy hold szőlőjük vagy egy lovuk, illetve egy tehenük vagy annál többjük volt. Egy-egy ló, egy-egy tehén után ezer-ezer pengőt kellett befizetni. Egy hold szőlőföld után háromszázat. Bárki fogalmat alkothat Tállyának a front átvonulása utáni gazdasági állapotáról, ha mérlegre teszi, hogy az október 21-én kivetett és azonnal be is szedett sarcból 18 400 pengő gyűlt össze.
A mindenéből kiforgatott falura 1945 őszétől rászabadult a világtörténelem legnagyobb méretű inflációja. A pengő értékvesztésének tállyai tragikumát nem szükséges közgazdasági tanulmánnyal alátámasztani. Érzékeltetésére elegendő a levélkézbesítő postás 1946. május 2-án keltezett, a helyi elöljárósághoz címzett beadványára hivatkozni. Ebben juttatásait kéri kiegészíteni. 1946 márciusában az egész hónapra kiutalt bére hatmillió pengő volt. Vehetett rajta egy liter bort. Áprilisban jelentősen emelkedett a fizetése: harminchatmillió pengőt vihetett haza. Ezen már három liter bort vásárolhatott. Mindezek azonban együtt sem voltak elegendők, hogy családját és önmagát eltartsa. Ezekkel együtt a postás szerencsés embernek mondhatta magát: volt munkája, havi keresménye, nyugdíjra jogosító állása.
Miután a Vörös Hadsereg kifosztotta Tállyát, és a tatárok módjára rabságra hurcolta félszáznál több polgárát, hagyta, hogy a Magyar Kommunista Párt megcsillantsa a megmaradt lakosai előtt a polgári tulajdonlás széles rétegek számára vágyott reményét. Félszáznál több családnak földet osztottak 1945 tavaszán. A Maillot-birtok és két-három száz hold körüli gazdaság kisajátításával felparcelláztak minden földet a határban. A hagyásfákkal tarka községi erdővágásokat, a közbirtokossági és a Maillot-féle erdőket állami tulajdonba vették, majd 1949-ben államosították a kőbányát, és amikor Rákosi Mátyás végleg kiszorította a politikai hatalomból a polgári erőket, itt is megkezdték a kollektivizálást: 1950-ben megalakították a Vorosilov Termelőszövetkezetet. Előbb Kohut Gyula, majd Bem László elnök irányításával 138 katasztrális hold szántót, rétet és tizenegy hold szőlőt műveltek volna huszonnégy-huszonhat család tagjai, de 1956 novemberében feloszlott az ideológiai parancsra összetákolt szerveződés.
A termelőszövetkezet felbomlásától eltekintve 1956 október-decembere nagyobb zaj és háborúság nélkül múlt el Tállya fölött. A családok többsége kicsinyke parcelláján szüretelt, megtagadták a must kötelező beszolgáltatását, és a katolikus egyház ekkor még meglévő két fiatal káplánja visszavitte a keresztet az 1949-ben államosított katolikus egyházi iskolába, elkezdték a hittant tanítani. Őket utóbb a karhatalmisták elhurcolták, néhány ember talpát – túlzott magyarkodásukért – Szerencsen véresre verték, néhányat a munkáshatalom ellenségének nyilvánítottak, elbocsátották őket az állásaikból. Visszaállították a párt hatalmát, megbízható MSZMP-tagokat rendeltek az iskolák élére, az erdőgazdasági üzem vezetői posztjára. Új, kommunista tanácselnököt kapott a nagyközség. Létrehozták az MSZMP-szervezetet minden üzemben, iskolában, óvodában és a községben is. Ezeket alárendelték a nagyközség pártbizottságának, ez utóbbinak pedig alárendeltek minden közhatalmi és igazgatási intézményt.
A hatalom azonban a nagyközség gazdasági tevékenységét – Tállya múltból örökített tulajdonosi struktúrája, monokultúrája, természeti adottságai miatt – képtelen volt szövetkezeti, állami keretekbe szervezni. A kétszáz négyszögöltől egy holdig terjedő, a háztáji gazdaság nagyságát meg nem haladó, meredek hegyoldalakon fekvő, nem vagy csak részben és minimális munkafolyamataiban gépesíthető szőlőparcellák, szövetkezeti vagy állami gazdasági művelés közepette rendre úgy jártak, mint a XVI. századi jobbágyrobotban művelt szőlőföldek. Elparlagosodtak. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy 1957 után a totális hatalmi struktúrájával Tállyára nehezedő politikai hatalom csak a termelésében felfuttatott kőbányát és az erdőgazdaságot tudta teljesen ellenőrzése alá vonni, és kénytelen volt eltűrni a kisparcellás szőlőtermelést. Bár a szőlő, must és bor felvásárlási árának alacsonyan tartásával, szabad kereskedelmi forgalmának a tilalmazásával hobbitevékenységgé silányította, a hegyaljai pincegazdaságokban is felhasznált répacukorral a minőségét a világpiaci versenyképesség alá szorította, és kereskedelempolitikájával elérte, hogy a fejlett országoknak még a magyar vendéglőiből is kiszorult a tállyai, hegyaljai bor.
Kísérletezett a hatalom a szövetkezetesítéssel 1957 után is. A magyarokat nem sokra becsülő Vorosilov nevét levetkőző szövetkezetet 1957 tavaszán Rákóczi Tsz néven szerveztették újjá harminckét taggal, de – reménytelenül gazdaságtalan tevékenysége miatt, az elnökök évenkénti cseréje mellett – 1958 novemberében fel kellett oszlatni. Virágzó Hegyalja néven kezdte meg működését 1959-ben egy új formáció harmincöt hektár szántón és hat hektár szőlőföldön. Mint ahogyan a magyarság függetlenségi érzésére apelláló névadás 1957–1958-ban, úgy a Hegyalja XVII. századi aranykorára utaló név sem mentette meg a termelőszövetkezetet, 1962-ben ez is megszűnt.
Valamivel sikeresebben működött az 1959-ben megalakult Hegyközség, 1969-ben szakszövetkezetté szervezték, s e szervezeti keretben működött 1992. október 5-ig. Ekkor átalakult mezőgazdasági és szolgáltató szövetkezetté. Új neve: Dr. Bártfai Szabó Gyula Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet. Százhét hektár szántón, hetven hektár gyümölcsösön és huszonöt hektár szőlőföldön gazdálkodott 1992-ben. Azóta ipari, csomagolási tevékenységet is folytatott. A szövetkezet felszámolása a napokban fejeződött be.
Maradandó és továbbra is uralkodó a magángazdálkodók tevékenysége: 1108 szőlőparcellán ma is 845 helybeli tulajdonos és 263 extraneus osztozkodik. Ám ezek a törpe parcellák nem biztosítanak megélhetést Tállya lakóinak. Bizony, ma is szaporodik a parlagok száma.
A szőlőtermelés hanyatlása, a minőségi bor termelésének a háttérbe szorulása együtt járt a tállyai ipari munkahelyek elsorvadásával. A kőbánya munkásainak létszáma az 1990-es években minimálisra apadt, a kakaókiszerelő és -csomagoló üzem beszüntette tevékenységét, az erdőgazdaság és a borgazdaság is csökkentette alkalmazottai létszámát. A kézműipar elsorvadt. Egy-egy benzinkút, egy-egy szerelőműhely, a közraktár, egy-egy korcsma, egy-egy borkimérés még csak-csak üzemel Tállyán.
Az utóbbi években megjelent borgazdaságában a francia, német és japán tőke is, de a település felvirágoztatására, népességének jelentős gyarapítására csak óvatosan fogalmazható a remény. A lovak, szarvasmarhák, juhok, kecskék, méhek, libák, kacsák már kikoptak a településről. Vize nincs a nagyközségnek, ezért kiterjedt turizmus a közeljövőben nem valószínű, hogy virágzásnak indítaná. A szőlő kordonos művelése és gépesítése nemcsak a bor minőségromlásával, egyre több munkáskéz mellőzésével is együtt jár. Kőbányája az autópálya építésével párhuzamosan rövid távú fellendülés haszonélvezője lehet, de hosszú távú jövőt építeni erre is bizonytalan.
A település lakói elöregedtek. A hajdani mezőváros óvodáiból, iskoláiból gyors ütemben kikopnak a gyerekek. A kőfallal kerített hajdani város fényes múltja szegényedő falusi jelenbe hanyatlott. Ez a település két-három emberöltővel korábban még őrizte azt a patinát, ami három évszázadon át a Hegyaljának ha nem is királyává, legalább királynőjévé emelte.
S amíg a minőség piaci és emberi érték volt, őrizte a lakosság a hitét, hogy nem veszett el végleg a múlt megtartó dicsősége. Volt azonban legújabb kori múltjában jó félszáz esztendő, amikor Tállya egyetlen értékét, a minőséget csúfolta meg az erőszakos politikai hatalom.
Elmúlt immár tíz éve, hogy a község is visszakapta szabadságát, önrendelkezését, a merész vállalkozás, az alkotás és élettervezés, gazdaságszervezés jogát. Vajha ez a szabadság felszabadítaná bennük a reményt, s hozzá a szorgalmat, hogy településük hajdani fényét visszavarázsolják a Szerencs-patak hegyekkel övezte völgyébe!
Fotózás után irány a Don-kanyar
A puttonyos ember (Frisnyák Sándor felvétele)
A szőlőtaposó ember (Frisnyák Sándor felvétele)
Tállyai Bacchus (Frisnyák Sándor felvétele)
Tállya és Tarnow kapcsolatát illusztráló címke
