Szilágynagyfalu Összefoglaló
Szilágynagyfalu
Összefoglaló
Összefoglaló
Szilágynagyfalu – románul Nuşfalău – Szilágy megye nyugati részén, a Tisza vízrendszeréhez tartozó Berettyó felső folyása mentén, a Berettyó-felvidéken, fontos utak csomópontjában fekszik, 215 méter tengerszint feletti magasságban. Területe 3670 hektár, a legutóbbi, 1992. évi népszámlálás szerint lakosainak száma 3365 fő, a megye harmadik legnagyobb települése. Református magyarok lakják. 1968-tól négy település – Szilágynagyfalu, Szilágybagos, Szilágyborzás és Bürgezd – közigazgatási központja. A honfoglalást megelőzően területén avarok és szlávok éltek. Korai jelenlétüket a falu határában levő temetkezési halmok, a kurgánok, valamint számos víz- és településnév – Kraszna, Bisztra, Kaznacs és így tovább – bizonyítja.
A magyarság már a honfoglalást követően megszállta a vidéket. A XI. században a Napkor-Meszte és a Csolt-Vata nemzetség nyári legelőterületéhez tartozott. A legkorábbi – Árpád-kori – telepítésű falvak közé tartozik. Első okleveles említése a Váradi Regestrumban fordul elő 1213-ban Villa Nog néven. Mint királyi birtokot 1249-ben IV. Béla a Geregye nembeli Pál országbírónak adta érdemeiért. Krasznavár elpusztulása, 1241 után településünk a Valkóvár körül kialakult váruradalom szerves része a XIV. század közepéig. A domínium nagy része ekkor Dancs mester, Kraszna megye főispánja kezébe jutott Valkóvárral és Zovánnyal együtt. Később, 1372-ben Gönyüi János királyi ajtónállómesteré, végül ennek leánya, Anna, Losonci Dénes felesége révén a Losonci Bánffy családhoz került. Szilágynagyfalu így lesz több évszázadon át a Réz-, illetve a Meszes-hegység közét is magába foglaló óriási Bánffy-birtok uradalmi központja.
A középkor folyamán Szilágynagyfalu több alkalommal a megyeszékhely szerepét is betöltötte, Kraszna vármegye gyakran tartotta itt gyűléseit. Birtokosa voltak még a Széchy, a Marton, a Nagyfalusi és a Komjátszegi család. A Bánffyak nevéhez fűződik a pálos kolostor megalapítása 1413-ban és a plébániatemplom megépítése. 1470 körül Nagyfalu országos sokadalmak tartására kapott jogot, ezt követően mezővárossá fejlődik, országos hírű állatvásárokkal. Ettől kezdve lakosságának száma gyors iramban nő, az 1553. évi összeírás szerint már 41 és fél kapu után adózik. Kémer és Kraszna mellett a megye legnépesebb gazdasági-piaci központja. Nagyvárad 1660. évi eleste után a török hódoltság peremterületéhez tartozik. Gazdasági fejlődése megakad, népessége csökken. A folytonos háborús dúlások – kuruc–labanc összecsapások, tatár betörés, rácdúlás, pestis –, valamint a császáriak súlyos adóterhei következtében afalu elnéptelenedik, telkeinek fele lakatlanná válik. A XVIII. század első évtizedeiben Szilágynagyfalu etnikai képe megváltozik. Az üresen maradt telkek egy részét idegen népelemek – románok – foglalják el.
A század második felének békésebb időszaka szerényebb mértékben fellendítette településünk gazdasági életét. Az állattenyésztés mellett egyre jelentősebb a gabonatermesztés. Megjelenik és egyre nagyobb teret nyer a kukorica és a burgonya. Ebben az időszakban a falu néhány, korábban megszerzett jogát – korcsmáltatás, mészárszéktartás, makkoltatás, erdőlés – a Bánffy uraságok megcsorbítják. Ez erőteljesen visszavetette a település gazdasági fejlődését, sőt a mezővárosi léte is megkérdőjeleződik. Emiatt gyakoriak az összetűzések a lakosság és a család között.
A falu paraszttársadalmának tagjai jobbágyok, zsellérek és kisnemesek, ez a szerkezet az 1848-as forradalomig fennmaradt. A jobbágyfelszabadítás után a helyzet csak annyiban változott, hogy a jobbágyság helyébe a kis- és középbirtokosok, a zsellérek nyomába pedig a föld nélküli parasztság, a földbirtokosok földjén dolgozó mezőgazdasági cselédség és napszámosréteg lépett.
A XIX. század második felében már érezhetők a polgárosodás jelei, Szilágynagyfalu igazi gazdasági fellendülését a vasút megépítése hozta el. Alapvető ágazata azonban továbbra is a mezőgazdaság – a gabona- és a gyümölcstermesztés – mellett a belterjesebb állattenyésztés – szarvasmarha, juh és sertés tenyésztése – volt. Szintén a polgárosodás jele a különböző egyletek szervezése, a népoktatás kiszélesítése, a parasztság életmódjában – házépítés, lakásberendezés – történt változások. Piacai megélénkülnek – a falunak ekkor már hat országos vására volt –, azonban mezővárosi kiváltságait az 1876. évi közigazgatási átszervezés során véglegesen elveszítette. Községgé minősítik vissza, lakosságának száma ekkor már megközelíti a kétezer főt.
Az ipari fejlődés fontos elemei a XX. század első évtizedeiben jelentek meg Szilágynagyfalun, amikor a néhány üzemet – fafeldolgozó, tégla- és cserépgyár, szeszfőzde – hoznak létre. A mezőgazdaság fejlődése később, a szövetkezetesítés idején megtorpant, sőt erőteljesen visszaesett. Jelentős számú népesség vándorol el a faluból a környező ipari városokba. A lakosság száma ugyan nem változik, de a népessége nagymértékben öregszik. A rendkívül alacsony természetes szaporulat belátható időn belül a lakosság számának csökkenését okozhatja. A falu ma súlyos gazdasági és szociális nehézségekkel küszködik.
Szilágynagyfalu gazdasági helyzete az 1989. évi rendszerváltás után tovább romlott. Jellemző, hogy a néhány lakóépületen – blokkházak – kívül a faluban az utóbbi évtizedekben jelentősebb fejlesztés nem történt, a településen napjainkban sincs kiépített közműhálózat. Hiányzik a víz- és csatornarendszer, a gázvezeték, a hírközlés korszerűtlen, s a szolgáltatásai is sok tekintetben kezdetlegesek.
