Az Őrség és Hetés találkozásánál

Teljes szövegű keresés

Az Őrség és Hetés találkozásánál
Utazásaink során gyakran nem is tudjuk meghatározni azonnal, hogy miért tetszik az adott táj. Egyszerűen csak érzékeljük azt a csodás harmóniát, amely a természet minden porcikájából felénk árad. Valami hasonlót érezhetünk, ha Szentgyörgyvölgy határába érkezünk. A szelíd, lankás dombok, völgyek, szántók, rétek, erdők váltakozása, mozaikja tökéletes összhangban áll a táj ökológiai adottságaival. Semmi idegen tájképi elem, a természet és az ember több évszázados háborítatlan együttéléséből fakad a látvány élménye. A tájelemeknek ez a tarkasága részben az átmeneti helyzetből ered: itt találkozik a Hetés szelíd síksága az Őrség vadregényesebb, markánsabb formavilágával.
A Szentgyörgyvölgy környéki táj kialakításában részt vevő geológiai tényezők közül a harmadkori Pannon-tenger több millió éve lerakódott agyagos-homokos üledéke játszotta a fő szerepet. Ezt az ötszáz és kétezer méter vastag rétegsort a pleisztocén végi, tehát viszonylag nem túl régi kéregmozgások tördelték változatossá.
Az egykori Ős-Kerka iszapos üledékei tíz és negyven méter közötti vastagságban fedik az erősen szabdalt dombvidék patakvölgyeit. A tengerszint feletti magasság 180–280 méter között változik, észak felé emelkedik, és egyre jobban tagolódik.
A térség éghajlatára az Alpok közelsége nyomja rá a bélyegét. Ez hazánk egyik legnedvesebb vidéke, az évi csapadékmennyiség túlhaladja a nyolcszáz millimétert. Az óceáni és szubalpin hatások érvényesülnek a többi éghajlati elem esetében is. A hőmérséklet évi átlaga kilenc Celsius-fok, az évi hőingadozás lényegesen kisebb, mint az ország keleti részén, vagyis kiegyenlítettebb az itteni klíma. A sok csapadék miatt a légnedvesség még júliusban sem esik 56 százalék alá. Ugyanennek köszönhetően viszont magas a borús napok száma, az évi napfénytartam alig éri el az ezernyolcszáz órát.
A talajalakító kőzetet zömmel tengeri, kisebbrészt folyami eredetű üledékek adják. A környék valamennyi talaja alapvetően mészmentes, agyagban gazdag, a vizet nehezen ereszti át. A leggyakoribb az úgynevezett pszeudoglejes barna erdőtalaj, rendkívül vékony humusszal, ami miatt az itteni földek mezőgazdaságilag nem tartoznak a legkiválóbbak közé.
A tájegység jellegzetes művelési eljárása a bakhátas szántás, melynek során a pangóvizeket a keletkezett csatornákon futtatják le. Gyakoribb talajtípus még a csonka erdőtalaj, az agyagbemosódásos barna erdőtalaj, a különböző réti erdőtalajok, dombhátakon a lejtőhordalék erdőtalajok.
Az átmeneti jelleg tükröződik vissza a táj növényvilágában is, amelyek értékes egyedei különleges védelmet élveznek.
„Igen nagy fontosságot kell tulajdonítanunk annak a ténynek, hogy hazánkban már régóta megvolt a szálaló erdő, és akárcsak Svájcban, a paraszti erdőkben alakult az ki” – Roth Gyula professzor szavai ezek, amelyeket 1954. augusztus 2-án kelt emlékeztetőjében vetett papírra annak kapcsán, hogy az Erdészeti és Faipari Egyetem erdőműveléstani tanszéke Szentgyörgyvölgy határában egy több mint négyszáz hektáros erdőterületet kapott kísérleti telepként, többek között a szálaló művelés tanulmányozása céljából. Ez a telep képezte később a magvát annak a közel kétezer hektáros területnek, amelyből az Országos Természetvédelmi Hivatal 1976-ban kialakította a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzetet.
A fokozott védelem alatt álló terület Zala megyében Szentgyörgyvölgy, Felsőszenterzsébet, Magyarföld, Vas megyében Gödörháza, Magyarszombatfa és Velemér község határában foglal el összefüggő részeket.
Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének határozata szerint a tájvédelmi körzet létesítésének legfőbb célja megőrizni a fenyőelegyes erdei ökoszisztémákat és a ritka növényeket, valamint növénytársulásokat. Emellett biztosítani kell a természetes növénytársulás-fejlődés (szukcesszió) zavartalan menetét, elő kell segíteni az országban egyedülálló szálaló erdőgazdálkodási mód fenntartását. A tájvédelmi körzet 1915,7 hektár területéből 126,5 hektárt szigorúan védetté nyilvánítottak.
A Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet a magyar flóratartomány (Pannonicum) átmeneti flóravidékének (Praenoricum) vasi flórajárásába (Castriferreicum) tartozik, számos ritka szubalpin és illír fajjal. Ez a közeli kelet-alpesi flóratartomány (Noricum), illetve a déli, előillír flóravidék (Praeillyricum) befolyására utal. A szubalpin fenyvesbeli fajok közül ilyenek elsősorban a kapcsos, kígyózó és lapos korpafű, továbbá a kereklevelű, a középső és a zöld körtike, valamint a ritka egyvirágú, a gyöngyvirágos és az ernyős körtike. Az itt felsoroltak a fekete áfonyával, a délvidéki perjeszittyóval és az Őrség bennszülött pajzsikájával az országot csak itt érintő mészkerülő erdei fenyves társulás lakói. Ennek szép állományaiban az avarvirág és a fenyőspárga is otthonra talál.
A mészkerülő erdei fenyvesekhez csatlakozó tölgyes erdei fenyvesek növényritkaságai a henye boroszlán, a szőrös rekettye és a gombos zanót. A gyertyános-tölgyesekben és bükkös foltokban sok az illír elem, így a zalai lednek, a szakállas szegfű és a pirító gyökér.
A terület nagy értékei közé tartoznak még a tőzegmohalápok a kereklevelű harmatfűvel, valamint a Métneki-rétet borító csillagos nárcisz, sárgaliliom, kenyérbél cickafark, kígyógyökér keserűfű és a kornis tárnics. A humid klíma, a savanyú talajok és az elegyes erdők következtében feltűnően gazdag az alacsonyabb rendű növényvilág is: zuzmók, gombák, mohák nagy mennyiségben és fajtaválasztékban fordulnak elő.
A fenyővel elegyes lomberdők gazdag, változatos állatvilágot sejtetnek. A terület fő vadja régen az őz volt, ma a szarvas, de vaddisznó is bőven akad.
A madár- mellett a rovarvilág is igen gazdag. A túl savanyú és kötött talajok nem kedveznek a humuszképző, avarbontó állatoknak, ennek megfelelően kevés a giliszta, szinte nincs vakondtúrás.
Az alig hat kilométer hosszú és 112 négyzetkilométer vízgyűjtőjű Szentgyörgyvölgyi-patak felső szakasza az ország fajokban egyik leggazdagabb pontjaként ismert, amely az itteni víz jó minőségét tükrözi. A védett halak közül a Szentgyörgyvölgyi-patakban előfordul a kövi csík, a vágó csík és a sujtásos küsz.
Ezeknél is nagyobb jelentőségű a vízhezkötött rovarok, a szőrösszárnyúak rendjébe tartozó tegzesek itteni jelenléte. Nevüket onnan kapták, hogy lárváik a ragadozó rovarok elleni védekezésül a vizekben található anyagokból egyfajta védőpajzsot, tegezt építenek. A tíz védett tegzes faj közül három él a területen. Érdekesség, hogy az országban egyedül a Szentgyörgyvölgyi patakból került elő az Oetetis testacea és a Limhephilus elegans, ezek a fajok olyannyira ritkák, hogy még magyar nevük sincs.

A tájvédelmi körzet kapujában

Szálaló erdő a falu határában

Falu az erdő ölelésében

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT