Ember és táj
Ember és táj
A szabadságharc bukása után két évvel kiadott országleírásában Fényes Elek az alábbiakat tartotta fontosnak feljegyezni a településről: „…magyar falu Szabolcs vármegyében, a Tisza mellett, Tokajhoz 3/4 mérföldnyire, 120 római, 115 görög katholikus, 4 evangélikus, 237 református, 6 zsidó lakossal, református anyatemplommal, 20 4/8 első osztálybeli egész jobbágytelekkel. Határa gazdag termékenységű, dohányt és különös jó diny-nyét termeszt. Földesurai: Boronkay, Dobozy, Mudrányi, Pethő, Szemere, Törös, Vattay.”
A falu határáról, termelvényeiről, a gazdálkodás körülményeiről igen érzékletes képet ad egy szintén országos felmérés. Pesty Frigyest, a kérdőív készítőjét Serke (Serki) Sámuel községi jegyző, Kováts János főbíró és Horváth Márton református lelkész látták el információkkal 1864 májusában. A község népessége akkor 683 lelket számolt, mindnyájan magyarul beszéltek. A lakosság legfőbb megélhetési forrása a földművelés, melyhez mintegy háromezer hold jó és termékeny határ állt a rendelkezésükre. Legtöbbet búzát, árpát, zabot, kukoricát és igen jelentős mennyiségben burgonyát termeltek. Az állattartással már nehezebb a helyzet, mert – ahogy erről már megemlékeztünk – szénát termő rétben szűkösen állt a falu, főleg azután, hogy az 1850-es évek elején megtörtént a tagosítás, a földesúri és a volt úrbéres jobbágyok földjeinek elkülönítése, összevonása, másrészt pedig a falu alatt folyik a Tisza, mely az évenkénti áradásokkor rendszeresen szaggatta a partot, fogyasztotta szénatermő helyeket, a legelőket.
A határban ekkorra épültek fel Dobozy Ferenc, Mudrány János, Mudrány András, Ragályi Gedeon, Szemere Ödön, Retzkó András tagosított tanyái, egyéb helyeken a volt úrbéresek földjei és a volt nemesi közbirtokossági földek feküdtek. A falu épületei közül kiemelkedett a református templom, mellette a fatorony, melyet 1851-ben újólag építettek, egy hárommázsás haranggal, a paplak, a rektor háza az iskolával, a községháza és néhány úrilak, ámbár ekkor még – a templomot kivéve – mindegyiket csak zsúppal fedték be.
A falu határa 1877-ben 2273 katasztrális hold volt, 1890-ben már csak 2147, 1895-ben pedig 2142 hold a folyó szaggatásai és az 1880-as évek elején végzett újabb Tisza-szabályozás következtében. Ezen a földmeny-nyiségen az 1895-ös mezőgazdasági statisztika adatai szerint 88 gazdaság működött. A művelés alatt álló terület döntő többsége szántó (1857 hold) és rét (127 hold). Emellett 15 hold kert, két hold szőlő, 41 hold legelő, 29 hold erdő és 71 hold a nem termő terület.
A gazdaságok számához képest az 1626 hold tulajdonbirtok kicsi, egy-egy gazdaságra átlagban tíz hold megművelhető föld jutott. 43 hold a haszonélvezeti birtok és a lakosság számához képest kevés a haszonbéres föld, mindössze 473 hold, ami nagy átlagban egy-két holdas, a megélhetést éppen csak biztosító bérletet jelentett egy-egy családnak.
A hagyományos gazdálkodást mutatja, hogy a 88 gazdaság egyike sem használt műtrágyát, s iparvállalatot (szeszgyár, malom) sem üzemeltetett senki. A föld megművelése az ősöktől örökölt módszerekkel történt: két egyes, 19 kettős, egy hármas lófogat, öt kettős, öt négyes és tizenkét egyes tehénfogat szolgáltatta a munkákhoz az igaerőt. Ez azt is jelenti, hogy bőven voltak olyan családok, gazdák, akik birtokukat idegen igaerővel voltak kénytelenek megműveltetni, a szállításokat intéztetni, az összes egyéb munkát pedig kézi erővel végezték el.
A falu határához és lakosságához képest jelentős a gyümölcsfák száma: 1348 darab. A 228 almafa, 241 meggyfa és 557 szilvafa jelzi a kedvelt és a település határának földjéhez jól igazodó fajtákat, mellettük még 62 körtefa, 11 cseresznyefa, 30 őszibarackfa, 49 kajszinbarackfa, 62 diófa, egy mandulafa és 107 eperfa állt az udvarokban, kertekben és az országút mentén.
Az állatállományt 241 szarvasmarha (ebből 216 magyar-erdélyi fajta), 58 ló, egy szamár, 260 sertés, 103 juh, 1699 baromfi és 94 méhcsalád jelentette. A legelőhiányon úgy próbáltak a gazdák segíteni, hogy a Tisza másik oldalán vettek vagy béreltek kaszálókat, de távolabb, még a tarcali határban is volt bérelt kaszálója a birtokosoknak.
Az 1895-ös gazdacímtár három olyan szabolcsi tulajdonost vagy haszonbérlőt sorol fel, akik száz holdat meghaladó nagyságú földön gazdálkodtak. Özvegy Fülep Józsefné tulajdonában 232 hold föld volt, ebből 197 hold szántó, 13 hold legelő, 12 hold erdő. A gazdaságban öt cseléd dolgozott, s a felszereltség sem utolsó: egy lokomobil, egy cséplőszekrény, két vetőgép, egy rosta, négy eke, két borona, egy henger és öt igás szekér alkotta a „gépparkot”. Huszonkét szarvasmarha, hat ló és száz juh egészítette ki mindezt.
Tomory András református lelkész részben tulajdoni, részben haszonélvezeti és haszonbirtoka 274 holdat tett ki, melyből 207 hold a szántó és 31 hold a rét, a többi kert, szőlő, erdő. Az ő földjeit kilenc cseléd egy vetőgéppel, tíz ekével, két boronával, nyolc igás szekérrel művelte. 17 szarvasmarha, 11 ló és hat sertés tartozott akkor a birtokhoz.
Vattay Andrásnak „csak” 116 hold földje volt a határban, 92 hold szántó, négy hold rét, három hold legelő. A hét cseléd három ekével, két boronával és négy igás szekérrel dolgozott. tíz szarvasmarhát, négy lovat és 22 sertést is gondoztak. Ez a birtok összesen 622 hold, a falu határának kevesebb, mint egyharmada. Túlnyomó része szántó, 496 hold.
Ha a falu 1857 hold szántójából ezt kivonjuk, marad összesen 1361 hold a 85 gazdaság részére, ami átlagban 16 holdas birtokokat jelent. Ha viszont a lakosság számát is tekintjük, akkor már munkaerő túlkínálatról és földhiányról beszélhetünk. Nem véletlen, hogy egyrészt a helyi három nagyobb birtokon sem igen törődtek a modernebb technika bevezetésével, hiszen volt fölös számú munkaerő, de az sem véletlen, hogy Mudrány András végrendeletében szigorúan kikötötte, hogy a református egyházra hagyott földjeit csakis parcellázva, átlagban egy holdas részletekben lehet és kell a falu arra rászoruló lakóinak – vallásfelekezetre való tekintet nélkül – bérletre kiadni.
A XX. század elejének gazdasági és társadalmi viszonyairól igen szemléletes képet kapunk, ha összevetjük az 1900-as és az 1910-es népszámlálás adatait. Szembetűnő, hogy a lakosság száma jelentősen csökkent, 670-ről 548-ra. Ennek magyarázata, hogy a Mudrány-birtok parcellázása folytán a gazdasági cselédek elkötöztek a faluból, valamint az, hogy néhányan a tengerentúli megélhetés lehetőségét, a kivándorlást választották.
A helyben élő lakosság nagyjából fele-fele arányban férfi és nő (1900-ban 324 férfi és 346 nő), 1910-re ez az arány a kivándorlások vagy a belső, munkát kereső elvándorlások miatt a nők javára tolódott el (259 férfi és 289 nő). A lakosság életkora a fiatalok meghatározó jelenlétéről tanúskodott, mint ahogy a korabeli Magyarországon mindenütt. 1900-ban a 14 éves kor alatti népesség a lakosság 37,9 százaléka. 1910-ben már 43,9 százalék! A 15–40 éves korosztály aránya 1900-ban 37,6 százalék, bő másfél százalékkal jobb a megyei átlagnál. 1910-ben viszont már csak 31 százalék, ami azt is jelenti, hogy a munkaképes erőben lévő lakosság száma fogyott jobban. Az idősebbek, a 40–59 évesek aránya 1900-ban 17,4 százalék, ez is nagyjából a megyei átlag, 1910-re alig nőtt, 17,9 százalék. Az idősek aránya 1900-ban hét százalék, a megyei átlag 6,3 százalék, 1910-ben pedig 7,1 százalék.
Az összeírások alapján a lakosság magyar anyanyelvű volt, többségében református (1900: 364 fő, 1910: 328 fő), mellettük római (180, illetve 128 fő) és görög (98 és nyolcvan lélek) katolikus vallásúk is szerepeltek. Jelentéktelen az izraelita lakosság: 1900-ban 27, 1910-ben 12 fő. Ismert Klein József neve, akinek abban az időben volt szatócsboltja a faluban.
A zsidóság nem vert igazán gyökeret a községben, 1920-ban 13-an, 1930-ban már csak öten éltek itt, az 1940-es népszámlálás adatfelvevői pedig már nem találtak izraelitát Szabolcson, mert a korábban itt regisztrált egyetlen család is Tokajba költözött.
A lakosság nagy része, ugyanúgy, mint az egész megyében, elsősorban a mezőgazdaságból élt. 1900-ban a 343 keresőből 297 mezőgazdasági, 24 ipari tevékenységet űzött, egy fő kereskedett, négy pedig a közszolgálatból húzta javadalmát, mellettük kilenc házi cselédet tartottak nyilván. Az összlakossághoz képest a keresők aránya 51 százalék. Ők összesen 327 személyt tartottak el. 1910-re ez az arány igencsak megváltozott: a 193 kereső 355 főt tartott el, ez a negatív irányú eltolódás is a gazdasági cselédek elköltözésére vezethető vissza. Az iparral foglalkozók között elsősorban a háziiparosokat találjuk, akik a Tisza bő termésű füzeseinek felhasználásával kosarak, kasok fonásából éltek, mellettük a falu mindennapi életében fontos szakmák, ácsok, kovácsok, cipészek, kőművesek képviselőit, akik legtöbbször egyedül, legfeljebb egy segéddel dolgoztak.
1900-ban a település népessége 103, jórészt vályogból vagy sárból épített, náddal vagy zsúppal fedett házban, 1910-ben 101 házban (de ugyanolyan technológiával építettben) lakott. Igen kevés, mindkét évben ugyanannyi – hét kő- vagy téglaalapra épített ház, a többi kő- vagy téglaalapon vályog- vagy sárfalból (tíz, illetve tizennégy), esetleg teljesen vályog vagy sárból épített ház (86, illetve nyolcvan). Cseréppel, palával, bádoggal fedett épületet 1900-ban nem találtak, 1910-ben viszont 27-et, zsindellyel, deszkával 22, illetve 17 házat fedtek, náddal, vagy zsúppal 1900-ban 81-et, 1910-ben pedig már csak 57-et.
A Tisza gyakori áradásai és a szabályozás utáni meggyorsult vízfolyás jelentős területeket szakított el a szabolcsi határból. 1900-ban 2147 hold – 1910-ben már csak 2084. Nem véletlen az sem, hogy a Mudrány-földeket bérlők évről évre kérték az egyházat, hogy a bérelt terület fogyása miatt a bérleti díjat csökkentsék, mely kérelmüket legtöbbször az egyháztanács jóvá is hagyta.
Az 1913-as helységnévtár feloldja a korábbi, egyszerűen csak Tanyáknak nevezett külterületek elnevezését. Eszerint Szabolcshoz tartozott Muszbek-tanya 15 és Veress-tanya 38 lakossal.
1902-ben királyi katonai mérnökök járták be a vármegyét, felmérték a településeket, azok határait. Szabolcs határa akkor 2147 hold. Ez a terület napjainkra igencsak összezsugorodott, mert 1946-ban a határrendezéskor Balsához 476 hold 595 négyszögöl, Timárhoz pedig 642 hold 1297 négyszögöl területet adtak át. 1950-ben Balsa nyolc hold 303 négyszögölet kapott, s ekkor a falu csak alig több mint ezerholdas határral rendelkezett. Ezen már nem sokat változtatott az, hogy 1962-ben a Tisza medrének átszabásával a falu 65 hold 501 négyszögöl területhez jutott, s így napjainkra a határ 1021 hold 1186 négyszögöl.
Az 1920-as népszámlálás 591 főt talált Szabolcson, ebből négyen külföldön (vagy Amerikában, vagy hadifogságban) voltak. 270 férfi és 321 nő élt a községben. Ebből a népességből 269-en 19 éven aluliak voltak, a lakosság 45,5 százaléka, 168-an a derékhad, a húsz és negyven év közöttiek, ez a lakosság 31százaléka, a maradék 76,5 százalék pedig a negyven éven felüliek aránya. A házak száma 102, túlnyomó részük, 94 vályogház. A tetőzet minősége javult, 48 a cseréppel vagy palával fedett házak száma, 17 a zsindellyel, vagy deszkával fedetteké és csak 37 a náddal vagy zsúppal tetőzött. Az 591 lakosból 365-en tudtak írni és olvasni.
Az országosan egyre növekvő földínség csökkentésére az 1920-as évek elején újabb földrendezés kezdődött, melyet a Nagyatádi-féle földreform néven tart számon a történetírás. E reform végrehajtásához akarta az Országos Földbirtokrendező Bíróság igénybe venni a Mudrány-tagot is. Ez ellen az egyháztanács tiltakozását jelentette be, azzal az indoklással, hogy a falu 1870 holdas határából csak 570 hold van a helyi birtokosok kezén, a többit még az 1880–90-es években a helyi birtokosok eladogatták, mert a vasút távolléte miatt elköltöztek a faluból, de a szegénység miatt ez utóbbi földeket nem a szabolcsiak, hanem a szomszéd községek, Balsa, Timár és Rakamaz módosabb gazdái vették meg. Most itt a lehetőség, hogy a tagosítások során a határ esetleg bővüljön, és valóban a szabolcsiaké legyen azzal, hogy az igényeket a külbirtokosok földjeiből elégítik ki – érveltek.
Megkönnyítette az OFB helyzetét, hogy Szabó Antal balsai birtokos a szabolcsi határban lévő 104 hold földjét felajánlotta, ha ugyanannyit kap a balsai határban fekvő, gróf Dessewffy-féle hitbizományi uradalomból.
A községben lefolyt földbirtokrendezés során végül is a Mudrány-tag érintetlenül maradt, az igénylők a gróf Dessewffy-uradalomból kaptak földeket, bár azok messzebb estek a falutól. Beszédesen utal az akció körülményeire a falutól mintegy tizenkét kilométerre, a balsai határban fekvő Messzi grófé, illetve a hat kilométerre, ugyancsak a balsai határban lévő Kis grófé földrajzi név. Az utóbbi helynév arra utal, hogy az ottani, kisebb területen azok a gazdák kaptak földet, akik az első osztásból kimaradtak.
Az 1926-os helységnévtár adatai szerint a falu lakossága 591 fő, akik 102 házban laknak. Szabolcshoz tartozott akkor Jung-tanya, Muszbek-tanya, Veress–Ragályi-tanya és a Veress–Recski-tanya. A község utolsó utolsó postahivatala és a távírda Balsán működött, a csendőőrs Rakamazon állomásozott.
Az egy évvel későbbi vármegyei címtárból tudjuk, hogy a falu lakossága akkor 581 fő, ebből 412 református, százötven római, tizenkét görög katolikus és hét izraelita. A faluban az italmérő és a szatócs az egyetlen zsidó család Klein Józsefé, mellette még Csegei János és Pásztor József foglalkoztak kiskereskedelemmel. Az asztalos Posta Géza, ácsok: Augusztin Albert és Csegei János. A település határa 2083 hold: szántó 1713, legelő 44, rét 88, szőlő négy, erdő 15, kert nyolc, és használhatatlan föld 211 hold. Száz holdon felüli birtokon akkor Tomory Dezső (135), Tomory Zoltán (100), a református egyház (120) és Szabó Antal balsai lakos (103) gazdálkodtak. Huszonöt–ötven hold közötti birtokot mondhatott magáénak Seres Aladár, Tóth József, Tóth Mihály, Szikszay Jánosné, Andrásy Gyuláné, ifj. Veress Ferenc és Buji József.
A faluban 48 ló, 307 tehén, két bika, 22 ökör és 159 juh volt. Tomory Zoltán és Csáti András rendelkeztek benzinmotoros cséplőgéppel, az előbbié hat lóerő, az utóbbié két lóerő teljesítménnyel dolgozott.
Az 1929-ből való megyei monográfia szép szavakkal emlékezik meg Szabolcs két vezető alakjáról, a Tomory testvérekről. Tomory Dezső református lelkipásztor, akinek „…egyéniségében rejlő kivételes értékek arra predesztinálták, hogy vezető szerepet töltsön be… Van egy igen szépen kezelt gazdasága is, melyet, hogy jó példával járjon elöl, mintaszerűen vezet. Szabolcsvármegye közéletében nagyon fontos tényező, tagja számos egyházi, megyei testületnek, hivatalnak és elnöke valamint alelnöke sok hazafias, lelki és emberbaráti célt szolgáló tömörülésnek. Ideiglenesen hadnagya a dadai felsőjárás vitézi székének.”
Tomory Dezső egyebek mellett az egyházmegye egyik tanácsbírája és Szabolcs vármegye törvényhatósági bizottságának is a tagja volt. Testvére, Tomory Zoltán a község főbírója: „…okleveles gazda, földbirtokos. 1885-ben Szabolcsban született, középiskoláit Nyíregyházán végezte, azután a debreceni gazdasági tanintézet hallgatója lett. 1906-ban átvette 300 holdas örökét és azon gazdálkodott. 1907-ben katonának vonult be. Katonai idejének leteltével újból visszatért szabolcsi birtokára, ahol intenzív és okszerű gazdálkodás mellett részt kért magának a közügyekből is. A világháború őt is elszólította. Háború után visszatérve még nagyobb eréllyel vetette magát saját és a köz dolgai után. Gazdaságából a legszebb kalászosok pályázatán, amelyet a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara az országban először rendezett, elismerő okmánnyal tüntette ki. A közéletből mint a járási mezőgazdaság elnöke, községe Levente Egyesületének elnöke, mint világi iskolalátogató, mint a törvényhatósági bizottság tagja, mint a szabolcsvármegyei lótenyésztési bizottság tagja, mint a Nyíregyházi Tejszövetkezet központi igazgatóság tagja, mint a szabolcsi egyház főgondnoka stb., stb. veszi ki részét.”
A két év múlva megjelent újabb megyei monográfiában már nyomon követhető a lakosság számának gyarapodása, itt ugyanis 697 lelket említenek, a földbirtokosok: a két Tomory és Szabó Antal. A község 2083 holdas határából 1713 hold szántó, 44 hold legelő, 88 hold rét, négy hold szőlő, 15 hold erdő, nyolc hold kert és 211 hold a használhatatlan terület. A személyi adattár részben a Tomoryakon kívül ott találjuk Toka Károly tanítót, aki egyben levente-főoktató és népművelési előadó a községben. Szerepel még Vigvári Ferenc, aki az első világháború után hosszú ideig fogságban volt, s 1930-tól vezette a falu postai kirendeltségét.
Az 1925-ös gazdacímtárban a száz hold fölötti birtokosok: a balsai Szabó Antal 104 holddal, a református egyház kisbérletei 140 hold, és özvegy Tomory Andrásné fiaival 247 hold, melyek túlnyomó része szántó. Tíz évvel később, az 1935-ös gazdacímtárban igen megnőtt az idegenek száma: a birtokosok között Szabó Antal 109 hold, Buji József és neje 51 hold birtokosa, mindketten Balsáról, s mellettük csak az egyház 140, valamint a Tomory fiúk 271 holdas birtoka szerepel.
1930-as évek végén az alábbiakat jegyezték fel a faluról: „Kisközség a dadai felsőjárásban. Hozzátartoznak: Andrássy-Szikszay-tanya, Bodnár Ferenc-tanya, Jung-tanya, Prokop-tanya, Tomory-tanya, Veress-tanya. Területe 2064 kat. hold, amelyből szántó 1743, kert 7, rét 81, szőlő 4, legelő 45, erdő 15, terméketlen 169 kat. hold. Lakosainak száma 697 (337 férfi, 360 nő), valamennyi magyar anyanyelvű és közülük: 189 róm. kat., 80 gör. kat., 418 ref., 5 ág. evang., 5 izr. vallású. Ref. templom helyben. Lakóházak száma 144. Közoktatásügye szolgálatában áll: 1 ref. elemi népiskola, 1 ref. gazdasági továbbképző. Lakosainak főfoglalkozása az őstermelés. Határa kis- és törpebirtokok között oszlik meg, a középbirtokok száma 7. Állatállománya 1935-ben: 600 szarvasmarha, 71 ló és 421 sertés. Körorvosa Rakamaz községben lakik 8 1/2 kilométerre; ugyanott van a gyógyszertár is. (…) Vasútállomása Rakamaz. Postaügynökség és távbeszélőállomás helyben.”
1939-ben a községi volt Úrbéres Birtokosság Legeltetési Társulata levélben kérte a belügyminisztert, hogy a község határában lévő legelőt, melynek 150 holdas területéből az elmúlt húsz év alatt a Tisza 140 holdat szaggatott el, valamilyen módon ismét juttassák vissza a Társulatnak. A belügyminiszter elutasító válaszában azt közölte, hogy jogorvoslatra csak akkor van lehetőség, ha mindezt egy éven belül jelentik és azt is, hogy hol van a gyarapodás.
Az 1941-es népszámlálás adatai szerint hétszáz lelkes a falu (339 férfi és 361 nő), ebből 294 kereső (190 férfi és 104 nő) A lakosság többsége a mezőgazdasági népesség: 591 fő (288 férfi és 303 nő), 54-en az iparból, ketten a közlekedésből, tízen kereskedelemből, 14-en szolgáltatásból, 16-an közszolgálatból éltek és 13 fő volt nyugdíjas. A mezőgazdaságban a kisbirtok dominált 26 gazdaság legfeljebb egyholdas, 35 egy–három közötti, nyolc a három–öt közötti, tizenegy öt–tíz hold közötti, és csak nyolc gazdaság van, melynek nagysága ennél több, de ötven felettit csak kettőt találunk.
A második világháború végén, 1945 tavaszán, pontosan február 22-én a képviselő-testület Tomory Zoltán kétszáz holdas birtokának sorsáról döntött. Tomory Zoltán még 1944 őszén elhagyta a falut, azóta oda vissza nem tért, távollétében Nagy István gazda intézte a birtok ügyeit. A testület úgy döntött, hogy a dinnyések és a dohányosok kapják ki birtoka egyik részét, a másikat pedig a nincstelenek részére kishaszonbérbe adja. Az év decemberében Tomory Zoltán húszholdas erdejét az állam a falu tulajdonába juttatta.
1945 júliusában a helyi földosztó bizottság igényt jelentett be az egyház száz holdat meghaladó birtokrészére, noha azok a földek korábban is kishaszonbérletben voltak és 149 bérlőnek adtak kenyeret. A bizottság, az országos törvények adta lehetőségével élve még 1945 nyarán a földet mégis kiosztotta, s a parcellák október 1-jétől már az új tulajdonosok tulajdonába kerültek. Ekkor szüntette be az egyház a Mudrány András végrendelete szerinti járadékok kifizetését, mivel már nem volt miből ezeket teljesíteni.
A helyi földosztó bizottság 79 holdat vett el a Mudrány-tagból és adott ki, a maradék negyven holdon megmaradt ugyan a kishaszonbérlet, de a díjat senki sem fizette már, csak sokszoros felszólításokra csörgedezett némi pénz az egyházhoz. A földek után viszont egyre nőtt az adóhátralék, s ezt a presbitérium úgy egyenlítette ki, hogy bizonyos időszakonként (1948-ban, 1950-ben) egy-egy darabot adómegváltás címén átengedett az államnak. A földreform során 176 család kapott birtokot, általában egy–másfél hold földet, valamint százhúsz házhelyigénylő hatszáz négyszögöles házhelyeket.
Az 1948-as címtár adatai szerint a falu lakossága nyolcszáz fő, a fele református, a másik fele római és görög katolikus. Ekkor már működött a községi földműves-szövetkezet, mely működési engedélyét 1947. március 15-én kapta meg. Az első boltvezető Fazekas Imre, őt Pamli Károly, majd 1948. júniustól egészen 1983-ban történt nyugdíjazásáig Vasi Károly volt, miközben a földműves-szövetkezetből áfész lett.
Az 1859 hold határral bíró településen 227 kisbirtokos élt, ebből 193 az újonnan földhöz jutatatott. Egy évvel később, a határrendezés során, már csak 1026 hold maradt a 794 lakosnak (396 férfi, 398 nő). A falu lakóházainak száma akkor 175. A 174 gazdaság túlnyomó részben kisbirtok. Egy hold alatti tizenegy, egy–három holdas 51, három–öt holdas 56, öt–tíz holdas 43, az összes birtokos 92,5 százaléka. A tíz–tizenöt holdas gazdaságok száma tizenegy, tizenöt–húsz holdas egy, és huszonöt–harmincöt holdas birtok is csak egy gazda kezén volt.
Ez a birtokstruktúra sem sokáig maradt változatlan, az 1950-es évek kollektivizálási hulláma jó néhány gazdát vitt be a közösbe, a termelőszövetkezeti csoport megalakulása után újra tagosítások következtek. Az 1960-as évek elején pedig a tsz-szervezéssel a teljes határ a termelőszövetkezet kezelésébe ment át, a nagy táblák kialakításával a régi birtoktestek megszűntek, a táj képe teljesen megváltozott, mára már csak a határ- és dűlőnevek emlékeztetnek egykori tulajdonosukra.
A község látképe az iskolával az 1930-as években
Az egyetlen fennmaradt századfordulós parasztporta, Udvarhelyi József és felesége, Bodnár Irma lakóháza
Ifj.Veress Aladár, Veress Ilona és özvegy Veress Aladárné a Veress-féle ház tornácán
Egy parasztpolgár família: a Veress család. A tornácon Veress Aladárné és Veress Aladár, előttük Veress József. Ülnek: Veress Mária és Ilona
Amikor még Szabolcson strandolni lehetett (1940-es évek)
Szabolcsi gazdák: Konyár István, Takács József, Csombók József, id. Szatmári Bertalan (?), Vasi József, Lengyel József
Idegenforgalmi célból helyreállított parasztporta: a Csoma-ház
A Veress-udvar díszkertje az 1930-as években
