A kígyósi puszta világa
A kígyósi puszta világa
Szabadkígyós és Újkígyós az Alföld tiszántúli területének délkeleti részén, Békés megyében található két szomszédos település. A múlt, a jelen, és a várható közös jövő is szorosan összeköti őket. Szabadkígyós – Ókígyós néven – a XIX. század elejétől Wenckheim József Antal uradalmának központja volt. Ő telepített a pusztára 1814-ben szegedi származású dohánykertészcsaládokat, akik megalapították Újkígyós községet.
Az uradalom 1950-ig Újkígyós közigazgatási területéhez tartozott. Ekkor elváltak útjaik, mert Ókígyóst a belügyminisztérium önálló községgé alakította Szabadkígyós néven. A megyében végrehajtott közigazgatási átszervezés folytán Szabadkígyós 1977-ben Újkígyós társközsége lett, közös tanács irányítása alatt. A rendszerváltás után Szabadkígyós újra önállóvá vált.
Mindkét település a békési táj folyóktól nem szabdalt területén, a mai Békés megye centrumában helyezkedik el. Békéscsabával, a megyeszékhellyel, valamint Gyulával, Kétegyházával és a gerendási pusztával határos. Békéscsabát csak Szabadkígyósról lehet vasúton megközelíteni, állomása a Békéscsaba–Bukarest nemzetközi vonalon van. (Újkígyóst 1971-ig keskeny nyomtávú vasút közötte össze Békéscsabával, amelynek szerelvényei Szabadkígyóson is áthaladtak.) A személyforgalom nagyobb része az autóbuszjáratokon bonyolódik mind Békéscsaba, mind Gyula felé.
Községeink Békéscsaba, Gyula vonzáskörzetébe tartoznak. Az 1960-as évektől, a termelőszövetkezetek szervezése óta Békéscsabán sokan kerestek munkahelyet, számos diák jár be békéscsabai középiskolákba tanulni. Gyula 1984-ig járási székhely volt, minkét település közigazgatásilag ide tartozott. Kórházát, szakorvosi rendelőintézetét községeink lakói is igénybe veszik. A békéscsabai kórház fejlesztése e téren is hozott változást az utóbbi években.
Az itt élő emberek megélhetését főként a dohánytermelés, az uradalom, 1945 után a kisparaszti gazdálkodás, majd a termelőszövetkezet biztosította. A két szomszédos város piaca mindig kedvező értékesítési lehetőséget biztosított a gazdálkodó családoknak. A termelőszövetkezetek melléküzemágai, az ÁFÉSZ által alapított üzemek képezték a helyi ipart.
Mindkét település lakosságának többsége magyar, a szomszédos Békéscsaba 1947 előtt jórészt, ma már csak kisebb részben szlovák, Gyula a magyar többség mellett román és német, Kétegyháza részint román anyanyelvű. A rendszeres kapcsolat számos szokás átvételét eredményezte a szomszédoktól. Például az újkígyósi dohánykertészek is építettek olyan előtornácos házakat, amelyek csak a szlovák településekre jellemzők. Az eredetileg szegedi származású újkígyósi családok azonban megőrizték az ősi lakóhelyről hozott tradícióikat.
Az uradalom korszerű termelési módszerei, az állattartás kiemelkedő színvonala hatott az újkígyósi paraszti gazdálkodásra, ahol a környező településekhez képest viszonylag hamar alkalmaztak gépeket.
Újkígyós és Szabadkígyós, az egymásból sarjadt ikertelepülés tehát nagy kiterjedésű síkságon fekszik, amelyet a régi térképek Praedium Kígyós, vagyis Kígyóspuszta néven jelölnek. Pozícióját az Alföld tiszántúli területének délkeleti részén, a Körös-Maros között határozhatjuk meg, közelebbről a Békés-Csanádi-löszhát északkeleti részén, a Békési-sík nagytájon belül, Békéscsaba nyugati szomszédságában. A felszín felső rétege homokos lösz és löszös homok. E talajféleség a barna mezőségi talajok közé tartozik, az alföldi lösznek nevezett vegyes eredetű hulló porból keletkezett a felszín kialakulásának hosszú folyamatában. Túlnyomóan kvarchomokos anyagában sokféle ásványi törmelék van, amely foszforsavban, káliumban gazdag. A termő humuszréteg vastagsága a hatvan centimétert is eléri, jó víztartó és vízvezető képessége folytán kiválóan alkalmas a mezőgazdasági művelésre. (A szántók aranykorona-értéke 35–46.)
A jó termőképességű lösztalaj mellett Szabadkígyós területén szikes részek is találhatók, ezek csak legeltetésre alkalmasak. A szikesedés kialakulásában szerepe volt a folyók szabályozásának is, ami miatt a talajvízszint csökkent, s az így beállott vízhiány következtében alakult ki a másodlagos szikesedés. Szabadkígyóstól délre húzódik a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet (Nagyerdő, Kígyósi legelő, Nagygyöp), amely magába foglalja ezeket a szikes területeket is.
A sík területet kisebb-nagyobb térszíni kiemelkedések tarkítják. A régi vízfolyások ötven-hetven centiméter mély medrei a tavaszi hónapok kivételével kiszáradnak, néhány helyen azonban maradnak nedves foltok, ahol buja mocsári növényzet él.
Ami területünk éghajlati jellemzőit illeti, az utóbbi ötven esztendőből származó mérési adatok szerint az évi átlagos középhőmérséklet 11–11,2 Celsius-fok. Az évi csapadékmennyiség 540–560 milliméter között mozog. Az uralkodó szélirány a pusztán délnyugati, déli.
A talajvíztükör mélysége az alvégi legelőn egy-két méter, a Szabadkígyós és Kétegyháza között elterülő részen átlagosan két-három méter, ami a táj képén is jól látszik. A puszta legnagyobb erdejében, a kígyósi Nagyerdőben vannak olyan tisztások, amelyek a legnagyobb nyári aszály idején is nedvesek maradnak. Itt a növényzetre rálépve feltör a víz, míg a mocsári növényzet közvetlen közelében már a sziksó virágzik.
A Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet területén található a Wenckheim család XIX. század második felében épült kastélya, több mint huszonöt hektáros gyönyörű parkkal. Sajátos helyi mikroklímája, növény- és állatvilága külön színt jelent a tájban.
A kastély körül elegáns franciakertet alakítottak ki, nyírott bukszussövény és tiszafák szegélyezik az épületet, a tavaszi virágzáskor különösen szép vadgesztenyefákkal elegyítve. A kastély széles díszlépcsője előtt bukszussal szegélyezett ellipszis alakú téren barokkos vonalvezetésű szökőkút áll, gazdagon faragott együttesét nemrég újították fel.
A franciakert melletti-körüli angolkert telepítését a kastély építésével együtt kezdték meg. Az Arad megyei Wenckheim családi birtokról földlabdával együtt erős fákat hozattak, ezzel egészítették ki a már meglevő faállományt. (Az őshonos erdőspusztai növénytársulás részei a kocsányos tölgy, szürke nyár, mezei juhar, platán.) A kert fejlesztése során számos egzotikus fafajtát is meghonosítottak, így az év minden szakában volt virágzó fa vagy cserje. Az angolkert átmenetet képez a szomszédos természetes erdő és a kastélypark mesterségesen létrehozott faunája között. Benne tó, partján mocsári ciprusokkal, uszoda, a gyerekek játszóhelyéül szolgáló babaház is létesült. A ma kedvelt kirándulóhelyet a kastély új gazdája, a mezőgazdasági szakiskola gondozza. A sok vihart látott fák, bokrok számos kipusztulásra ítélt madárfajnak jelentenek élőhelyet.
Az 1977-től törvényes védelem alatt álló Kígyósi puszta és az 1954-től ugyancsak védett kastélypark 1997-től a Körös–Maros Nemzeti Park része, teljes területe 4779 hektár. A pusztán a jellegzetes sziki növényzet az uralkodó, a „kunhalmok” pusztai, sztyepp jellegű növényzete különösen védelemre szorul, hiszen számos növényfaj utolsó példányai találhatók itt. A szikes, tocsogós rétek a vizes élőhelyre jellemző növény- és madárvilág számára jelentenek megmaradási lehetőséget. A megfigyelt 178-féle madárfajból kilencven fészkel itt, köztük számos Európa-szerte ritka ragadozó madár. A terület látogatottsága korlátozott, éppen a növény- és állatvilág háborítatlan nyugalma érdekében.
A nagy kiterjedésű síkságon 1950-ig Újkígyós volt az egyetlen igazgatásilag önálló település. Ekkor hozzá tartozott Ókígyós, Józsefmajor, Hursán, Apátipuszta, Makkos-hát és a Suppán-tanya környéke. Amikor Ókígyós Szabadkígyós néven önálló község rangjára emelkedett, a területéhez került Makkos-hát és az Apátipuszta északi része.
A határ rendjét az uradalom érdekei határozták meg, a majorok szerkezetébe illeszkedett be 1814-ben Újkígyós dohánykertész község. A határnevek régi, elpusztult települések nevét, a határhasználatra utaló jellegzetességeket, a tulajdonosok vagy az ott szolgáló uradalmi emberek emlékét őrizték meg. Pesty Frigyes 1865-ben készült helynévgyűjtése alapján megismerhetjük a régi határneveket. (Adatait az akkori községi jegyző szolgáltatta.)
Makkos-hát a határ keleti részén, a gyulai határtól Ókígyósig terjed. A puszta legmagasabb területe, ezért Magos-hátnak, a népnyelvben Makkos-hátnak nevezték. Területén található a Dajka-kert, ahol facsemetéket neveltek, később innen ültették körbe a falut fákkal. Nevét egy Dajka nevű csőszről kapta. A Makkos-hát melletti szántóföld a Csaj, amely „a legposványosabb, legcsajkosabb nádas” – írta a jegyző e területről.
Apáti(Apátyi)-pusztán a jó termőföld mellett szikes területek is vannak a gyulai határ és Ókígyós között. Neve az egykori virágzó középkori falu emlékét őrzi, amely a török járta időben enyészett el. A pusztától délre a grófi család által haszonbérbe adott földek húzódtak. (Wenckheim József Antal már 1848 előtt sem jobbágyi robottal, hanem bérbeadással műveltette meg hatalmas birtokát.)
A Józsefmajor József Antal gróf nevét őrizte meg, korán elhalt második feleségéről, Feicht Annáról pedig az Annamajor területét nevezték el.
A falu legelőjén túl az újkígyósiak haszonbéres földjei terültek el, egészen a fákkal szegélyezett szegedi országútig. A fasoron (Allén) túl a Csorba-föld egykori tulajdonosa nevét őrzi.
A Dobozi-földnek nevezett terület egykor Doboz községhez tartozott. Az uraság által Újkígyósnak dohányföldként kiadott területet Hosszú-földeknek nevezték a helybeliek, „mivel hosszú részekre volt szakítva” – olvassuk Pesty Frigyes helynévgyűjtésében. Ugyanitt a Haleszi-dűlők nevének eredetét így magyarázzák: „Haleszi dűlők, midőn először dohányt ültettek bele, ezt mondták: ha lesz, lesz! – azért hívják Halesz dűlőnek.”
A szorgos újkígyósi dohánykertészek lassan két évszázada élnek a pusztán, igényességüket dicséri szépen kiépített lakóhelyük. Az egykori ókígyósi majorságból hangulatos kis község lett, értékes műemléképületekkel, fejlett infrastruktúrával, aminek további kiépítése az ikerközséggel összefogva valósulhat meg.
A természetvédelmi terület (Tömösi Károly felvétele)
