Megszentelt kövek
Megszentelt kövek
Az országot tekintve is kevés olyan román kori műemlékünk van, amely oly sok építészettörténeti problémát vet fel, mint a sopronhorpácsi Szent Péter és Pál római katolikus templom. Mert bár az 1956–1960 évi helyreállításkor sok kérdés tisztázódott, újak is felmerültek, s máig sokasodnak a kérdőjelek. A körülbelül nyolcszáz éves épületen megtalálhatjuk a román, a gót, a barokk és a mostani kor jegyeit. Főkapuzata, alaprajzi elrendezése és az északi fal kiképzése különösen figyelemre méltó. A XIII. századi állapotában egyik legjelentősebb falusi templomunk volt.
Tulajdonjogával, eredetével kapcsolatban három feltevés alakult ki: az ágostonrendi szerzeteseké vagy a premontreieké lehetett, vagy pedig nemzetségi – kegyúri – templom volt.
A történészek már több mint száz éve vitatkoznak egyes oklevelek tartalmán. Itt csak néhány állítást és annak ellenpárját van mód közreadni:
Nos, egy 1358-ban kelt oklevél ágostonrendi monostort és prépostságot említ. Belitzky János viszont arra a következtetésre jutott, hogy az ágostonrendieknek nem a mai Sopronhorpácson, hanem Márcon volt kolostoruk. Márc német neve azonosan íródott Horpács nevének középkori írásmódjával, ez vezetett összekeverésükhöz.
A másik vitatott feltevés a premontrei prépostság kérdése. Ez a feltevés az 1230 és a tatárjárás közt keletkezett oklevélen alapul, – az oklevél tartalmáról már szóltunk a történelmi fejezetben. Egyik olvasata szerint Horpácson premontrei prépostság volt. Ezt a véleményt erősítette meg Pázmány Péter, aki 1629-ben a nagyszombati zsinat határozataihoz három függeléket csatolt. A második függelékben a magyarországi szerzetesmonostorok általa ismert jegyzékét is közölte. Ebben Layruelius premontrei generális munkáira hivatkozva említi a horpácsi premontrei prépostságot. Ennek azután, Horváth T. Antal véleménye szerint – valószínűleg Pázmány Péter tekintélye alapján – több kutató is helyt adott. Tovább erősítette az állítást, hogy 1702-ben a horpácsi prépostságot mint javadalom nélküli címet az uralkodó eladományozta. E cím a türjei, majd a csornai prépost birtokába került.
A prépostságot II. József feloszlatta, majd 1802-ben I. Ferenc szervezte újjá, így aztán az új prépostnak, Harsányi Istvánnak a csornai mellett a horpácsi préposti címet is sikerült megőriznie. Ennek a címnek a további viselése a XIX. század végéig, de még a XX. század elején is a horpácsi prépostság valamikori létezését támogatta – de végül is csak a hipotézis szintjén.
A harmadik változat újabb keletű feltevés. Az 1956–60 évi restaurálást végző Dümmerling Ödön építész szerint először kis falusi templom lehetett, majd körülbelül 1200-tól nemzetségi templom. Erre utal például a templom nyugati végében a díszes főkapuzat is.
A Sopronhorpácson született Sedlmayr János Ybl-díjas építész a három változat ötvözetét vallja: szerinte a XII. században kis falusi templom, a XIII. század első felétől a tatárjárásig az ágostonrendiek temploma, mellette kolostorral, 1241 után pedig nemzetségi templom.
Az alapítás időpontjára vonatkozóan is eltérőek a vélemények. Rómer Flóris szerint 1214, Némethy 1260-ra, Stessel 1228-ra, Ipolyi 1206 és 1228 közé, Pasteiner 1230-ra teszi. Nem tudjuk, de nem lenne meglepő még korábbi időpont sem. Az alapító személye sem bizonyos, az Osl család tagjai közül I. András és III. Péter jöhet számításba.
Építési periódusaival kapcsolatban Dümmerling Ödön véleményére hagyatkozunk. Szerinte a templom – megépítése óta – kilenc alakváltozáson (újjáépítés, bővítés) ment keresztül. A kilenc alaprajz a templom külső falán megtekinthető. Alább bemutatjuk ezeket az alaprajzokat a rájuk vonatkozó magyarázattal.
1. Az első kis falusi templom a XII. század utolsó negyedében épülhetett a mai szentély helyén. Hossza 11 méter, szélessége 7,5 méter, és állt körülbelül 1200-ig. Falának alapmaradványai 1958-ban kerültek elő, s a mai falak alatt vannak. Anyaguk szabálytalan terméskő és habarcs. Feltűnő, hogy a falvastagságok különbözőek. Ez a templom vagy elpusztult, vagy az alapító – talán az Osl család – temetkezési helyül jelölte ki, és tőle nyugatra újat építtetett.
2. A második templom 1200 körül épülhetett, és körülbelül 25 évig állt. Diadalívét az első templom nyugati falára építették, hajója a maival azonos helyen volt, de nyugat felé rövidebb – 15,7 méter. Nyugati végén a hajóba „behúzva” zömök, négyzetes torony állhatott.
3. A XIII század első negyedében kibővítették a templomot a mai hosz-szúságú szentéllyel – 24,5 méter. Patkó alakú apszisát – a templom hajóját félkör alakban lezáró részét – az első templom alapfalaira emelték. A hajók nagysága ugyanaz maradt, mint volt a második alaknál. Valószínűleg azért bővítették, mert vagyonosodott az Osl család, vagy az ágostonrendi szerzeteseknek külön helyet kellett biztosítani a templomban. Az eddiginél vékonyabb falat húztak téglából, faragott kő burkolással. A mai főfalak ez időből valók. Sík mennyezetű ekkor a hajó, apszisát negyedgömb kupola fedhette. Pár évig maradt így.
4. Körülbelül az 1230–1241 közötti években még tiszta román stílusban történt az átalakítás, amely feltehetően az alapító család további vagyonosodásával függött össze. Az Osl család 1230-ban földterületeket is adományozott egyházi célra. Tulajdonképpen ez a templom hagyta ránk a legtöbb értékes román részletet. A főkapuzat is ekkor épült. A diadalív ugyancsak, bár oszlopfőinek faragása elüt a főkapuzatétól – nem ugyanaz a személy készíthette. A déli oldalra mellékhajó került, melyet árkádívvel kapcsoltak a főhajóhoz, keleti végén félköríves apszissal zárták le, nyugati végére tornyot emeltek. Kegyúri karzat is épült a templom nyugati végében, melynek lépcsője az északi falon belül vezetett fel. Ezt a lépcsőt már a középkor folyamán elfalazták, aljában vezeklőfülkét hagytak. A csigalépcső is ekkor épült, nagyjából a mai helyén, de talán csak a torony megközelítését szolgálta. A tatárok ezt a templomot felégették, de a főkapuzat, a diadalív és a falak részben megmaradtak.
5. A tatárok betörése és elvonulása – 1241 – után a gótika jegyében építették újjá a templomot. A régi helyére új apszis, föléje bordás boltozat, déli és keleti oldalára gótikus ablak, északi oldalára szentségfülke került – 45 3 48 3 36 centiméter – 1960 óta újra használatban van. Szemben a déli oldalra kétrészes, csúcsíves ülőfülke – sedilia –, a mellékhajó végébe sekrestye, az északi oldalra kicsi kápolna épült. A templom ebben a formában közel háromszáz évig állt.
6. A XVI. századtól kezdve 1714-ig a középkori templom romossá vált. A törökök tették tönkre 1529-ben, amikor Szulejmán hatalmas seregével Bécs ellen vonult, majd 1532-ben Kőszeg ostromakor. Még a falak felső része is elpusztult. Körülbelül száz évig állt így a templom. Hogy istentiszteletet tarthassanak, a mellékhajót kezdték rendbehozni, a többi romos maradt. A lerombolt nemeskéri klastrom romjaiból is hordtak ide követ (1631). A két hajó közti árkádokat elfalazták. Délről kis gótikus ablakok kerültek a falba. Kialakult az úgynevezett „kistemplom”. 1591-ben protestáns kézre került, és így is maradt 1645-ig.
7. 1714–1737 között megtörtént az egész templom helyreállítása, most már a barokk jegyében, a Széchényi család segítségével. Rendezték a romos részeket, a tetőzetet először „csépelt szalmával” (1714) majd zsindellyel (1733) fedték. A főhajót és a szentélyt beboltozták (1737). Barokk karzatot építettek. A szentélyben az ülőfülkéket befalazták. A gótika eltűnt, a templom sokkal alacsonyabb lett. A kegyúr Széchényi György kifesttette a templomot, és képeket is adományozott.
8. 1737–1956 között folytatódott a teljes barokkosítás a falusi templomainknál szokásos módon. Fatorony épült (1747), a hajó ugyanezen évben fiókos dongaboltozatot kapott. A mellékhajót és az ennek végében levő sekrestyét lebontották. Az eddig a földszinten lévő urasági oratórium lett a sekrestye, az e fölé épített emelet pedig a kegyúri oratórium – körülbelül 1740-ben. Gyönyörű oszlopkötegeket falaztak be. A nyugati homlokzatot egyenesre faragták, és bevakolták. Szinte csak a főkapuzatot hagyták meg részben eredeti formában. A mai torony építésével (1780) aztán befejeződött a romos templom újjáépítése. Ezután már csak a tatarozások következtek: 1846-ban, 1864-ben és 1887-ben.
9. 1956–1960. A templom eddigi utolsó átépítését Dümmerling Ödön építész-kutató tervei szerint az Országos Műemléki Felügyelőség soproni építésvezetősége végezte Marosi László vezetésével. A főkapuzat helyreállítását, a szobrászati munkákat Szakál Ernő szobrászművész, a régészeti kutatásokat Nováki Gyula és a templombelső feltárását a tervező építész irányította. A következő nagyobb munkákat hajtották végre:
Az évszázadok során megemelkedett külső és belső terepszintet körülbelül hetven centiméterrel süllyesztették, s az így nyert magasságban a templom környékét terméskővel kirakták, gondoskodva a víz elvezetéséről. Így kívül-belül értékes részletek kerültek felszínre, és a templom megjelenése is előnyösen megváltozott. A külső ásatások során megtalálták a templom körüli középkori temetőt. Három keskeny árokban 71 sírt tártak fel. Körülbelül a XVIII. század közepéig temetkeztek a templom köré. Lebontották a barokk karzatot, és vasbeton síkfödémű karzatot építettek. Így váltak láthatóvá a román kori kegyúri karzatot tartó pillérkötegek, oszlopfők, lábazatok is.
A déli oldalon a román kori alapfalakra megépítették a mai mellékhajót, ugyanígy az új sekrestyét. Az északi oldalon a barokk kori sekrestyét lebontották, és ugyanakkor a kisebb méretű középkorit újjáépítették. Szakál Ernő tervei alapján új főoltár készült. A vezeklőfülkét kibontották, eléje kovácsoltvas ajtó került. A tornyot lefestették. A tetőszerkezetet kijavították és úgynevezett műemlékpalával fedték. Kőtárat létesítettek, amelyben állandó kiállítás van.
Ezekhez a munkálatokhoz az Országos Műemléki Felügyelőség 800 ezer forinttal, a helyi lakosság – társadalmi munka, belső berendezés – körülbelül 160 ezer forinttal járult hozzá. Az újjáépítés sikerre vitelében Nagy István esperes, Lőre József plébános, Molnár Gábor világi elnök fáradozásait kell kiemelni, és a község lakosságának jelentős, kétkezi hozzájárulását. A sopronhorpácsi templom nagy kincse a magyar kultúrának. Az év minden szakában ezer és ezer látogató – magyar és külföldi – tekinti meg.
Ismerkedjünk meg a ma látható – látogatható – templommal! A nyugati oldalon találjuk a templom legértékesebb részét, a rendkívül gazdag, művészi kiképzésű román főkapuzatot, a portálét. Értékét emeli, hogy amíg például a lébényi templom négy-négy, az esztergomi várkápolna öt-öt, a jáki templom hat-hat, addig a sopronhorpácsi hét-hét oszlopos. Vetélytársa a jákinak, sőt talán idősebb is annál. Az oszlopok a bélleten belüli „lépcsőzetben” helyezkednek el. Az első ferdén lemetszett falsarkokat húsos akantuszlevelek, a továbbiakat pálcatagok díszítik. Az oszlopok díszítése igen változatos. Van köztük csavart oszlop kiemelkedő „kötélszerű” dísszel és olyannal, amely felül ékalakba megy át, vájatos levéldíszekkel, akantuszleveles díszítéssel és olyan, amelyet teljesen az akantusz borít.
Valamennyi oszlopon felül fedőlemezsor található díszes oszlopfő levéldísszel, ezekre félkörívek támaszkodnak. Az ívek díszítése eredetileg azonos volt a nekik megfelelő oszlopokéval, most simák. A külső ívek az ellipszis felé hajlanak, amit egyes kutatók a súlyos barokk torony nyomásának tulajdonítottak, ez azonban nem állja meg a helyét, a mai kosáríves formájukat a barokk átépítés során kapták. A kapuzatot eredetileg szobrok keretezhették, akárcsak a jáki nyugati portálét.
Az ajtó feletti ívmezőben egykor Krisztus és az őt körülvevő angyalok domborműve állt. A restaurátor Szakál Ernő már csak az angyalok töredékét tudta felszínre hozni. Ezek közé karcolta be Krisztus alakját.
A főkapuzattól jobbra ma Szent Péter-, bal oldalon Szent Pál-szobor maradványai láthatók. Sajnos a barokk átépítéskor a falból kiálló részüket lefaragták. A bal oldali fülkét kisebb térdeplő alak foglalja el, valószínűleg a templom egy jótevőjét ábrázolja – igen rossz állapotban van. Alsóteste oldalra, a felső- szembe fordítva, karjai a mellén keresztbe rakva. Lejjebb mindkét oldalon egy-egy kapuoroszlán torzója maradt meg. A jobb oldalon középkori eredetű lőrésszerű nyílás, amely a csigalépcsőt világította meg.
A főpárkány fölé emelkedik a kétszintes barokk torony. Alsó szintjén körablak, a felsőn mind a négy oldalon két-két faoszlop között nagyméretű félköríves ablak nyílik, felettük a toronyóra számlapjai. A torony mellett az oromszárnyakon Szent Péter és Szent Pál nagyméretű szobra áll. A gazdagon tagolt főpárkány sarkain elhelyezett copf stílusú vázák között emelkedik a nyolc oldalú, gúla alakú, sima toronysisak. A gömbön kettős keresztet helyeztek el 1935-ben.
A templomba lépve a látvány elragadó. A román, a gót, a barokk és a XX. századi építészet szinte verseng egymással. Vegyük sorra a legfontosabb látnivalókat!
Román kori oszlopfők, pillérkötegek az új vasbeton kórus alatt. Ezek különösen az északi oldalon gazdag díszítésűek, hazai román szobrászatunk értékes emlékei. Az északnyugati sarokban bizonytalan rendeltetésű falüreg kovácsoltvas ajtóval.
A vezeklőfülkét a román kori, vastag északi falban találjuk. Legutóbb az 1887. évi tatarozásnál volt kibontva, de ekkor újra befalazták. Magassága 198 centiméter, szélessége 128 centiméter, mélysége 68 centiméter. Ülőkéje 28 centiméter széles, 18 centiméter magas – felül nyílással. A bent levő ezen ki nem láthatott, csak az élelmet vehette át. A belső fal néhol kormos, talán a török időkben égett meg. Lábszár- és állcsontot, valamint csigolyát találtak benne. Méretükről ítélve női csontok voltak. A falon a következő felírások: „Benedictus Nag 1584. 1594. H.I.F. Gregorius, Gerogius Supi” és az 1887-ben itt dolgozó kőműves neve: „Lendvay”. A fülke felett félköríves, színes üvegfestmény, Szent Erzsébetet ábrázolja (1930).
A hajó és a szentélynégyszög közötti ív is a román korból való. Pillérei erősek, sarkain mindkét oldalon magas, karcsú féloszlop. Az északi oldalon az oszlopfőt perecszerű fonadék díszíti, mint a jáki templomban, a déli oldalon virágos indák. Az oszlop feletti ív viszont barokk, félköríves. Az oltá-rok előtti diadalív fél nyolcszög alaprajzú, felette csúcsívvel. Ugyanitt kis területen a középkori festés is látható.
Az északi oldalon van a barokk időben újjáépített sekrestye, felette a kegyúri oratórium, a Széchényi család fából faragott, rokokó stílusú címerével, körülbelül 1740-ből. Továbbmenve kelet felé találjuk a középkori szentségtartó fülkét, a pasztofóriumot. Az oltárok Szakál Ernő szobrászművész munkái (1956–1960). A déli oldal színes üvegablakai 1930-ból valók, Szűz Mária Szíve és Szent Imre tiszteletére állították őket.
Az apszis, a szentély lezárása a keleti oldalon kívülről négy támpillérrel tagolt. Az ablakok alatt gót stílű, kettős ülőfülke van, jó állapotban. A falon XVIII. századi népies barokk szobrok: Nepomuki Szent János, Szent Balázs – kísérőjét, a beteg gyermeket 1993-ban ellopták –, Aquinói Szent Tamás és Szent Alajos. A négy szobor a Szépművészeti Múzeum védelme alatt áll, 1730 körül készültek. Közülük legértékesebb a Szent Balázs-szobor.
A szobrokkal szemben két értékes festmény. Schaller István: Bűnbánó Magdolna és a Maulbertsch-iskola műhelyéből való Utolsó vacsora. A déli oldalon a régi alapokra 1960-ban épült sekrestye található, benne a templom korábbi romantikus oltárképe, a vértanúságba induló Szent Péter és Szent Pál búcsúja. Feltehetően ifj. Dorfmeister István munkája. A szemben lévő falon a XVIII. századi barokk kép az őrangyalt ábrázolja. Itt két értékes, szép miseruhát őriznek a XVIII. századból: kegyúri ajándékok a Széchényi családtól.
A főhajó boltozata barokk. A mellékhajótól oszlopok és árkádív választja el: egy román – a nyugati – és két csúcsíves gót. Mindhárom oszlopot és az íveket az 1956–1960. évi restauráláskor bontották ki a templom déli falából. A keresztelőkút XVIII. századbeli, kőből faragott, barokk stílusú. Fedelén Jézus megkeresztelésének fából faragott szoborcsoportja látható. A főhajó keleti végében mai alkotásokat helyeztek el: Szent József-, Jézus Szíve- és Páduai Szent Antal-szobrot. A modern, szép vonalú szenteltvíztartót Dümmerling Ödön tervezte, a stációk domborműveit Szakál Ernő.
A mellékhajó az 1956–60. évi restauráláskor épült a régi alapokra. Az oltáron Szűz Mária és a templom védőszentjei, Szent Péter és Szent Pál szobra. Az oltár feletti, körtefából készült feszület ugyancsak Szakál Ernő munkája. A Lisieux-i Kis Szent Teréz-szobor Stökkert Károly alkotása.
Negyven év telt el a műemléki helyreállítás óta, de a templombelső szépségével most sem lehet betelni. A Sopron–Bükkfürdő–Kőszeg–Szombathely között közlekedő turistacsoportok is sorra megtekintik. Újabban a helyi és vidéki énekkarok is fellépnek a templomban.
A műemlék templom 1956 májusában kezdődött fal- és régészeti kutatása során különböző rendeltetésű, más és más korból származó kőfaragványok kerültek elő: lábazatok, fejezetek és egyéb építészeti elemek. Ezekből, amit csak lehetett, az egykori helyükre visszaépítettek. A be nem építhető kőfaragványok elhelyezésére készült ugyanekkor a kőtár, a templom körüli kert hátsó részében. Legértékesebb darabja egy kúttál, négy gazdagon faragott vízköpő fejjel. Néhány kutató feltételezi, hogy egy kolostorhoz tartozhatott. Értékesek még a román karzat boltozati elemei, a kórus mennyezetének zárókövei, oszlopfők, bordák. A kőtár homlokzata és kovácsoltvas ajtaja 1972-ben készült el.
A kövek többsége a XIII. századból, a Széchényiek kiállított címere a XVIII. századból származik. Érdemes a kőtárban látható faragványokat, építészeti elemeket számba venni, hisz ebből – a templomon kívül is – láthatjuk annak egykori gazdagságát: van a tárban 11 darab boltindítás, 17 falív és egy falívindítás, 13 falsarok, kilenc frízelem, két gyámkő, két hevederívelem, négy kávakő, hat kváderkő, egy kúttál, négy lábazat, hét oszlopfejezet, két oszlopfő, 28 sarkantyús borda, három tárcsás zárókő, két vállkő és 62 darab meghatározatlan kőfaragvány.
Híres műemlék templomunk és a műemlék jellegű kastély mellett egyéb látnivalókkal is büszkélkedhet községünk. A Fő utca végén, az Undra vezető út kanyarulatában találjuk az 1891-ben épült lédeci kápolnát. Tornyának első emeletét körablak, a másodikét mind a négy oldalon félköríves ablakok tagolják. Tornyán hatszögű bádogsisak ül. A hajó mindkét falán nagyméretű félköríves ablak szolgál a belső tér megvilágítására. Romantikus oltárán Mária áll a gyermek Jézussal. Mellette Szent József és Szent Antal szobra. A mennyezetfreskó Mária megkoronázását ábrázolja.
A faluban és határában szép számmal találhatók út menti szobrok, kőemlékek.
Szent Antal szobra a kutatóintézettel szemben áll a déli oldalon. Talapzata 1725-ből való, de maga a szobor újabb kori.
A sopronhorpács–völcseji út mellett, a „privát” úttal szemben található Szent Donát – nagyon rossz állapotú – térdeplő szobra. A talapzatán levő címer tanúsága szerint a Széchényi család állíttatta 1775-ben.
Nepomuki Szent János szobra eredetileg a mai Szent László-szobor helyén állt, 1775-től 1927-ig. Jelenleg a Fő u. 35. számú ház előtt látható.
Az 1898. évi Fő utcai nagy tűzvész emlékére állították Szent Flórián szobrát 1899-ben a parókia elé. A soproni Lapicz Ferenc munkája.
Szent Anna a helyi elnevezése a Kőszegre vezető út mellett neogótikus oszlopon álló, Szent Annát, Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló szoborcsoportnak, amely az annabergi kegyszobor mása. A múlt század közepén emeltette Kántor József és neje, Horváth Rozália, saját szántóföldjükön.
Szent László emlékét a falu központjában gróf Széchényi Dénes emeltette 1927-ben,amikor fiát, Lászlót, a község díszpolgárává választották. A soproni Mechle kőfaragó munkája.
A Dózsa György utca 17. számú ház előtti kertben, magas pilléren harangvirágfüzérrel, csigás fejezettel díszített oszlopon áll Szűz Mária szobra. Az alkotás 1750 körül készült.
Az Und felé vezető út mellett található a nép ajkán Lapicz-keresztnek nevezett szobor. Elnevezését Lapicz György lédeci lakosról kapta. Ő emeltette, talán az 1800-as évek elején-közepén. A rajta levő Krisztus-szobor már nem az eredeti.
„Háborús kereszt”-nek hívják a horpácsiak az első világháború után, a harcokban elesett hősök tiszteletére állított emlékjelet. Az igazi hősi emlékművet gróf Széchényi Dénes emeltette 1920-ban. Ugyanitt van a második világháborús hősök és áldozatok kőemléke, melyet a község lakossága állíttatott 1982-ben.
Barokkos megoldású a Fő utca 20. számú ház homlokzata. A homlokzat fülkéjét egy Szentháromság-szobor díszíti.
Ugyancsak szép kőemlékeket találunk a község XVIII. század közepén használatba vett temetőjében.
A „Horpácsi-lédeczi temető Szabályai”-t 1894-ben foglalták írásba. Tizenkét paragrafusban sorolták fel az előírásokat, melyek szerint a temető felügyelője a plébános, gondnoka a kántor. Sor-, dísz- és egyéb sírhelyeket különböztettek meg. A díszsírhely ára tíz korona, a többié négy korona volt. Nem helybeli elhalálozott esetén e summák dupláját kellett fizetni.
A sírhelyek árait a gondnok szedte be, és átadta a plébánosnak „takarékpénztárban leendő gyümölcsöztetés végett”, de az összeg a temető „czéljaira fordittatik.” A képviselő-testület tiszteletből ingyen sírhelyet is adományozhatott. A sírásó díja felnőtt halottnál két koronát, gyermeknél egy koronát tett ki. A szabályzatot Páder Rezső plébános, Szedenits István horpácsi bíró, Ambrics József lédeczi bíró, hét horpácsi és hat lédeczi képviselő írta alá.
Az 1950-es évektől 1990-ig a községi tanács volt a temető felügyelője és gondnoka, 1990 után pedig az önkormányzat.
Jelenleg a temető gondozott, van ravatalozó és vízvezeték, drótkerítéssel vették körül, a fűvet mindig frissen nyírják. Néhány évvel ezelőtt az idős gesztenyefákat kivágták. Még korábban körülárkolták, mert sok esetben a talajvízbe kellett temetni. Az 1930-as években változatos formájú fakereszteket állítottak, ma már a legtöbb sírnál kőkereszt található, és divatos síremlékek.
A sírkert közepén vezető főúton, a vége táján hirdeti az elmúlást a Molnár István által 1866-ban állított nagyméretű temetőkereszt. A legrégibb sírkő szép rokokó munka. Nagy keretben fent feszület és kerubfő, lent halálfej. Német felirata szerint az 1782-ben elhunyt Niczky Ferenc Vilmos, gróf Széchényi Ferenc komornyikja pihen alatta.
Egy klasszicista stílusú sírkő felirata: „Östör László, megholt 1831 esztendőben 8-ik Június, 51-ik esztendőben, Horpátsi vendégfogadós és Mészáros mester itten.” Az 1800-as évek második feléből származik Weichinger Péterné (Pintér Magdolna), uralkodó Krisztust ábrázoló sírköve.
Van a temetőben kovácsoltvasból készült sírjel is, alatta a felírat:
Itt nyugszik nyája közt a hű pásztor
Seidl Péter
horpácsi plébános
(1805–1861)
Miután 25 évig legeltette volna juhait.
Seidl Péter
horpácsi plébános
(1805–1861)
Miután 25 évig legeltette volna juhait.
