Jobbágysors Horpácson
Jobbágysors Horpácson
Horpács hosszú évszázadokon át, az 1848-as forradalmi törvényekig job-bágyközség. Élete középpontjában a föld és a földekért folytatott harc állt.
A mezőgazdasági termékek előállítása a feudalizmus időszakában két helyen történt: az egyik a jobbágy szinte saját tulajdonaként használt telke, a másik a földesúr saját kezelésében lévő, de a jobbágy által robotban művelt majorsága. A Nádasdyak – a legnagyobb helyi birtokosok –, hasonlóan a sárvár-felsővidéki uradalom többi falujához, 1548 körül indították major-üzemüket. Nádasdy Tamás 1558-ban már majorházat építtetett Horpácson. Méreteit nem ismerjük. Fia, Ferenc birtoklásának idején a majoroson és majorosnén kívül még öt bérest foglalkoztatott. Nádasdy Pál birtoklásának időszakából (1598–1633) már pontos adatokkal rendelkezünk a Nádasdy-major föld- és állatállományáról:
A Nádasdy-major föld- és állatállománya
| Év | Elvetett | Más növény | Ökör | Tehén | Sertés |
| gabona (hold) | (hold) | (darab) | (darab) | (darab) |
| 1606 | 32 | 6 |
| 1608 | 75 | 7 | 2 | 106 |
| 1623 | 250 | 16 | 20 | 227 |
| 1624 | 163 | 19 | 16 | 18 | 189 |
| 1626 | 112 | 9 | 8 | 16 | 128 |
| 1629 | 140 | 9 | 14 | 24 | 95 |
Amint látjuk az üzem elsősorban gabonatermeléssel foglalkozott. Az 1606. évben elvetett 32 holdról a harmincéves háború konjukturális hatására 1623-ra 250 holdra növekedett a gabonatermesztés területe, amely 198 kepe – nehezen meghatározható mérték, esetünkben csak az arányo-kat tükrözi – termést adott. Ugyanekkor a jobbágyoktól beszedett dézsma mennyisége 230 kepe volt. A következő évben a major gabonatermése 294, a dézsma 216 kepére rúgott. Természetesen a megnövekedett vetésterület a jobbágyok robotját is növelte, hisz a földeket az alkalmazottakkal együtt ők művelték meg. Az 1623-as év jelentette az állatállomány számában is a csúcsot 20 tehénnel, illetve 227 sertéssel. A további években a ma-jorsági termelés csökkenését állapíthatjuk meg. Amikor Horpács 1711-ben örökjogon a Széchényiek kezébe került ismét fellendült a termelés. Példázza ezt a már tárgyalt, gróf Széchényi Zsigmond és Szepessy Ferenc horpácsi ispán közt 1733 január elsején létrejött szerződés is.
Magukról a földművesekről a legkorábbi adataink a XVI. század végéről valók. Ezek a jobbágyok és a zsellérek, illetve az általuk lakott házak számáról tudósítanak. Egy 1588-ban kelt összeírás arról szól, hogy Horpácson Nádasdy Ferencet és a csornai prépostot összesen két jobbágy és két házas zsellér szolgálta. Az evangélikus papnak öt zsellére volt. Nyolc elhagyott és négy nemesi portáról szól még az összeírás. Az 1599-es jegyzék szerint Horpácson 18 lakott ház volt.
A falu jobbágycsaládjai közül a Czetin, Tóth, Parrag, Kántor, Torkos, Somogyi familíát a XVII. századból, a Kusztor, Horváth, Varga nemzetségeket a XVIII. század elejéről ismerjük.
Adataink száma a XVIII. század elejétől szaporodik. Az 1715-ös és az 1720-as adóösszeírás a Széchényiek sárvár-felsővidéki uradalmáról, s közöttük a horpácsiról is tájékoztat. Mindkét összeírás a horpácsi Széchényi birtok jobbágytelkeit összesen 574 pozsonyi mérőben – időszakunkban a pozsonyi mérő 62,39 liter űrtartalmú gabonamérték, s ennyi vetőmagot igénylő földterületet is jelentett – és 16 kaszás rétben – egy ember által egy munkanap alatt lekaszálható terület – adta meg, amelyet 16 jobbágy bírt. Ugyanakkor nem tudtuk megállapítani a többi birtokos területét. A közben készült 1717-es adóösszeírás szerint a falu összes jobbágytelkéhez 32 kaszás rét tartozott, s ebből az elhagyott telkekhez négy és fél. Ez a dokumentum a csornai premontrei prépostság Horpácson lévő curiáját – úri lakát – is jelzi.
Az 1728-as regnicoláris – országos érvényű – összeírásban Horpács 30 jobbággyal és 12 zsellérrel szerepel. A jobbágyok ekkor 490 kishold – egy kishold = 1200 négyszögöl – szántóval, 31 kishold réttel és 15 kishold irtásfölddel rendelkeztek. Az összeírás már képet ad a jobbágyok rétegződéséről is. Közülük 24-en egész telkesek, hatan – a parókia jobbágyai – pedig mindössze negyed telekkel rendelkeztek. A birtokolt rét nagysága a jobbá-gyok többségénél az egy és az egy egész egynegyed kaszás között változott, egyedül Ráttky Dániel két jobbágyának volt összesen egy kaszás rétje.
A társadalmi helyzet meghatározásának egy másik összetevőjét is megismerhetjük az adóösszeírásból. A jobbágyok közül 11 volt szabad költözésű. Azt látjuk az adatokból, hogy a kisebb birtokosoknál nagyobb a szabadon költözők aránya. Czuppon László és Ráttky Dániel jobbágyai szabadok voltak – egy, illetve két fő. Heczkey (?) János hat jobbágyából négy, a parókiánál hatból három, a Széchényiek 14 jobbágyából csak egy nyerte el a szabad költözés jogát.
Már az 1728-as összeírás is szól az irtásföldekről. Az irtás lehetőséget adott a jobbágynak is földterületét növelni. A plébánia levéltárában ránk maradt egy szerződés 1745. Szent András havának – november – 5. napjáról, a templom Guácsos (?) nevű erdejének irtásáról. Az okmány szerint 13 hold erdőt vághatott ki a hat szerződő, négy horpácsi és két lédeci, köztük a horpácsi iskolamester. A területet három vetésig tartó teljes szabadsággal kapták, de a további időre is csak a cenzust és a dézsmát kellett fizetniük. A földdel minden „irtó” szabadon rendelkezett, de ha eladta, a templomnak elővételi joga volt rá. (Lásd a II. számú függeléket.)
Fontos információkat közöl az 1754-es adóösszeírás. Ez már egy részletesebb felvétel. Megtudhatjuk belőle, hogy ekkor Horpácson 28 telkes job-bágy élt, akik közül hatnak a telke egynegyedes, a többié egész. A telkekhez tartozó rét az egynegyedeseknél egy kaszás, az egészeknél másfél. A zsellérek száma 16, közülük hét özvegyasszony, egy varga, egy kapás – szőlőmunkás – és egy sebész – chyrurgus. Külön adatként kezeli az úr és a község szolgálatában állókat: a hat fő közül három juhász – az egyik bérlő –, egy gulyás, egy mészáros és kocsmáros, valamint egy zsidó kereskedő. Ez a rendelkezésünkre álló első olyan összeírás, amely már nem csak az úrbéresekről tájékoztat bennünket. Ebben a korban a község lakosságának megélhetését a telki állomány és a közös legelőn tartott állatok biztosították. Érdemes megnézni és elemezni az összeírt állatállomány adatait is.
Az 1754. évi összeírás adatai a falu állatállományáról
| Tulajdonos | száma | Ökör | Ló | Fejős | Meddő | Juh és | Sertés | Méhkas |
| tehén | tehén | kecske |
| Egész telkes | 22 | 32 | 47 | 34 | 4 | 23 | 78 | 5 |
| 1/4 telkes | 6 | 8 | 2 | 4 | 2 | 13 |
| Zsellér | 9 | 3 | 4 | 2 | 9 |
| Özvegy | 7 | 2 | 2 |
| Szolga | 6 | 2 | 1 | 2 | 204 | 14 |
| Összesen | 50 | 42 | 50 | 45 | 10 | 229 | 116 | 5 |
A táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy az ötven horpácsi család közül a legnagyobb állatállománnyal a 28 telkes jobbágy rendelkezett. Övék volt az ökrök 95 százaléka, a lovak 98, a fejőstehenek 84 százaléka, valamint az egy évnél idősebb sertések – a táblázatban csak azok szerepelnek – 78 százaléka és az összes méhkas. Minden telkes jobbágynak minimum két igásállata volt, ökör vagy ló. Érdekes, hogy ez utóbbi két állat nem fordult elő egyetlen gazdánál sem vegyesen. Egyetlen állatcsoportnál, az egy évnél idősebb juhok és kecskék esetében fordított a helyzet, itt az állomány 89 százalékával az uraság és a község szolgálói rendelkeztek. Ez nem véletlen, hisz a hat ide sorolt személy közül három juhász. Közülük is a bérlőnek volt a legnagyobb állománya, 130 darab. A legkisebb állatállománnyal az özvegyként összeírtak rendelkeztek. Hetüknek mindössze két fejőstehén és két sertés volt a birtokában. A zsellérekre és az özvegyekre jól illik a korszakot kutató Soós Imre megállapítása: „… életigényeikkel – ha lehetne – talán a nulla alá is leszállnának.”
Az adóösszeírások a helyi elöljáróságról is közölnek néhány adatot. Az 1715-ös iratokból értesülünk először név szerint a horpácsi bíróról, aki ekkor Paragh János volt. 1728-ban ugyanő a bíró, ekkor viszont már az esküdteket is megjelölték, akik négyen voltak. Érdekessége a dolognak, hogy a bíró a Széchényiek, az esküdtek viszont a község további négy birtokosának jobbágyai. Ebből feltehető az a munkamegosztás, hogy a földesúrnak járó kötelezettségek behajtásában, nyilvántartásában az egyes birtokosok jobbá-gyai közül választott esküdtek az illető földesúr parancsait teljesítették. Az 1754. évi adóösszeírás szerint a község bírája Magyar István volt.
Mária Terézia 1767-ben kiadta úrbéri rendeletét, melyben szabályozta a telkes jobbágyok birtokainak nagyságát, a teljesítendő szolgáltatásokat és a jobbágynak járó haszonvételeket – erdő- és legelőhasználatot s más, a gazdálkodás társadalmi alapjaival összefüggő fontos tényezőket.
A rendezést megelőzte egy kilenc pontból álló felmérés, amelyet Horpá-cson 1767. július 24-én Kajdácsy Sándor alszolgabíró és Hegedűs Ferenc esküdt végeztek el. A megkérdezett bíró és a községi elöljárók eskü alatt tettek vallomást a kérdőpontokról, ebből a község teljes elöljáróságának név szerinti összetételét megismerhetjük. Horpácson a bíró ebben az évben Torkos Ádám volt, az esküdtek Böröcz István, Takács Imre, Somogyi Péter, Parag István, Kántor András, Kántor György és Torkos Mihály. Felvallásukban kijelentették, hogy sem urbáriumuk, sem a földesúrral kötött szerződésük nincs, kötelességeiket régi, bevett szokásból végzik.
A falu határát három nyomásban művelték, földjüket jó gabonát termőnek tartották. Rétjeiket keveselték, de megállapították, hogy azokon jó széna terem. Az uraság erdejéből szükségük szerint épület és tüzifát ingyen vihettek, sőt az erdőben alkalmas legelőjük is volt. Ha termett makk, akkor a sertések makkoltatásáért fele makkbért fizettek.
A horpácsi urbárium az 1767. május 29-i Sopronban tartott megyegyűlés jóváhagyásával lépett életbe. (Fontosabb részeit a III. számú függelék tartalmazza.) Érdemes összehasonlítani hogyan változott a jobbágy által a földesúrnak végzett szolgáltatás. Három birtokosnál tudjuk ezt pontosan meg-ítélni: Széchényi Antal, Felsőbüki Nagy Pál és a helyi plébános esetében. Őket szolgálta egyébként a 28 jobbágyból 22. A többi hat jobbágy, akik négy földesúrhoz tartoztak, az úrbérrendezésig árendát fizetett, így az urbárium életbe lépéséig nem robotoltak.
Széchényi Antal úrbéresei egy egész telek után évi 76 napot robotoltak a rendezés előtt, kívánság szerint „marhával vagy gyalog”. Ezen kívül Sarlós Boldogasszony – július 2. – ünnepétől „Szabad Szent István királ napig” – augusztus 20. – mindennap adtak egy napszámost, kivéve azokat a napokat, amelyeken marhával robotoltak. Ez újabb ötven nap. Így az évi robot megközelítette a 126 napot. Külön érdekessége a szolgáltatásnak a napszámos biztosítása. Több mint negyven Sopron megyei felvallást átnézve megállapíthatjuk, hogy az aratás időszakában a Széchényiek és az Eszterházyak szentmiklósi uradalmához tartozó községekben általános volt a mindennapi robot, de ilyennel, hogy a jobbágy „minden nap egy napszámost” ad – másutt nem találkoztunk.
Nos, az urbárium rendelkezései nyomán a robotszolgálat jelentősen megváltozott. A földterület méretétől függően egy egész egy nyolcad (!) telkenként 57 és fél naptól hatvan napig terjedt a két marhával végzett, 115–120-ig a kézi robot. Ugyanakkor a korábban nem adott kilencedet is robottá alakították át, ami 13–14 igás, illetve 26–28 nap kézi szolgáltatás növekedést jelentett. Ha mindezeket egy egész telekre számoljuk vissza, akkor 64 igás, illetve 128 nap gyalog szolgálat jön ki. Bár a számszerű adatok a robot csekély növekedését valószínűsítik, de ez koránt sem biztos, mivel az úrbérrendezés előtt nem volt különválasztva a marhával végzett, illetve a kézi robotok száma.
Felsőbüki Nagy Pál két egésztelkes jobbágya az urbárium kiadása előtt évi 52 napot marhával, vagy helyette 104 napot gyalog robotolt. Ehhez jött még a jobbágyok által Szent László – június 27. – és Szent István – augusztus 20. – nap közt fogadott napszámosok 55 munkanapja, amivel a gyalog napok száma már 159-re emelkedett. Az urbáriummal az alaprobot változatlan maradt, s ehhez jött a kilenced robotra történő átváltása, ami a szolgáltatás napjainak számát 64, illetve 128 napra növelte. A számok ebben az esetben azt mutatják, hogy Nagy Pál jobbágyainál az úrbérrendezés csökkentette a robotok mennyiségét.
Jelentős a csökkenés a plébános hat negyedtelkes jobbágynál is, akik a rendezés előtt egy évvel még évi hetven nap gyalog robotot, a rendezés évében egyezség alapján már csak évi 52-t, míg a rendezés után, beszámítva a kilencedet is, nagyrészt 37 napot robotoltak kézi munkával, vagy ennek felét vonós marhával.
Érdemes megnéznünk az egyéb jobbágyi adózásoknál, szolgáltatásoknál bekövetkezett változásokat is. A rendelkezésünkre álló források teljes képet a Széchényieket illetően adnak. A 16 garasos helyadó egy forintos árendára változott. Az egy szekér karácsonyi fát, melyet az uraság erdejéből kellett behordani, egy öl tűzifa összevágása és beszállítása váltotta fel telkenként. Az elvégzendő „fonyás” maradt hat fund, mint ahogy a beadandó tojás mennyisége is változatlan – 12-13 darab. A beszolgáltatandó kappanok és csirkék száma együtt érte el a négy darabot, míg korábban négy ludat és nyolc kappant, vagy helyette 16 tyúkot kellett adni. Itt tehát jelentős a csökkenés. Új szolgáltatásként jelent meg Horpácson az évi egy icce – 0,83 liter – kifőzött vaj, míg megszűnt a tollfosztás mint szolgáltatás.
Az urbárium rögzítette a telkek nagyságát is. (Lásd a III. számú függeléket.) Horpácson ekkor 28 telkes jobbágy, két házas és egy házatlan zsellér élt – természetesen többnyire családostul. A 28 jobbágy öszszesen 25 egész 7/8-ad telekkel rendelkezett, ami 596 kis hold (1200 négyszögöles) szántót, tíz kis hold belső telket és 47 kis hold rétet jelentett. Mivel a községnek kevés volt a rétje, ezért az urbárium első pontjának harmadik paragrafusát vették figyelembe, amely szerint „… minden Hold szántó Földnek Fogyatkozása egy szekérre való Réttel, és viszont helyre hozathassék.” Horpácson maximum két szekérre való rétet adtak egy telekhez, ebből adódott, hogy növekedett a telekkel járó szántóföldek nagysága.
A község urbáriuma 1767-ben külön fejezetben foglalkozott a helyi önkormányzattal: „Kilenczedik punctom azokrul, mellyek az belső Rend-tartást illetik.” Ebből a szabályozásból kiderül, hogy a bírói tisztségre az uraság három jelöltet állított, s közülük a lakosok szabadon választhattak. A földek ura a megválasztott bírót letehette, s hasonló eljárás szerint új jelölteket állíthatott. A bíró mentes volt a porció adástól, azaz a hadiadónak terményben fizetett részét nem kellett szolgáltatnia. Egyébként a porció beszedéséért ő volt a felelős. Az esküdteket és a jegyzőt – aki a XVII. századtól csatlakozott a falu vezetőihez – a község a földesúr beleszólása nélkül választhatta, illetve bocsáthatta el. (Lásd a II. számú függeléket.)
Az irásbeli munkákat kezdetben valószínűleg a plébános végezte, majd a tanító megjelenésével az ilyen feladatok az ő hatáskörébe kerültek, így a tanító lett a község nótáriusa – mesterjegyzője – is. Horpácson és Lédecen a tanító ilyen irányú feladatairól először az 1829-ben kelt egyházlátogatási jegyzőkönyvből értesülünk. A jegyzőkönyv szerint Kunn Ferenc tanító egyben a két településen jegyző is. E kettős beosztás helyi gyakorlatát erősíti meg egy 1846-ban kelt szerződés (lásd az V. számú függeléket), amely a tanító jövedelmeit szabályozza, s amelyben Frank Márton uradalmi ügyész a szerződés jóváhagyásakor hangsúlyozta, hogy „… az uradalom a házat és a földeket nem egyedül a mesternek, hanem a jegyzőnek is fundálta…”
A községek pecséthasználata Werbőczy István nyomán terjedt el, mégis leggyakrabban az úrbérrendezés után találkozunk rendszeresítésével. Így van ez a mi falvaink esetében is. A pecsét legfőbb funkciója a bizonyítás, mivel a községi elöljáróságok tagjai a XVIII. században, de még a XIX. században is többnyire irástudatlanok voltak. 1767-ben például az elöljárók közül egyetlenegy, Torkos Ádám horpácsi bíró írta alá saját kezűleg az úrbérrendezéssel kapcsolatos felvallást, míg a többiek kezük keresztvonásával erősítették meg azt.
1779-ből maradt fent Horpács első ismert pecsétje. Ovális alakú, mérete 17 milliméter x 16 milliméter. Felül félkörben HORPACS felirat látható. A felirat alatt élével jobbra néző lebegő ekevas, alul két pálmaág.
1790-ből van egy adatunk gróf Széchényi Ferenc földesúri majorjáról is. Ekkor 280 katasztrális hold szántóval, 18 katasztrális hold réttel és 2 087 katasztrális hold erdővel rendelkezett.
Az első népszámlálás (1784–1787) foglalkozási adatokat is rögzített a férfiakról. A faluban 220 férfi élt, közülük harminckettőt a paraszt, ötvenhármat a zsellér kategóriába soroltak. Míg az első csoport egyértelműen az úrbéres földön gazdálkodó, 1/4 vagy nagyobb telekkel rendelkezőket jelenti, addig a másodikba a népszámlálás utasítása szerint már sok mindenki bekerült, ide számították: „… a parasztok kivételével a földművelésből élő férfiak közül a házasokat, a nemesi szolgákat, az egyéb foglalkozásúakat teljes egészében, valamint a katonai szolgálatra testi fogyatékosságaik miatt alkalmatlan férfiakat.”
Az 1828. évi adóösszeírás a 18 és 60 év közöttiek számát 110 főben adja meg. Közülük 30 jobbágy, 11 házas és nyolc házatlan zsellér, nyolc szolga, két iparos és egy zsidó kereskedő. A földterület nagysága nagyjából megegyezett az 1767-es úrbéri összeíráséval.
A dokumentumból az is kiderül, hogy az 1754-es óta jelentősen megváltozott a falu állatállománya. Az ökrök száma 42-ről 52-re nőtt, a lovaké viszont jelentősen visszaesett, ötvenről hatra. A teheneké is több mint felével csökkent: 45-ről 21-re, míg a meddő tehenek száma stagnált, tíz és tizenegy a két vizsgált esztendőben. Az összeírásban szerepelnek az egy évesnél idősebb aprómarhák – 29 –, 1754-ben kecskéket, juhokat, sertéseket 345 darabot számláltak meg. Az ökrök kivételével minden állatfajtánál csökkenés látható. Ha ez a visszaesés nem adóeltitkolás miatt következett be, akkor azt jelenti, hogy a község sokat szegényedett.
1837-ben a jobbágyság és gróf Széchényi Lajos földesúr között az Úrbéri rendbeszedés és legelő elkülönzés hét évig tartó per eredményeként jött létre. A maradványföldek átmentek a jobbágyok tulajdonába, a 30 egész 7/8 telek után nekik kihasított 449 hold erdő-legelő területtel együtt. Egész telkenként hét hold erdőt és hét hold legelőt biztosított számukra az uraság. A legtöbbet egész Sopron vármegyében. Ez utóbbi területnek körülbelül a felét a parasztok később kiirtották és szántóvá alakították.
Az 1848-as áprilisi törvények – köztük a jobbágyfelszabadítást kimondó IX. törvénycikk – szentesítését követően megszűntek az úrbéri szolgáltatások és az úrbéres földet a jobbágy kapta meg. Elérte évszázados álmát: földtulajdonos és szabad lett.
