Földben rejtőző múlt
Földben rejtőző múlt
A község területe már a magyarság megjelenése előtt lakott hely. A legkorábbi leletek az újkőkorból maradtak ránk. A településen olyan zúzókat találtak, amelyek magvak szétlapítására szolgáltak. Ezeket a Soproni Múzeum őrzi. Az adattár tanúsága szerint 1955-ben egy kőbalta került be Sopronhorpácsról. Ugyancsak itt található az a bronztű, amit Paur Iván gyűjtött 1882-ben. Nováki Gyula soproni régész jelentéséből tudjuk, hogy 1954-ben a falutól délre, az erdőszélen őskori cserepeket találtak, valószínűleg szintén a bronzkorból származnak.
Ahogy haladunk az időben, már a név szerint is ismert népek nyomait rög-zíthetjük. Az első, Sopronhorpács területén is megtelepedett nép – eddigi ismereteink szerint – a kelta volt. Észak felől érkeztek a Kárpát-medencébe és népesítették be a Kisalföldet Krisztus előtt 350 táján. A falu területén került elő 1859-ben egy füles, rovátkolt hasú agyagpohár, melyet ma szintén a Soproni Múzeum őriz.
A legtöbb leletet szolgáltató nép a keltákat megdöntő római. A Dunántúlt, római nevén Pannónia provinciát, Augustus császár korában kezdték el meghódítani. A rómaiak községünkben is megtelepedtek. Többen úgy vélekednek, hogy a falu kertjei alatt a magasabb földhányás egy ekkor épült út emléke. Már a múlt században, 1859-ben múzeumba került egy kihajtott szélű, fekete agyagpohár. Énekes Kálmán helyi igazgató-tanító közlése szerint 1935 körül a Völcseji út melletti téglasír, két szép formájú cserépcsuprot, lándzsacsúcsokat, késpengét, kis mécsest, bronz karkötőt rejtett. 1936-ban egy másfél centiméter átmérőjű bronzkarikát, egy ismeretlen rendeltetésű, közel két kilós bronzöntvényt, valamint egy medenceszerű helyen sok salakot, égési maradványokat találtak.
Az 1950-es években Nováki Gyula a Soproni Múzeum régésze terepbejárásai során eljutott a falunkba is. 1953-ban jegyezte fel: „Sopronhorpács nyugati szélén a kertek alatti kocsiút mentén nagyon sok római kori peremes-téglatöredék sejteti, hogy itt valamikor nagy római telep lehetett. Völcsej és Sopronhorpács között az imremajori erdő keleti sarkában van a »Várhely« nevű dűlő, a felszíni leletek itt is római épületre engednek következtetni.”
A következő évben a falutól délre az állami gazdaság csatornát ásatott. Egy kissé magasabb helyen római falakat találtak, amivel tovább bővült a sopronhorpácsi római kori lelőhelyek sora. Ugyanitt 1961-ben a kutató intézet fiatal dolgozói egy földbe süllyesztett csatornára bukkantak, amelynek az alja vastag téglalapokkal volt kirakva, az oldala gyenge kőfal. Távolabb, négy kisebb árokban falak jöttek elő, illetve kidobált római cserepek.
Storno Miksa is rögzített kutatási naplójában itteni leleteket 1954-ben. Feljegyezte, hogy az A-tag 8. számú táblájának északi végében, átnyúlva a 9. táblába is az út mellett római épület maradványai láthatók. Megállapítása szerint nagy mennyiségű épületkő és tetőcserép-töredék, valamint edénytöredék feküdt egy téglalap alakú részen, sőt az út melletti árokban még a falazat nyoma is látható volt. A töredékek mélyszántás következtében kerültek a felszínre. Egy nagyobb edény peremdarabkáját, és a korsófültöredéket le is rajzolta. Két sima terra-sigillata – római kori vörös mázas edényfajta – darabot is talált, melyek alapján egy jobb módú tulajdonos lakóépületére következtetett. 1955-ös dátummal és Sopronhorpács helymegjelöléssel egy piros agyagból készült tetőcserép- és egy világosszürke agyagból készült edénytöredéket rajzolt le.
Egy ismeretlen időpontban készült feljegyzés a Soproni Múzeum adattárában Shmilliár Manó – 1954-től a Sopronhorpácsi Kísérleti Gazdaság főagromónusa volt – közlése alapján arról tudósít bennünket, hogy az Imremajorhoz vezető árok kiásásakor téglákkal fedett urnát és mellette csontokat találtak. Egy másik, datálatlan információ arról tudósít, hogy a falutól északra fekvő rétalja dűlőben ma is megfigyelhetők falmaradványok a vetésben. A négy épületet az itt talált pénzek kötik a rómaiakhoz.
E. B. Thomas Római villák Pannóniában című, 1964-ben kiadott munkájában Nováki Gyulára hivatkozva a már 1953-ban is említett „Várhely”-en, egy „villá”-t tüntet fel. A római birodalom utolsó századaiban a mezőgazdasági „nagyüzem” központját hívták így.
A legutóbb múzeumba került leletek szórványként bukkantak elő a horpácsi határból 1972-ben. Ekkor egy római pénzt és egy bronz karperecet adtak be a Soproni Múzeumba.
A római uralmat a IV. században elindult népvándorlás söpörte el. A korszak nagy népeinek (hunok, avarok) egyike sem hagyott emléket községünkben. A magyarok feltehetően a korai időszakban elfoglalták ezt a területet, illetve határszélnek – gyepűnek – számított. Erre utal a közeli Lövő község neve, az az itt megtelepült nyilazó őrökre, a kissé távolabb fekvő Kapu(vár) pedig ugyancsak a határra, a közlekedők ellenőrzésére szolgáló átjáróra vonatkozik.
