Élet a Répce-síkon
Élet a Répce-síkon
Sopronhorpács neve ősi típust képvisel, a természeti adottságon alapuló helynevek csoportjába tartozik. A magyar „horpasz, horpad” családjába tartozó nyelvjárásbeli „horpa = horpadás, bemélyedés” kicsinyítő képzős származéka. Az 1898. évi IV. törvénycikk rendelte el a települések országos törzskönyvezését. A belügyminiszter 23.433/1906. II.c. számú rendelete alapján változott Horpács neve Sopronhorpáccsá. Külterületi lakott helyei: Imremajor és Papmajor. Lédec községből Kislédec lett, majd 1933-ban egyesült Sopronhorpáccsal.
A község Magyarország nyugati szélén fekszik, öt kilométerre az osztrák határtól. A településhez legközelebb eső városok: Kőszeg (21 kilométer), Fertőd (22 kilométer) és Sopron (32 kilométer).
Településünk az ország legheterogénebb, átmeneti jellegű tájegységében, a nyugat-magyarországi-peremvidéken található. Ha földrajzi meghatározásunkat tovább pontosítjuk, a falut a Sopron–vasi-síkság középtájon belül a Répce-síkság kistáján találjuk. A Répce-síkság szerkezetét vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy az a kristályos szerkezetű Soproni- és Kőszegi-hegység mélybe került folytatása, melyet a vasi-soproni kavicstakaró borít. A mai síkság kristályos medencealját a földtörténeti újkor harmadidőszakának pliocén korában, mintegy hat–nyolc millió évvel ezelőtt a pannóniai beltenger foglalta el. Feltöltődve helyenként ezer, másutt kétezer méter vastag rétegekben rakta le üledékeit. Ezt az üledékkel fedett felszínt az Ős-Duna és kisebb oldalági vízfolyásai mintegy ötven–hatvan méter vastag homokréteggel borították. Miután a pleisztocén korban a Duna folyásiránya a mai helyét elfoglalta, a terület felszínének alakítását a Répce vette át. Az Ős-Répce a Hanság medencéje felé tartott, átvonulását széles kavicstakaró jelzi. A síkság délkeleti irányú süllyedése az Ős-Répcét is ebbe az irányba térítette, így alakult ki a terület középső és déli kavicsöve.
A déli kavicsöv szélén, a Répce mai futásával nagyjából párhuzamosan, mintegy három-hét kilométeres sávban a kavicstakaró felszínét löszön és átmosott löszös üledéken kialakult csernozjom barna erdőtalaj borítja. Ezt az átlagosan egy méter vastag termőrétegű, tápanyagokban gazdag talajt optimális vízgazdálkodás jellemzi.
A Répce vízgyűjtő területén található Sopronhorpács. A falun a Metőc patak folyik keresztül, egy rövid szakaszon a Fő utcát, majd a község keleti részét karolja át. Általában békésen csörgedező patak, de nagy esőzések idején annyira megduzzad, hogy nem egyszer komoly károkat is okozott.
Az éghajlat mérsékelt. Befolyásolja az Alpok közelsége, emiatt csapadékosabb, szelesebb és kissé hidegebb is az országos átlagnál. Mivel Sopronhorpácson 1936-tól folyamatosan feljegyezték az időjárási adatokat, bőségesen állnak rendelkezésünkre a megfigyelések eredményei: a napfénytartam évi átlagban meghaladja az 1900 órát, az évi középhőmérséklet 10 Celsius-fok. Leghidegebb a január, átlag –3 Celsius-fok (az országos átlag –1 Celsius-fok), legmelegebb a július, átlag 21 Celsius-fok (az országos átlag 22 Celsius-fok). A csapadék eloszlása igen változó. Amíg 1971-ben 429, 1947-ben 435 milliméter, addig 1965-ben 894, 1937-ben pedig 925 milliméter volt az évi mennyisége. Azonos hónapokon belül is fordulnak elő szélsőséges eltérések. Például 1940 márciusában egyáltalán nem volt csapadék, 1937 márciusában pedig 177 milliméter esett. 1946 áprilisában négy milliméter, 1965 azonos hónapjában 152 milliméter hullott. 1965 októberében fél milliméter, 1964 októberében 204 milliméter, hogy csak néhány szélsőséges adatot említsünk. Nagyobb, egybefüggő időszakban is fordultak elő jelentős eltérések: 1940 augusztus, szeptember és október hónapokban összesen 309 milliméter, de 1947 azonos hónapjaiban mindössze 16 milliméter csapadék esett.
A csapadék évi átlaga 625,4 milliméter.
Az esők általában nyugatról érkeznek. A szélcsendes napok elég ritkák, az uralkodó szélirány északi. Hatása ellen a határban mezővédő erdősávokat létesítettek.
A Répce-síkságon a mezőgazdasági kultúrák váltották fel a természetes növénytársulásokat, melyek szűk területekre szorultak vissza. Az eredeti növénytakaróban, szemben a közeli Alpokalja területével, az erdei fenyvesek már háttérbe szorultak, a cseres-tölgyes társulások váltak uralkodóvá. E társulások lombkoronaszintjét a cser és a kocsánytalan tölgy alkotja, gyepszintjében a nem mészigényes, mérsékelten szárazságtűrő fajok kerültek többségbe. Mivel Sopronhorpács a Répce öntésterületével határos, feltehetően elterjedt fafajta volt a tölgy mellett a kőris és a szil is. Ma már a cser és a tölgy mellett az akác és a fenyő is helyet kap a sopronhorpácsi erdő állományában.
Itt kell megjegyeznünk, hogy 1949-től Sopronhorpács határában kísérleti jelleggel mezővédő erdősávok telepítését kezdték meg. A kísérleteket a Kutatóintézet és az Erdészeti Tudományos Intézet közösen végezte. Indulásul kétholdas faiskolát létesítettek a Széchényi-kastély parkja mellett. Az erdősávokat más-más fajokból állították össze, így vizsgálni tudták szélfogó és mikroklíma-módosító hatásuk eltéréseit. Az erdősávokban 62 fa és cserjeféleség található, területük meghaladja a 28 katasztrális holdat.
A terület rovarfaunájában több kelet-alpesi, hegyvidéki és nyugati elterjedésű faj él, de nem hiányoznak az illír elemek sem. A kétéltűek közül az erdei és a gyepi béka, a barna és a zöld varangy, valamint a sárgahasú unka érdemel említést. A hüllők közül a tölgyesekben a lábatlan és a zöld gyík, a nyirkos réteken a fürge gyík, a vízi- és a kockás sikló él.
Gazdag a madárvilág is. A darázs- és az egerészölyv, a vörös kánya, a héja, a vércse, a fácán, az örvös és a kék galamb, a gerle, a balkáni gerle, a kakukk, a gyöngy- és a macskabagoly, az erdei fülesbagoly, több harkályfaj, cinegefélék, a barátka, a kis poszáta, a kormos légykapó, az erdei pinty és a tövis-szúró gébics költ a területen.
Az emlősök közül gyakori a mezei nyúl, a görény és a mezei pocok. Előfordulnak a nagyvadak is: a gímszarvas, az őz, a vaddisznó.
Sopronhorpács ma Győr-Moson-Sopron megye területén található. Ez a megye a közigazgatás átszervezésével 1950-ben Győr-Sopron megyeként keletkezett. A község Sopron megye részét képezte, többnyire a soproni járáshoz tartozott, bár igazgatási beosztása néha változott. A kiegyezés utáni törvényhatósági (1870. évi 42. törvénycikk) és községi törvény (1871. évi 18. törvénycikk) értelmében kisközséggé alakult, a völcseji körjegyzőséghez csatlakozott, s a Csepregi Járáshoz került. A trianoni döntést követően a vármegye, valamint a soproni járás területe jelentősen csökkent. Ezért már 1922-ben javasolták Sopronhorpács, Kislédec és még több község átcsatolását ehhez a közigazgatási egységhez. Erről a belügyminiszter 1924 februárjában határozott és így visszakerültek községeink a Soproni Járásba.
A tanácsrendszerben 1950-től önállóvá vált, azaz önálló tanácsú község lett, 1973-ban nagyközséggé fejlesztették. Igazgatási központja négy szomszédos településnek: Egyházasfalunak, Undnak, Völcsejnek és Zsirának. 1999 őszéig viselte a nagyközségi címet, s mint ilyen, 833 lakosával a legkisebb volt a megyében. Összehasonlításul: az utána következő Bősárkány 2168, a legnagyobb Jánossomorja 6015 lakost számlált. Ezt követően 2000-től ismét községi jogállásúvá vált, s Und községgel körjegyzőség székhelye lett.
A település kistérségi szerepköre nem teljesen új. A feudalizmus korában, a Széchényiek birtoklása idején lényegében már uradalmi központ: 1733-ban Szepessy Ferenc horpácsi ispánt feladatai Csérre, Peresztegre, Kiscenkre, Lózsra és Kövesdre is elszólították. Horpácson működött az úriszék. Egyértelművé vált központi szerepe akkor, amikor valamelyik Széchényi Horpácson lakott. Elsőnek gr. Széchényi László (1741-től 1760-ig), majd hosz-szabb-rövidebb ideig II. Zsigmond özvegye, Cziráky Mária (1771-től), József (1772-től), majd Ferenc (1777-től) lakta a kastélyt. Amikor 1814-ben Széchényi Ferenc fiai közt három részre osztotta birtokát, Horpácsot sorshúzás útján a legidősebb, Lajos kapta. Ettől kezdve utódainak is birtokközpontul szolgált. A horpácsi uradalomhoz tartozott még Sopronkövesd, Pereszteg, Kisgógánfa és a Sopron megyei Nagyerdő egy része.
Sopronhorpács egész története során alsó szintű egyházi központ volt. Már leghíresebb műemléke, román kori temploma is a környező egyházak közül kiemelkedő szerepére utal, hisz az Osl család egyik ágának nemzetségi templomaként szolgált. Később is anyaegyház volt, Lédec és Und tartozott hozzá. Plébániája ma is önálló, de már nem rendelkezik filiával – fiókegyházzal.
A község XX. századi kistérségi szerepének erősödéséhez jelentősen hozzájárult a dr. Sedlmayr Kurt által 1930-ban elindított cukorrépa-nemesítés és az ezzel foglalkozó tudományos kutatóhely. E magas képzettségű személyeket foglalkoztató intézet kihatott a falu művelődési viszonyaira is. Nem véletlen, hogy Soppronhorpács 1970-től egy több települést magába foglaló mezőgazdasági szövetkezet, 1976-tól pedig egy 17 községet magába olvasztó Áfész a termelés és értékesítés központja lett.
Megállapíthatjuk, hogy a község a talaj és éghajlati adottságai révén a Répce-síkság egyik legtermékenyebb települése. Ezt az adottságát az itt élők az évszázadok folyamán eredményesen használták ki. Bár lakosságának száma története folyamán csak ritkán emelkedett ezer fölé, az 1970-es években mégis a környék gazdasági és igazgatási központjává vált.
