A tudás műhelye: a kutatóintézet
A tudás műhelye: a kutatóintézet
Ritka az olyan falu ahol országos, sőt európai hírű intézmény jött létre és működik. A Sopronhorpácsi Kutatóintézetet – amely működése során többször is nevet változtatott – dr. Sedlmayr Kurt alapította.
Dr. Sedlmayr 1930-ban került Kislédecre, ahol bérbe vette a csornai premontrei rendtől a majort, egy lakóépületet, néhány gazdasági épületet és a hozzá tartozó földeket, valamint a helyi plébánia és a templom javadalmi földjeit. Itt alapította meg a Dr. Sedlmayr Kurt Lédeci Bérgazdaság Sopronhorpács néven bejegyzett vállalkozását. A bérelt gazdaság 268 katasztrális hold szántóföldjén kezdte meg a gazdálkodást és a cukorrépa-nemesítést.
Nagyban segítette munkáját, hogy a község lakói előtt már ismert volt a cukorrépa-termesztés, és a falu határa is megfelelő talajadottságokkal rendelkezett. Már 1891-ben a Nagycenki Cukorgyár Rt. bérelte például a csornai prépostság lédeci birtokát. A cukorgyár és a község között keskeny nyomtávú gazdasági vasút működött az 1940-es évek végéig, amely a faluban termelt répát egyenesen a gyárba szállította.
Sedlmayr a cukorrépa nemesítésével még 1924-ben kezdett foglalkozni. Ekkor a Nagycenki Cukorgyárak Részvénytársaság büki gazdaságának meggyespusztai növénynemesítő üzemét szervezte meg és vezette. Az ideig Magyarországra többnyire külföldről hozták be a drága vetőmagot, amely a mi éghajlati viszonyaink között nem is volt mindig megfelelő. A forgalmazó cégek féltették piacukat és nyereségüket, nem nézték jó szemmel dr. Sedlmayr terveit. Ő azonban kitartott álláspontja mellett, annak ellenére, hogy az akkori általános gazdasági válság is akadályozta munkáját. Segítséget sem kapott, mert sem az állam, sem a cukorgyárak nem vállalták a nemesítés költségeit és kockázatát.
A nemesítőmunka 1930 őszén indult a Meggyespusztáról áttelepített kísérleti anyaggal. Sedlmayr így írt a munka kezdetéről: „Világos volt előttem, hogy a régi módszerekkel, a szokásos tömegkiválasztással nem vehetem fel a versenyt a nagy külföldi mamutüzemekkel. Új utakon kellett elindulnom, hogy behozhassam azt a 100 éves előnyt és mérhetetlen anyagi fölényt, amellyel a külföldi nemesítő vállalatok rendelkeztek…”
Az új utat két szálon lelte meg. Az egyiken összehasonlító fajtakísérleteket végzett külföldi fajtákkal. A legjobbakat összeültette és összeporozta. Ki-egyenlített, nagy magtermésű, életerős fajtát kapott, melyből a további kísérletek során egy teljesen új fajta jött létre, a BETA – a répa görög neve – C–242. Az új fajta az évtized végére mind gyökértermésben, mind cukortartalomban legyőzte a kor legismertebb külföldi cukorrépáit. A másik kísérleti módszernél a kezdetekhez nyúlt vissza, egy félvad, ősi répafajtát – Beta maritima – keresztezett többféle ismert fajtával, s az eredmény egy betegségeknek ellenálló változat lett. Az eredményt 1936-ban szentesítették, amikor a BETA C–242 és a BETA I–19 állami fajtaelismerésben részesült.
A kísérletek bővülése még 1935-ben a gazdaság fejlesztéséhez vezetett. Mivel a vizsgálatok számát növelni kellett, ezért a laboratóriumot fejlesztették. Most már egy 12 órás műszakban hatszáz vizsgálatot is képesek voltak elvégezni. Fontos lépésnek bizonyult Csitkovics Antal alkalmazása, akire Sedlmayr a nemesítési munka vezetését bízta. Még ez évben az üzem névváltoztatására is sor került. Az új név: Dr. Sedlmayr Kurt Beta Magyar Cukorrépanemesítő Állomás Sopronhorpács.
A nemesítés eredménye és az 1937-től megnyíló exportlehetőség megkívánta az állomás műszerezettségének növelését, a nemesítési módszerek megújítását. Szükség volt szakalkalmazottak felvételére is. Az itt dolgozó főállásúak létszáma a kiinduló 13-ról 1940-re húsz főre bővült. Mellettük ötven– hetven fő idénymunkást is alkalmaztak. Jellemzi a munkafegyelmet egy 1939-ben kötött munkaszerződés tartalma. Ebben részletezték az elvégzendő munkákat, a természetbeni béreket. Például az aratásért a szemtermés 1/11-ed részét, a cséplésért három százalékát kapták a munkások. A munkanap napkeltétől napnyugtáig tartott a szokásos szünetekkel, úgy azonban, hogy a munkások napkeltekor már a munkahelyen tartoztak lenni. Három nap indokolatlan kimaradás elbocsátással járt. A munkás feltétlenül engedelmeskedni tartozott, és így tovább.
A növekvő mennyiségű répamag előállításában a környező községek kisgazdái – több mint százan – mint bértermelők vettek részt. Ez számukra állandó bevételt biztosított.
Az egyre eredményesebb nemesítőállomás 1937-ben lejárt bérleti szerződését a szerződő felek 1950-ig meghosszabbították, megteremtve ezzel a sikeres nemesítőmunka hátterét.
A háború kezdetén a piacról kiesett a német, a lengyel és a cseh mag, így új exportlehetőségek nyíltak. Ezt a lehetőséget a gazdaság kihasználta, 1940-ben például tíz mázsánál több répamagot tudott külföldre eladni. 1941-ben viszont már fordulat következett be. Megszünt az USA-ba irányuló export, sőt a németek által megszállt nyugat-európai piac is elveszett. Az üzem mérsékelte a vetőmag szaporítását, s a felszabadult kapacitást más növények nemesítésének elindítására fordította: len, bükköny, őszi árpa, takarmányrépa. Az új növényfélék nemesítéséhez Sedlmayr 1943-tól Varga András mérnököt alkalmazta kutatói beosztásban. A cukorrépa-nemesítés területén pedig, együttműködve dr. Győffy Barnával, új nemesítői vonalak és törzsek előállítását kezdte meg. Az új típusú kísérletek a világháború után vezettek eredményre.
A front közeledtével a kísérleti állomás tulajdonosa a gazdaság kertjébe bunkert építtetett eszközei, műszerei és a kísérleti magvak elhelyezésére. A kereskedelmi mag legértékesebb részét elvermeltette. Német származása ellenére nem emigrált, magyar tudott maradni.
A front átvonulása után Sopronhorpácson is kihirdették az ideiglenes kormány földreformról szóló rendeletét, melynek értelmében a csornai premontrei rend birtoka állami tulajdon lett. A földeket az állam 1950. január 1-jéig bérbe adta Sedlmayr Kurtnak.
Az üzem a front átvonulásakor komoly károkat szenvedett, elvesztette az állatállománya nagy részét, sok gabonát, eszközt, szerszámot. Nagy nehézségek közepette indult el újra a termelés. A határtalan infláció és a nagybirtokok megszűnése is gátló tényezőt jelentett. Az áttörést az 1947-es év hozta, amikor országos maghiány keletkezett. Ugyanebben az évben ismét jelentkeztek az észak-amerikai és nyugat-európai vevők. A befolyt jövedelemből szerény bővítésre is jutott: két üvegház, répatároló és modern laboratórium épült.
A cukorrépa mellett elsőként az őszi árpa nemesítését kezdték meg. Az 1939–40-es, szokatlanul hideg telet 11 katasztrális hold ősziárpából csak 180 tő vészelte át, ez szolgált alapanyagul a három év múlva államilag is elismert Lédeci BETA 40 nevű télálló ősziárpa-fajtának, ami ezután 23 évig megmaradt a köztermesztésben. Hatalmas teljesítmény egy fajtától!
1939-ben indultak a takarmányrépa-kísérletek. Gyökértermésre a szomszédos egyházasfalui Major István kisgazda nevéhez fűződő tájfajta bizonyult a legjobbnak. Ebből kiindulva tervszerű szelekcióval, keresztezéssel állították elő az 1944-ben államilag elismert Rózsaszínű BETA takarmányrépa fajtát. Ez volt az első magyar növényfajta, amellyel sikerült a „vetőmag-világpiacot” meghódítani.
A len nemesítése 1940-ben kezdődött, s elsősorban kéthasznú – rost és olaj – len előállítására irányult. Az eredmény 1945-ben született meg, amikor a BETA 88 kéthasznú len elnyerte az állami minősítést. Továbbfejlesztett változata a BETA 91 két év múlva aratott sikert.
A bükkönnyel folytatott kísérletek a háború alatt indultak. Az első fajtát BETA Pannonbükköny néven 1946-ban sikerült elismertetni, majd 1949-ben egy újabb fajta, a BETA 11 Tavaszi bükköny kapta meg a minősítést. De nem csak az új fajtákat ismerték el, 1948-ban Sedlmayr Kurtot Kossuth-díjjal tüntették ki.
Az igazgató, látva a politikai események alakulását, nem várta meg bérletének lejártát, hanem felajánlotta üzemét és teljes felszerelését a magyar államnak. Az állami kezelés 1950. január 1-jével kezdődött meg, a helyszíni átvétel március 1-jén történt. Sedlmayrt kinevezték az intézmény igazgatójának. Még az év október 1-jén, területi bővülés után, új nevet kapott a vállalat, létrejött a Sopronhorpácsi Kísérleti Gazdaság.
Az alábbi táblázat megmutatja a Sopronhorpácsi Kísérleti Gazdaság nemesített fajtáinak köztermelésben betöltött jelentőségét.
A sopronhorpácsi nemesített fajok elterjedtsége (1951)
| Növényfaj | Terület (kh) | Az országos vetésterület százalékában |
| Cukorrépa | 100 000 | 50 |
| Takarmányrépa | 45 000 | 35 |
| Őszi árpa | 120 000 | 60 |
| Őszi búza | 170 000 | 7 |
| Len | 18 000 | 60 |
A népgazdaság első ötéves tervében a fő hangsúlyt a beruházások kapták. 1950-ben megkezdődtek a nagy építkezések. Egyedülálló, kör alaprajzú elitmagtár – körmagtár, – majd klímaházak épültek, vegyi, citológiai, rost-, csírázásbiológiai és kórtani laboratóriumok, gépszínek, gépműhely, étkezde, munkásklub és meterológiai állomás létesült.
Az állami vállalat megalakulásakor az üzemnek 54 főállású dolgozója volt. 1954-re az állandó dolgozók száma 442-re emelkedett, az időszakiaké 330-ra. Fajtakísérleti telepek létesültek a Hatvan melletti Nagytelken, Szarvas-Bikazugmajorban, Mezőhegyesen. Céljuk az volt, hogy az új fajtákat az ország eltérő adottságú termőterületein is ki lehessen próbálni.
A gazdaságfejlesztés eredményeként a kutatómunkában is újabb sikerek születtek. Új kísérleti eljárást dolgoztak ki: a párostenyésztést. A répadugványokat hatfelé osztották, melegágyban előhajtatták, majd fajtársaiktól elszigetelve párosával kiültették. E módszerrel nagyobb mennyiségű magot tudtak előállítani és rövidíteni tudták a nemesítés időtartamát is.
Állami minősítést kapott 1952-ben a BETA 242–53 és a BETA K–91 cukorrépafajta. Megkezdődött BETA poli 1 néven egy új fajtatípus előállítása, amelyet azonban megkésve, csak 1957-ben ismertek el. Az 1952-es év a BETA Bánkúti őszi búza állami elismerésével egy új területen, a búzanemesítésben is sikert hozott. A következő évben már elindultak a kísérletek a monogerm – egymagvú – fajták előállítására, melyek a 60-as években értek be. A nemesítési sikereknek is köszönhetően 1952-ben dr. Sedlmayr Kurt akadémikus lett.
Az ország egyre nagyobb cukorrépa vetőterületét foglalta el a sopronhorpácsi mag. 1953-ban a vetőterület 50 százalékát, a következő évben teljes egészét. Több mint száz vagon kereskedelmi magot exportált a kísérleti gazdaság, Nyugatra is, akkor, amikor szinte teljesen zárt volt a „vasfüggöny”. 1954-ben a minisztertanács – elismerve az itt folyó eredményes kutatómunkát – Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet, Sopronhorpács néven intézeti rangra emelte a gazdaságot.
Az 1956-os forradalom változásokat hozott az intézet életében. Dr. Sedlmayr Kurt intézetvezető és több tudományos kutató Nyugatra távozott, ami igen érzékenyen érintette a kutatómunkát. A nemesítés irányítását Csitkovics Antal vette át, aki már 1935 óta részese volt a kísérleteknek. Az ötvenes évek második felében befejeződtek, s állami elismerést nyertek azok a növényfajták, amelyek kikísérletezése, fejlesztése még Sedlmayr távozása előtt elindult. Ilyen volt két poliploid (sokszoros, többszörös) cukorrépafajta – a sejtekben levő kromoszómaszámot megduplázzák, az egyszerű répánál nagyobb termést ad –, egy tavaszi bükköny, az Olajözön névre hallgató olajlen és a Horpácsi cikória néven bejegyzett fajta.
Jól mutatja az intézetben előállított vetőmagok sikerét az általuk nemesített növényfajták országos vetésterülete.
A sopronhorpácsi fajok országos elterjedtsége (1957)
| Növényfaj | Terület (kh) | Az országos vetésterület százalékában |
| Cukorrépa | 160 000 | 100 |
| Takarmányrépa | 100 000 | 66 |
| Őszi árpa | 400 000 | 90 |
| Őszi búza | 350 000 | 16 |
| Rostlen | 8 000 | 80 |
| Olajlen | 4 000 | 50 |
| Bükköny | 115 000 | 100 |
| Cikória | 5 000 | 100 |
Az Országos Találmányi Hivatal 1958 szeptemberében szabadalmat adott a Harmos Ferenc és munkatársai által kidolgozott répamagkoptató eljárásra és gépre. A kutatók megállapították, ha a répamag gomolyait nyomás alatt egymáshoz dörzsölik, azok úgy válnak szét, hogy csírázóképességüket megőrzik. A koptatott magot elvetve meg lehet szüntetni az egyelés fáradságos munkáját, illetve kevesebb magra van szükség. Az intézetben az eljárás kidolgozása után elkészítették a magkoptató gépet is.
A forradalom utáni években újabb épületekkel bővült az üzem. Elkészült a körmagtárhoz csatlakozó magfeldolgozó, és újabb növényházak épültek. 1968-ban létrejött a növényélettani és genetikai osztály, amelyhez C szintű izotóplaboratórium működését engedélyezte az Országos Atomenergiai Bizottság mezőgazdasági szakbizottsága. 1975-ben az intézet új fajtakísérleti telepet kapott Martfűn, miközben a Hatvan, illetve a Szarvas melletti telepek más intézményekhez kerültek.
A sikerek ellenére a 60-as és a 70-es évektől visszaesést regisztrálhatunk az intézat történetében. Jól tükrözik ezt az egymást követő átszervezések és névváltozások: 1957 Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet, Sopronhorpács–Fertőd; 1966 Mezőgazdasági Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet, Sopronhorpács; 1971 Répatermesztési Kutató Intézet, Sopronhorpács; 1976 Cukortermelési Kutató Intézet Szolnok, Répatermesztési Kutató Állomása Sopronhorpács; 1990 Répatermesztési Kutató Intézet, Sopronhorpács.
A válságjeleket valamelyest eltakarták az intézetben előállított különféle növényfajták állami elismerései, mint a takarmányrépáé, tarlórépáé, rostlené, olajlené, ősziárpáé, rozsé, a monogerm egycsírájú magé, a poliploid cukorrépáé és a himsteril poliploid cukorrépáé. Nem hiányoztak a korszak hivatalos kitüntetései sem. 1976-ig az intézmény hatszor nyerte el az élüzem címet és kétszer a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlóját.
A kutatóintézet a 60-as évek második felétől egyre szabadabb légkörben külföldi kapcsolatokat, együttműködést épített ki. Előbb a kleinwanzlebeni Répakutató Intézettel (1967), majd a dán Maribo vállalattal (1974).
1970-ben a mezőgazdasági szaktárca leállította a lenfélék, az őszi árpa és a bükkönyfélék sopronhorpácsi nemesítését. Ettől kezdve az intézet kizárólag a répafélékkel foglalkozott. A 80-as évek elejétől csökkent a kutatás állami támogatása. Egy darabig még a cukorgyárak adtak némi pénzt a kutatóhelyeknek, előírva a kutatási irányokat és témákat. Ez a támogatás is egyre csökkent azonban. Emellett a minisztérium már előzőleg meghirdette a „fajták szabad versenyét”. Ennek köszönhetően özönlött hazánkba a külföldi mag, amivel az elsorvasztott hazai nemesítés már alig tudta felvenni
a versenyt. A külföldi erőfölény ellenére is született néhány új cukorrépa és egy takarmányrépa fajta Sopronhorpácson. Tisztán magyar cukorrépafajta a Csapody Gyuláné irányításával kidolgozott BETA poli M/102 és
a BETA N I. Nemzetközi kooperációban nemesített fajták: Dáma, Kata, Etelka. Ez utóbbiak dr. Magassy Lajos, Farkas Ferenc és Ludván Gábor közreműködésével jöttek létre.
A rendszerváltást követően a cukorgyárak privatizálása után a megrendelések, a támogatások teljesen megszűntek, s a kutatóintézet kilátástalan anyagi helyzetbe került. A kibontakozás útjainak keresésére a vállalati tanács 1991 decemberében három kft. létrehozását határozta el, amelyek a következő év január 1-jétől kezdték meg működésüket.
Ma a Beta Kutató és Fejlesztő Kft. az ország egyedüli, cukorrépával foglalkozó kutatóhelye. Fő kutatási területe a termesztés technológiájának fejlesztése. A 25 alkalmazott talajműveléstől egészen a betakarításig foglalkozik a répatermesztés műveleteivel, a maximális hektáronkénti cukorhozam elérése érdekében. Szerkesztik és kiadják a Cukorrépa című szakfolyóiratot.
A Kutatóintézet gazdaságából alakult a 32 főt foglalkoztató Beta Agro Kft. Mezőgazdasági növények termesztésével foglalkozik. Kiemelt munkaterülete a vetőmagok előállítása és értékesítése.
Az egykori intézet területén működik az Advanta vetőmag-termeltető és -értékesítő világcég magyarországi leányvállalata, az Advanta Hungary Kft. A 34 személyt alkalmazó társaság fő profilja az államilag elismert mezőgazdasági növények, valamint zöldségfélék és fűfélék vetőmagjának nemesítése, szaporítása és értékesítése. Az országos értékesítési hálózata szaktanácsadással, bemutatók szervezésével is foglalkozik.
Szintén itt, a volt lenfeldolgozóban működik, de a korábbi profillal már semmilyen kapcsolatban sem áll az 1996-tól termelő kábelüzem (AHN Kft.). A 25 alkalmazott röntgengépek, játékautomaták és egyéb szerkezetek elektromos vezetékeit forrasztja és kötegeli.
Egészen új alapítású a volt intézet üzemi konyháját és a mögötte lévő területet igénybe vevő Vasi Plutó Kft. A terv szerint állati eledelt előállító üzem 2000 őszén kezd termelni, és várhatóan 35 főt foglalkoztat. A lakosság egy része kifogásolja az üzemnek a község közepén és az iskola közelében történt elhelyezését.
A volt Kutatóintézet egyes tábláin működik az osztrák tulajdonú ÖKO-Plant Kft. A társaság díszfákat, díszcserjéket előállító faiskolát üzemeltet mintegy száz hektáron, nagyfokú gépesítéssel. Jelenleg 21 főt foglalkoztat.
Bár kicsire zsugorodott a község világhírnevét megalapozó növénynemesítő kutatóintézet, a BETA Kutató és Fejlesztő Kft. folytatja a munkát. A régi intézet területén működő különféle gazdasági üzemek kellő munkát adnak a falu lakosságának, és helyt állnak az egyre keményebb országos – és nemzetközi – versenyben.
