A Széchényiek évszázadai
A Széchényiek évszázadai
A főúri családok közül az Oslok hozzávetőlegesen 200 évig, a Kanizsaiak 214 évig, a Nádasdyak 135 évig birtokolták Horpácsot, s legtovább a Széchényiek: 268 esztendőn át. Családfájuk az évszázadok során igencsak szerteágazott, ezért a továbbiakban közülük részletesen csak azokkal foglalkozunk akik a falut birtokolták, illetve itt éltek.
Az első Széchényi családbeli birtokos, György (1592–1695), a zálogolás időszakában – 1677. július 7. – győri püspök, majd kalocsai, végül esztergomi érsek, ő a vagyon megalapozója. Ebben az időben környékünkről a birtokhoz tartozott Gógánfa, Újkér, Lövő, Kövesd, Cenk, Hidegség, Széplak, Cséri-major, Nemeskér, Szopor. Horpácsot haláláig, 1695-ig birtokolta. Örököse testvérének fia, Széchényi II. György (1656–1732) lett. Örökölt és a zálogjogon bírt uradalmai együttesen mintegy száz falut és pusztát foglaltak magukba. Katona volt, részt vett a törökellenes felszabadító harcokban. Hadi érdemeiért I. Lipót császár és magyar király 1697-ben őt, gyermekeit és valamennyi születendő utódát grófi rangra emelte. Birtoklása idején, 1711-ben lett a Sárvár-felsővidéki vártartomány nagy része – benne Horpács – örökjogon a Széchényieké. A Horpácstól nem túl távoli Széplakon élt (ma Fertőszéplak) 1692-től, az Eszterházyaktól zálogjogon birtokolt kastélyban.
1703-ban fiának, I. Zsigmondnak (1681–1741) engedte át Horpácsot. Zsigmond megörökölte apjától Egervár, Pölöske és Szentgyörgy várának örökös kapitányi címét, s kamarási méltóságig emelkedett. Apjával egyetemben a Rákóczi vezette szabadságküzdelem idején kitartott a Habsburgok mellett, nem állt a fejedelem mellé, ezért a kurucok többször is elpusztították jószágait.
Horpácsi ispánjával, Szepessy Ferenccel 1733-ban kötött szerződése híven tükrözi a korszakban gazdasági feladatot vállaló személy kötelezettségeit és javadalmazását. Az ispánnak a tiszttartó és szőlőmunkák esetében még a számtartó rendelkezései szerint kellett eljárnia. Horpácson lakott és a horpácsi, cséri, peresztegi, kiscenki majrokra és gazdaságokra, valamint a cenki, peresztegi, kövesdi és lozsi szőlőkre felügyelt, úgy, hogy azok szokott munkái időben végbemenjenek. Ezért Szepessy éves fizetése 25 forint készpénzt, öt rőf – feltételezhetően a 77,5–77,75 centiméter hosszú bécsi – posztót, öt köböl – a gabona mérésére az 1715. 63. törvénycikktől használt, űrmérték szerint itt 217,2 liter – búzát, 15 köböl rozsot, egy mázsa – 1715-től 56,12 kilogramm – marhahúst, 75 font – 1715-től 561 gramm – sót, hat akó – 54,3 liter – bort, kisebb tétel vajat, borsót, lencsét és árpakását tett ki. Napi ételéről és italáról magának kellet gondoskodnia. Mivel pedig egymástól távolabb lévő területekre felügyelt, közlekedésre hátaslovat használt, ezért lótartás is járt neki, mégpedig évi három szekér széna és tíz köböl zab.
Zsigmond gróf összeütközésbe került lövői jobbágyaival, akiket 1735-ben a Horpácson tartott földesúri bírósága, azaz úriszéke elé idézett. A lövőiek Széchényi György érsek oklevelére hivatkozva nem vállalták a robotot és a majorság termésének Horpácsra hordását. A megszületett döntés értelmében a lövőiek továbbra is robotmentesek maradtak, viszont vállalták az országút melletti grófi táblák megszántását, a termés behordását, sőt a réti munkák elvégzését is.
Zsigmond gróf halála (1741) után fiai felosztották egymás közt a birtokot, s a falu Lászlóé (1713–1760) lett. László az első Széchényi, aki Horpácson is lakott, a park északi részén levő akkori „kiskastélyban”. Peres ügyeiben – melyeket főleg testvéreivel folytatott – Felsőbüki Nagy Pál volt az ügyvédje, egyben barátja. Ő is részbirtokosa volt a falunak. László szerény életmódot folytatott, s a telet általában Sopronban töltötte. Három gyermeke Horpácson született. Mivel férfi utóda nem volt, halála után két évig özvegye, Draskovics Mária lett a falu birtokosa.
László özvegyét testvére, gróf Széchényi Antal (1714–1767) generális követte. Tulajdonlása idején a birtok eladósodott. A faluban – az urbárium készítésekor (1767) – 14 jobbágya, három házas – házzal rendelkező – és egy más házánál lakó zsellérje volt, s úrbéresei 362 3/8 hold szántóval és 28 szekérre való réttel rendelkeztek.
Antal halála után egy újabb testvér – az apjához hasonlóan kamarási méltóságig eljutott – gróf Széchényi II. Zsigmond (1720–1770) lett a község ura. Számára sem adatott hosszú idő, három év múlva elhunyt. Felesége, Cziráki Mária (1724–1787) férje halála után öt gyermekével együtt 1771-ben Széplakról Horpácsra költözött. Ez a költözés nem volt teljesen önkéntes, ugyanis az Eszterházyak ez évben visszaváltották a Széchényiek által másfél évszázadon át zálogjogon birtokolt, s lakhelyükül szolgáló (Fertő)Széplakot. A grófnőnek így lehetősége adódott a legégetőbb adósságok rendezésére és felépíttette a mai horpácsi kastély földszintes elődjét 1771– 1774 között. Az építkezéshez Horpácson és a közeli Újkéren égették a téglát. Mária Terézia nevű leánya esküvőjét is a horpácsi templomban tartotta gróf Kufstein Jánossal.
II. Zsigmond fiai – gróf Széchényi József (1751–1774) és gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) – együtt vették át anyjuktól a birtok kormányzását. József 1772-ben feleségül vette Festetich Julianna (1753–1824) grófnőt, és itt telepedtek le. Két év múlva József meghalt, utóda nem volt. A Széchényi-vagyon egyedüli örököse Ferenc lett. Horpácson keveset tartózkodott, de életének néhány eseménye községünkhöz kötődik.
Sógornőjét, József özvegyét kívánta feleségül venni, ami nem ment köny-nyen. Szándékát mind a Festetich, mind pedig a Széchényi család ellenezte. A házassághoz ezenkívül pápai engedélyre is szükség volt. Házassági szerződésüket a horpácsi kastélyban állították ki. Az esketést 1777-ben Mihálkovics Ferenc horpácsi plébános celebrálta a kópházi templomban.
A következő évben megszületett az első fiúk György, aki még ez év december 23-án meghalt. Karácsonykor temették a horpácsi templom „oldaloltára elé”.
1785 körül Kiscenkre költözött, ahol nagybátyja Széchényi Antal emeltette a mai kastély épületeit. A költözését követő években Ferenc feleségével hosszabb külföldi utat tett, ellátogatott Belgiumba, Angliába és Itáliába is. Utazása idejére birtokait bérbe adta. Horpácsot hat évre Sághy Dániel cenki ispánja használta. Elköltözése ellenére tevékenységének nyoma máig meglátszik a falun. 1788-ban egy vihar lesodorta a kastély tetejét, amit rövidesen helyreállíttatott, majd a századfordulón az épületet emeletesre alakíttatta át.
Ferenc szorgos gazdának bizonyult. Az ő éveiben váltották vissza az irtásföldek nagy részét így a 10 400 kisholdból mindössze 146 maradt a jobbágyoké, ez is Horpácson. A visszaváltott területből hat ezret bérbeadott jobbágyainak. Ez a lépése tette – legalább is Sopron megyei viszonylatban – a Széchényieket hatalmas uradalmakkal rendelkező nagybirtokosokká. Ezzel szemben érdekes, hogy Ferenc a legelőelkülönözésnél, amikor különválasztották a jobbágyi és a grófi legelőket, már azon volt, hogy job-bágyai a bőven rendelkezésre álló erdei legelőterületekből minél többet kapjanak. Bevételeiből kifizette a jószágait terhelő egymillió-kétszázezer forint adósságát, sőt újabb birtokokat vásárolt. Horpácson 500 forintért vette meg a Ráttky, 657 forintért a Czuppon, 6 700 forintért a Potyondi és a Hannibál család földjét.
1802-ben az uralkodói hozzájárulással magángyűjteményeit Bibliotheca Hungarica néven a nemzetnek ajándékozta. Ez az év Horpács számára is jelentős dátum, ekkor ültette Ferenc a kastélypark ma is leghíresebb fáját, a „Széchényi-hársat.”
Nagycenken 1814. augusztus 31-én osztályos egyezséget kötött három fiával, Lajossal, Pállal és Istvánnal, vagyis még életében megosztotta jószágait gyermekeivel. A Sopron megyei birtokok közül Horpácsot, Gógánfát, Sopronkövesdet, Pereszteget, Vejkét és a Nagyerdőből mintegy ezer holdat idősebbik fia, Lajos kapta. Ferenc gróf 1819-ben megbetegedett. Körútra indult, hogy gyermekeit még utoljára meglátogassa, de csak Lajosig jutott el. Szeptember 14. és 17. között tartózkodott a faluban, innen visszament Bécsbe, ahol a következő év decemberében meghalt. Halála után a horpácsi birtoknak, a korábbi egyezségnek megfelelően, Széchényi Lajos (1781–1855) lett a tulajdonosa. Kezdetben nagyanyja, majd Thibold Mihály volt a nevelője, aki később jószágigazgatója és levéltárosa is lett. 1801-ben ügyvédi vizsgát tett, s ugyanebben az évben megnősült. A következő évben megszületett első, János nevű fia.
Fiútestvéreivel együtt belépett a franciák elleni nemesi seregbe. Kapitányként 1809-ben saját, 187 fős századát vezette. A Győr melletti kismegyeri csatában azonban vereséget szenvedtek, közben mellén kardvágást kapott. Egy év múlva leszerelt, ezt sebesülése mellett gyenge szeme is indokolta. A teleket általában Budán töltötték, a nyarakat Horpácson vagy Sopronban, bár új tartózkodási helyszínként 1814-től Bécs kapott nagyobb szerepet, mivel Lajos kamarai tanácsosi feladatot is vállalt.
Első felesége – Clam-Gallas Alojzia – hat árvát hagyva 1822-ben meghalt. Lajos gróf két év múlva újra nősült. A királyné főudvarmesterének leányát, Wurmbrandt Stuppach Franciskát (1797–1873) vette el. Apósa közbenjárására kinevezték Zsófia főhercegnő – Ferenc József édesanyja – udvarmesterének Bécsbe. E tisztségét 25 éven át látta el, elfoglaltsága miatt ezután ritkán jöhetett haza, pedig szerette a „horpácsi csendet”.
István öccse 1828-ban a birtokain folyó gazdálkodást racionalizálta, távolabb fekvő uradalmait értékesítette. Az ügylet családon belül, azaz az ősiség törvényét betartva oldódott meg, pedig István épp ennek eltörléséért harcolt. Bátyja, Lajos vette meg 29 660 holdas csokonyai, és Pál pedig a 12000 holdas tarnócai területet. Öccsüknek 3 330 000 pengő forintot fizettek és még évi 30 000 pengő forint életjáradékot is biztosítottak.
Lajos ugyan Bécsben élt, némiképp mégis részese lett a hazai reformmozgalomnak. Feleségével együtt jegyzett az öccse által szorgalmazott, s 1841-ben alapított Sopron-vasi Szederegylet részvényeiből. Emellett tagja volt a megyegyűlés új törvényeket értelmező bizottságának. Apja tevékenységét folytatva tízezer forintos alapítványt tett a Nemzeti Könyvtár gyarapítására. Elismerte István politikáját, s egy, a negyvenes évek elején írt levelében az összes Széchényi nevében megköszönte a hazáért tett fáradozásait.
Az 1830-as évek végén Lajos nagy figyelmet fordított kastélya parkjának rendezésére. Feleségével tett féléves külföldi útjuk alatt egy alkalommal Párizsban összeírták, hogy milyen fákat, cserjéket akarnak meghonosítani. A kert rendezéséhez, telepítéséhez a vépi Endrődiek is átadták tapasztalataikat.
Széchényi Lajos főudvarmesteri állása számos társadalmi kötelezettséggel járt. A téli időszakban Bécsben, nyáron pedig Sopronhorpácson nagy házat vittek, s jelentős írók, művészek fordultak meg szalonjukban. Lajos leánya, Széchényi Júlia emlékkönyve tanúsítja, hogy apja fogadásait Liszt, Grillparzer osztrák drámaíró, Andersen a nagy dán meseköltő, Donizetti itáliai zeneszerző, valamint politikusok és hadvezérek: Metternich, Windischgrätz, Jellačic´ is megtisztelték. 1843-ban Ferenc József – a későbbi magyar király, – valamint testvérei, Miksa és Károly Lajos hercegek is felkeresték. Nem véletlenül, hiszen Széchényi Lajos édesanyjuknak, Ferenc Károly főherceg feleségének, a bajor Zsófia főhercegnőnek volt a főudvarmestere. Széchényi Lajos második házasságából származó két fia, Imre és Dénes pedig a hercegekkel egyidősek lévén, állandó játszótársak, sőt barátok voltak. Gyakoriak voltak ebben az időben a főrangú műkedvelők által előadott színpadi produkciók. Lajos, feleségének meglepetésül 1846 karácsonyára a horpácsi kastélyának szalonjában állandó színpadot állíttatott fel, melyen a család tagjai és hivatásos színészek is sokszor szerepeltek.
Az 1848-as forradalom nagy változást hozott a falu és földesura életében. Az áprilisi törvények értelmében az úrbéres föld a jobbágyé lett, a jobbágyi szolgáltatások megszűntek. A földesurak kártalanítását az állam vállalta magára, Gróf Széchényi Lajos a II. osztályú faluhatár után összesen 18 568 forintot kapott.
Mivel Széchényi Lajos Dénes fia részt vett a szabadságharcban, 1849-ben tudomására hozták, hogy bécsi főudvarmesteri állásába nem várják vissza. Horpácsról írta meg lemondó levelét. Gondjait tetézte, hogy öccse, István – a „legnagyobb magyar” – elmegyógyintézetbe került. István felesége írta Tasner Antal titkárnak, hogy Lajos meglátogatta, majdnem egy óráig beszélgettek, „néha elég hevesen”.
Halála után a birtok központját a legkisebb fiú örökölte, Széchényi Imre gróf (1825–1898). Imre volt a családból az első, aki diplomáciai szolgálatba állt. Pályáját Rómában kezdte, később Stockholmba, majd Frankfurtba, Szentpétervárra, végül Nápolyba került. (Példája nyomán utódai közül többen választották ezt a karriert, így fia és unokája is.) Szabadságát mindig Horpácson töltötte. 1872-ig itt élt élt bátyja, I. Dénes gróf is.
Imre gróf hozta a hírt Döblingből 1860. március 31-én, hogy Széchenyi István a nála tartott házkutatás óta nagyon nyomott hangulatban van. Csak húsz percig tartotta magánál unokaöccsét. Április 8-án pedig Lajos özvegyétől Bécsből már a gyászhír érkezett: István Döblingben agyonlőtte magát. I. Dénes és Imre Bécsbe utazott, lekísérték szeretett nagybátyjuk tetemét Cenkre, ahol 11-én – hat másik Széchényivel együtt – vállukon vitték le a koporsót a családi sírboltba. Dénes mintát készíttetett nagybátyja kezéről. A horpácsi templomban április 26-án tartott gyászmisén az egész falu részt vett. A cenki temetésen a mintegy hatezer gyászoló között Deák Ferenc is jelen volt. Búcsúbeszéd nem volt, csak zokogás. Végül elénekelték a Szózat két versét, István legkedvesebb énekét.
A rövid alkotmányos időszak kezdetén – 1860. december 20-án – Sopron vármegye közgyűlése újjáalakította állandó bizottmányát. Tagja lett Dénes gróf is. Másnap, a tisztikar megválasztásakor, hivatalt vállalt mint a Soproni Alsó Járás egyik szolgabírája. A következő év májusában a nagymartoni kerületben Széchényi Dénest a két másik jelölt visszalépésével képviselővé választották. Szolgabírói hivataláról lemondott. Ő volt az egyetlen, aki a törvénytelenül feloszlatott országgyűlés vármegyei képviselői közül 1861. szeptember 2-án, a rövid alkotmányos időszak utolsó Sopron vármegyei bizottmányi ülésén meg mert jelenni.
Dénes országos politizálásának itt vége is szakadt, bár 1865 telén újból jelölt az országgyűlési választáson, de nem a nagymartoni kerületben, mivel ott unokatestvére, Széchenyi István fia, Béla indult el. A kerületváltás nem hozott számára sikert, ugyanis a lövői választókerületben az 1861-ben is győztes Thalabér Lajost választották újra. A lövői kerületben később, 1875-ben, testvére, Imre is kísérletezett a képviselőség elnyerésével, de ő is alulmaradt.
Imre gróf nápolyi külügyi szolgálata a Nápolyi Királyság bukásával ért véget, ekkor rendelkezési állományba került. Hazatérve az 1865-68. évi országgyűlésen mint képviselő vett részt. Még 1865-ben megnősült, feleségül vette gróf Sztáray Alexandrát. Horpácson lovas bandérium várta őket. Imre gróf népünnepélyt rendezett és „annyi bort adatott, amennyit meg bírtak inni.” 1869-ben befejeződött az új igényeknek megfelelően a kastély átalakítása, az ifjú párnak, és Lajos özvegyének új lakosztályokat alakítottak ki.
Imre 1878-ban a monarchia berlini nagykövete lett. Itt a magyar egyesület védnöke is volt, s elvállalta a szegedi árvíz károsultjainak segélyezésére alakult bizottság elnöki tisztét. Tizennégy évi szolgálat után visszavonult, s birtokain gazdálkodott. Modernizálta gazdaságát. Jeles tehenészetet alapított, Svájcból hozatott teheneket és bikát. Fajbikákat nevelt és darabját 200–250 forintért adta el. Övé volt a megye minőségileg legértékesebb tehenészete. Kertészete is híres, egész Európába szállított gyümölcsfa oltványokat.
Gróf Széchényi Imre meghívására, aki maga is nagy zenekedvelő, tehetséges zeneszerző volt, 1872-ben Liszt Ferenc látogatott el a kastélyba. Liszt ekkor 15 napot töltött itt. Nagy örömmel ismerte fel gyermekkori zongoráját, amely akkor került át Doborjánból – Liszt szülőfalujából – Horpácsra, amikor a család elhagyta a települést. De nem töltötte tétlenül az idejét a nagy zeneszerző, itt zenésítette meg Jókai Mór Petőfiről szóló, Holt költő szerelme című versét. A szobát, ahol lakott, Liszt-szobának nevezték el.
1874-ben Liszt újra a kastély vendége volt, Mihalovits Ödön zeneszerzővel és Franz Lenbachhal, a híres arcképfestővel együtt. Egy emlékirat szerint Liszt és Mihalovits egy alkalommal együtt négykezeztek és olyan dübörgéssel játszottak, hogy a zongora egészen a falig csúszott, ez állította meg. Lenbach a vendégsereget képben akarta megörökíteni, de csak a ceruzavázlatig jutott el. Ez 1945-ig meg is volt a sopronhorpácsi kastélyban. Liszt Ferencet, gróf Apponyi Albertet, Mihálovits Ödönt, a grófi házaspárt és egy fiatal grófnőt ábrázolta.
Ferenc József 1884-ben ifjúkori játszótársánál, a jeles diplomatánál vendégeskedett itt, II. Vilmos német császár 1893-ban látogatott el a kastélyba. A korabeli sajtó, megörökítve a az eseményt, hiteles képet rajzolt a XIX. század végi faluról: „Horpács sopronmegyei kis község eddig csak saját környéke előtt volt ismeretes. Most egyszerre híres lett hazánk határain túl is. Híressé tette az a ritka esemény, hogy II. Vilmos német császár találkozni óhajtott régi, kedves ismerősével Széchényi Imre gróf volt berlini nagykövettel; de a gróf beteg, s így nem mozdulhatott horpácsi kastélyából, ezért a császár ment el az egyszerű faluba, a magyar főúr meglátogatására.
Horpács régi s elég csinos falu. A három utczából álló helység egy szép tágas tér köré csoportosul, melynek László-tér a neve. E szépen befásított térre néz az ódon róm. kath. templom, mely állítólag még IV. Béla királyunk idejében épült, továbbá a csinos vendéglő és az uradalmi tiszti lak. Úgy a helység, mint a határának nagy részét ellepő uradalom egy óriási kerthez hasonlítanak, melyben a falu házai mind megannyi nyaralóknak tűnnek fel. Régóta a Széchenyi család birtoka, de lakóhelyévé csak a század első felében lett. Szép, lapályos határa igen kitűnő búzát terem, 635 főre menő magyar lakossága legnagyobb részt római katolikus. Van a helységnek postahivatala és takarékpénztára is. Fő ékessége és büszkesége azonban az uradalmi kastély, melynek különösen berendezése a legkövetelőbb ízlést is kielégíti.
A császár egy Kőszeg környéki hadgyakorlatot tekintett meg, melyen 2 huszárezred és 2 gyalogezred, valamint kisegítő csapatok vettek részt. Az alkalmat felhasználva látogatta meg Imre grófot, akit mint berlini nagykövetet ismert meg. A látogatást megelőző napon a következő táviratot küldte a grófnak: »Ha nem háborgatom, holnap délben a gyakorlat után egy úr kíséretében hozzájuk érkezem, hogy a múlt időkről trécseljünk. Kérek egy falat kenyeret, egy korty hideg italt és elnézést előreláthatólag poros öltözetemért. Régi tisztelettel Vilmos császár-király.«
A vendég szeptember 19-én délután két órakor érkezett Windischgrätz Lajos herceg hadtestparancsnok és egy udvari vadász kíséretében négylovas hintón. Mindenki az utcára vonult, az »előkelők« meg a kastély előtt sorakoztak. A gróf betegen feküdt, 5–6 kelés volt a testén, lábain, így a grófné várta a vendéget a kastély előtt. A császár kezet csókolt a grófnénak, majd a vendégszobában »katonásan« megmosakodott. Ezután uzsonna és kávé következett, melyen a négy közül két gróf-fiú, az éppen itthon levő István és László is részt vett. A társalgás témája főképp a berlini emlékek körül forgott. Utána a császár meglátogatta a beteg grófot. Begas híres német szobrász által készített saját mellszobrát ígérte ajándékként a grófnak (melyet később el is küldött neki). Majd a grófnéval megtekintette a hatalmas üvegházat, a parkot és a gyümölcsöst. Különösen ez utóbbi tetszett neki, azt mondta, ilyent még nem látott. A grófnőt egy igen értékes karpereccel ajándékozta meg, majd visszahajtatott Kőszegre. Rövid ideig tartott a látogatás, de ennyi is elég volt arra, hogy a horpácsi kastély egy történelmi eseménnyel gazdagodjék.”
A találkozást a kastély lépcsőházában márványtábla örökítette meg ezzel a szöveggel: „1893. évi szeptember hó 19-én II. Vilmos német császár és porosz király fejedelmi látogatásával tüntette ki e ház urát, gróf Széchényi Imrét és nejét Sztáray Szirmay Alexandra grófnőt, minek emlékét fiúi kegyelettel megörökítette gróf Széchényi Dénes.”
Széchényi Imre halála után a horpácsi birtoktestet fia, II. Dénes (1866– 1934) örökölte. Dénes doktori címet szerezett, s a birtok megöröklésekor diplomáciai szolgálatban állt, koppenhágai követ volt. Előzőleg Brüsszelben, Szentpéterváron, Drezdában állomásozott. 1896-ban vette feleségül Brüsz-szelben Caraman Chimay Emilia grófnőt (1871–1944). Júliusban látogattak Horpácsra. 32 tagú lovas bandérium, cigányzenekar ment eléjük a lövői állomásra. Itthon a „vaskapu” – a kastély bejáratának helyben használt elnevezése – előtti téren várta őket a lakosság. Páder Rudolf plébános mondott köszöntőt. Mindenki reggelig mulatott a parkban.
Az első soproni erdészeti és vadászati kiállításon (1901) a kiállítók között szerepelt II. Dénes gróf horpácsi uradalma is. A nyár- és fűzfarönkökön kívül a kiállító egy látványos élőképpel is szolgált, egy Somogy megyei – ott is birtokos II. Dénes – cigánycsalád tagjai teknő és faedény készítését mutatták be.
A gróf az 1905-ös Sopron vármegyei virilisták között a második helyen állt 20 306 korona adóval. Klafszky Henrik horpácsi esperes-plébános 617 korona befizetett adójával a 136. helyre került.
II. Dénes nemcsak az egyik leggazdagabb, de megbecsült tagja is volt a megye társadalmának. Az 1929. évi 30. törvénycikk bevezette a törvényhatósági bizottság örökös tagságát. Ezt követően Sopron vármegye közgyűlése örökös taggá választotta Széchényi Dénes grófot, nyugalmazott nagykövetet, sopronhorpácsi lakost. Különösen szerette a falu lakossága Dénes gróf feleségét. Óvodát létesített és tartott fenn a községben, patronálta a helyi Kalász Leánykört.
Dénes gyermekei édesanyjuk haláláig egyben tartották Sopron megyei birtokaikat. A vagyon felosztására 1944-ben került sor, ekkor Horpács az utolsó grófi birtokosé, Széchényi Jánosé lett – a gazdaságot már korábban is ő irányította. Okleveles agromónus, főhadnagy, mindkét világháborúnak résztvevője. 1945. március 27-én – a front átvonulása előtt három nappal – családostul Nyugatra, előbb Svájcba, majd Portugáliába menekült.
Nem fejezhetjük be a Széchényiekről írtakat a nélkül, hogy ne szólnánk a legnagyobb magyarról, annak ellenére, hogy ő maga nem lakott, nem élt Horpácson. Széchenyi István leggyakrabban testvérbátyja és családja meglátogatására érkezett községünkbe. Vadászatokon is szívesen részt vett. Látogatásai nem mindig voltak politikamentesek. A szederegylet szervezése során különösen nagy hangsúlyt fektetett családtagjai beléptetésére. Így egyik alkalommal ez volt községünkbeli tartózkodásának fő célja. Egy másik alkalommal csatornái tervét adta át Lajosnak.
Búcsúzzunk el a Széchényiektől egy gyermekkori levéllel, melyet a kilenc éves Széchenyi István írt Horpácsra Lajos bátyjának:
„Kedves Lajcsim: – Kívánom, hogy sok esztendőket szerencséssen élly meg és engem szeressél. Csókollyd helyettem Édes Papám és Mamám kezeit, jó Fánnit és Zsófit is. Belloni kisasszont, Tibolth Urat köszöntsed és szeressed
| Pistádat. |
Czenken, 22 ik Aug 1800”
Zárszóként pedig idézzük a család nagycenki kriptájának feliratát:
| „Voltunk mint ti, |
| lesztek mint mi, |
| por és hamu!” |
