A kastély és parkja
A kastély és parkja
A Széchényiek közül elsőként gróf Széchényi László lakott Horpácson, még nem a mai épületben, hanem a mai park szélén egykor állt, úgynevezett kis kastélyba költözött. 1771-ben, amikor az Eszterházy herceg kiváltotta széplaki birtokait a Széchényiek zálogából, a család kénytelen volt Horpácsra költözni. Gróf Széchényi II. Zsigmond özvegye, Cziráki Mária építtette fel 1771 és 1774 között a mostani kastély még földszintes elődjét. Olasz munkásai lassan haladtak, így csak 1772-ben kerül rá a tető, és 1773-ban még nem volt beüvegezve. Az épületen és berendezésein bécsi asztalosok és egy soproni szobrász is dolgozott.
1783-ban a tulajdonosok Cenkre költöztek, a kastély sokáig üresen állt. Eközben 1788-ban tetőzetét egy szélvihar lesodorta.
1800-ban és 1801-ben gróf Széchényi Ferenc a földszintes kastélyt emeletesre építtette át. A kocsibehajtót az északi oldalra helyeztette át, a nyugati oldalon könyvtárat létesített az eddigi kocsibehajtóból. Ezek toldalékot képeztek az épülethez. Ringer József herceg Eszterházy udvari építésze és Finkoir Ferenc, a gróf mérnöke irányították a munkát. Az épületen Müller Ferenc soproni szobrász, Shauer lakatos, bécsi kályhás és kőfaragók, valamint soproni kőművesmesterek dolgoztak, sőt az újonnan kialakított könyvtár stukkómennyezetét olasz munkások készítették.
1864-ben gróf Széchényi Imre a kastély alsó részét, 1872-ben az egész épületet átalakíttatta. Ekkor készült az üvegház is. E munkákon Koller János építőmester, Dietz Jakab asztalos, a horpácsi Dikast Ferenc asztalos és Eichinger Károly nyerges dolgoztak. Az átalakítás 14 ezer forintba került.
A front átvonulásakor – 1945-ben – a kastély kevés kárt szenvedett. A család előzőleg nyugatra menekült. Igaz gazdátlanságát kihasználva orosz katonák, de helybeli és vidéki civilek is a kisebb berendezési tárgyakat elhordták, másokat tönkretettek. A kastély később is tárva-nyitva állt, orosz katonák voltak itt beszállásolva, sok könyvet elégettek. A megmaradt nagyobb bútorokat és a vadásztrófeákat az elhagyott javak kormánybiztossága szállíttatta el. A kastély 1945-től és jelenleg is állami tulajdon. A konszolidáció után a negyvenes évek végén a kísérleti gazdaság vette át a kezelését, és az első időkben a nagyobb helyiségeket répamagraktárnak használta.
Az ötvenes évek elején hivatalosan is a kísérleti gazdasághoz került az épület. Tatarozták, rendezték a környékét, lakásokat és kultúrtermet alakítottak ki benne. Később a nyugati toldalékban, a könyvtár helyén klubhelyiséget létesítettek, amely 1958. december 18-án nyílt meg, és több évig volt a falubeliek kedvenc szórakozóhelye.
Késő barokk stílusú, egyemeletes épület. Az északi homlokzat ötszörösen tagolódik. Két szélén oldalrizalit válik ki homlokzatán két-két ablakkal.
A középső öttengelyes rész mindkét oldalnál hátrább húzott. A középrizalit háromrészes főpárkánya felett a timpanonban óra van. Az egyszerű ablakok között falsávok – lizénák –, az ablakok alatt üres táblák húzódnak.
A déli homlokzatnál nincsenek oldalrizalitok. A középrizalithoz kapcsolódó két szárny falazata sima, nyolc-nyolc egyszerű ablakkal. Kétoldalt lépcső vezet a három félköríves ajtóhoz. Felettük fekvő, ovális ablakok. A rizalitot lizénák tagolják, a timpanonban itt is óra van, a lépcsők sarokoszlopain pedig egy-egy hajfonatos váza. A könyöklőpárkányos emeleti ablakok kisebbek, mint a földszintiek. A középső részt szinte teljesen a nagyszalon foglalja el.
A grófi család 1945. márciusi elmenekülése előtt nagy vonalakban a következő volt a kastélybelső beosztása és berendezése:
A félemeleten, az úgynevezett huszárszobában tartották a vadászfelszereléseket, vadász- és díszmagyar ruhákat, festményeket, agancsokat. Ide vezették be a telefont is. Itt volt az ebédlő, a kiskönyvtár és a nagy szalon. Előtte kívül terasz pálma-, füge- és citromfákkal. (A teraszt az első világháború alatt bontották le.) A hatalmas szalon közepén lógott a több mint két méter átmérőjű csillár, velencei üvegkristályból. Itt helyezték el II. Vilmos császár ajándékát, a saját mellszobrát, Reinhold Begas alkotását. Itt állt a zongora is, melyen Liszt Ferenc játszott.
Az emeletet a háziak családi lakosztályai foglalták el.
A kastélytól keletre elsőrendű teniszpályát építettek – ez lett a későbbiekben a falu röplabdapályája. Délre a pálmaház állt a szökőkúttal, kissé távolabb pedig a rózsakert.
A kastélytól indult a faluba vezető, hársfákkal szegélyezett út. Attól balra a többholdas kertész- és gyümölcsöskert, jobbra a szőlőskert feküdt. Az utat kovácsoltvas kapu és ajtó zárta. Itt állt az úgynevezett Dudi-ház – régen a grófi család óvodája –, amelyből később főkertészi lakás lett. E házban született Szentirmay Elemér. Emléktáblája ma a Sedlmayr Kultúrház falán látható, mivel a Dudi-házat és a környező épületeket is lebontották.
A parkban volt az úgynevezett vörös ház is, a grófi gyerekek játszóhelye, ennek belső falán a tábla a Széchényi család hitvallásával:
Lelkem az Istené,
Szívem a mátkámé,
Szeretetem a hazámé,
Hűségem a királyé,
Becsületem a magamé.
Szívem a mátkámé,
Szeretetem a hazámé,
Hűségem a királyé,
Becsületem a magamé.
A kastélyt legutóbb 1972 és 1976 között az Országos Műemléki Fel-ügyelőség megbízásából a Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervezővállalat és a Fertődi Építőipari Ktsz. közreműködésével 15 millió forint költséggel újították fel. Összkomfortos lakásokat alakítottak ki benne, ezek jelenleg is lakottak.
Amilyen szép és mutatós volt a kastély és berendezése, olyan magával ragadó és vonzó volt az a pezsgő szellemi élet, amelyet a Széchényi grófok alakítottak ki maguk körül. A kastélyban története folyamán sok neves látogató fordult meg, különösen a XIX. században – ahogy erről korábban már említést tettünk, a Széchényiek birtoklástörténetét taglaló fejezetben. A neves látogatók mellett a horpácsi Széchényi-kastély hírnevét parkja is emelte, emeli. A Metőc-patak által északról és keletről körülölelt 16,5 hektáros kert keletkezéséről írott feljegyzés nem maradt ránk. Valószínűleg tölgy-kőris-szil ligeterdő volt a helyén 1738-ig, amikor gróf Széchényi László Horpácsra költözött az úgynevezett kis kastélyba. Ő rendeztette az erdőt, sétautakat létesített, így az egyszerű erdő parkerdővé alakult át a régi faállománnyal.
Az 1774-ben elkészült új, még földszintes kastély környékéről kivágták az erdőt, és most már tervszerűen ültették be hazai fafajokkal, kőrisekkel, hársakkal, szilfákkal. 1800 után a mai parkkal nagyjából azonos területen gróf Széchényi Ferenc francia kertet, majd tájképi kertet alakított ki. Ezek a napóleoni háborúk után váltak divatossá, a fafajok közül pedig a juharlevelű platánok (Platanus acerifolia). Parkunkban is sok platánt és szilfát ültettek.
1850 után külföldi fenyőfajtákat telepítettek, melyeket zömmel a vépi park tulajdonosától, gróf Erdődy Sándortól szereztek be a Széchényiek. Ezek ma is élő képviselője a körülbelül 140 éves zöld duglászfenyő (Pseodotsuga menziesii v.v.), amely hazánkban az egyik legnagyobb példány. Ez a telepítési folyamat az első világháborúig tartott.
Külön meg kell emlékezni a kastélytól északra található platánokról. Ezeket az 1848-as szabadságharc végén ültették a tizenhárom aradi vértanú emlékére. Hatalmas példányok, megközelítően 4,5 méteres törzskörmérettel és harminc–negyven méter közötti magassággal. Eredetileg tizenhárom fa volt, de három darabot néhány évvel ezelőtt korhadás miatt ki kellett vágni. Pótlásuk azóta megtörtént.
A XIX. század végi sajtó így írt a parkról: „A park egykorú a kastéllyal. Eredetileg francia ízlés szerint volt berendezve, az 1830-as években alakították át angol parkká. Gyönyörű nagy fák alatt kanyarognak a szép utak, s kisebb-nagyobb tisztások váltakoznak a terebélyes fák csoportjaival. A déli részen végigfutó út egy pontjáról kitűnő visszhangot élvezhetni. A mintegy 150 méterre levő kastély 4-5 szótagot is visszaad.
A kastély közelében van a nagyszerű üvegház, mely különösen télen ölti föl egész pompáját, mikor a parkból a kiültetett délszaki növények visszakerülnek bele. Nyáron, amikor több a szabad tér benne, délutáni üdülőhelynek van berendezve. Az üvegház előtt gyönyörű szép szőnyegkert zöldell, kb. 300 m2 területen. A parkkal és az üvegházzal együtt a gyümölcsöskert is híres az egész környéken. Általában az uradalmi kertészet még eddig minden gazdasági és kertészeti kiállításon kitüntetésben részesült. A szántóföldi táblákat és utakat is szép gyümölcsfa sorok szegélyezik. Így van ez a környéken levő Széchenyi-birtokon is, Kövesden, Peresztegen, Cenken. Ferenc gróf után Lajos gróf is sokat fásított Horpácson, és azt mondta: Ezekben legalább élő emléket hagyok magam után hosszú időre.”
A két világháború között fenntartó és csinosító munkák folytak a parkban, aminek meg is volt az eredménye. Csatkai Endre soproni múzeumigazgató 1937-ben így írt a kertről: „A kastélyt óriási park veszi körül, amely Nyugat-Magyarország egyik legszebb és legjobban gondozott díszkertje; az angol parkok minden raffinált egyszerűsége, remek kilátások, gyönyörű fák, csavargós utak között megfinomodva, szépségében meghatványozódva jelentkezik a dunántúli tájkép minden bája. A park életét Széchenyi Alexandra grófnő, külföldi kertészeti főiskolát járt finom érzékű arisztokrata hölgy kormányozza.”
1945-ig forrás is csobogott itt, mely a parkon kívüli Rozália kútból csővezetéken kapta a vizet. Olyan tisztát, hogy a grófi család teavíznek használta. Ma már csak a forrás helye látható. A kőből készült két elhanyagolt emlékoszlop a gróf egy-egy kedvenc lovának sírhelyét jelöli.
A kastéllyal együtt a park is állami tulajdonba került, és a helyi kísérleti gazdaság megkezdte a rendbehozatalát. Az ötvenes évek elején futballpályát terveztek a kastély előtti tisztásra, de ezt sikerült megakadályozni. 1954. november 30-án az Országos Természetvédelmi Tanács a parkot mint „rendkívüli természetvédelmi értéket” fenntartása és fejlesztése érdekében természetvédelmi területté nyilvánította. A védetté nyilvánító határozat száma: 1594/54. Előírta, hogy elsősorban örökzöldekkel és cserjékkel kell a hiányokat pótolni, mivel a Metőc-patak vize és a parkot körülvevő erdőrészek árnyéka ezeknek megfelelő páratartalmat biztosít. Célként jelölte meg azt is, hogy arborétummá kell fejleszteni.
Megkezdődött a park további rendezése és felújítása. A munka a rendkívüli mértékben elbozótosodott részek kitisztításával kezdődött, és a telepítésekkel folytatódott. 1956 őszéig számos fával és cserjével gyarapodott az állomány. Hamarosan azonban óriási veszély jelent meg, a leküzdhetetlen szilfavész. Az évek során százszámra pusztultak ki a hatalmas, közel 160 éves, 250–350 centiméter törzskörméretű, húsz–negyven méter magas faóriások. Egyetlen darab sem maradt belőlük. Ezzel a park hangulata és összhangja megbomlott. Emellett eltűnt az óriási lombkoronák párologtatófelülete, megemelkedett a talajvízszint, csökkent a páratartalom. Mindezek különösen az örökzöldekre voltak kedvezőtlen hatással. 1964–67 között több mint ezer köbméter rönkfát és tűzifát termeltek ki. Az 1970-es években aztán elpusztult a sörkert melletti hatalmas gyertyán is, amely nemcsak hazánk, de valószínűleg egész Európa egyik legnagyobb ilyen fája volt.
A hiányok pótlására és az arborétum fejlesztésére több száz örökzöld és lombhullató fát, valamint több ezer cserjét ültettek. Így több mint ötszázra emelkedett az itt fellelhető fa- és cserjefajok, változatok száma. Rendezettsége elérte a grófi idők színvonalát, sőt a telepítések révén túl is szárnyalta. A parkot ez idő tájt drótfonattal is körülkerítették. Az itt található különleges, nagy értékű fák leírását és elhelyezési rajzát a Függelék VII. tartalmazza. Ezeken kívül még számtalan ritka és értékes fa, cserje van a parkban – például 28 féle fenyő, 12 féle juhar, nyolcféle tölgy –, amelyek ismertetésére még a felsorolás szintjén sem vállalkozhatunk.
Az 1980-as évek elejétől az állami dotáció megszűnt, sem az eddig itt dolgozó két-három munkás bérét, sem a fejlesztést nem sikerült biztosítani. Elhatalmasodtak a gyomfák, a vad bokrok, a gaz benőtte a park nagy részét. Állami tulajdonról van szó, de nem akad hatóság „vagy jótevő”, amely vagy aki a nagy eszmei értékű, de most már hanyatlásának újabb korszakát élő kert megmentésére vállalkoznék.
