Iskoláink dolgai

Teljes szövegű keresés

Iskoláink dolgai
Padányi Bíró Márton egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint 1749-ben az iskolamester Kerecsényi Mátyás volt. Nem rendelkezett javadalommal, a község pedig csak szűkös megélhetését biztosította. Minden családtól egy hatod mérő búzát, tizenöt krajcárt, egy szekér fát, a felhő elleni harangozásért negyed mérő, a halott kiharangozásáért heted mérő gabonát, felnőtt temetéséért tíz krajcárt, kisded temetéséért pedig öt krajcárt kapott. Sem iskolaépület, sem mesterlakás nem volt a településen. „A gyermekek tanítását ellátná, de a gonosz népség nem küldi gyermekeit. Képzettsége, magatartása ellen nincs semmi panasz.”
Az 1772-es és az 1773-as összeírások szerint Somogy vármegyében 117 katolikus és 28 protestáns tanító működött. Ezekből a forrásokból tudjuk, hogy a 936 lakosú Somogyváron 1740-ben alapították a római katolikus iskolát, ahol a tanítás nyelve a magyar volt. Olvasást és hittant tanult ekkor a faluban öt gyermek. Tivadar Miklós 1770-ben 45, 1773-ban pedig 61,30 forint jövedelmet húzott a községtől. A tanító ekkortájt ellátta a jegyzői feladatokat is. Az 1792 őszén végrehajtott megyei összeírás szerint a somogyvári tanító nyolc forintot kapott a nótáriusi feladatok ellátásáért.
„Az iskolába járó gyermekeknek nem volt megfelelő téli ruhájuk, főképp a lábbelik hiánya volt igen aggasztó, nyáron pedig dolgoztak. Nyáron mindössze csak azokat engedték iskolába, akik dologra alkalmatlanok voltak. Az iskolába járást …a szülők a gyerekek tetszésére bízták, akik a szülői közöny következtében igen hiányosan jártak az iskola falai közé… A tanítás hétköznap 8–10-ig, délután pedig 13–15-ig tartott. A tanév rendszerint november elejétől tartott március 20-ig, vagy április 21-ig, illetve Szent György napig. Ahol a kegyúr nem adott fát az iskolának, a tanulók vittek – főképp télen – egy-két vágott fadarabot az iskolába” – írták egy átlagos XIX. század eleji falusi iskoláról.
A somogyvári jobbágyok 1812-ben azt kérték uradalomtól, hogy segítsen a tanintézet átépítésében, mert a régi iskolaház kicsi és rossz állapotú volt. „1839-ben már 90 tanulót írattak be a bővített iskolába, amihez az anyagot és az iparost az uradalom, a fuvart és a napszámot a község állta.”
A vármegye által kiküldött bizottság készítette el az úgynevezett táblás iskolajegyzéket 1839–1841 között. E becses dokumentum, bár messze nem teljes, tartalmazza a somogyvári tanító javadalmazására vonatkozó 1839. évi adatokat. Baán József tanító ekkor maga helyett Miskei Józsefet állította. Baán korához képest művelt ember lehetett, végzettsége „8 oskola” volt. Magát az iskolát, melynek épülete jó állapotban volt, a római katolikus egyház tartotta fenn. Telente kilencven, nyáron 22 tanuló látogatta, harminc gyermek pedig sohasem, köteles kora ellenére. A tanító, aki nótáriusként is tevékenykedett, a következő rendszeres jövedelemből gazdálkodhatott: ingatlanból: „telek 4 hold híjával”, a földesúrtól: „10 öl tűzifa”, a falutól készpénz: 36 forint harminc krajcár, termény: negyven pozsonyi mérő búza, tizennyolc pozsonyi mérő rozs, tizenkét akó bor, három szekér széna és tíz öl fa jutott számára. „A fát felvágják és behordják. Minden tanuló esztendőnként fizet 1 Ft-ot. A jobbágyok nem fizetik. Articulus olvasásért 1 Ft 30 kr. Stóla 10 Ft.”
Az 1858. évi „iskolabevallások” szerint az iskola két védnökkel is rendelkezett: gróf Széchényi Dénessel és a községgel. A kötelesek száma százharminc volt. Az iskola, amelyet meglehetősen jó állapotban találtak ekkor az összeírók, két helyiséggel bírt, s bennük délelőtt három, délután pedig két órán át folyt a tanítás. A kisdiákokat Bánusz János tanító és egy altanító magyar nyelven oktatta. A helybeli plébános tanította a hittant. A község polgárai és fenntartói tisztességes jövedelemmel látták el a tanítót.
Az 1870-es évek elején – összefüggésben a gazdasági válsággal – jelentősen romlott a tanítóság anyagi helyzete. Bánusz egyszer azért kifogásolta egy tanfolyam májusi időpontját, mert „különben is rossz anyagi helyzetünknél fogva úgy is csekély gazdaságunkban annyi kárt s hátramaradást szenvedtünk, hogy ennek helyrehozására minden szabad időnk igénybe vétetik”.
Az iskola presztízséről írta Kelemen Elemér, hogy a „…hagyományos jobbágy-paraszti életforma és gazdálkodás válságának időszakában a népiskola szerény próbálkozása valamiféle, az életben közvetlenül is felhasználható gyakorlati ismeretek oktatására …ugyancsak kevéssé lehetett meggyőző. Más a helyzet a megye városaiban és iparosodó településein. »Az iparos osztály megértette a kor intő szavát, s mindenütt úgy növendékeit, mint családtagjait szorgalmasan oskoláztatja« – jelentette Somogyvárra, Lengyeltótira és Szőlősgyörökre hivatkozva már 1873-ban a lengyeltóti főszolgabíró.”
Két évtizeddel később is Bánusz János és Szabó Alajos dolgoznak a falu tanintézetében, amelynek épülete jó állapotban volt, és felszerelését is megfelelőnek lehetett minősíteni. Somogy megye térképe azonban hiányzott, valamint a bibliai képek, a betű kirakó, a számológép és az iskolai könyvtár is – állapítja meg egy jelentés. A két tanteremben délelőtt és délután is tanítottak. Októberben kezdődött s aratásig tartott a tanév. Mindegyik kisiskolásnak volt tankönyve. Télen minden gyermek járt iskolába. Ekkor száz iskolaköteles diákot vettek számba a faluban. „Az iskolát 1885-ben egy tanteremmel bővítették. A 3 szobából, konyhából, kamrából, pincéből és a segédtanítói szobából álló tanítói lakás karbantartását – az iskolával együtt – a kegyúr és a hitközség végezte.”
A megye népiskoláinak köszönhetően – viszonylagosan – sokat javult a műveltségi szint. Ehhez azonban tudni kell, hogy honnan indultak. Az Eötvös József által 1870-ben, a népoktatási törvény életbe lépte után az országgyűlés elé terjesztett jelentésből tudjuk, hogy a vármegye 317 településén 368 iskola működött. Somogy megye 23 községében viszont nem folyt tanítás. Amíg a 368 iskolaépület alig fele volt jó állapotú, addig közel negyedét rossznak minősítették. A népoktatási törvény életbe lépése után két évvel egyébként még volt olyan község Somogyban, ahol nem is hallottak a jogszabályról. 1870-ben a vármegyében oktató minden egyes tanítóra átlagosan 102 kisdiák jutott. A ténylegesen iskolába járó gyermekek számát illetően viszont kedvezőbb volt a somogyi kép, mint az országos. A népiskolák majd huszonöt százalékában azonban egy tanító nyolcvan diáknál is többel foglalkozott egy tanórán. Az írástudatlanság aránya Somogy megyében ez időben 37,7 százalékos volt.
A XX. század legelején a tankötelesek száma Somogyváron kétszáz fölé emelkedett. Ekkor szervezték meg a harmadik tanítói állást: az 1903–1904. tanévben Göndöcs Ferenc, Bezzegh Gyula és Zimmermann Sándor 225 gyermeket tanított.
Somogyváron az öreg iskolának előbb egy, később már két tanterme volt. „Az 1910-es évek előtt annyira felszaporodott a tanulók száma, hogy új és nagyobb iskola építése vált szükségessé. Ez a fenntartók jóvoltából vagy nem, vagy csak évek múlva készült volna el, ámde jött egy követválasztás. A kormány jelöltjének szüksége volt voksokra. Ígéretet tett a somogyvári választóknak, hogy ha rá fognak szavazni, akkor a község ingyen fog kapni egy iskolát, melynek építéséhez csupán a fuvarokkal kell hozzájárulni. Így épült meg 1910-ben az öt tantermes iskola, amely emeletes” – olvashatjuk a néprajzi adattárban.
Az 1909. március 9-i iskolaszéki ülésen két új tanterem és egy segédtanítói lakás felépítéséről határoztak. Ez lehetővé tette volna egy negyedik tanítói állás betöltését. Mivel az uradalom nem mutatott hajlandóságot a segítségre, a község kölcsönt vett fel, az épület végül 1911 októberére készült el.
A somogyvári katolikus óvodát, amely a vármegyében az elsők közé tartozott, 1881-ben alapították. A szükséges épületet az uradalom biztosította a kicsinyek számára. Egy apáca volt az óvónő, munkáját dajka segítette.
A létszám gyors emelkedése miatt 1916-ban már öt tanító, Göndöcs Ferenc, Györkös János, Csikász István, Gazdagh Mária, Reidinger Erzsébet tanított a faluban. A népiskolában 1920-ig folyt délelőtt-délután is a tanítás. Mivel a gyermekek egy része messziről járt be, a téli hónapokban áttértek az egyhuzamban való oktatásra. Véglegesen 1927-ben álltak át a délelőtti tanításra.
Móring József Attila kutatásai szerint a tanítók példás életet éltek, rendesen végezték munkájukat. Az intézmény szükségleteit a fenntartó biztosította. Az iskolai könyvtár, amely 1912 óta működött, 1933-ban 107 kötetes, a tanítói szakkönyvtár huszonöt munkából áll. „Néha egy-egy tanítói állás megüresedésekor parázs vita lángolt fel az iskolaszékben az állás betöltésének lehetőségeiről. Voltak, akik férfi tanítók felvételét szorgalmazták a leventeoktatás miatt. Mások – az uradalom is – a szerzetes nővéreket részesítették előnyben. Utóbbiak mellett szólt, hogy – méltánytalanul – kevesebb volt a fizetésük, nem járt nekik lakbér, nyugdíjteher nem jelentkezett utánuk, és kizárólag a hivatásuknak éltek. Az iskolaszéknek pedig nem jelentett gondot a helyettesítésük, szemben a férfi tanerőkkel, akiket például bevonulásuk esetén saját költségére helyettesített az iskolaszék. A szerzetes nővérek hátránya volt viszont, hogy a főnöknő gyakran illetéktelenül is beavatkozott a dolgokba…”
A római katolikus népiskola 1948 után általános iskolaként működött tovább: nyolc tanerős lett, és teljesen osztott iskolává fejlesztették.
A gazdátlan Széchényi-kastélyt 1945-ben a nemzeti bizottság kisajátította gyógypedagógiai intézetnek. Mivel az épületet a háború alatt hadikórháznak használták, ekkor még alkalmatlan volt a gyermekek fogadására. Az első igazgató, Újvári Ferenc 1945 júniusától fél évig egyedül dolgozott. „Családjával együtt takarított, fertőtlenített, hogy elfogadhatóvá váljon az intézet a tanulók számára. A következő év januárjában tanárt, felügyelőt és hivatalsegédet kapott az intézet. …A nehéz, odaadó munka eredményeként az intézmény 1946. november 4-én megnyithatta kapuit. …A növendékek létszáma kezdetben négy és 16 fő között ingadozott. Átlagéletkoruk 13 év. 1946-ban 11–15 éves fiúk voltak az intézetben, egy év múlva 8–12 között volt a tanulók életkora. A kezdeti időszakban a fogyatékosság típusát tekintve voltak süketnémák, enyhe és súlyos értelmi fogyatékosok, sőt normális állami gondozott növendékek is. Eleinte két csoport, illetve osztály működött. Két órát tanultak az iskolában, hat órát dolgoztak a kertészetben és a parkban.”
1958 nyarán kezdődött el a Gyógypedagógiai Intézet bővítését célzó építkezés, amelynek végeredményeként 320 gyermeket tudtak az épületekben elhelyezni. A kutató tanár írta később: „Az intézet történetében fordulópontot jelentett az 1960–61-es tanév. Eddig az intézetben csak foglalkoztatós, azaz imbecillis tanulók voltak elhelyezve. Az intézet tárgyi feltételeinek bővítésével lehetővé vált újabb osztályok nyitása. Az 1960/61-es tanévben megnyitották az első kisegítő iskolai osztályokat, ezzel lehetőség nyílt tanköteles korú debilis tanulók fogadására is.”
1950–1951-ben „bekörzetesítették” a pamuki iskolát. Ebben az évben a tanulólétszám elérte a 299 főt, s teljesen áttértek a szakrendszerű oktatásra, amelyet tizenkét nevelő végzett. Az iskolaépületek külseje 1954-re már annyira megkopott, hogy kilátszott a falazás. 1962-ben hat tanterem épült. 1961-ben azután tovább folytatódott a körzetesítés: a somogyvámosi felső tagozatosokat irányították át Somogyvárra. Őket követték a pamuki felsősök, majd 1969-ben a vityapusztai diákok. A körzetesítés következményeként viszont kevésnek bizonyultak a tantermek, s 1962-ig ismét volt délutáni tanítás.
Az 1966–1967-es tanévben 321 gyermek tanult a somogyvári iskolában. 1973-ban a 349 diákot már 27 pedagógus tanította. Az oktatási intézményben mellettük még tíz technikai és négy szerződéses dolgozót is alkalmaztak. 1975-ben a körzeti iskola teljesen osztott volt. Ekkor a már csak 260 tanulót 17-en oktatták. A diákok tíz tantermet használtak. Tornateremmel nem rendelkezett az intézmény. A következő évben kezdtek hozzá a szaktantermi rendszer kialakításához.
A somogyvári általános iskolában 1998-ban 192 gyermek tanult 17 pedagógus irányításával. Az intézmény 2000-ben nagyot fejlődött: tetőterét beépítették, s itt kapott helyet a korszerűen felszerelt számítógépterem. A község vezetése ebben az esztendőben tudta megvalósítani másik régi álmát, nyolc év munkája nyomán elkészült a tornaterem is. A gyógypedagógiai intézmény ekkor háromszáz sérült diákot gondozott. Velük 37 pedagógus és 35 gyermekfelügyelő foglalkozott. Az intézmény ötszáz személyesre bővített konyháját és éttermét 1997-ben adták át rendeltetésének.

Az általános iskola új épülete előtt álló székelykapu, Bibó János alkotása (Bősze Sándor felvétele)

A általános iskola számítógépterme (Bősze Sándor felvétele)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages