I. Somogyvár jelesei
I. Somogyvár jelesei
A Széchényi család. A tudós genealógus Nagy Iván tudomása szerint a Széchényiek XVII. század előtti családtörténetét nem kutatta kellőképpen a genealógia. A XVI. század elejétől a következő évszázad közepéig Nógrád vármegyében élt egy Széchényi nevű birtokoscsalád. Gudenus János 1503-ig, Széchényi Benedekig vezeti vissza a család gyökereit.
Széchényi György, a grófi ág megalapítója – a hagyomány szerint – mindenesetre Szécsényben született 1592-ben. 1644-ben pécsi, 1648-ban veszprémi, majd pedig 1658-ban győri püspök lett. A főpapot 1668-ban a kalocsai érseki, utóbb 1685-ben, 92 esztendősen esztergomi érseki székbe emelték. 1678-ban testvérének, Lőrincnek adta a Vas megyei Sárváron lévő birtokait. Lőrinc negyedik gyermeke, az ifjabb György katonai pályára lépett. Ő számos birtokot örökölt érsekprímás nagybátyjától.
I. Lipót király 1697-ben emelte Györgyöt grófi rangra gyermekeivel és születendő utódaival együtt. Gyermekei közül I. Zsigmond császári-királyi kamarás, Egervár, Pölöske és Szentgyörgy várának örökös kapitánya, illetve somogyi főispán lett. Az ő unokája Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum megalapítója, aki 1785-től pécsi kerületi biztos, 1798-tól pedig somogyi főispán volt. A számos országos méltóságot is betöltő arisztokrata szerezte meg a „sárvári és felső-vidéki” előnevet. „A 18. század közepe felé még úgy tűnt, hogy a csaknem 180 000 holdas somogyi birtok négy örökös kezén aprózódik tovább, ám az 1780-as évektől Széchényi Ferenc grófnak sikerült egy kézben egyesíteni a csaknem 400 000 holdas magyarországi birtokkomplexumot, így csak fiai (Pál, Lajos és István) között kellett megosztani a földeket az 1814-es végrendeletnek megfelelően” – írja Kaposi Zoltán.
Széchényi Ferenc legidősebbik fiának, „a legnagyobb magyar” bátyjának, Lajosnak 1828-ban született fia, Dénes költözött Somogyvárra. 1873. június 22-én a település polgársága ünnepélyt rendezett a hazatérő gróf Széchényi Dénes és családja tiszteletére. A súlyos adóságokba keveredett gróf azonban 1889 végén fiának, Imrének és menyének, Andrássy Mária grófnőnek adta el Somogyvárt.
Széchényi Imre 1858. március 31-én született – gróf Széchényi Dénes és Hoyos Mária grófnő – gyermekeként Horpácson. Móring szerint „…19 évesen 15 ezer forinttal segítette a csurgói és a nagyatádi járások népiskoláit, valamint a két somogyi gimnáziumot, a csurgóit és a kaposvárit. Alig 21 éves, amikor beválasztják a Régészeti és Történelmi Társulat somogyi választmányába.” Tanulmányai befejeztével, 1881-ben egy hosszabb, közel egy esztendeig tartó amerikai tanulmányúton vett részt sógorával, gróf Andrássy Gézával. Az ifjú gróf az agrárius gondolatoknak szentelte az Újvilágban szerzett tapasztalatait. Tudományos értékű, Amerikai levelek című útinaplójának záró sorait 1881 karácsonyán már Somogyváron vetette papírra.
Hazatérését követően aktív részesévé vált Somogy vármegye politikai, de legfőképpen gazdasági életének. A fiatal somogyi arisztokrata 1882-től több esztendőn át dolgozott a megye közgazdasági előadójaként. A Homestead és a birtokminimum című, 1883-ban írott munkájában arról értekezett, hogy a parasztság eladósodásának és elszegényedésének megakadályozására a liberális államnak be kell avatkoznia az agrárviszonyokba. A főrendi ház tagjaként a parlamentben, de nemzetközi kongresszusokon is főleg a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozott. Gyakorlati szakemberként a filoxérajárvány után a homoki szőlőtelepítés kormánybiztosaként tevékenykedett. A Mezőgazdasági Ipari Részvénytársaság, a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank és a Magyar Általános Hitelbank igazgatóságában, valamint a Magyar Földhitelintézet felügyelő bizottságában is dolgozott. Emellett alelnöke volt a Magyar Atlétikai Klubnak. A tudós gróf komoly szakírói munkásságot fejtett ki. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából még Somogy vármegye rövid monográfiáját is elkészítette. Leghíresebb műve az Egyke volt. Ez az úgynevezett egykézés problémáiról szólt. Ő alapította meg a somogyvári óvodát. Az 1935-ig működött Szentimrei Földművesiskola alapításában is részt vett. A gróf 1905. november 25-én halt meg tüdőbajban Somogyváron.
Fia, az ifjabb Imre, 23 évesen hunyt el. Unokatestvére, a nagy vadász, Széchenyi Zsigmond könyvében is megemlékezett róla: „S alighogy a háborúból ép bőrrel hazakeveredtünk, jött a spanyolláz, váratlanul ragadta el mellőlem vadásztársamat, egyben legjobb barátomat.” A fiatalon meghalt gróf özvegye, Nádasdy Ilona 1923-ban adott életet leányuknak, Ilonának, aki szintén Somogyvár szülötte. Széchényi Imréné 35 évvel élte túl a férjét.
Gróf Somssich Pongrác 1998. augusztus 8-án tartott somogyvári ünnepi beszédében nagyanyjáról is megemlékezett: „Ifj. Széchenyi Imre, röviddel házassága után, 23 éves korában elhunyt, így leányának, Ilcsinek születését sem érhette meg. Nagyanyám kivételes személyiség volt. Kiegyensúlyozott, nyugodt, bölcs és szeretetteljes személyisége tette őt a család központjává, és az is maradt haláláig. Napja a 7 órai misével kezdődött a kastély kápolnájában, azután a háztartás, a főerdész jelentése, az apácakolostor, melyet teljesen ő tartott el. A ház alkalmazottai valóságos családtagok voltak. Mi, unokák imádtuk a fiatalságot megértő természete miatt. Pedig szigorú fegyelmet követelt, de mindig kedves szavakkal, humorral intett. Sose láttam idegesnek, sosem emelte meg a hangot. …Háború után az ausztriai Gmundenben talált menedéket. Itt is központi személy maradt, kihez mindig bizalommal fordultak nemcsak a családtagok, de közeli és távoli ismerősök, vigaszkeresők. Élénk levelezést tartott fenn a világ sok országában.”
Somogyváry Gyula. 1895. április 21-én született az akkor Sopron vármegyéhez, ma már Burgenlandhoz tartozó Fülesen (ma Nikitsch). Édesapja, Freissberger Vilmos Fülesen a Zichy-birtokon jószágigazgatóként dolgozott. A család 1898–1904 között élt Somogyváron. Az apa Széchényi Imre grófi uradalmi számtartójaként dolgozott, egészen 1903-ban bekövetkezett haláláig. „A családra ekkor rászakadt a nyomorúság, filléres gondokkal kellett küszködniük. Az özvegy édesanyának öt ellátatlan gyerekről kellett gondoskodnia. Gyula Somogyváron kezdte az iskolát, majd rövidesen Pestre költöztek. A kisgyermekként Somogyváron töltött hat év meghatározó élmény volt Gyula számára, melyre mindig szívesen emlékezett vissza. Ezért magyarosította német nemesi nevét 1929-es vitézzé avatása alkalmával Somogyváryra.”
Miután a fővárosban leérettségizett, 1914-ben újságíró lett. Tartalékos főhadnagyként jött haza a frontról. 1920-ban előbb az MTI, majd 1928-tól a Magyar Telefonhírmondó és Rádió igazgatója volt. Az író 1935-től a csornai választókerületben országgyűlési képviselőként a kormánypárti padsorokban foglalt helyet. Gyula diák álnéven az 1920-as években tűnt fel verseivel. Somogyváry történelmi és világháborús regényeket írt. Jelentősebb művei: a Ne sárgulj, fűzfa, A Rajna ködbe vész, És Mihály harcolt, Virágzik a Mandula. Országgyűlési képviselőként tiltakozott a második zsidótörvény ellen. A németek 1944. március 21-én, németellenes megnyilvánulásai okán, Mauthausenbe hurcolták. Onnan 38 kilóra lesoványodva gyalog érkezett haza 1945 júliusában. Az orosz hadifogságból 1947 júliusában tért haza.
Bár a Magyar Rádiónál igazolták, s nyugdíjat is kapott, itthon ötéves hallgatásra ítéltetett. Az írót 1950-ben Kistarcsára internálták. A hír, hogy utóbb, 1951 júniusában feleségét és fiát Dombrádra telepítették ki, ott érte utol. Az internálótáborban, ismeretlen helyen hunyt el 1953. február 12-én. Édesapja és nővére a somogyvári temetőben nyugosznak.
Az író emlékét napjainkban tábla őrzi a templom falán.
(Bakay, 1991; Békefi ;h. d.; Magyar, 1984; Magyar, 1992; Móring; Néprajzi adattár; Széchenyi; Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája IV. Budapest, 1998.; Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal 10. Pest, 1863. Móring; Magyar irodalmi lexikon, Budapest, 1965.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. Budapest, 1909.)
Széchényi Imre
A Széchényi Imre kastély egy 1905-ben írt képeslapon
Somogyváry Gyula
