Két háború között | Száz Magyar Falu

Két háború között

Az első világháború elhúzódása és a frontokon harcoló munkaképes férfiak hiánya fokozódó nehézségeket okozott Somogysárd lakosságának is, miközben egyre több katona esett el a harcmezőkön vagy került hadifogságba. A parasztgazdaságok nehezen tudták áthidalni a munkaerő hiányát, bár nyilván náluk is dolgozhattak néhányan azok közül az orosz hadifoglyok közül, akiknek az uradalmi munkára való kihelyezését rendre kérelmezte Somssich Miklós az illetékes hatóságoknál. A háború szomorú mérlege szerint több mint hatvan katona halt hősi halált falunkból a frontokon vagy pusztult el ismeretlen helyen, hadifogságban.

Az ország háborús veresége nyomán, 1918. október végén győzött az őszirózsás forradalom, majd létrejött a Tanácsköztársaság 1919 márciusában. A válságos helyzetben fellazult a rend, a közbiztonság, ezért alakították meg minden településen a nemzetőrséget. A Károlyi Mihály vezette új kormány elrendelte a nemzeti tanácsok megalakítását arra az időre, amíg sor kerül az első szabad választásokra az általános választójog alapján.

Somogysárd helyzetéről, arról, hogy a lakossága miként élte át ezeket a nehéz hónapokat, szinte semmilyen dokumentum nem maradt fenn. Annyit tudunk, hogy megszervezték a nemzetőri szolgálatot, s megalakult itt is a nemzeti tanács. A polgári demokratikus kormány földosztást ígért, s ezt a tervet minden bizonnyal kedvezően fogadta a sárdi földnélküliek tömege és a törpebirtokos parasztság. Mindezen túl Somogyban erős földfoglaló agitációt folytatott a szociáldemokraták földmunkás csoportja 1919 elején, ami kétségtelen hatással volt a gazdasági cselédek magatartására.

A Tanácsköztársaság idején széles körű államosítást hajtottak végre, a földosztás helyett pedig termelőszövetkezeteket hoztak létre. A somogysárdi uradalmakban is megalakult a szövetkezet a cselédek és napszámosok részvételével. A községi képviselő-testület helyett a községben is munkástanácsot kellett alakítani.

1919 augusztusának első napjaiban elbukott a proletárdiktatúra. A következő hónapokban keletkezett dokumentumok alapján arra következtetünk, hogy a 1918–19-es események alatt nem történt olyan erőszakos cselekmény, amely miatt bárkit felelősségre vonhattak volna a somogysárdi lakosok közül. A helyi birtokos parasztok, akárcsak más falvak gazdái, minden bizonnyal féltek attól, hogy az ő földjeiket is elveszik a kommunisták. Nem lehet véletlen, hogy a Horthy Miklós vezérlete alatt működő Nemzeti Hadsereg különítményesei mellett tíz-tizenöt sárdi parasztfiatal is részt vett az ellenforradalmi rendcsinálásban. Azt sem tartjuk kizártnak, mert volt erre példa másutt, hogy a falvakat járó tiszti különítmények egyfajta kényszersorozást hajtottak végre a tehetősebb parasztgazdák fiai között.

Somogysárd község igazgatási szervezetében csak néhány kisebb jelentőségű változás történt a két háború közötti időszakban. Az 1886. évi törvény legfőbb intézkedései érvényben maradtak, de az állami hivatalok a korábbinál nagyobb mértékben szólhattak bele a községek önkormányzatok életébe. A községek helyzetének 1929. évi szabályozása nyomán hat-hat főre csökkentették a sárdi képviselő-testület virilista és választott tagjainak a számát.

A háború, a frontharcok és az ország területvesztesége miatt súlyos gazdasági helyzet alakult ki, ezért a kisebb települések szinte folyamatosan szorultak rá az államsegélyre vagy kölcsönökre. Ezek mind-mind olyan ügyek voltak, amelyek alkalmat teremtettek a felsőbb hatóságoknak a beavatkozásra, egyébként is fokozódó szigorral ellenőrizték a községek gazdálkodását. Somogysárd vezetői igyekeztek bővíteni a bevételi forrásokat, s erre reális esélyt adott a községi szeszfőzde létesítése, amelyre 1920-ban kértek engedélyt.

A község határát kisebb mértékben módosítani kellett az 1920-as földreform során kiosztott házhelyek miatt. A telkek egy részét ugyanis a Somssich-birtok nagybajomi területéből hasították ki, ezért cserélt el egymással egy nyolc katasztrális holdnyi területet a két község. A házhelyek mintegy kétszáz méter távolságra voltak a sárdi határtól, s éppen nyolc kilométerre a nagybajomi belterülettől. Ezzel majdnem egy időben a magasabb csendőrparancsnokság megszüntette a feleslegesnek tartott somogysárdi csendőrőrsöt. A járőrök részére azonban továbbra is fenn kellett tartani a pihenőszobát a község költségén.

Ha szervezeti téren nem is, a körülmények tekintetében jelentős változás történt a községi igazgatásban. Az elöljáróság munkáját kezdettől fogva nehezítette a községháza hiánya. A kétezernél is több lakos ügyeit lényegében a mindenkori bíró házában intézték, ami nem feltétlenül tette vonzóvá ezt a tisztséget. Az önkormányzat 1937-ben ítélte alkalmasnak a pénzügyi feltételeket arra, hogy megoldja ezt a régi gondot. A képviselő-testület határozata alapján megvásárolták azt a lakóházat, amelyben már évtizedek óta béreltek szobát a csendőrök számára. A községházát ebben a Fő utcai épületben alakították ki, meghagyva benne a csendőrpihenőt is.

Részben a háborús vérveszteség okán, Somogysárd népessége 1920-ra kétezer alá csökkent. A két világháború között a születések száma is visszaesett. Az egészségügyi ellátás lassú javulásának köszönhetően ugyanakkor növekedett az átlagéletkor.

Az elvándorlás és a születések csökkenése miatt mindösszesen százötvennel gyarapodott a község lélekszáma 1941-ig. Ez is elsősorban az uradalmi gazdálkodás munkaerőigényének növekedésével magyarázható, tehát azzal, hogy az intenzívebb, munkaigényesebb termelési ágakat fejlesztették ezekben az években, s emiatt újabb családok költöztek be a pusztákra.

A népesedési folyamatokat egészében úgy értékelhetjük, hogy az akkori gazdasági feltételek között Somogysárd ennél lényegesen nagyobb népességnek nem tudott volna megélhetést nyújtani. Ha figyelembe vesszük azt a körülményt is, hogy az 1930-as években már jobban érvényesült a városok vagy városiasodó nagyközségek vonzó hatása, ennél gyorsabb növekedési ütem akkor sem képzelhető el, ha nem is jött volna közbe az újabb világháború. Feltevésünket igazolja az a tény, hogy 1930 és 1941 között alig harminc fővel nőtt a község lakosainak száma.

A sárdiak lakáskörülményei számottevően javultak, a két háború közötti években 223-ról közel négyszázra emelkedett a lakóházak száma. A meglepő mértékű növekedéshez hozzájárult az 1920. évi földbirtokreform során végrehajtott házhelyosztás. Ekkor 73 földnélküli kapott házhelyet. A kissé vizenyős területen kimért házhelyek, illetve az ott kialakult Szent Imre utca vízelvezetésének megoldása évekig visszatérő gondot jelentett az itt élőknek és a községi vezetőknek egyaránt.

Figyelembe véve, hogy a régi házak egy része helyett is újak épültek, megállapíthatjuk, hogy 1941-ben új lakóházban élt a sárdiak többsége. A családok egy része két- vagy többszobás otthont épített magának. A lakóházak többsége azonban még mindig vályogból készült. A tűzbiztonság szempontjából lényeges változásnak értékelhető az a tény, hogy a házaknak már mindössze az egytizede volt zsúptetős.

A népesség foglalkozási viszonyaiban csak kisebb változások történtek a két háború közötti időszakban, hiszen az 1920. évi földreform végül is a mezőgazdasági keresők sorait rendezte át nagyobb mértékben. Az 1930-ban tartott népszámlálás idején a saját gazdálkodásból élő 246 kereső – családtagjaival együtt – a lakosság közel felét alkotta, tehát a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt ennek a rétegnek az aránya.

Bár a gazdasági cselédek és napszámosok aránya csökkent, de még ekkor is 772 fő, vagyis a lakosság több mint egyharmada tartozott ehhez a társadalmi réteghez. A keresők alig több mint egytizede dolgozott a közszolgálatban, iparban és kereskedelemben. Az 1930-as években mintegy harminc iparos és kereskedő működött Somogysárdon, közülük az asztalosok, a cipészek, a vendéglősök és a vegyeskereskedők voltak kettőnél többen. A plébános és a tanítók alkották a helybeli értelmiség csoportját, valamint néhány uradalmi alkalmazott.

A paraszti és uradalmi gazdálkodás fejlődésének egyes feltételei különböző módon alakultak, akárcsak az egész országban. A község közlekedési adottságai nem javultak lényegesen, mert a Sárdon áthaladó megyei utakat nem kövezték ki, maradt a kavicsozott burkolat, tehát a félévszázaddal korábbi állapothoz hasonlóan csak földutak kötötték össze Sárdot a szomszédos falvakkal. Az ország gazdaságának stabilizációja és a városiasodás előrehaladása viszont növelte a belső piaci lehetőségeket. Somogysárdot az 1930-as években bekapcsolták a megyei villanyhálózatba, s ez a fejlemény új lehetőségeket nyitott a gazdálkodás terén is. Tény, hogy ekkor csak az uradalmak és néhány tehetősebb gazda élvezhette ennek előnyeit.

Az 1920. évi földreform nem változtatta meg lényegesen a parasztgazdaságok és az uradalmak közötti gazdasági erőviszonyokat. Somssich Miklós födbirtokából 733 katasztrális holdat vettek igénybe, a házhelyeken túl 707 hold szántót osztottak ki 253 igénylő között. Átlagosan tehát 2,8 katasztrális hold nagyságú törpebirtokhoz jutott egy-egy volt földmunkás vagy cseléd.

A birtokrendezés nyomán négyszeresére növekedett a földtulajdonnal rendelkezők száma 1910-hez képest. Az önálló gazdaságok száma ennél lényegesen kisebb volt, mert a törpebirtokosok jelentős része továbbra is napszámosként dolgozott, hogy meg tudjon élni. A kisparasztok és tehetősebb birtokosok száma alig haladta meg a százat, akik a 2280 holdra kiterjedő paraszti földek közel felét birtokolták. Somogysárdon száznál több olyan család volt, amely csak házhellyel vagy egy holdnál kisebb szántófölddel rendelkezett. Végül az összevetés kedvéért jegyezzük ide, hogy Somssich Miklós sárdi birtoka a földreform után is 4035 katasztrális hold nagyságú volt 1935-ben.

A paraszti tulajdonban lévő földek művelési ágak szerinti megoszlása nem változott érdemlegesen a két háború közötti időszakban. A volt úrbéresek közbirtokossága megvásárolt egy kisebb erdőt az uradalomtól, mert a gazdák faigényeit nem fedezte a százharminc holdas saját erdejük. A mezőgazdasági termelési technikában lezajlott változásokról kevés adat áll rendelkezésre, de a terméseredmények alapján feltételezzük, hogy intenzívebbé vált a gazdálkodás, rendszeres volt a termőföldek trágyázása, terjedőben volt a minőségi vetőmagvak és a tenyészállatok alkalmazása.

Az 1920-as években – némi gazdasági fellendülés jeleként – két cséplőgép-vállalkozás indult. A Rácz-féle gőzmalom továbbra is a gazdák rendelkezésére állt, és újabb kereskedések, vendéglők nyíltak. Ekkor alakult meg a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet somogysárdi fiókja, valamint – a tejszövetkezeti hálózat részeként – a Somogysárd és Vidéke Tejszövetkezet. Ezek a vállalkozások és intézmények termelési és technikai szolgáltatásokat nyújtottak a parasztgazdáknak, illetőleg segítették termékeik piacra juttatását.

A földreform után jelentős változás történt a nagybirtok kezelésében. Az 1920-as évek második felében Somssich Miklós haszonbérbe adta a sörnyepusztai uradalmat is, Hirsch Imre nagybérlőnek. Ő maga csak egy 645 hold nagyságú területen folytatta a gazdálkodást. Valószínűleg ugyanekkor adták bérbe – talán adósság fedezetére – a halastórendszert egy országos tógazdasági vállalkozásnak. Nem tudjuk, milyen körülmények között, de 1937-ben már Somssich Mária vette haszonbérbe az egész hitbizományi birtokot. Az uradalmak technikai felszereltségében nem történt lényeges változás ebben a két évtizedben.

A somogysárdi mezőgazdasági termelés újabb fellendülését igazolják a már említett 1936. évi összeírás eredményei. Sárdon ekkor is a gabonafélék foglalták el a vetésterület közel felét, amelyeket 1138 katasztrális holdon termesztettek, a szántóföldek egynegyedén pedig kukoricát. A burgonya 131 holdas vetésterületéről valószínűleg csak az élelmezési igényeket elégítették ki. A takarmányfélék termesztése a kukoricáéval azonos nagyságrendű volt, s az ugarföldek is az állattartást szolgálták. A hagyományosan kedvelt magyar gyümölcsfélék faállománya jelentősen, mintegy hétezer darabra csökkent a XIX. század vége óta. Az újabban telepített cseresznye-, kajszibarack- és ringlószilvafák száma nem érte el a nyolcszázat. Meg kell említeni a kétszáz darabos eperfaállományt, amelyet a selyemhernyó-tenyésztési akciók során ültettek el a sárdi gazdák.

Az állattenyésztésen belül is részleges fajtaváltás ment végbe a XIX. század vége óta. A szarvasmarhák száma nem érte el a nyolcszázat, így több mint kétszázzal csökkent az állomány nagysága. A változás elsősorban azzal magyarázható, hogy fokozatosan csökkent az ökör mint igavonó állat szerepe a paraszti gazdálkodásban. Ezzel szinte párhuzamosan nőtt a lóállomány, amely az 1930-as években elérte a négyszázötvenet.

A sertéstartás bizonyult a leggyorsabban fejlődő ágazatnak: 1936-ban háromszor annyi – 3515 – sertést neveltek a faluban, mint négy évtizeddel korábban. A sárdi gazdák ezután is gyorsan reagáltak a piaci kereslet növekedésére, a háború első évében meghaladta a hat és fél ezret a sertésállomány nagysága! A ló- és a sertéstartás ilyen mértékű fellendülése annak a bizonyítéka, hogy Somogysárd parasztsága jól értett a természeti és a gazdasági lehetőségek kiaknázásához.

A Somssich-birtokon kialakított két bérgazdaság bizonyos fokig szakosodott egyes növényféleségek termesztésére. Sörnyepusztán a búzát, a burgonyát és a hüvelyes növényeket, a sárdi uradalomban – a gabonafélék mellett – a kukoricát, a burgonyát, valamint a takarmányféléket termesztették az átlagosnál nagyobb mennyiségben. A sárdi gazdaság megjelent a piacon az immár hagyományosan termesztett ipari növényeivel – dohány, cukorrépa, mák – is.

A béruradalmak állattenyésztését ennél is erőteljesebb szakosodás jellemezte. Mindkét gazdaságban a sertéshizlalás és a minőségi sertéstenyésztés vált a legfontosabb ágazattá a XX. század elejétől. A merinói juhászat állománya drasztikusan csökkent a két állatszámlálás közötti időszakban: a magyar juhtenyésztés sem tudott versenyezni a sokkal olcsóbb terméket előállítani képes tengerentúli országokkal (Ausztrália, Új-Zéland). A halgazdaság, a hízómarhatartás és a minőségi lótenyésztés Sörnye, a vadgazdálkodás és erdőgazdaság, valamint a minőségi szőlőtermesztés-borászat a sárdi uradalom specialitása volt. Összességében mindez úgy minősíthető, hogy a Somssich-birtokon több lábon álló, intenzív árutermelő gazdálkodás folyt.