Az újrakezdéstől a forradalomig
Az újrakezdéstől a forradalomig
Somogy 1944 november végétől 1945 április elejéig hadszíntér volt: a megszálló német hadsereg a megye nyugati részén kiépített egy erős védelmi vonalat (Margit-vonal), amely Somogysárd határában húzódott. A Vörös Hadsereg 1944. december 5-én foglalta el a falut. A közeli harcok miatt a község lakossága részben önként, részben az 1944. december 26-i alispáni rendeletre, kénytelen volt elhagyni a lakhelyét. Az evakuáltak a környező pusztákon és a frontvonaltól távol lévő községekben találtak menedéket. 1945 márciusában heves csata zajlott Kiskorpád és Somogysárd határában. Ezért csak április 2-án engedélyezték számukra a visszatérést a községbe.
Somogysárd történetében gyökeres változást jelentett a nagybirtokrendszer felszámolása 1945-ben. A parasztság számára úgy tűnhetett, hogy az uradalmak megszűnésével nemcsak szabadabb gazdálkodást folytathat, de a községi önkormányzat cselekvési szabadsága is nagyobb lesz az új rendszerben.
A békés életre való áttérést megnehezítette a háborús vérveszteség, az anyagi javak pusztulása és a jövő bizonytalansága. Az ország újjáépítését vezető politikai erők, a munkásságot és a parasztságot képviselő pártok koalíciója teljesítette első nagy ígéreteit. Nagyon gyorsan végrehajtották a földosztást, és 1945 novemberében megtartották a nemzetgyűlési képviselő-választást, mégpedig az általános, egyenlő és titkos választójog alapján.
Az 1945. március 17-én kihirdetett földreformrendelet alapján teljes egészében kisajátították a Somssich-hitbizományt mint ezer holdon felüli birtokot, tartozékaival együtt. A sárdi uradalom 1784 kataszteri hold nagyságú területéből 1621 holdat osztottak ki 557 földigénylőnek, s további 78 holdat kaptak a házhelyigénylők. Somssich Mária száz holdat tarthatott meg a személyes tulajdonát képező 131 holdas birtokból. A római katolikus plébániának tíz katasztrális holdas birtokot juttattak kántorföld címén. A Somogy vármegyei földbirtokrendező tanács határozata nyomán tizenöt hold erdőt kapott a község, valamint öt házingatlant óvoda és lakások céljára. A paraszti birtokosok száma ötszáz fölé emelkedett, ezért valószínűleg csalódottan vették tudomásul, hogy a közbirtokosság kisméretű rét-, legelő- és erdőterületét nem egészítette ki az állam a földosztás során. A Somssich-birtok nagyobb része – beleértve az erdő- és tógazdaságot is – állami tulajdonba került.
A községi élet újjászervezését átmenetileg a nemzeti bizottságokra s rajtuk keresztül a kormánypártok helyi szervezeteire bízták az Ideiglenes Kormány rendeletei. Somogysárdon a Független Kisgazdapárt 1945 májusában alakult meg, majd a nyár folyamán létrejöttek a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetei is. Az 1945. november 4-i parlamenti választáson itt is, akárcsak egész Somogyban, a kisgazdapárt nyerte el a szavazatok nagy többségét, mert tőle remélte a birtokos parasztság a magántulajdon fennmaradását és a szabad gazdálkodás lehetőségét.
A képviselő-testület újjáalakítása a nemzeti bizottság feladata volt, tehát itt is a pártok szerepe, illetőleg a befolyásának mértéke döntötte el, hogy kik lehettek az önkormányzat tagjai. A somogysárdi testület újjáalakítását alapvetően befolyásolta egy helyi körülmény: Mezőcsokonya, a körjegyzőség székhelye kérelmezte önálló nagyközséggé alakulását. A belügyminiszter jóváhagyta a kérelmet, s egyidejűleg intézkedett arról, hogy Somogysárd és Újvárfalva igazgatási ügyeinek intézésére meg kell alakítani a somogysárdi körjegyzőséget, 1947. január 1-jei határidővel.
A község új szervezési szabályrendeletét ünnepélyesen, 1947. március 15-én fogadta el az újjáalakított képviselő-testület. A rendelet 28 főben állapította meg az önkormányzati testület létszámát. Közülük mindössze hatan lehettek tagok választás útján, 24 tagot a pártok jelölhettek ki a választójoggal rendelkezők közül. A községi elöljáróság csak annyiban változott a régihez képest, hogy két bíróhelyettest választottak, és négyre csökkent az esküdtek száma. Mivel nem írták ki a községi választásokat, a testület választott tagjairól sem a lakosság, hanem a nemzeti bizottság döntött.
Az ország súlyos háborús veszteségeinek pótlása, az újjáépítés megkövetelte, hogy a lakosság komoly anyagi áldozatokat hozzon a sebek begyógyításáért. A paraszti gazdálkodás a béke első napjaitól nagy lendülettel indult meg, s az első években sikerült, legalábbis a növénytermesztés terén, elérni vagy megközelíteni az 1930-as évek terméseredményeit. A somogysárdi termelési adatok is egyértelműen igazolják ezt, ugyanis 1948-ban majd minden növényféleségből legalább annyit vagy többet termesztettek, mint 1936-ban.
Az új idők jeleként Sörnyepusztán Termelési és Értékesítési Fogyasztási Szövetkezet alakult 1946 áprilisában – vagyis az első földművesszövetkezet –, valószínűleg itt is a kommunisták támogatásával. A szövetkezetben az a 31 újgazda fogott össze, akiknek a termelési lehetőségeit javította a fölbirtokrendező tanács egyik határozata, amely 118 kataszteri hold nagyságú szántót és két cséplőgépet juttatott számukra a kisajátított sörnyei uradalomból.
1948-ban Magyar Dolgozók Pártja néven egyesítették a két munkáspártot, s ezután szinte akadálytalanul jutott érvényre a kommunista párt egyeduralmának kiépítése. A polgári demokrácia felszámolását követően állami tulajdonba vették a gyárakat, üzemeket és a kereskedelmi, pénzügyi vállalkozásokat, s megkezdődött a paraszti magántulajdon felszámolása, a kollektivizálás, vagyis a termelőszövetkezetek szervezése. Az egész társadalmi rendszer átalakítása – mondhatni: felforgatása – csak az erőszak különféle eszközeinek alkalmazásával volt lehetséges, ami több tízezer ember bebörtönzését, százezrek zaklatását, meghurcolását jelentette. Ugyanakkor az is igaz, hogy a változások a városi és falusi szegénység számára szociális felemelkedést hoztak, s például az oktatás államosítása és ingyenessége széles rétegek műveltségének emelését szolgálta.
A régi államszervezet lerombolásának egyik alapvető lépése volt a tanácsrendszer kiépítése. Látszólag választás útján, de valójában a felsőbb párt-és tanácsi hatalom direktívái alapján alakultak meg a helyi tanácsok és választották ki a vezetőiket. Somogysárd Község Tanácsa 1950. október 26-án tartotta alakuló ülését. Ötvenegy tagja volt, tehát elvileg széles képviseletet biztosított volna a község lakosságának, ha valódi választás útján jött volna létre. A község napi ügyeinek intézésére hét főből álló végrehajtó bizottságot delegáltak, amely azután megválasztotta Szerencsés Vendelt vb-elnöknek. A szűkebb testület elsőrendű feladata a felsőbb állami szervek intézkedéseinek végrehajtása volt, és csak másodsorban foglalkozott a község helyzetével, valódi problémáival. Jellemzőnek tekinthető, hogy az ötvenes évek tanács- és vb-üléseinek legfőbb napirendi témája a betakarítás és a begyűjtés.
A községi végrehajtó bizottság összetételében gyakori volt a személyi változás, aminek az alapvető oka a rendszerben keresendő, és nem az egyes személyekben. A végrehajtandó feladatok állandóan változtak, nem is szólva arról, hogy a parasztságot nagymértékben sújtották az adók és a beszolgáltatási kötelezettségek, amelyek teljesítéséért a végrehajtó bizottság felelt. Nemritkán gyári munkáskádereket vagy más, idegen személyeket helyeztek a vb-elnöki és titkári pozíciókba. Ők, érthetően, gyakorta kerültek összeütközésbe a helyiekkel, olykor a községben élő tagtársaikkal is.
Somogysárdon tíz év alatt három vb-elnök, négy vb-titkár működött, s közülük csak Bánhidi (Szalapienka) Mihály elnök és Romanek Ferenc titkár töltött el annyi időt a tisztségében, hogy komolyabban befolyásolhatta a falu életét.
Az 1954. évi választások után alakult vb-nek egyetlen olyan tagja sem volt, aki 1950-ben került a testületbe. Ehhez képest az 1958-ban megválasztott végrehajtó bizottságban a vb-titkár személyén kívül két olyan személy is volt, aki 1954-ben lett a végrehajtó bizottság tagja.
A tanács munkája keveset változtathatott a község helyzetén, hiszen kizárólag az állami költségvetés által pontosan megszabott módon dolgozhatott. A Nagy Imre-kormány kinevezése után nyílt egy kissé nagyobb mozgástér a községi tanácsok működése előtt is. Talán ezzel magyarázható, hogy az 1954. márciusi tanácsülés elfogadott egy olyan határozatot, amelyben kezdeményezték végrehajtó bizottsági kirendeltség létesítését Sörnyepusztán. A kérelem indoklása szerint a több kilométernyire lévő Sörnyén és Újsörnyén 423 lakos élt, iskola és vegyeskereskedés is működött. A testület úgy látta, csak egy állandó ügyintéző segíthet abban, hogy az itt élők ügyeiben is történhessen valami.
A községi tanács, a saját erőforrások – a rendelkezésére álló kevés pénz s főként a társadalmi munka – mozgósításával igyekezett a lakosság életkörülményeinek és ellátásának javítását szolgáló fejlesztéseket megvalósítani. Az 1950-es évek elején kultúrházat építettek, majd többször kérelmezték önálló körorvosi körzet kialakítását Somogysárd székhellyel. A felsőbb hatóságok 1955-ben beleegyezésüket adták, ezért még abban az évben megépülhetett az orvosi rendelő. A községek belterületi határvonalát újra meg kellett állapítani, mert az állami szervek előírták a községrendezési tervek megalkotását. Somogysárd esetében, akár csak másutt, ahol sok házhelyet osztottak, elmaradt a kiosztott földrészletnek a belterülethez csatolása. Az 1956 augusztusában elfogadott tanácshatározat ütötte rá a pecsétet arra a végrehajtó bizottsági határozatra is, amely belterületnek nyilvánította Sörnyepusztát.
A paraszti lakosságot sújtó korlátozásokról – kuláknak nyilvánítás, a kitelepítés, termelési vétség (!) miatti bírósági büntetések – nem találtunk adatokat a korabeli iratokban. Az erőszakos tsz-szervezési hullám is csak 1955 tavaszán érte el a sárdi parasztságot. A tanácstagság egyhangú tiltakozással reagált, s a lakosság egészének az ellenállása 1956 teléig kitartott.
Az országos pártvezetés, okulva valamelyest az előző kudarcokból – egyebek közt a tsz-ek 1954-ben bekövetkezett tömeges felbomlására utalunk itt – adóelengedést, állami földeket és pénzügyi támogatást helyezett kilátásba, ami elsősorban a szegényparasztságra volt némi pozitív hatással. Ugyanakkor tény az is, hogy ismét az erőszaktól sem visszariadó nyomás nehezedett a parasztságra.
Végül három, kevés taggal és kevés földdel rendelkező szövetkezet alakult, Új Barázda, illetve Új Március néven a községben és Virágzó Föld néven Sörnyepusztán. A következő hónapokban a tervezett birtoktagosítás tovább borzolta a kedélyeket: az 1956. augusztus 9-i tanácsülés néhány hozzászólója azt kifogásolta, hogy mert a parasztság többsége nem tsz-tag, a tagosítás sérti érdekeiket.
A néhány hónappal később lezajlott forradalmi események élménye is tükröződik abban az állásfoglalásban, amelyet a községi pártszervezet 1957. március 13-án tartott újjáalakuló taggyűlésén fogalmaztak meg az 1955-ös tsz szervezés kapcsán: „Olyan elvtársakat kell először átigazolni, akiknek átigazolásával helyreáll úgy az alapító tagok, mint a helyi pártszervezet erkölcsi és politikai tekintélye a község dolgozó parasztsága előtt, tekintettel arra, hogy az alapító tagok a közelmúltban lezajlott erőszakos termelőszövetkezeti szervezésben a felsőbb szervek nyomására, súlyosan kompromittálva érzik magukat.”
A tagosítás erőltetése is jelezte, hogy az uralkodó kommunista vezetés nem volt tisztában a lakosság hangulatával, nem igazán érzékelte a bizalmi, politikai válság elmélyülését. Az 1956. október 23-án kirobbant felkelés olyan forradalomba és szabadságharcba nőtt át, amely megmozgatta az ország lakosságának nagy részét. A falusi társadalmat súlyos egyéni és közösségi sérelmek érték, nem véletlen, hogy október utolsó napjaiban szinte minden községben megalakultak a forradalmi bizottságok, s kezükbe kívánták venni a közösség életének irányítását. Somogysárd lakosainak megmozdulásáról keveset tudunk a dokumentumok alapján. A korabeli rendőrségi feljegyzés szerint 1956. október 31-én tartottak népgyűlést és választottak forradalmi bizottságot a községben. A bizottság néhány tagjának nevét ismerjük, tudjuk például, hogy az egyik tag, Antunovics Dániel a Somogysárdi Ménesgazdaság vezetője volt. A többiekről, bár nevüket idejegyezzük, nem tudjuk, mi volt a foglalkozásuk, a helyi társadalom mely rétegét képviselték: Bernáth Lajos, Cziffra Miklós, Máli Gyula, Sági István, Torma Ferenc, Vancsura Bertalan.
Gabonacséplés az 1950-es években
