A termelőszövetkezet árnyékában | Száz Magyar Falu

A termelőszövetkezet árnyékában

A falvak gazdasági és társadalmi fejlődése soha olyan mértékben nem függött a felsőbb hatalmi szervek akaratától, mint az államszocializmus korszakában. Az átlagos adottságokkal rendelkező Somogysárd népe egyenetlen utat járt be, mert a kezdeti mélypont után eleinte kedvezőbb lehetőségek nyíltak a község fejlődése előtt, majd a korszak vége felé bezárultak a lehetőségek. A községi vezetés minden képességére szükség volt ahhoz, hogy kiaknázza a szűkösen adódó lehetőségeket s meg tudja őrizni az elért színvonalat a kedvezőtlenebb időszakokban.

A tanácsi szervezetben több változás történt az 1956 után következő három évizedben. Az 1958-ban megrendezett tanácsválasztások idején már kisebb, de még mindig túl nagy létszámú – 39 tagból álló – tanácsot választhatott a falu. A tanács – a végrehajtó bizottságon kívül – öt szakbizottságot alakított a saját soraiból, amelyek egy-egy szakterületen voltak hivatva elősegíteni a színvonalasabb testületi munkát.

A tsz-szervezés 1960-ban befejeződött, s ez a körülmény sajátos vitához vezetett a január 14-i tanácsülésen. A hozzászólók egy része ekkor úgy vélte, hogy az egész falura kiterjedő szövetkezet működése fogja meghatározni a község fejlődését, ezért a tanács feleslegessé válik a jövőben. A község egyik befolyásos politikai vezetője, Vörös Vince, a jegyzőkönyv tanúsága szerint, sajátosan értékelte ezeket a véleményeket: „helytelenítette, hogy az egész Somogysárd község passzív és általában mindig mást tesz, mint amit a fejlődés megkíván, ebben a községben mindent kényszercselekményekkel lehet elérni”. Az 1960-as években tartott tanácstagválasztások közül az 1967. évi érdemel említést, ekkor az államigazgatás korszerűsítésének egyik lépéseként 23-ra csökkentették a tanácstestület létszámát.

Az 1960-as évek második felében dolgozták ki az ország településfejlesztési terveit, amelyekben meghatározták az egyes falvak és városok jövőbeni sorsát. A tervek készítése során a gazdasági célszerűség volt a döntő szempont, ezért az ipari és mezőgazdasági adottságok szerint sorolták be a községeket a fejlesztésre érdemes vagy érdemtelen kategóriába. Somogysárd viszonylag szerencsés volt, mert a helyi termelőszövetkezet lett a központja három szomszédos falu gazdaságainak. 1969. július 2-án megalakult a Somogysárd Községi Közös Tanács, amelynek Újvárfalva község lett az első társközsége.

Nem sokkal ezután, már 1971-ben, terítékre került Somogysárd és Mezőcsokonya tanácsainak egyesítése is. A végrehajtó bizottság augusztus 18-i ülésén elhangzott tájékoztató szerint még nem dőlt el, hogy melyik község legyen az úgynevezett alsó fokú körzetközpont. Az 1972. július 18-i tanácsülésen, amikor már folyamatban volt a két tanács egyesítése, egy járási hivatalnok úgy nyilatkozott, hogy bár Mezőcsokonyán nehezen fogadták el a döntést, de a tsz-központ miatt célszerűbb volt mégis Somogysárdot kijelölni székhelyközségnek.

A helyi pártszervezet 1972. évi jelentésében magyarázatot igyekeztek adni a tanácsok egyesítéséről. A párttitkár szerint egyik község lakossága sem kívánta az egyesítést, de a helyi érdeket alá kellett rendelni az össztársadalmi érdeknek. Ilyen előzmények után alakult meg Somogysárd székhellyel, Mezőcsokonya és Újvárfalva társközséggel, 1973. április 18-án a közös községi tanács.

A három helység közös tanácsának létrehozása az egyik meghatározó lépés volt abban a folyamatban, amely a politikától (pártszervek) az iskolák és óvodák igazgatásáig az élet szinte minden területére kiterjedt. Kétségtelen, Somogysárdnak kedvezett az erők ilyetén egyesítése, mert mint körzetközpont nagyobb fejlesztési erőforrásokhoz jutott mintegy másfél évtizeden át.

A három község lakosságának képviseletét előbb ötven, később 42 tagból álló tanácstestület kialakításával oldották meg. Az 1973-tól 1980-ig tartó, példátlanul hosszú ciklusban kilenc-, később ismét héttagú végrehajtó bizottság látta el az irányítás feladatait, élén a tanácselnökkel. A vb-elnöktől eltérően őt a tanács választotta meg, s a tanácselnök nagyobb döntési jogkörrel rendelkezett.

A kommunista párt, igyekezvén szélesíteni hatalmának bázisát, nyitottabbá vált az egykori birtokos-, sőt a tehetősebb paraszti réteg leszármazottai irányában. Somogysárd esetében egyértelmű, hogy néhány olyan családból is kerültek ki tanács- és vb-tagok, amelyek évszázados gyökerekkel rendelkeztek Sárdon. Ide sorolhatók például a Lucza, a Vancsura és a Csere család fiai. A falu első embere 1971 óta Vancsura Miklós, aki három évtizedes tanácselnöki munka után, 1990 óta a község polgármestere. A végrehajtó bizottság tagjai közül számosan töltötték be több választási időszakban is ezt a tisztséget, ami szintén annak a jele, hogy kiegyensúlyozottabb és megbízhatóbb lett a tanácsi vezetés munkája az 1960-as évektől.

A községfejlesztés lehetőségei akkor nyíltak meg igazán a falu előtt, amikor Somogysárd elnyerte a székhelyközség státusát. A település technikai civilizációs ellátottsága valamelyest javult az 1960-as években is. A villanyhálózat teljes kiépítése volt azoknak az éveknek a legnagyobb eredménye, építettek járdát és pedagóguslakást, bővítették az óvodát, s hozzákezdtek az egészségház felújításához. Sörnyepusztát bekötötték az elektromos ellátás rendszerébe, az 1960-as évek végén a kövesút építése került napirendre. Mindez, természetesen kevés volt a lakosság növekvő igényeihez képest. Nem véletlenül fogalmazott így a népfront helyi szervezetének elnöke: „Be kell ismerni a való tényt, hogy évekkel el vagyunk maradva a közművesítés, a középületek építése terén, annak ellenére, hogy a környék egyik legdinamikusabban fejlődő községe vagyunk. Törekedni kell a nagyobb arányú növekedésre.”

A mérlegkészítés tehát megtörtént, s a körzetközponti lehetőségekkel élve, az első nagyobb sikert a régi malom átalakításával érték el. 1973-ban ide költöztették be a Petőfi Sándor Művelődési Otthont, amely helyet adott a népkönyvtárnak és a társadalmi szervezeteknek. Az épületben nyitott fiókot a Takarékszövetkezetet. 1975-ben elkészült a nyolc tantermes iskola, s további pedagógus szolgálati lakásokat is építettek. Ugyanekkor adták át a községi törpe vízművet, amelyhez hozzájárult a Kutasi Állami Gazdaság Ménese is. Ezután fokozatosan épült ki a vízhálózat a község és a lakosság egyéni tehervállalásával.

Az 1980-as években szükségessé vált az iskola bővítése és a sporttelep korszerűsítése, továbbá egy, a kor színvonalának megfelelő egészségház felépítése. Ez utóbbit a postával összefogva tudták megoldani 1985-ben, s ettől kezdve megfelelő elhelyezést kapott a rendelő, a védőnői szolgálat, illetve azzal egy épületben a községi postahivatal.

Az évtized legnagyobb és legfontosabb községi beruházása volt a gázhálózat kiépítése, a gázt a Csombárd község határában lévő gázmezőről vezették Sárdon keresztül Nagybajomba. Mezőcsokonya és Hetes község vett még részt ebben a nagyszabású programban, amelyet társulásos formában és lakossági hozzájárulással tudtak megvalósítani. Somogysárdon 1987-ben gyújtották meg ünnepélyesen a gázlángot.

A közigazgatás terén emelkedett Somogysárd pozíciója, ugyanakkor a népesedési és foglalkoztási viszonyok ellentmondásosan változtak a kollektivizálás befejezése után. A magánparaszti gazdaság megszüntetése mellett a vidéki városokban végrehajtott iparosítás volt a másik olyan körülmény, amely rendkívül gyors változásokat okozott a falusi lakosság életében.

A község lélekszáma a hatvanas évek elejéig nem változott lényegesen, kétezer körül alakult. A következő három évtizedben mintegy félezerrel, 1540-re csökkent a népesség száma. Ezen belül különösen feltűnő az első tíz év adata, ugyanis a népesség fogyása ekkor meghaladta a háromszázat. A változás legfőbb oka a termelőszövetkezeti átalakulás, amely elől a falusi lakosság egy része elmenekült. Erősítette ezt a folyamatot az a körülmény, hogy a kezdetben gyengélkedő termelőszövetkezet nem tudott kellős megélhetést biztosítani a hatvanas években.

1970 után tovább folytatódott, bár lassuló ütemben, a népesség fogyása, aminek a legfőbb okát már az életkörülmények és szokások változásában kell keresnünk. A jobb lakásviszonyok kialakítása és az újabb és újabb fogyasztási cikkek megszerzése a legtöbb család esetében csak a gyermeklétszám korlátozásával volt lehetséges. A falusi ifjúság életmódja is átalakult, ami ugyancsak a születések számának csökkenéséhez vezetett. Az elvándorlás lelassult, így a község népességének száma lassan stabilizálódott, napjainkban ezerötszáz körüli.

A foglalkozási viszonyokban is lényeges változások mentek végbe a legutóbbi évtizedekben. 1960-ban még a sárdi lakosság háromnegyede élt közvetlenül a mezőgazdasági tevékenységből. A paraszti gazdálkodás fordulópontja volt ez az év, melytől kezdődően a helyi termelőszövetkezet vagy az állami gazdaság keretében, azokhoz kapcsolódva lehetett mezőgazdasági tevékenységet folytatni. Ha az 1990. évi adatokra tekintünk, látható, hogy az aktív keresők közül 256 fő, azaz körülbelül negyven százalékuk dolgozott a szövetkezetben vagy egyéb gazdaságban. Természetesen ehhez a körhöz kell számítanunk a négyszáztíz nyugdíjas többségét is. A lakosság zömének tehát akkor is a mezőgazdasági tevékenység adott megélhetést.

A szövetkezetek és az állami gazdaságok termelésének gépesítésével párhuzamosan nagy munkaerő-felesleg alakult ki a falvakban. A somogysárdiak is egyre nagyobb számban jártak dolgozni, naponta vagy hetente, a közeli megyeszékhelyre vagy más helységekbe. Az ingázók száma és aránya az 1980-as évek végén volt a legmagasabb. Ekkor a 737 aktív kereső közül 388 dolgozott távoli munkahelyeken.

Az eljáró dolgozók szinte kivétel nélkül a mezőgazdaságon kívül találtak munkalehetőséget. 1990-ben a sárdi keresők egynegyede dolgozott az iparban, építőiparban vagy a bányászatban, további egyharmadának a kereskedelem, a szállítás és egyéb szolgáltatások adtak megélhetést. A keresők négy-öt százaléka működött a közigazgatásban és a közéletben. A szellemi foglalkozásúak száma és aránya a kétszeresére emelkedett az 1960-as évek óta.

Az életkörülmények számottevően javultak a hatvanas évek óta a társadalom maximális, gyakran embert próbáló erőfeszítéseinek köszönhetően. Somogysárdon változatlan szinten, ötszáz körül mozgott a lakásállomány nagysága, miközben a lakószobák száma több mint kétszeresére nőtt 1990-ig. A változás iránya és üteme még jobban kitetszik akkor, ha összevetjük az 1970. és 1990. évi adatokat. Míg a lakások túlnyomó többsége egy- vagy kétszobás volt 1970-ben, addig húsz évvel később több mint fele már háromszobás. Az összes lakás fele épült az 1970–80-as években, a lakóházak kétharmadát bekapcsolták a vízhálózatba, mintegy felét rákapcsolták a gázvezetékre.

Somogysárd az ország azon települései közé tartozik, ahol hangsúlyos feladata volt a községi vezetésnek a cigány lakosság életkörülményeinek javítása. A cigányság létszámának alakulásáról nincsenek megbízható adatok. Az 1980-as évek tanácsülésein tárgyalt jelentések alapján megállapítható, hogy számuk mintegy kétszáz lehetett. Az ország akkori vezetői azon az állásponton voltak, hogy a cigánytelepek erőszakos felszámolásával, az iskoláztatásba és a foglalkoztatásba való bekapcsolással egyszerűen megoldható társadalmi felemelésük. A községi vezetés erőfeszítései csak részben voltak eredményesek ebben a tekintetben. A sárdi belterületen lévő cigánytelep megszűnt, viszont Sörnye fokozatosan a cigányság elkülönülő lakhelyévé vált, miután paraszti lakosai elköltöztek. A foglalkoztatás terén kedvezőbb helyzet alakult ki, mert a férfiak háromnegyede, a nőknek mintegy negyven százaléka rendelkezett munkaviszonnyal, tehát a többségük megélhetésének szerény, de biztos alapja volt.

Az MSZMP központi bizottsága 1958 decemberében döntött arról, hogy a paraszti magántulajdont fel kell számolni az azt követő néhány évben. Tehát az egész parasztságot be kellett szervezni a termelőszövetkezetekbe. A várható ellenállás leszerelésére, de legalább csökkentésére támogatást ígértek pénzben és gépi eszközökben. Somogysárd község vezetőire is az a feladat várt, hogy, tudomásul véve a megváltozhatatlant, hozzákezdjenek a tsz-szervezéshez.

1959 őszén éppen Sörnyepusztán tartott taggyűlést a községi MSZMP-szervezet, s ez alkalommal néhányan felvetették, hogy Sörnyén kellene megalakítani az első szövetkezetet. Talán itt kisebb ellenállásra számítottak? A tanácstagok másként vélekedtek a helyzetről, mert szerintük a korábbiak olyan rosszul működtek, hogy „jobb nem beszélni a tsz-ről”. A városokból érkező tsz-szervezők – agitátorok – heteken, hónapokon át megszállták a falut, s addig zaklatták a parasztokat, amíg alá nem írták a belépési nyilatkozatot. A község parasztságának egy része végsőkig ellenállt, amint erről a Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet vezetői is beszámoltak a járási pártbizottságnak 1960. június 8-án. A tájékoztató szerint akkor még mintegy százötvenen nem írtak alá, inkább eljárnak üzemekbe dolgozni, s elhagyják a falut.

Az 1961. január 14-i tanácsülésen jelentették be nyilvánosan is, hogy Somogysárd termelőszövetkezeti község lett. A Béke Termelőszövetkezet tagságát a régi sárdi gazdák – 364 család 660 taggal – alkották, akik 3139 katasztrális hold szántóföldön kezdték el a közös gazdálkodást. Sörnyepusztán jött létre a Győzelem Termelőszövetkezet, amelyet 113 család 235 taggal alakított meg 1120 holdas területen. De a pártpolitika nem érte be a szövetkezeti átalakulással, rögtön szorgalmazni kezdték az egy községben lévő szövetkezetek egyesülését. Nem sokkal ezután, 1961 decemberében, egyesítették a két szövetkezetet, s megalakult a Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet.

Mielőtt a szövetkezeti és a háztáji gazdálkodást bemutatnánk, röviden felvázoljuk a gazdálkodás helyi körülményeit és kiinduló állapotát. Kicsit vissza kell mennünk az időben. Az 1945-ös földreform a községnek juttatta a vásártartási jogot, majd a kereskedelem államosítása idején, 1949-ben, megfosztották ettől a státusától. 1954-ben, a politikai enyhülés jegyében, a község visszakapta jussát, amelyet azután véglegesen elvontak tőle 1960-ban, a kollektivizálás után.

Az intézkedés logikusan megfelelt az akkori agrárpolitika szellemének, mert a falusi vásárok legalább két okból nem illeszkedtek a szocialista nagyüzemi gazdálkodás rendjéhez. A lényeg a termelési javak szigorúan ellenőrzött forgalma, amely az állami vállalatok, a földművesszövetkezet kiváltsága volt. De a sok kis helyi vásár azért sem lehetett kedvére a hatalomnak, mert lehetetlen volt ellenőrzés alatt tartani az ott folyó cserét, kereskedelmi tevékenységet.

A szövetkezetek és különösen a háztáji gazdaságok eszközökkel való ellátásában és termésének forgalmazásában meghatározó szerepet kaptak a földműveszövetkezetek. A községben hol önálló egységként, hol pedig részlegként működött ez a formáció.

Az 1960-as években alapított Takarékszövetkezet a háztáji gazdálkodás és a falusi fogyasztás pénzügyi, hitelfeltételeit volt hivatva biztosítani. Az egyéni parasztgazdák eszköz- és iparcikkellátásában mindig nagyon fontos szerepe volt a kisiparosoknak. A különféle mesteremberek száma, némi késedelemmel, de abban a mértékben csökkent, ahogy a szövetkezetek uralkodóvá lettek a mezőgazdaságban. A háztáji gazdálkodás és bizonyos fajta iparcikkek iránti igény tartott életben néhány szakmát a faluban. Ez azonban nem nyújtott kedvező megélhetési lehetőséget a mestereknek. A tanácsi jegyzőkönyvek alapján is egyértelműen megállapítható, hogy állandó hiány volt szakemberekben.

A község közlekedési feltételei fokozatosan javultak az 1950-es évektől kezdődően. A Kiskorpádra vezető utat, később pedig a Juta–Hetes–Mezőcsokonya–Somogysárd országutat lekövezték, s így létrejött egyfajta „körút”, Kaposvárról kiindulva. Somogysárd ezen az országúton keresztül kapcsolódott be az autóbuszjáratok megyei hálózatába. A kövesút jelentősen könnyítette és az időjárástól függetlenítette a teherforgalmat a gyékényesi vasút és a megyeszékhely, valamint Hetesen keresztül a Balaton irányában. Sajnos, mindmáig nem épült szilárd burkolatú út a Sörnye–Libickozma–Somogyfajsz szakaszon, ami pedig nemcsak Somogysárd számára lenne kedvező a balatoni összeköttetést illetően.

A község mezőgazdasági termeléséről részletes, a tevékenység főbb ágaira kiterjedő adatsorok csak az 1960-as évekből állnak rendelkezésre, tehát abból az időszakból, amikor az ország mezőgazdasága éppen nem a legjobb teljesítményt nyújtotta. A későbbi évekből csak a termelőszövetkezet termelési adatai, amelyek viszont nemcsak a somogysárdi gazdálkodás helyzetét tükrözik. A falu földterülete alig gyarapodott 1935 óta, határa 1970-ben 6323 katasztrális hold volt. A határ művelési ágak szerinti megoszlása sem változott érdemlegesen. Feltétlenül említést érdemel ugyanakkor, hogy valamelyest tovább csökkent a rét és legelő aránya.

1962-ben a szántóföldi növénytermesztés vezető terményei, a hagyománynak megfelelően, a búza, a kukorica és a takarmánynövények. A három növényféleség mindegyikét a szántóterület egyötödén termesztették. A többi növényfajta közül a burgonya, az ipari növények és egyes zöldségfélék termesztése nőtt számottevően a korábbi időkhöz képest. Nem változott érdemlegesen a szarvasmarha- és a lóállomány nagysága, de jó ezerrel kevesebb sertést számláltak. A méhészkedés tartotta magát, bár az állomány a felére csökkent. A juhtenyésztés szinte teljesen eltűnt az alacsony kereslet miatt. A baromfitartás terén hasonló mértékű, de ellenkező irányú változás történt: 1936-hoz képest több mint háromszorosára nőtt az állomány, elérte a 18 500 darabot.

A tsz-gazdaság nem terjedt ki a község egész határára, annak egy részét, mint 1945-ben állami tulajdonba vett birtokot, a Kutasi Állami Gazdaság Ménese, valamint a Somogy Megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (Sefag) használta. A tsz-tagok tulajdonát képező földbirtok 4015 hold 1964-ben. A terület majdnem kilenctizedét tette ki a szántóföld. Emiatt komoly méretű állattenyésztés csak fejlett takarmány- és kukoricatermesztés mellett volt lehetséges. A vetésterület korabeli adatai szerint a szövetkezet több mint ezer holdon termesztett takarmánynövényt és ötszáznyolcvan holdon kukoricát. Ekkor még döntő volt a kézi munkaerő, illetőleg az állati vonóerő szerepe, s csak az 1960-as évek közepétől engedélyezték a termelőszövetkezetek számára nagyobb gépek megvásárlását.

A gazdaság történetében új szakasz kezdődött, amikor a tsz-egyesítési kampány részeként, 1970. január 1-jén megalakult a Haladás Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Somogysárd központtal, a sárdi, mezőcsokonyai és az újvárfalvai szövetkezet egyesülésével. Az érintett községek parasztsága nem fogadta örömmel az egyesítés hírét, amint ezt a sárdi pártszervezet 1974. novemberi taggyűlési beszámolójában is megfogalmazták. Az újonnan létesített gazdaság a megye nagyobb szövetkezetei közé tartozott a maga 9206 hold földterületével, amelyből 7032 volt a közös szántóföld, 1487-et pedig kiadtak a háztáji gazdaságok részére.

Somogysárdon a sertés- és a szarvasmarha-hizlalás egyaránt jelentős az 1970-es évek közepéig, ám később a szövetkezet vezetősége szakosítani kezdte a három község határában folytatott gazdálkodást. Ekkor kezdték leépíteni a szarvasmarhatartást a székhelyközségben. A növénytermesztés bázisa továbbra is Sárdon volt, ezért a tsz-majorban takarmány- és dohányszárítót építettek a hetvenes években.

A szocializált falvakban állandó gondot okozott a női munkaerő foglalkoztatása, annál is inkább, mert az adott kereseti viszonyok között a családoknak szükségük volt a nők munkába állításra is. A szövetkezet és a község vezetőségének ez irányú törekvései csak az 1980-as években hoztak eredményt: a Kaposvári Villamossági Gyár tekercselő- és biztosítékszerelő üzemet létesített a községben.

A háztáji gazdálkodás gyakorlatát a szocializált magyar mezőgazdaság különös sajátosságának tekinthetjük, amelyben – az egyéni érdekeltség révén – újra teret kapott a parasztság szorgalma és szaktudása. A kertekben és a szövetkezet által átengedett kis parcellákon folyó termelés eredményesen egészítette ki a kevésbé mozgékony nagyüzemi gazdaságot, s tette lehetővé a lakosság élelmiszer-szükségleteinek hatékonyabb kielégítését. A politikai természetű gyanakvás, párosulva az irigységgel, végigkísérte ezt a gazdálkodási formát egész története folyamán. Somogysárdon sem volt ez másként. Az 1967. november 21-én tartott tanács vb-ülésen rosszallóan szóltak azokról, akik olyan mértékű epertermelést folytatnak, ami a közös munka rovására megy, de az is elhangzott, hogy: „a szocialista viszonyokkal összeegyeztethetetlen” a tevékenységük, magatartásuk.

Tekintsük át ezek után röviden a somogysárdi háztáji gazdálkodás ágazati sajátosságait és főbb eredményeit. A háztájibizottság 1966-ban alakult meg tanácsszervezetként, de később valójában a termelőszövetkezet szervezte ezt a tevékenységet, földet, tenyészállatokat és gépi munkát szolgáltatott. A háztáji kisállattenyésztésben vagy a minőségi vetőmagvak szolgáltatásában fontos szerep jutott az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek (ÁFÉSZ), amely – az egyéni piacozás mellett – forgalmazta a gazdák termését. A kisállatok és a keresett gyümölcs- és zöldségfélék termeltetését is az ÁFÉSZ fogta össze. Az 1960-as évektől szamócatermelő, baromfi- és tojástermelő, valamint nyúltenyésztő szakcsoport működött Somogysárdon.

A felvásárlási adatokra építve nem adható teljes kép a háztáji gazdaságok teljesítményéről, de a számok pontosan jelzik annak nagyságrendjét. A kisállattartás vezető ága a nyúltenyésztés volt, a legjobb években száz-kétszáz mázsa nyulat adtak le a tenyésztők. A baromfitartás nagyságrendjét korábban ismertettük, most idejegyezzük, hogy némelyik évben negyedmillió tojást vásároltak fel a sárdi gazdáktól. A gyümölcstermesztés vezető növénye a szamóca (földieper) volt, amelyből rendszerint ezer mázsa körüli mennyiséget adtak el a felvásárlónak. Végül az uborka érdemel még említést, amelynek termesztett mennyisége esetenként meghaladta az ötszáz mázsát.

Az államszocialista rendszer fejlődési képességei kimerültek az 1980-as évek első felében. Az állami támogatások megvékonyodása a községeket különösen érzékenyen érintette: alig-alig kaptak pénzt újabb fejlesztési célok megvalósítására. Az életszínvonal csökkenése nyomán nőtt a társadalmi elégedetlenség, az értelmiség és a fiatalság körében erősödött a gazdasági és politikai rendszer átalakítását, gyökeres reformját követelő mozgalom. A szocialista világrendszer egészének válsága, a Szovjetunió meggyengülése utat nyitott a békés rendszerváltoztatásnak. Az 1990. évi országgyűlési és önkormányzati választásokon a lakosság a polgári demokratikus berendezkedés és függetlenség mellett szavazott, rövid idő alatt kiépült a szabad piacgazdaság.

Somogysárd életében Mezőcsokonya társközség lakosságának erősödő önállósodási törekvése volt az a kérdés, amely a rendszerváltás első eseményének tekinthető. A társközségekből választott tanácstagok ekkor már elöljáróság néven külön csoportot alkottak, és a mezőcsokonyaiak az 1989. augusztus 23-i tanácsülésen kezdeményezték az önálló tanács megalakítását. A szétválás politikai szakasza gyorsan lejátszódott, ugyanis a lakosság a szeptemberi népszavazáson elsöprő többséggel a kiválás mellett szavazott. Ezt követően a közös tanács is hasonlóan foglalt állást. A hivatalos bürokrácia malmai persze lassan őröltek, hiszen az államigazgatás felső szervei a rendszerváltoztás kérdéseivel voltak elfoglalva. Mezőcsokonya község önálló tanácsa végül 1990. április 20-án tartotta meg alakuló ülését.

Ismeretes, hogy a rendszerváltásnak számos jelkép erejű eseménye volt. A községek lakossága számos esetben sürgette a magyar történelem méltatlanul elfeledett hőseinek és áldozatainak méltó megbecsülését. A somogysárdi tanács végrehajtó bizottsága az 1989. október 25-én tartott ülésén döntött arról, hogy a megfelelő adatok összegyűjtése után emlékművet állítanak az első és a második világháború hőseinek, áldozatainak. 1990. május 4-én tartották azt a falugyűlést, amely jóváhagyta, hogy a templom előtti parkos téren állítsák fel az emlékoszlopokat. Azokat június 10-én ünnepélyesen fel is avatták. Ugyanez a falugyűlés határozott néhány utcanév, köztük a Lenin utca nevének megváltoztatásáról. Már a rendszerváltás után történt, de itt kell szólni arról, hogy 1992-ben ismeretlen személyek megrongálták az elmúlt rendszerben állított forradalmi, felszabadulási emlékművet. A képviselő-testület úgy határozott, hogy helyreállíttatják az emlékoszlopot, s azon megörökítik az 1848-as forradalom, az 1918–19-es Népköztársaság és a második világháború befejezésének emlékét.

Az 1990. szeptember 26-án tartott önkormányzati választásokat követően, október 12-én megalakult Somogysárd Község Önkormányzata. A község lakossága kilenctagú képviselő-testületet választott, s Vancsura Miklós volt tanácselnököt szintén közvetlenül, a leadott szavazatok többségével tette meg a település polgármesterének. A község jegyzőjének Vassné Enyedi Máriát, az 1986 óta hivatalban lévő vb-titkárt választotta meg a képviselő-testület. A testület határozott az alpolgármesteri tisztség létrehozásáról, Bázel Sándorné nyerte el ezt a tisztséget. A község történetének új fejezete kezdődött ezen a napon, amely már közvetlenül a jelenbe vezet.