Útkeresés szűk mezsgyék közt
Útkeresés szűk mezsgyék közt
A Vörös Hadsereg egységei 1945. április elsején, húsvét vasárnapjának estéjén érik el a települést. Gyorsan pótolják – egy faépítménnyel – a németek felrobbantotta vasbeton hidat a Bükkalja patakon. Ellenállás nincs, nem is volt igazi, bár előkészítettek egy vonalat a védők a Kun-völgyben. A front nem állt meg a faluban, de annyi ideje azért volt az érkezőknek, hogy a Szász-ház udvarán összetereljék a húsz-ötven közötti férfiakat, s elvigyék őket robotra. Sokan lágerek foglyaként csak évek múlva szabadulnak.
Már 1945-ben megkezdődik a termény beszolgáltatásának súlyos csapása, most még az oroszoknak kell előírt mennyiségben élelmiszert szállítani. Napi 316 liter tejet például decemberben, de csak száz liter körüli mennyiség jön össze. „Rábeszéléssel” javítanak a helyzeten. Hamarosan az iparosokra is kivetik a terménysarcot. Ám a jutalom sem marad el. 1946 februárjában a falu 136 kilogramm sót és 316 skatulya gyufát kap ajándékba a Vörös Hadseregtől. Elteszik községi készletként, csereárunak (még) rosszabb napokra.
2500 holdat és 238 házhelyet osztanak ki, 228 új gazda kap levelet néhány holdas új birtokáról. Többségük cselédember. A fordulat persze fölbolydítja a vagyontalan népeket. Esnek erőszakoskodások is, de hamar lecsillapulnak a kedélyek, és mindenki dolgozik. Inkább. Örül, hogy mostantól a sajátján. Megalakulnak a pártok. Az MKP vezetője Wolf József, a szociáldemokratáké Kováts Kálmán, a kisgazdáké Mészáros József, a parasztpárté Sipos Péter. A „munkáspártok egyesítését” követően, 1948-tól Wolf József a helyi MDP titkára, Kováts Kálmán a Hazafias Népfront helyi szervezetének az elnöke lesz. A nőszövetséget, az MNDSZ-t nevezettek feleségei vezetik. 1954-ben kap függetlenített párttitkárt a falu a Csepelről érkező Izmindi Ferenc személyében.
A negyvenes évek vége, az ötvenes évek eleje itt is épp’ olyan, mint bárhol az országban. „Rákosi alatt tönkrementünk – meséli egy régi középgazda –, nem volt pénz, egy szappant nem tudtunk venni, enni éppen csak volt mit.” De a lebontott cselédházak tégláiból két új utcányi ház épül, sokan beköltöznek a faluba, s jobb körülmények közé, mint ahogy addig éltek. Söjtör épületállománya, minőségét tekintve, még így is múlt századi. A lakóépületek száma 1949-ben 462. Az 1960. évi adatból becsléssel visszaszámolva az értékeket, ezeknek az otthonoknak legfeljebb az egyötöde két- vagy többszobás. Gyakorlatilag egyetlen lakáshoz sem tartozik fürdőszoba. Ekkor, 1949-ben, egyetlen közmű sem. Nincs villany, gáz, vezetékes víz, s persze nincs csatorna. (Ezek a mutatók majd a hatvanas-hetvenes évektől kezdenek változni, az életszínvonal kétségtelen javulásának jeleként. 1960-ban a 664 lakóházból már csak 89 épült 1900 előtt, 1990-ben mindössze 18 ilyen van. És már 1970-ben a lakások több mint fele legalább kétszobás, ötvenben van fürdőszoba. 1990-ben a 655 lakásból már csak 113 az egyszobás, 451-ben van fürdőszoba vagy mosdófülke, villany 653, gáz 540, vezetékes víz 330 háztartásban.)
Az 1952-ben alakult első termelőszövetkezet alig két tucat családdal kezd a közösben. Néhány év alatt kiderül, működésképtelen. 1959 decemberétől az Alkotmány névre keresztelt újabb szövetkezet esélyei már sokkal jobbak. 597 taggal kezdi a gazdálkodást, 3269 holdon. Tíz év múlva ötszáz férőhelyes tehenészeti telepe, hétszáz férőhelyes sertéstelepe, háromezer férőhelyes csirkenevelője, gépműhelye, tíz traktora, hat erőgépe, kombájnja, tehergépkocsija van. Szolid megélhetést biztosít gyakorlatilag az egész falunak, biztos kenyeret több mint ezer embernek. Elnöke – az első is egyben – majd negyedszázadon át a Csertánék gazdájának fia, Zsuppányi József. 1973-ban a söjtöri téesz egyesül a pusztaszentlászlóival, s Deák Ferenc nevét veszi fel. Hamarosan bekebelezi a csődbe ment söjtöri Vegyesipari Termelő Szövetkezetet. Ez a KTSZ még 1951-ben alakult 21 taggal, a fodrásztól a kovácsig. 1965-ben hetven dolgozója van a különböző műhelyeknek, amikor a téeszhez kerül át a varroda, a nyomda, a lámpafejgyártó részleg.
A Hangya „örököse”, az ÁFÉSZ 1947 őszén alakult. Egy bolttal – a Wéber-házban – és egy kocsmával – a Gerencsérében. 1964-ben új boltot nyit, 1966-ban kisvendéglőt, 1968-ban presszót (Deák Ferenc nevét kapta), 1979-ben ABC-t, nagyjából az Ungár-ház helyén felépült modern üzletet. Fatérék államosított szódaüzemét 1955-től működteti az ÁFÉSZ, a hatvanas években néhány esztendőn át a Hüsi „üzemág” gyártja a csatos bambit az egész megyének, citrom, narancs, málna „ízben”.
A falu főutcáját 1959-ben aszfaltozzák, villanyhoz 1952-ben jutnak a háztartások. Ekkortájt, sőt, valamivel előbb egy utca, a Malom utca vezetékes gázt kap, itt laknak a Maort munkásai. Az egész falu 1961-ben csatlakozhat majd a vezetékhez, s a legtöbb háztartás meg is teszi.
1956. október 27-én, szombaton este, aztán 28-án, vasárnap délelőtt 20-30 összeverődött söjtöri jelenti itt a nem túl nagy forradalmat. A kommunista jelképeket törik össze, a rendőrt és a párttitkárt fenyegetik (Izmindi nem is jön 1956 után többé vissza a faluba), távozásra szólítják fel a tanácselnököt, Böcskei Sándort, akinek a funkcióját Baksa József veszi át néhány napra.
A Kádár-korszak konszolidációs periódusában kétségtelen jelei mutatkoznak a fejlődésnek az ellátás színvonalában. Újabb közműként 1974-ben kiépül a vízvezeték – a háztartások kétharmadában lakáson belülre kerül a víz –, a fentebb már említett új üzleteken túl 1968-tól új orvosi és fogorvosi rendelő működik Söjtörön. Az 1960-70-es évektől újraélednek, más keretek között persze, a falu régi gyökerekre és személyes emlékekre is alapozó közösségi intézményei. Szorgoskodik a Hazafias Népfront, műsorokat, kiskertmozgalmat szerveznek, közös munkára bírva a falu népét tartják rendben a hegyre vezető utakat, újítják fel a hősi emlékművet, rendezik barátságossá a község képét.
Közben azonban megállíthatatlan elvándorlás kezdődik. Főleg a városba költöznek sokan, keresve a magánjövő jobb esélyeit. Söjtör demográfiai mutatói rosszabbodnak. Nő az eltartottak, az idősek száma. Megjelenik a munkanélküliség. 1960-ban még 2584 lelket számlál a statisztika. Ez a legmagasabb szám Söjtör népességét illetően egész történetében, de a 2300-at (2307) már 1900-ban eléri, s e körül mozog a lélekszám tulajdonképpen egészen 1980-ig (akkor 2217 lakója van a településnek). Ehhez képest a legutóbbi népszámláláskor, 1990-ben a söjtöriek száma csak 1736. Majd’ ezerrel kevesebben élnek itt, mint negyven vagy ötven éve.
Teljesen természetesnek kell gondolnunk, hogy amint megnyíltak a lehetőségek – az iskoláztatásra, a munkaerőpiacon, a kapcsolatokban –, a falu eltartóképességéhez igazodott hozzá a lélekszám. 1930-ban gyakorlatilag egyetlen középiskolát végzett sem volt Söjtörön, 1935-re mindössze hatan vettek részt a képzésnek ebben a magasabb osztályában, s diplomáért is mindössze egy fiatal tanult a teológián. 1990-ben, hogy az időben legfrissebb s rendelkezésünkre álló adatot idézzük, az itt élők közül 185-en járták ki a gimnáziumot, 240-en valamilyen más középfokú tanintézetet, 52 volt a főiskolai, egyetemi diplomával rendelkezők száma.
A mobilitás változásait végül is a fejlődés kódolta. De ha így is van, mostanra a tendencia már átbillent önnön ellentétébe. A rendszerváltozás újabb kedvezőtlen változásokat (is) hozott. Elsősorban éppen a megtartóképesség, a munkaesély, a megélhetés helyben fellelhető lehetőségeit illetően. A Deák Ferenc szövetkezet működik ugyan még, s egy-kettő – az iskolabútor- és fémszerkezetgyártó üzem, a varroda – az egykori ÁFÉSZ műhelyei közül, de nem ezer vagy még több, legfeljebb egy-kétszáz embernek adva kenyeret. A választások ugyan kialakították az önigazgatás testületi kereteit, de már nincs szinte senki, aki a megtartó közösségek újraformálásának kovásza lehetne. Aki talán ilyesféle szerepre – már a hatvanas-hetvenes évek emlékeire alapozva – vállalkozna, azt az indulatos politizálás elbátortalanítja, sokszor meg is alázza.
Van villany, telefon, posta, orvosi rendelő, diszkó, ábécé, sörfőzde, templom és állami iskola, községháza, képviselők. Van szántó, erdő, rét, van Válicka és Bükkalja. Van Söjtörnek régi, dicsőséggel felékesített neve is. Csak az utat kell megtalálni, a továbbvezető ösvényt. Mert ez még nem „az” a falu, ami pedig már volt többször hosszú, ezeréves történetében.
Az ötvenes évek elejétől a kastélyban tanulnak a söjtöri gyerekek. A táblánál Böröcz Géza
Fontos fejlemény volt, amikortól megállt a busz Söjtörön (1950 körül)
