Sehtur, Sehtyr, Seyther, Süttör
Sehtur, Sehtyr, Seyther, Süttör
A mai Zala megye területe a IX. században a keleti frank birodalom fontos – bár távoli – tartománya. A későbbi Zalavár térségében azonosított Mosaburgból igazgatja meghódolt szláv fejedelemként Pribina, majd fia, Kocel. Az Európa belsejéből ekkortól érkező és az új hatalom támogatását élvező térítő papok a keresztény egyház kultúráját honosítják meg itt, templomokat emelnek, kialakítják azokat a gazdálkodási kereteket, amelyeknek modern mintái is a Nyugatot idézik. Kocel halála után a frankok már nem érzik szükségét annak, hogy a meghódított szlávok saját főembereit tüntessék ki a hatalom látszatának jogarával. A birodalom belsejéből szervezik a vidék életét. A legendás frank uralkodó, Arnulf is többször vendég itt: két oklevelét Mosaburgból datálja, 888-ban és 889-ben. Az egyházi hatalmat a salzburgi érsekség gyakorolja, Salzburg építteti fel első templomát a IV. században élt nikodémiai Szent Adorján tiszteletére.
Nem sokkal később megérkeznek a magyarok, és a század végére, a X. század első éveire lapozva a naptárt, berendezik a Zala völgyében az észak-déli irányú gyepűvonalat, amelynek fontos erődítménye Zalavár (ahogy északabbra Győrvár és Vasvár is). Fegyverrel szolgáló népeket telepítenek a határra. Néprajzkutatók sora állítja, hogy hagyományai, hiedelmei, szokásai az ide kerülő népcsoportot a székelységgel egytest-eredetűnek mutatják. Azaz, hogy a göcsejiek is a magyarokhoz csatlakozó, azokkal szövetkező idegen törzsek maradékai. Ez itteni szerepüknek is valóban megfelel, hiszen tudjuk: ezekre a törzsekre bízta Árpád a veszélyes végvidékek őrizetét.
A letelepülő várjobbágyok a király népének számítanak. Viszonylagos szabadságuk, státusuk erejének következménye, hogy köreikből alakult ki egy-két évszázad alatt a különösen erős közjogi hatalommal is felruházott szabad, immár egyértelműen csak fegyverével szolgáló magyar köznemesség. A korlátozottan jogképes, de önállósággal mégis rendelkező, többnyire valamely szolgáltatásra (igric=énekes), egy-egy termék gyártására (csatár= pajzskészítő) berendezkedett, illetve a vár szükségleteire a várföldeken gazdálkodó, s mindkét esetben falvakba, együvé telepített, eredetileg rabszolgaként integrált várszolgák státusa is előnyösen különbözik a más keretben és más országrészekben élő társaikétól. Igaz, leszármazottaikkal már jobbágyként, s nem nemesként találkozunk majd ezekben a falvakban két-három évszázad elteltével.
A XI. század elején megváltozik Magyarország határa. A gyepűelve záróvonala nagyjából a Kerka folyóig ereszkedik nyugat felé. Természetesen a gyepűvonal is nyugatabbra kerül. Mintha egy olló egyik szára nyílna el vagy negyven foknyit az alaphelyzetből, amelynek forgópontja éppen valahol Söjtör környékén azonosítható, míg az elnyílt szár csúcsa a Zala forrásvidékénél. Ekkor lesz határőrvidék ennek a vonalnak az országon belüli sávja, s ekkor telepítik le az őröket azokba a megszülető falvakba, amelyek közül egy az, amely Deáksűrű-Urbónak területén élt, vélhetően az 1060-70-es években rendezkedve be végleg ezen a vidéken.
Az Urbónak dűlőnevet a nyelvtudomány fiatal képződménynek minősíti – viszonyítva a legősibb magyar nevekhez –, így azt kizárhatjuk a lehetséges változatok közül, hogy ez a dűlőnév a falu régi nevét őrizte volna meg (vagy, másként fogalmazva, ennek a határőr-településnek ez lett volna a neve). Az első olyan adat, amely már nevet is őriz ebből a térségből, az itt élő falut Söjtörnek mondja. II. András (Endre) Ederics (ma Pusztaederics) várföldjét adományként határaival körülíró, 1214-ben kelt oklevelében olvasható, hogy a nevezett terület (Ederics) keleti szomszédságában, a Válicka forrásánál a sehteriek (sejteriek) földjei feküsznek. A falu jogállásáról is viszonylag korai írásos adattal rendelkezünk. 1259-ben a települést és népét a zalai várhoz (Zalavárhoz) tartozónak említik.
Ha ezeket a mozaikkockákat összerendezzük – nem állítva, hogy ez a minden kétséget kizáróan hiteles megoldás –, arra jutunk, hogy Söjtört már urbónaki megszületésekor is valószínűleg így nevezhették, de szinte teljes bizonyossággal akkortól, amikor 1100 körül felépül első temploma – a mai felső temető dombján. Lehet, hogy akkor alakul ki Berekfalu is. Vagyis lehet, hogy a templomépítéssel és temetőköltözködéssel egy időben az itteni Válicka-szakaszhoz költözik át Söjtör, oda, ahol később a Berekfalu dűlőnév jelöl egy valaha lakott helyet.
Zalaváron a X. században immár a második temploma épül föl Szent Adorjánnak. Testereklyéje is ide került, a források valószínűsítik, hogy a szláv írás egyik megalkotója, Metód személyes közreműködésével. (Szent István királyunk uralkodásának éveiben vált kultusza különösen hatásossá, és különösen itt, a zalai végeken, ami nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy katonaként élt mindaddig, amíg vértanúhalált nem szenvedett. Karddal is ábrázolja az ikonográfia, feljegyezték a krónikák, hogy III. Henrik – István királyunk sógora – az ő fegyverével övezte fel magát, amikor sorsdöntő csatába indult.) Söjtör első temploma éppenúgy Szent Adorján vértanú légióskatona nevét viseli, ahogy a zalavári, nyilvánvaló jeleként, sőt, bizonyítékaként annak, hogy határőrfaluról van szó. Hogy szoros szolgálati kötelékek kapcsolják a gyepűnek ehhez az erődített településéhez.
Az 1100-as évek első évtizedei elmúlván, a település – valószínűbb, hogy csak egy része – újra átvonul a déli faluvégre, a Bükkaljára. Ott alapítják meg s lakják a néhány portát jelentő, a későbbi oklevelekben saját nevén is szereplő Remetét. Itt, egy 1356-ban kelt dokumentum szerint, templom is áll, a Boldogságos Szűznek szentelve. Remete egy ideig megőrzi valamiféle önállóságát, miközben közvetlen közelében – néhány telkes faluképződmények ezek – kialakul Alsó-Söjtör is, talán a XIII. század végére, s hogy megkülönböztethető neve legyen, ettől az időszaktól válhat ketté maga az ősi, az első falunév Alsó- és Felső-Söjtörre. Miután pedig a Hoholtok – a Hahót-Buzád nemzetség – az itt fekvő falu és földek egy részének a birtokába jutnak (erről hamarosan bővebben szó lesz ), s azt követően, hogy sor kerül az e nemből való örökösök első osztozkodására, alakul ki Német Miklós (Hahót-Buzád Miklós) jobbágyainak a lakóhelye, Németfalu. Így válik teljessé a középkori, a söjtöri határon belüli lakott falu(részek) fűzére. Északról dél felé haladva Felső-Söjtörből, nagyjából a mai Tüskési-dűlő területén fekvő Németfaluból, Alsó-Söjtörből s a Bükkalja-völgyben megközelíthető Remetéből.
Igen sokféleképpen rögzítették írásban az alapfalut jelölő szó hangalakját a XIII-XVIII. században, míg végül megcsontosodott mai formája. Írták Sehturnak, Sehtyrnek, Seythernek, Süttörnek, Sőtőrnek, Solytérnek s még számtalan változatban. Feltehetően a sajtár szóból formálódott, ízesült mai alakjáig, annak az edénynek s megnevezésének korai emléknyomát is megőrizve egyszersmind, amely a latin sextarius űrmérték – egy nagyobb űrmértékegység hatoda – nevéből alakult ki. Mégpedig ófelnémet közvetítéssel. Egy dömösi összeírásban (1138-ban) jegyzik fel a szót először Magyarországon egy bizonyos Schaeter (Séter) jobbágy neveként. A személynév a „sajtáros” szóból – mint az edényt készítő megjelöléséből – hosszú használat után, a foglalkozásnév-képző elem lekopásával alakulhatott ki. Ebből pedig arra kell következtetnünk, hogy a sajtár szó és eszköz 1000 körül már bizonyosan létezett a nyelvünkben. Ha így van, a falu születése és elnevezése időben egybeeshetett.
Hogy miért adták a falunak ezt a nevet? A hivatalos nyelvészeti álláspont szerint azért, mert sajtár alakú völgymélyedésben fekszik. Erős fantázia kell ahhoz, hogy ezt a hasonlatot a konkrét helyszíneken – akár Urbónaknál, akár a felső temetőnél, akár Berekfalunál – magunk is találónak lássuk. Ezért nem zárható ki, hogy a falunév ugyanúgy született meg, ahogy a dömösi jobbágy családjáé. Ehhez persze azt kell feltételeznünk: élt itt akkor valaki, aki nagyon fontos szerepet játszott a helyi világban, és ősei foglalkozása nyomán családját eredetileg Sajtárosnak, őt magát Sajtárnak hívták. Vagyis hogy Söjtör neve – mint oly sokszor megtörtént az Árpád-kori falvak esetében – személynévből keletkezett.
A falu – nevének magyarázata szerint – egy sajtárszerű völgyben fekszik, ám a völgy más képet mutat
Alsó- és Felső-Söjtör középkori térrajza a kísérő településekkel (Szőke-Vándor)
