Iskolaépítők, kultúrateremtők | Száz Magyar Falu

Iskolaépítők, kultúrateremtők

Söjtör életében nem csak a hűséggel követett vallás okán játszott meghatározó szerepet a plébánia. A község iskoláját a kezdetektől 1948-ig az egyház működteti. Két generációt és az ősidőket leszámítva, a falu minden nemzedéke ebben a keretben tanulta meg az elemi ismereteket, s szocializálódott azoknak az elveknek mentén, amit ez a keret jelentett és képviselt. Söjtör iskolatörténete egyszerre szegény és gazdag. Szegény, mert mindig kevés volt, amiből működhetett az intézmény. Gazdag, hiszen már a hajnali időktől követhető hosszú históriája.

A török időkben már bizonyosan van kántortanítója a falunak – az egyházközség alkalmazásában –, akinek azonban csak a nevét és működése (egyik) évét ismerjük: 1627-ben bizonyosan itt szolgált Pápay Gergely. 1779-ben építi a falu az első iskolát, tulajdonképpen tanítóházat, amelynek az egyik szobájában folyik az oktatás. Ekkortájt tíz-egynéhányan, a korábbi években kevesebben vannak a nebulók. 1771-ben Horváth Ferencnek 14 tanítványa van, 1777-ben csak hét. Az 1800-as évek elejétől – az iskolát látogatók számának növekedése miatt – segédtanítót is alkalmaz a söjtöri egyházközség. 1809-ben Pálfy László a mester és Szokolszky János a segédje. 1830-ban Prácsovics János mellett Oszvodics József látja el a pedagógiai teendőket.

1856-ban újjáépítik a változatlanul egy tantermes iskolát. Akkor – és 1845 óta – Kovács Sándor az iskolamester, aki a XIX. század söjtöri – sőt megyei – tantörténelmének korszakos alakja. 1892-ig gyakorolja hivatását a faluban, a Zala megyei tanítók egyesületének 1872-től alelnöke, a néptanítók országos mozgalmainak tekintélyes tagja.

Kovács működésének utolsó periódusában épül újjá a Tófeji út szegletén álló régi iskola, már három tanteremmel. (Az adatok összevetéséből arra lehet következtetni, hogy ezen a telken állt már a tanítólakással egybeépített, egy tantermes első boronaépítmény is.) Az iskola történetét újabban (1995) feldolgozó kéziratos tanulmány szerint 1888-ban épült ez a bővített, új iskolaház, de a falu testületi üléseinek a jegyzőkönyveiből az olvasható ki, hogy valamivel később, 1892-ben kötik meg a kivitelezési szerződést Österreicher Sándorral. Sőt, még 1895-ben is szerepel a mondat a képviselők álláspontjaként megfogalmazva, hogy azért nem tudnak eleget tenni a megye valamely pénzkiadással járó rendeletének, mert „a község iskolát épít”. Egy 1892-ben kelt számadásból pedig kitűnik, hogy osztályteremnek kényszerülnek kibérelni Wéber Fülöpné házának két szobáját. (Ez nem a mai, kissé megrokkant Wéber-Rakitay-ház, hanem annak ugyanezen a telken állott elődje.) Úgy látszik tehát, hogy az új – azaz a régi – söjtöri iskola, az azóta óvodaként is elhagyott épület mai, bővített formájában a millennium évkörében készült el.

A legrégebbi anyakönyv is ebből az időszakból való, és robbanásszerű változásokat regisztrál. 217 gyerek jár az iskolába az 1893-94-es tanévben, s már három tanító működik a faluban – Kilár Károly a mester, a segédtanító Szelestey Sándor és Fodor Győző. 1900-tól az iskolaszék irányítja, ellenőrzi a működést, élén a mindenkori plébánossal. Megkezdi szolgálatát a vasárnapi iskola s a tanoncoknak a mester fizette tandíj fejében működtetett ismétlő iskola is (csütörtökönként két óra, azon a napon, amikor a régi igazgatás tanítási szünetet rendszeresített az elemistáknak).

A tanítványok száma egyre nő. Ezért vállalja a község annak terhét, hogy a régi iskolával szemben 1911-ben egy új épületet emel. Két tanteremmel ekkor kezdi meg működését a felső iskola, s lesz ehhez képest alsó a vele szemben fekvő régi. Némi gondot ugyan okoz, hogy ennek nincs udvara, nincsenek mellékhelyiségei, szinte semmi néven nevezendő kiszolgáló infrastruktúrája, minden szükségben át kell menni az egyre forgalmasabb országúton – de mostantól öt tanterem áll a tanítás rendelkezésére. 1930 nyarán pedig újabb teremmel bővül – akkor az alsó iskolában – a kapacitás.

Közben mind határozottabban felmerül annak az igénye, hogy a község ne csak az épületeket gondnokolja, hanem vegye át a tanítók fizetésének terhét is, ami 1924-től válik gyakorlattá. Az egyházi iskola kiadásainak jelentős részét a falu vállalja magára, s túl ezen, rendszeres segélyt folyósít az iskolaszék mindig üres pénztárának. Túlterhelte az a hitel, amelyet az egyházközség vett fel a Farkas-kastély megvásárlására és tanítólakásokká történő átalakítására (ez a harmincas évek elejének-közepének eseménye).

A Kilár-korszak után, a harmincas évek elejétől következik a Bagyary János igazgató nevével fémjelzett periódus, amikor már öt tanító és egy segédtanító működik a söjtöri iskolában. Az igazgató mellett Miklóssy Margit, Böröcz Géza, Vidóczy Ilona, Fehér József, segédtanítóként Palló Lajos. (A két tanítónő már a húszas évek közepétől itt dolgozik.) Bagyary János nem csak az iskolának, hanem a falu közösségi életének is jeles szervezője. A dalárda megalapítója, minden ünnep nélkülözhetetlen szervezője s résztvevője, motorja. Színes egyéniség, akinek jó kántorhoz illő – ha szenvedélyének hódolva többet poharazott a kelleténél, fékezhetetlenül erős-szép – hangja volt. Mesélik, hogy valamely csendes misén, amikor a Bakról érkezett Laczkó Gyula a templom festett felületeinek felújításán dolgozik, s létrás állványán állva a mennyezeti freskókat javítgatja, a liturgia adott pontjához érve Bagyary elbődül: „Vigyázz reánk!” A mester, teljesen félreértve a helyzetet, le is menekült az ingatag készségről, az meg a gyors mozgástól megadva magát, beteljesítve a félreértett jóslatot, csebrekkel, ecsetekkel, deszkával takarta be a híveket.

A régi világban az iskola első embere egyszersmind kántor is, s szokásosan meghívásos versenyen választotta ki a plébános – és a falu –, ki énekeljen-okítson Söjtörön. Palló Lajos már akkor a pap jelöltjeként szállt ringbe, amikor a szintén remek hangú Fehér Józsefet választotta meg a gyülekezet – Bagyary visszavonulása után – e megtisztelő hivatalra. Fehér a harmincas évek végén ment el a faluból, akkor sikerült végre Pallónak elnyernie a kántori hivatalt. Rossz nyelvek szerint megint volt nála jobb, például Böröcz Géza, de akkorra házassággal erősítette meg versenypozícióját, feleségül vette Szabó főtisztelendő úr húgát.

Böröcz Gézát 1940-ben választják meg igazgató-tanítónak, Pallót Böröcz visszavonulása után, 1948-49-ben, az iskola államosítását követően (a söjtöri képviselő-testület – olvasható a vonatkozó jegyzőkönyvben – „helyesli a demokratikus kormányzat felekezeti és községi iskolák államosítási törekvését, és kéri az államosítás keresztülvitelét”). Nem sokkal később az intézmény felköltözik a kastélyba – 1953-ban –, s azóta is itt koptatják a padokat a nebulók mostanában erősen fogyatkozó újabb és újabb nemzedékei.

Iskola és egyház. Együtt gondozói a falu közösségi életének, ünnepeinek. Kitalálói, működtetői közös rendezvényeknek, eseményeknek. Söjtör velük s másokkal a húszas-harmincas évekre jutott el a kiteljesedésig, addig, hogy társadalma létrehozta működni is képes közös – s nem hivatalos – szervezeteit, tényezőit az együttes aktivitás teremtő igyekezetének.

Szakmai formáció a Gazdakör. Dr. Mikolics Ferenc kezdeményezésére alakul 1926-ban. Festeticsék volt gazdájának fia, állatorvos, akkor már a pápai Esterházy-uradalom nyugalmazott jószágfelügyelője egyike azoknak, akik a húszas évektől – nevezett a harmincas évek közepéig, Hévízszentandrásra költöztéig – tettek valamit a falu közös gazdasági szervezeteinek a kialakításáért. Amilyennek a Gazdakört is szánták. Majd’ kétszáz tagja 1500 holdon gazdálkodott, ambiciózusan szervezték az ismeretterjesztő előadásokat, a tanfolyamokat, Népház építésére készülődtek – kaptak is hozzá 1929-ben 6000 pengő segélyt (beleépült ez is a községházába).

Szakegyesület a tűzoltóké – a hol községi, hol önkéntes alapon működő testület az 1860-as évektől építi a maga szervezetét Söjtörön, egyesületként 1882 óta. Pénzbeli tehetsége, felszerelése mindig hiányos. Többnyire csak a részvételre kötelezéssel érhető el, hogy helytálljon a faluban igencsak gyakori tűzeseteknél. Negyven-ötven tagú csapat a harmincas évek végén, amikorra már használható szerháza is felépül – most már ezt is réginek mondhatjuk –, parancsnoka akkor a szaktanfolyamot végzett Horváth István. 1939-ben vonulnak ki utoljára nagy bajban: kigyulladt Török István háza. Átterjed Csordásék, Rudovicsék, Csányiék portájára, óriási a riadalom és a kár.

Az Iparoskör 1914-ben született meg, de a hosszúra nyúlt háború környéki években több mint egy évtizedig gyakorlatilag nem működik. 1925 körül kezdenek kialakulni az együttlét és a közös programok formái a székhelynek kijelölt Gerencsér kocsma udvari épületében. Idővel szép könyvtár (1930-ban a Szeget szeggel című Shakespeare-vígjátékot mutatják be az iparosok a könyvtáralap javára), asztali kugli, sok újság jelenti a vasárnap délutáni időtöltés rendelkezésre álló kellékeit, meg a kártya persze s a cilinder borok. Ünnepi zászlóavatására – Tarányi Ferencné a zászlóanya –, intzéményesülésének erre a fontos szimbolikus aktusára 1939 júniusában kerül sor, újra témát adva a megyei sajtónak. Ahogy a karácsony másnapján rendszeresített iparosbál – a pöttyösbál – is, amelyet a Gerencsér kocsmában, máskor az iparosköri jegyző, Buza Jenő kocsmájában rendeznek meg. Családtagjaikat is számolva több száz embert jelent ekkor már a szervezett iparostársadalom, az egész megyében csak Zalaegerszegen vannak többen az ipartestület tagjai. (A Függelékben – No. V. – adjuk közre a háborút közvetlenül megelőző évek tagnévsorát.) Ereje van a körnek, ami abból is kitetszik, hogy 1948-ban – teljesen félreértve egyébként az idők üzenetét (ugyanebben az évben oszlatnak fel az országban minden egyesületet) – az akkori elnök, Kondor Sándor újra iparosszékház építését kezdeményezi. Meg is kap egy darabot a községtől erre a célra a Deák-fundusból. Székház persze nem épül, s véget érnek a műkedvelő színielőadások, a bálok is. Míg aztán jóval később, már a hatvanas években a helyi Népfront, Ruttai Györgyné szívós szervezésében vagy másfél-két évtizedre föl nem eleveníti a színjátszó és dalárdahagyományt, ismét közös élményt s részvételt kínálva a falunak.

A műkedvelő színjátszás sok más régi színpada is fóruma az alkalmi együttlétnek. Az iskola és a húszas évek végétől az egyház, illetve tanítói, főleg Vidóczy Ilona és Miklóssy Margit szervezésében megalakuló katolikus gyermek- és ifjúsági szervezetek, az Oltáregylet, a Leányegylet (Kalász), a Legényegylet (Kalot), a Szívgárda rendszeresített alkalmakat találnak arra, hogy a maguk ünnepeit ilyesféle produkciókkal tegyék eseménnyé. A harmincas évek végétől ünnep Szent Erzsébet napja is, újra színpadi jelenetekkel, az 1940-es években a szegény gyermekek felruházására szervezett jótékonysági vásárokkal, ahol a tanulók munkáit kínálják eladásra.

1928-ban alakul meg a dalárda – hivatalos nevén a Söjtöri Dal- és Önképzőkör – Bagyary János és Rakitay Gusztáv kezdeményezésére. Még a negyvenes években is állandó szereplői a falu ünnepeinek. 1925-től a Leventeegyesület vállal ilyesféle feladatokat, főleg a március tizenötödikék közös programjaiban. Nagy csapat a 14-21 évesek nemzedéke, több mint százötvenen vesznek részt ebben a mozgalomban és a kötelező foglalkozásokon: 1927-ben adja át a kétholdnyi „leventeplatzot” lőtérnek a község a templom fölötti földjéből.

Színházat játszanak a Söjtöri Futball Egyesület játékosai – pályájuk a vásártér – s pártolói is. 1934-ben a Noszty fiú esetével búcsúznak a farsangtól. A darabot betanította Palló Lajos, a szép sikerben – a megyei sajtó szerint – Horváth Ella, Bogár József, Böröndy Gizi és Sári, Buza Jenő, Péterffy József, Vas Mariska, Boronyák Irén, Megyesi József és Bizzer György jeleskedett. Ami egyébként Söjtör színházi hagyományait illeti, azok igazán rangosnak mondhatók. A Bagyary szervezésében kezdődő, a téli estékre vonzó programot kínáló produkciók magas színvonalát jelentősen befolyásolta, hogy a környéken tájoló Morvai-féle színtársulat a helybéli fiatalok köréből is verbuvált, akik amatőrökként így kitanulhatták a szakma alapfogásait.