Honfoglaló Hoholtok
Honfoglaló Hoholtok
Ezen a távoli határvidéken a XII. század második felében jelenik meg az első ismert birtokos család. A Hoholt nemzetséghez tartozó türingiai lovagot – Hahótnak mondták, mondják a magyarok – III. István király hívta be az országba, és adott neki tekintélyes területeket a mai Zala megyében, a mai Hahót és Söjtör környékén, de másutt is. 1234-ben az éppen soros Hahót családbeliek – a megtelepült Hoholtoknak talán már a harmadik generációja – nemzetségi monostort is alapítanak Fakoson.
Sok jeles Hahót-nembeli főrangú személyt tart számon a történelem. A család egyik ágának névadója, Buzád fia, II. Buzád például (ez már színmagyar név, búzácskát jelent) 1227-28-ben Szlavónia bánja volt. A szórványos adatok nem adnak ugyan lehetőséget a részletek pontos összeillesztésére, de az bizonyos, hogy a középkorban az ehhez a famíliához tartozók voltak Söjtör (és a szomszédos Hahót) birtokosai. Ennek ellenére két olyan adatunk is van, amely látszólag cáfolja ezt az állítást.
1259-ben kelt az első. Egy oklevél várbirtoknak mondja a települést (ha így van, Zalavárhoz tartozott), amelyet István herceg nászajándékul adományoz Rénold mesternek, aki feleségül vette a Buzád-nembeli Panyid (Panyit) ispán leányát. (Panyid I. Buzád I. Arnold nevű fiának a fia volt.) Holub József, Zala megye középkorának legjobb ismerője nem tud mit kezdeni ezzel a közléssel, mondván: miért kapja meg a Buzád-nembeli leány a saját családjának földjét úgy, hogy azt a férje nevére írja az adományozói akarat? Karácsonyi János, a középkori magyar nemzetségek monográfusa Panyid „uraskodásával” magyarázza a történteket. Értelmezése szerint a király akaratából kellett volna az ispán leányának Rénoldhoz mennie, de Panyid ellenállt. Söjtör és Csesztve átadásával térítette végül jobb belátásra IV. Béla, eszerint Söjtör maga ekkor és így lett volna a Hoholtoké.
Egy 1383-ból való oklevél is megkérdőjelezni látszik a Hoholtok folyamatos középkori söjtöri jelenlétét. Ez az a diploma, amelyben az özvegy Mária királynő Széchy Miklósnak, a nagy tekintélyű főúrnak, a későbbi nádornak (1385-1386) adja Söjtört, amelyet – mint az egyik fordítási kísérlet értelmezi a latin szöveget – „magva szakadt várszolgák” laknak. Az adományozó okirat Pálffy Géza fordítási kísérlete szerint az „asserens eas quorumdam hominum castrensium proclamatorum castri Zaladiensis sine heredibus defunctorum olim prefuisse” szövegrészben a söjtöri, az eladományozott birtokról azt mondja, hogy az a zalai vár úgynevezett kikiáltó szolgálattal tartozó jobbágyaié volt, akik örökös nélkül haltak el. A kikiáltók a vármegyei igazgatásban láttak el kisebb feladatokat, ezek között bizonyos parancsok, utasítások, rendeletek kihirdetését. Nyilván féltucat családról lehet itt szó, s ezek – éppen – kihalhattak fiágon a királynő koráig.
Mindenesetre az, hogy összesen ez a két olyan adatunk van, amely nem a Hahótokhoz kapcsolja Söjtör birtoklását – hanem mindkét esetben Zalavárhoz –, talán azt jelenti: a söjtöri határnak volt egy olyan jelentős része, amelyet még a XIV. században is várjobbágy nemesek bírtak, mígnem a Széchyek kezére került. Ők aztán eladták vagy elzálogosították (vagy valami okból elvesztették). Kinek, mikor – nem tudjuk. Esetleg hozzácsapta ezt a területet a maga birtokához valamelyik Hahót-nemzetségbeli, tekintettel arra, hogy a Széchyek többszörösen egybeházasodó rokonai a Bánffyaknak, akik viszont a Hahótok származékai.
Visszatérve Hoholt lovag családjára: Arnold testvérének, II. Buzádnak fia volt Lancelot, s annak fia Herbort (Herbord). Az ő gyermekei Lőrinc és Miklós, akiket – és gyermekeiket – felváltva nevezik Hahótiaknak, Falkosyaknak és Söjtörieknek. 1314-ben ők, Hahóti Herbord fiai osztják fel egymás között az akkor először faluként meghatározott Söjtört. Lőrincnek és Miklósnak is 6-6 jobbágytelek jut. Nincs kizárva, hogy éppen ennek az osztozkodásnak lett a következménye, hogy nem sokkal később kettő lett az egyből, s megjelenik az írásos feljegyzésekben Alsó- és Felső-Söjtör, először az 1300-as évek közepén.
A XIV. században egyébként nagyjából már megvolt itt a a XVII. század végéig emlegetett másik két aprócska jobbágyfalu is, az előbbieknek közvetlen szomszédságában: az először 1356-ban említett Németfalu és Remete, amelyekről korábban már szóltunk. (Néhány házhelynyi, aprócska, majorszerű településképletet kell ideképzelnünk, amelyek önállósága több nemzedéknyi idő alatt gyakorlatilag semmivé foszlott, bár nevük, dűlőnévként, még sokáig fönnmaradt.) E két településnév egzakt magyarázatával adósak maradunk. Azt persze határozottan kijelenthetjük, hogy a kor (falu)névadási gyakorlata szerint kellett lennie valamiféle remetelaknak a kora középkorban valahol itt, a Bükkalján, ahol ehhez a hegy, az erdő és a víz remek természetes kulisszát kínál. Ami pedig Németfalut illeti, nem zárható ki, hogy itt a türingiai lovag famíliájának az itt élő magyarok körében honos „vezetéknevéről” van szó, amely hipotézist megerősíteni látszik egy nagyjából száz évvel későbbi adatpár. 1462-ben Söjtör tulajdonosát Német Miklósnak mondja egy összeírás, 1465-ben pedig arról olvashatunk egy szerződésben, hogy Hahóti Miklós fia, János elzálogosítja söjtöri birtokát Kaczor Györgynek. Egészen biztosan állíthatjuk tehát, hogy az 1460-as években itt birtokos Miklóst egyszer Hahótinak, másszor Németnek írják. Ha ez a következtetés helyes, a Felső-Söjtörrel szomszédos kis falucska születése és névadása ismét egy, a családon belüli osztozkodásra vezethető viszsza, amikor Hahóti-Német Miklós saját birtokhoz jut.
A Hahót-Buzád nemzetség jeles tagja, Buzád bán pecsétjének rajza 1235-ből
Mária királynő a Széchyeknek adja Söjtört (az oklevél szövege a Zala megyei oklevéltárban – részlet)
