Az emlékezet jelei | Száz Magyar Falu

Az emlékezet jelei

Pajthy pap húga, Emília kisasszony lakott akkor a Marthon-kastélyban. Barátnője, Fábián Ilona a közeli szomszédságában. Szász Károly, Tarányiék intézője gyakran vitte őket ki Bakra, az állomásra. Sokszor beszélte el otthon aztán azt az esetet, amikor egyszer a kisasszonyokkal a felső temetőhöz érve különös, imbolygó fényt láttak táncolni az országút közepén. A hölgyek összekapaszkodtak, a lovak megtorpantak, leszegték a fejüket, s addig, amíg a fény el nem tűnt – hosszú percek múlva –, egy tapodtat se moccantak. Gyurkó-vár mesekísérteteinek valamelyike keveredett errefelé? Nappali órákban csak ők jártak, azokat kísérve, akik látták őket, de csak odabent, a Berekben. Idáig velük sem merészkedtek.

Felettünk a felső temető, Séllyei Elek táblabíró uramé ott a legrégebbi kő. A domb testében az ősi templom téglái. S ahová innen ellátni, éppen szemben, nyugatnak, ott rejtezik az élő föld alatt a Hásságyiak ötszáz éve épült kúriája. Rakjuk le most e jelek mellé az emlékezet jeleit, s tovább a többit is, ahogy közeledünk s áthaladunk majd a falun, ahol annak idején a lidércet félő kisasszonyok hintóba szálltak.

Kezdjük a Villanyteleppel – az országos hálózat alállomásánál –, amelyet 1952-ben adták át. A valamikori Varga-ház, ahol a régi Söjtör maga is elkezdődik, a következő állomás. Régi, vagy százéves kereszt áll a partos részen. Amikor a húszas években a falu igazgatása számot vetett a helyzettel, hogy ha nem állítja meg a házfolyamot, újabb kilométerekkel nyúlik meg ez a kezelhetetlenül hosszú település, ezt az épületet jelölte ki mint a megengedett legutolsót. Ha a XVIII. század végén készült katonai felmérés rajzát megnézzük – a kötet első fejezetének illusztrációja –, úgy látszik, ezekben az időkben a Vargáék portája éppen a közepén feküdt a valamikori Felső-Söjtörnek. Házsora majd’ a temetődombig ért.

Fatérék-Kovátsék háza: Deák Ferenc utca 27. A XIX. század végén épült a kúria, sok régi arcvonással, kissé megrokkanva, itt-ott át is alakítva ül az udvar mélyén. Vele szemben a Deák Ferenc utca 34. számú telken állt a Koller-ház. Koller Lajos és örökösei – a sor végén Ilona – éltek itt a harmincas évekig. Két nemzedéknyi idő alatt fogyott el a birtok; egy nagyjából húsz-harminc hold körüli részét itt, az épület mögött, a Nagyatádi-féle földreform során, 1920-ban mérték ki két tucat, földet igénylő új gazdának. Itt kapott később tíz magyar holdnyi vitézi telket az alsópáhoki Molnár István. (Az 1940-es években újra van itt a közelben Koller nevű birtokos, Koller László, aki a Csertán-birtok földjéből részesedik felesége jussán – egy-két évre mindössze, amikor aztán lejár a régi világ s a régi jogok hatálya.)

Túl a Cigány-part dombján, fent a telekben, jókora távolságra az út szalagjától állott a Jandó-ház: Deák Ferenc utca 64. Ahogy a Kollerékét, ezt is lebontották már. Birtokközpontja a régi Séllyeieknek, talán már Séllyei Elek idejében. Az 1860-ban készült térképen – amelynek hat szelvényével egy korábbi fejezetet illusztráltunk – főúri lakhoz méltó díszkert veszi körül. Később a Kerkápolyiaké, majd a Csabyaké lett – ez a jeles s nemes zalai família a XIX. század hatvanas éveitől honos Söjtörön, családi sírkertjük az alsó temetőben pusztul. Vevők lehettek erre a valaha Séllyei-birtokrészre, amelyet a Kerkápoly-árváktól vásárolhattak meg. S aztán tőlük Jandóék, a szentlászlói eredetű gazdag parasztcsalád.

Deák Ferenc utca 80. A Prácsovics János-Fábián Ilona-Buza Vendel-féle ház. A falu egyik legnagyobb vendéglője működött a valamikori Fábián-kastélyban a harmincas évek elejétől. S mészárszék, hentesüzlet, szalámigyártó műhely. A „Jenő bácsihoz” cégérezett vendéglő volt a negyedik engedélyezett kocsma a faluban – amíg nem kért rá engedélyt a cégér névadója, csak három működött (hivatalosan). Nagy udvarán szüreti mulatságok, farsangi bálok évről évre. A húsfeldolgozó üzem messze térségre érvényesen az egyetlen olyan műhely, ahonnan friss húsból készült hentesárut terítettek Zalaegerszegtől Bázakerettyéig. A Söjtör történetében többször is jeles szerepet játszó házat az ezerkilencszázkilencvenes évek végén bontották le.

Horváth József, a felszeg kovácsának háza a 86. számú épület. Kívül s belül sokat őriz a száz év előtti tehetős gazda otthonának épített jellegzetességekből. Az utcára kiülő kis műhelyt, ahol két nemzedéken át dolgozott a két mester – apa és fia –, a hatvanas évek végén eltakarították. Minden jel arra mutat, hogy éppen valahol itt, ebben a vonalban feküdt a késő jobbágykor Alsó-Söjtörének legészakibb portája. (Az innen még északabbra megjelölt épületek – láttuk – mind úri szolgálatban álló kúriaépítmények, egészen a mára gyakorlatilag elsorvadt felső faluig.) Itt állt – a mai 75. számú telken – az a sorosház, amelyet a megye műemléki nyilvántartása is említ (lebontották), s innen következnek aztán sorban a régi söjtöri parasztcsaládok telkei, Sabjánéké, Bakonyiéké. Ha egyébként a jobbágykort követő első nemzedék korszakában nézzük az elrendezkedést – az 1860-ban készült, többször említett térképlapokra hagyatkozva –, azt az érdekes jelenséget figyelhetjük meg, hogy az alsó – a rét, a Válicka felé eső – házsor ekkor még igencsak hézagos (Fábiánék, Stolczerék szomszédos birtokai széles homlokvonallal futnak ki egészen a főútig), és tulajdonképpen csak a Tófeji országúthoz érve kezdenek sűrűsödni ezen az oldalon a porták. Ugyanakkor a keleti, a partos oldal házai már ettől a vonaltól indulva is sűrű rendben sorakoznak egymás mellett.

Túl a Péntek-csapáson, a rét felől, a kert hátában, a 103. számú telken állt valaha a falu régi szegényháza. A 109. számú épülettel érkezünk el az első söjtöri szatócsbolthoz: ebben a házban működött a harmincas években Szakmeisterék vegyeskereskedése. A 115. telken álló épület, amelyet a különböző nemzedékekhez tartozó söjtöriek hol Wéber-, hol Rakitay-háznak neveznek, szintén jelet érdemel. Wéber Fülöp asztalosműhelye működött is sokáig, és épületelődjében szükségiskola. Utolsó érdemes korszakában Rakitay Gusztáv lakta.

A 129. szám alatti tekintélyes épület az úgynevezett felső kocsma. Bérlői számosan voltak és lehettek Grünfeld Miksától Megyesiékig. Aztán Rudovics asztalosék megvásárolták. Szomszédságában állt – míg le nem bontották – Österreicher Samu háza. Ez is szatócsbolt volt egy időben, s amikor megkezdte áldásos, bár nyereségesnek nem mondható tevékenységét a faluban Terstyánszky Kálmán, itt működött a Haza Bölcséhez cégérezett patika. Szemben ezzel a házhellyel, a part felőli oldalon, újabb fontos épület: a Marthon-kastély. Mondjuk inkább kúriának. Bejárata az épület túloldalán volt, errefelé csak ablakait mutatta. Már az 1860. évi térképen is megtalálható, az első söjtöri Marthon építtette.

Az országút páros számokkal jelölt felén, a Kisfaludy utcán át közelíthető meg – országúti kapcsolatát elvágja a régi tűzoltótelek a szertárral – a Farkas-kastély. Régi források Sümeghy-kastélynak ismerik, a fiatalabb korosztályhoz tartozó emlékezők az átalakítása utáni funkcióra utalva: tanítóháznak. Itt laktak Sümeghyék, már akik közülük Söjtörön éltek, s aztán itt Farkasék, Farkas Dénes alkalmanként például, miután pedig eladták s négy tanítólakássá átrendezték, az egyházközség tanítói: Böröczék, Pallóék, Vidóczy Ilona, Miklóssy Mária.

A Tófeji út torkolatának északi szegletén jeles épület tanúskodik a múló időről, de nem az épületek Söjtörön felettébb szapora mulandóságáról. Ez a Hangya régi épületkettőse. Az országutak keresztezésében álló nagyobbik házban volt a harmincas évek második felétől egészen az államosításig a falu talán legemlékezetesebb kereskedője, Cziboly Sándor boltja. Közkaszinó, ha nem is a cégér szerint. Délutánonként beszélgetni járnak ide a falubeliek, este tizenegyig folyik a diskurzus. A segédeknek – Baráti Ferencnek, Papp Bélának, Török Istvánnak – talán nem kellett megvárniuk ezt a társasági zárórát, vásárolni ilyen késői órán nem akart senki sem.

A Tófeji, eperfákkal szegélyezett út túlpartján, szemben a Cziboly boltjával áll a régi, az alsó iskola. Táguló, bővülő építmény, első, de már téglafalakból összerakott változata is közel kétszáz esztendős. Hosszú ideig – a húszas évekig – a rét felőli oldalán kerítették le a község faiskolájának a területét, itt nevelkedtek az útszélre szánt suhángok. A páros oldalon, majd’ éppen szemben takarították el – ki tudja, minek az útjából – 1999-ben a felső iskola épületét (Deák Ferenc utca 130.). A fiatalabb generációhoz tartozók Söjtör filmszínházaként ismerték. Addig, amíg az is működött. 1954-től kezdve heti két napon, szerdán és vasárnap vetítik itt a filmeket. 1961-ben szélesvásznú, modern hangtechnikával felszerelt mozivá varázsolják egy felújítás során. A hetvenes évek végén zárják be – végleg és visszavonhatatlanul. Mögötte-felette, a Tánczos-Zsuppányi-házban (is) működött a Terstyánszky patika néhány évig. Ez a ház sincs már meg. Megvan viszont a Márkusz-ház. Vagyis a Weiszenstern-féle szabóság alapítójának és utódainak műhelye, egykori otthona (Deák Ferenc utca 169.). De a Festetics-féle kiskastélyból átalakított csendőrlaktanyát (Deák Ferenc utca 138.) ismét csak hiába keresnénk.

A Deák Ferenc utca 175. szám alatti épület már nincs meg. Mielőtt a Mikolics-házba átköltözött volna, itt működött a községi postahivatal. Ha a grófot kitolták kerekes hordszékén a kastélybalkon pihenőjére, éppen ide látott volna, a lehető legegyenesebb tekintettel. A Festetics-kastély Söjtör kétségtelenül legigényesebb épülete. Építésének pontos évét nem tudjuk, építőmesterét nem ismerjük. Se a Horváth családnak, se a Festeticseknek igen gazdag levéltárában nem találni erre utaló adatot. Amit biztosan állíthatunk, a klasszicista stílust képviseli, s ezen a kategórián belül az igényesebb-díszesebb épületcsoportot, a vidéki kastélyoknak mégis szerényebb változatát (nemesebb anyagokat gyakorlatilag nem használt az építtető, az építő). 1800 és 1805 közé tesszük születésének évét. Amikor Festetics János elvette a Horváth leányt – 1799-ben –, az ifjú pár Baltaváron kezdte a házaséletet, de Sándor fiuk 1805-ben már Söjtörön született. A kérdés azonban, hogy akkor vagy csak a tízes években – ahogy a hivatalos műemlékjegyzék valószínűsíti –, a pillanatnyilag rendelkezésre álló adatok alapján eldönthetetlen.

A kastély utolsó érdemi berendezője Mari grófnő volt, az ő patinás, Bécsből ideszállított, a többi között az Erzsébet királynétől kapott hálószobabútora rendezi be az ifjabbik Sándor grófék otthonát. Az emlékezők egybehangzó szavai szerint 1946-ra már csak a puszta falak maradnak, amikor beköltözik ide az első iskola, egy mezőgazdasági középfokú oktatási intézmény, megyei kezdeményezésre. S a történet iskolával is folytatódik – mind a mai napig. Igényesnek nem mondhatóak azok a javítások s főleg átalakítások, amelyek durva kézzel avatkoztak be az azóta eltelt évtizedek során a ház épített elemeinek sorsába. De a Festetics-kastély – ahogy, mint műemlék épületet, a hivatalosság nevezi – legfontosabb építészeti paramétereit tekintve éppen olyan, mint közel kétszáz éve mindig. Uralja a faluképet.

A kastélypark országúti szegleténél áll a falu hősi emlékműve. 1937. október 26-án avatták, bár egykori díszes vaskerítése az almádikő-lábazattal csak 1939-re készült el. Megyei esemény az első háborúban elvesztett söjtöri katonák emlékhelyének avatása, szép műsort szerveznek az alkalomra az akkor már működő egyesületek, elsősorban az Iparoskör. Az emlékmű szobrásza türjei, Pataky Andornak hívják. A kőfaragó Siposs Dezső Zalaegerszegről.

Az avatását megelőző időkben nem volt több ilyesféle ünnepi jel Söjtörön, csak a Deák-ház márványtáblája. Azóta van még egy-kettő, s olyan is akad, ami lehetett volna. Deák Ferencnek például 1902-ben kezdeményezett egész alakos szobrot állítani a falu Stolczer Jakab javaslatára, országos közadakozásból, a századik születésnapra, 1903 őszére. Nem lett belőle semmi – meg sem hirdették (országosan) a felhívást. De azért Deáknak van már azóta egy kis mellszobra az iskola udvarán. Farkas Ferenc munkája. És tragikus okból még egy, a halottakat sirató emlékműve is épült a falunak – 1997-ben –, amelynek két márványtábláján a másodiknak nevezett világégés elesett katonái (negyven halott, a Don-kanyarben estek el a legtöbben) és zsidóként elhurcolt áldozatai (negyvenketten) a név szerint szereplők. (A falu cigányai, akiket velük együtt pusztított el a háborodott gonoszság, itt is névtelenek maradtak, ahogy általában és az országban is.) Szemben, az országút túloldalán, néhány lépésnyire Pusztaszentlászló felé következik előbb a Hangya (új) boltja, s aztán a Tejcsarnok (Deák Ferenc utca 183. és 185.). Csak az utóbbi épülete áll még. Lebontották a következő házat: a felismerhetetlenségig átrendezte Söjtör múltjának ezt a jeles portáját a fénykorától eltelt száznál is több esztendő. A Stolczer család háza és üzletei voltak abban a „hajlított”, a telek mélyére hosszan benyúló épületben, amelyet utoljára mint szeszfőzdét, illetve fűrészüzemet ismertek a faluban. Volt ebben a házban szatócsbolt, udvarán a falu első cséplőgépe, működött benne borkimérés, a Stolczer famíliának majd százötven év alatt egymást váltó nemzedékeinek mindenféle vállalkozása. Szemben a portával, a Deák Ferenc utca 148. szám alatti házban üzemelt a régi falu jeles kereskedelmi vállalkozása, a Weisz család boltja. Később – az 1940-es évek második felében – Szalamin Miklós Sas patikája. Mellette, a 150. számú házban a mindmáig utolsó s működő postahivatal. A páratlan oldalra visszatérve, a 189. szám alatt állt a söjtöri hitközség imaháza. Egyszerű parasztházból kialakítva, tetőháromszöge felett Mózes kettős kőtáblájával.

Szemben nyílik az az utca, amelyen felkapaszkodhatunk a katolikus felekezet alsó előnevű sírkertjéhez. Történetéről itt-ott esett már szó. Bizonyos, hogy 1800 előtt is temettek már ide. Elkerítve a maguk körében, itt nyugszanak a söjtöri Festeticsek, jórészt olvashatatlan kövekkel megjelölve. Közelükben, külön kertjeikben, a Csabyak, a Sümeghyek. És itt van a félig kidőlt, alig olvasható sírköve Prácsovics Mihálynak, a falu elfeledve is legendás plébánosának.

A temetőhöz felvezető út jobb partján áll Söjtör szimbolikus önazonosságának legfontosabb épülete, a Deák-kastély. A hozzá tartozó kiskastélyt a hatvanas években bontották le. Keveset, alig valamit tudunk építéstörténetéről – elmondtuk már, tárgyalva Deák tekintetes úr és családja históriáját.

Lent az országútnál, újra a páratlan oldalon, a Gerencsér kocsma kapja most tőlünk a következő jelet. (Ahol az Iparoskör is székelt, a Deák Ferenc utca 195.-ben). Gerencsér Istvánról, e néven az első vendéglősről nevezte el így a falu az 1910-es évek elején, amikortól bérbe veszi a volt jobbágyok közösségétől. Annak előtte voltak persze más bérlői is. 1886-ban például Szattler Mór. A Gerencsér faluszerte ismert kocsmaháza eredetét-történetét tekintve Söjtör jobbágyainak féléves (mert csak hat hónapig engedi a maguk borát itt kimérniük a törvény) kocsmája minden jel szerint már a XVIII. században is működik, az is elképzelhető, hogy jóval korábban. Így aztán ide járt eddigelé teljes bizonysággal a legtöbb söjtöri.

Házbokor a páros oldalon, a Deák Ferenc utca 164-166. számmal jelölve. Itt állt a jegyzőlak (166. szám, ennek átalakított változatába költöztek be Nényeiék a húszas években), annál közelebb a falu közepéhez a kilencszáznegyvenes évek végén átadott községháza. Szemben az utcával, a belső telek hegy felőli oldalán a volt jegyzőiroda, ma patika (Deák Ferenchez cégérezve). Ugyanebben az udvarban, tulajdonképpen a hosszú telek alsó traktusában volt a régi bikaistálló és a bikás háza. Feljebb pedig a község (második) faiskolája. Főleg eperfákat neveltek itt, miután a századforduló környékén divatba jött a selyemhernyó tenyésztése falun is, s az országutak mellé a szükséges takarmányt kínáló szederfákat elültették. (Ahogy a Tófeji úton például, a kilencszáztízes években.)

Mielőtt a nagyhídhoz érünk – ez hidalja át a Bükkalja patakot az országúton –, a páratlan oldalon újabb kultikus épület következik, a 237. szám alatti Ferenci, mások szóhasználatában Bedő kocsma. Az épület a nemesi közbirtokossághoz tartozó Szakály famíliáé az ősiségben, amelyet persze szintén bérelni lehet a megfelelő ajánlatot tevőnek. (Az 1890-es években például Ungár Hermán a bérlő.) Alsókocsmának és Nagykocsmának is hívják. A múlt században udvarán működik a nemesi közbirtokosság vágóhídja, írtuk, a község veszi majd meg. Több éven át itt istállózzák az állami ménlovakat. Helyiségei a legtágasabbak lévén, itt tartanak a régi Söjtörön szinte minden tömegmulatságot. Bedő István az utolsó, aki a maga jogán vezeti, úgy jutott a bérlethez, hogy benősült a Ferenci családba. A Nagykocsma az 1930-as években élte utolsó virágkorát. 1939-ben kellemes strandot is kialakított az Iparoskör, csinos kabinsorral az udvarán, a Bükkalja patak jobb partján. Egy nyáron át – ebben az évben – ott fürödhetett az addig csak a malom hűtővízmedencéjében meg a Válickán ejtőző söjtöri ifjúság. Sajnos a következő tavaszon, úgy ahogy volt, az egészet elvitte a megáradt víz. Meg az építők kedvét, hogy rendbe tegyék és újra megnyissák.

Szemben fut neki a hegynek a Bükkalja házsora. Nem termelt ki történelme sok megjelölni érdemes épületet: a szegényházat, e nemben az utolsót (még áll a Kossuth Lajos utca 86. számú épület) és a falu Hamuházát e fölött, a Kishídföldi horgos partos oldalának közelében. Ez az épület már nincsen meg.

Ismét az országúton Singer Samu (egy időben a vele rokon Spitzer nevén futó) szatócsboltja következne. A 186. számú telken állt, míg le nem bontották. Néhány házhellyel délebbre, a Deák Ferenc utca 198. szám alatt megvan viszont a Blumenschein család több nemzedéket kiszolgáló húsmérése.

Közeledünk a falu végéhez. Már csak a malom volna hátra, ha le nem bontják a Deák Ferenc utca 230. szám alatti nagy üzemépületet. Újra a Tarányi-birodalomban járunk: a falut északról is a Deák-Oszterhuber-birtok határolja. Alig több mint egy tucatnyi porta még mindkét oldalon, s kiérünk a déli, a szentlászlói végeknél Söjtörről. Még egy darabka út, s ha nem törődünk a mai terep- s közigazgatási viszonyokkal (miért is tennénk egy szellemidéző sétán?), oda érünk, ahol ez a történet majd’ ezer éve elkezdődött.

A Deáksűrűt temetőnek használó első söjtöriek sírjait – a gondos felmérés, a regisztráció után – már évtizedekkel ezelőtt rendben visszahantolták. Amit tudhatunk róluk, elmondtuk. De a kerék csak egyfelé fordul. Honnan tudhatnák, boldog s boldogtalan eleink hová, meddig jutottak. Hogy hol tartunk, s meddig jutottunk.