A község magát igazgatja
A község magát igazgatja
Söjtör egész története során arról ismerszik meg, hogy jelentős jószágállományt nevel. (Néhány adat: a szarvasmarha-állomány 1895-ben 1021, 1935-ben 1402, 1942-ben 1632, a juhállomány ugyanezekben az években 2196, 1091 és 246. A lóállomány 1895-ben 228, 1935-ben 239, 1942-ben 244. A sertések száma ebben az évsorrendben 1212, 1922, 2348.)
A kérdés gyakorlati fontossága magyarázza, hogy az apaállatok tartása központi kérdés a közgyűléseken is. Már a XIX. században igényelnek az állami méntelepről csődört a falunak, először 1891-ben kell közös költségen istállózni két lovat, 1893-ban már hármat. (És élelmezni a velük együtt ide szállásolt legénységet, amit Grünfeld Miksa korcsmáros vállal személyenként havi 12 forintért. Ezért köteles reggelire egy deci pálinkát, délre levest, negyed kiló marhahúst, főzeléket vagy tésztát, vacsorára a déli maradékot kiadni. 1891-92-re egyébként a község a mének istállózásért hatvan forintot fizet Festetics Máriának.) A fedeztetés árát az állam szabja meg. 1895-ben a testület kéri, mérsékeljék a tarifákat, mert a gazdák, kikerülve a hivatalos utat, „vidékre járnak” fedeztetni. Az 1900-as évek elején Söjtör bejelenti, hogy csak akkor vállalja a méntartást, ha legalább egy nóri – széles farú – ló is kerül a faluba. Egy ilyent, egy magyar fajút küldenek, de hamarosan végleg beszüntetik a ménkölcsönzést.
A bikatartás gondja egészen a legmodernebb időkig fontos eleme a közgondolkodásnak. A századfordulót követően – sok elrontott kísérlet után – a volt jobbágyi közbirtokosság engedi át az apaállatokat a falunak használatra s később örök áron, tovább vállalva az istállózást a fedeztetési díj fejében. A jegyzőlakkal egy telken felépül a bikaistálló, a falu bikást szerződtet – először 1903-ban, Csányi József személyében. Ehhez az időponthoz képest csak sok évvel később teljesül az akkor is már majd’ egy évtizedes kívánság, hogy feltétlenül beszerzendő egy telivér szimentáli bika is. Mert 1903-ban Csendőr, „aki” 4 forintért fedezett, és Vidra, „aki” 3,60-ért, csak félvérnek számított, az utóbbi ráadásul „másodrendűnek”.
Amikor nem a község tulajdonában „működtetik” az apaállatokat, a falunak bevétele csak a járlatlevelek illetékéből, a helypénzből, a vagyon értékesítéséből – tekintélyes földterületek és néhány ingatlan van a község birtokában –, a vadászterületek, a regalejogok (például a bor és pálinka, bizonyos korszakokban a hús, a cukor kimérésének a joga) bérbeadásából, és – főleg – a pótadóból származik. (Utóbbi összege évről évre nő. A XIX. század fordulóján a gazdákra kivetett pótadó az állami adó néhány tíz százaléka, a húszas-harmincas évtizedben már megközelíti vagy meg is haladja a száz százalékot. Akkorra az adóteher gyakorlatilag megduplázódik.)
Először 1900-ban kér vásárjogot a falu. Az elsőt 1903. március 2-án tarthatja meg – tenyészállat-díjazással egybekötve. A bírálóbizottság tagja Farkas József, Fatér György, Tóth Dávid, Nyakas Mihály, Böcskei József. 1910-re áll be az országos vásárnapok rendje: március és augusztus első csütörtökje, május és október első hétfője. Állatvásárok ezek, a szükséges vásárteret a Tófeji út mentén, közel a Válickához, a jobbágyi közbirtokosságtól veszi meg a falu. Íratóházat is épít rá, s 1914-ben bekerítik. Idővel azonban a vásár – legalábbis részben, és amikor már kirakodójelleget ölt, bútortól a szemüvegig mindent kínálnak – átvándorol az országútra, elfoglalva a Farkas-kastélytól a Lichtenberg asztalosműhelyéig mindkét oldalát. 1937-ben a lehetetlen állapotok miatt a község szabályozni kényszerül a kérdést: csak az egyik útoldalon lehet kiteregetni a ponyvát, fölütni a sátrakat.
Messze környék legnagyobb piacai akkor már a söjtöri vásárok. Nem sokkal korábban – 1934-ben – Söjtör azt is kérvényezi, hogy minden csütörtökön és vasárnap helyi hetivásárt tarthasson. Hogy a gazdák sertéseiket, szopós borjaikat az ideérkező állatkereskedőknek eladhassák, a bőven termő cseresznyét, körtét, almát, szőlőt – és a gesztenyét, amely erősen keresett árucikket az előző évszázadban még a mindenkori hegymester adta el a szőlősgazdák bizományosaként – felkínálhassák.
A faluközösség épületvagyona szegényes. Már egy 1878. évi közgyűlés tárgyalja a jegyzőlak rendbetételének ügyét, de a gyors beavatkozás csak átmeneti eredményt hoz. 1890-ben Duzár István körjegyző (akinek fia egyébként a söjtöri születésű, európai hírű gyermekgyógyász, orvoskutató Duzár József) jelenti, hogy lakhatatlan a Bükkalján vizesedő (régi) jegyzőház. 1895-ben dönt a testület, az épületet eladják, s megveszik jegyzőlaknak Ferencz Mihályné Boncz Erzsébet házát 7600 koronáért (csak nyolc év múlva, 1903-ban kerül pont a szerződésre). Ez lesz a lakás, és az udvaron iroda épül. Meg bikaistálló – mint láttuk.
1883-ra dűl össze a község régi börtöne – nem tudjuk, hol volt pontosan –, tégláit istállójavításra használják fel, s úgy rendelkeznek, hogy amíg a csendőrőrs (csendőrlaktanya, ahogy a falu mondja) el nem készül, a gazdák felváltva kell hogy őrizzék és ellássák saját portájukon a falu rabjait. Az (új) vágóhíd – a Tófeji út északi oldalán, félúton a Válicka felé – 1902-ben épül fel, 1914-ben korszerűsítik. De azért nem lett túlságosan korszerű. 1923-ban veszik meg a Csordás-féle házat a falu szegényházának – addig portánként a gazdák sorban látják el a szegényeket is (ahogy a rabokat). Közben Festetics Sándor gróf felajánl egy telket a Bükkalja határán, hogy oda építsen a község egy másikat. Mert ez, a Csordás-féle, igen rozoga. Már 1936-ban is azt írják róla, hogy csúfságára van a falu főutcájának. A kétszobás, konyhás, kamrás új szegényház 1938-ra épül fel, 2280 pengőből. Építőmestere Tóth Ferenc.
Közben napirendre kerül a községháza ügye s egy fölépítendő kultúrházé. 1922-ben Pajthy Elek plébános javasolja, hogy Söjtör vegye meg a Fábián-kastélyt. Nincs rá pénz. Ugyanez az épület kerül újra javaslatba, de már 1929-ben és mint Buza Vendel háza, amely eladó, és jó lenne a körállatorvosnak. Most sincs rá pénz. (A körállatorvost, körorvost, gyógyszerészt a falunak kell lakással ellátnia, vagy bérelt, vagy tulajdonában lévő otthont ajánlva.) 1940-ben mutatja be a közgyűlésen Nényei Pál körjegyző az új községháza terveit. Ez magában foglalja a volt jobbágyi közbirtokosság megálmodta és kilencezer pengője felajánlásával megtámogatta kultúrházat is. Az épület kivitelezési pályázatát a falu építőmester-vállalkozója, Tóth Flórián nyeri el. Áll három irodából, két irattári helyiségből, egy küldöncszobából, egy előszobából és a „kultúrházból”, a 15x6 méteres tanácsteremből. Nyolc év múlva épül fel.
A falu osztatlan közös vagyonához tartoznak az utak is. Meg a gondjuk. A megyei és községi csapásokat, dűlőket közmunkával tartja karban a község. Évről évre megtervezi a testület, mennyi igás és gyalognapszámot ró ki a falu népére, és el is számoltatja a bíróval a teljesítést. Eldönti, mikor hová irányítja az erőket. 1892-ben például a Tófeji útra, a Válickáig, a Gálotai-dűlőútra a jobbágyi szántókig, valamint az alsó temető melletti útra 358 igás és 367 kézi napszámot fordít a faluközösség: sáncolás, földhordás, terítés a munka. Az 1800-as évek végén állami programként jelenik meg az országutak fásításának kötelezettsége. A Bak-Söjtör közötti vármegyei úthoz, annak söjtöri szakaszához 1889-ben kér fákat a megyétől a falu. Saját faiskolája szegényes a feladat teljesítéséhez. Ugyanekkor kezdik birtokaik dűlőútjainak mezsgyéjét fákkal beültetni a földbirtokosok: gyümölcsfákkal, főleg szilvával, eperrel. Ami az utak szélének világítással történő „beültetését” illeti, itt csak 1965-ben következik be a fordulat. Az első, az 1926. évi kísérlethez mérve, amikor húsz petróleumlámpát akartak volna közadakozásból telepíteni az országút mellé, de a dolog érdektelenség miatt kútba esett, negyven évnek kellett eltelnie, mire elérte a fény a söjtöri főutat. (A háztartásokat már előbb, azt követően, hogy az ötvenes évek elején felépült a falu határában az OVIT alállomása.)
1932-től szorgalmazza a falu, hogy kapjon autóbuszjáratot. 1934. április 17-én fordul az első járat, napi kétszer érintve a falut oda és kétszer vissza. A célállomás Egerszeg. Az utak ezt a forgalmat – s különösen akkortól, amikor a Maort megkezdi a falu szentlászlói határában az olajtermelést, amivel óriási járás-kelést okoz – nem bírják. Hiába rendelik el 1940-től az út locsolását, ha egy nehezebb jármű áthalad a házsorok között, száraz időben negyedórán át semmit sem lehet látni a felkavart por felhőitől. A vasút semmit sem vehet át ebből a forgalomból. Noha Söjtör már a XIX. századtól instanciázik az államnál és a megyénél, utoljára 1948-ban „demokratikus kormányunknál”, nem kap vonalat, még teherállomást sem. Utóbbit Gyurkó-várnál képzelte el a falu irányítása, 1924-ben fogalmazva meg először igényét, elemezve, milyen hátrányos a söjtöriekre nézve, hogy nincs megfelelő szállítási kapcsolatuk.
A kapcsolat a távolabbi világgal más vonatkozásban is későn épül ki – persze nem a göcseji falvak átlagához, de igenis a kor követelményeihez és lehetőségeihez viszonyítva. A postaszolgálat még úgy, ahogy. A századfordulótól Karancsy István, majd Gizi, a leánya, a későbbi Mikolics Ferencné, aztán a klasszikus korszakban Szilák Ilona postáskisasszonyi közreműködésével rendben érkeztek és indultak a küldemények, de már például a telefonkapcsolat csak 1923-ra épül ki a világgal. Ennek az esztendőnek nyarától – július 29-étől – az akkor megnyíló helyi telefonközpont közvetítésével tíz állomáson csörrenhetett meg a készülék. Az 1-es a községi elöljáróságon, a 2-es Farkas Tibornál, a kastélyban, a 3-as Ungár Lipót boltjában, a 4-es Tarányi Ferenc gőzmalmának irodájában, az 5-ös a Hangyában, a 7-es a csendőrségen, a 8-as Festetics Sándor majorjában, a 9-es Buza Vendel állatkereskedőnél, a 10-es Mattersdorfer Ignác üzletében, a 11-es Weisz Lőrinc boltjában.
A régi jegyzői iroda – most patika, Deák Ferenchez cégérezve
Az új községháza az 1940-es évek végén és az 1999. évi felvételen
Söjtör község illetőségi bizonyítványa
Karancsy Gizella, Söjtör postamestere
