Elszakadás az anyavárostól

Teljes szövegű keresés

Elszakadás az anyavárostól
Az 1930-as évek végén Kiskunfélegyháza déli részének Galambos és Kisszállás közötti tanyás területén a csengelei, szentlászlói, péteri határig elterülő Ferencszálláson több mint háromezer állandóan ott lakó tanyasi ember élt. A gyorsabb ütemű fejlődéshez hozzájárult a pálos rend megtelepedése. Az 1938-ban beköltözött szerzetesek rendházat építettek, a templomban rendszeressé váltak az istentiszteletek. Szentkúton távbeszélő állomás és postahivatal létesült.
Mindez éppen abban az időszakban következett be, amikor országosan előtérbe került a tanyai közigazgatás megszervezése. A tanyavilág életkörülményeinek javítása nemzeti érdekké emelkedett.
Az alispán egyre erőteljesebben sürgette Kiskunfélegyháza képviselő-testületét a tanyai igazgatás szabályrendeletének megalkotására. Úgy gondolták, Kiskunfélegyházán adottak azok a sűrűbben tanyásodott területek, ahol tanyaközpontok létesíthetők. A tanyaközpontban hetenként egyszer orvosi rendelést, kétszer állatorvosi rendelést tartottak volna. A helyi ügyintézést korlátolt hatáskörű anyakönyvvezető, s ami a mezőgazdasági népesség számára legalább ennyire fontos volt, marhalevél-kezelő kihelyezésével akarták elősegíteni.
Az eredeti elképzelés szerint egy-egy tanyai központ kialakítását tervezték Fülöpjakabon, Pákán, Csólyoson és Szentkúton. Az anyakönyvvezetői és marhalevél-kezelői feladatra a tanyai iskola tanítóját jelölték ki, aki a különmunkát a lakásán végezte volna.
Egyéves vajúdás után, 1939 áprilisában a kiskunfélegyházi képviselők úgy döntöttek, elég lesz két tanyai központ, az egyik Szentkúton a másik Fülöpjakabon. A magas városi pótadó miatt a képviselők vonakodtak az újabb tehervállalástól. Hosszas huzavona után 1940 januárjában mégis elkészült a szabályrendelet, amelyben az egyes számú tanyakörzet Szentkút lett.
A szentkúti tanyakörzetbe tartozott a budapest–szegedi állami közút és a kiskunfélegyháza–kiskunmajsai törvényhatósági út között elterülő Ferencszállás déli–délnyugati alsó része, továbbá a Homokosztály. A körzet mintegy hétezer katasztrális hold területén 3218 lakos élt. Az igazgatási feladatok ellátására a szentkúti kápolna melletti iskolát jelölték ki, amelynek távolsága Kiskunfélegyházától tizenhárom és fél kilométer volt.
A tanyaközpont ügyköre általános közigazgatási, adóigazgatási, közegészségügyi, anyakönyvi, állategészségügyi, járlatkezelési, mezőrendőri, tűzrendészeti ügyekre és a szociális gondoskodás ellátására terjedt. A végrehajtásban nagy szerepet szántak a tanítóknak és a pusztabíróknak. A hatálybalépés elmaradását az előrelátóan beiktatott záró rendelkezés tette lehetővé. Ebben a képviselő-testület kimondta, hogy a „szabályrendelet a város mindenkori anyagi erejéhez mérten valósítandó meg”. Anyagi erő pedig kevés volt.
Előremutató intézkedések természetesen történtek. 1942-ben már működött a szentkúti egészségház. A pusztai egészségházban az Egészségvédelmi Kör tevékenykedett, s itt kapott állomást egy zöldkeresztes védőnő és az orvos is. Az egészségház szülőszobájában 1942. augusztus 15-én született meg az első gyermek, akit Szabó Istvánné, Szentkút 1325. szám alatti lakos hozott világra. 1943-ban a szentkúti artézi kút vizét bevezették az egészségházba.
Tűzoltóőrséget szerveztek. Huszonöt fiatal jelentkezett szolgálattételre. 1943 tavaszán megkezdték a Csólyosi út kikövezését. A széles, több mint nyolc kilométeres egyenes út sűrűn lakott gyümölcs- és szőlőtermő területen vezetett keresztül, s a szentkúti kegyhely mellett haladt tovább Csólyos felé. A cél, hogy ez a határrész intenzívebben kapcsolódhasson a város piacaihoz, amelytől télen a hó és a sár, nyáron a feneketlen homok elválasztotta. A tanyai közigazgatás, a tanyaközpont fejlesztése és a Csólyosi út kikövezése azonban 1943-ban megszakadt. 1944-től az orvosi rendeléseket is szüneteltették.
Az 1943-as kegyetlen télben a második világháború legszomorúbb tragédiája, a II. magyar hadtest pusztulásának időszakában a tanyák sorsára kevesebb figyelem jutott. „A sok belső gyász és tragédia méltó szimbolikus kifejezője a kemény, hideg 1943-as tél” – írta a szentkúti pálos kolostor pátere, majd így folytatja: „Szentkúton január 14-én szibériai tél fogad. Az egész Alföld kékes-fehéren didereg, a nyárfák csupasz ágai könyörgően merednek az ég felé, mint imádságos kezek, a zizegő száraz nádas között fagyosan búvik meg egy-egy gubbasztó varjú, távolban lilás párákkal takarózik be a tanyasor, a ló prüszkölve húzza a szánt, szügye deres a gomolyos párától, amely kétfelé száll az állat orrlyukából. A méteres hóban az iskolák megközelítése igen nehéz és bár a tanyaiak egy-egy lóvontatású tuskó nyomával árokszerű utat szántanak, a tanyai iskolákat bezárják.”
A külvilágtól elzárt tanyákon különösen az egyedül élő idős embereket fenyegette a zord tél. Az irodalmi stílussal megáldott pálos szerzetes, Ákos páter feljegyzéseiben megemlíti Sági bácsit, akin hiába próbáltak segíteni, a fagyhaláltól nem sikerült megmenteni. „Az öreg Szabó bácsiról meg az a hír járja, hogy a Péteri-tó környékén kis kunyhójában egyedül van és félő, hogy ott bennfagy, mert már tehetetlen és távol van mindentől és mindenkitől. Felkerekedünk hát, szoknyát nyakunkba hányva, majdnem hasig érő hóban törünk utat, de őt még életben találjuk. Fát vágunk neki és feltöltjük étkészletét egy kis sózott szalonnával, zsírral, tarhonyával. Az öreg bent csak elmozog, és ha minden kezeügyében van, ellátja magát […] A templomban befagy a szenteltvíz, a nagy vasajtó nem sokat szigetel, csak éppenhogy nem fúj be a szél, viszont a kolostor vályogfala most igen jól vizsgázik, észrevehetően melegebb mint a téglafal, nem olyan rideg és a meleget igen jól tartja.”
A különösen hideg tél után a tavaszi napsugár hatására elolvadt hó, a Kecskemét felől lefolyó vizek tengerré változtatták a ferencszállási határt. A rétek, a legelők mind víz alá kerültek. A tanyák között alig lehetett közlekedni. Az 1944-es év hatalmas belvizeket teremtő tavasza igazolta a tanyasi emberek bölcsességét, akik az épületeket mindig a telek legmagasabb pontjára építették. Ezen a tavaszon már a gyorsvonat is megállt egy percre a vasútállomáson, amelynek neve a megtelepedett pálos rend iránti tiszteletadásként Pálosszentkútra változott.
A közelgő háború miatt 1944 szeptemberében Ferencszállás iskoláiban később kezdődött meg a tanítás, a tanárok többségét behívták katonának. Október 9-én a vöröshadsereg Csanynál áttörte a tiszai vonalat. Az élénk tüzérségi tűz hangja megrémítette a szétszórt tanyákban magukra maradt öregeket, asszonyokat. A pálosok kerékpáron látogatták, vigasztalták a lakosságot, próbálták megnyugtatni a többnyire családfő nélküli csonka családokat.
Október 20-ra a frontvonal elérte Ferencszállás területét. A magyar katonaság főhadiszállása a Szegedi úti iskolába költözött. A hátsó tüzérségi vonalat a Kis-Csólyosi útnál alakították ki. Szentkút közelében, a szélmalom mellett tüzérségi lövegek foglaltak állást. Az első gyalogsági vonal a Dong-ér mellett húzódott. A szovjet hadsereg 1944. október 21-én hajnalban indította a rohamot. A támadás keleti irányból, Pálmonostora felől érkezett, s a harc elsődlegesen a nemzetközi betonút, a mai M5-ös uralmáért folyt. Pálosszentkút területét október 22-én hajnalban foglalta el a szovjet hadsereg.
Az oroszok főhadiszállása a kolostorba költözött, az iskolában tábori kórházat rendeztek be. A zavaros idők miatt a halottakat a templom melletti kis akácos szélébe temették. Tapodi Imre, Csányi László, H. Tóth István és a kegyetlen háború többi helyi áldozata Pálosszentkút kegyhely megszentelt földjében alussza örök álmát.
A karácsonyi ünnepek békéjét még hol itt, hol ott zavarta meg a már továbbvonult front utóhatása. A puszta csendjébe betört háború rombolását szilveszterre befedte a mindent fehérre változtató égi takaró. A sűrű hóesésben mindenfelől bundába, subába burkolózott emberek igyekeztek a kis kápolnába hálaadó ájtatosságra. A ferencszállásiak számára a háború véget ért.
A második világháborút követő nehéz gazdasági helyzetben a közellátás nehézségeinek megoldására bevezetett beszolgáltatási rendszernek a gazdák egyre nehezebben, de eleget tettek. Az igásállatok száma olyany-nyira csökkent, hogy a tavaszi munkákat csak kalákában dolgozva tudták elvégezni. A napszámosok élelemért végezték a munkát. Mégis, minden nehézség ellenére a határban alig maradt föld gondozatlanul.
1945. szeptember 17-én az anyavároshoz fűződő köteléken ismét eloldottak egy csomót. Köztemetőt létesítettek a volt Endre-birtokból kimért területen. Az első halottat 1946. január 2-án temették ide.
A gazdasági helyzet továbbra sem javult, az infláció egyre magasabbra kúszott. 1946 januárjában egy mázsa rozs ára 12 millió pengő, egy férfi félcipő 250 millió pengőbe került, bár ez utóbbira nemigen költöttek Ferencszálláson. 1946 májusában egy pár kislibáért 130 milliót is elkértek, de ez alig rendítette meg a pénzért csak ritkán vásároló tanyasiakat.
Az időjárás javulása és a béke visszahozta a jó kedvet. Ebből az időből származik az itt élők által feljegyzett tréfás párbeszéd az ország új államformájáról: „No, István bácsi, mit szól az új államformához, a köztársasághoz? – Hát, tudja, kedves, most már csak egy jó erőskezű királyt válasszanak, aki majd rendet teremt!”
A tanyás körzetek fejlesztésének a világháború következtében megszakadt fonalát 1948-ban kezdték összecsomózni. A korábbitól eltérő, annál radikálisabb megoldást kerestek a tanyasiak életkörülményeinek javítására. A döntés végrehajtásához helyszíni felmérések készültek a tanyás városok határairól. 1949-ben a Gazdasági Főtanács életre hívta a Tanyai Tanácsot. Az országos hatáskörű szervezet elnökévé Erdei Ferencet nevezték ki.
A tanyakérdés végleges megoldásának a tanyaközségeg szervezését tekintették. A Tanyai Tanács közreműködésével elkészült az 1300/1949. kormányrendelet, amely korlátozta a külterületi építkezéseket. A rendelet megjelenése után állandó jellegű lakás építését csak belterületen vagy tanyaközpontban engedélyezték. A községesítési terv 1950-ben 33, 1951-ben 30, 1952-ben 25, 1953-ban 24, és 1954-ben is 24 tanyai község létesítését tartalmazta. 1954. április 15-én a Tanyai Tanács megszűnt, s a településfejlesztési kérdések felügyeletét a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium vette át.
A Tanyai Tanács szempontjai szerint készült felmérés Kiskunfélegyháza határában három tanyás körzetet érintett: Fülöpjakabot, Pákát és Galambost. A róluk szóló jelentést Kácsor Mihály, Kiskunfélegyháza végrehajtó bizottságának elnöke 1951. július 12-én készítette el.
Közülük Kiskunfélegyházától a legtávolabb Fülöpjakab feküdt. A várostól légvonalban tizenegy kilométer, Kunszállástól viszont csak két kilométer választotta el. A puszta 4031 katasztrális hold területén 2265 fő élt. Területén harminc-negyven házból álló telep volt kialakulóban, ahol központi iskola, bognár- és kovácsműhely, fűszerkereskedés működött. Távbeszélő állomása még nem volt. Páka 11 596 katasztrális hold területén 2326 fő élt, de összefüggő házcsoport nem alakult ki. A Galambosi úti települési helyhez 5765 katasztrális holdat számítottak, amelyen 1653-an éltek. Főleg egy-másfél holdas szőlőbirtokos kisparasztok lakták.
Kiskunfélegyháza végrehajtó bizottsága mindhárom területen tanyaközpont alakítását javasolta. Fülöpjakabbal kapcsolatban felvetették, hogy azt önálló községgé lehetne alakítani vagy Kunszállással egyesíteni. Pálosszentkút nem szerepelt a Tanyai Tanács által kérdezett körzetek között, községesítési munkái mégis elkezdődtek. Ez a helység mind Kiskunfélegyházától, mind Pálmonostorától kilenc kilométernyi távolságra helyezkedett el. Területét 13 300 katasztrális holdban jelentették, tehát nem számították bele a teljes ferencszállási határt. A megadott területen ekkor ezerhatszáz tanyában 3650 fő élt.
Az 1949. évi népszámlálás adataiból tudjuk, hogy a nevezett területen 1949-ben két üzlethelyiség és egy tejcsarnok működött. Takács Mihályné kocsmájában táncterem szolgálta a helyi mulatságokat. Tóth Illés húsz négyzetméteres műhelyében a tanyasi gazdák kovácsmunkákat rendelhettek. Talán őt tekinthetjük a tanyaközpont első kovácsmesterének. Kiépült az iskolahálózat, volt postairoda, távbeszélő állomás, egészségház és templom.
Az 1949-es tanyafelmérésben még mindig legtöbb az egyszobás tanya, de a főépületekhez a korábbiaknál több kisebb-nagyobb melléképület tartozik. A legnagyobb tanyák egyike a cséplőgéptulajdonos Fekete Andrásé. A gazdaság 261 négyzetméteres lakóháza téglaalapra, vályogból, cseréptetővel épült. Gépszín, istálló és sertésól tartozott hozzá. Az 1949-es tanyafelmérésben jegyeztek fől először méhest, Palásti Gáspár tanyájában. A Tapodi-tanyán két lakóház állott, igaz, egyik csupán negyven négyzetméter, a másik 64 négyzetméter területű volt. A tanyatelken felmértek egy 24 négyzetméteres pincét, 102 négyzetméteres istállót, kilencven négyzetméteres marhaszínt, 24 négyzetméteres kocsiszínt és egy 28 négyzetméteres sertésólat. Több tanyán megkülönböztetnek úgynevezett lacikonyhát, ami a mai szóhasználatban a nyári konyhának felel meg. Ezek területe változó, néhány négyzetmétertől ötven-hatvan négyzetméterig terjedt. Feltűnően több pincét írtak össze, mint a megelőző népszámlálások idején. Az építmények között dohánypajták, hambárok, magtárak, gépszínek, borházak és főként istállók találhatók. Istálló nélkül szinte nincs tanya.
A kiterjedt kukoricatermesztésről a megépült kukoricagórék tanúskodnak. Méretük igen változó, van 16, 28, és 36 négyzetméteres is. Farkas István tanyája mellé száz négyzetméteres olajütő malom készült. Sok a romos épület. Nem egy közülük évtizedek óta romokban áll. Lakóik bizonyára végleg beköltöztek a városba. Az 1949-es kataszterben összeírt tanyák többsége azonban folytonosan lakott, működő gazdaságokról ad bizonyságot.
Nagyságrend szerint a tanyák két részre csoportosíthatók. A kisebb csoportba a száz négyzetméter alatti lakóépülettel és néhány melléképülettel ellátott telkek tartoznak. A nagyobb csoportba az előzőeknél nagyobb lakóépülettel és sok melléképülettel kiegészülő üzemközpontokat sorolhatjuk. Ez utóbbiak között számos kétszáz négyzetméter körüli vagy ezt meghaladó lakóépületet, nagyméretű istállókat, birkaólakat, gépszíneket és egyéb gazdasági épületet írtak össze. Ferencszállás és Pálosszentkút tanyai gazdaságainak többsége az 1949-es népszámlálás idejére farmtanyává alakult. Lehet, hogy tulajdonosaik még tartottak házat a városban is, de gazdálkodásuk és mindennapi életük középpontja már itt van.
A tanyás gazdaságok üzemközpontjainak hálója az egész határt befedte. Olyan háló volt ez, amelyet különböző sűrűségűre szőttek, s minden láncszemét egy-egy tanyatelek alkotta. A Tanyai Tanács elképzelésében viszont az egyközpontú utcás tanyaközség létrehozása szerepelt. Az 1945 után megkezdődött szövetkezetesítés és az említett, 1949-es kormányrendelet külterületi építkezést korlátozó intézkedései szintén az egyközpontú tanyaközség létrehozását támogatták. Ezért már 1949-ben kijelölték az ekkor még Pálosszentkút tanyaközpontnak nevezett terület házhelyeknek szánt részét.
A 2400/1945. FM-rendelet alapján a Megyei Földbirtokrendező Tanács által kiosztott házhelyek birtokívébe összesen öt katasztrális hold és hatszáz négyszögöl területet jegyeztek be. Ebből négy darab egyenként 451 négyszögöles telket magánszemélyek nevére, a többit a Magyar Államkincstár Földhitel Alap javára telekkönyveztek. Az első ütemben nyolc 451 négyszögöles, egy 332 négyszögöles és 16 darab 291-292 négyszögöles házhelyet alakítottak ki. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB-titkára, Cseh László 1951. július 18-án hivatalosan értesítette Kiskunfélegyháza VB-elnökét, hogy „a Minisztertanács a Tanyai Tanács által tanyaközpontul kijelölt és Kiskunfélegyháza városhoz tartozó Pálosszentkút nevű tanyaközpont községgé alakítását rendelte el”. Ettől kezdve felgyorsultak az események. Megkezdődött a tervezett új község határvonalának bejárása s a megadott szempontok szerinti kiigazítása.
Az anyavárostól való elszakadás egyik legfontosabb feltétele az új község működésének zökkenőmentes beindítása volt. A hivatalos megalakulás időpontját ezért 1952. január 1-jére, az évkezdetre helyezték. A terület leválasztásakor igyekeztek az alakuló tanyaközség számára természetes határvonalakat találni, ugyanakkor igazodniuk kellett a központi előírásokhoz, miszerint a tervezett határ termelőszövetkezeti csoportot nem vághat ketté.
A tényleges közigazgatási terület bejárása és kiigazítása 1951. július 26-án a jászszentlászlói határ és a Csólyosi út kereszteződésénél tartott bizottsági szemlével kezdődött. A hatrábejáró és kijelölő bizottságba az alakítandó új község képviseletére Szarvas Antal MDP-titkárt, Csizmazia József Défosz-titkárt, Kiss Imrét, a Kossuth Tszcs elnökét, Fekete Istvánt a Szabadság Tszcs elnökét és Czombos Pált a Béke Tszcs elnökét hívták meg.
A határszemlén a bizottság kiigazításokat javasolt a Szabadság és a Béke Tszcs területeit kettévágó új közigazgatási határon. Mindkét tszcs teljes területét az új községhez csatolták. Felmerült Kremzer-hegy területének Pálosszentkúthoz csatolása is, de ezt végül elvetették. A sikeres kiigazítások eredményeként a községet mindenütt országút vagy dűlőút határolta.
A területkijelölés mellett a másik problémát az új község elnevezése jelentette. A Páloszentkút nevet – ekkor a rendet már feloszlatták, s a pálosokat eltávolították – a megyei vezetés sem a vasútállomás, sem a község nevének nem javasolta. Az előterjesztésben Petőfiszállás, Kiskun-Ferencszállás illetve az Alsó-Félegyháza megnevezést ajánlották, közülük az ismert okok miatt Petőfiszállás nyerte el a bizottság és az országos szervek jóváhagyását.
1951. október 3-ára minden vitás kérdést tisztáztak, s a végleges adatokat megküldték a Belügyminisztérium számára. 1951. november 21-én Házi Árpád belügyminiszter aláírta a határozatot Petőfiszállás község megalakításáról, amelynek alakulási időpontját 1952. január 1. napjában állapította meg. Egyben határozatot hozott arról, hogy az önálló tanácsú új községet a kiskunfélegyházi járásba kell beosztani.
Az új község bel- és külterülete összesen 10 703 katasztrális hold lett, amelyből 2186 katasztrális hold a három termelőszövetkezeti csoporthoz tartozott. Petőfiszállás közigazgatási területéhez soroltak 791 lakóházat, valamint 3161 lakost. 1951 novemberében a kijelölt belterületen csupán három ház állott. Az iskolák közül a külső homokosztályi iskola, a Majsai úti iskola, a Csólyosi úti iskola, a Szentkúti iskola, a Péteri-tói iskola, a Szegedi úti iskola és a Pálmonostori úti iskola összesen nyolc tanterme és tizenöt tanítója fogadta Petőfiszállás tanköteleseit.
1952. január 2-án ünnepélyes körülmények között megválasztották a helyi tanács 81 rendes és 41 póttagját, valamint a kilenctagú végrehajtó bizottságot. A tanács elnöke Csizmazia József, helyettese Fazekas József lett. 1952. január 3-án Petőfiszállás önálló tanácsú község megkezdte községi életét.

Seres István őrmester

Szűcs Antal katonaképe

Pálosszentkúton építendő búcsújáró templom helyszínrajza (1948)

A pálosszentkúti kegyhely átépítésének látványterve (1948)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages