Végromlások után, rendszerváltás előtt

Teljes szövegű keresés

Végromlások után, rendszerváltás előtt
A szovjet Vörös Hadsereg alakulatai 1945. március 22-én elfoglalták Székesfehérvár s a következő napon Fejér megye egész területét. Ezekben a napokban Pákozd elhagyott, kifosztott község képét mutatta: a harcok elmúltával a Tárnok és Érd körzetébe kitelepített lakosság csak lassan foglalta el újra otthonát.
A Székesfehérvár és térségéért vívott ütközet után több mint egy hónappal készült el az az összegzés, amely nemcsak általános, hanem konkrét leírást is tartalmaz a település helyzetéről, a visszatelepült lakosság életkörülményeiről. A harcok megkezdése előtt, 1944. szeptember 1-jén 3050, 1945 április végén 2210 lakos élt Pákozdon, mintegy hétszázan még nem tértek vissza szülőfalujukba. Lakhatatlanná vált huszonöt, javításra, újjáépítésre szorult hetven lakóépület. A középületekben – községháza, orvosi rendelő és lakás, egyházi épületek és iskolák, tűzoltószertár – is súlyos károk keletkeztek.
Súlyos gondok tornyosultak a pákozdiak előtt a gazdálkodás megkezdését, folytatását illetően is. Az állatállomány gyakorlatilag teljesen elpusztult: 1945 március végén mindössze hét lovat és három szarvasmarhát találtak a faluban (az állatállomány 1944 nyarán 239 ló, 1515 szarvasmarha, 2733 sertés, 3693 juh, negyvennyolc kecske és közel húszezer baromfi). Egy esztendő múltával változott a helyzet: az igavonó állatok (ló és szarvasmarha) száma megközelítette a háromszázat, a háziállatoké (sertés, juh, kecske, baromfi) az ezerháromszázat.
Az állatállomány pusztulása két területen: a gazdasági munkavégzésben és a közellátásban okozott nehézségeket. Mindezt tetézte, hogy a kitelepítés következtében a lakosság gazdálkodási eszközeiben, ingóságaiban több mint kilencvenszázalékos kár keletkezett. Egy 1946. évi statisztikai összesítés harminchatezer pengőben jelölte meg a háborús károk összegét (a pengő 1938. évi árfolyama alapján összesítették a károkat).
Az elmondottakból is következik, hogy 1945 tavaszán a közellátás súlyos, szinte megoldhatatlan probléma elé állította a község elöljáróságát. Most nem volt lehetősége segélyekre, mint 1848 őszén, hiszen Fejér megye legtöbb települése hasonló gazdasági helyzetben élte meg a második világháborút követő hónapokat. Kenyérgabonával mindössze háromszázan rendelkeztek, a részben ellátottak és az ellátatlanok számát 1900 főre becsülték. Átmenetileg könnyítette a napi megélhetési gondokat az uradalmak magtáraiban lefoglalt háromszáz mázsa gabona. Ezen mennyiségről jegyezte meg az elöljáróság: „a készlet a község szükségletét nem fedezi július 1-jéig” – azaz a betakarítás megkezdéséig.
A település újjáéledésének kezdeti időszaka több politikai, gazdasági feladat megoldását követelte: megkezdte tevékenységét a nemzeti bizottság, amelynek elnökévé a köztiszteletben álló Bartha Mihályt, a református iskola nyugalmazott igazgatóját választották. Személye volt a biztosíték arra, hogy a testület nem a pártérdekek mentén töredezik szét, hanem a lakosság érdekében egybefogja a demokratikus törekvéseket. Megalakultak 1945 április első felében a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok – Magyar Kommunista Párt (MKP), Szociáldemokrata Párt (SZDP), Nemzeti Parasztpárt (NPP), Polgári Demokrata Párt (PDP), Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) – helyi szervezetei.
Újjászerveződött a község képviselő-testülete, amelybe a pártok és a szakszervezetek delegáltak tagokat. Az 1944 december végétől tartó súlyos harcok szétzilálták a közigazgatást is. Csigó Rezső vezetőjegyzőt a szovjet katonai parancsnokság utasítására letartóztatták. Farkas József segédjegyző vette át az adminisztráció vezetésével összefüggő feladatokat. A községi bírót, Kiss Istvánt megviselték az események, idős korára való tekintettel felmentését kérte. Piros Jenő községi írnok is elhagyta állomáshelyét, a kisegítők közül Szántó Ferenc, Gulyás Ferenc és Schuszter Edit vállalták a további szolgálatot. Az egészségügyi ellátás újjászervezését személyi és tárgyi feltételek gátolták: romokban hevert az egészségház, és 1945 májusáig a frontszolgálatra behívott dr. Faik Dezső orvos nem tért vissza Pákozdra, csupán a községi bába – Buthi Istvánné – látta el feladatait.
A képviselő-testület és az elöljáróság újjászervezésére 1945. június 8-án került sor. A kisgazdákat tizenhárom, a polgári demokratákat öt, a kommunistákat tíz, a szociáldemokratákat nyolc, a parasztpártiakat kilenc, a szakszervezeteket négy, a pártonkívülieket két fő képviselte a testületben. Foglalkozás szerinti megoszlásuk a következő volt: földműves harmincegy, iparos és kereskedő hat, nyugdíjas négy, lelkész és tisztviselő kettő-kettő, orvos, erdész, szőlőmunkás, vasutas, halász és rendőr egy-egy. Az egészségügyi okok miatt lemondott Kiss Istvánt Hegedüs János követte a bírói tisztségben. Az elöljáróság tagja lett Moór József törvénybíró (helyettes bíró), Tóth Imre pénztárnok, László Levente közgyám, valamint Hegedüs József, Simon Lajos, Weiland József és Budai Gábor.
A képviselő-testület megalakulását követően a nemzeti bizottság, amely közel két hónapon át szervezte és részben el is látta a közigazgatási feladatokat, mindinkább háttérbe szorult, szerepe a politikai felügyelet gyakorlására „korlátozódott”. A személyi kérdéseket illetően a vezetőjegyzői tisztség betöltése osztotta meg a néphatalmi és az önkormányzati jogokat ellátó képviselő-testületet. Elsősorban a kisgazdák és a polgári demokraták ragaszkodtak Csigó Rezső vezetőjegyzőhöz. A munkáspártok azt követően lendültek támadásba, hogy a hatvanadik életévét betöltő, letartóztatásából időközben kiszabadult Csigót Rezsőtől az önkormányzati tisztviselőket is igazoló bizottság megvonta a támogatását – azaz politikai okok miatt további alkalmazását nem javasolta. A személyi kérdés megnyugtató megoldása hónapokig váratott magára, a helyi adminisztráció felelős vezető nélkül maradt, ugyanis az addig itt szolgáló Farkas Józsefet sukorói körjegyzővé választották. Végül a járási főjegyző, Móder József javaslatára a Csehszlovákiából elmenekült Kováts István kapta meg a vezetőjegyzői tisztséget. Az 1945. augusztus 31-én megtartott rendkívüli közgyűlésen megjelentek arra kötelezték a Megyercsről (ma Szlovákia) érkezett jegyzőt, hogy „a háború által nagymértékben sújtott község felépülése, megerősödése érdekében teljes odaadással dolgozzon”. A jegyzőkönyvben rögzítettek nemcsak a megválasztott tisztségviselőre, hanem valamennyi lakosra – tekintet nélkül osztályhelyzetére, felekezeti hovatartozására, pártállására – vonatkoztak.
Történelmi fordulatot eredményezett a földreform végrehajtásáról szóló rendelet, amelyet a minisztertanács 1945. március 17-én fogadott el. Pákozdon 1945. április közepén alakult meg a földigénylő bizottság, amelynek elnökévé Farkas József segédjegyzőt választották, nyár derekától Weiland József állt a testület élén. Április végéig 497 föld- és 291 házhelyigénylőt írtak össze, s a mezőgazdasági munkavégzés mielőbbi megkezdése érdekében több mint 1600 katasztrális hold szántót ki is osztottak.
A földalapot négy nagybirtok igénybevételével teremtették meg. Felmérték a székesfehérvári káptalan pákozdi, a Cziráky család börgöndi, a Kégl család csalai és a Simay-Holczer család kisfaludi birtokait. Részükre csupán száz-száz katasztrális holdat hagytak vissza (a Cziráky családnak a lovasberényi határban, a káptalannak Pákozdon, a Simay-Holczer családnak Kisfaludon, a Kégl családnak Csalapusztán). A földosztás végrehajtása során a pákozdiak és a szomszédos települések között konfliktusok keletkeztek. A lovasberényiek a börgöndi határrészre, a székesfehérvári igénylők zömében Kisfaludra, a sukorói földigénylők a káptalan birtokában volt szántók egy részére tartottak igényt. Börgöndpuszta lakói pedig a Velencei-tó déli partján levő Dinnyéssel egyesülve önálló községet kívántak.
A Pákozdhoz tartozó külterületi lakott helyek elszakadása, elcsatolása az anyaközségtől több évtizeden át téma maradt településünk életében. Az 1960-as évek elejétől az 1980-as évek közepéig Székesfehérvárhoz csatolták Kisfalud települést, Csalapusztát és Börgöndöt. Erre is utalva azt mondhatjuk, hogy a földosztástól a rendszerváltozásig Pákozd erőforrásai jelentősen csökkentek, a település lakosságmegtartó ereje gyengült, gazdasági háttere a belterületre, az ahhoz közvetlenül kapcsolódó mezőgazdasági ingatlanokra zsugorodott.
A földreform során igénybe vettek 6926 katasztrális holdat: 5604 hold szántót, kilenc hold kertet, 395 hold rétet, 517 hold legelőt, 203 hold erdőt, 179 hold nádast, tizenkilenc hold földadó alá nem eső területet (vízmosásos részeket, dülőutakat). Állami tulajdonba került 928 katasztrális hold, amelyből a legértékesebb területeket az erdők alkották.
Gazdasági cselédeknek, napszámosoknak, törpebirtokosoknak közel hatezer holdas területet parcelláztak fel. A helybeli 610 családnak 3857 holdat juttattak. A környező települések igénylőinek, elsősorban székesfehérvári és sukorói családoknak (210 igénylőnek) 1905 holdat mértek ki. A 820 család között 5752 holdat osztottak fel, egy családra átlagosan hét hold jutott; a pákozdiakra 6,3 hold, a más települések lakóinak pedig kilenc hold.
Néhány hónap alatt alapvető változások következtek be a birtokviszonyokban 1945 tavaszától, meghatározóvá váltak a kis- és középbirtokosok, az öt-tíz holdon gazdálkodó paraszti gazdaságok. Pákozd 14 161 kataszteri holdas határában 13 037 holdat az egyéni földbirtokok tették ki. A terület szétaprózott voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ez a birtokrendszer 5077 parcellából állt.
A földosztás a volt nagybirtokok gazdasági épületeinek, cselédlakásainak birtokbavételét is jelentette. A külterületeken levő cselédlakásokban 135 család, összesen 556 fő élt. Ebből két gyermeket 28, három gyermeket 34, négy gyermeket tizennégy, öt gyermeket három és ötnél több gyermeket két család nevelt. Lakásnak nem mondható, földbe vájt putriban egy négygyermekes, egy romos épület pincéjében ugyancsak egy négy gyermeket nevelő család élt. A földreform során 310 házhelyet mértek ki, 240-et ki is osztottak, ezek közel fele a külterületekre jutott. Börgöndön 44, Csalán 39, Kisfaludon 35, összesen 118 családnak juttattak házhelyeket.
Pákozdon is megteremtődtek 1945 őszére a demokratikus kibontakozás lehetőségei. Az önkormányzat és a nemzeti bizottság a többpártrendszer alapján működött, befejeződött a földosztás, a háborús károk felszámolása, a házhelyosztással új településrészek alakultak ki. A mezőgazdasági munkavégzés üteme – a súlyos gondok ellenére – követte a szezonális igényeket. Katonai műszaki alakulatok segítségével megtisztították az aláaknázott területeket, elszállították a háborús roncsokat, a lakosság összefogásával betemették a közlekedést, a mezőgazdasági munkavégzést hátráltató tankcsapdákat. Hogy mekkora volt a munka, jól mutatja: az aknákkal borított területek megközelítették a kétezer-négyszáz holdat, a lövészárkok és tankcsapdák hossza a hatvan kilométert, a bel- és külterületen mintegy ezerkétszáz katonai bunkert számoltak fel.
A háborús károk felszámolásáról, az újjáépítésről 1945 őszén a politikai küzdelmekre, a nemzetgyűlési választásokra terelődött a figyelem. A választásokat megelőzően a legaktívabbnak a kommunista párt bizonyult, míg a település legszervezettebb és létszámát illetően legerősebb pártja, a kisgazdapárt tartózkodott a „hangos politizálástól”, a falugyűléseknél hatásosabb eszköznek tartotta a házi agitációt, meggyőzést. A szociáldemokraták az iparosok és kereskedők körében rendelkeztek befolyással. A polgári demokraták az értelmiségieket, a parasztpárt tagjai pedig az újbirtokosokat mozgósították. A választásokat feszült várakozás előzte meg.
Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választások eredménye
Párt neve
Érvényes szavazatok
Összesen
Szavazatok százaléka
Férfi
Nemzeti Parasztpárt
7
9
16
1,20
Polgári Demokrata Párt
6
12
18
1,35
Magyar Kommunista Párt
28
24
52
3,89
Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt
501
630
1131
84,65
Szociáldemokrata Párt
59
60
119
8,91
Összesen
601
735
1336
100,00
 
A névjegyzékbe 1462 választópolgárt vettek fel. A politikai aktivitás magas fokát bizonyítja, hogy 92 százalékuk részt vett a nemzetgyűlési választásokon, mindössze 112-en maradtak távol. Az érvénytelen szavazatok száma nem haladta meg a tízet. A kisgazdák minden várakozást felülmúló győzelmet arattak. A pákozdi pártszervezet mellett sorakozott fel a lakosság döntő többsége, a kisgazdapárt helyi sikere messze meghaladta a megyei és az országos átlagot. A munkáspártok és a velük szövetséges Nemzeti Parasztpárt a községben csupán az érvényes szavazatok 14,15 százalékát szerezte meg. A lakosság határozott véleményt nyilvánított a polgári demokrácia, a polgári demokratikus alapokon fejlődő, független Magyarország mellett.
A nemzetgyűlési választások előkészítésével egy időben végrehajtott felmérés szerint a lakosság létszáma 2608 főre növekedett. A tizennégy éven felüliek foglalkozás szerinti megoszlása: kilenc diák, 768 földműves, 984 háztartásbeli, tizenhat kereskedő, 35 iparos, 27 tisztviselő, három egyházi alkalmazott. A földművesek közül – egy 1946 januárjában készült kimutatás adatait idézve – a kis- és középbirtokosok száma meghaladta az 590-et, a törpebirtokosoké a 260-at, tizenketten pedig továbbra is cselédnek minősültek.
A kisgazdapárt a jelentős választási győzelem ellenére a községi adminisztrációban és a néphatalmi testületekben nem tudta megerősíteni pozícióit. Sőt az 1946. márciusában létrejött Baloldali Blokk pártjai (a kommunista párt, szociáldemokrata párt és nemzeti parasztpárt) koncentrált támadást indított ellene. A képviselő-testület ülésein a baloldali tömörülés pártjainak akarata érvényesült, a kommunistákat tíz, a szociáldemokratákat nyolc, a parasztpártot kilenc fő képviselte. A munkáspártok és a kisgazdák között 1946 tavaszától állandósultak az ellentétek; a konfliktusok hatására Hegedüs János lemondott a bírói tisztségről, őt a kisgazdapárti Tóth Imre követte.
Pirruszi győzelemnek bizonyult ez a siker. A politikai erőviszonyok 1947 elejétől lényegesen módosultak: február 10-én a szövetséges nagyhatalmak Párizsban aláírták Magyarországgal a békeszerződést. Konzerválták (1992-ig) a szovjet csapatok tartózkodását hazánk területén, a politikai erőviszonyok a Szovjetunió és a kommunista párt javára tolódtak el. Néhány nappal a békeszerződés aláírása után letartóztatták a kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát, majd a miniszterelnököt, Nagy Ferencet „száműzték” az országból.
Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokat megelőzően támadásba lendült a kommunista párt, az úgynevezett kék cédulák alkalmazásától – a választási csalástól – sem riadt vissza. A diktatórikus módszerek, a választások törvényességét sértő eszközök Pákozdon azonban nem vezettek eredményre. A kisgazdapárt – jóllehet csökkenő mértékben – megtartotta tömegbefolyását, ismételten az országos és megyei átlagot meghaladó eredményeket ért el.
Az 1947. augusztus 31-én megtartott országgyűlési választások eredményei
Párt neve
Érvényes szavazatok
Összesen
Szavazatok
százaléka
Férfi
Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt
347
393
740
52,82
Magyar Kommunista Párt
92
89
181
12,92
Szociáldemokrata Párt
101
76
177
12,63
Nemzeti Parasztpárt
29
35
64
4,57
Keresztény Női Tábor
54
105
159
11,36
Magyar Radikális Párt
7
13
20
1,43
Független Magyar
 
 
 
 
Demokrata Párt
35
18
53
3,77
Polgári Demokrata Párt
5
3
7
0,50
Összesen
670
732
1401
100
 
A második világháborút követő esztendőket, amelyek a demokratikus átalakulás lehetőségét is megteremtették, az egypártrendszerre épülő diktatúra fokozatos kiépülése jellemzi. 1948 a fordulat éve: június 12-én a két munkáspárt egyesülésével létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (a továbbiakban: MDP). „Minden hatalmat a dolgozó népnek!” – hangoztatta a párt, a valóságban a szovjet típusú diktatúra nehezedett a lakosságra. Feloszlatták a még működő néphatalmi testületet, a nemzeti bizottságot. Kiépítettek a MDP szövetségi politikájának megfelelő népfrontszervezetet, felszámolták a helyi társadalom önszerveződésének folyamatában létrejött egyesületeket, a népfront keretei között megtűrt parasztpártot és kisgazdapártot.
Nem váratott sokat magára a községi önkormányzat felszámolása sem. Az 1950. október 22-én megtartott választásokkal létrejött a tanácsrendszer, amelynek helyi tagjaivá ötvenegy pákozdit választottak. A községi tanács és a végrehajtó bizottság a központi rendeletek és utasítások végrehajtójaként működött, a lakosság érdekeinek képviselete, azok érvényesítése alárendelődött a központi akaratnak, amelyet helyi szinten a Székesfehérvári Járási Tanács és a Fejér Megyei Tanács képviselt és gyakorolt. A dolgozó népre hivatkozó önkény kuláklistákat, iparosok engedélyeinek, kereskedők jogosítványainak megvonását, mezőgazdasági ingatlanok és lakóházak államosítását, termelőszövetkezeti csoportok erőszakos szervezését jelentette. Az osztályharc, a kizsákmányolók elleni küzdelem jegyében huszonnyolc család kuláklistára került, mindazok, akik tulajdonában huszonöt kataszteri hold vagy azt meghaladó mezőgazdasági ingatlan volt, illetve a birtokukban levő földek meghaladták a háromszázötven aranykoronát (az aranykorona a mezőgazdasági ingatlanok minőségének mértéke). Kuláklistára kerültek iparosok, kereskedők, kocsmárosok.
Az adminisztratív eszközök alkalmazása olyan folyamatokat indított el, amelyekre a jobbágyfelszabadítástól nem volt példa, földművesek „menekültek” a tulajdontól, iparosok lemondtak iparuk gyakorlásáról. Megkezdődött a tehetős földműves-, iparos- és kereskedőcsaládok gazdasági összeroppantása, a családok generációról generációra épülő értékeinek szétzúzása. A mind súlyosabbá váló beszolgáltatási kötelezettségekkel pedig tönkretették a földhöz juttatottakat. Néhány esztendő alatt „megteremtették” a mezőgazdaság szocialista átszervezésének alapjait.
„A pákozdiak nem adták be egykönnyen a derekukat...” – állítja az 1950-es évek elejére visszaemlékező adatközlőnk. A tanács vezetőinek meg-megújuló agitációja eredménytelen volt. Pákozdon a megyei és a járási vezetőkkel is dacolva 1955 tavaszáig termelőszövetkezeti csoport nem jött létre. Csontos Gábor tanácselnököt 1952 nyarán a kulákokat pártoló magatartás vádjával letartóztatták, a vizsgálati fogságból 1953-ban szabadult, évekig nem talált munkahelyet, 1956-tól nyugdíjazásáig a Fejér Megyei Levéltárban talált „menedéket”.
László Levente református lelkész 1951 utolsó hónapjaiban a Pákozdon elesett magyar és német katonák sírjainak megjelölésére pénzadományokat gyűjtött, amellyel a római katolikus lelkész és az egyházközség is egyetértett. Mind a református, mind a római katolikus lakosság jelentős részének törekvését, a „kegyeletes cselekedetet” csírájában elfojtották. A fennmaradt szűkszavú jegyzőkönyv szerint 1952 januárjában a gyűjtőakciót hivatalosan befejezettnek nyilvánították.
A vizes-nádas réteken 1954-ben alakult meg a rizstermelő szövetkezet, a kikényszerített közös gazdálkodás eredményre nem vezetett. 1955-ben a kisfaludi határrészben létrejött a Szabadságharcos Termelőszövetkezet, 434 katasztrális holdon (a szántóterület alig öt százalékán) kezdve meg tiszavirág-életű tevékenységét. A forradalmi események hatására 1956 októberében feloszlott. Közel másfél esztendős „múltja” Damoklesz kardjaként fenyegette a parasztságot.
Élénk figyelem kísérte 1956. október 23-át követően a forradalmi eseményeket a falu népe. A helyi történések első jelentős fordulópontja Král János és társai fellépése volt. A forradalmi követeléseket tartalmazó felhívást október 26-án a délutáni órákban ismertették a tanács vezetőivel, majd a tanácsháza előtt gyülekezőkkel. Az irodákból eltávolították a párt és a kormány vezetőinek arcképeit, a tanácselnököt pedig arra szólították fel, hogy hangosbemondón tájékoztassa a lakosságot az estére tervezett tüntetésről.
A követelést a tanácselnök nem teljesítette, szóváltásra került sor, a feszült helyzetet az a javaslat oldotta, hogy a tüntetés szervezői házról házra járva ismertessék követeléseiket.
Ugyanezen a napon egy kisebb csoport gyülekezett a földműves-szövetkezet boltja előtt. Az itt tartózkodók a szovjet katonai emlékmű lerombolását határozták el. Kéziszerszámokkal és kisebb erőgépekkel az emlékoszlopot megingatni nem tudták, végül az esti órákban a velencei gépállomás tehergépkocsijával döntötték le és tették a földdel egyenlővé (az emlékoszlopot 1957 tavaszán ideiglenesen helyreállították, 1962-ben pedig a római katolikus templom kertjében megújították). Október 27-én a községi tanács feladatait a negyvenhárom főből álló nemzeti bizottság vette át, az ügyek vitelét az úgynevezett ötös bizottság teljesítette. Dobai István vezetésével október 31-én a közrendre és a közbiztonságra felügyelő nemzetőrség is megalakult.
Biztonság, nyugalom jellemezte a települést, amikor november 4-én a hajnali órákban szovjet egységek vonultak a Budai úton Székesfehérvár felé. Pákozdon is félelem és rettegés lett úrrá. Letartóztatták 1957 tavaszán Král János földművest, Molnár László földművest, Kulcsár Sándor nádaratót, Csontos János földművest és Simon Ferencet. Rendőri felügyelet alá helyezték Tóth Sándort. Börtönbüntetéssel sújtották Molnár Lászlót, három esztendei próbaidőre felfüggesztett büntetésre ítélték Simon Ferencet, Csontos Jánost és Kulcsár Sándort.
Az ítéletekkel a lakosság néma ellenállását is megtörték. Több héten át tartó politikai agitációval 1959 tavaszán „meggyőzték” a parasztságot a közös gazdálkodás előnyeiről, március 10-én megalakult az 1848-as Szabadságharcos Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. 1960 januárjában az „egy falu-egy szövetkezet” mozgalom keretében egyesítették a bel- és külterületi közös gazdaságokat, a Börgöndön megalakult mezőgazdasági termelőszövetkezet beleolvadt a pákozdi szövetkezetbe.
Másfél évtizeden át működött önállóan a gazdaság, amikor az újabb politikai akaratnak megfelelően a község egyetlen jelentős mezőgazdasági egysége egyesült a székesfehérvári Szabad Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel. Pákozd elveszítette népes külterületi lakott helyeit, lakossága is csökkent, már-már a községi tanács és intézményeinek léte is veszélybe került. Az 1960-as évek második felétől mind jelentősebb ütemben iparosodó Székesfehérvár vonzáskörzetébe került a település, az aktív keresők mintegy hetven százaléka a megyeszékhelyen talált munkát.
A helyi gazdasági erőforrások csökkenése hatással volt az infrastruktúrára is. 1961-ben fejeződött be a település áramszolgáltatásának modernizálása, kiépült a közel két évtizeden át visszatérő problémát jelentő vezetékes ivóvízellátás, 1967-ben a felújított és átalakított uradalmi épületben otthonra talált a művelődési ház és a könyvtár, 1982-ben átadták az általános iskola új épületét. A belterület rendezésére hatással volt az 1971-ben átadott M7-es autópálya, és megkezdődött a Belső-hegyen, a Zsellér-mezőn levő 373 hektáros üdülőterület kijelölése és fejlesztése.
A rendszerváltozást követő években minden korábbinál jelentősebb beruházásokra került sor. Állami támogatással tovább bővült a vezetékes hálózat: a képviselő-testület az üdülőövezetbe is bevezetette az egészséges ivóvizet. A telefonhálózat a lakosság megnövekedett igényeit is kielégíti, vezetékes gázt hatszáz háztartás hasznosít. Megépült 1998-ban a polgármesteri hivatal szomszédságában az alapszintű egészségügyi ellátást biztosító egészségház. A község további fejlődésének alapvető gátja, hogy a XX. század végéig nem készült el a csatorna- és szennyvízhálózat, amely nemcsak a lakosság életminőségével, hanem a Velencei-tó vízminőségének megoldásával is összefüggő feladat.
Pákozdon a XX. század utolsó esztendejében 2504-en éltek, helyi intézmények: a száz férőhelyes óvoda, a több mint kettőszáz tanulót befogadó általános iskola, a kilencezer kötetes könyvtár. A lakosság ellátását huszonegy kiskereskedelmi üzlet és tizenkét vendéglátóhely biztosítja. A személygépkocsik száma meghaladja az 560-at, a távbeszélő fővonalaké a 840-et. Az 1990-től kibontakozó polgári átalakulást a következő adatok bizonyítják: a működő vállalkozások száma 159, amelyből tizenhét a korlátolt felelősségű társaság, 32 a betéti társaság és 110 az egyéni vállalkozás.
A XX. század utolsó évtizedében újabb emlékhely létesült a községben. A Mészeg-hegyen 1993. május 31-én avatták fel a Don-kanyarban elesett magyar katonáknak szentelt kápolnát, amelynek terveit Szabó Tamás építész készítette. Az emlékezők előtt beszédet mondott Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, aki méltatta a 2. magyar hadsereg helytállását s azt, hogy a sokszoros túlerővel szemben a hiányos fegyverzettel küzdő katonák teljesítették a haza parancsát. A katonai vereség ellenére győztesek voltak – hangoztatta a köztársasági elnök kijelentve: „Ez a kápolna és minden más hősi emlékmű lezár valamit. A múlt lezárását jelenti, megbékélést a valósággal, a jelennel. A Don-kanyar történelmünk kitörölhetetlen része.” Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök a kápolna és a harang beszentelését követően elmondta: azért imádkozik, hogy „ne csak a holtak között legyen meg az Isten áldotta béke, hanem közöttünk, az élők között is”.
Megható események sora zajlott le a kápolna előtt 1999. október 30-án. Itt helyezték örök nyugalomra az orosz földről, Roszkinó falu mellől hazahozott ismeretlen magyar katona földi maradványait.
Hosszas egyeztetések után 1999 őszén magyar küldöttség utazott a Don melletti községbe, amelynek határában találtak rá a honvédre. A küldöttség egyik tagja így emlékezett a kihantolás megdöbbentő látványára: „Harmincöt centiméterre feküdt a föld alatt. A fiú fél fejét valami letépte, a szája kiáltott. Lábán árkászcsizma volt, körülötte magyar katonagombok. A testét növények fonták be, keze ügyében kézigránát.” Az ismeretlen magyar katonát a hazaszállítást követően Tökölön ravatalozták fel, majd Pákozdon a doni emlékkápolna előtt temették el. Az ország minden részéből ide zarándokoltak előtt mondott imát a hősi halottakért Takács Nándor római katolikus megyés püspök, Márkus Mihály református püspök és Labossa Lajos evangélikus püspökhelyettes.
Pákozd már nem csak a pákozdi csata, hanem a 2. magyar hadsereg hőseinek emléke előtt tisztelgőknek is az egyik megszentelt zarándokhelye.

Fiatal lányok a római katolikus templom kertje előtt, háttérben az orosz emlékmű (az előtérben balról jobbra: Hegedűs Erzsébet, Pallusz Erzsébet. A kerítés előtt balról jobbra: Csizmadia Éva, (?), Horváth Éva, Hegedűs Éva, Németh Mária, Hegedűs Margit, Németh Irén

Szabó Sándor református lelkész beiktatása (1953)

Az egyéni gazdából traktorossá lett Pőcze József

Szüreti felvonulók: csőszlegény és csőszleány

Szüreti bálozók (1960-as évek második fele)

A községi könyvtár az 1960-as évek végén

A Bella betérő

Új lakóépület a Rákóczi utcában

Az egészségház

A doni emlékkápolna

A doni emlékkápolna avatása (balról jobbra: Márkus Mihály református püspök, Takács Nándor megyés püspök, Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, Poklosi Péter, a Székesfehérvári Városvédő Egyesület elnöke, Hegedűs Sándor polgármester)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages