Szent József oltalmában
Szent József oltalmában
A pákozdi műemlék jellegű katolikus templom szentélye a XIV. században már állt, sziklatalapzatra épült román stílusban. A mai szentélyben középkori részletek mutatják ezt: az egykori sekrestyebejárat és a szószékhez vezető ajtó kőkerete. A XVIII. század elején a reformátusok által elhagyott romos állapotú templomot átépítették, és 1720-ban Szent József tiszteletére felszentelték. Híveinek gondozását a veszprémi püspök előbb a komáromi jezsuiták többi Fejér megyei falujával együtt a váli, majd 1721 után a pázmándi plébániára bízta. Acsády Ádám püspök 1736-ban nem tudta elérni, hogy Sukoró és a távolabbi Seregélyes katolikusainak Pákozdhoz rendelésével megszervezhessék a pákozdi plébániát. Anyakönyveik 1785-től maradtak fenn.
A pázmándi plébánia 1747. évi vizsgálatakor a pákozdi templomról feljegyezték, hogy nyugati homlokzatához fatorony kapcsolódott, melyben egy harang szólította misére a híveket. (A tornyot 1769-ben építették fel újra, immár kőből, s ebből az alkalomból Dravecz József váli esperes a templomot meg is áldotta.) Téglalap alakú hajóját gerendás famennyezet fedte, a hosszház félköríves apszisban végződött: itt állt a szentély, benne a Szent József képével díszített oltár. A templom régi berendezéséről az 1778. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv megjegyezte, hogy „oltárkövét” Groll Adolf György (1733–1743 között győri püspök) szentelte fel. Kórusát két oszlop tartotta. A XVIII. századból származnak a Fájdalmas Szűzanyát, a Golgotán megfeszített Krisztust ábrázoló festmények, valamint a sajátosan magyar barokk téma megörökítése: Szent István felajánlja koronáját Szűz Máriának.
Pákozd 1748-ban a szomszédos Pátka filiája lett. Ekkor falunkban még csak minden negyedik vasárnap volt mise, mivel 1751-ben a jobbágy- és zsellércsaládfők között a katolikusok száma a tíz főt sem érte el. A hetenkénti istentiszteletre 1762-től tértek át. Az anyaegyház plébánosának jövedelmén kívül – amely a Carolina Resolutio időszakában a rendeletnek és a katolikus lakosság alacsony számának következtében elsősorban a reformátusoktól származott – kiderül egy 1745-ben készült uradalmi összeírásból, hogy a katolikus harangozó a jezsuita rendháztól javadalmi földet kapott (a kisfaludi határ közelében), s emellett egy szekér szénát adó rétje volt. Az 1770-ben készült összeírás szerint a templomgondnok (Peszér János) mentesült a cenzus megfizetése alól. A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után a templomra négy kapás szőlő maradt. Az 1777-ben újjáalakult székesfehérvári káptalan mint új kegyúr bőkezűen gondoskodott a templomról. Három vetőben juttattak az egyháznak földet, amelyet az rendszeresen bérbe adott.
Pákozd 1785 után egyházigazgatásilag a székesfehérvári felsővárosi plébániához került, de a lelkigondozást a fehérvári ferences atyák látták el. Csala- és Kisfaludpuszta továbbra is a pátkai plébánia filiája maradt. 1782-ben Csalapuszta, Dinnyéspuszta és Kisfaludpuszta lakóival a római katolikusok száma 175 fő volt. A katolikus magyarok mellett szlovák és német hívek is éltek, főleg a puszták területén. A katolikusok többsége szegényebb zsellér volt, a helység elöljárói közé inkább a református telkes jobbágyok kerültek. Így volt ez a jobbágyfelszabadítás előtt nem sokkal is: 1837-ben csak négy katolikus családfő rendelkezett úrbéri telekkel. A felekezet szám- és részaránya viszont fokozatosan emelkedett: 1810-ben 287, 1848-ban 550 a katolikusok lélekszáma Pákozdon, míg a reformátusoké e két évben 965, illetőleg 1200.
Saját költségén kőkeresztet készíttetett a templom elé 1794-ben a káptalani uradalom ispánja, Nagy János, 1810-ben az országút mellé állítottak egy kőkeresztet. Milassin Miklós székesfehérvári püspök áldotta meg 1798- ban a templom két harangját, az egyiket a Szent Szűz és Szent József, a másikat Szent Zsigmond (VI. századi burgundiai király) tiszteletére.
A pákozdi templom utolsó ferences adminisztrátora Németh Bernát volt. Az első világi papot a székesfehérvári szeminárium küldte: László Antal csak rövid ideig szolgált, 1817 decemberében Izsó Mihályt nevezték ki helyettes plébánosnak. A plébániát a következő évben, 1818-ban szervezték meg (lásd: Függelék X.). Balassa István kanonok jóvoltából a plébánia már ekkor könyvtárhoz jutott, Izsó Mihály ideiglenesen a gazdatiszti lakásban rendezkedhetett be.
A plébániaház a katolikus templom közelében egy korábbi kert helyén 1830-ban épült fel. A plébánia pecsétnyomójának vésete („sigillum parochiae pákozdiensis. an. 1830”) ezt az évszámot örökítette meg. Jövedelmének alapját földjei biztosították (csaknem huszonhat magyar hold szántó – ezerkétszáz négyszögöllel számolva – az Országúti-, Köböl-kúti-, Potya-kúti- és a Külső-szőlőkre dűlőben, hét és fél hold rét pedig a Ciba-kút alá dűlőben és a malomnál).
Pilsák György plébános, aki magyar, német, szlovák és szerb nyelven is beszélt, 1828-ban került a községbe. Nyelvtudásának 1848-ban is nagy hasznát vette, a hagyomány szerint ő járt közben a faluért Jellasics kapitányainál. Pákozdon temették el 1853 májusában. (Sírkövét 1964-ben, a régi temető felszámolásakor a templom fala mellé helyezték.) Halála évében a plébánia az úrbéri egyezség szellemében egy tagban kapta meg földjét, a kisfaludi határ közelében – a többi javadalmas szomszédságában –, a Papföldnek nevezett területen.
A katolikus lelkész birtoka a tizenkét holdnyi legelővel együtt közel ötven holdat tett ki. Közelében feküdt a templom huszonegy holdas szántója. A plébánia földjeit 1848-tól nem a hívek művelték, hanem az egyház haszonbérbe adta. Az 1868-ban lefolytatott püspöki vizsgálat évében a plébános ezenkívül az uradalomtól készpénzben száz forintot kapott, az eltörölt tized kártalanításának címén pedig 1863-tól évente negyvennégy forintot. A katolikus párok egyházi adóként ötven krajcárt (párbér) fizettek, amely az emberi élet fordulópontjait érintő egyházi szertartások utáni járandósággal (stólapénz) egészült ki. A plébánia jövedelme kegyes alapítványokból is elérte a száz forintot. Természetben a római katolikus hívek húsz mázsa szénát, húsz urna bort, húsz pozsonyi mérő kétszerest, két öl fát és háromszáz kéve nádat adtak egy-egy esztendőre, a káptalantól pedig két bárányt kapott. A harangozó az úrbéri egyezséget követően tizenöt hold földdel rendelkezett, kereszteléskor hat, esküvőkor tíz, harangozáskor ugyancsak tíz krajcár stólában részesült. Pilsák György és Hollner József plébános (1853–1880) idején is találkozhatunk Pákozdon – kisegítőként – székesfehérvári ferencesekkel: Német Polikárp 1853-ban pákozdi adminisztrátorként keresztelte meg Hajas Alajos iskolamester gyermekét.
A plébániának gondja volt az út menti keresztekre is. Az új temetőben, a Budai út mellett 1857-ben állítottak fel új keresztet az 1810-ben készült helyére (ma a Fehérvári út mellett található). Eredetileg az uradalmi tiszttartóság épülete előtt helyezték el 1834-ben Nepomuki Szent János szobrát Szabó Sándor uradalmi kasznár anyagi áldozatkészségéből: ma a templomkertben áll. Felsőmajorban 1862-ben szenteltek fel keresztet, s még ugyanabban az évben Limbek János adományából Jánosmajorban is. Kisfaludon a temetőben állt kereszt, a Budai út mellé 1862-ben helyeztek el egy másikat. A keresztet és a harangot a puszta mindenkori birtokosa tartotta fenn. Az 1860-as években a Déli Vasút dinnyési állomásának katolikus alkalmazottait is a pákozdi plébánia pasztorálta.
A politikai községhez tartozó puszták közül Börgönd és Kisfalud a pákozdi plébánia részét képezte, Jánosmajort 1908-ban Sukoróhoz csatolták. Csalapuszta a pákozdi plébánia megszervezését követően egy ideig továbbra is Pátkához tartozott, míg 1920-ban Pákozdhoz nem került.
A templom már a XVIII. század végén is szűknek bizonyult, csupán a hívek fele, nyolcvan felnőtt fért el benne. A XIX. század második felében ugyan sor került bizonyos munkálatokra – 1862–1863-ban tornyát sóskúti mészkőből megemelték, tetőzetét újrazsindelyezték. 1871-ben, a kórus kibővítése mellett, új orgonát kapott.
Átalakítását csak a XX. század elején tudták megkezdeni. Sterbeczky István plébános (1885–1918), aki a templom rendelkezésére álló pénzeszközöket is jelentősen növelte, először Városy Gyulához, majd Prohászka Ottokár püspökhöz fordult segítségért. Prohászka – a munka kivitelezése érdekében – engedélyezte, hogy a káptalan a saját tőkéjéből harminc év alatt visszatérítendő kölcsönt vegyen fel. Az 1912. évi átépítés során Klaucz György kanonok elgondolásai alapján a régi provinciális barokk stílusú templom oldalára merőlegesen új hajót emeltek, a régi hajó keleti fele lett a főszentély, az apszis pedig a mellékszentély. A sekrestyét a régi hajó nyugati feléből és a torony aljából alakították ki.
Az ily módon kibővített templomot Károly János nagyprépost Szent János tiszteletére szentelt haranggal ajándékozta meg. Berendezését felújították, illetve kiegészítették, 1913. június 29-én Prohászka Ottokár püspök szentelte fel. Az első világháború alatt két harangját elvitték és beolvasztották, 1918-ban az orgona homlokzati sípjai is erre a sorsra jutottak.
A háború utolsó évében ünnepelte volna a plébánia fennállásának centenáriumát, azonban – érthető módon – a megemlékezés elmaradt. Ugyanebben az esztendőben Horváth Józsefre bízták a pákozdi katolikusok lelki gondozását. Ettől az évtől kezdve maradtak fenn a Historia Domus feljegyzései, melyek beszámolnak az egyházi év kiemelkedő vallási szertartásairól, az úrnapi, keresztekhez vezetett körmenetekről. Eszerint 1919 novemberében – a plébánia történetében első alkalommal – a háromnapos miszsziót egy jezsuita atya tartotta. A Historia Domusban olvasható, hogy az úrnapja más alkalommal nézeteltéréshez vezetett: 1925-ben Bodola Aladár református vallású jegyző és Bódiss Lajos református lelkész között vita alakult ki, mivel előbbi kihirdette, hogy az úrnapja munkaszünet.
1928-ban megalakult az egyházközség, ugyanebben az évben a templom két – az első világháború óta hiányzó – harangját is pótolták. A már kibővített templom belső festése Gajáczky István honvéd százados és Gajáczky Ferenc tanár áldozatkészségének köszönhető. Wagner Gy. János festőművész falfestményei a magyar szentek életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Az oltár mögötti tablón az oltáriszentséget imádó alakok között valamenynyien megjelennek. A freskósorozat a legtöbb témát Árpád-házi Szent Erzsébet életéből meríti: Szent Erzsébet alamizsnája rózsákká változik; Szent Erzsébet elűzetése Wartburg várából; Szent Erzsébet hontalanságában Istennek dicshimnuszt énekel; Szent Erzsébet sírját halála után hét évvel a német császár jelenlétében felnyitják, és romlatlanul találják.
Az 1929-ben megalakított Fejér megyei törvényhatósági bizottságnak Horváth József plébános, az 1934-ben újjáválasztottnak a káptalani felügyelőn kívül László Levente református lelkész is tagja lett. A plébánost 1933-ban váli kerületi esperessé nevezték ki, egyszersmind Pákozdot a székesfehérváritól a váli esperesi kerülethez csatolták.
Az 1937–1938. esztendő Pákozdon is a Szent István-jubileum jegyében telt: 1937-ben egyhetes missziót tartottak, a fehérvári jubileumi körmeneten a falu reformátusai is részt vettek. A Szent Jobbot Székesfehérvárra szállító Aranyvonat elé, valamint Pacelli bíboros átutaztakor az ifjúság kivonult a dinnyési állomásra. Az 1938. évi eucharisztikus kongresszuson a pákozdi katolikus lányok és legények egyesületét százötven fiatal képviselte. Ugyanebben az esztendőben szépen sikerült a legény- és az úgynevezett sajtónap. A máriaremetei és a hagyományos bodajki zarándoklatokon is mind többen, még nagyobb buzgósággal vettek részt, mint a korábbi években.
Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspök 1939. május 9-én Pákozdon bérmált. A község képviselő-testülete, felekezeti hovatartozás nélkül, ünneppé nyilvánította ezt a napot. A házakat fellobogózták, a szertartáson az egyesületek képviselői is jelen voltak. Ez évben emlékeztek meg a Tanácsköztársaság községi mártírja, Barna Imre halálának évfordulójáról is. Mindkét templomban istentiszteletet tartottak az egyesületek, a leventék és a község vezetőinek részvételével. A római katolikus egyházközség 1937-ben megvásárolta a felekezeti iskolával szomszédos házat egyházközségi otthonnak. 1943-ban a pákozdi hívek is hozzájárultak a bodajki templomtérnek és környékének rendbehozásához.
A második világháborúban a plébániát súlyos károk érték. Élelmezési alakulatot helyezett el 1944. december 20-át követően az orosz katonai parancsnokság az épületben. Külön kérte a templom védelmét a templomgondnok 1945 márciusában, amikor huszonhat család kivételével mindenkinek el kellett hagynia Pákozdot. Ennek ellenére a plébánia irattára és könyvtára a front alatt elpusztult, csupán az anyakönyvek és a már említett Historia Domus maradt fenn. Ezeket a dokumentumokat a református egyház anyakönyveivel és kelyheivel együtt koporsóba tették, és elásták a temetőben. A templom tetőzete, ablakai megsérültek, az egyházközségi kultúrház egyik helyiségét romossá válása miatt le kellett bontani.
A sokat szenvedett pusztákon, Börgöndön 1945. december 23-án, Csalán csak 1947. április 20-án tudtak először újra misét tartani. Pákozdon 1946-ban két évfolyam elsőáldozását bonyolították le egyszerre, mivel az 1944–1945-ös tanévben a gyermekek nem készülhettek fel az eseményre. Nagy jelentőséggel bírt 1946. augusztus 25-én Székesfehérváron Mindszenty József hercegprímás beszéde, amelyen nyolcvanhét pákozdi hívő is jelen volt.
Horváth József, a község plébánosa – akit 1945 óta Altrichter Ferenc helyettesített – 1947-ben nyugdíjazását kérte.
Megrendezték 1948-ban – mint arról korábban már megemlékeztünk – a pákozdi csata centenáriumi ünnepségeit a faluban. A rendezvénysorozat programjába szeptember 26-án az egyház is bekapcsolódott. Ebben az évben államosították a felekezeti iskolákat. A kulcsokat június 26-án átadták a főjegyzőnek, majd még az év során a kultúrház is állami tulajdonba került. A következő esztendőben megszervezték az iskolai fakultatív vallásoktatást, erre a tanulók kilencven százaléka igényt tartott.
A plébánia termőföldjeiről Altrichter Ferenc 1950-ben mondott le: „Javadalmi földjeim haszonélvezetéről existentialis okokból, mivel azok jövedelmet részemre már nem biztosítanak, lemondva, azokat az egyházközség rendelkezésére bocsátottam.” A földeket az utánuk járó magas közterhek miatt, s mivel „a földreform során Pákozdon oly mérvű földigény lett kielégítve, hogy ezen földjavadalomnak bérlet utjáni hasznosítása itt improduktív eredménnyel jár” az egyházközség megvételre az államnak ajánlotta fel. Az állam és az egyház közötti megállapodás értelmében a plébános, a kántor és a harangozó a javadalmi földek helyett, azok közterheinek elengedése mellett nyolcszáz-nyolcszáz négyszögöl háztáji kertet kapott.
A búzaszentelő és „keresztjáró” körmeneteket először 1952-ben korlátozták az állami hatóságok, ettől kezdve azokat a templomban tartották. Az úrnapi körmenetet előzetesen engedélyeztetni kellett, de a régi útvonalon, a szokásnak megfelelően, a négy sátrat is felállították. Az egyházközség hagyományos őszi Szent Kereszt-napi búcsúját is megtartották, és a körmenet a páskomi kereszthez vonult. A megszorító intézkedéseket jelzi azonban, hogy 1953-ban a körmenet már csak a templom elé mehetett ki, a hittanoktatást pedig csupán a tanulók negyven százaléka kérte.
Teljesen lepusztult állapotban találta a plébániát 1959-ben az új plébános, Szendi József (1980–1982 székesfehérvári kanonok, 1983–1993 veszprémi püspök, majd 1993–1997 veszprémi érsek). Börgöndön csak a kápolna falai álltak, Csalán már az sem. A lelkipásztor javaslatot készített a plébánia épületének helyreállítására, ehhez pénzt és munkaerőt is sikerült biztosítania. A tizenöt évig tető nélkül álló börgöndi kápolnát 1960. december 18-án szentelték fel. Ugyanebben az évben a plébánia területe kisebb lett: Csalát Pátkához, Kisfaludpusztát pedig a székesfehérvári Öreg-hegyen működő lelkészséghez csatolták.
A templomot 1962-ben – a műemlékvédelmi szempontok figyelembevételével – restaurálták. Ekkor váltak láthatóvá az 1912-ben befalazott középkori részletek. A felújítás emlékét a bejárat felett elhelyezett márványtábla jelzi. 1963-ban, az orosz katonai temető rendbehozásakor, a templomkertben lévő keresztet a plébánia elé helyezték, 1967-ben pedig a Nepomuki Szent János-szobrot állították mai helyére. A hívek gondozását 1969-től Ács Antal folytatta, 1994-től a pákozdi római katolikusoknak már nincs helyben lakó lelkészük, a székesfehérvári öreghegyi plébános, Glósz Ervin látja el a pásztori teendőket.
A római katolikus templom a XIX. század végén
A plébánia javadalmi földjei 1818-ban
Nepomuki Szent János szobra a templomkertben
Az 1857-ben állított kőkereszt a Budai út mellett Pákozd és Kisfalud között
Az elsőáldozók 1968-ban Szendi József plébánossal, a későbbi veszprémi püspökkel majd érsekkel
