Pákozd Összefoglaló
Pákozd
Összefoglaló
Összefoglaló
A Székesfehérvárról a Velencei-tó északi partján Budára vezető út mentén kialakult település gazdag történelmi múlttal dicsekedhet. Az ország históriáját érintő, sorsfordító csaták színtere (1593, 1848, 1944–1945) a bronzkortól lakott hely. Az árkokkal és erődítésekkel körülvett földvárak közül a pákozdi az egyik legnagyobb és leletanyagát illetően a legértékesebb.
A község neve a XI–XII. század fordulóján élt Anonymus Gesta Hungarorum című munkájában fordul elő a legkorábban „montem Pakoztu” alakban.
Neve feltehetően személynévből, magyar névadással keletkezett, s az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű (az ólengyel Pakost személynév). A XIII. századtól – az írott források bizonysága szerint – lakott hely. 1348-ban már templomról és plébániáról tesznek említést az oklevelek. Ekkor a székesfehérvári kiváltságos káptalan birtoka a falu.
Buda (1541) és Székesfehérvár (1543) török megszállását követően a település a közép-magyarországi falvak sorsára jutott. Egyszerre és egy időben szolgált a megfogyatkozott és többször menekülni kényszerített lakosság két (török és magyar) földesurat. A Székesfehérvár térségében megismétlődő hadműveletek oda vezettek, hogy a XVI. század közepéig töretlen fejlődésről tanúskodó település históriájában négy-öt évtizedenként súlyos törések következtek be, amelyek már-már a végleges pusztulásával fenyegettek.
Az első pákozdi csata révén ismert ütközet, amelyet az egyesült európai keresztény seregek ebben a térségben 1593 őszén megvívtak, célját, Székesfehérvár töröktől történő visszafoglalását nem érte el, de súlyos következményekkel járt a falu határában megvívott összecsapás: több mint három évtizeden át lakatlan maradt a település. Újratelepítésére 1625 körül kerülhetett sor. Ekkor a Jakusits család a falu magyar földesura. 1637-től a jezsuita rend komáromi rezidenciájának lesz a birtoka.
Pákozd 1688-ban, Székesfehérvár török megszállás alóli felszabadításával mentesült a közel százötven esztendős hódoltsági lét valamennyi terhétől. Gyorsütemű a falu újjáépítése és benépesítése. 1696-ban ötvenkét jobbágycsalád lakta. A népesség létszáma – becsült adat alapján – megközelítette a háromszáz főt. A zömében református lakosság az ország függetlenségéért vívott Rákóczi-szabadságharc idején (1703–1711) a magyar fejedelemhez állt. A Székesfehérvárt körülzáró kuruc seregek egyik központja volt.
A XVIII. század további évtizedei gazdasági fellendülést eredményeztek, népessége a század végén meghaladta az ezerszáz főt. A földesúr „személyében” is változások következtek be; az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend helyébe az 1777-ben újjászervezett székesfehérvári káptalan lépett.
Az 1848–1849. évi forradalom és az Ausztriától függés felszámolása reményében zajló szabadságharc eseményeiben Pákozd és térsége kiemelkedő szerepet töltött be. Pákozd, Pátka és Sukoró között vívta meg a független magyar honvédsereg első győzelmes ütközetét a Jellasics vezette horvát-osztrák haderővel. A magyar honvédsereg tizenhatezer katonájával szemben a horvát-osztrák haderő közel ötvenezres sereget vonultatott fel. A haza függetlenségének, a forradalom vívmányainak védelme megsokszorozta a hadsereg erejét. Jellasicsot legyőzték, fegyverszünetre kényszerítették.
Pákozd lakossága súlyos árat fizetett a győzelemért. Nemcsak a környező falvak, hanem a fehérvári káptalan és a megye lakossága is segítségükre sietett. A káptalan gabonát osztott, Fejér megye forradalmi bizottsága gyűjtőakciót szervezett a falu népének megsegítésére.
A pákozdi csata emlékét nemcsak a honvédsereg tagjai őrizték meg, a diadalról megemlékezett a lakosság is. Apák adták át fiaiknak a dicső napok emlékét, a valóságból regényes mondákat szőttek. 1890. május 26-án Pákozd belterületén emlékoszlopot emeltek az ütközetet megvívó honvédseregnek.
A Velencei-tó északi partján, a Mészeg-hegyen emelt újabb emlékmű már az 1950-es évek elejének alkotása (1951). A két kőemlék évtizedeket „hidal át”: az első világháború, majd a második világégés évtizedeit. 1914-től 1918-ig katonai szolgálatra több mint négyszáz főt vonultattak be a nagyközségből. Közülük hetvenegyen vesztették életüket. 1918 őszétől forradalmak dúlták fel a falu rendjét. 1919 júniusában a proletárdiktatúra ellen lázadás tört ki, Barna Imre földművest a vörös különítményesek megölték.
A politikai és gazdasági válságokból az 1930-as évek közepétől bontakozott ki lassú fejlődés. Az 1898-ban Székesfehérvártól Bicskéig megépített helyiérdekű vasút mellett rendszeres autóbuszjárat kötötte össze ez idő tájt már a települést Vereb, Pázmánd, Velence, Sukoró, Kápolnásnyék faluval és Székesfehérvár várossal. Megerősödtek a középparaszti gazdaságok, amelyek húsz-harminc katasztrális holdon gazdálkodva termékeiket a helyi felvásárlóknál és a székesfehérvári piacon, országos vásárokon értékesítették. Az alapfokú oktatási feladatokat a római katolikus és a református egyházközségek által fenntartott iskolák látták el. A két világháború között 2833 a lakosság létszáma, közülük római katolikus 1521, református 1282.
Ellentmondásos évtizedeket élt át Pákozd 1945 után. Előbb a földosztás végrehajtása és a többpártrendszer a demokratikus átalakulás megerősödésével kecsegtetett, amit az egyéni gazdálkodás, a helyi ipar és kereskedelem, a kisvállalkozói réteg szétzúzása követett. Mind jelentősebb lett az elvándorlás, az ingázás, elsősorban a székesfehérvári nagyvállalatok alkalmazták az innen elvándorló munkaerőt. Mindez a népesség létszámának stagnálását okozta. Az elmondottakat az is erősítette, hogy közigazgatási átszervezések során Pákozd elveszítette külterületi lakott helyeit; Csalapusztát, Kisfaludot és Börgöndöt Székesfehérvárhoz csatolták.
Történetében a legújabb fordulatot a rendszerváltozást követő gazdasági, politikai és szellemi felszabadulás jelentette. Vállalkozások egész sora jött létre, fellendült az idegenforgalom, a település a Velencei-tó és a Velencei-hegység egyik „fővárosává” rangosodott. Már nemcsak az 1848. évi emlékművek táplálják országos hírnevét: az 1993-ban, a második világháborúban szovjet fronton elpusztult 2. magyar hadsereg emlékének szentelt, a Mészeg-hegyen épített doni emlékkápolna is.
