A tanítás mesterei
A tanítás mesterei
Tíz portát írtak össze 1648-ban Pákozdon, amely csekély gazdasági erőt jelentett ahhoz, hogy iskola létezését feltételezzük. Ám ez a megállapítás nem jelentheti azt, hogy a helybeli gyermekeket senki sem oktatta: a korai időkben ez rendszerint a lelkész feladata volt. Az általunk ismert első adat, mely helyi tanítóra utal, 1739-ből maradt fenn.
A források tanúsága szerint az oktatás mint mesterség gyakran jelentett ugródeszkát az egyházi hierarchiában történő emelkedéshez. Ezt támasztja alá Pákozdi S. Mihály életútja, aki előbb itt mint tanító kereste a kenyerét, majd Felcsúton prédikátor lett, csakúgy, mint Rékási György, aki 1748-ban lett tanítóból sukorói prédikátor. Cserna Gergely 1769-ben járta be ugyanezt a pályát. Egy esztendővel későbbi adat szerint a református iskolában negyvennyolc gyerek tanult Radványi Jánostól elemi ismereteket és hittant.
Két évvel az első modernnek tartott tanügyi rendelet (Ratio Educationis, 1777) kiadása előtt, 1775-ben íródott az a jelentés, amelyből arról értesülünk, hogy a református iskola épülete nagyon régi, a tanításra alkalmatlan. Ebből arra következtethetünk, hogy a településen a szervezett keretek között zajló oktatás a XVIII. század elejéig nyúlik vissza.
A már említett tanügyi rendelet, amely az alsófokú oktatást a Habsburg Birodalom területén kötelezővé tette, az analfabetizmus radikális csökkentésének szándékáról tanúskodik. A rendelet kiadása egybeesett a Mária Terézia uralkodása alatt megerősödött ellenreformációval, amely amellett, hogy a protestánsok számára a vallásgyakorlat terén jelentős szigorításokat tartalmazott, negatív hatással volt az oktatásra is. Ezért kellett bezárnia kapuit 1752 és 1784 között a Dunántúl egyik oktatási fellegvárának, a Pápai Református Kollégiumnak, így ebben a híres intézményben a protestáns ifjaknak harminc éven át nem volt módjuk továbbtanulni.
II. József 1784-ben kiadott türelmi rendelete a protestánsok vallásgyakorlatában jelentős könnyítéseket tartalmazott. Templomot emelhettek torony és harang nélkül, az uralkodó betiltotta az erőszakos katolikus hittérítést is.
A XIX. század első éveiben bontakozott ki hazánkban az a mozgalom, melyet az irodalomtörténészek a nyelvújítás időszakának neveznek. Pákozdon 1805-től tanított az a Somogyi Gedeon, aki a nyelvújítási mozgalom egyik vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek volt ellenfele. Iskoláit a Pápai Református Kollégiumban járta ki, majd a pozsonyi jogakadémián végezve Pesten dolgozott ügyvédként. Szenvedélye volt a római, görög, német és francia irodalom. Leghíresebb munkája a Mondolat, amely a magyar irodalmi életben nagy felzúdulást keltett. Kazinczy – valószínűleg jócskán túlozva – így írt szerzőjéről: „a nép nem tűrhette gorombaságát s zabolátlan életét, s kiadtak rajta”.
A pákozdi tanítók javadalmazása az évtizedek alatt nem változott. Egyfelől évente meghatározott pénzösszeg (1770-ben tizenhat, 1805-ben hatvan, 1812-ben húsz, 1818-ben tizenkét, 1841-ben pedig húsz forint), másfelől csekély föld járt a mesternek, a földet a falu, illetve egyházközség tagjai művelték meg. Ezt egészítették ki a különböző juttatások, mint a hús, só, faggyú és a „mustbéli jóakarat”.
A községi tanítóknak – így a pákozdiaknak is – az oktatáson kívül még számos feladata volt. Az 1818. március 12-től alkalmazott Krispek Mihály szerződéséből tudjuk, hogy díjazták tanítóként és kántorként is, temetésekért, hirdető cédulák írásáért, halottsirató versekért kilenc-tizenöt krajcár illette meg.
Feltérképezte a községek oktatási-nevelési viszonyait 1841-ben a Fejér megyei nevelésügyi bizottság. A pákozdi református felekezetű iskoláról készült jelentés megállapította, hogy a községi iskolába (Kisfalud- és Börgöndpusztával együtt) 153, télen 92 gyermek járt. (Az adat azt mutatja, hogy a tankötelesek közel negyven százaléka élt távolabb a faluközpontban lévő iskolától.) Az oktatáshoz-neveléshez kapcsolódó kiadásokat a református egyház pénztárából fizették. Az áldatlan körülményekre jellemző, hogy a fűtésről, tankönyvekről, íróeszközökről a szülők gondoskodtak, illetve az is, hogy az iskola huszonkilenc tanulóját segélyben kellett részesíteni. A tananyag hit- és erkölcstanból, vallástörténetből, földrajzból, természettudományból, számtanból, írásból, énekből és olvasásból állt.
A nagyfokú írás- és olvasástudatlanság volt az oka annak, hogy az 1867. évben alakult új, felelős magyar kormány egyik legfontosabb feladatának az oktatásügy rendezését tartotta. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk általános tankötelezettséget vezetett be hattól tizenkét éves korig, intézkedett a községi népoktatási intézetek felállításáról, az iskolák állami felügyeletéről és arról, hogy „minden növendék saját anyanyelvén nyerje az oktatást”. A törvény szigorú követelményeket tartalmazott az iskolaépületre, s ahol az nem volt megfelelő, újat kellett építeni vagy a régi épületet a törvény előírásainak megfelelően átalakítani, felújítani. Ilyen adat a református iskoláról nem maradt fenn, az épület felújítása, bővítése később valósult meg.
Az iskolát 1897-ben 145, míg egy évvel később 188 tanköteles látogatta, ez a rohamos létszámnövekedés megfigyelhető a másik községi (a katolikus) tanintézmény esetében is.
Az 1930-as évektől új kötelessége lett a református iskola tanítójának az iskolai törzsönyv vezetése, amelyet korábban a községi jegyző díjmentesen látott el. Így most ő járta be negyedévenként a külterületi lakott helyeket: Börgöndpusztát, Börgönd állomást, Dinnyést, Újtelepet, Világost, Csalát, Kisfaludot és Pákozd vasútállomást.
Bartha Mihályt 1904-ben választották meg kántortanítónak. 1882-ben született Makkfalván, tanítói és kántori oklevelét Nagyenyeden szerezte. 1902-ben kisegítő tanító Nyárád-Berc községben, majd két esztendőt Bodajkon tanított, onnan került két év után a faluba, itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1941. szeptember 1-jéig. 1906. október 18-án már Pákozdon kötött házasságot Albert Máriával. A házasságból hat fiúgyermek született, közülük hárman érték meg a felnőttkort. Géza a Budapesti Műszaki Egyetem dékáni hivatalát vezette, József tanítóképzőt végzett, majd a Magyar Királyi Honvédség tisztje lett, 1944-ben Munkács térségében súlyosan megsebesült, 1953-ban hunyt el. László református teológiát, tanítóképzőt és főiskolát végzett, az 1940-es évektől kedvelt időtöltése a festészet, főleg a pákozdi tájat, épületeket örökíti meg. Bartha Mihályt harminchat évi szolgálat után, 1940-től Szabó Kálmán követte a katedrán, akit a második világháború alatt katonai szolgálatra hívtak be, majd orosz fogságba esett.
A másodtanítói állást 1906-ben szervezték meg, ám a két világháború közti időszakból csak Szűcs Amália nevét ismerjük, akinek nyugdíjba vonulása (1941) után pályakezdő tanítóként Kiss Gizellát alkalmazták. Ő – bár letette a hivatali esküt – csak 1941. szeptember 1-jétől december 31-ig oktatott Pákozdon, ezt követően a Veszprém megyei Mihályházára költözött. Feladatkörét Szabó Kálmánné Kajtor Julianna foglalta el.
A kántortanító a tanévek végén kimutatást készített azon tanulókról, akiknek „a tankötelezettségét meghosszabbítani javasolta”. Ezek a táblázatba foglalt statisztikák rávilágítanak arra, hogy több gyermek, bár tanulmányi eredménye megfelelő volt, elmaradt a többiek mögött „betegség és ruhátlanság miatti sok mulasztás”, illetve „nagyfokú szegénység miatt”.
A második világháború pusztításai hosszú időre megbénították a református iskola munkáját. Az iskolaszék elnökeként kimagasló lelkiismeretességgel tevékenykedő lelkész, László Levente 1945-ben az alábbiakról tájékoztatta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot: „kéttantermes iskolánk teljes felszerelése elpusztult, a padlók tönkrementek – istállónak használták –, az iskolapadokat eltüzelték, az ajtókat, ablakokat elhurcolták, tehát minden elpusztult, csak az üres, sok helyütt erősen leromlott falú csupasz terem maradt meg”. Ilyen körülmények között kezdődött meg az 54 gyerek oktatása május 7-én. Taneszközök hiányában „az első osztályban a betűk és számok alakjának levegőben ujjal írása és képzeletben rögzítése, a sima falon ábrák rajzolása, a többi osztályokban a szemléletes és lekötő magyarázat útján az elképzelés és emlékezet erősítése” segítségével kísérelt meg eredményes tanítást végezni Szabó Kálmánné.
A rendkívül nehéz körülmények miatt László Levente több alkalommal igényelt (és kapott) államsegélyt a teljesen tönkrement intézmény rendbetételére. 1945-ben kétszázezer pengőt, 1947-ben pedig két részletben összesen háromezer-ötszáz forintot juttatott az állam az épület helyreállítására, a berendezés pótlására. 1948. június 26-án lépett hatályba az 1948. évi XXXIII. törvénycikk, amely a felekezeti iskolák államosításáról döntött.
A felekezeti iskoláktól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az 1947–48. évre vonatkozóan ekkor az általános adatokat összesítő gyűjtőívek kitöltését követelte meg. A református iskola adatait az alábbiakban összegezzük. Feltűnő, hogy 1948. nyarán a nyolcadik osztályt egyetlen tanuló sem végezte el.
A református iskola tanulói 1948-ban
A tanulók megoszlása
|
Fiú/lány
|
Osztályok
|
Összesen
| |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
I.
|
II.
|
III.
|
IV.
|
V.
|
VI.
|
VII.
|
VIII.
| |||
A beiratkozott tanulók száma
|
Fiú
|
12
|
14
|
12
|
5
|
6
|
5
|
16
|
–
|
70
|
Lány
|
3
|
3
|
8
|
7
|
6
|
7
|
7
|
–
|
41
| |
Év végi bizonyítványt kapott tanulók száma
|
Fiú
|
12
|
14
|
12
|
5
|
6
|
5
|
16
|
–
|
70
|
Lány
|
3
|
33
|
8
|
7
|
6
|
7
|
7
|
–
|
41
| |
összesen
|
15
|
17
|
20
|
12
|
12
|
12
|
23
|
–
|
111
| |
1950. március 19-én ült össze az a bizottság (Szabó Kálmán igazgató, Eiterer Ferenc tankerületi főigazgatóhelyettes, László Levente lelkész, Szabó Lajos párttitkár, Kajtor Julianna), amely megállapította a református tanintézményről, hogy „az épület félig kő, félig vályog, tetőzete nád, és olyan tárgy, melyet az államosítás alól mentesíteni kellene, nincs az iskolánál”.
A római katolikus iskolát a székesfehérvári káptalan építtette, valószínűleg a XVIII. század első felében. Mindössze két helyisége volt: a tanító lakása és az a tanterem, ahol 1770-ben Horváth István nyolc gyermeket tanított.
Ugyanúgy pontos felmérést készített erről az intézményről is 1841-ben a nevelésügyi bizottság, mint tette ezt a református esetében. Eszerint negyvenhárom (Kisfaludról tizenegy) fiú és harmincöt (Kisfaludról nyolc) lány tanult ekkor a káptalan által fenntartott iskolában. Az anyagiakat tekintve valamivel jobb helyzetben volt, mint a református iskola, ugyanis a fűtést, könyveket, íróeszközöket a fenntartó biztosította. A tanító bérezése hasonló volt az általánosan elterjedthez, amelyet egyfelől havi fizetés (1841-ben negyvenkét forint, ami több mint kétszerese a református tanító fizetésének), javadalmi föld, melyet a római katolikus hívek műveltek, másfelől különböző juttatások tettek ki. A tantárgyak a következők voltak: hittan, olvasás, írás, számtan.
1846-ban az „oskolai felügyelő” már azt jelentette, hogy az iskola épülete a tanulók számához képest túl szűk. Az igények tehát kinőtték az adott lehetőségeket, a gyereklétszám évről évre emelkedett. Ezt a problémát úgy kísérelték meg ideig-óráig orvosolni, hogy aratásig a nagyobb gyerekek, akiknek segíteni kellett az otthoni munkában, hetente csak két délelőttöt töltöttek az iskolában. Egy esztendő elteltével az épülettel együtt a „csaknem alkalmatlan” tanítót is lecserélték, azzal a megjegyzéssel, hogy e csekély jövedelemért jobb tanítót nem alkalmazhattak.
Az 1857. évi dokumentumokban a korábbiakhoz képest jelentős változást tapasztalunk: a fenntartó már nem a káptalan, hanem a katolikus egyházközség. A tanítás egyébként ugyanúgy a tanító lakásával egybeépült tanteremben folyik, mint korábban. Az összesen 85 tanköteles gyermekkel délelőtt és délután három – három órában Hajas Alajos tanító és Hollner József hitoktató foglalkozott.
Egy egyházlátogatás – canonica visitatio – alkalmával 1868-ban (az Eötvös-féle népoktatási törvény életbe lépésének évében) népes küldöttség – többek között Nyirák Ignác székeskáptalani nagyprépost, Pauer János püspök, Májer József apát és őrkanonok, Venosz Imre apátkanonok és székesegyházi főesperes, Radnich Imre kanonok és budai főesperes, Gózony György oldalkanonok, Matuska János rektorkanonok, Kopallik Cayetán prépost, kerületi alesperes, Balassa László szolgabíró és Meszlényi Miklós esküdt – kereste fel Pákozdot. Megvizsgálták a helyi oktatási viszonyokat is. A korábbi évtizedekkel ellentétben pozitívumként kiemelték, hogy „az iskola jó karba helyeztetett”, valamint azt, hogy Gózony György az iskolamesternek és a tanintézménynek fűtésre évenként két-két öl fát ajánlott fel. Emellett felhívták a figyelmet arra, hogy „nyáron a tanoncok az iskolát nem látogatják”, ezért „a baj orvoslását a lelkipásztor buzgóságától elvárták”. A plébános nem állhatott feladata magaslatán, hiszen a nagy tekintélyű delegáció kötelességévé tette, hogy „hetenkint többször, legalábbis kétszer hitelemző oktatás végett az iskolában megjelenjék és a kisdedeket oktassa”.
A tanítói állás nem mindeniknek jelentett egyet a lelkiismeretességgel és elhivatottsággal. Polgár Mihály katolikus tanító „hanyagsága, korcs életmódja és iszákossága” miatt 1876-ban kisebb lázongás ütötte fel a fejét a faluban. Még az a gyalázat is megesett, hogy „számtalan szülő elkeseredésében vallásának mellőzésével gyermekét a helybéli református iskolába kénytelen járatni”, ezért a „nyomasztó és szomorú viszonyok helyreállításában” kérték az esperes segítségét.
Ugyanezen év (1876) nyarán mérték föl a tanítói lakás és iskola állapotát, melyet az 1868. évi népiskolai törvény szigorú előírásai követeltek meg, és úgy találták, jelentős változtatások szükségesek. Az új épület építési költségeihez – amely ezerkétszáz forintra rúgott – I. Ferenc József császári és királyi magánpénztára száz forintot utalt, a helyi templompénztár háromszáz forint kölcsönt, a káptalan hatszáz forintot adott.
Az új épület 1877-ben készült el. Ebben az évben a tanulók száma megközelítette a kilencven főt, tanítójuk Schäffer János, akinek életébe a birodalmi nagypolitika is beleszólt: 1878-ban, Bosznia-Hercegovina okkupációja időszakában katonai szolgálatra vezényelték Eszékre, ahonnan szerencsésen visszatért, és még nyolc éven át látta el feladatát. Halála után, 1896-ban Radics József móri segédtanító pályázott, ám megválasztása komoly viharokat kavart. Nem tudni miért, de a hívek hevesen ellenezték a döntést. Az ellentét a tanító és az egyházközség tagjai között évek múltával sem csillapodott. Ekkor még senki sem gondolta, hogy „a híveknek nem tetsző és nem kellő” Radics József nem érdemtelen a bizalomra, és több mint három évtizedes lelkiismeretes munkásságával végül elnyeri majd a római katolikusok általános megbecsülését.
1912-ben már a harmincöt évvel korábban emelt iskolaépület is szűkösnek bizonyult, ezért a plébánia kezdeményezte, hogy délelőtt (8-12-óráig) a III-IV. évfolyamot, délután (fél 2-től fél 4-ig) az I-II. évfolyamot végző tanulók járjanak oktatásra. A végső megoldást azonban majd a háromszázezer korona államsegélyből felépülő új tanterem jelenteni az 1920-as évek elején.
A gyermeklétszám növekedésével párhuzamosan nemcsak az épület bővítése, hanem a kántortanítói állás mellett a második (úgynevezett osztálytanítói) állás megszervezése is szükségessé vált. 1923-ban Radics József lánya, Radics Ilonka nyerte el a státuszt.
A Radics József halála után megüresedett kántortanítói széket 1928-ban szavazással Gottléb János nagylóci tanító foglalta el, aki hét év után, 1935-ben Úrhidára távozott. Az 1920-as évek végére a tanulók száma tovább emelkedett (az 1931– 32. tanévben már százötven főre), ezért felmerült a harmadik tanterem megépítésének, illetve a harmadik tanítói állás megszervezésének igénye is.
Az 1935/36. tanévtől Gottléb helyét Rajkai Elemér foglalta el, és őt az új tanév megkezdésekor Szilaj Gyula követte, „akinek orgonajátéka és énektudása is kiváló” volt. Annak alapján, hogy ő is mindössze 1941 januárjáig dolgozott Pákozdon, majd az őt követő Bagyari Dezső és Udvarhelyi János is egy-két éven belül váltották egymást, kijelenthetjük, hogy a három évtizeden keresztül helyben oktató Radics József után, a fiatal tanítók nem találták itt meg a számításukat sem az anyagiakat, sem az életminőséget illetően.
Kisebb hiányosságokat tárt fel az 1939. november 30-i iskolafelügyelői jegyzőkönyv a gyermekek tudásában, de összességében Szilaj Gyula és Radics Ilona szakmai munkáját igen kedvezően értékelte. („A gyermekek viselkedése illedelmes [...] a tanítók és a gyermekek közti viszony a megbecsülésen és a szereteten alapuló [...] a tanítónő pontosan és lelkiismeretesen végzi oktató-nevelő munkáját [...] a kartárs a honvédség kiváló teljesítményére, a Kárpátalja visszaszerzésével kapcsolatosan megfelelő hangon mutatott rá [...] Szilaj tanár úr tanítása érdekes, lendületes, eredményes.”) Ekkor a következő tantárgyakat oktatták: olvasás, írás, fogalmazás, rajz, ének, testgyakorlás, számtan, mértan, földrajz, történelem, kézimunka.
Újra felvetődött 1942 júniusában – ezt a százhatvan fős gyermeklétszám indokolta – a harmadik tanítói állás megszervezése, melyet 1943 tavaszán Rádly Máriával töltöttek be.
A háború pusztításai nem kímélték a katolikus iskolát sem, 1945 tavaszától éveken át egy tanteremben felváltva folyt az oktatás. A körülmények csak lassan javultak. Még két évvel a háború lezárulása után is a 162 I-VIII. osztályos tanuló kétnaponta, négy csoportba osztva tanult. A tanárok: Udvarhelyi János kántortanító, Csigó Rezsőné, született Rádly Mária és Radics Ilona. Az államosítás évében (1948) a pákozdi római katolikus iskolában 125, a börgöndibe harminchárom, a csalapusztaiba negyven kisdiák járt.
A katolikus iskola tanulói 1948-ban
A tanulók megoszlása
|
Fiú/lány
|
Osztályok
| ||||||||
I.
|
II.
|
III.
|
IV.
|
V.
|
VI.
|
VII.
|
VIII.
|
Összesen
| ||
A beiratkozott tanulók száma
|
Fiú
|
18
|
19
|
10
|
13
|
13
|
7
|
4
|
–
|
84
|
Lány
|
26
|
11
|
15
|
5
|
11
|
6
|
6
|
–
|
80
| |
Ismétlő tanulók száma
|
Fiú
|
10
|
6
|
3
|
2
|
8
|
–
|
–
|
–
|
29
|
Lány
|
12
|
–
|
–
|
1
|
5
|
2
|
2
|
–
|
22
| |
Kimaradt vagy meghalt tanulók száma
|
Fiú
|
1
|
–
|
–
|
1
|
–
|
–
|
–
|
–
|
2
|
Lány
|
1
|
1
|
–
|
–
|
–
|
–
|
–
|
–
|
2
| |
Év végi bizonyítványt kapott tanulók száma
|
Fiú
|
14
|
15
|
10
|
11
|
10
|
6
|
2
|
–
|
68
|
Lány
|
20
|
9
|
14
|
4
|
4
|
6
|
–
|
–
|
57
| |
összesen
|
34
|
24
|
24
|
15
|
14
|
12
|
2
|
–
|
125
| |
A földreform végrehajtásáról szóló 600/1945. számú miniszterelnöki rendelet intézkedett a földbirtokosok vagyonának elvételéről, illetve megváltásáról. Így a csalai és börgöndpusztai uradalmi iskolák is tulajdonos, fenntartó nélkül maradtak. Az ellentmondásos helyzeten a római katolikus egyházközség azzal változtatott, hogy elvállalta ennek a két tanintézménynek a működtetését.
A Pákozhoz közeli két pusztai népiskolának fenntartásáról korábban két nagy múltú család gondoskodott: a börgöndit a Cziráky, míg a csalait a Kégl család alapította. A tanítókat a földbirtokos nevezte ki és a püspöki hivatal hagyta jóvá. Ezen tanintézményeket az uradalmi cselédek, mezőgazdasági munkások gyermekei látogatták, és ezért komoly problémát jelentett, hogy „az időszaki cselédváltozások megnehezítették a tanító munkáját”. Emellett az is hátráltatta a tanári munka hatékonyságát, hogy az alacsonyabb néprétegből származó szülők nem látták át az iskoláztatás fontosságát: nem törődtek gyermekeik házi feladatával, télen az időjárási viszonyok, nyáron a gazdasági munkák miatt tartották otthon gyermeküket.
A háború után a börgöndi és csalai iskola újjáépítése építőanyagok hiánya miatt nagy nehézségekbe ütközött. „A hívősereg a front és a két aszályos esztendő pusztításai után, sehogysem bírt megbirkózni a reászakadt terhekkel.” Végül 1945-ben a börgöndi, két évvel később a jelentős károkat szenvedett csalai iskola is újjáépült.
A csalai római katolikus iskola tanulói 1948-ban
A tanulók megoszlása
|
Fiú/lány
|
Osztályok
| ||||||||
I.
|
II.
|
III.
|
IV.
|
V.
|
VI.
|
VII.
|
VIII.
|
Összesen
| ||
A beiratkozott tanulók száma
|
Fiú
|
7
|
4
|
3
|
1
|
3
|
–
|
18
| ||
Lány
|
7
|
5
|
6
|
5
|
3
|
2
|
24
| |||
Ismétlő tanulók száma
|
Fiú
|
2
|
2
| |||||||
Lány
|
3
|
3
| ||||||||
Kimaradt vagy meghalt tanulók száma
|
Fiú
| |||||||||
Lány
|
1
|
1
|
2
| |||||||
Év végi bizonyítványt kapott tanulók száma
|
Fiú
|
7
|
4
|
3
|
1
|
3
|
–
|
18
| ||
Lány
|
6
|
4
|
6
|
1
|
3
|
2
|
22
| |||
összesen
|
13
|
8
|
9
|
2
|
6
|
2
|
40
| |||
A börgöndi római katolikus népiskola tanulói 1948-ban
A tanulók megoszlása
|
Fiú/lány
|
Osztályok
| ||||||||
I.
|
II.
|
III.
|
IV.
|
V.
|
VI.
|
VII.
|
VIII.
|
Összesen
| ||
A beiratkozott tanulók száma
|
Fiú
|
4
|
4
|
4
|
1
|
2
|
3
|
1
|
19
| |
Lány
|
6
|
1
|
4
|
2
|
2
|
2
|
1
|
1
|
19
| |
Ismétlő tanulók száma
|
Fiú
|
2
|
2
| |||||||
Lány
|
1
|
1
| ||||||||
Kimaradt vagy meghalt tanulók száma
|
Fiú
|
1
|
1
| |||||||
Lány
|
2
|
1
|
3
| |||||||
Év végi bizonyítványt kapott tanulók száma
|
Fiú
|
3
|
3
|
3
|
1
|
3
|
2
|
1
|
16
| |
Lány
|
5
|
1
|
4
|
1
|
2
|
2
|
1
|
1
|
17
| |
összesen
|
8
|
4
|
7
|
2
|
5
|
4
|
2
|
1
|
33
| |
Az állami iskola tulajdonképpen a két felekezeti iskola összevonásával jött létre 1948-ban, két épületben, négy tanteremmel. Első tanári karát a következők alkották: Szkladányi Károly igazgató, Csigó Rezsőné, Gersmayer Irén, Radics Ilona, Törzsök Gábor, Tyukoss Béla, Tyukoss Béláné, László Leventéné.
Az egészségügyi viszonyok (főleg a pusztákon) meglehetősen rosszak voltak. A pákozdi községi orvos így írt jelentésében (1951): „az iskolaépületek a régiek, a kor követelményeinek már nem felelnek meg. A termek egyébként tiszták, világosak, jól szellőztethetők, elég jól fűthetők. A csalapusztai iskolának a tanterme nem megfelelő, köves padozatú, hideg. Az iskolákból a mosdófelszerelés mindenütt hiányzik. Kútja csak a pákozdi Petőfi utcai iskolának van, de vize nem használható”.
Az Oktatási Minisztérium 1951-ben rendeletben írta elő, hogy a tanintézeteket szakmai és ideológiai szempontból szakfelügyelőnek kell ellenőriznie. A községben két alkalommal, 1951. november 16-án és 1952. április 9-én vizitáltak. Utóbb a szakfelügyelői jelentés kiemelte, hogy az 1950. évtől iskolaigazgató Szkladányi Károly „az iskola ügyeit példás lelkiismeretességgel végzi”, a tantestület pedig „jó és közvetlen közösséget alkot, példás lelkiismeretességgel, fáradtságot nem ismerve tanítanak és nevelnek”.
1957-ben tíz, a tagiskolákban további öt tanerőt találunk, s e létszámbővülés oka kétségkívűl a tanulói létszám növekedésében keresendő.
Az általános iskola tanulói 1957-ben
Fiú
|
Lány
| |||
Pákozd
|
252
|
134
|
118
| |
Börgönd
|
42
|
24
|
18
| |
Csala
|
60
|
29
|
31
| |
Kisfalud
|
17
|
8
|
9
| |
Összesen
|
371
|
195
|
176
| |
A pedagógusok lakáskérdése ebben az időszakban megoldhatatlan problémát jelentett. A csalapusztai tanító, a kisfaludi és pákozdi tantestülettől három, később öt nevelő ingázott. Szkladányi Károly igazgató javasolta, hogy a volt MDP párthelyiségét a jogutód MSZMP engedje át nevelői lakásnak.
Az 1960-as évek elejétől az állami általános iskola megszervezte a dolgozók általános iskoláját is. Itt 1961-ben a VII. osztályban tizennyolc, a VIII. osztályban tizenhat fő kezdte meg tanulmányait. A felnőttek zöme kezdetben gyári munkás, egyetlenegy termelőszövetkezeti tag volt közöttük. 1964-ben a dolgozók iskolájába járóknak már negyven-ötven százaléka volt tagja a termelőszövetkezetnek.
Az 1961. évben a 310 gyermeket már tizenegy tanár tanította, s újabb bővítési terv kidolgozása vált szükségessé. Egy esztendővel később három teremmel gyarapodott az iskolaépület.
Az 1966. évből rendelkezünk először olyan adatokkal, melyek a továbbtanulók számáról tudósítanak. A nyolcadik osztály huszonöt tanulójából huszonegy jelentkezett középiskolába: öt fő technikumba, kettő szakközépiskolába, egy gimnáziumba, tizenhárman pedig ipari iskolába kérték felvételüket. Megkezdték 1978-ban az új, nyolc tantermes iskolaépület építését, ezt 1981-ben, míg a hozzá csatlakozó sportlétesítményt 1989-ben adták át rendeltetésének. 2000-ben az iskolában 247 diák tanult, az oktatással összefüggő feladatokat huszonkét tanár látta el.
Először 1952 nyarán merült fel, hogy a faluban napközi otthonos óvodát hoznak létre. A tervekből 1953 szeptemberére lett valóság, amikor a község vezetősége ellenszolgáltatás nélkül átengedte e célra a volt intézői lakást és annak belső udvarát. Mindenki megelégedésére 1957-ben az óvodába járó negyven kisgyerekkel Varsányi Gézáné, majd pedig Bognár Elemérné foglalkozott nagy szeretettel.
Az 1950-es évek második felében az óvoda rohamléptekben fejlődött, bővült, gyarapodott. 1960 márciusában már egy teremmel többre volt szükség, pancsoló épült, nyárra ötvenöt apróságnak biztosították az étkezést. Az új termen kívül vízvezetékkel is ellátták. Mindezeknek köszönhetően már egy korszerűbb, hetven gyermek befogadására alkalmas intézmény áll előttünk. Ennek ellenére a lehetőséget a falubeliek nem használták ki, ugyanis a napi egy forint, melyet a szülőknek fizetni kellett, túl soknak bizonyult. Így a járási tanács kénytelen volt 1962-ben egy óvodai csoportot megszüntetni. Napjainkban a száz apróságra méretezett óvodába 92 gyermek jár, őket kilenc óvodapedagógus oktatja és felügyeli.
Jelentés a református iskola állapotáról (1775)
A református iskola a századfordulón
A református iskola leánynövendékei Szűcs Amália tanítónővel (az 1930-as évek elején)
Bartha Mihály kántortanító nyugdíjba vonulása (1941). (A második ülő sor közepén: Bartha Mihály, tőle jobbra László Levente lelkész és Csigó Rezső vezetőjegyző)
Egy békés nyári délután 1913-ból. Balról jobbra: Bartha Mihály kántortanító, Bartha Mihályné, Bartha Géza, Bartha Dénes, Szűcs Amália tanítónő, Szűcs Julianna, Mészöly Anna, Bódiss Lajosné, Bódiss Irén, ifj. Bódiss Lajos, id. Bódiss Lajos református lelkipásztor
A római katolikus iskola, háttérben a plébánia és a templom (XX. század eleje)
Radics József és Radics Ilona síremléke a köztemetőben
Az általános iskola VII. osztályos tanulói (1958)
Az általános iskola tanulói az 1960-as évek közepén (a második sor közepén az osztályfőnök, Szabó Sándorné)
Hitoktatásban résztvevő fiatalok a református templom kertjében (az 1950-es évek végén)
