Ozora Összefoglaló

Teljes szövegű keresés

Ozora
Összefoglaló
A hét domb gyűrűjében, a Sió jobb partján, Tolna megye északnyugati részén, Simontornya és Pincehely szomszédságában fekszik Ozora. A gazdag régészeti leletek arra utalnak, hogy jó földje és átkelőhelye egyaránt letelepedésre sarkallta az őskori népeket, a keltákat és rómaiakat valamint a vándorló népcsoportokat. A honfoglalást követően a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Legkorábbi írásos említésével 1009-ben, Szent István pécsi püspökség határait megállapító oklevelében találkozunk.
A település felvirágoztatása, vásártartási jog megszerzése, a szokásos mértéket felülmúló mezővárosi privilégiumok adományozása, Zsigmond korának meghatározó egyéniségéhez, a firenzei származású Philippo Scolarihoz kapcsolódik. Az Ozorai Pipo néven ismert főúr olasz mintára építtetett várkastélya – bár a történelem viharaiban többször megrongálódott, tulajdonosai céljuknak megfelelően átformálták – mindmáig a település országosan ismert középülete. Feltárását követően jelenleg teljes rekonstrukciója folyik. Befejezését követően múzeumként kulturális célokat szolgál majd.
Pipo kérelmére V. Márton pápa engedélyével az 1423-ban felépült kolostorba obszerváns ferences barátok telepedtek. Száz évvel később az úgynevezett ozorai őrség – szerzetesi szerveződés – hét kolostorában (ozorai, paksi, györgyi, héderhelyi, kőrőshegyi, csákányi, séllyei) már 165 barát élt. A kolostor a régió vallási életében, az oktatásban meghatározó szereppel bírt.
Ozorai Pipo után a család kihalásáig a nagyhatalmú Héderváryak, majd Török Bálint birtoka lett. 1543-ban török kézre került. Lakossága jelentősen csökkent, rövid időre elnéptelenedett. 1686 szeptemberében szabadult fel. Ekkor délszláv telepesek és magyarok lakták. A szlávok többsége a Rákóczi-szabadságharc időszakában elmenekült. A terület új urai, az Esterházyak katolikus magyarokkal népesítették be Ozorát. Míg 1696-ban alig százan éltek itt, a XVIII. század végén tartott népszámláláskor már 2338-an lakják. A számbeli növekedés az 1920-as évekig tartott, ekkor Ozorának 4600 lakója volt. Ezt az állapotot kezdetben mérsékelt, majd 1960-tól – az elköltözések, születés csökkenések miatt – rohamos népességapadás követte. Napjainkra 1910 körüli az ozorai polgárok száma.
Az Esterházy-hitbizmány alsó uradalmainak központjává fejlesztett mezővárosban jelentős beruházások folytak. Szálló, vendéglő, lakások az uradalmi tiszteknek, alkalmazottaknak, kézműveseknek, malmok épültek. 1739–1744 között elkészült a kulapusztai hercegi kastély, kiépült a vadaspark, ide került a méntelep és a lovarda. Ezt követően a XVIII. század második felében a várat granáriummá (magtárrá) alakítottak át, csak néhány földszinti termét használták továbbra is irodák, pincerészét börtön céljára.
Ozorán az uradalom, a helyi lakosok, valamint vásározással a környező települések igényeinek kielégítését szolgálta a nagyszámú kézműves. Az uradalmi szűrszabók, fazekasok, vargák, csapók, csizmadiák és takácsok az 1740-es, a mezővárosi csizmadiák, takácsok, szabók, szűrszabók az 1760-as évek végén kapták céhprivilégiumaikat az Esterházy hitbizomány fejétől. A kézművesek többsége szakmája mellett rákényszerült a vásározásra, valamint a gazdálkodásra, kert- és szőlő művelésére, állatok tartására.
A jobbágyok betelepüléskor nyert kedvezményei fokozatosan megszűntek. A követeléseit erőteljesen növelő uradalom és a falu népe között a kapcsolat rosszabbodott, 1766-ban jobbágylázadás tört ki. A vármegyei törvényszék 49 résztvevőt ítélt várfogságra, sáncmunkára. Közülük heten halálos ítéletet kaptak. Az elrettentően súlyos büntetéseket Mária Terézia királynő mérsékelte.
Ozora XVIII–XX. századi történelmét végigkísérte a földhiány. A XIX. század első felében a telkes jobbágyok perbe keveredtek földesurukkal. 1844-ben a földhiány miatt az ozorai jobbágyok és zsellérek közel háromezer holdnyi uradalmi terület művelésére kötöttek igencsak előnytelen megállapodást az uradalommal. Míg 1848-ban e megállapodás terheit igyekeztek lerázni, a haza védelme iránti kötelességüket maradéktalanul teljesítették.
A forradalom és szabadságharc legdicsőbb napjai közé került 1848. október 7-e, amikor az osztrák felbujtásra támadó Jellasics jobbszárnyát jelentő horvát hadtest, Peczel Mór katonái és a Csapó Vilmos által vezetett Tolna megyei népfelkelők, nemzetőrök előtt Ozoránál fegyverletételre kényszerült.
A jobbágyfelszabadítást követően százával maradt Ozora népe föld nélkül. A környező uradalmak illetve uradalmi bérlők állandó cselédként és alkalmi munkásként csak egy részüket foglalkoztatták. Számosan költöztek el a településről, vándoroltak ki az országból. Az itthon maradottak a századforduló aratósztrájkjaiban kíséreltek meg engedményeket kicsikarni. Az ozorai agrárproletárok az 1929–33-as gazdasági válság idején a mezőgazdasági megmozdulások állandó résztvevői voltak.
A Nagyatádi-féle földreform, majd az 1945-ös földosztás eredményeként jelentősen nőtt a kisparasztok száma, de számottevő közép- és gazdagparaszti réteg Ozorán egész története során nem alakult ki.
A meghatározó mezőgazdasági, a jelentős ipari népesség mellett a megyei átlagot meghaladó mértékű kereskedés folyt a településen. A helyi üzletek mellett nagy szereppel bírtak a heti piacok, nevesek voltak a környező települések lakosait nagy számban vonzó országos vásárok. Az Ozorai Pipo idején a mezővárosnak adományozott vásárjogot Mária Terézia az Esterházyaknak adta, amit Ozorának 1908-ban vásárlással sikerült visszaszerezni.
Mivel a vasút elkerülte Ozorát, az elzártságból a pályához vezető köves út jelentette a kiutat. Ezt valósította meg a pincehelyi, majd az 1940-re elkészült fürgedi országút. Megkezdődött a község villamosítása.
1945 után a szövetkezeti mozgalom felszámolta a kisipart, kiskereskedelmet. A kisparaszti gazdaságok helyét mezőgazdasági nagyüzemek foglalták el. Az összevont Egyetértés Mgtsz, három évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Ozora életében. A lakosság egészét azonban a helyi szövetkezetek sem tudták foglalkoztatni. Négy évtized alatt a népességnek több mint felét elszívták a bányák, a nagyvárosok ipari üzemei. E folyamat megállni látszik, 1999-ben hosszú idő után először volt pozitív a község demográfiai mérlege.
Befejezéséhez közeledik a vár felújítása. Földszinti részén rövidesen a magyar költőóriás, Illyés Gyula életművét bemutató kiállítás nyílik. 1993-tól évente Ozorán gyűlnek táborba a fafaragók. Míves alkotásaik tucatjai népesítik be az utcákat, köztereket, teszik szemet gyönyörködtetővé a nemrég még megyei átlag alatti falu képét. Az elmúlt években egyre esztétikusabb arcát mutató, gazdag történelmi múltú Ozora vendégszerető szívvel, nyitott kapukkal várja az érkezőket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages