Szűk, keskeny völgy

Teljes szövegű keresés

Szűk, keskeny völgy
A falu névmagyarázatának nincs helyi hagyománya, bár egyesek tudni vélik, hogy egy bizonyos Oszkó vitézről kapta a nevét, aki valamely hőstettéért királyi adományként nyerte volna el birtokát. Hogy ez a közvélekedés körében nem volt általános, bizonyítja: a tudós Pesty Frigyes majd másfél évszázaddal ezelőtt szétküldött kérdőíveire 1864. szeptember 12-én Sipos János felsőoszkói és Ódor Ferenc alsóoszkói bíró egyaránt Magyar József jegyző segítségével készítette el a dokumentumot, s a hatodik pont kérdésére – „Mit lehet tudni köztudomásból, hagyományból, írott vagy nyomtatott emlékből a név eredetéről, értelméről, mindegyik nyelvű helynévre nézve?” – mindketten tömören válaszoltak: „Semmit sem.”
A nyelvtudósok is nehezen akadtak a magyar helynévanyagban olyan adatra, amely rokonítható lenne falunk nevével. Hangzása alapján leginkább a hajdani Sáros megyei Oszikó (ma Osikov, Szlovákia) nevével állították párhuzamba, bár ettől – ha csak egy jottányit is – elég határozottan eltér az Oszkó név.
Az Oszikó helynevet – és így közvetve Oszkó nevét is – a nyárfa jelentésű szláv osika szóból magyarázzák a tudósok, a szó végén álló ó hangot pedig a jellegzetes szláv -ov helynévképző emlékének tartják. Ilyen módon a helynév nyárfás helyet jelentene, és magyar nyelvi megfelelője a Nyárád név lenne. Az Oszikó és Oszkó helynév közötti kapcsolatot úgy magyarázhatjuk, hogy az utóbbiból – immár a szó magyar nyelvi fejlődése során – kiesett az i hang.
A megfejtés talán elfogadható is lenne, de nem nagyon támogatják a történeti adatok. Településünk megjelölése ugyanis már viszonylag korán, majd nyolcszáz évvel ezelőtt feltűnik egy oklevélben, a kérdéses i hangnak azonban már ekkor sem találjuk nyomát.
Ha tovább keressük a párhuzamokat, akkor a fenti magyarázathoz hasonló súllyal esik latba a magyar Eszék helynévvel való rokonítás. Ennek a történelmi magyar helységnévnek a délszláv megfelelője, az Osijek ugyanis olyan csoportba tartozik, amelyben cseh, morva és lengyel területekről egyaránt találhatók oszek-oszekov-oszkov hangzású helynevek. Ezek abból a vágni jelentésű szláv szóból származnak, amelynek emlékét a mi szekerce szavunk is fenntartotta. (A helynevek esetében azonban a szek- szótő igekötővel bővült, így kerül a szó elejére az o hang.)
A helynevek jelentését a „vágni” szóból kiindulva az irtással, favágással kialakított védelmi vonalakra utalva magyarázzák a szláv nyelvészek.
Ez a helynévtípus ilyenformán – ha ezt a megfejtést elfogadjuk – a magyarban is ismert, a határvédelemmel kapcsolatos helynevek (mint például a Gyepű, Gyepes, Gyepély) szláv megfelelője, mely elterjedésének időhatárait tekintve is közel áll a hasonló magyar helynevekhez.
Mint a későbbi fejezetekben látni fogjuk, Oszkó környéke valóban fontos szerepet játszott a korai magyar határvédelemben (lásd a falu határától nem messze eső úgynevezett Római sáncot), így ez a magyarázat a jelentés szempontjából is elfogadható lenne. A problémát itt is inkább a legkorábbi írott említések okozzák, ahol valamiféle Oszekó forma lenne várható, vagyis ezúttal az e hang hibádzik.
Sőt ezekben a korai említésekben a kezdőhang is eltér a mai formától.
Lássuk tehát Oszkó nevének legrégebbi írott említéseit.
Oszkó nevének legkorábbi említései
Oklevél kelte/átírásaNévalak
1217/1412Vzkow
1266/1270/1391Ozko
1291/1360/1379Ozkou
1292Vzkou
1292Ozkou
1293Wzkou
1293/1363Ozkou
1298/1328/1381Ozkow
1302Uzquo
Falunk neve először 1217-ben tűnik fel II. Endre király oklevelében, amely a vasvári káptalan birtokait írja össze. Helységünk mint a káptalani birtokok szomszédja csak a puszta említés szintjén szerepel az oklevélben, annyi azonban kiderül még, hogy ezeket a birtokokat még III. Béla (1172– 1196) király adományozta. Létezett tehát egy korábbi oklevél is, amelyben feltehetően szerepelt Oszkó neve, ez azonban sajnos nem maradt fenn.
Eredeti formájában az 1217-es oklevél sem – egy késői, Zsigmond király idejében, 1412-ben készült hiteles másolatát ismerjük. A középkori másoló a már ebben az időben is régiesen ható Vzkow formában írta le a nevet.
A v és a w betűk a v hang mellett az u jelölésére is szolgáltak, a z betűvel pedig a ritkábban használatos z hangon kívül a gyakran előforduló sz hangot jelölték. Ezek alapján az oklevélben szereplő Vzkow névalaknak az uzkou vagy uszkou hangalak felel meg, amit mai ejtéssel uszkónak mondanánk (a szó végén ou/au kettőshangzó áll, amelyet egyes magyar nyelvjárásokban még ma is elég gyakran ejtenek az ó hang helyén).
Ezt az olvasatot erősítik meg a XIII. századból fennmaradt további említések. Falunk neve 1266-ban ugyan Ozko alakban tűnik fel egy oklevélben (ez szintén egy késői átirat, ahol a másoló esetleg már a saját korában használatos formával cserélte fel az eredeti alakot), de a század végéről fennmaradt eredeti oklevelekben hasonló formák szerepelnek (1292: Uzkou; 1293: Wzkou).
Nagy valószínűséggel feltételezhetjük tehát, hogy az eredeti névalak u hanggal kezdődött és egy kettőshangzóra végződött, amelyekből idővel a magyar nyelvfejlődés szabályainak megfelelően a szó elején rövid o, a szó végén pedig hosszú ó alakult. Így formálódhatott ki már a középkor folyamán a ma is használatos Oszkó alak, amelyet a XIV. század második felétől az oklevelekben is többnyire egységesen – a hosszúságot nem jelölve – Ozko formában jegyeztek le.
Ha azonban az Uszkó alakot tartjuk a korábbinak, akkor új magyarázatot kell keresnünk a név értelmezéséhez. A régi nevek kutatói közül többen is felfigyeltek erre a tényre, és az úz népnévből vagy az ebből alakult személynévből próbálták magyarázni helynevünket. Ebben az esetben az úz népnévhez vagy az Úz személynévhez egy -kó kicsinyítő képző járulna, és így jönne létre az Uzkó majd ebből az Uszkó forma.
Ez a magyarázat tartalmi szempontból megint csak kézenfekvő lenne, hiszen az úzok olyan keleti nép, amely a honfoglalás előtt csatlakozott a magyar törzsekhez, s mint úgynevezett katonai segédnép számos más nációval együtt (besenyők, kazárok, oroszok) az új hazában gyakran kapott határvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Erre leginkább éppen a helynevekből következtetnek a kutatók, hiszen az úzok emlékét a magyar szállásterület határai és stratégiai pontjai mentén számos helynév tartotta fenn (köztük olyanok is, melyeknek kezdőhangja idővel éppen o-ra változott, mint például: Úz, Uzon, Uszfalva vagy Ózd).
A magyarázat gyengéje azonban éppen abban rejlik, hogy nem csak az úz népnévből származó helynevekben, de általában a népnévből eredő korai helyneveinkben és személyneveinkben sem találkozunk a -kó képzővel. Ez a kicsinyítő képző ugyanis viszonylag késői fejlemény a magyar nyelvben, és használata később is meglehetősen korlátozott volt. Nem valószínű tehát, hogy akár népnévhez, akár személynévhez kapcsolva alkalmazták volna már az Árpád-kor korai szakaszában.
Visszakanyarodva a korábbi helynévmagyarázatokhoz s mintegy összefoglalva az eddigieket annyit feltétlenül elfogadhatunk, hogy nagy valószínűséggel szláv helynévvel van dolgunk. Erre a szóvégi ó hangon kívül (melyről azt mondtuk, hogy a jellegzetes szláv -ov helynévképző maradványa lenne) elég határozottan utalnak a szomszédos helynevek is. Ilyen
a ma itt már nem létező Karakó helynév (amely a lengyelországi Krakkó nevével rokon), Olaszfa központi részének ma is élő, bár 1941 óta nem hivatalos Olaszka neve (amely a Ruszka típusú szláv helyneveinkkel hozható kapcsolatba), valamint a másik közvetlen szomszéd, Pácsony községé, amelyet szintén a szláv nyelvekből magyaráznak a kutatók.
Ebben az esetben azonban egy olyan szóból kell magyarázni a helynevet, melynek töve uzk- vagy uszk- formát mutat. A párhuzamok felkutatásánál hasonló nehézségekbe ütközünk, mint a korábbi helynévfejtési kísérleteknél, ami arra utal, hogy egyedi helynévvel van dolgunk.
A történeti adatok között keresgélve hosszas kutatás után is csak olyan, reménnyel kecsegtető adatokra bukkanhatunk, mint például a Zsigmond-korban különböző egyházi tisztségeket betöltő Uszki János (Joannes de Usk) származási helyére utaló neve, amelyben joggal gyaníthatjuk a kérdéses szótőt. Alaposabb utánajárás után azonban kiderül, hogy az illető, aki a veszprémi püspöki székben fejezte be pályafutását (1428-ban halt meg), Zsigmond király cseh származású bizalmasai közé tartozott, nevében tehát nem kereshetünk magyar helynevet.
Ez sem lenne azonban még abszolút akadály, hiszen szláv eredetű helyneveinkhez gyakran hozunk párhuzamokat a mai szláv területekről, a problémát inkább az okozza, hogy a személynév nem az eredeti cseh helynévalakot őrizte meg. Néhány további lexikon és szótár fellapozása után ugyanis kiderül, hogy a név cseh megfelelője Ústi (ma: Ústi nad Labem Csehországban), az Usk forma pedig csak ennek németes ejtésű alakja. Ilyen áttételes formában már kétségtelenül használhatatlan arra ez a név, hogy egy magyarországi helynév párhuzamaként mutassuk be.
A magyar helynévanyagban kutakodva viszont találhatunk egy olyat, amely nagy valószínűséggel állítható párhuzamba községünk nevével. A Szatmár megyei Uszka község neve jól rokonítható azzal a névalakkal, amelyet Oszkó nevének legrégebbi írott formájából kikövetkeztettünk (Uszkó). A rokonítást alátámasztják a történeti adatok is, hiszen Uszka nevének első említése – igaz, majd száz évvel később – Oszkó nevének legkorábbi írott alakjához nagyon hasonló formában tűnik fel (1314: Wzka). Az egyetlen lényeges eltérés a végződésekben mutatkozik, ez azonban – amennyiben elfogadjuk azt a feltételezést, hogy szláv helynevekről van szó – könnyen magyarázható.
A kelet-magyarországi Uszka helynévvel egyik legjelentősebb szláv nyelvészünk foglakozott, aki egyértelműen szláv eredetűként határozta meg. Magyarázatát a szűk, keskeny jelentésű uzki melléknév nőnemű alakjából vezette le. A nőnemre utaló -a végződést az indokolja, hogy a jelző eredetileg egy patakra vonatkozhatott (ez a szláv nyelvekben nőnemű szó), a név onnan vonódott át a település jelölésére. A helynév vagy pataknév hasonló használatára cseh, lengyel és orosz példák egyaránt idézhetők. Az a gyakorlat egyébként általános mind a magyar, mind az idegen nyelvű földrajzi nevek körében, hogy egy települést a szomszédságában lévő folyóvízről neveznek el. Magyarázható az -a végződés azonban úgy is, hogy a jelző magára a lakott településre vonatkozik, hiszen a falu szó a szlávban szintén nőnemű, nyelvészeink az Oszkóval szomszédos Olaszka nevének alakját is így magyarázzák.
Uszka nevének elemzéséből Oszkóra vonatkozóan a következőket szűrhetjük le. Falunk nevében valószínűleg ugyanezt a szláv melléknevet kereshetjük, az eltérő végződés pedig csupán eltérő képzésre utalhat. Az Uszka és az Oszkó (Uszkó) helynév olyan összetartozó helynévpár lehet, mint arra például a Liszka és Liszkó esetében is találunk megfelelést.
Az Oszkó név jelenthet ilyenformán egyszerűen szűk helyet, keskeny patakvölgyet vagy mesterségesen kialakított kis területet, irtást. Ezek a magyarázatok jól illenek Oszkó földrajzi helyzetéhez, falunk ugyanis egy, a Hegyhát oldalába mélyen benyúló patakvölgy legbelső pontján alakult ki. Fontos megjegyezni, hogy a terület benépesülése minden bizonnyal déli irányból történt meg, további települések pedig északi, nyugati és keleti irányba egyaránt már csak az erdővel borított dombvonulatok túloldalán találhatók. Oszkó tehát egy viszonylag zárt területen született, ahol a település helyét valószínűleg irtással alakították ki.
A szláv elnevezés természetesen nem jelenti azt, hogy a falut csak szlávok lakták volna, hiszen kétségtelen tény, hogy területünket a magyarok már a 900-as évek elején megszállták. A szláv és egyéb idegen eredetű helynevek azokra a népekre utalnak, amelyeket elődeink a honfoglalás és államalapítás időszakában részben helyben találtak, részben pedig maguk telepítettek le katonai vagy gazdasági megfontolásokból (erről részletesebben a következő fejezetben emlékezünk meg).
Végezetül szólnunk kell néhány szót az Osskó, illetve Oszkó családnévről is, bár a településnévvel való közvetlen kapcsolata eleve kérdésesnek tűnik.
A kapcsolatot nem az kérdőjelezi meg, hogy a családnévben a helynév a szokásos -i képző nélkül jelenik meg, ez a forma ugyanis, ha nem is mondható gyakorinak, de megtalálható a magyar nyelvben. A közvetlen összefüggést elsősorban az teszi kérdésessé, hogy a családnév eredeti alakját s-sel (sőt többnyire két s-sel) írták és ejtették is. A magyar nyelv történetében azonban nem ismert olyan hangtani változás, amely során az s hangból sz fejlődött volna vagy fordítva, így egyik név sem vezethető le a másikból.
Tovább erősíti a kételyeket a két név közötti térbeli és időbeli távolság, az Osskó családnév ugyanis viszonylag későn, csak a XVI. század elején tűnik fel a forrásokban, méghozzá innen meglehetősen messze, a felvidéki Liptó megyében. A családnevet egyébként a kutatók az Oszvald név régies, s-sel ejtett alakjának -kó képzős változatából magyarázzák.

Oszkó nevének egyik első, eredetiben fennmaradt említése (1293)

A falu címere (Felsőoszkó XIX. századi pecsétje alapján tervezte Zágorhidi Czigány Balázs, rajzolta Kamper Lajos

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT