Noszlop Összefoglaló
Noszlop
Összefoglaló
Összefoglaló
Noszlop, Veszprém megy egyik legrégibb települése a Bakony lábához simul. A térség a Pápa–Devecseri-síkhoz tartozik, de a község határának keleti része átnyúlik a Pápai-Bakonyaljára. Az erdő koszorúzta dombos, lapályos táj kanyargó folyójával, csendes vizű patakjaival, bőven fakadó forrásaival valójában tökéletlen síkság, amely átmenetet képez a Kisalföld felé. A tájképet a falu közelében emelkedő tanúhegy, a Somló látványa uralja.
A Bakony-hegység peremén fekvő helység egyedülállóan bővelkedik ásványvizet adó forrásokban, helyi nevén kutakban. A források vize áldást jelent a lakosságnak, de olykor nehezíti a gazdálkodást. A határ tekintélyes részét ma is erdő borítja. A középkori erdőbőség már a múlté, de az erdők, legelők gazdag vadállománya, gombászó helyei évszázadok óta szolgálják a helyieket. A néhol karsztos talajon rozsot, búzát és más gabonaféléket termelnek.
A vidék első ismert lakói a honfoglalást megelőző időkben a nyugati szlávok lehettek. Tőlük származik a község neve, amely szláv személynévből ered. Jelentése: ne engedj, ne hagyd magad! A noszlopiak valóban soha nem hagyták magukat a történelem erőt próbáló korszakaiban. Meg tudták őrizni falujukat, a magyarságukat és fokozatosan felvirágoztatták szülőföldjüket.
Ősi birtokosa a később a helység nevét felvevő Noszlopy familia, amely históriáját a honfoglalás korára vezeti vissza. A határ egy része királyi birtok volt, amelyet II. Béla a bakonybéli apátságnak adományozott. A béli bencés apát noszlopi szolgálónépeit az egyházi nemesek sorába emelte. Földjei voltak itt még az ugodi, majd a devecseri, végül a pápai uradalomnak.
A török hadjáratok többször pusztították a falut, de népe 1596-ig helyben maradt. Noszlop 1567-től hódolt hely, a török közigazgatási rendszerben a székesfehérvári szandzsákhoz tartozott. Megtört és megfogyatkozott lakossága török és magyar földesurainak egyaránt adózni kényszerült. Az élet újraszervezésekor, a XVII. század végén nemessége nyert tért a közösségben, de egyre nőtt a betelepülő jobbágyság lélekszáma is. A XVII. század végén a községben társadalmi elkülönülés ment végbe, külön önkormányzatot hoztak létre a nemesek és a jobbágyok. 1720 után újabb lendületet vett a jobbágyok beköltözése a településen birtokos Esterházy család jóvoltából.
A török uralom megszűntével a helység népe művelés alá vonta a szomszédos, elpusztult falvak: Tima, Tegye, Meréte és Becse határát, s közigazgatásilag Noszlophoz csatolták a puszta Kis- és Nagybogdányt is. Ez utóbbi községek a kora középkorban királyi, illetve hercegi birtokok voltak, kiváltságolt szolgáltató népek lakták – köztük a csaták és a királyi udvar külön kasztot alkotó trombitásai.
A betelepítésekkel a vallási ellentétek kiéleződtek a településen. A törzsökös lakosság a református hitet követte, míg a beköltözők katolikusok voltak. Alig egy évszázad elteltével többségre jutottak a katolikusok, de a felekezeti béke csak lassan született meg. A XVIII. század végén Noszlop a megye nagyobb települései közé tartozott mind lélekszám, mind társadalmi-gazdasági szerep tekintetében. Az 1780-as évektől jelentős zsidó közösség szerveződött a községben.
A XIX. században felgyorsult a jobbágyság zselléresedése, egyre erőteljesebbé vált a több mint ezerholdas Esterházy-birtok nyomása. A nemesek felső rétege vármegyei tisztségekhez jutott, hivatali karriert futott be, az egytelkes nemesek a földművelés mellett kézművességből igyekeztek megélni.
Az 1848–49. évi szabadságharcban az ifjak bátran küzdöttek a hazáért, csak az utolsó hónapokban tértek ki a harcok elől, inkább az erdőkben bujkáltak. A hagyomány szerint sokan a helységben ősbirtokos család sarjaként ismert, a forradalom után kivégzett Noszlopy Gáspár szabadcsapatához csatlakoztak.
A szabadságharc leverése után a noszlopi jobbágyok új és szerencsés tartalmú szerződést kötöttek földesurukkal, 1868-ban két országos vásár megtartására nyertek engedélyt. A Szent György- és Szent Teréz-nap hetében megrendezett vásárok pezsgést vittek a település életébe, elősegítették gazdasági fejlődését.
A XIX. század végén a község körjegyzői székhely lett. Ezekben az években indult meg – az országos eseményekkel párhuzamosan – a noszlopiak kivándorlása a tengerentúlra. A többség visszatért, Amerikában gyűjtött pénzéből házat, földet, jószágot vett.
Az első világháború utáni szénbányanyitás csupán átmeneti időre hozott fellendülést a helyiek életében. Természetes fogyás és elvándorlás miatt a település lakossága egyre csökken. Két nagybirtok is uralta a falu határát, a kisebb birtokosok húsz–hatvan holdnyi földet műveltek. A XX. század két nagy háborúja megtizedelte a község férfilakosságát.
Az 1945 utáni gazdasági változások következtében Noszlop termelőszövetkezeti központtá vált, népességmegtartó ereje növekedett. A lakosság egy része helyben talál munkát, magas a száma a környező városok üzemeiben dolgozó noszlopiaknak. Az utóbbi évtizedben a falu fejlődése erősebb lendületet vett. Köz- és magánépítkezések gyarapítják a községet, alakítják kedvezően a településképet. A Helytörténeti Gyűjtemény 2000. évi megnyitása arra utal, hogy a noszlopiak számára fontos falujuk, közösségük múltja.
