Rég múlt korok emlékei
Rég múlt korok emlékei
A Duna-völgyében már az írott történelem előtti évezredekben is virágzott az emberi kultúra. A községtől légvonalban alig tizenöt kilométerre lévő Vértesszőlős területén került elő a paleolitikum (őskőkor vagy pattintott kőkorszak) korai szakaszában (az alsó paleolitikumban, mintegy négyszázezer éve) itt élt „Sámuel” telepe. A homo erectus életének maradványai bizonyítják, hogy e táj az előemberek kedvelt lakóhelye lehetett. Bár kerültek elő az átmeneti időszakra mutató bizonytalan meghatározású leletek is (mezolitikum), a község területén az első nagyobb megtelepedés a neolitikum (újkőkor vagy csiszoltkő-korszak) idején mutatható ki.
Ez az az időszak a Kárpát-medencében, amikor a Krisztus előtt 5000 körül (hagyományos kronológia) bevándorló déli, balkáni eredetű népesség itt is meghonosítja a zsákmányolást felváltó élelemtermelő életmódot, a földművelést és állattenyésztést. Eszközkészletében a csont és más természetes alapanyagok mellett a kő továbbra is megtartotta szerepét, de szerszámait már új technikával, csiszolással állította elő. Ilyen kőszerszámok a község több lelőhelyén is előkerültek, ezekből már a XIX. század végén több példány a Magyar Nemzeti Múzeumba került.
További gyökeres változást jelentett az életmódban a fonás-szövés megjelenése mellett a kerámia. Neszmély területén az edénydíszítési technikájáról vonaldíszes kultúrának nevezett időszak korai, szórványos leletei mellett a későbbi időszak (kottafejes – korai Zseliz kultúra) periódusából származó gazdag telep került feltárásra 1959-ben, a Tekeres-patak mellett.
Több nagyméretű lakógödör került napvilágra, ezek közepén körülbelül egy méter átmérőjű tűzhely maradványai környékén nagy mennyiségű kerámia és állatcsont feküdt. A feltárás során egy kemence is előkerült. Különösen gazdag a telep kerámiaanyaga: a sütésre, főzésre, tárolásra használt edények töredékei, valamint csonteszközök, melyek között szépen faragott példányokat is találtak. A Krisztus előtt 4000–3800 körüli időszakra tehető település életét követően a Zseliz kultúra késői időszakának továbbélése is – egy itt előkerült rézár alapján – kimutatható, ami egyúttal azt is bizonyítja, hogy a késői időszak embercsoportjai már ismerhették a rezet.
Ez már egy új korszakra, az eszközök legfontosabb alapanyagának elnevezése alapján a rézkorra utal. Az új gazdasági-társadalmi változás a Kárpát-medencében Krisztus előtt 2500 körül következett be. Megyénk területén a keleti bevándorlás szórványos leletei mellett egy nyugati eredetű, pásztorkodó életmódot folytató népesség megszállásának emlékanyaga került elő. A népcsoport elnevezését szintén edénydíszítéséről kapta: tűzdelt barázdás díszű edények kultúrája (Retz-Gajary csoport). Kisebb településrészlete ismert Tokodról, Tatáról, Tatabánya-Dózsakertből, egy neszmélyi sír alapján pedig hamvasztásos temetkezési szokásáról kapunk bizonyítékot. A rézkor késői időszakában (Baden kultúra) mutatható ki megyénk területén is a legsűrűbb településhálózat. Már korai időszakának (Boleráz csoport) megtelepedése kimutatható Neszmélyen a Tekeres-patak mellett, de a Felső-szigeten a klasszikus időszak leletanyagát is feltárták.
Az őskor leggazdagabb emlékanyaga Neszmélyen és környékén a bronzkor időszakából származik. A korai bronzkor végén a Hatvan kultúra Tokod csoportja él a területen. A Kalin-várnál terepbejárás során a csoport települését figyelték meg, a Neszmély, téglagyári feltárás során pedig két sír került elő, az egyikből a kultúra fémművességének jellegzetes emlékei: bronzból készült nyakperec, spirális kartekercsek, hajkarikák, horgony alakú csüngők, félgömb alakú pitykék és spirálcsövecskék.
A Vár-hegyen feltárt három hamvasztásos sír is ehhez a korszakhoz tartozik. Ez a népcsoport részt vett a Dunántúl középső bronzkorát meghatározó népesség, a dunántúli mészbetétes edények kultúrája kialakulásában. A kultúra edénydíszítéséről kapta elnevezését: kagylóhéj porrá zúzott keverékéből – amihez kalcinált csontport is hozzáadhattak – készült mészbetéttel töltötték ki még égetés előtt az edényfalba vájt motívumokat.
Ez a népesség főleg pásztorkodással foglalkozott, kisméretű telepei egyrétegűek, házait – mint az a Dunaalmás-foktoroki ásatáson megfigyelhető volt – részben földbe mélyítette, majd a később visszatérő lakosok felújították. Tagjai halottaikat hamvasztották, a hamvakat és kísérő edényeket az urnába helyezték vagy egyszerűen a sírgödörbe szórták, s a hamvak fölé/ mellé tették a túlvilági útravalót tartalmazó vagy ott használandó edényeket.
A már ismert Kalin-várról egy kisebb temető előkerüléséről tudósít Wenninger Mátyás, a Vár-hegyről és a Nyáraska-oldalról a Lenhardt-gyűjtemény őriz egy szintén sírhoz tartozható tálkát, illetve egy urnát és fazekat, és a Magyar Nemzeti Múzeum is (1894-ből), pontosabb lelőhely-meghatározás nélküli sírleletekből származó emlékanyagot. A kultúra településnyomait a Sertés-völgyben figyelték meg.
A község területén a késő bronzkorban is folyamatos volt az élet. A temetkezési szokásáról elnevezett nyugati, északnyugati eredetű halomsíros kultúra korai hamvasztásos sírjára bukkantak a Téglagyár mellett. Ugyanitt, Neszmély-Pap-hegyen került feltárásra az előbb említett kultúrát magába olvasztó, szintén temetkezési szokásáról elnevezett, közép-európai eredetű urnamezős kultúra hatszáz sírra becsült temetőjének kétszáz sírja. A temetőben a hamvakat urnákba, tálakba helyezték, nem ritka a bronzmelléklet sem, s több sír fölött kőpakolást figyeltek meg. A lakosság telepét az adott korszakban még a szárazföldhöz tartozó, később szigetté vált Felső-szigeten találták meg, ahol a feltárás során lakógödröket, tűzhelyeket, hulladékgödröket bontottak ki.
Ez utóbbi lelőhelyen mutatható ki a kora vaskori (Krisztus előtt a VI–VII. század), ausztriai lelőhelyéről elnevezett Hallstatt kultúra emlékanyaga is, ahol a szórványosan előkerült kerámiatöredékek földművelő lakosság telepére utalnak. A Lenhardt-gyűjtemény őrzi az egykori neszmélyi jegyző saját kertjében talált, szintén a Krisztus előtti VI–V. századra datálható sírleleteket: két nagy fekete, grafitos anyagú urnát és egy durva kivitelű fazekat. A vaskor késői időszakában (Krisztus előtt a IV. század) ezt a területet is elérte a nyugatról érkező kelta törzsek vándorlása. A már írott forrásokból is ismert népcsoportokhoz kötik a fazekaskorong első alkalmazását, a vaseszközök széles körű használatának elterjesztését, a pénzverés megjelenését.
A római hódítás idején a tájat a kelta kultúrát átvevő, illír származású azalus törzs lakta. Törzsi székhelye a mai Dunaalmás–Neszmély környékén lehetett. A Krisztus utáni I. század 41–54. évében Claudius római császár az úgynevezett borostyánút védelme céljával hódította meg és hozta létre Pannonia provinciát. A provincia s benne Neszmély életét Domitianus (81–96) uralkodása idején, 89-ben a markomannok és a quadok, majd 92–93-ban a markomannok újabb támadása zavarta meg. E támadások kivédésére épült ki Traianus (96–117), Hadrianus (117–138) és Antonius Pius (138–161) uralkodása idején a Danubius (Duna) mentén a birodalom északi határvonalán, a limes. A limes castrumaiban egy-egy légió (hat-hat ezer katona) állomásozott. Ilyen légiótáborok voltak: Vindobona (Bécs), Carnuntum (Dévény), Brigetio (Komárom-Szőny), Aquincum (Ó-Buda).
A castrumok között a limes vonalán kisebb erődök és őrtornyok (burgusok) láncolatát építették ki. Brigetióval átellenben, a Duna bal partján, Izsánál is építettek egy ellenerődöt, Celemantiát, itt a Brigetiót megszálló Legio I. Adiutrix egy kisebb egysége (hatszáz fő) állomásozott. Brigetiót keleti irányban elhagyva találjuk: Azaum (Almás, Almásfüzitő), Crumerum (Nyergesújfalu), Solva (Esztergom) erődjét és burgusok (őrtornyok) láncolatát.
E korszak legismertebb itteni emlékei a katonai őrtornyok (burgusok). Közülük az egyik a községtől mintegy két kilométerre lévő Kalin-hegyen, a Dunától kétszázötven méterre, a Tekeres-patak torkolatánál állt. Fala agyagba rakott kőből készült. Az ásatások során késő római kerámiatöredékek, nyíl- és lándzsahegyek, ácskapcsok, II. Constantinus valamint Valens korabeli pénzérmék kerültek elő. Árpád-kori mellékleteket nem találtak, de nem kizárt, hogy az őrtornyot ebben a korszakban is használták.
Az 1860-as évektől élő – tudományosan nem igazolható – szájhagyomány szerint a mai református templom tornya egy római erőd maradványa. Rómer Flóris 1861-ben készült jegyzőkönyvében mindenesetre azt írja, hogy adatközlői szerint a templom falainak vakolatai lőréseket és római kori írásokat rejtenek. Megállapította, hogy mind a templom szentélye, mind annak fél nyolcszög alakban záródó, erőd jellegű kerítése bástyának is tekinthető. Az ezt követő évtizedekben a vakolatot leverték. Így az esetleges római kori eredetet igazoló nyomok, ha voltak is, megsemmisültek.
A templom tornyának római eredete kétséges, de középkori erőd jellege vitathatatlan. A római kor emlékét idézi ugyanakkor a templom udvarán álló, fehér mészkőből készült sírkőtöredék, a középső részén látható két alak közül a jobb oldali figura az épebb. Arca sajnos megsemmisült. Két kezének megmunkálása arra utal, hogy azokban a mellkas magasságában volt valami. A bal oldali figurának csak a jobb keze ép, elmosódott gyermekalak vállán nyugszik. A kő alsó részének közepén áldozati oltár áll, melyet jobbról és balról kezében edényt tartó figura kísér. Felirata a következő: „NYMPHIS / SACRVM / L. AVRELIVS / GALLVS / LEG. AVG.”
A Római Birodalom és a germánok közötti döntő összecsapás Marcus Aurelius (161–181) császár és jeles filozófus idején következett be. A Római Birodalom és a markomannok, quadok, longobárdok és obiusok között 167–180 között kisebb megszakításokkal tartó háború idején a hadműveleteket vezető császár hosszabb időt töltött a mai Neszmély és Esztergom térségében.
Brigetio és környéke a támadások során elpusztult, az itt lakók értékeiket hátrahagyva elmenekültek. A III. században újra támadó markomannok, roxolánok és szarmaták ismét pusztulást hoztak e tájra és lakóira. Wenninger Mátyás 1887-ben, az Archeológiai Értesítőben arról tudósít, hogy véleménye szerint a vendéglő (ma Kultúrház) térségében római korból származó „fogadó” állt.
Brigetiót a Dunaszentmiklós, Dunaalmás melletti Kőpite-hegy, a limes más közeli erődítményeit a Neszmély környéki bányák kövéből emelték. A hatalmas kőtömbök szállítására építették a ma is ismert „római utat”. Ennek emlékét idézi az út mentén elhelyezett: „A világhódító Római Birodalom kőhordó útja. Ezen szállították a követ a hatalmas határvár és város, Brigetio építéséhez Kr. u. I–IV. századig” feliratú tábla.
A IV. század végétől, az V. század elejétől a magyar honfoglalás koráig – szakkifejezéssel élve a népvándorlás időszakában – Neszmély történetét a környéken (Brigetio, Azaum/Almásfüzitő) előkerült leletanyag alapján tudjuk rekonstruálni. Barbár népcsoportok betelepítésével kezdetben keleti gót, alán és hun elemek költöztek be a provincia területére. E népelemekhez köthető emlékanyag Brigetióban is felbukkant, bár mind itt, mind pedig Azaumban a római műhelyek továbbélése csakúgy, mint a Duna mentén 420–25-től 455-ig (Nedao menti csata) tartó hun korszak idején is, kimutatható.
Az Attila (433–453) idején virágzó hun birodalom emlékanyagához tartozik a Brigetióban előkerült – sajnos csak az irodalomból ismert – hun üst, az ószőnyi és almásfüzitői torzított koponyás sírok.
A hun, majd keleti gótok, svévek uralmát követően az Elba vidékéről származó longobárdok uralták ezt a területet is, akik a VI. század első felében több hullámban hódították meg a Dunántúlt. Egy Szőnyből származó, madárfejekkel díszített korongos fibula megtelepedésük bizonyítéka.
A longobárdok uralma sem bizonyult tartósnak. A gepidák ellen vívott háborúk során az avarokkal kötött előnytelen szerződés következtében 568-ban kivonultak Itáliába, s így átadva a területet kezdetét vette a mintegy kétszázötven éves avar uralom a Kárpát-medencében.
Komárom-Esztergom megye területéről a három időrendi egységre felosztott periódus szinte teljes időszakából rendelkezünk régészeti leletekkel. Az Avar Birodalom Baján kagán uralkodása idején élte első virágkorát. Ekkor az Ennstől a Donig, a Balti-tengertől a Száva folyóig uralták az avarok Közép-Európát. A kaganátus életében az 570–626 közti időszakot a Bizánc ellen viselt hadjáratok sora jellemzi. Két forrásból (bizánci adó és hadizsákmány) táplálkozott a korai avar kor sírjainak hihetetlen bősége aranyban, illetve nemesfémekben. A bizánci főváros sikertelen ostromát követően a politikai változásokat gazdasági átalakulás is követte, melynek eredményeképpen nagy kiterjedésű földművelő falvak jelentek meg.
670 után újabb népcsoportok települtek be az Avar Birodalomba, László Gyula ehhez a bevándorláshoz kapcsolta a kettős honfoglalás elméletét. Neszmély területéről egy vaslándzsa az avar foglalás bizonyítékaként 1894- ben került a Magyar Nemzeti Múzeumba.
A kései Avar Birodalom bukása a megerősödő Frank Birodalom támadásainak és belháborúknak a következménye volt. Az avar kaganátus politikai értelemben vett megsemmisülése a 788–811 közötti időszakban zajlott le. A IX. század eleji hatalmi átrendeződés során – amihez a 803-as bolgár támadás és a szláv ellenségeskedések is hozzájárultak – új szervezeti keretek között éltek tovább az itt megtelepültek a Kárpát-medencében. A 896 majd az azt követő években történt magyar honfoglalás megyénk területén így késő avar, bolgár-török és szláv népességet találhatott.
Komárom-Esztergom megye első honfoglalás kori leletegyüttese Neszmély-Melegesen, szőlő alá forgatáskor került elő. A feldúlt sírokból előkerült tárgyakat, maradványokat Wenninger Mátyás ajándékozta 1877-ben a Nemzeti Múzeumnak. Vonatkozó feljegyzései szerint egy sírból honfoglalás kori emberi csontvázakon kívül lócsontok, lószerszámok kerültek elő.
Boldizsár Iván Neszmélyt bemutatva az adott korról a következőket írja: „A múlt század végén – a honfoglaló vezérek korából való – sírhelyre bukkantak a régészek. A lócsontokat, zablát, kengyelvasat tartalmazó sírhely páratlan felfedezés volt.” A Meleges határában feltárt honfoglalás kori sírból I. Berengár király (915–924) átlyukasztott dénárai, kengyelek, zablák, övek, ruhadíszek kerültek elő.
A megye területének X. századi, honfoglaló magyar lelőhelyei kisszámúak, s a neszmélyi lelethez hasonlóan temetők helyett többnyire csak egy-két sírról van adatunk. Egymást követik a lelőhelyek a Duna jobb partján (Szőny, Almásfüzitő, Dunaalmás, Neszmély, Lábatlan, Esztergom – több lelőhely –, Pilismarót). Egy-két sírnál többet tartalmazó temetőt csak Bakonyszombathelyről (tizenkét sír) és Dunaalmásról (tizenhárom sír) ismerünk, ez utóbbi az antropológiai elemzés szerint egy vagy két család két- vagy háromgenerációs temetője volt.
Az 1958-ban történt feltárás – ahol övveretek, fegyverek mellett egy palmettával díszített hajfonatkorong-pár is előkerült – leletegyüttesei alapján korát Kralovánszky Alán a X. század második felére keltezi, népességének feladata pedig a Zsitva–Duna torkolatánál levő vízi átjáró és a Duna jobb parti limes úttal azonos kora Árpád-kori, és az abból Tata irányába délre haladó útvonalak csomópontjának ellenőrzése lehetett.
A Tokod csoport és a mészbetétes edények kultúrája jellegzetes edényei (Kisné Cseh Julianna rajza)
